Délmagyarország, 1953. november (9. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-15 / 268. szám

VASÁRNAP, 1953 NOVEMBER 18. DÉLMRGYRRORSZaG Ébredjetek Pató Pálok! Szeged határában még szombat — tegnap — estig is csak 90 százalékban végezték el a dolgozó parasztok búzavetési tervüket. S nincs mit csűrni-csavarni a dolgon, egész Csongrád megyében Szeged város és Vásárhely az csupán, ahol nem végezték el a vetést. Az elmaradásra, a szégyenletes hátulkullogásra elfogadható magyarázat nincs és nem is lehet. Az "esőiesők* a szárazsággal sem érvelhetnek, hiszen jópár nappal ezelőtt megázott a föld és jó a munka rajta. Több nappal ezelőtt igen találóan mondotta Tasnádi István Lomniczi-utca 125. szám alatt lakó nyolc és félholdas dolgozó paraszt: "Csak a hanyagok, meg a lusták nem jönnek ki a földre dolgozni. De milyen emberek ezek? Elütik magukat a bővebb terméstől is...* Az elmaradásnak — a hiányzó 10 százaléknak — egyedüli oka, magyarázata az, hogy egyes dolgozó parasztok Pató Pál módjára halogatják a nagy és fontos őszi munkát. Ezek az emberek nem látnak az orruknál tovább? Most, szinte minden óra késedelem, mázsák elvesztését jelenti a nyáron. Tudvalévő dolog, a hanyag gazdának is annyi a beadása, mint az igyekvőé. Ki jár tehát jól? A válasz erre nem lehet más, csak ez: az jár jól, aki igyekezett, mert a beadáson túl jócskán jut terménye a szabadpiacra is. Aki csak egy kicsit is gondokod ik, láthatja, hogy magát, gyermekét károsítja, s forintokat dob el magától, ha nem vet. A hanyagokat — akik miatt szégyenkezni kell — elítélik a becsületes dolgozó parasztok, akik teljesítették és elvégezték úgy, ahogy Illik, az ősziek vetését. Teljesen jogos és indokolt az a kívánságuk: vonják felelősségre és alkalmazzák a törvény szigorát a Pató Pálokkal szemben, akiknek falrahányt borsó volt és semmit sem ért a szép szó. Ez így ls lesz. Nem tűrhető, hogy szégyenkezzünk a lusta és nemtörődöm emberek miatt. Ébredjetek Pató Pálok és a lehető leggyorsabban végezzétek el a vetési munkát! Levelezőink munkájáról Lapunk szerkesztőségéhez, a munkás-paraszt levelezési rovathoz 316 levél érkezett október hónapban, az előző havi 246 levéllel szemben. Szerkesztőségünk egy-két, hosszabb Idejű kivizsgálást igénylő panaszlevél kivételével valamennyi levelet feldolgozott. A beérkezett levelek közül több, mint hetvenet önállóan közöltünk. Sok levelet munkánkban adatként használtunk fel, mint például a 65/8. Építőipari Vállalat felettes szerveiről írt bíráló cikkünkben, vagy abban a bíráló cikkünkben, amely azokat a vállalatokat és intézményeket bírálta, amelyek még ma is lakásokat tartanak lefoglalva irodák céljára. Legtöbb levél az ipari termelés kérdéseivel, a dolgozók által elért sikerekkel foglalkozott. Ezekből a levelekből mi is a legtöbbet közöltük, megdicsérve a jó eredményt elért dolgozókat. Több levél felhívta szerkesztőségünk figyelmét városunk életében meglévő hiányosságokra. Ezek nyomán számos bíráló írást közöltünk, amelyeknek eredményeként az illetékesek megtették a szükséges intézkedéseket. Ezek eredményét többször közöltük már a „Délmagyarország" hasábjain is. Bizalommal fordultak lapunk szerkesztőségéhez sokan a dolgozók kőiül személyes sérelmeikkel is, amelyek, ha jogosak voltak, megnyugtatóan elintéződtek. írjanak továbbra is bátran 'és nyíltan levelezőink és olvasóink. Közöljék velünk a termelésben élenjáró dolgozók munkáját, eredményeit, írjanak munkahelyük életéről. Közöljék szerkesztőségünkkel meglátásaikat, s a tapasztalt hiányosságokra hívják fel figyelmünket, hogy segítségükre lehessünk problémáik megoldásában, elősegítsük városunk életében meglévő hiányosságok megszüntetését. A levelezők számának kezdeti