Délmagyarország, 1953. december (9. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-28 / 303. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜL JETEK I A Harmadik Békekölcsön első sorsolása Salgótarjánban Mao Ce-tung elvtárs 60 éves A Szabad Tisza tsz nagyszerű terve \ A Z MDP CSONGRÁD M E G Y E I P Á R T B I Z O'ITS Á Gr Á N A K L A P JA IX. ÉVF. 303. SZÁIVl ARA 50 FILLÉR HÉTFŐ. 1953. DECEMBER 28. Beteljesedett a szovjet nép akarata Az egész haladó emberiség mély megelégedéssel fogadta- a Szovjetunió Legfelső Bírósága különtanácsának ítéletét az áruló és kém Berija és az általa szervezett áruló, összeesküvő csoport ügyében. Azzal, hogy a bíróság Beriját és társait a legsúlyosabb büntetésre, golyóáltali halálra ítélte, a szovjet nép akaratát jut© tatta kifejezésre. Ez az összeesküvőcsoport & legaljasabb volt mindazok közül, akik valaha is felléptek a szovjet nép ellen: alá akarta ásni a munkások és parasztok szövetségét, a Szovjetunió népeinek barátságát, meg akarta szerezni a hatalmat és helyre akarta állítani a burzsoázia uralmát.; Mint az előzetes nyomozás és a bírói Vizsgálat megállapította, Berija már hosszú idő óta az imperialista reakciós körök ügynöke és kéme: már 1919-ben, bakui tartózkodása- alatt a musszavista kormány titkos kémszolgálatának ügynöke és gátlás nélkül teljesítette az angol kémszervezetek legpiszkosabb és legvéresebb megbízásait. 1920-ban Berija Grúziában tartózkodott és ott követett el árulásokat, titkos kapcsolatokat teremtve a grúziai mensevikkormány titkos szolgálatával, amely szintén az angol hírszerző szolgálat fiókintézménye volt. Berija a későbbi évek során — egészen letartóztatásáig — fenntartotta és kibővítette & külföldi hírszolgálatokkal kiépített titkos kapcsolatai Mindenképpen álcázta ellenséges tevékenységét, összeesküvőkből árulócsoportokat szervezett. Az összeesküvők aljas és bűnös céljukul tűzték ki, hogy a belügymi-nisztériufh szerveit a kommunista párt és a Szovjetunió kormánya fölé helyezik, e szerveket felhasználják a párt, a kormány és a nép ellen a hatalom megszerzésére, a szovjet munkás-paraszt-rendszer felszámolására, a kapitalizmus és a burzsoázia uralmának a Szovjetunióban való visszaállítására. Hogy leplezzék bűnös tevékenységüket, terrorista módon elbántak azokkal, akikről azt hitték, hogy leleplezik őket. Becsületes párt- és szovjetmunkásokat rágalmaztak meg, aljas cselszövő© seket folytattak ellenük és egy egész sor bűncselekményt követtek el, hogy kiirtsák a kommunista párthoz és a szovjet hatalomhoz hűséges kádereket. Sztálin elvtárs halála után a- nemzetközi reakció arra számítva, hogy a szovjet állam gyengülni fog, aktivizálódni kezdett. Berija, a szovjet állam gyengülésére számító reakciós erők ügynöke is tevékenyebbé vált. A belügyminisztérium központi apparátusának és helyi szerveinek vezető tisztségeibe saját összeesküvő csoportjának tagjait helyezte el, hogy így a hatalom mielőbbi megszerzését sajátmaga számára biztosítsa. Azokkal a becsületes belügyminisztériumi dolgozókkal, akik nem voltak hajlandók végrehajtani az összeesküvők bűnös rendelkezéseit, könyörtelenül elbánt, üldözte őket és megtorlásokat alkalmazott velük szemben Berija mindent elkövetett, hogy szabotálja a pártnak és a kormánynak a mezőgazdaság fellendítése érdekében tett intézkedéseit, hogy így aláássa- a munkások és parasztok szövetségét, gyengítse a kolhozrendszert, élelmezési nehézségeket okozzon. Berija — provokációs célból — egész sor bűnös intézkedést tett, hogy a szövetséges köztársaságokban feléledjenek és aktivizálódjanak a burzsoá-nacionailista- elemek maradványai, hogy ellenségeskedést és viszályt szítson a Szovjetunió népei között és hogy