Délmagyarország, 1953. december (9. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-20 / 298. szám

VASARNAP, 1953 DECEMBER 20. 5 DÉLMBGYIRORSZflG Egy régi szegedi mesterség: a papucskészítés Kormányunk programmja alapján különösen nagy gondot kell fordítani a helyi ipar megjavítá­sára és a helyi sajátosságok kifejlesztésére. Szeged már régóta híres a papucskészítésről. A szegedi pa­pucs messze földön híres. Ha valaki Szegedről ked­ves emléket akart, vagy akar magával vinni, ak­kor szegedi papucsot vásárolt. A szegedi papucs gyártása azonban az utóbbi időben csökkent és sokszor még a szegedi boltokban sem találnak igazi szegedi papucsot a fogyasztók. Éppen ezért most, amikor pártunk és kormányunk minden lehetősé­get megad ahhoz, hogy minőségileg kitűnő, a dol­gozók igényeit teljesen kielégítő árukat vásárolhas­sanak a fogyasztók, törődnünk kell azzal is, hogy a díszes kivitelű szegedi papucsból minél több áll­jon a dolgozók rendelkezésére. A felszabadulás előtt a kisebb papucskészitő iparosokat elnyomta a nagyiparosok és gyárosok versenye, többen kénytelenek voltak a nyomásnak engedve, felszámolni üzletüket, vagy áttérni a tö­megcikk jellegű japán sarkú papucs gyártására. Most azoban a kisiparosoknak nem kell félni a kon­kurrenciától, mert ők maguk szövetkezetekbe tömö­rülve, minden lehetőséget megkapnak ahhoz, hogy jól dolgozzanak és jól keressenek is. Minden ked­vező feltételt megkapnak ahhoz, hogy tovább foly­tassák a szép, ősi, szegedi mesterséget, a szegedi papucs készítését. fogyasztók, torodnunk kell azzal is, hogy papucs készítését. Miért nem készítenek a Kisipari Szövetkezetben elegendő szegedi papucsot ? TTl Rinnri Vinnrr TV Cl y* arrrt rcnrl: nuMincnl -ía -m ni 1A tnílíálr f 2L Szegedi Papucskészítő Kisipari Szövetkezet műhelyében vidám ze­neszó mellett dolgoznak a szövet­kezet tagjai. A zene ütemét han­gos kalapácsolás zavarja meg. Az egyik sarokban hatan ülnek egy alacsony, hosszú asztal mellett és kaptafára feszítik, szögelik a színes, virágokkal hímzett bársony pa­pucsfelsőrészt. Az alacsony, há­romlábú székek körül katonás rendben sorakoznak a féligkész piros-, kék-, feketeszínű papucsok. A terem közepén álló polcot is szí­nes féligkész papucssorok díszítik. Ahova csak néz az ember, kedves, meleg színekre hímzett, tarka vi­rágokat láthat. Itt készül a híres, nevezetes sze­gedi papucs. Szinte felelevenednek a régi képek: háromlábú széken ül hosszú glottkötényben a mester és körülötte, előtte az asztalon szí­nes virágokkal kivarrott bárso­nyok, féligkész papucsok. De, ha jobban körülnézünk a szö vetkezet műhelyében, megláthat­juk, hogy itt nem az igazi, a. régi szegedi papucsot készítik, hanem a fasarkos, japántalpú papucsot, szegcdi fejjel. A hogycssarkú, he­gyesorrú, színes virágokkal díszí­tett, szalaggal szegett papucsok eljutottak szinte a világ minden tájára, Franciaországba, sőt Egyip­tomba is. A varrott, hegyessarkú szegedi papucsot azonban most nemigen gyártják a szövetkezetben Ha cgy-cgy rendelést kapnak rá, azt kiadják a szövetkezet tagjainak. Azok hazaviszik és otthon este, munka ntán készítik el ezeket a papucsokat. A szövetkezet elnöke, Sebők Ist­ván sok kifogást tud mondani az­zal kapcsolatban, hogy miért