Délmagyarország, 1954. február (10. évfolyam, 27-50. szám)

1954-02-04 / 29. szám

CSÜTÖRTÖK, 1954. FEBRUÁR 4. DELMftGYflRORSZBG SZEGEDI ÖRÖKSÉG A szegedi irodalom haladó hagyományai "\/f ostanában sok szó esik váro­sunk műemlékeiről, a meg­szépített régi épületekről, Szeged csinosításáról. A valóban szépülő város képének nem utolsó sorban lényeges elemei a szegedi szobrok. De nem Szeged szobrairól akarok írni, bár azt hiszem az sem lenne felesleges. Csak éppen szeretnék megemlíteni egy érdekességet: Sze­ged első, köztéren felállított szobra írót ábrázol, Dugonics Andrást. Túlzott jelentőséget tulajdoníta­nálak ennek a ténynek, ha ilyen következtetést vonnánk le belőle: „Lám, mennyire ízig-vérig irodal­mi város Szeged!" — Ugyanakkor mégsem véletlen jelenség, hogy az 1867-es kiegyezés utáni esztendők­ben Szeged társadalma Dugonics András személyében a város egyik valóban jelentős, megbecsülésre, köztiszteletre méltó szülöttét ün­nepli és emlékét megörökíti. A szobor felállításakor, már több mint 50 éve halott Dugonics írói értékein lehet vitatkozni. Haza­szeretete, németellensége — mely a nemzeti függetlenséghez való ra­gaszkodást jelenti — azonban " vi­tathatatlan. A szegedi nép, a szü­lőföld iránti rajongás pedig talán az egyik legjellemzőbb vonása. Nemcsak abból a talán megmoso­lyogni való tényből látszik ez, hogy a honfoglalás idején játszódó regényeiben Árpád vitézei „ő"-ző, szegedi dialektusban beszélnek, hanem abból is, hogy a szegedi nép XVIII. századvégi életének mozzanatai szövik át műveit (ha­lászélet, házassági szokások stb.) Közmondásgyűjteménye pedig ar­ról tanúskodik, hogy alaposan is­merte a magyar nép életét, gon­dolkodásmódját, vágyait, rP ermészetes, hogy városunk múltszázadbeli Dugonics kul­tusza nem volt mentes egy kis he­lyi elfogultságtól, túlzott „szegedi öntudattól", lokálpatriotizmustól. Mégis a kiegyezés korának Ma­gyarországán nemzeti, népi szem­pontból sem volt jelentéktelen tett ez. Következményeiben pedig az irodalom, mint a magyar társada­lom előrehaladás egyik legjelentő­sebb előmozdítójának fontosságára hívta fel a figyelmet, elsősorban helyi viszonylatban. 1873-ban „Du­gonics-kör" alakult Szegeden, mely ugyan nem tudta szép célkitűzé­seit megvalósítani, mégis az első vidéki irodalmi jellegű társaság volt a szabadságharc után, meg­előzve a debreceni Csokonai-kört, a kecskeméti Katona József-kört stb. Az egy ideig szépirodalmi lapot is kiadó Dugonics-körrel, a Dugo­nics Szobor Bizottsággal megin­duló intézményes ápolása Szeged irodalmi örökségének, minden bi­zonnyal , szoros kapcsolatban van városunk irodalmi életének azzal a fellendülésével, amelyik a XIX. század végén olyan kiváló tehet­séget mutat fel, mint Tömörkény István. Természetes, hogy nemcsak a számontartott örökség inspirálta a szegedi írókat, kiadókat, olvasó­kat, hanem az olyan nagyszerű példák is, mint Mikszáth, Gárdo­nyi, Thury Zoltán szegedi műkö­dése mutatott. Ha rövid ideig lak­tak is Szegeden, tehetségükkel, a2 írói hivatás bátor vállalásával, a magyar nép problémáinak merész feltárásával, a magyar irodalom hagyományainak továbbvitelével itt helyben mutattak példát. árosunk irodalmi életének fellendüléséhez nem lett vol­na elegendő a szép örökség és a buzdító példa. Az irodalom számá­ra nyilvánosság, közönség kell. Szeged ezt is tudta biztosítani. Szeged érdemes történetírója, Reizner János, vagy hatvan esz­tendővel ezelőtt statisztikát készí­tett az 1848-óta Szegeden napvilá­got látott hetilapokról, újságokról. Ügy találta, mintegy 40 esztendő alatt