Délmagyarország, 1954. április (10. évfolyam, 77-102. szám)

1954-04-29 / 101. szám

m­Éljen a munkás-paraszt szövetség, népi demokráciánk szilárd alapja! RÉGI MÁJUS 'Tflaiakóvdxkii oewe A régi május 1. most felrémlik. Titokban lopóztam a város pereméig. Nézek sandán: van-e kozák, vagy zsandár? Micisapkás munkás, kezében — tollak. Szembejön •i jelszót súg, tovább ballag. A Szokolniki mögött, mint tolvaj horda, megbűjtnnk a réten egy bokorba. örségre kiállt a legéberebb. A suttogó szónoklat gyorsan pereg. Ingünkből kihúztuk a vörös szövetet. mentünk és maréknyi zubbonyos követett. Lópaták alatt a bokor ropogott, r— Börtönbe veletek! Korbácsot! De a Kardlapot! reményünket nem ölte a bánat: Mi tudtuk — jön a nép, Mi tudtuk — jönnek a gyárak. ez a perc a világ egységbe szorítja dolgozó koldusait ma. S tudta, mikor kard sújtott legbiztosabb a zászlóvivőre, vetés Jönnek majd — a kiontott vére. nevüket * ne is számláld össze. — Lobog a lobogók millió vörössé! S jön századot, korszakot rohamozva vele a Szovjetunió végtelen ereje. A Német Demokratikus Köztársaság belügyminisztériumának közleménye egy önként jelentkezett nyugatberlini kémről Május 1 megünneplésére készülnek a népi demokratikus országok dolgozói Május 1, az egész világ dolgo­zóinak nagy ünnepe. A földgolyó minden pontján készülődnek a dol­gozók nagy seregszemléjükre. A kapitalista országokban a munká­sok növekvő elszántsággal harcol­nak jogaikért, az emberi életért. A szocialista béketábor dolgozói is készülődnek a proletárnemzetközi­ség nagy ünnepére. Az üzemekben és gyárakban lelkes rti unkaverseny folyik: a dolgozók többtermeléssel, egyre jobb és olcsóbb árucikkek biztosításával akarják köszönteni nagy ünnepüket. A ROMÁN népköztArs as agban a craiovai ©November 7© mezőgaz­dasági gép- és szerszámüzem dol­gozói indították el a május 1-i munkaversenyt. Versenyfelhívá­sukban kötelezték magukat, hogy évi tervüket 10 százalékkal túltel­jesítik, a munkatermelékenységet 5 százalékkal emelik, az önköltséget pedig 2 százalékkal csökkentik. Ugyanakkor az üzem dolgozói véd­nökséget vállaltak két állami gaz­daság felett. A craiovai versenyfelhívás or­szágos visszhangot váltott ki. Egy­más után csatlakoztak a különböző üzemek és gyárak dolgozói. A re­sicai «Sovromutilaj-petrolifer» olajipari gépüzem dolgozói például számos más felajánlás mellett há­rom új univerzális mezőgazdasági gép sorozatgyártását kezdték meg. Az új gépek elvégzik a burgonya, a kukorica és a cukorrépa vetését, a fészkek betakarását, a sorok fel­töltését és kapálását, valamint a termés betakarítását. A kaláni épí­tővállalatnál a dolgozók 85 száza­léka mór túl is teljesítette felaján­lását. a bolgár népköztársaságban a szófiai ©Kiiment Vorosilov© gyengeáramú berendezéseket gyár­tó üzem dolgozói többek közt köte­lezték magukat, hogy a terven fe­lül számos új villamossági cikk gyártását kezdik meg, 240.000 kilo­wattóra villamosenergiát takaríta­nak meg és a forgóeszközökből 27 millió lévát szabadítanak fel. A ©Köztársaság© bánya dolgozói ígé­retet tettek, hogy 12.000 tonna sze­net termelnek terven felül. A má­jus 1-i munkaverseny, amelyet a főváros tíz legnagyobb üzemének