Délmagyarország, 1953. december (9. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-09 / 288. szám

OÍLMÜGYYROSSZBG SZERDA, 1953. DECEMBER 9. H ÍREK A Szabadság Filmszínház emeleti termében csütörtökön, 10-én nyí­lik meg a ©Híradó Mozi-. Az elő­adásokat minden nap délután 3 órá­tól este 9-ig, vasárnap délelőtt pe­dig reggel 10-től este 9-ig tartják. Hetenként "kétszer új műsort ad­nak. A Budapesti Villamosgép- és Kábelgyár dolgozói sokféle eddig hiányolt közszükségleti cikk gyár­tásához kezdtek. A KÖZÉRT és a VASÉRT rendelésére például 3500 darab fém- és fa fenyőfatalpat ké­szítenek. Még ebben az évben 500 ruhaszárítót is gyártanak galvani­zált aluminiumdróttal, ami a házi­asszonyok megelégedésére nem hagy foltot a ruhán. Ezer húsverő­kalapács, 200 üstfedő, 500 törülkö­zőtartó és 10 ezer műanyaghajcsa­varó is szerepel a gyár jövőévi ter­vében. A Vegyesipari Javító KSZ-hez tartozó mészégető üzemeltetése rö­vid időn belül megkezdődik. A fogyasztók kérésére az Új­pesti Cérnagyár növeli a varrócér­nák és a gépselymek választékát. A háziasszonyok ugyanis sokat pa­naszkodtak amiatt, hogy nem min­denféle színű szövethez kapnak gépselymet. Ezért most az ötven méteres ©Fenyő- gépselymet 80— 90 féle színben állítják elő, több mint kétszerannyi színárnyalatban, mint eddig. A ©Lánc- 500 yardos gépselymet 20 helyett 40 féle szín­ben készítik. A tömőpamutot (stoppolópamutot) 20 féle színár­nyalatban állítják elő. A Gabona- és Lisztkísérleti In­tézet kutatói két kísérlet eredmé­nyeinek továbbadásával lehetővé teszik, hogy 1954-ben jelentősen tovább javuljon a liszt és a ke­nyér minősége. A tudományos in­tézet dolgozói most újrendszerű őrlési módszert dolgoznak ki. En­nek segítségével kevesebb mun­kával és kisebb gépi erővel több fehérlisztet lehet kiőrölni a gabo­nából, emelett javul a liszt minő­sége is, mert kevesebb korpa ke­rül bele. A pékipar számára új kenyérsütési technológiát dolgoztak ki. Különösen a dagasztás módsze­re javul, erőteljesebb és folyama­tosabb lesz. Az indiai Nemzeti Kongresszus Párt végrehajtó bizottsága újdelhi ülésén határozati javaslatot foga­dott el ©a gyarmati uralomról és a faji megkülönböztetésről-. Mint a londoni rádió jelenti, a végrehajtó bizottság bírálta ©az arra irányuló kísérleteket, hogy megszilárdítsák a külföldi ellenőrzést Ázsia és Afrika több országában-. ©Ezekben az or­szágokban — mondja a határozat — erőfeszítések történnek, hogy visszájára fordítsák a fejlődést a gyarmati rendszerből a független­ség felé vezető úton-. i Csütörtökön. 10-én délután fél 6 órakor az MSZT-székház kistermé­ben (Horváth Mihály-utca 3.) a filmpropagandisták részére érte­kezlet lesz. Vita az angol alsóházban Brit-Guyanáról London (MTI) Az angol alsó­házban a munkáspárti ellenzék ja­vaslatot terjesztett elő a kormány azon Intézkedéseinek visszavoná­sára, amellyel októberben felfüg­gesztette Brit-Guyana alkotmá­nyát. Attlee, az ellenzék vezetője — mint a londoni rádió jelenti — ©azt a gondolatot vetette fel, hogy talán helyesebb lett volna (íj választásokat tartani az alkot­mány felfüggesztése helyett s (gy a választások eredményeként egy új párt kerülhetett volna ha­talomra-. Lyttelton gyarmatügyi miniszter ezt válaszolta: ©Biztosnak látszott, hogy ebben az esetben megint csak a Nép­párt került volna ki győztesen a választásokból-. Lyttelton — jellemző képmutatás­sal — hozzáfűzte: ©Jlyen körül­mények között egyedül az alkot­mány felfüggesztése látszott a leg­egyenesebb és legbecsületesebb do­lognak .. .» A vita után az angol alsóház többsége szavazattal jóváhagyta Brit-Guyana alkotmányának fel­függesztését. RÁDIÓMŰSOR öacember 10, csütörtök Kossuth rádió 4.30 Reggeli zene. 4.50 Hírek, 5.30 lepszemle. 