Délmagyarország, 1954. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-25 / 71. szám

OÍLMRGYBRORSZaG CSÜTÖRTÖK, 1954. MÁRCIUS 25. Ketten a nyolcszázmillióból Betyár idő volt, sem a tél, sem u nideg nem altart még engedni, mikor először megfordultam a Kereszt-utcában. Ugy hordta az az idő a szemcsés havat, mintha mindent be akart volna temetni. A szél sem fújt meg addig olyan mérgesen, mint azon az estén. Tombolt, futkosott a szél a felsővárosi utcákon, akár a ketrecből szabadult oroszlán. Tehette, hiszen a Keresztutcán sem áLlta semmi útját. Keményen döngette az ütött-kopott kerítéseket és kísértetiesen zenélt az .ablaktáblákon. A hőmérő tán ezen a napon sűlyedt legmélyebbre. Az élet persze csak nem állt meg, az emberek csak nem gubóztak be s még ilyen ítéletidőben is kimozdultak, ha személyes ügyükről volt szó. A tészta is megmozdul, ha az élesztő dolgozni kezd, hát a mindennél érzékenyebb ember hogyne jönne mozgásba. Mert nemcsak a hidegre, melegre érzékeny az ember, hanem a szíves baráti szóra, a kedves meghívásra is. Szendrei bácsit, a feleségét meg Bodó nénit pedig az egész utcában ismerik, liogy szívesek, kedvesek a jóakaratú emberekkel. Igy hát nem kell csodálkozni, ha az ő hívó szavukra mozdul is az utca. Még az ilyen farkasordító hidegben is. A bekecs meg a kucsma erősebb, mint a tél, hát még a szívós akarat! Azzal még a jéghegyeket is^egyőzi az ember. Hiriolen nyitottam be Szendrei bácsi lakására. Bodó nénivel majdnem egyszerre érkeztünk. Még üres volt a szoba s a székek, padok unottan ásítoztak a villanyfényben. — Hideg van, a kutyafáját, foga van az időnek. De azért csak végigszaladtunk mégegyszer az utcán. Nem árt az, mert könnyen felejt az ember. Ilyen cudar időben meg szükséges is egy kis bátorítás. Ilyen szavakkal biztatott Bodó néni most már engem is és azon nyomban hozzátette, de súgva, mintha valami nagy, nagy titkot árulna el: — flágy nap lesz itt máma. Hozzánk kerül a vándorzászló! /Alig beszélgettünk néhány percig, máris csoportosan szivárogtak áz" emberek a szot>ába. Lassan megtelt a kis szoba. Szendrei bácsi kisfia félpattant egy székre és harsányan szavalni kezdte Petőfi qgyik családi versét. Szendrei bácsi vándorzászlót kapott. Mindenki figyelte a fiatal hadnagy beszédét — aki átadta a vándorzászlót — s utána csak úgy csobogott a beszélgetés. Szendrei bácsi szólt legelőször, akadozva beszélt, pedig máskor olyan frissért pergette a szót, s kis tüskés bajsza oly vígan ugrált fel s alá, akár a mókus a tavaszi napsütésben; — Egy éve dolgozom a békebizottságban. Nem először látom házamban ezt a zászlót, de úgy gondolom nem is utoljára; • Mindössze ennyi maradt meg emlékezetemben azóta a jól sikerült békebeszélgetésből és egy kérdés, mely izgatott és feleletet kért türelmetlenül: hogyan dolgoznak ezek az egyszerű emberek, hogyan dolgozik ez a jó békebizottság? A kérdés nem hagyott nyugton, szüntelenül ösztökélt: eredj, járj utána! Addig addig, hogy most, egy jó hónappal később, mikor már a tél ereje megtört a tavasz első sugarain, ismét kiballagtam a felsővárosra. Szendrei bácsit munkában találtam. Szürke női kosztüm formálódott friss keze alatt. Az asztalon apró szövetdarabok, szabószerszámok és újságok hevertek. A szekrényen