Délmagyarország, 1954. április (10. évfolyam, 77-102. szám)

1954-04-18 / 92. szám

OELMOGYDRORSZOG VASÁRNAP, 1954. ÁPRILIS 18. Kemény mérkőzésen, jálékvezetői segédleftel győzött a Rapid Alig egy háttel az osztrák-magyar vá­logatott labdarugó mérkőzés után szom­baton délután ismét nemzetközi találkozó színhelye volt a bécsi Prater-stadion. Elő­ször a csehszlovák bajnokcsapat, UDA es a Linzer ASK együttese lépett pályára. A mérkőzést a csehszlovákok megérdemelten 2:0 (1:0) arányban nyerték. Ezután került sor — mintegy 30.000 néző előtt — ja Rapid és a Bp. Honvéd talál­kozójára. A mérkőzés igen kemény küz­delmet hozott és az eredmény kialakulásá­ban nagy szerepe volt a rendkívül rosszul bíráskodó Játékvezetőnek. Rapid (Bécs)—Bp. Honvéd 2:1 (2:1). Vezette: Steiner. Góllövők: Probst és Korner L, Illetve Kocsis. Rapid: Zeman — HanappI, Happer, Go­lobic — Gernhardt. Glesser — Halla, Kör­ner I.. Dlenst. Probst, Körner II. Bp. Honvéd: Groslcs — Rákóczi. Lóránt, Pallcskó — Bozsik. Bányai — Budai, Ko­csis, Machos, Puskás, Czibor. A 10. percben a Honvéd megszerzi a vezetést. Szögletrugás után Kocsis véd­hcletlefiül fejel a hálóba (0:1). Sorozatos osztrák támadások után a 37. percben Probst egyenlít (1:1), majd a 45. percben Pallcskó rossz fejesét Körner I. elcsípi s közelről eredményes (2:1). A második félidő első eseménye egy összecsapás után Gerhardt és Czibor ki­állítása. Rendkívül kemény lesz a játék és igen sok a szabálytalanság. A Honvéd nem tud kibontakozni és különösen Pus­kást fogják erősen az osztrák védők. A 35. percben Probst és Lóránt összecsap. Probstot leviszik a pályáról. Lorántot ki­állítja a játékvezető. Á 38. percben Pa­ticskó feleslegesen szabálytalankodik s a játékvezető őt is kiállítja. Az utolsó per­cek eseménye Puskás gólja, de a játék­vezető ezt sem adja meg. A Honvéd-Játékosok a második félidő­ben visszaestek. < a radiö műsora: Aprtlls 19, hétfő Kossuth-rádió 4.30 Hfrek. 4.40 Reggeli zene, 5 Falu­Sporthfradó. 6 Lapszemle, rádió. 5.55 Hírek, 7.10 Hanglemezek. B.30 Hangver senv. 9.20 Orosz nyelvlecke. 9.40 Gyermek­rádió, 10 Hírek, 10.10 Népi zene. 10.30 Óvodások műsora, 11 Dalok. 11.30 Rádió­játék, 12 Hírek, lapszemle. 12.10 Hangver­seny. 13 Hírek a nagyvilágból, 13.05 Enek 13.30 Operettrészletek, 14 Hirek. 14.25 Úttörő híradó, 14.50 Zenés kalendárium. 15.40 Könnyű zene. 16 Ifjúsági fejtörő, 16 óra 25 Műsor úttörők zenei szakköreinek. 16.40 Zongora, 17 Hírek. 17.10 Előadás. 17 óra 25 Cseh népdalok. 18.40 Elbeszélő költemény. 18.18 Fúvószenekari hangver­seny, 18.30 Hangos újság. 10 Zenés elő­adás. 19.30 Zongora. 19.40 Válasz hallga­tók kérdéseire, 20 Hírek, 20.10 Dokument­Játék. 20.57 Ajándékműsor, 22 Hírek, 22 óra 10 Tíz perc külpolitika, 22.20 Hang­lemezek, 23.30 Esti muzsika, 24 Hírek. Petőfl-rídló 6.30 Kisiskolások műsora, 6.40 Torna, 6.50 Operettrész letek, 7.10 Hanglemezek, 14 Rádióegyüttes, 14.40 Népek zenéjéből, 15.30 Hegedű, 15.42 Enek, 16 Elbeszélés, 16.20 Gyermekzene, 16.40 Hangverseny, 17 óra 20 Versek, 17.40 Szív küldi, 18.16 El­beszélés, versek, 18.40 Hanglemezek, 19 Moszkvai rádió összeállítása, 19.30 Hang­versenyzenekar. 