6 Falurádió, 7 Hirek, 7.10 Hanglemezek, 7.55 Népi zene, 11.30 Fúvószene 12 Hírek, lapismertetés. 12 óra 15 Hangverseny, 13 Ifjúsági kó­rusok, 13.30 Ének, 14.15 GyermekúJ. eág. 15 Gyermek rád ló. 15.30 Előadás. 15.45 Balett zene, 16 Trók a mikrofón e'őtt. 16.30 Szorakozta ó zene, 16.10 Válasz ha gntók kérdéseire. 17 Hírek. 17.10 Jutn|onimflsor, 17.45 Vá'asz kül­politikai kérdésekre. 18 Moszkvai rá dió összeállítása. 18.30 Mélyhegedű. 19 Jfnngoe újság. 20 Hirek, 20.10 Müeor­ismert© és, 20.15 Zené© irodalmi est, 21 Egy fa'u — egy nóta, 21.30 Elő. adás. 22 Hírek, 22.20 Hangverseny, 23,40 Tánczene. 24 Hírek. Petőfi rádó 6 Népi muzsika. 6.30 Kieisko'ápok műsora, 6.40 Torna, 6.50 OperettnVz­letek, 7.10 Hanglemezek, 8.20 Zene. kari hangverseny. 9.20 Történelmi hangjáték. 10 Hirek. 10.10 Kamara­zene. 10.30 Dalok, 11 Dalok és hang. szerszölók, 14 Hangverseny, 15 Rá" dióegyütes, 15.40 Öperarráztetok, 16 óra 30 Zenei újság, 17.25 Előadás, 17 óra 40 Balettzene, 18.45 Szív küldi. 19.10 Ba ett-zene. 19,40 Sporthfradő. Kísérleti adó műsora 20 Kamarazene. 20.30 Műdalok, 21 óra 10 E!beszól]ée, 21.30 Tánczene, 22 Operettrészletek. JOALLAPOTBAN Jévő cserépká/yha, tűzhely, ebédlőbütor eladó. Pozsonyi Ignácz u. 20. ASZTALOS szakmunkásokat, gépmun­l.ást éa férfi segédmunkást felvesz a Hangszerkészítő Vállalut Szeged, Hét­vezér u. 9. LACZKÖ óráfl, Széchenyi tér 15. Ma. gas árat fizet kar. zseb. ébresztő lírákért. Szakszerű örajavi ás. BORKABAT alakítás, Javítás vizhat)an resté«sel Csordás bői-ruhakészítőnél. Szent Mik óa u. 7. Fe'aőváros. SEPRÖGYAR felvesz kizárólag férfi dolgozókat. Moszkvai krt. 4. :j 3 V LÁNYKA VELOUR-KABAT príma kivitelben 6 évesnek Ára: 450 Ft-tól Kapható: .uruházhan, r— szaküzletekben 1 JÖALLAPOTBAN lévő fehér sportkocsi eladó. Apáca u 10. HÍZOTT fért és t, fiatai't, 150 kiló kö­rülit keresek Klauzál tér 5. I 3, TELI ajtó 206_szor 96. üvegajtó 200. szór 93 e'adó. Április 4 útja 67. sz. Na try-Állomásnál . VENNÉK azonnaj december 27-iki át_ vételre príma 170 kg.os zsfreertést. Aprllts 4 üt la 38. fldsz, 1 UJ diófurnéros, po'ltúros kombinált­szekrény, eladó Párizsi k.nti 6 IGAZOLVANY fényképeket ' sürgősen készít Brunner fényképész, rókusi tem P'om mögött. SPARHELT, kályha, kétajtós ruha. szekrény eladó. Párizsi krt. 10. özv. I^Jkoné. ELADÓ jókarban lévé mély gyermek, kocei. Móra u. 21. Érd. délután EGY alig használit „Hermee- táska­írógép eladó. Deák Ferenc u. 2. T. 4. EGY pár 43_ae durábel csizma, szürke posztó cslzmanadrág e'adó. Szenthá­romság u. 61. emetet S, Szabó KÉTSZOBÁS, közműves, kertes házat keresek megvételre. Cfm: Tervező Iroda. Klauzál tér 2. TRAGYA olcsón eladó vagy elcserél, ném takarmányé-. Polyvát vennék Tisza Lajos u. 35/a. UJ feslett hálénzobabútor eladó