ott állt a vándorzászló. Csodálatosan szép kék színben büszkén ragyoglak az aranyos betűk: „A legjobb békebizottságnak". A fiókos szekrényen könyvek hevertek, köztük az Országos Béketanács ajándékkötete és elismerő levele. Szendrei bácsi észrevette, hogy a zászlóra meg a könyvre loptam tekintetemet és szerényen újra a kosztüm fölé hajolt. Keze nyomán gyorsan bujkált a kis fényes tű a szövet szálai között és kígyózva röpítette a szürke fércet. — Látja ezt a kis szobát? — kérdezte aztán egyre munkáját figyelve — Voltunk ebben már negyvenhatan is. De itt mindenki ült. Álldogálni nem szívesen megy az ember a szomszédba, mikor otthon kényelmesen üldögélhet. Ha békebeszélgetésre készülünk, már négy órakor abbahagyom a munkát, elrendezem az ülőhelyeket, megpakolom a kályhát, aztán a feleségemmel meg Bodó nénivel végigjárom az utcát. Akkor aztán jönnek. — Csak úgy, egyszeri meghívásra? — Lehet, hogy úgy ís jönnének, mert már nag> on ideszoktak az utcabeliek, de nem erről van szó, Ez csak az utolsó simítás. Végigjárjuk mi már jóelőre az utcát. Igaz, nem mindig személyesen, mert néha úgy fordul, hogy nem érünk rá, de olyankor Dudásné, vagy akárki szívesen segít. Olyankor azt is megmondjuk, hogy miről lesz szó. Az emberek, asszonyok ls továbbítják a hírt, meg hozzám is sokan járnak, mivel hegy dolgoztatnak velem és sok más közt erről is szó esik. Számtalan mód van arra, hogy mindenki idejében értesüljön. Igy aztán ait alkalmazza az ember, amelyik éppen kapóra jön. Nem haragszanak azért az emberek, ha kétszer háromszor is szólunk nekik. Sőt, egyik másik úgy van vele, hogy jónéven is veszi, mert látja, hogy fontosnak tartjjK a megjelenését. Ez az elsl ahhoz, hog£ jól sikerüljön a békebeszéigetés. t— És mi más kell még ahhoz, hogy sikerüljön a békebeszélgetés? — Jó vezető. Olyan, aki meggyőzően beszél. Mert van olyan is, aki felolvassa a brosúrát, erőlteti a hozzászólást, persze nem megy, akkor aztán megállapítja, hogy „az elvtársakat nem érdekli a béke kérdése" és hazamegy, mint aki jól végezte dolgát. Pedig semmit sem végzett, hanem mindent elrontott. Olyan kell, aki léiekből beszél s akkor lesz hozzászólás. Ugyan láthatta a múltkor. De én meg is követelem a városi titkárságtól, hogy ide jó beszélgetés-vezetőt küldjön. Nem ls lehet egy szavunk sem, mert mostanában mindig kedvünkre valót kaptunk; • Saját magáról keveset szólt Szendrei bácsi s az érdemeket ügyesen elhallgatta, vagy másnak tulajdonította. Pedig lenne miről beszélnie. Ilyenformán saját megfigyelésemet kell elmondanom, amit még az első látogatás alkalmával jegyeztem meg magamnak. Szendrei bácsi az ajtónál állt és várt, várta a vendégeket, akik úgy jöttek ide. mintha haza érkeztek volna. S ahogy jöttek, mindenkihez volt néhány kedves szava. Az idősebbekről lesegítette a kabátot, á fiatalabbakkal tréfálkozott. A vendégek viszont. Szóra szó, tréfára tréfa s a kis szoba zsongott a barátság melegétől. A férfiak Szendrei bácsi körül forgolódtak, az asszonyok Bodó néni körül helyezkedtek el. Szó esett az időjárásról, a piacról, a világpolitikai helyzetről, Bodó néni két békefájáról ... és sok minden másról, ami az élethez tartozik. A megeredt nyelvekről ömlött az őszinte szó, akár egy kis hegyi patak. Bodó