Délmagyarország, 1954. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1954-01-27 / 22. szám

SZERDA, 1954. JANUÁR 87. DELMQGYORORSZBG A FORRADALMÁR ADY 9C éve, 1919 január 27-én hunyta le szemét örökre a XX. század legnagyobb magyar költője, Ady Endre. Fellépése óta szenvedélyes harc dúlt körülötte, s halála után másként hangszereive, de folytatódott a vita: kié Ady Endre és milyen helyet foglal el költészete az egyetemes magyar irodalomban. Nem véletlen, hogy a két világháború között a magyar költők közül csak József Attila, a proletár költő tudta meghatározni nagy elődje költészetének lényegét: Verse fSrvény és édes ritmusában Kő hull s a kastély ablaka zörög, — Eke hasít barázdát új húsában, Mer? viráqás. mert ée? és örök. (József Attila: Ady emlékezete) A nagy pör ma már végleg eldőlt. Ma már tudjuk, hogy Ady Endre a magyar költők nagyszerű sorában nem egyszerűen egy ások közül. Petőfi mellett, Petőfivel együtt Ady Endre a magyar költészet valóságos titánja, forradalmár-klasszikusa. „Ady Endre költészete több volt puszta költészetnél — mondotta Révai József a költő születésének 75. évfordulóján. — A magyar fejlődés egy sorsdöntő évtizedében, 1905-től 1918-ig Ady Endre költészete forradalmi fegyver volt, amelynek döntő része volt népünk, értelmiségünk, ifjúságunk érzelmeinek és gondolkodásának alakításában, az akkor napirenden lévő demokratikus, magyar népforradalom előkészítésében", f|* i tette minderre alkalmassá m Ady Endre költészetét? Elsősorban a költő eszmei felfogása. Ady Endre hirdette és gyakorolta azt az elvet, hogy a költőnek a magyar nép és a világ minden nagy kérdésében állást kell foglalnia. Ehhez a költői hitvalláshoz — amely egyszersmind Petőfi és József Attila költői hitvallása is — Ady mindig hű maradt és nagyszerű bátorsággal tartott ki mellette. Bámulatra való tisztán látta Ady Endre már fiatal újságíró korában Magyarország kórképét és cikkében biztosan mutatott rá az orvosságra; a forradalomra: „Nekünk elől kell kezdeni a dolgot, az első rendnél, aztán a másodiknál s harmadiknál végre. A rangokkal, kiváltságokkal, ősdurvasággal, arisztokráciával és klérussal s a kiszipolyozó tőkével egyszerre kell végezni". Forradalmár költő volt Ady Endre, lírája forradalmi líra, költészete a magyar népforradalom előkészítője, sürgetője és beharangozója. Ez a lényege és kulcsa költészetének. A forradalom szeretetét vallja prózájában is. Petőfiről — a költőről, aki a maga idejében „tízmillió embernél tisztábban látott, jobban látott* — írott tanulmányaiban is erről vall: „Hajh, uram-istenem öregember vagyok én már, s az öregségembe nem igen sikerült sokat áttopnom a fiatalságomból. Hanem a forradalmat ma is olyan bolondosán szeretem, ! mint valamikor régen . -.." jé bizakodó, ujjongó, harcos " forradalmi líra és a magyarság tunyaságát, elmaradottságát, tehetetlénségét ostorozó versele — ezek foglalnak el központi helyet Ady költészetében. Az a két témakör csak látszólag van ellentétben egymással, hiszen abban a társadalomban, amelyben Ady Endre élt, jelen voltak a forradalom erői, de a forradalom az adott körülmények között még sem valósulhatott meg. Ady nem volt szocialista költő, de újra és újra hitet tett a munkásosztály harca mellett, felismerte, hogy a munkásság harca nemcsak kenyérharc, hanem