növekedése, a beérkező levelek számának emelkedése biztató jele a sajtó tömegkapcsolata kiszélesedésének, a dolgozók bíráló készsége növekedésének, melyek nemcsak a lap munkáját segítik elő, hanem előbbre viszik városunk politikai, társadalmi és kulturális életének fejlődését is. Felállították as új „nulla" kilométerkövet Á Budapesti Városi Tanács végrehajtó bizottsága az elmúlt évben határozatot hozott, hogy a Clark Ádám-téren, az Alagútnál & háború alatt elpusztult „nulla kilométerkő" helyébe az ország úthálózatának kiindulópontját megjelölő, művészi kivitelű új kilométerkövet kell készíteni. A közel négy méter magas, új kilométerkövet, Molnár László szobrászművész alkotását, a napokbah állították fel, régi helyére. PátasaotHaU az illefékesek Október 13-1 számunkban „Szegedi jegyzetekéként „Fülbevaló" címmel cikket közöltünk, mely az Öra- és Ékszcrkereskedelmi Vállalat szegedi fiókját bírálta, amiért nem vállal ékszerjavításokat. Cikkünkre az alábbi választ kapta szerkesztőségünk a Bel- és Külkereskedelmi Minisztériumtól: „A fenti cikkel kapcsolatban közöljük, hogy a cikkel egyetértünk. Korábbi időkben az óra- és ékszerboltok foglalkoztak javítással, azonban a helyi ipar kívánságára ezt a tevékenységet nem folytatjuk, miután minden városban létesült javító szövetkezet. A fentiektől függetlenül intézkedni fogunk, hogy a javításokat a vidéki óra-ékszerboltok részben a helyi szövetkezetekkel végeztessék el, másrészt Intézkedni fogunk, hogy a nagyobb óra-, ékszerboltokba javító szakembereket állítsanak be. Kovács Sándorné osztályvezető." Ugyancsak lapunk október 17-i számában „Kell, vagy nem kell?" címmel „Szegedi jegyzetéként az újszegedi Liget vendéglőt bíráltuk a vendéglő tisztántartásának elhanyagolása miatt. A Szálloda- és Vendéglátóipari Vállalat csongrádmcgyci vezetőségé, tő] fenti cikkre vonatkozólag az alábbi választ kaptuk: „A Délmagyarország október 17-i számában cikk jelent meg. amely szerint az újszegedi Liget vendéglőben sem a felszolgálók, sem az üzletvezető a kellő tisztaságról nem gondoskodtak. Az asztalterítőkön ugyanis ételmaradványok és cigarettahamu volt, míg a felszolgálók a hamutálcák tartalmát közvetlenül az asztal mellé szórták. Ennek a hiányosságnak megszüntetésére az október hó 27-én megtartott üzletvezetőt érekezleten a Tröszt kiküldötte- valamint a vállalat igazgatója ls nyomatékkal felhívta a Liget-vendéglő üzletvezető, jének figyelmét az ilyen esetek megszüntetésére. Egyúttal a jelenlévő üzletvezetők az üzletvezetői értekezleten utasítást kaptak arra, hogy a fenteikhez hasonló hiányosságokra, illetve azok megszüntetésére hívják fel az egységek minden dolgozójának a figyelmét és a vonatkozó egészségügyi é8 tiszta, sági rendelkezések betartását állandóan és szigorúan ellenőrizzék A fenti értekezleten adott szóbeli utasítást vállalatunk körlevélben megismétli és annak végrehajtását folyamatosan ellenőrzi. | i j Csongrádmegyei Vendéglő V®' i látóipari Tröszt" Miért kell órákat várni egy vizsgálatra a szegedi Rendelőintézetben ? A szegedi Rendelőintézetben tapasztaltakról és látotlakrót irom ezt a levelet. Október 26-án betegségem miatt kivizsgálásra mentem a Rendelőintézetbe. Őszintén szólva, nem szívesen mentem, mert több munkatársamtól és ismerősömtől hallottam már, hogy sokat kell várni egy-egy rendelés alkalmával, amíg a betegre sor kerül. Ezt én eddig nem vettemkomolyan, gondolván, hogy ma már nem lehet ez úgy, mint régen, amikor egy fél napba került, ha az OTIba kellett menni. Sajnos, azonban tévedtem. Valóban az a helyzet hogy a legkisebb betegséggel is ké t-három órahosszat el kell tölteni, mig az orvoshoz kerül a beteg, s kiállítják a receptet. Az én ügyem elintézése négy