Délmagyarország, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)
1953-10-21 / 247. szám
VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK t A november 7-i munkaversenyt kezdeményező Újszegedi Kender-Lenszövő Vállalat dolgozói már a felhívást követő első napokban kiváló eredményeket értek el Jól fizet a gyapot a Táncsics tsz-ben Angol és svájci lapok a Trieszttel kapcsolatos amerikai-angol döntésről A Z MDP CSONGRADMEGY E I P A R T B" l Z Ö T T SÁG Á N A K L A P J A IX. ÉVF. 247. SZÁM ál!A 50 KII.LEK SZERDA, 1953. OKTÓBER 21. Lendítsük fel a versenyeket az őszi vetési munkálatokban A Nagy Októberi Szocialista Forradalom megünneplésére készülődnek hazánk dolgozói. Ez az évforduló minden dolgozó számára a legnagyobb ünnepet jelenti, mert ennek £ forradalomnak a győzelme nyitotta meg az utat az egész világ dolgozoinak felszabadítására. Hazánk dolgozói is a forradalom győzelmének köszönhetik felszabadításukat. Ennek tudatában vannak Szeged dolgozói is. Ezért tesznek most felajánlásokat városunk üzemeiben, hogy méltóképpen köszönthessék ezt a napot. Most, amikor november 7. megünneplésére készül dolgozó népünk, egyre több munkás teszi fel magának a kérdést: hogyan felel majd meg év végén a dolgozó népnek, hogyan ad számot üzeme, és maga is a terv teljesítéséről? Az öntudatos munkások százaiban ma ele\»enebb, mint bármikor az a szilárd elhatározás, hogy győzelemre viszik £• negyedik negyedév feladatait is. Ezért tesznek egyre többen felajánlást november 7. tiszteletére, az évi terv sikeres teljesítésére. Mi történik most a falun, a mezőgazdasági dolgozók körében? Több hete tart már az öszi betakarítási és szántási-vetési munka. Szegeden az öszi mezőgazdasági munkák végzésénél, a szántásvetésnél igen komoly lemaradás van. A betakarítási munka üteme sem elég lendületes. Az elmúlt héten a cukorrépánál 10, a napraforgószár betakarításánál pedig 12 százalékos emelkedést értünk el. A kukoricatörés azonban még ennél is gyengébb: négy százalékos emelkedés mutatkozik egy hét alatt, így a- tervet 96 százalékra teljesítettük. A napraforgószedés csupán 2 százalékos emelkedést mutat, bár legtöbb helyen már szóródik a mag, mégis csak 94 százaléknál tartunk. Termelőcsoportjainknál ugyan lendületesebben halad ez a munka, de mégsem kielégítő, mert a termelőszövetkezeteknél, egyénileg dolgozó parasztoknál is némileg visszaesett a verseny lendülete. A város egyes részein olyan nézetek kaptak szárnyra, hogy „száraz a föld és azért nem lehet vetni". Ez az ellenséges híresztelés azért verhetett, ba kis időre is gyökeret, mert pártszervezeteink, a tömegszervezetek és a tanács nem törekszik arra minden erejével, hogy ezt a nézetet, illetve ezt az ellenséges aknamunkát felszámolja' és mozgósítsa a dolgozó parasztokat a szántás-vetés mielőbbi elvégzésére. Nem csoda, ha a velőszántás három, a mélyszántás pedig csak két százalékos emelkedést mutat az elmúlt héten. Az őszi gabonaféleségek közül az árpa vetését már régen be kellett volna fejezni, de még mindig nem kielégítő az ősziárpa vetés üteme sem. Nem lehet vigasztaló sem pártszervezeteink, sem a tanács részére az, hogy az Alkotmány termelőcsoport 103, a Dózsa és a Haladás termelőcsoportok 100 százalékra teljesítették ősziárpa vetésüket, mert ugyanakkor nemcsak egyes termelőcsoportok, hanem az egyénileg dolgozó parasztok is messze elmaradtak a vetési terv teljesítésével, A minisztertanács határozatában megjelölt határidőn belül elvégezni a szántást, vetést egyet jelent a- jövőévi bő termésünk' megalapozásával. Ez az igazság és ezt meg kell érteni elsősorban minden kommunistának, de meg kell érteni a termelőcsoportok minden tagjának, az egyénileg dolgozó parasztoknak egyaránt. Nem nehéz felfogni és dolgozó parasztjaink gyakorlatból tudják, hogy miért nagyon fontos feladat ez. Ha idejében vetjük el EZ őszi gabonaféleségeket, még a téli fagyok beállta előtt megerősödhetnek, kevesebb kárt tehet bennünk a száraz hideg, akkor több gabonát takarítunk be, több lesz a takarmány, könnyebben nevelhetünk állatokat s láthatjuk el bőségesen húsfélével dolgozóinkat. Ha idejében végezzük el a búzavetést, több