Liget u, 10. Fe'sőváros. ALMAZÖLD női stóvetruha és ezüst­róka eladó. Mikszáth K. utca 4. II. emse'. BORBÉLY társat keresek Újszegedre Cím: Bárkert u. 38. Ugyanott férfi cipők e'adók. KÉT iuá-ó, >5 qt bíró kocsi e'adó Megtekinthető délután Török n 7 FEKETE p vz ú férfi télikabát, majd. nem új, olcsón ejadó. Szt. Aliklós u. 4. rzám. FIATAL." hasas reiőstehén eladó. Péteri to'ep II. u. 52. sz. ELADÓ Jókarban lévő kétajtós «akkos szekrény. Petőfi te'ep II. u. 58. SZEKRÉNYEK, asztal, székek, kifogás talan jf^tszkin-bunda eladó. Po űfi tel lep II. u, 21. szám. ELADÖ egy üstház, erős vasból, ke. veeet használt. Oroszlán u. 6. VESZEK több vagon trágyát, háznál vagy berakva. Lehetőleg Alsóvároson, Szentmihályte]eki sor 8. GYÜMÖLCSFÁK, szakszerű kezelését, nyesését vállalom, Csonka Antal, Uj­.tzegod. Alsóttasapari 273. Martin Niemöller, a hesseni evangélikus egyházkerület elnöke kéthetes magyarországi tanulmány­útja után a napokban visszatért Nyugat-Németországba. Niemöller mainzi sajtóértekezletén kijelen­tette: — Nyugat-Németországban terjesztett célzatos és rágalmazó hírekkel szemben meggyőződtem arról, hogy Magyarországon az ál­lam nem gördít a,kadályt az egyhá­zak működése elé. A magyar re­formátus egyház hivei, akárcsak a többi egyház követői, teljes vallás­szabadságot élveznek. A fogászati szakrendelés zsú­foltságának megszüntetésére a Földműves-utcai rendelőben is nyi­tottak 2 óra fogászati szakrende­lést. A rendelőórák számának fej­lesztésével 1954-ben fogászati szak­rendelések zsúfoltságát megszün­tetik. x Tegnap megkezdték a Deák Fe­renc-utca rossz aszfaltburkolatának feltörését. A Deák Ferenc-utca teljtó'es új aszfaltburkolatot kap. A munka megkezdése a Szenthárom­ság-utcai útjavítás befejezése után történik. SPURI * Pártkireh Értesítjük az elvtársakat, hogy ma délután 16 órától 20 óráig a Pártoktatók Házában elméleti tanácsadó: Mikó Ká­roly elvtárs, a Szegedi Tu­dományegyetem marxista tan­székének adjunktusa. Értesítjük a politikai gazdaság­tan első évfolyam konferencia ve­zetőit és hallgatóit, hogy 1953. de­cember 9-én, szerdán d. u. 5 órakor a Pártoktatók Házában „Aru és pénz" címmel előadást tartunk. Értesítjük a Párttörténet második és harmadik évfolyam, a politikai gazdaságtan második évfolyam kon­ferencia vezetőit és hallgatóit, hogy 1953. december 10-én, csütörtökön d. u. 5 órakor £ Pártoktatók Há­zában „A szocializmus gazdasági alaptörvényének érvényesülése ha­zánkban" címmel a Központi Elő­adó Iroda egyik tagja előadást tart. Értesítjük a Bolsevik Párt Tör­ténet II. és III. évfolyam propa­gandistáit. hogy részükre új útmu­tató érkezett. Kérjük, vegyék át a Pártokta­tók Házában. Városi Pártbizottság agit.-prop. osztálya (953 j­DECEMBER 9 SZERDA R * lüRHiüP^^ IDŐ JÁRÁSJELENTÉS Várható időjárás szerda estig: Fel. hős, több helyen még párás idő. Néhány he'yen Köd, fő'eq a Dunánfú'on köd-zi á'ás vagy ki­sebb esti. Mérsékelt dé keleti, dili szél. A hőmérséklet alig vápozik. Várható hőmérsékleti értékek az orszáq terüle'ére: S'erda renqel nyu­gaton 0—plusz 3, ke'oten 0—mínusz 3. délben országszerte 5—8 fok kő. zött. » A fűtés a|ap|áu< szigáió várható közénhőmérsé'qet: S'e'éEn a Tiszántú­lon 0—plusz 3 fok kőző t, az orszáq többi részén 