elsősorban aláássa a Szovjetunió népeinek a nagy orosz néphez fűződő barátságát. Az ellenségnek minden olyan reménye, hogy a szovjet állam meggyengül, hiábavalónak bizonyult A szovjet nép látva az imperialista erők aktivizálódását, még szorosabban tömörült a kommunista párt és a szovjet kormány köré és minden erejével hoz-* zálátott a párt által kidolgozott politika megvalósításához. Berija összeesküvő munkájának aktivizálásával elárulta magát. A párt Központi Bizottsága és a Szovjetunió kormánya leleplezte ezt az árulót, kézrekerítette és ártalmatlanná tette őt és az általa szervezett összeesküvőcsoportot. A tevékenységét álcázó áruló és kém véres ellenforradalmi összeesküvése hajótörést szenvedett a Szovjetunió Kommunista Pártja és a szovjet kormány magasfokú éberségén. Berija és bandája elnyerte méltó büntetését, a golyóáltali halált. A Berija-űgy egy újabb figyelmeztetés: sohasem szabad megfeledkezni a kapitalista környezetről, arról, hogy az imperialista erők minden lehetőséget megragadnak, hogy békés építőmunkánkat akadályozzák. A hidegháború, a háborús készülődés tevékenységüknek csupán egyik oldala. Tevékenységük másik oldalát képezi, hogy kémeket, kártevőket, felforgató és ellenforradalmi elemeket csempésznek be a Szovjetunióba és a béketábor többi országaiba. A Berija-ügy tehát a politikai éberség szüntelen fokozását teszi a békeszerető népek kötelességévé, hogy meghiúsítsák az imperializmus ügynökeinek minden kártevő tevékenységét. A Barija-ügy bebizonyította, hogy nincs és nem is lehet helye a szovjet földön árulóknak. A szovjet nép egyöntetű véleménye, hogy a jövőben is leleplez és legyőz minden olyan ellenséges aknamunkát, amely gátolni próbálja nagy történelmi feladatának elvégzésében: a kommunizmus felépítésében. Bebizonyosodott, hogy Berija bandájának aknamunkája nemcsupán a szovjet állam és a szovjet nép ellen irányult, hanem velük együtt minden békeszerető nép ellen. Kétségtelen, hogy a szovjet nép bíróságának gyors és erélyes eljárása hozzájárulás a világ békéjéhez és mint igazságos lépés, az egész emberiség ügyét szolgálja. Valamennyi becsületes ember véleményét fejezte ki Okromcsedlisvili, a tbiliszi „Huszonhat bakui népbiztos" gépgyár dolgozója: „Beteljesedett a nép akarata: hazánk ellenségei, Berija és cinkostársai megsemmisültek.., A kémek és provokátorok sötét tervei kudarcba fulladtak. Nincs olyan erő, amely megakadályozhatná a szovjet népet a kommunizmus építésében". Népünk, hasonlóan a béketábor többi népéhez, levonja a Berija-ügyből a szükséges tanulságokat és még éberebben, még nagyobb odaadással harcol boldog jövője megteremtéséért, a szocializmus felépítéséért. Szélesüsük tovább a Rőder-mozgalmat Szorgalmasan tanítják a sztaháno/isiák az új munkásokat Az Ecsetgyárban november hónapban emelkedett a 100 százalék alatt teljesítők száma. Ez abból adódott, hogy sok dolgozót új munkakörbe helyeztek és ott még nem sajátították el a kellő gyakorlatot. A sztahánovisták figyelemmel kísérték az áthelyezett, dolgozók munkáját. A szőrmeműhelybe két hónappal ezelőtt új dolgozók kerültek, Ormándiné és Szélpálné. Nehezen tanulták meg a munkát. Hetekig nem sikerült nekik 70 százaléknál magasabb teljesítményt elérni. Ezt látta az üzemrész vezetője is, aki sztahánovista. Odaállt melléjük, tanította őket, mutatta hogyan dolgozzanak. Azóta mindkét új munkás az ő útmutatásainak figyelembevételével végzi napi munkáját cs gyakran 105 százalékot is elérnek. A szőrműhelyben ugyan nincs normán alul teljesítő, de van, aki 102, 103 százaié kot ér el. Ezeknek is segítenek a sztahánovisták. A sztaháno-'isták egymás között is beszélnek az új mnnkafogásokról. A faműhcly sztahánovistái kicserélik