nénit ezer kérdéssel halmozták el az asszonyok s ő felelt,' felelt mindegyikre, bár nem kenyere a sok beszéd. De még jobban kinyílt a szíve, amikor három hét múlva az ő házában gyűltek össze, hogy meghányják-vessék a világ dolgait. Bodó néni idős asszony, de igen fiatalos tartású és fürge mozgású. Én sehogysem akartam elhinni, hogy már túl van a hatvanon, mert a kert, az udvar és a lakás példás rendje, tisztasága fiatal kezekre engedett következtetni. De az a négy hold föld is, amely az újszentiváni állomás mellett fekszik s amelyet jobbadán maga művel, mert férje kovács mester az egyik szegedi üzemben. Hát még az a harmincegy csillogó szőrű kismalac, amelyeket két kocája után nevel. Vagy az a lelkes békemunka, amit nap nap után töretlen szorgalommal végez s amellyel országos elismerést és tiszteletet szerzett magának. Élső pillanatra azt hinné az ember, amikor megpillantja a falon az Országos Béketanács oklevelét, hogy Bodó néni hatalmas dolgokat vitt véghez. Pedig nem. Bodó néni egyszerű aszszony és cselekedetei is igen egyszerűek. De ezekben nem ismer fáradságot. Az oklevél nem régen került házába. A legutóbbi békebeszélgetésen nyújtották át neki. • Hatalmas tál pattogatott kukorica várta azon a beszélgetésen a vendégeket. A kukorica gyenge és fehér volt, akár a frissen hullott hó és olyan édes illatot ontott, hogy mindenki egyszerre megkívánta. Két szoba is megtelt a vendégekkel s egy egész utca örül Bodó néni oklevelének. Bodó néni nemigen tudott szólni — váratlanul érte a meglepetés. — Én nem tudom úgy kimagyarázni, amit érzek — kezdte lassan a beszédet —, én inkább tettel tudom megmutatni, hogy a békét akarom. És Bodó néni után mások is szóltak. Már tizet ütött a nagy falióra, amikor végetért a békebeszélgetés. De akkor is nehéz volt abbahagyni. Másnapra azonban hétköznapot vártak és senki sem akart bóbiskolni a munkapad mellett, * Az emberek hazameniek én pedig igyekeztem összegezni az izgató kérdésre a választ. Sikerült is. A nagy közös ügynek, a békének a szeretete, az ezért való küzdéni-akarás és felelősség, amit Szendrei bácsi és Bodó néni ébresztget a Kereszt-utcai dolgozókban — az fogta egybe a dolgozókat a Kereszt-utcában. S még valami. E két békeharcos egyszerűsége, kedvessége és lelkesedése, 'akik még hatvanon túl sem tartják céltalannak azt a munkát, amelyet ma már több, mint nyolcszázmillió ember végez a világ minden zugában. Nagy aranyakat kerestem én és sokkal apróbb, de ezerszer nemesebb gyémántkristályokat leltem. Olyanokat, melyek minden becsületes emberben megvannak csak napvilágra kell őket hozni, olyanokat, amelyek hatalmas, feltartóztathatatlan erőt jelentenek. Simon István Elméleti tanácsadó Áru ós pénz a kapitalizmusban (tloxaáasóláa a Délmagyarorsaág cikkéhez) GYERMEKEKNEK Az erdőben inent két barát. Egyszeresük elébük ugrott egy medve. Az egyik ember futásnak eredt és felmászott a fára, elrejtőzött. A másik az úton maradt. Nem volt mit tennie, lehasalt a földre és holtd. kél barát nak tetette magát. A medve odament hozzá. körül szaglászta: még a lélegzete is elállt. A medve megszagolta az arcát, úgy vélte, halott és elment. Amikor a medve elment, a másik lejött a fáról és nevetve kérdezte: — Mit súgott neked a medve? — Azt