harc a szépségért, a kultúráért: .,Éhe a kenyérnek, éhe a szónak Éhe a szépnek hajf titeket. Nagyobb iqaza sohse volt népnek. Veletek száguld, vív. újjonq a lelkem: Véreim, maqyar proletárok (Csák Má é földjén) Olvasd a Társadalmi Simk minden számát. Elméleti fejlődésedet segíti elől Cgész sor verse tanúskodik amellett, hogy felismerte a szocializmus világrormáló erejét. .Menekülés úri viharból. — A jövendő fehérei. — Küldöm a frigyládát, stb.) A munkásság harcainak sikerével Ady az egész magyar jövőt összekapcsolta: „E roppant nép nem Csaba népe, Nle]yrői teqenda szólott nektek, Más nép «• nép. ez csak, nép, A fö;kelt nép. S uqye remeq(ek? UJ hadsereq a Hadak Utján, UJ leqenda, új harcos ének. Ez a jövő. a kész Jövő, A pjrkadása a maqyar éqnek'«. (A hadak útJa) Optimista hittel zengi Ady az ember erejét, versei harcra, forradalmiságra, igazi hazafiságra, emberszeretetre is tanítanak: S az emberszívben mind tisztábbak, Bo'dcqabbak kedvesebbek a lánqok. S miket teremt a váqyó ember Eqyre szebbek az huj és új viláqok. Érezzük növekvő lelkünkben, A lehetetlent leqyöző hatalmat"*. (A naqyranőft krisztusok) Mültészete utolsó nagy fejeze"" tét adták az imperialista háború ellen írott versei. Nem pacifista-versek ezek, hanem a kapitalizmus csődjének, a kapitalizmus ember-nyomorító hatalmának leleplezései. Nagy felismerése Adynak, hogy a háború elpusztítja magát az imperializmust és a pusztulás után megszületi az emberiség új, igazi rendje. A *Mag hó alatt„ című versében ódai ünnepélyességgel fejezi ki ez a hitét: „Kell méq teqnápról hív tanú. S kell falán én az én hadi.sarcom, Hoqy dráqa mentőként Fölemeljem arcom. Eqy új emberű, új vijáqra. Mosf tél van s szeqény maq.maqám Megnémítva és behavazva Rende'fe'és hitével őrzöm meg tavaszra Igazjmnak sarjadásáiq*'. Ady Endre forradalmi költészetéhez, az új tartalomhoz megtalálta a megfelelő új formát is. Olyan rímeket, ritmusokat, versszerkezeteket, szófűzéseket, képeket alkotott, amelyeknek segítségével átadhatta az érzés és gondolat forradalmi intenzitását, amelynek segítségével gyújthatott, ostorozhatott, támadhatott. Egyszemélyben volt a forradalmi magyar költészet megújítója és forradalmi újítója a magyar versformáknak. Emlékére halálának 35. évfordulóján kegyelettel gondol a hálás utókor, a dolgozó magyar nép és ez a szerető emlékezés igent mond a régen-írott sorokra, amelyekben „miliő gyökerű* életéről így vall a költő: „Igen én, é!n| s hódítani fogok. Egy fájdalmas nagy élet Jussán. Nem ór föl már szitkozódás, piszok. Örök virágzás sorsa már az enyém*. (Ifjú szívekben élek) TELEFONBESZÉLGETÉS \JWtó Medián {S-métník: Örömmel jöttem a deszki gépállomásra Késő délután érkezett a hír szerkesztőségünkbe; Szántó Zoltán elvtárs főmérnök, a Budapesti Magyar Optika Müvekből a deszki gépállomásra jött dolgozni. Deszk nincs messze Szegedtől, de azért mégsem könnyű hirtelen eljutni oda. Mit tehet ilyenkor az ember (az újságíró) ha gyorsan akar beszélni Szántó Zoltán főmérnökkelt Felveszi a telefont... — Halló! Deszki gépállomást — Igen, elvárs, — Szántó Zoltán főmérnök elvtársat kérjük. Pár pillanat telik el csupán, s a telefonban egy vidám, magabiztos hang csendül: — Szántó Zoltán főmérnök ... S az első szavak a főmérnökhöz az üdvözlet szavai. Üdvözlet annak az embernek, aki egy