4 fok fejelt |esz. MOZI Szabadság A város alatt (december 13-ig). Kísérő mfleor: Liszt I! maqyar rapszódia, üveges tánc. E'-őadJa az ÁL laml Népi Együttes (színes film). Vörös Csillag: A hiradómoz! átmene­tileg szünetel Fák'ya: Hajókkai a bástyák epén (ma uúr Iára). Az e vadások fél 6 és fél 8 kor kez­dődnek. SZÍNHÁZ E'te 7: Nem magánügy Szigligeti bérlet (4). MUZEUM A'földl festett parasztbútorok Ut­áni ás, Fejlődéstö ©éneti kiá'lftás. MÓL ra Ferenc em'ékkiállítáe. Fehértó élő­világa- kiá/'ftáa (Kultúrpalota, tioofe. we't tér), hétfő kivételévei minden­nap délelőtt 10 óráó' 6 óráig. A Mú­zeumi Képtár (Horváth Mihály u cal üvegcsarnok): hétfő kivételével min­dennap dételőtf 10 órától délután 2 óráig. KÖNYVTAR Somogyi: Dé-előtr 10 órától este 7-!g. (Könvek jicsönzés: délután 2.1 öl este 6 óráig). Az Egyetemi Könyvtár nyitvatartási ideje: Olvasóterem: 10 öl 21 óráig, hétfőn: 14 tői 21 óráig; vasárnap 9-től 14 óráig Kölcsönzés: 12 töt 20 óráig; hétfőn: 14_től 20 óráig vasár nap 9"től 13 óráig. Járási Könyvtár (Sz'álin krt. 54. sz.): Kölcsönzés felnőtteknek 'zerda kivéteévél minden hétköznap d. u. 4_től este 7 óráig Vasárnap céjelőtt 9-12 óráig. Gorkij Könyvtár: Nyitvatartási (de­e: hétfő, kedd, szerda, péntek reg­gel 8 órától 12-jg, délután 1-tői fél 4 ig, csütörtökön, szombaton délelőtt lfi^űi 2.-ig, dótutúa O-túl. Z Ótáig.. Kitüntették a Londonban győztes magyar labdarugó csapat tagjait A Népköztársaság Elnöki Taná­csa kitüntette a Londonban világ­raszóló győzelmet aratott magyar labdarugócsapat tagjait és veze­tőit. A kitüntetéseket kedden délután az Elnöki Tanács fogadótermében Dobi István, a Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke nyújtotta át. A kitüntetések átadásánál je­len volt Rónai Sándor, az ország­gyűlés elnöke, Nagy Dániel, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnökhelyettese, Keleti Ferenc, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének osztályvezetője, Barcs Sándor, az Elnöki Tanács tagja, Kádas István, a DISZ Köz­ponti Vezetőségének titkára, vala­mint a magyar sportélet több más vezetője. Dobi István a kitüntetéseket át­nyújtva hangsúlyozta: — A Wembley-stadionban aratott ragyogó diadal a magyar dolgozók millióinak dobogtatta meg a szivét. Győzelmük híre átfutott minden földrészen és megbecsülést szerzett a világ legtávolabbi zugában is a magyar névnek. Önök becsülettel teljesítették feladatukat, megfeleltek a dol­gozó nép bizalmának, sportsi­kerükön túl bebizonyították népi demokratikus rendsze­rünk, szocializmust építő ha­zánk erejét. — Nagy figyelemmel kísértük az Önök felkészülését az angliai mér­kőzésre és őszintén elmondhatjuk, hogy sikeres helytállást vártunk. Nem csalódtunk. Az Önök mun­kája, vezetőik által szinte tudomá­nyosan kidolgozott felkészítés pon­tos végrehajtása és a hazafiúi lel­kesedés eredményezte a nagyszerű sikert, amely felett a világsajtó még mindig nem tud napirendre térni és még mindig a ©csoda­titkát keresi. Pedig ennek nincs különösebb tit­ka. Sportéletünk fejlődése a fel­szabadulás óta töretlenül felfelé ível és benne a labdarúgás is soha nem gondolt magaslatokra jutott önök az ünnepnapok után most ismét visszatérnek majd a hétköz­napi életbe. Munkájuk legyen