Délmagyarország, 1954. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1954-01-10 / 8. szám

VASÁRNAP, 1954. JANUÁR 10. A jól ápoltság, jó megjelenés fontos feltétele a haj szépsége. Sajnos, nagyon sokszor látni nőket, akiknek a haja mereven, borza­san áll, mint a drót. Messziről lát­szik rajta a rosszul sikerült dauer és a gondozatlanság. Azt a hajat, amely a tartós hullám miatt letö­redezett, megritkult és kifakult, le kell vágatni, amilyen rövidre csak lehet, és pihentetni kell, külön­ben teljesen tönkre megy. A szá­raz, merev hajat, amelyben hul­lám nincs, kis mértékben, de ál­landóan olajozni kell, hajcsavaró­ra felcsavarni nem szabad. A hajjal kapcsolatban a követ­kező panaszok adódhatnak: hul­lik, korpásodik. Mindkettővel or­voshoz kell fordulni, mert sokféle oka lehet. A hullásnak oka lehet a hajgyökerek megfázása, télen tehát nem okos dolog fedetlen fejjel járni. A korpás hajat gyak­rabban (celi mosni, mégpedig jó forró vízben és egészen addig, amíg a fejbőrről a lerakódás ka­parás nélkül feloldódik. Köröm­mel kaparni a fejbőrt soha nem szabad, csak masszírozni az ujinfc hegyével. Ez hasznos, mert fokoz­za a vérkeringést és ezzel több tápanyaghoz juttatja a hajhagy­mákat. A korpásodást csökkentheti a rocinus-oiai pakolás. Ügy készül, hogy ricinussal (gyógyszertárban kapható) bőségesen bedörzsöljük a fejbőrt mindenütt. Papírral bebo­rítjuk, majd kendővel, turbánsze­rűen, szorosan átkötjük és így hagyjuk 24 óráig, vagy legalább is Apróságok A porrávált szenet kitűnően hasznosíthatjuk a következő mó­don: Locsoljuk meg és lapáttal forgassuk át, hogy a nedvesség mindenütt érje. Ezután egy lapát­nyit tegyünk újságpapirosba és csomagoljuk gombóc formára: Az üzletekben az olajos üvege­ket csak teljesen tiszta állapotban veszik vissza; Indokolt ez az in­tézkedés, mert ha kevés olaj az üvegben marad, az a levegővel való érintkezés folytán megavaso­dik és az újratöltés előtt sokkal több gondot okoz a tisztítása, mint­ha azonnal elvégezzük. Olajos üve­vet nem szabad meleg vízzel mos­ni. Ettől homályos lesz az üveg oldala, öntsünk bele félig hideg vizet és apróra szaggatott újság­papír darabkákat tömjünk bele. Rövid ideig tartó rázogatás után az üveg tiszta lesz. Asszan^knaU A haj szépsége egy teljes éjtszakán keresztül. Utána forró vízzel többször alapo­san megmossuk. Használ a fejbőr­nek és a hajat is puhává, fényes­sé teszi. Szappan helyett sokkal jobb haj­mosó olajjal mosni a hajat. Olcsón kapható minden illatszertárban. Az az előnye, hogy fényes és puha lesz tőle a haj, nem marad rajta szappan lerakódás, ami csúnyítja és rontja is a hajat. Kemény víz­ben nem jó hajat mosni, különö­sen meszesben. GYERMEKEKNEK Majakovszkij: Mi a rossz és mi a jó? Fut apjához a fiú S kérdi fürge morzsa: — »Mond csak, apu mi a jó? S hogy Ismersz a rosszra?