budapesti üzemből jött el ide a deszki gépállomásra, hogy ereje legjavával és magas szakmai tudáséval segítse a mezőgazdaság fejlesztését. — nagy nemzeti ügyünk diadalát. Munkájáról érdeklődünk, arról, hogy érzi magát a gépállomáson. A telefondróton át jön a nevetés és a hang: — Gyerekkorom óta szeretem a gépeket. Igaz, eddig finommechanikával foglalkoztam, ahol még az ezredmilliméter is számított. De hát megy itt is a munka. Nagy lehetőségek állnak elöltem és az a megítélésem, elérjük: jól kijavított gépekkel indulhatunk a tavaszi munkába, — Szereti az Alföldet, a falut? — Jóidőt töltöltem az Alföldön és nem új számomra a környezet. Jó dolog, hogy én is segíthetek abban: több legyen az élelem, s javuljon a mezőgazdaság fellendítésével az egész nép élete. Örömmel jöttem a gépállomásra. — Hogy született meg az elhatározás, hogy falura jön? — Több minden közrejátszott, hogy így döntsek. S mint már említettem, azért jöttem, hogy segítsek. Beszélgetünk még gyors szavakkal. A főmérnök szeretettel beszél feleségéről és nyolchónapos kisgyermekéről. Befejezzük a beszélgetést. — Jó munkát főmérnök elvtárs! — Viszont kívánom elvtárs. „ Viszonthallásra! Vége a telefonbeszélgetésnek. Hogy mit csinál a főmérnök, — könynyű elképzelni. Mert egy-két szóval ő is említette. A gépállomás isak 40 százalékra áll a téli gépjavítással. Szántó Zoltán munkához látott. A traktorosokkal, gépészekkel, technikusokkal való megbeszélés alapján ö is készíti a tervet a javítás ütemének meggyorsítására. Bizlos, hogy az akarat, az összefogás után nem marad el a siker, (m. s.) A PÁRT HÍVÁSÁRA A

z UJ moszkvai gép- és traktorállomás igazgatója dolgozószobájában ült és leplezetlen kíváncsisággal vizsgálta az előtte álló szakembert, aki az iparból akart átjönni. Alacsony, markáns, napbarnított ember volt, fekete haját hátrasimítva hordta. Csöndes hangjából nyugodt biztonság áradt. — Tehát a párt hívására? — kérdezte az igazgató. —Igen — válaszolt röviden Prokofij Mihajlovics Jakovisin. — Megtudtam, hogy a gépállomásnak hidrotechnikusra is szüksége van. Ez az én szakmám. — Rendben vsn! — bólintott az igazgató és lendületes mozdulattal ráírta a kérvényre a döntést. Jakovisin ugyanaz nap bekopogott a kerületi szovjet mezőgazdasági osztályon Vlagyimir Krillovics elvtárshoz is. aki a vízzel kapcsolatos összes kérdések nagy szakértője. — Az öntözéssel nálunk minden rendben van — mondta barátságosan, de kissé felülről, majd megismertette vendégét a dolgozókkal. — Nem kaphatnám meg a rajzokat egy-két napra? — Tessék, vigye el, csak vigyázzon kérem, be ne piszkítsa őket. Jakovisin már kifelé készült, amikor az egyik sarokban zöld ládát pillantott meg. •— Jó ez a szintező? — Igen ... Csak most itt áll... — Régóta? — Mikor idekerültem, már itt volt. •JAKOVISIN fogta a zöld ládáta háromlábú állványt n léccel. meg sem várta Vlagyimir Krillovics beleegyezését, hanem így szólt: — Ezt is elviszem- egy rövid időre — s ezzel kiment a szobából. — De vigyázzon rá! — kiáltott utána sz ablakon át Vlagyimir Krillovics. — Ez is benne van a leltárban ... Jakovisin azzal fejezte be első munkalapját, hogy tervet készített a másnapi kolhozlátogatásra. <.. Korán volt még. A kanyargós aszfaltút két oldalán szélesen terült el az aranysárga sztyeppe. Az utas szűnni nem akaró érdeklődéssel