jó munkamódszereiket és így tökéletesítik a maguk módszerét és emelik fokozatosan teljesítményüket. Különösképpen a faanyag gazdaságos felhasználására ügyelnek. Eddig sikerült nekik különböző fogásokkal, pontos méréssel havonta 30—35 mázsa faanyagot megtakarítani, amelyet kisebb ecsetek készítéséhez igen jól fel tudnak használni. A dolgozók szakmai képzéséről is gondoskodnak a Szegedi Ecsetgyárban. A sztahánovista kört újjászervezik és a kevés szakképzettséggel rendelkező munkások itt megtanulhatják az ecsetgyártás különböző munkafogásait. Több segítséget várnak a Ruhagyár dolgozái a sztahanovistáktól Ebben az évben a Ruhagyár sztahánovistái általában szívügyüknek tekintették a gyengébbek felkarolását, támogatását. Munkájukat eredmény kísérte, mert kiszélesítve a Rőder-moz. galmat, hónapról-hónapra csökkent a 100 százalék alatt teljesítők száma. Azonban az utóbbi időben nem mindegyik élenjáró dolgozó segíti a gyengébben termelőket .í. A sztahánovisták segítsége, munkamódszerátadása nagyon sok száz százalékon aluli teljesítőt hozzásegített ahhoz, hogy túlteljesítse normáját. Rőder elvtárs kezdeményezése a sztahánovista munka, médEzerátadás kiszélesítése mindennapos feladat kell, hogy legyen Szeged üzemeiben. Az új esztendőre való készülés során vizsgálják meg a szakszervezetek a Rőder-mozgalnm állását az üzemekben és felvilágosító szóval tervszerűen szélesítsék tovább a Rődermozgalmat. Az évi terv részletében való teljesítéséért küzdenek a Ruhagyárban. Előfordul — elég gyakran —, hogy átallnak új ruhaféleség készítésére, s az anyagellátásnál kisebb-nagyobb zökkenők mutatkoznak. Az élenjárók, a sztahánovisták tapasztalatára különösen ebben az időszakban lenne igen nagy szükségük a gyárban. Mutassák meg a sztahánovisták, hogy mesterei szakmájuknak és segítsék azokat, akik nehezen birkóznak meg napi munkájukkal. Legyen előttük példa a 3-as teremben történt eset. Itt teljesen új dolgozókból állítottak össze egy szalagot, amelyet Bitó Zoltán vezetésére bíztak. A vatta-kabátok készítését adták a kezükbe. Nem ismerték még a mnnka fortélyait és bizony lemaradtak a terv teljesítésével. A másik szalag tagjai, akik ugyancsak ebben a teremben dolgoztak, látták az újak küszködését. Ők már jártasak voltak a vattakabátok készítésében. Elhatározták, hogy ott maradnak mnnka ntán és megvizsgálják, hol akad mog az új szalag dolgozóinak munkája. Ezt nemcsak egyszer, hanem többször is megtették. Készséges segíteni akarásukkal, de tapasztalatukkal is könnyítettek az újakon és most az új szalag munkásai sokkal jobb eredményt érnek el, mint akkor. A Ruhagyár dolgozói ilyen segítséget várnak a sztahanovistáktól. A sztahánovisták segítségével minden dolgozó teljesiti normáját Büszkén beszélnek a Délmagyarországi Áramszolgáltató Vállalatnál arról, hogy az utolsó két hónap alatt minden dolgozó teljesítette normáját — a sztahánovisták segítségével. A Rődermozgalom meghozta az eredményt. Bármelyik részlegen van valami hiba, annak kijavításánál mindig találkozunk a sztahánovisták segítő készségével. Ha a szerelők akadnak meg, akkor Varga Lajos sztahánovista, a szakma legjobbja siet segítségükre. Így van ez a kábeleseknél is, ahol Dobra Kálmán a ©tanítómester*, — a népszerű -iDobra bácsi* —, akit igen tisztelnek kitűnő szaktudásáért. Mindkét sztahánovista tapasztalt, gyakorlott szakmunkás. Sok jó módszerre, új fogásokra tanítják meg a kevésbé gyakorlottakat. Számszerűleg talán egyikük se tudja megmondani, hány kiváló szakembert nevelt már az országnak. Ilyen sztahánovistája nemcsak kettő van a DÁV-nak, hanem több is. Például a trafó-műhelyben Szente János. Ö vállalást tett, hogy félév alatt sztaháno© vistát nevel Antal