20.10 Sporthíradó, 20.30 Április 20, kedd Kossuth-rádió 4.30 Hirek, 4.40 Reggeli zene, 5 Falu­rádió, 6 Lapszemle, 7 Htrek, 7.10 Hang­lemezek, 8.30 Hangverseny, 9.20 Kisisko­lások műsora. 9.40 Zenélő doboz. 10 Hí­rek. 10.10 Szórakoztató zene. 10.40 Elő­adás, 11 Indulók, 11.30 Versek. 11.40 Né­pi muzsika, 12 Hírek, lapszemle, 12.15 Hanglemezek. 13 Népek zenéjéből, 13.35 Balettszvit. 14 Hírek, 14.25 Hangverseny gyermekeknek. 14.55 Népi muzsika. 15.15 Operarészletek. 16 Elbeszélés, 16.40 Zon­gora, 17 Hírek. 17.10 Szív küldi. 17.40 Versek, 18 Tánczene, 18.30 Hangos újság. 19 Egv falu — egy nóta. 19.40 Válasz hallgatók kérdéseire. 20 Hírek, 20.10 Elő­adás. 21.34 Operettrészlefek, 22 Hírek. 22 óra 20 Zongora. 22.47 Ének. 23 Hírek a nagyvilágból, 23.05 Eji zene, 24 Hírek. Petőfi-rádió 6.30 Kisiskolások műsora, 6.40 Torna, 6.50 Népi muzsika. 7.10 Hanglemezek. 14 Hangverseny. 15 Rádlóegvflltes, 15.40 El­beszélés. 16.10 Onerettkettősök, 16.40 Film­zene. 17.15 Beszélő atlasz. 17.30 Magyar muzsika. 18.10 Lapismertetés, 18.30 Haydn műveiből. 19 Moszkvai rádió összeállítása, 19.30 Operettrészletek, 22.43 Népi együt­tesek. __________ IFJÚSÁGI ZENEDELELOTT A VEGY­IPARI* TECHNIKUMBAN Vasárnap délelőtt 10 órakor a Vegyipari Technikumban Verdi: „Aida" chnű operá­ját mutatják be hanglemezekről a mila­Llszt müveiből. 21 Előadás. 21.10 Tánc-I nói Scala előadásában. A belépés dljta­zrne, 22 Operarészletek. 1 fan. Érdeklődőket szívesen látnak. FELSÖRÉSZ készítőket és alja szakmun­kásokat azonnal felvesz a Szegedi Cipő­gyár. Római körút 21. FEHÉR gyermeksportkocsi eladó. Horváth M.-u. 7 sz. (Szövömíihely.) 50—60 LITERES kosaras, vagy vaslemezbe beillesztett üvegballonokat és 200-400 li­teres tiszta benzines vashordókat vesz a Szerves Kémiai Intézet, Beloinnnisz-tér 8 sz. földszint. LEMEZJÁTSZÓ Tonallt. jégszekrény, kitű­nő állapotbon eladó. Kazinczy-u. 14 sz. I. 5. KIFOGÁSTALAN fehér gyermek mélykocsi eladó. Felszabadulás u. 15. fldszt. 2. KOZELF.I.L.OS üsző, jókarban lévő gyermek sportkocsi eladó. Érdeklődni: Vásárhelyi­sugárút 14 szám. MÁGANHAZ eladó, lakásátadással, ugyan­ott 2 szobás lakást keresek költségmegté­rltéssel. Alkony-u. 11 sz. EGY hasas kecske eladó. Petőfitelep VIII. utca 402 szám. CSÓNAK, egypárevezős, új. és egy hasz­nált asztaltűzhely eladó. Csaba-u. 8 sz. VIDÉKI orvos. jólfőző, gyermekszeretö házvezetőnőt keres. Jelentkezőket kérem Telekl-u. 2 szám alá. KISEBB-nagyobb kanokkal fedeztetek, berkshiret koca. 7 drb 2 hetes malaccal és berkshlrel választási malacok eladók. Szűcs tanya. Tarján. A MATYÓN túl és Gyálaréten föld eladó. Váradi-u. 25 sz. EGY MÉLY gyermekkocsi eladó. Szenthá­romság-tű 4/a. II. 15 ajtó. BEKÖLTÖZHETŐ 2 szoba-konyhás családi ház eladó. 180 n.