órahosszat vett igénybe. Reggel 8 órakor kezdtem a „kálváriát" és mindenütt, csak a várás és várás. Belgyógyászati vizsgálaton voltam. Onnan átküldték röntgenre. Ezzel 12 órakor végeztem. Ez bizony sok idő. Különösen sok akkor, ha az ember munkából jön el, — jelentős kiesést jelent a termelésből — de sok idő akkor is, ha utána kell fáradtan munkába menni, s pihenési időt nem tudják a dolgozók megfelelően felhasználni. Véleményem szerint kevés két orvos a belgyógy ászaton, mert minden jószándék ellenére sem tudhatnak az említett hi bán segíteni' Pártunk és kormányunk nagy gondot fordít a dolgozók egészségére, a betegellátás megjavítására. De a hosszú, fárasztó várakozás miatt a dolgozók még sem szívesen mennek a Rendelőintézetbe. Az illetékeseknek módot kellene találni ar ra, hogy a felesleges várakozási időt csökkentsék, s emellett több idő jus son egy beteg vizsgálatára. Akár a rendelési időt növelik meg, akár. az orvosok számát emelik, fontos az, hogy ez az állapot megszűnjön, L KOVÁCS MIHÁLY Szeged 2. Posta dolgozója * • A levél alapján szerkesztőségünk megvizsgálta ezt a kérdést és megállapítottuk, hogy valóban igaza van Kovács elvtársnak. De nemcsak a belgyógyászaton van ez így, hanem a fogászaton is, ahol két és fél, 4 óra hosszat kell várakoznia egyegy biztosítottnak, amíg sor kerül rá. A szemészeten például három óra hosszat kell várni egy-egy gyógykezeltnek azért, hogy néhány perces vizsgálat után egy-két szemcseppet kapjon. Ez az óraszámra menő várakozás nem mostani eredetű, s különösen tapasztalható azóta, hogy a különböző betegbiztosítási intézeteket összevonták, s növekedett a biztosítottak szalmát A városi és a megyei tanács egész* ségügyi osztálya járjon el az Egész* ségügyi Minisztériumban, hogy ezeu a téren gyors javnlás következzék be. Az új kormányprogramm szellemében, — amelynek célkitűzései között szerepel a népegészségügyi hálózat fejlesztése, bővítése, a betegellátás további megjavítása is —» mérlegeljék az illetékesek a sze* redi Rendelőintézetben lévő helyzetet, vegyék figyelembe a szegedi dolgozók érdekelt. Tegyenek intéz* kedést a kérdés megoldására, a be* tegellátás megjavítására. Mao Ce-tung fogadta a koreai kormányküldöttség tagjait Csou En-laj bankettet adott tiszteletükre Peking (Uj-Kína). Mao Ce-tung, i Csou En Laj, a Kínai Népköztóra Kínai Népköztársaság központi saság népi közigazgatási tanácsánépi kormányának elnöke pénteken délután fogadta a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányküldöttségét. 'A megbeszélésen Kim Ir Szen marsailon, a Koreai küldöttség vezetőjén cs a küldöttség többi tagjain kivül megjelentek kínai részről Csu Te, Liu Sao-csi ós Kao Kang, a Kínai Népköztársaság központi népi kormányának alelnökei, Csou En-láj, a Kínai Népköztársaság népi közigazgatási tanácsának elnöke és mások. Résztvett a megbeszélésén V. V. Vaszkov, a Szovjetunió pekingi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. nak elnöke fogadást adott a koreai kormányküldöttség tiszteletére. A' vendégek között megjelentek a különböző diplomáciai képviseletek tagjai is. A vendégek között voltak a Kínai Népköztársaság központi népi kormányának tagjai és más kinai vezető személyek, valamint a demokratikus pártok és politikai szervezetek képviselői. Csou En-laj beszédben üdvözölte a koreai vendégeket. Beszédére Kim Ir Szen marsall válaszolt. A koreai küldöttség vezetője beszédének végén poharat ürített a koreai és a kínai nép barátságának és egységének további megszilárdítására és Mao Ce Tung elnöknek, a kínai nép nagyszerű vezetőjének és a koreai nép nagy ba* rátjának egészségére. ' » w »» rV&pé. Ebben a régen épült tiszaparti faluban él Domonkos István dolgozó paraszt és