FerencnéböL, akinek, mióta Szente János oktatja, fokozatosan növekszik a termelése. Most 112 százaléknál tart. A rakodó brigád mindhárom tagja sztahánovista. Néhány hónapja került hozzájuk Jászberényi Antal. Eleinte bizony lemaradt a brigád miatta, de a sztahánovista brigádtársak tanították s belejött a munkába és elérte a sztahánovista szintet. Nem hagyják magukra a DÁVnál a sztahánovistákat sem. A szakmai továbbképző tanfolyamon sok sztahánovista vesz részt. Itt az előadásokat a műszakiak tartják és ez igen nagy segítség a sztahánovisták számára, mert tovább tudják adni a dolgozóknak az itt hallottakat. Egy egyéni gazda f Rácz István, Szeged, Cserepessor 15. szám alatt lakó 13 holdas dolgozó paraszt és családja számításokat végez már most, tervezik a jövőt. A kormányprogramm, — az ő programmjuik is. Ráczéik beadásukat ezévben mindenből becsülettel teljesítették és leküzdötték az etéren mutatkozó nehézségeket. Azt mondja Rácz István: „A párt határozata és a kormány programmja óta szinte napról-napra javul a parasztság helyzete, jobb a hangulata. Megállapíthatjuk, hogy a mi könnyebbségünkre szolgál az új begyűjtési rendszer is". Ebben az évben Rácz Istvánnak terménybeadási kötelezettsége 6552 búzskiló volt, amelyből a szerződéses terület utáni levonások 837 kilót mentesítettek. Igy tehát 5665 búzakilogrammot kellett beadnia. Jövő évben az új begyűjtési rendszer nyomán beadása 4200 búzakilogramm lenne, ha szerződésesen nem termelne semmit. De megbeszélte a családjával, érdemes szerződést kötni. Igy egy hold paprika termelésére szerződést is kötött. Ez azt jelenti, hogy két holdja mentesül a beadástól. Terménybeadása a jövő évben 3500 búzakiló lesz — igen jelentősen kevesebb, mint tavaly. Baromfi- és tojásbeadásuk 31—31 kiló volt. Jövőre 15—15 kiló baromfit, illetve tojást kell bevi-nniök. örülnek annak, hogy a beadásból megmaradó részt is eladhatják a szabadpiacon. Rácz Istvánná szeret a piacra járni. „Különösen a vasárnapi piacot szeretem, mert gyorsan elkel az áru és nem sok időbe kerül. Viszem is én a felesleget a piacra és igyekszem több baromfit is nevelni". Jövőre Ráczéknak 540 literrel kevesebb tejet kell beadniok. Nekik két tehenük van, de a második mentes a beadás alól. „Szép pénzt jelent majd a szabadpiacon eladott tej is. Mert azt az 540 litert, amit nem kell beadni, persze, hogy a piacon értékesítjük" — állapítja meg mosolyogva a dolgozó paraszt felesége. Földjüket jól megművelik, mert a hasznát ők maguk látják. Ehhez ervei nagy segítséget ad számukra az MDP Központi Vezetőségének és a Minisztertanácsnak határozata a mezőgazdasági termelés fejlesztéséről. Mert a határozat előírja azt is, hogy minden módon segíteni kell az egyéni gazdák munkáját. Gondolnak arra is Ráczék, hogy a több jövedelemből majd jobban jut ruhafélékre, lábbelikre. Aztán meg romlik-bomlik a mezőgazdasági felszerelés is, azt is pótodni kell majd. Rácz Istvánnak ezévben elpusztult egy lova, egy kilenc hónapos sertése és hét darab malaca. A kapitalizmusban ez olyan csapás lett volna, hogy évek hosszú során, nyögik. Most azonban a kár. — amely persze nehezítette Ráczék helyzetét — nem vette el kedvüket és igen bizakodva tekintenek a jövő elé. S megvalósulnak Rácz István tervei. Teljesítette évi tervét négyzetméterben és forintértékben az Ujszegedi Kender-Lenszövő Vállalat December ?4-én délután 6 óra. kor jelentős győzelmei ériek el az Ujszegedi Kender Lenszövő Vállalat dolgozói. 1953. évre előirányzott négyzetméter, tervüket tejesít ették ebben az időpontban. Ugyaniakkor forintértékben 107 s/ázalékra teljesíteiiék az évi tervet és ezzel az Ujszegedi Kender dolgozói a leg. fontosabb feladatuknak maradéktalanul eleget tettek.