-öl kerttel. Kormányos-u. 15/a szám. VAJDA-u. 1 szám háztelek eladó. Érdek­lődni Zsótér-u. 3 sz. KÉTSZARNYAS ajtó és Ingaóra eladó. Mérel-u. 6/c. udvarban balra. NAGYMÉRETŰ fehér, mélv gyermekkocsi eladó. Sebők, Parilzán u. 34. M»l)0 egy zöldes színű, új állapotban lévő, hörherl ragián, magas alakra. Má­tvás-tér 13/a. GYÜMÖLCSSZALI.ITO kocsi eladó. Taní­tói kiskertek 12 sz. Csillag Tmre. FI.ADO I drb. mély gyermekkocsi. Tuda­kozódni Móra-u. 40 sz. ÚJSZEGEDEN beköltözhető magánház 363 n.-ölös gyűmölcsöskerttcl eladó. Töltés-u. 59 szám. ERŐS parasztkocsi, fiáker, tetőbőr eladó. Dobó-u. 54 szám. F.LSÖ-hátsó teleszkópos, 125 kbem. Csepel motorkerékpár eladó. Cím: Liliom-u. 9 sz. MOTOROS favágást vállalok. Dani Ferenc, Batthyány-u. 16. (Volt: Zergc-u.) ÜJ redönvtokos ablakok, kétszárnyas ajtók, szabóasztal eladók. Brüsszeli-krt. 10/a. .MÉLY gyermekkocsi és tengelyhajtásos vil­lanygramofon eladó. Sztálin krt. 7. sz. Dr. MáriásL ELCSERÉLNÉM belvárosi 2 szobás, össz­komfortos lakásért kertes házban lévő, 1 szobás, fürdőszobás lakásomat. Megbe­szélhefŐ: Takaréktár-utcai Fodrász Szövet­kezetben. PERMETEZŐGÉPEKET. 100 wattos áram­fejlesztőt és hídmérleget 7 HP-től felfelé, stabil motort, transzmisszió tengelyt ke­rekekkel és elevátort keres a Borforgalml Vállalat, Szeged. Hajnóczy-u. 8 sz. KÉTSZOBÁS külvárosi, száraz, olcsóbéríí lakásomat elcserélném belvárosi kétszobás­ért. Érdeklődni lehet: Dennert kelmefestő üzletében. Beloinnnisz-tér 4. VESZEK csipkefüggönyt. 3 drb. három szé­les és három és fél hosszút, közéoszőnye­get. csillárt, bőröndöf. Klement kárpitos, Sztálin-krt. 20 sz. Gróf palota. Telefon: 30-24. BŐRKESZTYŰ, retikül. cipő festés minden színben Csordásnál. Szt. Mlklós-u. 7 sz. Felsöváros. ELADÓ üzletberendezés. Kkdorozsma, Sztá­lin-tér 12'n. Érdeklődni: 8—12-ig. CSILLAGASZATI távcső eladó. 140 cm íükörteleszkóo. Érdeklődni BnJcsv-Zs.-u. 7 szám. Kiss Bosznai böröndös műhelyben. EGY éves süldők eladók. Csendes-it. 16 sz. A SZEGEDI Köztisztasági Vállalat fizikai munkavállalókat azonnali alkalmazásra felvesz. LAKATOSOKAT és segédmunkásokat fel­vesz a Szegedi Kenderfonógyár. Jelentke­zés munkakönyvvel a személyzeti osztályon. KÖNYVELÉSBEN ia'rtas. nénzügvékben tá­fíkozott munkaerőt keresünk. Ajánlatokat: Postafiók: 38 sz. * Pártkirek Értesítjük a Pórttörténet II. és III. évfolyam propagandistáit, hogy részükre 1954 április 22-én, csü­törtökön délután 5 órakor a Párt­oktatók Házában Mikó Károly elv­társ konzultációt tart. Kérjük az elvtársakat, hogy a konzultáción minél nagyobb szám­ban vegyenek részt. Agit.-prop. oszt. napirend 1954 ÁPRILIS 18 VASÁRNAP IDÖJARÁSJELENTÉS Várható időjárás vasárnap estig: Erő­sen felhős idő, több­felé eső, a hegyeken havazás. Élénk észak­keleti-keleti szél. Haj­nalban gyenge talaj­menti fagyok, főként nyugaton. A nappali hőmérséklet alig vál­•tozik. Várható hőmérsékleti értékek vasárnap reggel: 0—plusz 3, délben 8—11 fok kö­zött. MOZI Szabadság: A balett gyöngyszemei. — Színes szovjet film (április 28-ig). Vörös Csillag: Fiúk, lányok, kutyák. — Vidám francia filmtörténet (április 21-ig). Fáklya: Támadás 6.25-kor. — Magyarul beszélő szovjet film (április 21-lg). Az előadások a filmszínházakban va­sárnap fél 4, fél 6 és fél 8. hétköznap fél 6 és fél 8 órakor kezdődnek. Ma délelőtt fél 11 órakor matiné a Vö­rös Csillag-moziban: Békés napok. Ma délelőtt Il-kor a Szabadság-mozi­ban Holéczyregyüttes és szólistáinak vi­dám műsora. HETI SZÍNHÁZI MŰSOR Ma délután 3: Anyegin. — Fagyejev bér­let. Este fél 8: Rokonok. — Vasvári bérlet. Hétfőn nincs előadás. 20-án, 7: Denevér. — Bérletszflnet. 21-én, 7: Rokonok. — Radnóti bérlet. 22-én, 7: Anyegin. — József Attila bérlet. MUZEUM Fejlődéstörténeti kiállítás. Móra Ferenc emlékkiállítás, Fehértó élővilága kiállítás (Kultúrpalota, Roosewelt tér) hétfő kivé­telével mindennap délelőtt 10 órától 6 óráig. A Múzeumi Képtár (Horváth Mihály utcai Űvegcsarnok) hétfő kivételével mindennap délután 2 órától .6 óráig. KÖNYVTARAK Egyetemi: Olvasóterem 10-től 21 őráig; hétfűn 14-től 21 óráig; vasárnap 9-töl 13 óráig. Kölcsönzés 12-től 20 óráig; hétfőn 14-től 20 óráig; vasárnap 9-től 13 óráig. Somogyi: , Olvasólerem 10-től 19 óráig. Kölcsönzés 13-tól 18 óráig. Járási: Sztálin krt. 54: Kölcsönzés: szer­da kivételével minden hétköznap délután 3 órától este 7-tg, szombaton délután 2-től 7 óráig. Gorkij: Hétfőn, kedden, szerdán, pénte­ken reggel 8-tól 12-ig és délután 1 -föl fél 4-ig; csütörtökön és szombaton délelőtt 10­től délután 2-ig. délután 3-tól este 7-ig. BÉKEBIZOTTSAGI HIR Értesítjük a szegedi békeharcosokat, hogv április 2!-én, szerdán délután 5 órai kezdettel a Városi Békebizottság nagyter­mében (Széchenyi tér II. szám) a nem­zetközi békeharc időszerű kérdéseiről elő­adást tartunk. F.lőado: Nándori Pál. a budapesti Tudományegyetem jogikari nem­zetközi tanszékének tanársegéde. A békemegbizottakat, béketitkárokat, bé­kebizottsági tagokat, a békebeszélgetések vitavezetőlt és az érdeklődőket szeretettel várja a Városi Békebizottság. TANÁCSTAGOK FOGADÓÓRAI Április 20-án, kedden délután 4-től 6-ig a Petőfi Sándor sugárút 89. szám alatti KIK helyiségben Paragi Mihályné. a Vá­sárhelyi sugárút 67. szám alatti KIK he­lyiségben Gyólai István, a Kossuth Lajos sugárút 63. szám alatti KIK helyiségben Hűdör Antalné. április 21-én, szerdán, délelőtt 10-től 12-ig a Tanácsházán Ko­vács István tanácstag tart fogadóórát. SPOR1 Miért nem vehet résxt az Egyetemi Haladás a megyei labdarugó bajnokságban A tos tos megyei bajnokság tavalyi kétcsopor­beosztása helyett az idén egycsopor­•J bajnokság 16 csapattal. Jogosult részlvenni a megyei bajnokságban a mult évi két csoport első hét-hét helyezettje, val; mint a járási, városi bajnokság győz­tesei részvételével- rendezett körmérkőzé­sek két élső helyezettje. A volt Szegedi Honvéd SE és az Egyetemi Haladás Sport­kör egyesülésével a Szegedi Haladás Sport­körnek két helye volt a megyei bajnok­ságban. A jelenleg az NB I. tartalékbaj­nokságában játsszó Haladás II. cs ••>% Egyetemi Haladás, amely tavaly hatodik helyen végzett, leit volna jogosn.lt