családja. Egyszerű házuk ott áll a Sztálin-téren. A ház szobájában búbos kemence, az ablakokban illatozó virág. Domonkos néni, a kedves arcú asszony most is, amikor már a sötét kezd leereszkedni, a lámpa hunyorgó fényében fürge ujjakkal fonja a gyékényt. Kedves vendéglátó, s a hozzójnk belépőnek már törli is kötényével a széket. Falusi szokás szerint azt mondja: „isten hozta minálunk". S véle, az asszonnyal folyik főleg a beszéd. Az ember is közbe szól olykor, dehát hagyja, hadd beszéljen az asszony, mivelhogy ő tán jobban is érti, meg ö készítette szivéből, lelkéből azt a szatyrot, amelybe a Domonkos-család üzenete került. Olyan egyszerű így leírni. Készített egy szatyrot Domonkos Istvánné a járási béketalálkozóra, s a szatyorba pedig beletettek egy írást, szálkás betűkkel: „Nagyon kedves minekünk a béke és azt akarjuk." Kevés az írás, néhány szó csupán, de mégis benne van a Domonkos-család múltja, jelene, jövőbe vetett jó reménye. Az üzenet és szatyorkészítés történt pedig a következőképpen, s ezért. Idestova harminc esztendeje már, hogy a házban élnek ők. Akkor költöztek oda Domonkos bácsi és a felesége, amikor házasságot kötöttek. Ott született abban a házban a három család is: István, József és Anna. Ott jártak a szoba padozatán, mint apró emberkék, s ott tanulta meg a szót a gyermek. 8 a családi tűzhelytől már régebben indult életútjára a legidősebb: az István. Szóval Domonkoséknak drága az a ház, szeretik öreg falait, minden zegét, zugát. meg az apró kertecskét is. U

nokák is járnak a házba, mert hiszen már azok is vannak. István megnősült, s gyermekei: Ilonka, István és Mihályka. Igaz, Mihályka, a legkisebb olyan bölcsős legényke még, de hát majd felcseperedik ő is. — Aranyosak, életrevalók az unokák — mondja Domonkos néni —, s karjával olyan mozdulatot tesz, mint amikor simogatja őket. — Tele a ház kacagással, örömmel, amikor itt y annak az unokák, B É K E Ü Z E N E T A nagyapa is bólint, hogy úgy van, s derül, vidul az ő arca is. S az unokáknak cukrot is szoktak adni. Micsoda boldogság az is, amikor a legfiatalabb István a Domonkos-családban nagyot kurjant, s már ugrik is nagyanyja, nagyapja nyakába. Aztán micsoda jövő áll az unokák előtt. „Mert hát változott a világ sorja, s jó sorban nőnek a gyerekek." A házban sokat sírt, rítt az asszony, az édesanya. Férjét idősen is katonának hurcolták a Horthyék — az urakért. Aztán sok nehéz szűkös esztendőt is megértek és járt az ember részibe aratni, hogy jusson kis kenyér az azt kérő gyerekeknek. Bérelt földön is bajmolódtak, de már akkor is fonták a híres-neves tápéi gyékényszatyrokat. De hát éppen csak hogy megvoltak. „Nehéz élet volt, de vége, s jó, hogy elmúlt" — pötyögteti a szót megfontoltan, csendesen öreg Domonkos István. Nem is háborgatjuk már a múltat, mert ők is úgy tartják, a jelen, a jövő, az a fontos. előre kell nézni. üj e azért mégis sorolják tovább az életükot. Majdnem öt hold földjük van. „Olyan juttatott" — így tartják róla. Két hold búzát már elvetettek és nemsokára sorol is majd, kizöldül, hogy aztán jó idő teltével kalászba szökjön. Mennyi gondolatot, mennyi érzést támaszt az a búza is. A jóságosarcú asszony ezeket a gondolatokat fonja köré: — Jócskán vetettük az „életet" — így hívják errefelé is a búzamagot —, hogy majd jövőre is legyen jóillatú kenyér és foszlósbélű kalács a kis unokáknak, persze, minékünk is. Mert szeretik az unokák a kalácsot. Gyors mozdulattal igazítja aztán fejkendőjét és szövi, fonja a gyékényt. Nem messze tőle, ott az Annus lány, az meg sodorja. Már apró gyerekkorban tanulják a tápéiak a fonást, a kosárkészítés minden ágát-bogát. Domonkos néni is anyjától tanulta a „fortélyokat", tőle meg a lánya sajátítja el. Igy van ez már régen, s így lesz ki tudja meddig. A Józsi fiú is ott jU az asztalnál, nem szól közbe, figyeli, hallgatja a beszedet. A' Ládagyárba 'jár ő dolgozni, most még igaz, segédmunkás. A terve azonban az, hogy szakmunkás lesz. „Miért ne lehetne, persze, hogy lehet" — s nz anya nevető arcán apró gödröcskék támadnak. TV em elmaradt, emberek Domonkosék. Nem hát. Tudnak a világ soráról és az asszony igencsak ott van a gyűléseken. 