to­vábbra is olyan, hogy abból újabb sikerek szülessenek. / Feladatuk van elég, hogy csak egyet említsek a sok közül, a jövőévi világbajnokság, ame­lyen a magyar labdarúgás ed­digi eredményeit kell igazol­niok és ahol a magyar labdarugóknak további fejlődésükről kell számot adni az egész világ előtt. Dobi István végül további sike­reket kívánt a magyar labdarugók­nak újabb diadalok eléréséhez, majd átnyújtotta a kitüntetéseket. Sebes Gusztávnak, az Országos Testnevelési és Sportbizottság el­nökhelyettesének, a magyar lab­darugósport fejlesztése terén hosz­szú időn át kifejtett munkájának elismeréséül a ©Munka Vörös Zászló Érdemrendjé—t, Grosics Gyulának. Geller Sándornak, Ló­ránt Gyulának, Buzánszki Jenőnek, Lantos Mihálynak, Bozsik József­nek, Zakariás Józsefnek, Budai II. Lászlónak, Kocsis Sándornak, Hi­degkúti Nándornak, Puskás Fe­rencnek, Czibor Zoltánnak, a Lon­donban győztes labdarugó csapat tagjainak, a magyar labdarugó­sport magas színvonalra fejlesztése és sorozatos győzelmei elismeré­séül, valamint Mándi Gyula álla­mi edzőnek, a válogatott csapat technikai felkészítésében elért ki­váló eredményei elismeréséül a ©Munka Érdemrend--et, Titkos Pálnak, az OTSB labdarugószak­osztálya vezetőjének a labdarugó­sport fejlesztése terén végzett ki­váló munkája elismeréséül és Sze­pesi Györgynek, a sportesemények kiváló rádióközvetítéséért a ©Szo­cialista Munkáért© érdemérmet nyújtotta át. A PARBAJTŐRVIVAS UTAN BENEDEK GÁBOR BIZTOSAN VEZET AZ HTTUSA VILAGBAJNOKSAG EGYÉNI ÖSSZE7ITEIT VERSENVÉBEN, MAGYARORSZAG CSAPATA PEDIG A 2. HELYEN ALL Az 1953. évi — negyedik — öttusa vi'ágbajnokeág küzde'meit hétfőn foly. utták a chilei Rocas Sante Domingó­ban. A második vensenvnapon a pár­ba|tőrvívást bonyolították le. Ebben a számban a svéd P. O. Nt'sson szere­pelt a legjobban. A magyarok közül Szondy a 4., Benedek G. az 5., Tas. nády pedig a 6. helyen végzet-. Az egyéni összetett versenyben Be. redek Gábor biztos első. EREDMÉNYEK PARBAJTÖRVIVASBAN (EGYÉNILEG): 1. Nilseon (Svédország) 17 győzelem­mel. 2—3. Fjoody (Chile) és Kohnson (Egyesült Államok) 15—15 győzelem­mel. 4—5. Szondy, Benedek (Magyuror_ szág) 14—14 gyözelemme'. 6. Tasnády (Magyarország) 13 győze­lemmel. Csn pat versenyben: 1. Magyarország 15 pont, 2. Svédország 23 pon!. 3. Argentína 29 pont. Az egyéni összetett verseny állása a terepiovaglás és a párbaj tőrvívás után: 1. Benedek G. (Magyarország) 6 pont. 2—4. Lumsdaa'ne (Anglia), Hneco (Brazillá) és Vetterti (Svájc) 17-17 ponttal. összetelt csapatversenyben vezeh Brazília 45 ponttal, 2. Magvarország 50 pont. 3. Svédország 60 pont. A párbaj őrvívás csapatvesenyének — és természetesen az összetett c?a. patversenynek az eredményei óvás alatt vannak. A versenybíróság ugyanis a magyar váloga ottat ki akarja zárni a csapatversenybe1, mert a csapat egyik tagját, Tasnády ICárc/yt vasárnap a tereplovaglásban akadály, kihagyás miatt diszkvalifikál ák. A veevemvbiróság az óvást elfogadta, érdemleges döntést azonban reak az öttusa kongresszus hoz majd a kér­désben, amelyet kedden tárgyalnak. A VTSB értékelése az októberi MHK teljesítéstől I Az évi MHK terv teljesítése sport­köreinknél lényeges Javulást mutat október hó folyamán, azonban egyes spór körök 'emaradtak az ismétlő pró. bak teljesítésében. A Jutaáruczyár, az Épü'etlakatosok és a Szikra SK nem teljesítet e MHK tervét, a Ruhagyár mindössze négy száza'ékot ért el. Az, ismét'.