részt­venui a megyei bajnokságban. Az eredeti sorsolásban a Haladás II. szerepelt, tz Egyetemi Haladás nem. Az egyetemi ifjú­ság már akkor méltánytalannak tartotta, hogv nem vehet részi a megyei brLrok­sácrhan annál is inkább, mert az egye­sülés alkalmával nem szűnt meg az Egye­ieml Haladás. A volt Honvéd csapatok kiegészítve ,a legjobb egyetemi és főisko­lai hallgatókkal. Szegedi Haladás névén a városi választmány Irányítása alatt külön költségvetéssel mint Haladás minőségi csanatok szerepelnek. Emellett függetlenül működik az Egveteml Haladás Sportkör is. A megvei TSB ezt a szervezési formát nem ismerte el. A bajnokság megindulása előtt az Egye­temi Haladás ügyének rendezése végeit az OTSB-hez fordult. Az OTSB egyik nmnkn­íársn. Tóth elvtárs személyesen beszélt az MTSB elnökével, hogy álláspontja helyte-i A MAI SPORTMŰSOR Labdarúgás Sz. Lokomotív pálya: fél 9-kor Vörös Meleor—Lendület városi I. o. bajnoki (Sári), 1 órakor Sz. Lokomotív iíi-Sz. Haladás ifi megyei ifjúsági bajnoki (Ha­lász), háromnegyed 3-kor Sz. Lokomotív II—Fűtőház városi I. o. bajnoki (Vadász), fél 5-kor Sz. Lokomotív—Ceglédi Lokomo­tív NB Il-es mérkőzés. Az Sz. Lokomotív csapatösszeállítása: Uhrin — Tóth L, Radnai. Varga — Becker, Vincze — Vigh, Kakuszi. Veres II.. Gyi­mesi. Károlyi. Csere: Fekete, Tóth II. és Juhász. Textilművek pálya: 10 órakor Sz. Tex­tilmüvek—Jutagyár megyei I. o. bajnoki (Stark). Sz. Petőfi pálya: fél 9-kor Sz. Epftök ifi—Sz. Posiás ifi megyei ifjúsági bajno­ki (Fodor), fél 11-kor Épületszerelők—Előre városi I. o. bajnok (Pintér K.) Újszeged: VL pálya: fél 9-kor Sz. Ken­der—Sz. Vasas városi I. o. bajnoki (Spit­zer), negyed 4-kor Uiszégedi VL—MTH városi II. o. bajnoki (Bárdos). Cserepes sor: 10 órakor Sz. Kinizsi ifi­Kistelek ifi megyei ifi bajnoki (Kádár). Ady tér: II órakor Bőrösök—Kistelek vá­rosi I. o. bajnoki (Miskolczi). Traktor pálya: fél 10-kor Traktor— Szoártákusz városi I. o. bajnoki (Hor­váth M.) Dorozsmán délelőtt 10 órakor Dorozsma —Rőszhe járási bajnoki (Hafkal), 2 ómkor Dorozsma ifi—Újszeged ifi bajnoki (Turi), 4 órakor Dorozsma—Újszeged megyei I. 0. bajnoki (Török). Járási labdarugó ba|nokság: Szatyma­zon 3 órakor Deszk (Akosi), Szőregen fél 10-kor Sándorfalvn (Kársai). Deszken 4 órakor Deszk H—Oszenttván (hinták), K fi ­bekhnzán 3 órakor Othalom (Szöllősi). Mó­rahalmon fél 4-kor Algyő (Mózes). Uiszent­ivánon fél 4-kor Balástya (Bodor) játszik. Kosárlabda A rókusi tornacsarnokban vasárnap dél­előtt 12 órakor Szegedi Haladás—Bp. Ha­ladás Tudományegyelem Jogi Kar országos bajnoki férfi mérkőzés (Velkci Bp.) és Tnsnádi (Szeged), 11 órakor Szegedi Hala­dás—Békési Vörös Meteor összevont női megyei bajnoki (Dánffy és Tasnádi). Kerékpár Reggel 8 órai kezdettel megyei, ország­úti, ifjúsági, női és férfi kerékpáros egyé­ni és csapatbajnokság. Rajt és cél a Fa­lemezgyár előtt. Röplabda A rókusi tornacsarnokban fél 9-kor Juta — Makói Petőfi férfi, megyei bajnoki, 11 órakor Sz. Lek—Makói Petőfi férfi, me­gyei