* Gyerekek, énbennem a Titok nem marad meg, Elmondom hát az apa Válaszát tinektek: — "Szél ha röpíti a háztetőt S jég esője pattog, Rossznak mondjuk az olyan időt S ti otthon maradtok. Ám, ha elült az eső s gyönyörű Napban égnek a színek. Az bizony jó, nagyszerű. Nagynak és kicsinynek! Bőröd szennyes? és mocsokszag: Az persze megint rossz! Gyerekkcznek, gyerekarcnak Nagyon árt, ha piszkos. De ha szereted a szappant, Mint a szád a fogport, Tapsol apu: no, ez roppant Remek dolog! Hogy volt?! Ila a fiú csak verekszik, Hogy a gyönge sírjon, Énnekem az úgy nem tetszik, Hogy — Ide sem írom. Aki viszont azt kiáltja, Hogy ne bántsd a gyöngét, Az remek jó, s bárki látja, Lelke gyönyörűség! Kinek kezén könyv szakad És pukkad a labda, A pionír azokat Rossz fiúknak mondja. De a dolgos, aki irkát, És betűt szeret, Arról az a bizonyítvány, Hogy pompás gyerek. Ki fut, ha egy varjúszárny Libben, vagy az árnya, Gyáva legény az: anyám­asszony katonája! De a csöpp, kit nem riaszt a Mesebeli sárkány, Bátor fiú. kész a harcra, Ember lesz a talpán! Ki szemétben túr s örül, hogy szutykos az inge, Szurtos F'eti — s így kerül Be a könyveinkbe. Ki csizmáját, sárcipöjét Maga mossa, törli, Az nagyon jó, nagyon szép: Dicséret köszönti. Kisfiúk, jók legyetek, Pista, Marci, Gergő, Aki malac picinek, Disznó lesz, ha felnő. Fut apjától a gyerek Fut a fürge morzsa: — *Én ezentúl jó leszek S fütyülök a rosszra!" Fordította: Szabó Lőrinc. A szegedi paprika 1 2 3 4 Hü m 5 6 7 8 9 10 Hü m 11 14 15 12 13 Sí §§ 14 15 16 Sí 17 18 19 Svf:: 20 Sí 21 27 22 23 24 25 j'-y.Wifc . -ólfl 30 2b 27 28 | 29 j'-y.Wifc . -ólfl 30 ül r B31 32 33 r 34 1 35 Fv'feY, 36 37 m > m VÍZSZINTES: 1. A paprikát ön­tözéssel termelő tsz neve. 10. Z. A. N. E. 11. Megóv. 12. Nő: név. 14. EMA. 16. Tű németül. 17. Labda­rúgó védőjátékos. 19. És latinul. 20. Berli­ni igen. 21. Igekötő. 22. Téli sport. 23. In­diát betűi keverve. 26. Rovott röviden. 28. Vissza: nyálaz. 29. Elhalaszt. 31. Menni angolul. 32. A pap­rika termelését for­radalmasító szegedi testvérek családi ne­ve. 34. Vissza. 35-ös függőleges. 36, Nu­moruszait magyarul. FÜGGŐLEGES: 1. E tulajdonságai teszik eszményi fű­szerré a szegedi pap­rikát. 2. Bánya Er­délyben. 3. I'ozitiv 6arok. 4. Algyői tsz­tag, aki a paprika termelésben ön'özós­sel kiváló eredmé­nyeket ért el. (Egy kataszteri holdon 1C1 mázsát.). 5. D. ő. 6. Bűvész mutatvány. 7. Azonos magán­hangzók. 8. Tetsze­tős. 9. A paprikater­melést forradalmasí­totta a mult század közepén ez az eljá­rás. 13. Vissza: éne­ke. 15. Édes ital. 18. Vissza: Betegség, amely ellen a papri­kát gyógyszerként alkalmazták régente. 24. IYG. 25. Ékkő. 27. Őz gyereke hibával. 30. Kártynlap. 33. E helyen. 35. Képző: ve párja. 37. Vissza — mutató szó. A megfejtők közül könyvjutalmat kapott • Nemes Mária, Viráqh Teréz Deszk. Színház" Jegyet kaptak: Bajogh Kálmán, Eotos István,, né özv. Naqy Lajosné" A szeged ek a Julaf­mat a szerkesztőségben átvehetik. Erről írnak levelezőink Pontosabb árukihordást a Petöfitelepi 100. ss. Népboltba A Petőfi telepi II. számú álta-i azután elég gyakran megtörténik, lános iskola közel 200 kisdiákjának panaszát tolmácsolom. Az iskola mellett van a 100. számú "Népbolt, ahonnan a tízórai uzsonnaszünet­ben vásárolnának a pajtások egy kis „pótlékot", — kiflit, zsemlyét — vagy valamilyen finom cukor­kát. Azonban