mondta, hogy rossz emberek azok, akik veszélyben cserben hagyják barátaikat. L. Tolsztoj Egy késő őszi na pon olyan gyönyörű idő volt, amilyen még tavasszal is ritkaság. A komor felhők szétoszlottak, a szél elcsendesedett, a nap előbújt és nyájasan mosolygott, mintha búcsúzni akart volna az elfakult növényektől. A napfény és a meleg hatására a kaptáraikból előbújt bolyhos méhecskék vidám zsongással röpködtek fűszálrólméhek és a legyek fűszálra, nem mézért, ma bizonyosan meg— hiszen ilyenkor már nincs méz, — csak kedvtelésből, hogy szórakozzanak, szárnyaikat nyitogassák. — Milyen bolondok is vagytok vidámságotokkal — mondta nekik a légy, amely a közelben ült egy fűszálon, bánatosan, lógó árral. — Nem tudjátok talán, hogy ez a napsütés csak percekig tart és még fejtörő ered az eső és felkerekedik a szél, hideg és mi mindnyájan elpusztulunk. — Züm-züm-züm! Miért pusztulnánk el? — kérdezték a légytől a vidám méhecskék. — Amíg a nap süt, vidáman vagyunk, amikor a rossz idő beáll, elbúvunk meleg kaptárainkba, ahová a nyáron sok mézet gyűjtöttünk. K. D. Uslnszlcij 1. Az anya és a fia ketten 48 évesek. Az anya háromszor annyi éves, mint a fia. Hány éves az anya és hány a fiú? 2. Hány négyzetkilóméter a földgömb felülete? 3. Mi a címe Móricz Zsigmond ifjúsági regényének, amelyet színpadra is átdolgoztak? 4. Jancsi és Jóska összesen 75 kiló súlyú. Jancsi és Pista 60. Jóska és Pista 55 kiló. Hány kiló egyenként a három fiú? 5. Hol fekszik földünkön ÜjZéland szigetország? Pajtások! Megfejtéseiteket küldjétek be szerkesztőségünkbe. A helyes megfejtők könyvjutalomban részesülnek. \ Délmagyarország 1953. decem** ber 17-i számában az „Elméleti Tanácsadó" című rovatban közölt cikkhez a marxizmus-leninizmus tanszék politikai gazdaságtan csoportja és Karácsonyi Béla elvtárs szóltak hozzá, Én ebben a cikkben szeretném véleményemet elmondani. Az elméleti tanácsadó cikke feltétlenül hasznos és szükséges cikk volt. Ezt igazolta a megtartott konferencia, ahol a viszonylag nehéz anyagot is az elvtársak többsége jól megértette. A cikkben azonban valóban több hiányosság volt. A cikk legnagyobb hiányossága az volt, hogy túlságosan sok kérdést ölelt fel és egyiket sem magyarázta meg alaposan. Ennek a következménye volt az, hogy a legtöbb kérdést csak felszínesen tudta megtárgyalni. Ez vonatkozik elsősorban az értékformák fejlődésére és a pénz lényegére, a pénz funkcióira és az értéktörvényre. Sokkal helyesebb lett volna csak az áru, a munka kettős jellege és az áruban jelentkező alapvető ellentmondás kérdését tárgyalni az összes többi kérdés mellőzésével. A marxista tanszék és Karácsonyi Béla elvtárs hozzászólásának legnagyobb hiányossága az volt, hogy nem arra irányítja a fő figyelmet, ami valóban hiba és hiányosság az Elméleti Tanácsadó cikkében, hanem mellékes kérdéseket szőrszálhasogató módon elemez. Ez főleg a tanszék hozzászólásában mutatkozott meg. De Karácsonyi elvtárs is az absztrakt munka és a fizikai munka tárgyalásánál feleslegesen vitázik olyan kérdésben, amelynek különös jelentősége nincs. A tanszék hozzászólásában felesleges volt az eredeti cikkben mintegy bevezetésképpen és mellékesen felvetett kérdést, az árutermelés kérdését a feudalizmusban olyan részletesen