bajnoki. Haladás pálya: 9 órakor Sz. Haladás — Hmy. Vörös Meteor férfi megvei bajnoki, fél 11 -kor Sz. Haladás—Makói Szpártá­kusz férfi megyei bajnoki. Tűzoltó laktanya: fél 11-kor Sz Dózsa— Hmv. Vörös Meteor megyei férfi bajnoki. Ady tér: 11 órakor Egy. Haladás—Sző­reg megyei férfi bajnoki. Atlétika A rókusi állomás mögötti vásártéren 11 órai kezdettel járási, mezei futóverseny, férfi, női. felnőtt és ifjúsági számokban. len és az Egyetemi Haladásnak Joga van indulni a megyei labdarugó bajnokság­ban. Közben a Haladás II. a tartalék­bajnokságban indult, tehát egy hely meg­üresedett a megyei bajnokságban. Ezt azonban nem az Egyetemi Haladás kapta, hanem, nem tudni, milyen alapon, a Szen­tesi I.okomotlvot osztották be. Az Egye­temi Haladás Sportkör vezetősége újra fellebbezett az OTSB-hez. melytől az MTSB megyei elnöksége írásban is utasí­tást kapott, hogy ossza be az Egyetemi Haladást a bajnokságba. A Megyei Test­nevelési és Sportbizottság ennek ellenére sem tett eleget a sportkör jogos kíván­ságának. Ugy látszik, az MTSB ez eset­ben a sportpolitikát összetéveszti a pro­tekcióval. Az egyetemi ifjúság sportolni akar meg­felelő színvonalon. Miért küzdjön egy labdarugó csapat, ha nem azért, hogv előbbre jusson és magasabb osztályban játszhassék? Miért küzdjön az ifjúság, ha nem azért, hogv a sportban is fejlődhes­sen? De megyénk sportjának hivatott ve­zetői önkényesen intézkednek, nem tudni, mihen alapon. Közel két hónanon keresz­tül akadékoskodott a megyei TSB az Egye­temi Haladás Jogos kérésének teljesítésé­ben. Addig húzla az ügyet, hogy most már hat mérkőzés lejátszása után lehetet­len egv új csapatot bevonni. Ez maira a szomorú valóság, melyet a Ludas Matyi viccként megírhatna. H. E. 73. A tömeg fogyott, osz­lott, bomladozott. Á té­toti egyro kevesebb nép maradt. A kubikosok egy elszánt kis csoport­ja azonban nem mozdult a helyéről. Jöhetett a huszárattak, ők csak álltak Vincze Jancsi teteménél. Bot és kö volt leeresztett kezükben. Nem ütöttek, nem dobáltak, de nem is szaladtak el onnan. Ott áltak a helyükön, a halott mellett. Ugy érez­ték. nem szabad itt meghátrálni, n végsőkig ki kell itten tartani. Lesz ami lesz. A tér csaknem kiürült. Egy asszony és két leány szívszaggatóan jajongott a holttestnél. A férfiak hátrább álltak, sötéten és szótlanul. Az édesanya félig fekve vonaglott a fia mellett olthatatlan gyötrelmében. A megfe­szített Jézus Krisztusnak könyörgött, ölel­gette, csókolgatta a fiát, jajgatott ós költö­gette, ébresztgette. Patakzott a könnye, rá­hullott a drága fiú ruhájára. Letörölte, foly­ton törölgette. — Jancsikám 1 Kelj föl, édes kisfiacskám — jajongta, A gömbölyű szőke lány, meg a sudár fekete lány térden állva zokogott, egymásba karolva, a halott legény arcát nézve, s az édesanyát is figyelve, mert úgy látszott, el­veszíti az eszét. — Jancsikám! Jancsikám! Mi lesz velünk Jancsikám — zokogta a kis Maca. Odavotődött egy orvos. Kötözte a nyöször. gő sebesülteket, s küldte őket hordágyon a