csak szeretnének vásárolni, mert a cukorkás üve­gek napokon át üresen tátonganak feléjük a polcról és uzsonnára még kifli sem kapható, mert a kiflis-autó csak rendszerint 12 óra után érkezik a telepre. így hogy a gyerekek uzsonna nélkül maradnak s még cukorkát sem akkor esznek, amikor éppen meg­kívánják. A Petőfi-telepi szülők nevében kérem az elosztószerveket, hogy a különféle finom cukorkákból meg­felelő mennyiségben szállítsanak telepünk árudáiba is és a péksü" teményeket legalább tíz órára kap-i ja meg minden Népből^ hogy gyermekeink friss kiflit, zsemlyét vásárolhassanak uzsonnára. Zsadányi Gáspárné Petőfi-telep XXIII. u. 955, Szandi úEúksíq Szeged képzőművészeléből E CIKK KERETÉBEN Szeged képzőművésze! ének másfélszázados fejlődésével akár vázlatosan fog­lalkozni is, meddő kísérlet lenne. Erre tágabb publikációs lehetőség teremt majd kedvezőbb alkalmat. Most inkább két olyan szegedi festőről beszélünk, akik kiemel­kedően eredeti alakjai helyi képző­művészetünk szépszámú csoportjá­nak Kacziány Ődőn (1852—1933) és Kukovetz Nana (1885—1919) két­két szegedi művész, két-két jelleg­zetes ellentét, mégis mind a ket­ten hű kifejezői voltak koruk el­lentmondásokkal és forradalommal terhes társadalmának, ..Az élet napja delén alul halad már. Az emlékezet talajára, a múlt­nak hosszú árnyai vetődnek. Az al­kony elhaladó fényét érzi a lélek, majd a sötét, hideg fuvalmát". — kezdte kéziratos önéletrajzának el­ső rá jellemző sorait, festészetünk egyik legérdekesebb egyénisége: Kacziány ödön. E bizarr témákat kedvelő szegedi művész, kinek végleges és egyéni stílusa nem ha­sonlít egyetlen más festőnk kife­jezésmódjához sem, — Marosvásár­hely egyik kis házában, 1852. telén született ós a század 30-ns éveiben Budapest berkaszárnyáinak egyi­kében hunyt el. Ekhós szekereken vándorló családja űzött életét a Bach-korszak magyarországi hi­vatalnokainak nyomorúságos hely­zete szabta meg. Kacziány, első képzőművészeti benyomásait theo­lógus nagyatyja, komor kolozs­vári háza bolthajtásos falain füg­gő, szigorú vallásreformátorokat és a hazai történelem eseményeit ábrázoló, néhány élettelen olaj­és kőnyomaton keresztül szerezte. Az akadémikus szakmai felké­szültség alapvető követelményeit a honi Rajztanárképzőben, majd külföldön, Münchenben, Bécsben, Párizsban és Rómában sajátította el. Szegedre 1880-ban került, a helybeli főreáliskola megüresedett rajztanéri állását foglalta el. KACZIÁNY ÖDÖN művészeté­ben a képzeleté a döntő szó, s a szemlélet csupán támogatja a fan­táziájának alakító munkáját. Ez a képzelet többnyire ugyanazok­ról a mezőkről szedegeti látomá­sait, amelyeken korának teozófu­sai. spiritisztái és új-buddhista szektáriusai bolyongtak. Kacziány rokon-képzelete föllobbenti a rej­telmek fátylát, s elénk tárul egy világ, melynek tompa derengésé­ben titokzatos romok emelkednek a látóhatár fölé, — egy kihalt ut­carészen különös lovag alakja tű­nik fel, hús és vér nélküli váz, kaszával a kezében. Vagy misz tikus jelenések, amelyeket a hold sápadt fénye világit m g. Ilyen képek a Vízió Nagypéntek hajna­lán, ilyen a