körülbelül 30 különféle lap jelent meg városunkban. Volt per­sze közöttük az ipari szaklapoktól kezdve az „élclapok"-ig minden. Az érdekes éppen az ,hogy szinte mindegyikük igyekezett teret adni hasábjai között a szépirodalomnak, hacsak egy-egy ritkán közölt tár­ca megjelentetésével is. A sok lap legtöbbje nem húzta néhány évnél tovább, s egyszerre legfeljebb 7 lap jelent meg Szegeden. Egymást váltogatta szinte évenként a sok és sokféle lapkísérlet. Mégis volt helye, nyilvánossága a szegedi írók írásainak, nemcsak a jó, ha­nem bizony elég gyakran a sike­rületleneknek is. De hogy egy te­kintélyes, puritán, ipari szaklap is segíthet szárnyra , igazi írókat, arra jó példa Tömörkény esete, aki egyidőben a „Vendéglősök Közlönyé"-t szerkesztette. (Igaz, hogy itt családi szempontok is közrejátszottak, lévén Tömörkény vendéglős család fia.) A legkomo­lyabb, legigényesebb lap hosszú ideig a Szegedi Napló volt, amely ereklyeként őrizte az Iskola-utcai szerkesztőség „Mikszáth-asztal"-át, s melyhez feszülő mellénnyel tele­pedet le a kezdő író, ha a Tekin­tetes Szerkesztőség erre méltónak találta. a sok újságban megjelelő ten­gernyi novella, tárca, folyta­tásos regény, vers között persze fölös számmal hemzsegett az átla­gos, vagy azon aluli „mű". Mégis legnagyobb részük igyekezett a Dugonics-örökség javát tovább­menteni, igyekeztek a szegedi né­pet, a hazáját szerető, közmondás­gyűjtő Dugonics nyomában járni. Az egész országban népszínműve­ket és Petőfit utánzó, álnépdalokat írogattak ekkor, különösen vidé­ken. Szegeden is. Csakhogy a sze­gedi írók ebben a nagy paraszt­városban sokkal közelebb voltak a parasztélet igazi problémáihoz, mint akár a Pesten rekedt, akár a vidéki kisvárosok zárt világába csöppent, esetleg tehetségesebb írók* A szegedi tanyavilág parasztsá­gának valóban felismert és vélt problémáit szinte az unalomig variálgató írócskák — éppen a né­pi témához divatból, vagy őszinte szándékkal való ragaszkodás során — előkészítik a Tömörkény-féle parasztnovella realizmusát, mely merészen szakít a dzsentris pa­rasztszemlélettel és áttöri roman­tikus, rossz értelembe vett nép­színmű hangulatot így lesz a múlt század végére nemcsak pap­rikájáról meg az árvízről, hanem íróiról is országos hírű város Sze­ged. IV incs módunk itt tüzetesen végigvizsgálni, hogv mikor milyen volt az irodalmi élet Szege­den, hogy az 1892-ben alakult Du­gonics Társaság mikor és hogyan segítette valóban a szegedi iroda­lom fejlődését és hogy mennyiben akadályozta azt szűklátókörűségé­vel, opportunizmusával; hogy a XX. század elején, majd a két vi­lágháború között hogyan alakultak a körülmények irodalmi vonatko­zásban. Talán elég az említett multszúzadbeli példa, mely meg­mutatja, hogy a helyi irodalmi örökség ápolása, az írók számára biztosított nyilvánosság nélkül nem alakulhat ki valóban, jelentős iro­dalmi élet sehol. A mai szegedi írók is szívleljék meg ezt a tanulságot. Dugonics, Tömörkény, Móra, Juhász Gyula, írásaira egyaránt jellemző a ma­gyar föld szeretete, az író társa­dalmi feladatainak tisztán látása, szülőföldjük népének aggódó sze­retete, mely bátran szembeszáll — ha szerény tollával is csupán — az igazságtalanságokkal. Tanulják meg íróink a magyar nyelv művé­szi használatát, az igazságát tőlük, éljenek olyan közel népünk szívé­hez, ahogy Tömörkény és Móra eljutottak. Ismerjük meg, ápoljuk városunk irodalmi örökségét, írók és olvasók egyaránt. Adjanak még több teret lapjainkban fiatal és idősebb író­inknak. Ma nem kell íróinknak eladniok magukat (ahogy az éhező Gárdonyit szorította rá az egyik szegedi lap szerkesztője ponyva­írásra). 