legeltette a tekintetét a végtelen sztyeppén. Itt-ott felállította a háromlábú állványt, rászerelte a szintezőt, majd odébb leszúrta a lécet. Hoszszan nézegetett a szintezőben, aztán jegyzetfüzetébe temetkezett. Mérés után Sevcsenko kolhozigazgatósági épületénél állt megProzjannyikov kolhozelnök az ablakon át meglátta az érkezőt a vastag könyvvel és a szintezőiádával kezében s elégetlenül csóválta a fejét. — Már megint egy földmérőt hozott ide a- balsors, mormogta és kiment fogadni az érkezőt. — Hidrotechnikus vagyok — mutatkozott be Jakovisin — és szeretném megnézni a kolhoz öntözött földjeit. — Rendben megy ott minden, nincs semmi kifogásunk... — sóhajtott megkönnyebbülten az elnök. A HIDROTECHNIKUS tatőtől" talpig végigmérte az elnököt majd megkérte, hogyha valóban ilyen megnyugtatónak véli a helyzetet, járja be vele a földeket. A kolhozelnök megpróbált elfoglaltságára hivatkozni, de Jakovisin nem tágított. A két ember sokáig járkált a j sztyeppén, gyakran meg-megálltak' és ilyenkor a hidrotechnikus nagv Tan papírt vett elő, a kolhozelnök pedig energikusan gesztikulált a kezével és magyarázott. — Minek itt változtatni a dolgokon. Csak bírálsz bennünket, pedig ebben az évben is 200 mid káposztát szedtünk hektáronként. — Száznyolcvanat — helyesbítette a hidrotechnikus. — Nem bánom, legyen száznyolc-* van. Hát olyan kevés az? — Kevés bizony. A kolhozelnök nyílt elégedetlen* seggel ráncigálta ki a lábát a ran gadós sárból, s csendesen szidta a nedves földet, a hidrotechnikus* és saját magát is. Lassanként mégis csak lehiggadt s jobbnak látta megfogadni a jó tanácsokat. Már nem nézett haragosan az órájára? hanem figyelmesen hallgatta a hidrotechnikust, nehogy egy szavát is elmulassza. Jakovisin pedig ujja végével raj* zolgatott a levegőben, a láthatár felé mutogatott, zörgette a rajzlapot és hévvel bizonygatta, hogy a főcsatornát át kell helyezni a táblák mentén húzódó magaslatra. ÉRTSD MEG — magyarázta —> — akkor a víz természetes folyással ömlik a szözföldekre, s legalább 30 hektárral többet lehet megöntözni. — Igen, no és tovább? — érdeklődött a kolhozelnök. Jakovisin pedig mintha egész életében itt élt volna, elmagyarázta, hogy a Kilcseny-folyó nyáron egyáltalán nem folyó csak egy kis pocsolya, amelyben még a tehenek sem tudják megmártani a nyelvüket. Azt tanácsolta, szorítsák gátak közé a folyó tavaszi vizeit, s akkor nemcsak 30 hektár, eddig művelhetetlen földet lehet termékennyé tenni, hanem legalább nyolcvanat. — Csodálatos ember vagy! — kiáltott fel a kolhozelnök. A hidrotechnikus pedig fogta ceruzáját és arra a fehér négyszögre, amelyre Vlagyimir Krulovics gyöngybetűkkel rárajzolta „műveletlen föld — nem öntözhető"? keresztbe odaírta: „a földterületet meg lehet öntözni". A

HIDROTECHNIKUS ezután a szomszédos Kaganovics kolhoz elnökét látogatta meg. (Részletek I. Ponomarenko és V. Ancsiskin novellájából.) 