Holdas-utca a Mors imperátor és a Várakozó halál, a Szeli emlakoraa holdfénynél, ilyen a Holdas éj a tengeren. Kihalt vi­lág a képeknek ez a sora, bennük semmi szerepe sincs a színnek, minden ködös és fakó, szinte monoehromszerűen szürke, fa­nyar, irreállis, semmi köze az élet­hez, az élő természethez, itt nincs múlt és nincs jövő, időtlen asztrál­világ. Kacziány ödön, víziókkal tc-rhes, sajátságos művészetében bű tükörképét adja kora pusztu­lásra ítélt, halódó polgári társa­dalmának. Kacziány nyomasztó hatású, élettől elszigetelt, kilátástalansá­got sugárzó művészetével szem­ben a szívünkhöz oly közel álló a tragikus emlékű, mártírhalált balt Kukovetz Nana vásznain a hajnal jötte, az emberiség ébre­dése bontakozott ki, amint a sö­tét éj kacziányi szörnyeit harcban bátran megsemmisíti. Tanulmá­nyait — minden más hazai fes­tőtől eltérően — közvetlenül Nagy­bányán kezdte Ferenczy Károly ós Hollósy Simon tanító keze alatt. Miután a nagybányai művészte­lep legjobb eredményeit magáévá tette, Szeged város ösztöndíjával 1913 ban tovább tanulni Párizsba ment. Innen küldte egyre másra, részint maga hozta haza olaj- és akvarell festményeit. A francia fővárosban készítette — többek között — a Múzeumi Képtárban látható bensőséges hatású Mont­martrei-részlet című féltve őrzött, egyetlen ma is közismert alkotá­sát, mely a nagybányai természet­látás és a haladó francia festé­szet jeles eredményeit mutatja. Egyik festőtársa mondotta róla a következőket: „Nana tehetsége nem is olyan problematikus, mint amilyennek hiszik az emberek. Ott élt köztünk Párizsban ez a bohókás kedvű, hihetetlen szolgálatkész, minden megbízatásra hajlandó csúnya lány és olyan művészette! nyomorgott, hogy szinte imponált. Sokan magunk is abból éltünk, hogy apró képeket gyorsan meg­festettünk, s vittük még azon nedvesen a műkereskedőhöz, hogy néhány garasért vacsorához jus­sunk. Láttuk Nanát sokszor, hogy kínlódik, nem lesz kész, kivet­tük hát kezéből az ecsetet és meg­festettük helyette mi a képet. Ő írta azért alá a nevét. Ezért olyan különféle stílusúak az alkotásai". KUKOVETZ NANA 1919-ben került haza Párizsból. „Egyszerű foltozott ruhában, könnyű táska volt a poggyásza — írta Varga Já­nos a festő halála évfordulójára írt szép megemlékezésében — amikor kiszállt a vonatból Szatymnz ál­lomásán. Itt lakást cs pénzbeli se­gítséget kapott a direktóriumtól. Munkához fogott azonnal, hogy a színek valóságával mutassa meg a világnak mi a szép, nemes és mi a csúf, förtelmes. Újonnan festett képének rajza a világ térképe. Az országhatárok elmosódva lát­szanak. Az egész fölé pókháló fe­szül, melynek központja Róma. A nagy fekete keresztes-pók is ott van. Talán ezer lába is van, me lyek elérnek minden ország fölé és háló fonalával hurkolják kö­rül az országok népét jellegzete­sen rajzolt alakokat. A nagy orosz térség felett szétszakadt a háló. A hálóhurkot fejti le a sok alak magáról. Letépve, sárba taposva, részben vonaglik a polypkar a lá­bak alatt a térségen. Az orosz tér­ség felett iido, levegős, fényes a kép: a hajnal áttöri az éj sötétsó gét. Áthat