dolgozói kezdeményeztek, országos mozgalommá vált. a lengyel népköztársaságban a lodzi ©Marchlewski« textilgyár dolgozói érték el eddig a legszebb versenyeredményeket. Május elseje tiszteletére már április első két he­tében terven felül 32.000 kilo­gramm fonalat és 70.000 méter tex­tilanyagot termeltek. a csehszlovák köztársaság dolgozói a Csehszlovák Kommu­nista Párt X. kongresszusa és má­jus 1 tiszteletére tettek felajánlá­sokat. Az üzemekben és a gyárak© ban országszerte folyik a verseny a ©legjobb dolgozó©, a ©legjobb kol­lektíva© és a ©legjobb üzemrész­leg© kitüntetés elnyeréséért. A fü­leki ©Kovosmalt© dolgozói február­ban 105, márciusban 112 százalék­ra teljesítették havi előirányzatai­kat. A dolgozók a selejt csökken­tésével eddig 70.000 korona értékű megtakarítást értek el. A dolgozók egyéni versenyében egyre több a 190—230 százalékos teljesítmény. az albán népköztársaságban a tiranai ©Miszto Mame« asztalos­árugyár dolgozói első negyedévi tervüket, amely 53 százalékkal magasabb a tavalyinál, március 24-én teljesítették. A gépek kihasz­nálási mutatószámát 80 százalékról 94 százalékra emelték, a munká­sok átlagos teljesítménye decem­berhez képest 23 százalékkal emel­kedett. A fieri ©Május 1© gyapot© kártoló üzem dolgozói értékes kez­deményezést tettek a munkásosz­tály nagy ünnepének tiszteletére. A javítóműhely dolgozói vállalták, hogy tervelőirányzataikon felül többezer fogyasztási cikk gyártá­sával járulnak hozzá a dolgozók jobb ellátásához. A testvéri népi demokráciák üze­meiben és gyáraiban szárnyakat öl­tött a munkaverseny. Május else­jén ünnepi díszbe öltöznek a vá­rosok és a falvak, s a munkásosz­tály harcos seregszemléjén a dolgo­zók ragyogó sikerek birtokában jelennek meg. Színes, változatos kultúrműsorok szórakoztatják május 1-én az ünneplő dolgozókat Május elsejét a munkásosztály nemzetközi ünnepét Szeged dolgo­zói méltóképpen kivánják megün­nepelni. Hetekkel, hónapokkal elő­re készültek már a nagy ünnepre. Az üzemek dolgozói munkafelaján­lásaik mellett üzemeik feldíszíté­sével is készülnek. A kirakatrende. zök, háziasszonyok az utcákat öl­töztetik ünneplőbe május elsejére. A kultúrcsoportok, sportolók, a ze­nekarok a napot még felejthetet­lenebbé akarják tenni bemutatóik­kal. Április 30 án délután 5 és 6 óra között a Széchenyi-téren a MÁV fúvószenekara ad hangversenyt, s a nagy ünnep előestéjén a DISZ­fiatalok vidám utcabálat rendez­nek a Széchenyi-téren. Május elsején a szegedi zeneka­rok zenével ébresztik a várost és köszöntik az élenjáró üzemi dolgo­zókat, a beadásban kitűnt és a tavaszi munkákat példásan végző dolgozó parasztokat. Délelőtt fél 9 órakor kezdődik a felvonulás. A hídon az úttörők mennek át első­nek, majd utánuk az ünneplő dol­gozók. Az ünneplőbe öltözött ujszegedi liget sok pihenéssel és szórakozás­sal várja a dolgozókat. A Vendég­látó, az Élelmiszerkiskereskedelmi és a Szegedi Kiskereskedelmi Vál­lalat, a földmüvesszövetkezet sát­rakat állít fel, ahol a dolgozókat főtt ételekkel, különféle élelmisze­rekkel, süteményekkel, hűsítő ita­lokkal látják el. A szegedi nagy­üzemek is állítanak fel sátrakat, ahol majd otthonosan szórakoznak a dolgozók. Délután 