3. A gazda zihált, s alkudozni próbált. Ho-gy nem Írsz attól semmi baja Zsófinak, ráadásul igazán jól megfizeti, csupa bolond, nem is o'yan nagy dolog az. Zsófi sírt, sírt és reszketősen', fátyolosan hajtogatta: — Jaj Istenem, engedjen ki... Behívom a béreseket! Tamás az ablak alatt topoghatott odakint, hangja közelről hallatszott: — Gyere Jancsi, hozd id9 a járomszöget! A gazda megszeppent. A legények bizonyára hallották a Zsófi sikoltozását. A Vak attól tartott, a legények bejönnek a járomszöggel. Tamás olyan, akárcsak egy vörös ördög. A vér leszállt a fejéből, sarkig kitárta az ajtót: — Pusztulj, te kényes condra! Ne kerülj a szemem elé, mert megnyúzlak! — Pohos testo remegett. Odakint az öregbéres káromkodott, érthetően hallatszott bo a szava. Zsófi majdnem elájult, úgy szaladt át az ajtón és a konyhán, a kamrájába. Lámpát gyújtott, magára zárta az ajtót, ráomlott a vackára és zokogott. Iszonyodva gondolt a Vak undok tokájára, hunyorgató szemére. Mt csináljont Itt hagyja a helyet? Ki védi meg? Tamási Ez a vörösfejű öregbéres? Az se jobb a Deákné vásznánál. Az is le akarta fogni. Igaz, régen és azóta tisztességesen viselkedik. Vagy Jancsinak szóljon inkább? Az még csupa gyerek. Ajtócsapkodást hallott. A Vak kiment az KOVÁCS MIHÁLY REGÉNYE udvarra és ordított: — Béresek! Fogjátok be a lovakat! A gazda hazahajtott mérgében a városra. Megtisztult a levegő, Zsófi mégis bent maradt a kamrájában. Lassan-lassan megnyugodott. Kisvártatva hallotta, hogy valaki bejött a konyhába. Tamás volt. — Zsófi, .hallod? Gyere ki! — Tamás szava túlságosan hangos volt. A szolgálólány rendbeszedto a haját, arcát letörölte, úgy ment ki, lámpával a kezében. — Mi volt az a sikoltozás? Mit akart veled a Vak? — kérdezte a vörös legény és leült a lócára. Zsófi kis ideig gondolkozott, olmondja-o ennek a legénynek? Valakinek csak el kellett mondania, s itt nem volt más, aki meghallgassa. Lehajtott fővel, csukladozva, egy iei-picit bizalmatlanul, panaszosan mondta el, hogy Vak a lábát megmosatta, gyalázatoskodnl próbált, s ötven kiló búzát ígért. Könynyek között kért tanácsot, szinte inkább magától, mint a lócán izgő-mozgó, nagydarab legénytől. Pokol ez itt énnekem... — sírta halkan. — Máskor még borzasztóbb lehet... Tán el kéne innen mennem... Ugy-o, az lesz a legjobb? ... Tamás fujt, mint a bika, szeplői virítottak. Dühét erőszakkal nyugtatta el, s megmagyarázta a lánynak: Ha elmegy, a Vak nem fizet neki semennyit, kárba veszett félévi munkája. — Figyeljen már. Tamás, ha a Vak megint ilyet csinálna! Megvédjen, ha kiabálok! Zsófi összerázkódott az iszonyattól, s könynyein át belenézett a legény szemébe. — No félj, amíg engem látsz — felelt Tamás villámló szemekkel. — Ha még egyszer megpróbálja, vasvillával megyek neki. Maradjál csak itt nyugodtan a tanyán. Itt voltam a járomszöggol a ház előtt, most sa hagytalak volna. A szaval keményen doboltak. Es olyan tisztaság, őszinteség és bátorság volt a legény lángoló kék szemében, olyan harag a Vak iránt, hogy Zsófi lclko egészen lecsillapodott. II. FEJEZET. Zsófi húszéves volt, Tamás pedig huszonnégy. Ugy beszéltek ettől kezdve egymással, mint akiknek közös a titkuk. Sokszor összenevettek, ugratták, csipkedték egymást a szavakkal. A szemük, a kacajuk elárulta, hogy szercl«m-féle van itt készülőben. A Vak is megfigyelto, hogy az öregbéres kacsingatott Zsófinak a vacsoránál, az meg visszanevetett Tamásra. „Tán épp engem gúnyolnak ki" gondolta és haragos lett. Egy másik alkalommal, egy vasárnap délután rajtakapta őket, hogy a kertben cicáznak, mint valami macskakölykök. — Hát ezért fizetek én nektek? — kiabálta. — Szégyentelenek, lusta párák! Takarodjatok dolgozni. Naplopó kur-f'ak! (Folytatjuk.).