lesz a kenyér a falusi és a városi dolgozók asztalán egyaránt, több lesz termelőszövetkezeteink, egyénileg dolgozó parasztjaink jövedelme. Aki igazán szereti családját, aki becsületes embernek, rendes szövetkezeti tagnak, jó hazafinak tartja magát, az emberül helytáll és jó példát mutat az őszi szántás-vetés nagy munkájának idején is. Becsületből, emberségből, hazaszeretetből vizsgáznak termelőszö-/ vetkezeti tagok, egyénileg dolgozó parasztok is. Alapvető hiba, a mezőgazdasági dolgozók versenyének ellanyhulásában, hogy sem pártszervezeteink, sem a tanács nem tulajdonítottaik kellő jelentőséget a versenynek, nem tettek meg mindent, hogy a vetési munkák menetét semmi sem gátolja. Nem szabad elfelejtenie pártszervezeteinknek és a tanácsnak, hogy a munka csak úgy lehet eredményes, ha a vezetők í dolgozók nagy tömegeire támaszkodnak, ha minden párttag, tanácstag, a tanácsok állandó bizottságának minden t£ gja, minden népnevelő résztvesz a munkában és a harcban. Csak akkor járhat igazán sikerrel az őszi szántás-vetés munkája, ha pártszervezeteink mozgósítják £• dolgozó parasztokat, ha mindenütt érvényesül a kommunisták, a tanácstagok példamutatása. Most is együtt kell küzdeniük a kommunista és pártonkívüli népnevelőknek. Közös érdekük a munkás-paraszt szövetség megerősítése, közös érdekük a kormányprogramm megvalósítása, amely még inkább felvirágoztatja a falut, szebb életet teremt a dolgozó parasztság részére. Nagy és szép ügy, a kormányprogramm célkitűzéseinek megvalósításán munkálkodik dolgozó népünk. Minden mázsa gabona: hozzájárulás £• kormányprogramm megvalósításához, a bőség, a jólét megteremtéséhez, mindannyiónk életszínvonalának emelkedéséhez. Ezért vessék el időben a gabonát, szántsák fel a földet dolgozó parasztjaink, vessék meg alapját a jövőévi bő termésnek. Kövessék az üzemi munkások példáját, tegyenek felajánlásokat a Nagy Októberi Szocialista Forradalom méltó megünneplésére. Csapjon magasra a november 7-i munkaverseny lángja városban és falun egyaránt, emelkedjenek magasra a felajánlások, az üzemi munkások példáját követve a gépállomásokon, a termelőcsoportban, az egyénileg dolgozó parasztok körében. Köszöntsék az őszi mezőgazdasági munkák frontján kivívott minden eddigit felülmúló győzelmekkel szegedi és a szegedi járás dolgozó parasztjai a Nagy Októberi Szocialista Forradalom napját. Köszöntsük kiváló munkával november 7-ét9 vigyük győzelemre évi tervünk tel jesítését Ujabb szegedi üzemek csatlakozlak az Újszegedi Kender Lenszövő Vállalat dolgozóinak versenyfelhívásához Két nap telt el az Üjszegedi Kender-Lenszövövő Vállalat dolgozóinak versenyfelhívása óta. A szegedi üzemekben lelkeshangulatú röpgyűléseken egymás után csatlakoztak a dolgozók a versenyfelhíváshoz és fogadalmakat tettek: emelik termelési eredményüket, javítják munkájuk minőségét, túlteljesítik a tervét, ezzel köszöntik a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját. A Szegedi Kenderfonógyár dolgozói többek között vállalták, hogy a hazai nyersanyagok feldolgozásánál műszaki intézkedések révén a negyedik negyedévben a szálanyagok hozamát egy százalékkal növelik. A harmadik negyedévhez viszonyítva öt százalékkal emelik a munka termelékenységét, a forgóeszközcsökkentés területén pedig alapanyagkészletüket 350 ezer, a tartalékalkatrészeket 50 ezer, a befejezett termékeket 100 ezer, a késztermékeket pedig 50 ezer forinttal csökkentik. A kormányprogramm megvalósítása, a dolgozókról való fokozódó gondoskodás érdekében a vállalat fonótermeinek rendbehozására 60 ezer forint üszszeget az önköltség csökkentéséből fedezik. Az új női fürdőt és öltözőt december 30-ra elkészítik. A Szegedi Ruhagyár dolgozói negyedik negyedévi tervüket 1.5 százalékkal teljesítik túl. A Zsédelymozgalom kiszélesítésével az elsőosztályú áruk részarányát 98.4 százalékról 99.1 százalékra emelik. A negyedik negyedévben az előírt 1.5 százalékos önköltségcsökkentési tervüket 0.1. százalékkal túlteljesítik, a forgóeszközöket 1 millió 200 ezer forint értékben csökkentik és jó felvilágosító munkával szilárdítják tovább a munkafegyelmet. A Bútorgyár dolgozói 100 