1 lyen feltételek mellett Szeged irodalmi élete nemcsak utol­éri majd a múltszázad-végi iro­dalmi életet, hanem túl is szár­nyalhatja, leküzdheti azt a nehéz­séget, amit sem Tömörkény, sem Juhász Gyula idejében nem küzd­hetett le: a vidéki írókkal szemben sokszor joggal táplált elmarasztaló előítéletet. Nacsády József SZÖVETKEZETI EMBEREK ILYENKOR TÉLEN, fél bőrka­bátot, csizmát és kucsmát visel. Középtermetű, csontos ember. Fe­kete hajában ősz szálak, s szürke szemeiben a soha sem fáradó em­berek tüze. Ügy hívják: Gera András és a szegedi Felszabadulás termelőszövetkezet tagja. A párt­tagság a pártvezetőségbe is bevá­lasztotta. Érti a földdel való bá­nást és a szövetkezetiek bizalmá­ból a növénytermelő brigád veze­tője. Nem fiatalember és életében volt sok nehéz, keserves esztendő. 1950. szélfútta őszén lépett be a Felszabadulás tsz-be, — helyeseb­ben egyik alapító tagja volt. Sze­reti szövetkezetét, — szereti az embereket. Tudja azonban azt is, hogy az emberek jelleme nem egyforma. Akad olyan, aki érzé­keny, aki hirtelen haragú, vagy a kákán ts csomót keres. De ilyen az élet.:: Az elmúlt év végén a Felszaba­dulás tsz-ben is volt vihar. Ez is, az is menni készülődött. Egy ré­szük azt sem tudta miért megyen, csak valahogyan „belekerült a sodrásba". Gera András elvtárs egyike volt azoknak, akik szilárd hittel tekintettek a jövő elé. Tud­ta ő is, hogy a kétkedőket, az in­gadozókat újra és újra fel kell ke­resni igaz szóval. Meglehet, máso­kat — egyes párttagokat — tán kedvtelenné is tesz az; ha először, másodszor és harmadszor sem si­kerül megértetni az igazságot. Gera András negyedszer, ötödször, s ha kellett tizedszer is beszélt a kilépni szándékozókkal. Nem nya­katekert frázisokat, üres, semmit­mondó szavakat mondott, hanem egyszerűen az emberek nyelvén beszélt. Hétköznapok apró gond­jai, a tsz-ben lévő bajok, ott vol­tak az ő mondataiban. Mert úgy tartja, a szónak is csak akkor van ereje, ha igaz. Beszélt a jelenről is. Olyan ember, aki kicsit a jö­vőbe lát: a dúsabban termő szö­vetkezeti földeket, a szövetkezeti­ek házaiba beköltözött igazi bol­dogságot. EJ, DE BÁNTOTTA Gera And­rást a mult őszön, hogy Balogh Imre, ez a becsületes, szorgalmas ember is kifelé készülődött a kö­zösből. Jópárszor beszélt Balogh Imrével, de az megkötötte magát és csak azt mondta: „Kimegyek, nem maradok itt." Már a négy holdját is kiadták Balogh Imrének, de azért még mindig szót váltott vele Gera András. Nem, cseppet sem erőszakoskodott. Csak nyu­godt szóval, a tsz-ben folyó élet­ről beszélt. Ki is számította, hogy aki a termelőszövetkezetben 300 munkaegységet elért, annak a ház­x. Egy pártvezetőségi tag táji jövedelemmel együtt — a ter­mészetbeni juttatást is pénzre át­számítva — havonta 1200 forintos jövedelme volt. De maradjunk Balogh Imrénél. Amikor a földjét is kimérték, az egyik napon jött a tsz központi tanyájához azzal; — Maradok tovább, tépjük ösz­sze a kilépési cédulát. örömmel fogadták a szorgalmas Balogh Imrét. Szólt hozzá boldo­gan Gera András. S tán szerette volna úgy férfiasan, a barátság egyik jeleként meg is ölelni. Na, de azért mégis ... A tavalyi nyári nagy munkánál új hősök születtek a Felszabadu­lás tsz-ben is. S ha voltak csügge­dők, — a Gera Andrások voltak azok, akik tettel, szóval erőt ad­tak. Gera András az elmúlt nyáron öt héten keresztül aratott. A leg­elsők között ment a munkába és utolsóként távozott. BESZÉLGETETT Volford Pál­néval, aki meg kell hagyni, derék asszony. A beszéd közben a