a derengés a szomszéd tájakra, népekre, tétován nyúl a kéz, hogy a hálóhurkot, a csápot magáról letépje. Magyar föld fe­lett is szakadt már a háló, a polyp csápja le van szakadva a három alak testéről, tarkójáról". „így van a kép a festővásznon. A tárt ablakon hull rá a fény. Nana nézi művét, majd messze néz. Ismét a vászonra tér tekin­te'e, s az ecsetet a festékhez ken­ve, a magyar részleten valamit ja vítani kezd: legyen kifejezőbb, érthetőbb, hogy a hajnal a dolgo­zóknak hoz új életre ébresztőt". E képe előtt találta a fes'őnőt a ka­ján kalandra éhes, Szatymazra ki­ránduló három fehér tiszt, 1919. augusztus emlékezetes 5-éjéu. , ...Művésznő mit csinál? — kér­dezték. — Szeretném pontosan ki­fejezni, milyen a világ. — vála­szolt nyugodt hangon Nana. A tisztek a vászon elé álltak. A fest­ményhez nem kellet magyarázat. — Te ringyó, te vörös cafatí Erre kaptál ösztöndíjat? — szállt a dii hödt felhorkanó hang Nana felé." A fostőnő — aki kicsi volt és tö­iékeny, arca fáradt, hervadt — sorsa megpecsét'ődött. Gyilkos golyóktól ért, vérben fetrengő összerugdalt fiatal testét, a szaty­mazi kertek egyik nlmafáiára akasztották. „A tiszturak pedig, hogy .nemzeti felszabaditó' mnnká jukat jól végezzék, ástak a tetein alatt egy sekély gödröt, ahova bűntényük áldozatát elrejtették". A munkásosztály világnézetének, forradalmi küzdelmének tükrözését hivatásául vállaló szegcdi Kuko­vetz Nanát, méltó hely illeti meg Dorkoyits Gyula, Nagy-Balogh Já­nos és Dési-Huber István nagy proletárfestőink sorai között, SZTÁLIN ELVTÁRSNAK az em­beriség közös kincstárának gyara­pításához szükséges nagy és kis nemzetek kulturális obulusairól szóló gyönyörű tétele, egy-egy nemzet kultúráján belül is örök érvényű, zseniális megállapítás marad. A magyar képzőművészet múltjának Munkúcsyn és a nagy­bányai festőkön kívül számtalan művésze volt, akik olyan örökséget hagytak ránk, amellyel jobban sá­fárkodni nemzeti kötelesség. A „na­gyok" nagyszerűségét megmutatni nem nagy dolog — lássuk meg a ,. ot a „kicsik"-ben, bennük van. Népi multunk kultúrkincsci a vidék „periférikus művészetéből" sem b'ányoznak, csak éppen nem min­dig vesszük észre lappangó értékü­ket. Szeged gazdag múltú képzőmű­vészetében a mnnkássznrmazású Joó Ferenctől (1823—1880), Tápé dolgozó parasztjait ábrázoló Nyila­sy Sándorig (1873—1934), a helyi festők legjobbjai a szebb élet, az igazi szépség utáni vágyra, az élet igazságának megismerésére tanítot­tak. Művészetük, melyet a szülő­föld szeretete, a tiszavidéki „homo­ki embör" nyomorúsága, ritka örö­me és törhetetlen életereje ihletett meg, szétbontliatatlan tartozéka, né­pi erőn nyugvó nemzeti festésze­tünk egészének. Megújhodott kép­zőművészetünk sokatígérő kibon­takozásának felfeléívelő útján nagy segítség az elődök tapasztalata, a helyi kulturális örökség, amelyet egyetlen mai szegedi alkotó-művész sem nélkülözhet annak érdekében, hogy — Juhász Gyula szavai sze­rint, Kukovetz Nana hitével — „.. . a művész eljusson a néphez és a nép eltaláljon a művészethez." SZELEST ZOLTÁN muzeológus.

Next

/
Thumbnails
Contents