nem gyártanak szegedi papucsot. Ob­jektív körülmények: anyaghiány, nem volt rá megrendelés, a szövet­kezet tagjai már begyakorolták, megszokták a japánsarkú papucs készítését. A valóságban azonban Kaptafára húzzák a bársonypapucs fejeket. nem volt a szövetkezet tagságában és vezetőségében igyekezet, hogy megoldják ezeket az -objektív ne­hézségeket. Nem volt, mert tud­ták, hogy a varrott papucs készítése több és gondosabb munkát követel. A tagság nem szívesen vállalta a varrott papucs készítését, mert a papuesgyártási normák megállapí­tása idején „papucs — papucs" jelszóval csaknem annyi időt adtak a varrott papucs készítésére is, mint a japánsarkú, ragasztott tal pú papucsok normaideje. Igy a szö vetkezet tagjai természetesen a nagyobb kereseti lehetőségeket ra­gadták meg: japán papucsokat gyártottak. Tormészetesen: nem az a hiba, hogy japán sarkú papucsot gyár­tottak a szövetkezetben, hanem az, hogy nem készítettek annyi szegcdi papucsot is, hogy a növekvő ke­resletet ki tudták volna elégíteni. JL roházatl boltok szívesen vet­fSk át a modernebb japán sarkú esn kaptak né­hány pár szegedi papucsot is mellé, hogy a vásárlók igényeit ezzel is kielégíthessék, vagy a kirakatba tegyék azokat. Igy, aki kizárólag szegedi papucsot keresett, nem ka­pott, sőt sokan azonosították a sze­gedi papuccsal a japán sarkú, ki­varrott, bársonyfejű papucsokat. Nem véletlen, hogy a Városi Ta­nács ipari osztályához több sze­gedi dolgozó küldte he panaszát, hogy nem kap igazi szegedi papu­csot. A szegedi boltokban a város dolgozói különösen most, kará­csony előtt tömegesen keresnek gyermekpapucsokat. Eleket azon­ban szintén nem lehet kapni. De­tudják tökéletesen kielégíteni a ke­resletet, nemhogy vidékre, vagy éppen külfüldro szállítsanak. Külföldi levelek érkeznek a pa­pucskészítő szövetkezetbe. Casa­blanca-ból érkezett egy érdekes le­vél: „Erdei László (bélyeggyűjtő), hódmezővásárhelyi honfitársamtól tudtam meg az önök címét ... Érde­kelne a SZEGEDI hímzett papucs különböző minősége... 144 párat rendelnék előzetesen elküldött minta ntán." A korlátlan fejlődés lehetősége ez. Mind a hazai, mind a külföldi fogyasztóközönség ja, keresi a szegedi papucsot vár­Ezt Csomagolás előtt a papucs minőségét ellenőrzik. cember 15-én például az egész vá­rosban egyedül a Maradékboltban volt mindössze két pár gyermekpa­pnes. Szegeden mindössze két he­lyen árulnak igazi szegedi papu­csot: a piacon és a Maradékbolt­ban. A piacon, — ahol a magánkis­iparosok a régi módon, sátrakban árulják a férfi és női papucsokat, — elsősorban dolgozó parasztok és parasztasszonyok vásárolnak. De az a mennyiség, amit a piacon és a Maradékboltban lehet kapni, olyan kevés, hogy a kereslet pár százalékát tudja csak kielégíteni. A szö^Bcezet vezetősége is belát­ta, hogy cz a helyzet tarthatatlan. A gyermekpapucs gyártását már megkezdték és elhatározták, hogy a jövőóv elejétől a tagság egy ré­sze kizárólag szegedi papnesot kő szít. Igy végre felszámolódik majd az a tarthatatlan helyzet is, hogy a szövetkezet tagjai a napi nehéz munka után még otthon, villany­világítás mellett is dolgozzanak. A szövetkezet tagságának mun­kakedvét, munkateljesítményét gátolta az olyan versenyszervezes és értékelés is, amit