bírálni. Ha ezekben a kérdésekben az eredeti cikk követ is el kisebbnagyobb botlásokat, ezek nem any> nyira lényegesek (pl. kizárólagosan uralkodó-e a naturális gazdálkodás a feudalizmusban, vagy mit je lentenek a zárt önellátó gazdasági egységek a feudalizmusban), mint amilyen jelentőséggel ezt a cikk felveti. Helyes lett volna ezekre egészen röviden, egy pár sorban kitérni, de felesleges volt a cikknek majdnem felét erre szentelni. Ebbe a hibába esett Karácsonyi Béla elvtárs is, aki bár a cikke végén nagyrészt helyesen értékeli a tanszék vita-cikkét, de 6 maga is ezekben a kérdésekben szőrszálhasogató álláspontot foglal el. Egyébként a naturális gazdálkodás kérdésében feltétlenül Karácsonyi elvtársnak volt igaza. A z a hiba, amelyet a tanszék cikke felvet és amelyet Karácsonyi elvtárs is hibának könyvel el, hogy ugyanis „a társadalmilag szükséges munka értéke arányában cserélődjenek ki", valóban hibás kifejezés, de nem olyan értelemben hibás, mint ahogy a bírálók megállapították. Itt nem arról kellene vitatkozni, hogy a munka vagy munkaerő értéke (mely vita helyes lenne más kérdés felvetésében, mert a munkának valóban nincs értéke), itt csupán arról van szó, hogy „a társadalmilag szükséges munka értéke" kifejezése helyett „társadalmilag szükséges munka mennyiség" kifejezést kellene használni. Kz ugyanis az, amely meghatározza, hogy az áruk milyen arányban cserélődjenek el egymással. Éppen ezért szükségtelen szószaporítás a tanszék erre vonatkozó hosszú fejtegetése. A tanszéknek igaza van, amikor tagadja, hogv a kereslet és kínálat törvénye létezik. Ezen kérdésnél az Elméleti Tanácsadó cikke tévedett. Az önellátó gazdálkodás fogalmának kifejtését a tanszék helyesen bírálta. Bár Karácsonyi elvtárs véleménye is helyes volt, amikor arról írt, hogy itt nem csupán nagy feudális gazdaságokról van szó. A vitáról végeredményben az a véleményem: helyes, hogy cikkek jelennek meg a propagandisták és a hallgatók részére. A cikkek jellegének azonban olyannak kell lenni, hogy egy, esetleg két kérdés alapos megértését szolgálja, ne pedig a téma minden kérdésére igyekezzen egy cikk keretében választ adni. Meg kell fogadni azt, hogy a bírálatnak helyesen, építőleg kell elősegíteni a kérdés megoldását, nem pedig dorongolni, mert ezzel semmi esetre sem fogjuk elősegíteni, hogy az elvtársak az újságban bátran vet* senek fel elméleti kérdéseket. A konferenciák tapasztalatai alapján úgy látom, hogy egyes fontos kérdéseket — bár megtanulták, nem értik világosan az elvtársak. Ilyen pl. az árutermelés alapvető ellentmondásának a megértése. Ezt az ellentmondást röviden úgy fogalmazhatnánk meg, hogy az áru egyfelől társadalmi munka terméke, másfelől ugyanakkor magánmunka terméke. Mit értünk ez alatt? Minden árutermelő a társadalmi munkamegosztás alapján termel, egy-egy láncszemét képezi a társadalmi munkamegosztásnak; Egy asztalos csak azért lehet asztalos, azért állíthat elő csak asztalt, mert mások más szükségleti cikkeket állítanak elő. Az asztalosnak nem csupán asztalból kell megélnie, más szükségleti cikkekre is rászorul. Ha mégis csak asztalt állít elő, ezt azért teheti meg, mert mások, más árutermelők előállítják azokat a cikkeket, amelyekre szüksége van, a piac útján pedig