százalékos tervszerűség mellett negyedik negyedévi tervüket két nappal a határidő előtt teljesítik, 60 ezer forint értékű készárut termelnek terven felül. Az évi tervüket 14 nappal a határidő előtt fejezik be. Javítják a gyártandó szekrények minőségét, jelentős megtakarítást érnek el a segédanyagok felhasználásánál. A javítási időt az előző neA tanácstagok példája nyomán gyedévhez viszonyítva öt százalék* kai csökkentik. A Szegedi Cipőgyér. dolgozói a dekádonkénti ütemesség betartásával, az exporttervük határidőre való teljesítésével a tervezett' 80 százalékos . elsőosztályú • minőségi áruval szemben 85 százalékos elsőosztályú minőségű árut gyártanak november 7 tiszteletére. A tíznapos átfutási időt a szandálgyártásnál nyolc napra csökkentik. • A Szegedi Jutaárugyár. dolgozói mennyiségi tervüket egy tonnával túlteljesítik a megtakarított nyersanyagból. A szövődéi nyersáruk minőségét az elmúlt negyedévi 93.9 százalékhoz viszonyítva 94.5 százalékra emelik. A Szegedi Vizés Csatornaművek Vállalat dolgozói évi tervüket december 15-re részleteiben teljesítik, az anyagtakarékossági tervüket öt százalékkal teljesítik túl. Az Üjszegedi Rostkikészítő Vállalat dolgozói közül a törősök 200 mázsa kenderkórót törnek terven felül. A beadás teljesítésével készülnek Szeged dolgozó parasztjai november 7. méltó megünneplésére Szegeden egyre több azoknak a dolgozó parasztoknak a száma, akik becsületesen teljesítik a dolgozó nép államával szembeni begyűjtési kötelességüket. Nem feledkeznek meg arról, hogy a begyűjtés teljesítése is a kormány programmja mielőbbi megvalósításának egyik alapfeltétele. A begyűjtésben Szegeden jó példát mutatnak a tanácstagok, akik nemcsak beszélnek a beadás teljesítésének szükségességéről, hanem tettekkel is harcolnak azért, hogy mielőbb leróják a dolgozó nép államával szembeni tartozásukat. Kószó Lajos Tisza Lajosutca 100. szám alatti hat holdas dolgozó paraszt is ilyen tanácstag a többi között. Egész évben élenjárt a mezőgazdasági munkák végzésében, de beadási kötelezettségének is mindég pontosan tett eleget. Gabonáját a cséplőgéptől vitte a begyüjtőhelyre, mert tudta, hogy minden állampolgárnak legelső kötelessége a begyűjtés teljesítése. A nyáron nem mulasztotta el a kapások gondozását, fáradságának meg is lett az eredménye. Bő termést takarított be, a kukoricából, a burgonyából és a napraforgóból is. Ilyen körülmények között könnyen teljesítette beadási kötelezettségét. A terménybeadással egyidőben azonban más begyűjtési kötelezettségéről sem feledkezett meg. Október elején már csaknem teljes egészében teljesítette sertés-, baromfi- és tojásbegyüjtési kötelezettségét. Ugyan így cselekedett Bezdán József tanácstag is, aki ugyancsak az elsők között jár a munkákban és a beadásban is. Az ilyen példamutatást dolgozó parasztjaink öntudatosabb része szívesen követi. Ezért van az, hogy egyre kevesebb azoknak a dolgozó parasztoknak a száma, akik adósak a dolgozó nép államának. Kovács István Alsótiszapart 92. szám. Joó Sándor Csanádi-utca 28. szám alatti dolgozó paraszt már mindenből eleget tett beadásának. A jó példa híre Mihálytelekre is eljutott már. Koszó Lajos és Bezdán József tanácstagok példáját követi Mihálytelek dolgozp parasztsága is. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára, november 7-re, sorban hívják ki egymást versenyre a mihályteleki dolgozó parasztok. Kasza József Szabadság-utca 13, szám alatti lakos versenyre hívta Huszta István Katona-utca 13, szám alatti lakost. Kispéter Mihály Felszabadulás-utca 61. szám alatt lakó dolgozó paraszt lakótársát, Tóth P. Lajost, Bozsó Szilveszter Felszabadulás-utca 37. szám alatti dolgozó paraszt pedig Farkas K. János Rigóköz 8. szám alatti lakost hívta ki versenyre és vállalta, hogy november 7. tiszteletére mindenből teljesíti begyűjtési kötelezettségét. A szegedi Állami Nemzeti Színház művészei — Ádám Ottó kitűnő rendezésében — nagy sikerrel játsszák Gogoly világhírű komédiáját, A revizort. Képünk a darab egyik jelenete: Szemes Mária, Váradi Árpád, Lontai Margit, Zádori István és Inke László, a darab főszereplői (Uebmann Béla felvétele. Fény. Saöv).