kórházba. Vinezénó eszét vesztve óbégatott, nem látott és nem is hallott semmit a vilá­gon. Osnk a fiát, a halottat. A kubikosok ved­lott kis csapata rendíthetetlenül várt valami KOVÁCS MIHÁLY REGÉNYE csodára. Vinezénó is csodát remélt az Úrtól. Oly kevesen voltak már a téren, hogy a városháza pincéiből, zugaiból a rendőrök, tűzoltók, pusztázók előmerészkedtek, körül­fogták és letartóztatták a még mindig ott vesztegelő földmunkásokat. XXIII. FEJEZET. 'A púpos öreg Horvát Mihály kint ál­lott a kiskapuban. Már hallott a Kossuth­tíri eseményről, s figyelt-, fülelt. Ahogy a messzeségből közeledő Tamást felismerte, görbe háta kisimult, öreg szíve felujjongott. „No itt van. Itt jön. Megjött a vő. Semmi baj nom esett vele". Tamás tempósan jött. A sebe 6zúrt, min­den lépésnél nyilallott. Nem túl erős, csak amolyan tűrhető kis nyilallás volt. Semmi. Tamás azt képzelte, egyenesen, nyugodtan megy, ahogy szokott. Odaért a házhoz. Az ipából ekkorra már kihunyt minden élénkség. Az előbbi kis öröme elrepült. Öre­gen, görbén, reményt vesztve álldogált, gyap­jas bajsza lángatózott, fejét csóválgatta. Az­tán kinyújtotta aszott kezét, rámutatott Ta­más ballábára. — Mi az. Miért húzod? — kérdezte. — Semmi. Lehorzsolódott a tapasz. Tamás bement. Bosszúsághoz hasonlító érzés fogta cl. Kellemetlenül eselt, hogy ennyire jó szeme van az öregnek. Ugy látszik, véres lábbal mégis sántít az ember, ha nem akarja, ak­kor is. De Zsófinak nem kell ezt megtudnia. Kel fekszik, kel, fekszik. Az asszonynép megijed, ha lőtt sebüt lat. Majd beköti ő maga. Ne is lássák az asszonyok. Hátramegy, vödör vizet húz a kútból, s a színben majd megmossa, beköti. Csak az öreg nehogy kifecsegje, hogy húzta a ballábát. Az anyósa szokás szerint most is font a rokkán, Zsófi pedig üldögélt a kemence pad­káján, nem dolgozott semmit se. Nehezére esik még a könnyű munka is szegénynek, Megfájdul a háta. Tamás leült az ágy elé. A rongyos zaes­kó az ágy végébe volt botéve, azt akarta ki húzni, mégpedig úgy, hogy ne lássák. Ám Zsófi szeme rajta függött, figyelte őt, vizs gálgatta, végignézte nem is egyszer. Nem szólt, de Tamás tudta, megérezte, nem lehet itt semmit eltitkolni. Mégis megpróbálta. Felállt, az ágyteritöt felhajtotta, a rongyos zacskót kihúzta, kiment vele a színbe. Onnan ment a vödörrel gémeskúthoz, merítette a vizet. De Zsófi már tud valamit. Sejt valamit, íme, kijött, egyenesen be a színbe. — Mit akarsz itt evvel? Hallod? Tamás nem felelt. — Mórt hoztad kl e?,t a zacskói? Tamás épp a vizet öntötte a favödörből át a bádogvüdörbe és hallgatott. [Folytatjuk SAKK Az Sz. Lokomotív a Nagyállnmás épüle­tében lévő sakktermében délelőtt 9 órat kezdettel Sz. Lokomotív—Ruhagyár városi csapatbajnoki. A Szegedi Gőzfürész kultúrtermében dél­előtt 9 órai kezdettel Gőzfürész—Bőrösök városi csapatbajnoki. Az Egveteml Haladás nngvtermében dél­előtt 9 Órai kezdettel Sz. Ha!adás-Sz Pos­tás városi csapatbajnoki. Birkózás A Lokomotív pálya tornatermében dél­előtt 10 órai