elcserélik saját termékeiket mások termékeivel. Az ő munkája tehát része az egész társadalom munkájának, kapcsolódik a társadalom összmunkájához, így tehát munkája természeténél fogva társadalmi munka. Ugyanakkor azonban munkáját magánüzemében végzi, saját számlájára és felelősségére. Minden árutermelő a többi árutermelőtől függetlenül gazdálkodik. A termelési eszközök magántulajdona következtében munkájuk nincs és nem is lehet társadalmi méretékben szervezve. Ugyanakkor téhát, amikor munkájuk társadalmi jellegű, egyben magánmunka, úgy hogy kapcsolatuk, az egyes árutermelök kapcsolata a többi árutermelővel csak a piacon, áruik cseréin keresztül valósul meg. Az árutermelés alapvető ellentmondása tehát; hogy az árutermelő munkája' egyfelől társadalmi jellegű rrtunka; ugyanakkor azonban magánmunka; A másik kérdés, amelynek megértése döntő fontosságú, az egész politikai gazdaságtan tanulmányozásában, ez a munka kettős jellegéről szóló marxi tanítás, amely a marxi értékelmélet alapja. Ez a tanítás ugyanis megmutatja, hogy míg a használati értéket alkotó konkrét munka minden emberi társadalom létezésének feltétele, addig az értéket létrehozó absztrakt munka csak az árutermelés fennállásával függ össze. Értékről csak akkor beszélhetünk, amikor a termékeket egymástól elszigetelt termelők csere céljára állítják elő, vagyis amikor a termelők munkáia konkrét és absztrakt munkára válik szét. Az érték tehát nem az áru dologi tulajdonsága, hanem társadalmi viszony, kifetezője az árutermelés viszonyainak, amikor a termékeket mint árukat csere cél iára állít ják elő olvan eevmástól elszigetelt termelők, akiknek eevmáshoz való kapcsolata áruk cseréjén keresztül valósul meg. Lakó Ferenc Pol. gazd. önálló tanulás megyei konferenciavezető Mefeorhullás Moszkva közelében A napokban a Moszkváiéi mintegy 47 km-re északnyugatra lévő Nyikolszkoje falu közelében meteorhullás volt. A Szovjetunió Tudományos Akndémiája mellett működő meteorvizsgáló bizottságnak átadták a kőmetoor szilánkjait. Krinov, a bizottság tudományos titkára a következőket mondotta a TASZSZ tudósítójának: — Az elmúlt 150 év alatt ez a 124-ik meteor, amelyet a Szovjetunió területén találtak. Amint sikerült megállapítani, az új meteor körülbelül március 6-án 18 órakor hullott. A megfagyott földre ütődve számtalan szilánkra esett szét. Eddig már több mint 50 szilánkot gyűjtöttek össze. A meteorvizsgáló bizottság munkatársai március 18-án újból elutaztak Nyi keresését. A mctoorhullást a helyi lakók észlelték. — A meteor maradványainak előzetes vizsgálata — mondta Krinov — alapot ad arra, hogy feltételezzék, hogy nagy tudományos érdekesség. A meteor porhanyós és a Ktendrit-típushoz (kb. két milliméteres gömbökből áll) tartozik. A meteor alaptümegiében különböző á-vanyi összetételű és szerkezetű különálló anyagdarabok vannak. Az ilyen típusú meteor Igen ritka jelenség. A meteorvizsgáló bizottság laboratóriumában tanulmányozni fogják az új meteor összetételét és szerkezetót. Az ilyen meteorok vizsgálata igen nagyjelentőségű, mivel közvetlenül kapeselatban Ali ,,,.„.• ,,, , nuiti-suiuiuaii au kolszkoje falu körzetébe, hogy foly-la föld felépítése és szűnne óc protassák a meteor maradványainak 1 blcmájának megoldásával.