párt­ról is szólt. És türelmesen segí­tette Volfordnét abban, hogy a párt tagjelöltje legyen. Az egyik taggyűlésen aztán a Felszabadulás tsz párttagsága felvette a tagjelöl­tek sorába Volford Pálnét. Gera András nem feledte el Volfordnét. A párttaggyűlésen megbeszélik majd Volfordné tagfelvételét. Ahogy ment hazafelé, a minap Gera András, összetalálkozott az úton Kovács Istvánnal, aki kilé­pett a termelőszövetkezetből. Nem vágta félre a fejét, hanem kö­szöntötte Kovács Istvánt. Nem el­lenség az, ha ki is lépett. Elbeszél­gettek; Munkáról, a búzáról, csa­ládról és a teendőkről. Űgy be­szélt Gera András Kovács István­nal, akár a testvér a testvérrel. Mert vakvágányon jár az, elru­gaszkodott, aki a tsz-ekből kilépett becsületes embereket ellenségnek tekinti. S ellentétben is áll a párt politikájával, aki durván, gorom­bán beszél a kilépőkkel, — meg­gondolatlanul bélyeget nyomva rá­juk: ellenségek. Kovács István ki­lépett — joga volt hozzá. De ér­dekli a szövetkezetiek ügye, s tán meglehet, előbb-utóbb újra közé­jük áll. Ez is, az is, bizalommal fordul Gera Andráshoz és mondja el ami a szívét nyomja. Most, a tavaszi munkákra való jó felkészülés ide­jén is így van ez. Gera András kinn a tanyán, mindig meghall­gatja a véleményeket. Gondolt ar­ra ő is, hogy megkapják a több­termelési prémiumot mindazok, akiknek jár. „Én, azaz, hát mink, — mondja mosolyogva Gera And­rás — annak örülünk, ha minél több prémiumot oszthatunk. Ha valakinek, teszem azt tízezer fo­rint prémium jár, meg kell hogy kapja," SZÉP SZÖVAL BESZÉL szövet? kezeti tagtársaival. Nem goromba* nem vinné rá a lelke, hogy pök­hendien beszéljen azokkal, akik­hez tartozik. Azért ha kell, hatá­rozott. Az a véleménye: türelmes, szép szóval igencsak eredményt lehet elérni a Iegmakacsabbnál is. Persze, ha kell, nem hiányozhat a határozott szó. A Felszabadulás termelőszövetkezetben a területet egyénekre is felosztják. Ide is kell a felvilágosító munka, hogy minden tag valójában megértse* miért fontos a terület egyéni fel­osztása. De általában az egész ta­vaszi munkára való jó felkészülés­nek, a soron következő teendők Jó végrehajtásának fontos feltétele az őszinte szavakkal való meggyőzési A kommunisták: a Gera Andrá­sok őszinte mondatai, példái. Ami? kor Gera András beszél egyik* vagy másik tsz-taggal a jövőről, akkor ismerteti azt is: „olyan lesz a szövetkezetünk, amilyenre ml magunk formáljuk. Rajtunk mú­lik, hogy kamránk még jobban teli legyen, még több legyen a ruhánk és a cipőnk." Gera András, mint növényter? melő, az elmúlt gazdasági évben 477 munkaegységet szerzett. Ez is sok mindent elárul. Többek kö­zött azt is, hogy egyik élenjáró munkása volt a szövetkezetnek. A nagy munkáknál felesége is kinn dolgozik a földön. Fia, a 17 éves András, szintén tagja a termelő­szövetkezetnek. Apja igen derék embert akar belőle nevelni; Szereti a tréfát Gera András amikor annak az ideje. Felesé­gével és fiával moziba és színház­ba is jár. Először a rádióból hal­lották a „Boci-boci tarka" című operettet. Igen tetszett nekik és így váltottak jegyeket a szegedi színházba és megnézték a darabot. Szórakoztak és tanultak. A többi tsz-tagoknak is beszélt Gera And­rás a „Boci-boci tarká"-ról Nem „szempontokat" mondott, mivel­hogy nem szempont ember, hanem az élet szavával szőtte át monda­tait A LEÍRTAK csak pillanatfelvé­telek egy pártvezetőségi tagról. De ezek a képek részei az egész­nek, s mutatják, milyen ember Gera András. Megjegyzendő: ő sem hiba nélkül való, neki is van hibája. De olyan ember, aki erejét nem kímélve