ő próbák teljesítésében a Sze­gedi Kender 140 százalékos ejöirány. za át 104, a Jutaárugyár 70 s-áza'é­kos előirányzatát 29, a Bőrösök SK 105 százalékos é őiránvziaíát 43. a Pe. tőft SK 520 helyett 240, a Haladás Egyetem 938 he]vet 310, az Előre SK 100 helyett 60 százalékra teljesí­tette. az Épü'et]a,ka'oeok és az MTSlf egyálta'án nem teliesttet e tervét. Ezek a sportkörök végezzenek Jobb felvilágosító és szervező munkát o próbák leté eje érdekében. Hiba még az is. hogy egves sportkörök veze. tői nem juttatják e| a Jelvényeket a dolgozóknak 6* nem mennek be érte a VTSB-be, pedig a je'vény az igazoló 'appa] együ t bizonyítéka a próbázd. , nak. Különösen hátrányt Jelent ez. versenyzőiknek, mert 1954 január 1" tő| csak azok vehetnek részt verse, nyéken, akik igazolják az MHK pró­bák leté ©lét. A csongrádmegyei vivók Jó szereplése Az ország kardvtvó csapatbajnokság küzdelmei során Csongrád megye kardvlvói igen Jú« szerepeltek, szinvo. na'as küzdelem után bejutottak a döntőbe és ot Budapest I. csapata éljen 8.8 arányban egyet'en találat­különbséggel győztek. Magay minden ©sörtélét megnyerte. Végeredményben a csonrrádmegyei csapa Budapest három csapata után a negyedik he. lyen végzett az. országos bajnokság­ban. Vereb szép he'yezése Debrecenben A debreceni országos kötöttfogású birkózöver-eny során n lepkesú'yban Vereb, a Szegedi Haladás jóképességű versenyzője második helyezést ér. ej. Totötájékozató 1. Szombathelyi Lok—Bp. Kinizsi 1—2, 2. Dorogi Bányász—Bp Vörös Itabogó 1—X, 3. Sztálin Vasmű Épfi'ök—Bp. Vasas x—2, 4. Salgótarjáni Hányás'— Bp. Honvéd 2—2. 5. Bp Postás—Bp Dézsa 2—2; 6. Diósgyőri Vasas-Szikra Gázművek 1—1, 7. Vasas Izzó—Pécsi Ixjkomolív 1—1, 8. Pereces—.Misko'ci Lok 1—2, 9. Miskolci Építők—özdi Va­sas 2—1, 10 Sa'óerentpé eri Bányász— Misko'ci Honvéd 1—2, 11. Bp. Kinizsi —Bp Vasas 2—2. 12. Miskolci Lok— Szikra Gázművek 1—1. Pótrfiérkezések: Csepeli Vasas— Bp. Kinizsi 1—1, Deb. receni Petőfi—VL Krttex 1—2. Bp Vö­rös Meteor—Bcsabat Lokomotív 1—1, VL Kisűext—Bp, Dózaa, 2-2, Asztalitenisz A Szegedi Petőfi a férfi megyei el. sőoeztályú asztalitenisz csapa, bajnok­ság küzdelmei során a Szentesi Vö_ rös Meteor élce 11:0 arányban fö­lényesen gvőzö t. Kovács 2, lilénfa|vi 2, Dobai Gál 2, Kováos—Kiénfai vi pár 2 és Gál—Dobál pár 1 győzelmet szerzett. Az asztalitenisz sport népszerűsítésé ért vasárnap délelő t 9 órai ke-deüeí Szőrpgen rendezik meg Szeged Járás va'ogatot- férfi és női asztalitenisz mérkőzését A VILLAMOSVASÚT FELVESZ 18. étetévtő' 35 életévig 150 cm­nél magasabb férfi és nöi (!ofgo?ókat KALAUZNAK. Je'en kezés 10 és 11-én O.tói 11 óráig munka­könyvvel és önéletrajzzal a sze. mélyzeli felelősné). DELMAGVARORSZAS politikai napilap Felein? szerkesztő itt Idedői ZOMBORI JÁNOS Szerkeszti • a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: 8zeged Lenin u. 11 a Telefoni 35-35 és 40-80 Kiadóhivatal, Szeged Klauzál tér 8­Telefont 31—18 és 35-00 Csongrádmegyei Nyomdaipari Vállalat Szeged . i a- IttalM ceeatOs Siacz® flyflrgy j 1

Next

/
Thumbnails
Contents