a november 7-i verseny értékelésénél végzett a Szövetkezeti Bizottság. A Szövetke­zeti Bizottság tagjai ugyanis el­határozták, hogy most nem azokat a tagokat jutalmazzák meg, akik a legjobb eredményeket érték el, mert azok már többször kaptak ju­talmat, hanem a jóval kisebb eredményeket elérő tagoknak ad­nak 100—100 forintot. Az egész ér­tékelésben azonban az érdekes, hogy a Szövetkezeti Bizottság tagjai ezen az alapon nagyrészben saját maguknak ítélték a pénzjutalmakat. Nem kapott például pénzjutalmat Baranyai István, a szövetkezet leg­jobb dolgozója, aki átlagosan 210 százalékra, Lengyel István, aki 200 százalékra, Barta István, aki 191 százalékra teljesítette tervét. De jutalmat kaptak például Maró­ti Sándor, Rcpás Dániel, a Szövet­kezeti Bizottság tagjai, akik a termelésben közepes eredményeket érnek el. A szövetkezet vezetői ós tagjai meg vannak magukkal elégedve, hiszen ez évi tervüket november 30-ra befejezték. De ez a tervtelje­sítés hiányos. Hiányzik az igazi szegcdi papucs és a gyermekpa­pucs készítése a tervből. És még igy, a terv túlteljesítésével sem a keresletet ki kell használnia a papucskészítő szövetkezetnek. Ezzel kapcsolatban égető pro­blémát vet fel Liliom István, a szövetkezet egyik tagja: — Nincs utánpótlásunk és amúgy is kevés a tagság, nem győzzük a munkát. A szövetkezetnek minden lehető­sége megvan arra, hogy tanulókat vegyen fel. Tanítsák meg a jól dol­gozók a fiatalokat a papucskészítés fortélyaira. Ez a tanítás azonnal nem ad eredményeket, de pár év múlva több taggal, friss erőkkel és több tudással dolgozhatnak, ki­elégíthetik minden szempontból nemcsak városunk és országunk dolgozóinak igényelt, hanem kül­földre is eljuttathatják a szegedi iparosok kezemnnkáját, a szegedi papucsot, hogy így is öregbítsék városunk és hazánk jó hírnevét. fisak szttytdi papucsban teUti igazán szépen táncolni* — mondja Ács néni, a tápéi népiegyűttes tagja EGYIK DÉLUTÁN megláto­gattam Ács Györgynét, a tápéi népi együt­tes és a konzervgyári népi tánc­együttes tagját Ugy gondoltam, papucsban. Van olyan is, akinek hét éves a papucsa és még mindig szép — itt megáll a szóáradattal, elgondolkozva néz rám, aztán meg­kérdi: A tápéi gyerekek népi tánccsoportja szegedi papucsban táncol hogy leginkább 6 tudná elmondani a szegedi papucs használatának rossz és jó oldalait, ö tudja elmon­dani azért, mert Tápén nagyon so­kan papucsban járnak; különösen Tápén nagy divat a papucsviselet. Ács néni véleménye azért is fon­tos, mert mint 60 éves Idős asz­szony, már sok lakodalmat táncolt végig a szegedi papucsban, most pedig színpadról színpadra lépnek fel férjével, mint a népi táncegyüt­tes tagjaL Amikor a papucsra terelődött a szó, Ács néniből csak úgy dőlt a beszéd: — Milyen szép ls a szegedi pa­pucs.. A lányok, menyecskék, piros-, kék-, sőt lilaszínű papucsokban jár­tak régen, különösen ünnepnap. De szépek voltak a fehérbársony, piros virágokkal kivarrott papucsok is. — Nem tört ki a sarka ezeknek a papucsoknak Ács néni? — kér­deztem meg tőle kíváncsian. ACS NÉNI elnevette magát a kérdésre. — Még, hogy kitörik a sarka! Olyan papucsok is voltak, amelyik­nek szép magas sarka volt, de az soha ki nem tört. Jól megcsinálták azt a szegedi iparosok. Most