kezdettel Duna—Tiszaközi Béke-kupa csapatbajnoki verseny a Szen­tesi Lokomotív és a Szegedi Lokomotív között. Céllövészet A Lokomotív céllövő pályán reggel 7 órai kezdetlel folytatják a Szeged város kispuska és sportpisztoly bajnokságait. A kézilabda társadalmi szövetség felhívása A kézilabda társadalmi szövetség elnök­sége felkéri azokat a sporttársakat, akik kézilabda játékvezetői tanfolyamra Jelent­keztek, kedd este 6 órára a VTSB-ben je­lenjenek meg. A szegedi NB csapatok vidéken A Szegedi Haladás NB l-es labdarugó csapata Dorogon, a Dorogi Bányász ellen küzd a bajnoki pontokért a következő csapatösszeállításban: Mészáros — Bénák, Faragó. Bodzsár — Baráth. Zallár — Boj­tos, Cziráki, Csáki, Csányi. Rózsavölgyi. Cserejátékosok: Rábai és Cserhalmi. A Szegedi Petőfi NB 1 l-es együttese Budapesten a Bp. Előre ellen játszik. A csapatot közvetlen a mérkőzés előtt állít­ják össze a sérültek miatt. Kedd délig lehet nevezni a városi röplabda­bajnokságra Az 1954. évi röplabdabajnokság április 25-én kezdődik. A nevezési határidő április 20. déli 12 óra. A társadalmi szövetség kéri az egyesületeket, hogy minél nagyobb számban nevezzenek be és nevezéseiket juttassák el a VTSB-hez. A járási bajnokság állása a negyedik forduló után: 1. nthalom V. 4 31:2 7 pont 2. Algyő 4 33:7 7 " 3. Deszk I. 3 15:4 6 " 4. Móraha.lom 3 18:5 6 " 5. Kübekháza 4 15:7 6 « 6. Tápé 4 10:7 5 " 7. Szöreg II. 4 8:15 4 " 8. Ujszentiván 3 8:8 3 " 9. Kiiszko 4 8:16 3 " 10. Belástya 4 9:11 2 " 11. Deszk II. 4 5:10 2 " 12. Ószcntíván 4 5:16 1 " 13. Sándorfalva 3 3:13 1 " 14. Szatyinaz 4 2:21 1 " 15. Dorozsma 2 2:10 — NAGYOBB ARANYBAN IS GYŐZHETETT VOLNA A BP. VÖRÖS LOBOGÓ Szombaton délután a Népstadionban újabb nemzetközi labdarugó mérkőzésre került sor. Ezúttal a bécsi Austria és a Bp. Vörös Lobogó csapata találkozott egy­mással. Bp. Vörös Lobogó—Auslria (Bécs) 2:1 (1:1). Népstadion, 30.000 néző. Vezette: Dorogi. Góllövők: Hidegkúti (2). HL Schléger. Bp. Vörös Lobogó Geller — Kovács II., Börzsel, Lanlos — Kovács I.. Zakariás — •Mndo-. Hidegkúti, Palotás, Szolnok. Kárász. Auslria: Ondreiska — Melchir II.. Stotz. Kowanz — Ocwirk. Swoóoda — Kominek. Bnumgartner, Huber, Slojaspal I., Schlé­ger. Vásártartási hirdetmény Szeged városban folyó év május 8-án serlés. 9-én állal- és kirakodó vásár lesz. Szeged város egész területéről, valamint egyéb vészmenles helyről sznhálvszeríí marhalevéllel mindenféle állat felbajiható. Minden sertésről, juhról és kecskéről kü­lön-külön marhalevelet kell kiállítani. Ina­rosok és kereskedők iparlgazolvényukat hozzák magukkal, mert a vásár alkalmával hatósági közeg felhívására fel kell mu­tálni. DÉLA1AGYARORSZAG politikai napilap Felelős szerkesztő és kiadó: ZOMBORI JÁNOS Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szeged. Lenin-u. 11. Telefon: 35—35 és 40—80 Kiadóhivatal: Szeged. Klauzál-tér 2. Telefon: 31—16. és 35—00. Csongrádmegyei Nyomdaipai Vállalat. Szeged Felelős vezető: Vincze György

Next

/
Thumbnails
Contents