dolgozik a nép ügyé­ért, Morvay Sándor Hogyan nyerte meg Kaethe Stange a gyermekek szivét? A Német Demokrati­kus Köztársaság iskolái­ban december elején vá­lasztoltak újjá a szülői munkaközösségeket. Sok olyan szülő került ismét ezekbe a szervezetekbe, akik az elmúlt oktatási évben is lelkesen segí­tették az oktatók mun­káját. Nem egy olyan szülő vállalta el újra a megtisztelő megbíza­tást, akinek gyermeke már kivált az iskola kötelékéből. — De van­nak a szülői munkakö­zösségnek olyan tagjai is, akiknek nincs is gyermekük — mégis szívvel-lélekkel végzik feladatukat. — Ezek kö­zé tartozik Kaethe Stan­ge is. Kaethe Stanget életé­ben sok megpróbáltatás érte. A háború során minden hozzátartozója elpusztult. — Amikor a Nők Demokratikus Szö­vetségéből a berlin-pan­kowi 3. számú elemi is­kola szülői munkaközös­ségébe javasolták, a szü­lők kétkedve fogadiák: helyes-c vájjon olyas­valakit beválaszlani, akinek nincs is gyerme­ke? 'Az őszhajú, komoly tekintetű asszony azon­ban hamarosan kivívta a szülök megbecsülését és a gyermekek szere­tetét. Amikor a szülői munkaközösségek beszá­molójára került sor, a szülők örömmel válasz­tották be az új szülői munkaközösségbe, Kathe Stange szereti az embereket és különö­sen a gyermekeket, így könnyű volt megtalálni velük a kapcsolatot. Nincs olyan kérdés, amely ne érdekelné — az alapvető pedagógiai kérdésektől kezdve egé­szen a gyermekek szép­érzékének fejlesztéséig. — Nézze csak, — mondja hirtelen kihúz­va az asztalfiókot. — Néhány száraz, kis cipó van benne. — A pékmes­ter egy időben az isko­lának kisebb cipókat szállitott, mint amilye­neket általában árult. Mióta tudja: velem gyű­lik meg a baja, egyszer sem fordult többé elő. Kaethe Stange átren­deztette az étkezőt, hogy a gyerekek jobban érezzék magukat. Ál­landóan gondoskodik a termek díszítéséről, hogy ezzel is fejlessze a gyer­mekek szépérzékét. Sok helyes javaslatát való­sították már meg az is­kolában. nem egyet más iskolákban is átvettek. Az úttörők minden kérdésben kikérik taná­csát. Barátságuk úgy kezdődőit, hogy külön termet szerzett nekik, ahol szabadidejükben játszhatnak, szórakoz­hatnak — és tanulhat­nak. Terem tulajdonkép­pen azelőtt is volt, de azt csak ünnepélyes al­kalmakkor vehették igénybe. Egyszer tanúja volt, amikor a csapat­vezető rárivallt egy kis úttörőre, hogy ne nyúl­jon a dobhoz. Elbeszél­getett a csapatvezetővel és meggyőzte, hogy mi­lyen helytelenül cseleke­dett. Az úttörőmunka hamarosan fellendült. Egyre többen jelentkez­nek a csoportokba. Ka­ethe Slangé örömmel se­gíti úttörő barátait.. Az 1. és 2. osztály úttörő­csapatait ö tanítja éne­kelni. A gyerekek szeretik, hallgatnak szavára. De közel került a szülőkhöz is. alig van olyan szülő, aki ne ismerné Kaethe Stanget. A gyermekek­ről való szerető gondos­kodásával, türelmes ne­velőmunkájával kiérde­melte a szülők szeretetét és megbecsülését. Szíve­sen látogatják az általa vezetett szülői értekezle­teket. Kaethe Stange sok pp* dagógiai müvet tanul­mányoz és így a szülők­nek tartott szemináriu­mokon a gyermekek ott­honi nevelésében is ko­moly segítséget tud. nyújtani. Kaethe Stange csak egy a sok közül, akik lelkes munkával segítik az új nemzedék nevelé­sét. A szülői munkakö­zösségek társadalmi erő­vé váltak. Olyan embe­rek vesznek bennük részt, akik tudatában vannak felelősségüknek a gyermekekkel és az állammal szemben és szívvel-lélekkel támogat­ják a pártnak és a kor­mánynak az ország f ' virágoz! at ásóra és a j .­lót állandó növelésére irányuló politikáját. RUDOLF UIRSCB

Next

/
Thumbnails
Contents