nehéz hozzájutni ilyen papucshoz, de még mindig sokan járnak Tápén szegedi (Liebmann Bél a felvételei. Fény. SzöV.) — Látott már Igazi szegedi pa­pucsot ? Meg sem várja a feleletei, Fordul egyet és a tiszte szobá­ból egy pár szép fekete bársony­papucsot hoz eló. Valóban igazi szegedi papucs. A fekete bársonyra piros pipacsokat, kék nefelejcseket, sárga tömött búzakalászokai hí­meztek. A papucs szélén behúzott fekete szalag van. Acs néni gyö­nyörködve mutatja, forgatja előt­tem és büszkén jelenti kl: «— A népi táncos papucsom. Mert igazán, szépen, csak ebben lehet táncolni — és mesél a táncról, a sok színpadról, ahol férjével együtt már annyi sok tapsot kaptak. Ké­sőbb újra a papucsról beszél: — A TAPÉIAK nem szere­tik az ilyen telitalpú papucsokat, de azt hiszem, még a városiak is szívesen járnak a sarkos papucsban. Ha sok pa­pucsot csinálnak is, olyan nagy ke­letje lesz annak, hogy nem győzik gyártani. Mert ugye, ha mi nem kapunk olyan papucsot, amilyet szeretnénk, hát inkább járunk ci­pőben. De ha lesz abból a régi sze­gedi papucsból amennyi kell, hát Tápén is még többen viselnek majd papucsot, (n. nt) Ahol elfelejtették : milyen az igazi szeaedi papucs 'A Cikta Állami Cipő­bolt kirakatában sok szép papucsot lehet lát­ni. A vásárló, aki már előre elhatározta, hogy Szegedről papucsot visz emlékbe, reménykedve belép az üzletbe. Arra gondol, ha a kirakatban nincs is szegedi papucs — olyan szép, piros bár­sonyfejű, kivarrott és a szélén redőkbe húzott szalaggal —, talán az üzletben lesz Megszólít­ja az egyik eladó kartár­sat, Zapf Ödönt: — Kérek egy páf 38-as szegedi papucsot. Az eladó előzékeny, azonnal a polchoz ugrik és közben megkérdi: — Pirosat, vagy feke­tét, kérem? — Választék is van? — A vevő latolgat, az­tán felel: — Inkább pirosat. Az eladó szép, hosszú­kás dobozba csomagolva farija a vevő elé a papu­csot. A vevő kiveszi az egyiket cs sokáig nézi. Ilyen papucsot vásárol­hat Budapesten, Keszt­helyen, vagy az ország Próba papucs vasai.„a eiu bármelyik részén. Ez nem olyan, mint azok a szegedi papucsok, ame­lyeket ő képeken látott valamikor. Ez a papucs ugyan hímzettje jü, de telitalpas. Az eladó türelmesen vár, közben kiveszi a dobozból az egyik papu­csot, forgatja a vevő előtt. 'A vevő úgy gon­dolja, hogy nem értet­ték meg, mit akar. Üjra megszólal: — Kérem, én olyan vé­kony sarkú, igazi szege­di papucsra gondoltam. Ez japán talpú papucs. Az eladó dicséri az árut. Nem is tehet mást, hiszen igazi szegedi pa­pucs nincs az üzletben. azt kell tehát eladni, ami van. — Ez jobb, kérem. Azt a papucsot már szinte el is felejtettük, mert annak hamar kitö­rik a sarka, és mindenki ezt vásárolja. A vevő tétovázik. Nem veszi meg ezt a pa­pucsot, már látszik azon a mozdulaton, ahogy a dobozt leteszi. Zapf Ödön, az eladó, most már, türelmetlen: — Ilyen van kérem, nem vitatkozom tovább magával. Nem mindegy az, hogy milyen a sar­ka? Ez is szegedi pa­pucs, — mutatja is mel­lé a doboz oldalán lévő bélyegzőt, ahová valóban azt irták a kisipari szö­vetkezetben: szegedi pa­pucs. A vevő hitetlenkedve csóválja fejét és tűnőd­re indul kifelé az üzlet­ből: — Elfelejtették itt, Szegeden, milyen is a szegedi papucs? XÓQKAM MARGIX

Next

/
Thumbnails
Contents