8 bizton remélik, hogy soruk előre lendül, köunvebbé, gondtalanabbá válik. Gyönyörű autóbusz jár Tápéról Szegedre. Először bizony megcsodálták, de most már egész természetesnek veszik. Nem keli már gyalogolni Szegedre, az ember meggondolja magát, felül a „buszra", és egykettőre Szegedre ér. „Okos dolog ez a busz, s nagyon jó, hogy van. Pár hónapja; amikor járni kezdett, szinte hitetlenkedtünk, hogy ni, lehetséges ez, itt marad?! Itt maradt. Persze, hogy itt." Aztán csóválja fejét Domonkos néni. Nincs kibékülve, sehogyan sincs a petróleumlámpával. Mert díszes tartóban az csüng le, s adja a fényt. El is beszéli: — Hát tessék meghinni, sok évig, nagyon sokig jó volt a petró-lámpa, de hát most már ugye, csak idejét múlta és szeretnénk bevezettetni a villanyt... A rádió is elkelne itt a szobában. Mert a gyékényfonás közben jól esne hallani a zenét is. Afelé haladunk, hogy szóljon is a rádió,., /^send, hallgatunk. Kis idő múltán vaV-4 lahogy a virágokra is szó terelődik. Mert most tervezgetik már az öregek, mi is jöjjön a kertbe, milyen virág. Az ember szól most erről: „Szeretjük azt a virágot, ami virít, szeretjük azt, ami olyan fehér, mint a hó. Meg a szagos rozmaringot." A gyümölcsfákról is szó kerül, mert az is áll az aprócska kertben és gyümölcsét jóízűen fogyasztották a család tagjai: öregek, fiai, az unokák. Fon az asszony, fürgén jár keze, az ember cigarettázik, és megint hallgatunk. Később röppenő gondolatát elárulja az aszszony — a az ez; • — Oh, nem, nem a háború! Hisz mi lenne akkor? Nem kacarásznának itt az unokák, meg tán még baj érné ezt a házat is, ahol életünk nagyobbik felét leéltük, meg a gyerekek születtek. C percek múlnak, s abban az egyszorű szobában egy család nagy akarata, elhatározása jut kifejezésre a szűkszavú, de most mégis beszélő Domonkos István szavaiban: — Mink békés emberek vagyunk. Rajtam, meg a feleségemen már az idő is eljárt, nem vagyunk fiatalok. Azért mégis azt mondanánk, ha valaki meg akarna bolygatni, békességünkben: ide gyere békás, a hátam mögé, aztán kéz a kézben álljuk elejét a háborúskodásnak, a házak rombolásának, anyák és unokák rívásánnk. Eleget sírt az én asszonyom is, eleget szomorkodtam magam is. Na persze, azért nem ám akármikép kell nekünk a béke. Mert egy világért nem adjuk az emberséges békénket. Bólint rá az asszony is és „hát édes istenem — mondja — haragszom mindazokra, akik háborút akarnak". Es hogy ezt sokan, nagyon sokan megtudják, elkészült a nagyon díszes szatyor és bele került egy család üzenete. Évtizedekkel ezelőtt is font szatyrot Domonkos néni, do akkor eszébe seip jutott, hogy elküldje valakinek egy üzenettel. Most megtette üzent! Eljárt az idő, búcsúzkodunk. Domonkos néni és a férje még a sötétedésben is megmutatja a virágoskertet. Még nyilik benne a fehér őszirózsa s meglelhető a szagos rozmaring is. Gondol egyet Domonkos néni, s már szedi is az őszirózsát, rozmaringot. S aztán hozza is a csokrot. „Vigye el ezt a virágot a menyasszonyának, vagy a feleségének, mert hát ugye biztosan van magának is lelkem... meg hát a békéről beszéltünk, vigyen tőlünk virágot." Czcrettem volna megölelni az egy^ szerű, melegszívű asszonyt, aki a virággal is azt mutatta ki: mily' kedves és drága nekünk az élet, a béke. MOÜYAX SÁNMB