2 órakor galambrepilés­sel kezdődik a szabadtéri színpa­don a kultúr- és sportbemutató. A műsor első részélben a MÁV zenekara, tánecsoportja. a Szegedi Cipőgyár, Uzemélelmezési Vállalat tánecsoportja, a balettiskola és a Közalkalmazottak Szakszervezete balettiskolájának növendékei és a Petőfi laktanya kultúresoportja szerepel. Délután 6 órától ugyancsak a szabadtéri színpadon folytatódik a kultúrműsor. A rendőrzenekar, az egyetemi énekkar, a Konzervgyár, a Szeged; Kenderfonó, az Orvostu­dományi Egyetem tánecsoportja és a Szeged Állami Nemzeti Színház művészei, Ambrus Edit, fíánku Judit, Kovács Mária, Inke László, Káldor Jenő, Kátay Endre, Ká. rolyi István, Nagy Sándor, Né­meth János, Várady Árpád és Wagner József lépnek fel. Este fél 8 órai kezdettel a sze­gedi Nemzeti Színházban a Boei­boei tarka című nagysikerű ope­rett kerül színre. Az „Irodalmi törvényszék" megvitatta a Tiszatáj új számát Berlin (ADN). A Német Demo­kratikus Köztársaság belügyminisz­tériuma közli, hogy 1954 április 24-én a Német Demokratikus Köz­társaság belügyminisztériumában megjelent Z. eislebeni lako6. Kije­Jentette, hogy Fritz Müller álnéven 1951 óta dolgozik a nyugatberlini „NTS" kémközpont számára és azt a megbízást kapta, hogy kém- és szabotázs-tevékenységet hajtson végre a Német Demokratikus Köztársaság, valamint a Szov­jetunió ellen. Az említett kémszervezettel való kapcsolatát rendkívül terhesnek érezte, mégsem volt bátorsága ah­hoz, hogy az illetékes szerveknél jelentkezzék. Miután Z. az újságokban olvasta, hogy Trusnovics, az „NTS" egyik Vezetője önként jelentkezett a Né­met Demokratikus Köztársaság il­letékes szerveinél, elhatározta, a Német Demokratikus Köztársaság belügyminisztériumába megy és mindent becsületesen bevall. Ezt meg ls tette, habár még néhány nappal ezelőtt is „új megbízásokat" kapott az „NTS"-től. Z. kimerítő tájékoztatást adott az „NTS"-el való kapcsolatairól s fontos adatokat mondott jegy­zőkönyvbe a nyugatberlini kém­központ tevékenységéről. Figyelembevéve Z. nyílt vallomását, valamint azt, hogy önként jelentke­zett, s miután a rendelkezésre álló tények segítségével tisztázták, hogy mindent az igazságnak megfelelően mondott el, a Német Demokratikus Köztársaság illetékes szervei eláll­tak attól, hogy Z-t bírósági úton felelősségre vonják. Megkezdődött a eolomboi tanácskozás ho^dií Colomboban donézia és Ceylon miniszterelnöke | háromnapos értekezletet, Érdekes tárgyalás folyt kedden este Szegeden a Közalkalmazottak Szakszervezete kultúrotthonának nagytermében a Tanács népműve­lési osztálya, az írócsoport és a „Délmagyarország" rendezésében. „Irodalmi törvényszék" „ítélkezett" a Tiszatáj, a Magyar írók Szövet­sége szegedi csoportja folyóiratá­nak száma felett. Az emelvényen a bíróság tagjai ültek. Az „elnök": Halász Előd, a Szegedi Tudományegyetem Magyar Intézetének professzora, a „vádlók": Madácsy László, a Pedagógiai Fő­iskola magyar tanszékének docense és Pósa Péter, az egyetem magyar intézetének adjunktusa. A „védők" feladatát Dér Endre, a Magyar író­szövetség szegedi csoportjának tit­kára és Somfai László, a Tiszatáj szerkesztője töltötte be. A nézőté­ren a „vádlottak": az írócsoport tagjai, a mentő és a terhelő „ta­núk": a Tiszatáj olvasó közönsége ültek. Madácsy László, a lírai rész vád­lója részletesen elemezte a vitatott számban megjelent verseket. — Kezdő költőknek és íróknak soha nem volt olyan fejlődési lehetőségük, mint ma — mon­dotta. Az írószövetség keresi a tehetsége­ket, erkölcsileg, anyagilag támogat­ja őket, publikálja írásaikat. Ebből következik az is, hogy a Tiszatáj legutóbbi számában is sok a kezdő írása. Ezeknek a verseknek legna­gyobb hibája — ahogy a vádló megállapította —, hogy szerzőiknek kevés az olvasottságuk, éppen ezért szegényes a mondanivalójuk, a tar­talom és a forma nincs egységben. Pósa Péter, a prózai rész vádlója azt tartotta a legnagyobb hibának, hogy a szépirodalmi folyóirat jelen­tékeny részét nem szépirodalmi mü­vek töltik ki és a szépirodalmi mű­veken belül is kicsiny a prózai rész aránya. Ezután részletesen ele­mezte a megjelent műveket. A védelem szavai után a terhelő és mentő tanúk vallomásai azt bi­zonyították, hogy a szegediek nagy érdeklődéssel figyelik a Tiszatáj munkáját. Barát János, a Szegedi Gőzfürész dolgozója elmondotta, hogy most, amikor üzemében a kol­lektív szerződést készítik elő, a kul­turális szükségletek kielégítése kö­zött ott szerepelnek a szépirodalmi folyóiratok, így a Tiszatáj előfize­tése is. Az olvasók azonban azt várják a folyóirattól, hogy ne csak ne­vében, hanem jellegében is tük­rözze a Tiszatáj életet. A nagy magyar írókat és költőket szinte kivétel nélkül megihlette az Alföld szépsége. A szegedi íróktól és költőktől elvárjuk — mondotta —, hogy városunk és vidékének problémáival foglalkozzanak. Mi, a Tiszatáj olvasói régóta nélkülözzük a folyóiratban Sztálin- és Kossuth­díjas írónk, Nagy Sándor írásait. Szeretnénk mielőbb lótni őket. Az érdekes vita tanulságait össze­foglalva Halász Előd, a tárgyalás elnöke megállapította, hogy a „vég­ső ítélet" nem elmarasztaló. A Tiszatáj nvnden egyes szá­mából kiviláglik, hogy a szoc'a­lista realizmust akarja szol­gálni. Ez a törekvésük azonban nem min­dig sikerül. A szerkesztőségnek el­sősorban arra kell törekednie, hogy sokkal nagyobb teret kapjanak a folyóiratban a szépirodalmi alkotá­sok. Gondosabban kell a beérkezett műveket bírálni. Nem szabad elő­fordulnia, ami a legutóbbi számban történt, hogy a megjelent versek, novellák közül számos már nem aktuális. Az irodalmi törvényszék nem végzett rossz munkát. Elvileg azon­ban nem elemezte eléggé a megje­lent műveket, de az írók és olva­sóik közelebbhozásával hozzájárult a Tiszatáj írói közösségének fejlő­déséhez. A tárgyalás részletes ismertetésé­re visszatérünk. Új süteményféleséget készítenek május l-re A Virág cukrászda dolgozói a műhelyben és az üzletben egyaránt ezen a héten ünnepi műszakot tartanak május 1., a nemzetközi munkásosztály nagy ünnepének tiszteletére. Az üzletben dolgozó munkások elhatározták, hogy az ünnepi műszak alatt még figyel­mesebben és udvariasabban szol­gálják ki a vendégeket. A műhely­ben a sütemények minőségére vi­gyáznak fokozottabb gonddal. Ezen kívül sok új süteményféleséget ké­szítenek, hogy ezzel is a vendegek­nek kedveskedjenek. Varga Rózsa. I •

Next

/
Thumbnails
Contents