Délmagyarország, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-29 / 254. szám

DELMIGYMORSZAG I CSÜTÖRTÖK. 1053. OKTÓBER 20. ,G y ö n g y v i r á g f- ó I, lombhullásig' A film szegedi bemutatója elé A kultúra pusztulása Tito Jugoszláviájában Évezredes medrében kéken hömpölyög a szélesháiu Duna. Vadregényes partjait az ártéri erdők beláthatatlan zöldje borítja. Viharvert moc»dri tölgyek, sok évszakot látott füzfaóridsok, derűs nyárfák és áthatolhatatlan sűrűségű bokrok bástyázzák ezt az egzotikus világol, melyet igy ismer a korszerű magyar vadgazdálkodás: gémenesi ártéri rezervátum. Emberi kéz óvja itt a termés tetet, derék vadőr kutatja az erdőt, rendben van-e minden kedvet vadjai körül. Végcfelé jár a szép május hónap, csattognak a fülemülék, kiáltozik a kakukk, a zöld félhomályban fehéren világit a megszámlálhatatlan gyöngyvirág és bóditó illatokat hordoz az erdei szél. Az erdő mélyén. fehér falu kis vadászházban derűsen honol a békesség, szoborszép magyarvizsla hasal a tornácon, pezsgővérű fiatol ló nyihog az istállóban, a tornác előtt pedig földbevert tuskön eleven hátrányként ül a villogószemű szirtlsas, az idomított vadászmadár. 'Aztán csendes tücsökszó hallik és lassú szél kergeti a hosszú árnyékokat és alkony lopódzik az erdei házra. Leszáll az éj. alvó fák mögül felbukkan a hold és a kékesen derengő fényben nesztelen árnyék óvakodik a kerítés felé. A kölykeit tápláló róka lialandra indul: betör a baromfiólba és mire felhangzik a fenyegető kutyaugatás, ő már a holdsütötte vizeken úszik zsákmányával, az élettelen fehér tyúkkal. Majd rózsaszínű párák gomolyognak a hajnali folyó felett és az óriási erdőben bontakozik az ezerarcú tavaszi étet. A vadőr fáradhatatlanul járja az erdőt. Hü kutyáival és az idomított szirtisassal mindenült megjelenik, ahol veszély fenyegeti kedves vadjait. Héja üldözi a fácáncsirkét, szemkápráztató légiharc a fehér felhők alatt, aztán a támadó és áldozat kalimpálva zuhannak a mély vizű Dunába. De a vadőr egyetlen mozdulatára máris a folyó közepén úszik a magyarvizsla és gyengéd fogás, sat kimenti a fuldokló kis madarat... Máskor őz-sírástól visszhangzik az erdő. ismét kóborkutya űzi áldozatát. Am a vadőr bőrkesztyűi öklén ott figyel a szirtisns és a következő pillanatban máris üszik hatalmas szárnyain, mint maga az eleven bosszúállás. De a vödör puskája sem tétlenkedik. Földbeásott gunuhóból figyeli n kikötött uhut, az óriási baglyot. És nem hIáira vár. mert egymásután támadnak a felitök közül a baglyot gyűlölő ragadozómadarak. Művészi hangulatú szirtekkel lép át a tavasz a nyárba, és a napsütéses vizeken feledhetetlen bájjal fürdenek, hancú roznalc a kamaszkodó szarvasborjak. Anyját veszteit őzgida bolyong a meseszép er dőben, piros gombák vigyorognak a tétova kis vándorra. Szorongó félelmek közepette mégis rátalált a nyugalomra: csatlakozik egy hasonkorú őzgidához, Las. san lovafut a könnyűiéit ú nyár is, színes ószi bogyók kínálják termésüket az erdőlakóknak. Hűvös éjjeleken és csípős reggeleken felhangzik a világhírű magyar dunai szarvasok érces bőgése és a pompás aganesú szarvasbikák kemény küzdelemben elhódítják egymástól a tchcncsapatof. Kétmázsás szarvasbikák fe-* szülnek egymásnak és messzire hallik a küzdök a'ganrsrsaltogása. Faiiregből dühösen fúj a vadmacska, kutyaugatás közeledik. Dr most nem a kóborebek garázdálkodnak, hanem a vadőr hü kutyái keresik a rókariyo mot. Sötét lyukban eltűnik: a bátor kis foxi. a fltmfelvevfígép lencséje követi öt a föld gyomrába és a nézők szeme láttára zajlik az élethalál küzdelem a hös róka és a duvadirtó foxi között. Lassan állandó tanyát ver az ősz és csodálatos színekkel búcsúztatja az erdőt. A vadőr lova egyszerre rémültén felnyerít: farkasszimatot hordoz a szél, és a farkaslesen megelevenedik az őszi erdő titokzatos éjjeli élete. Mozgalmassá válnak a rejteti denevértanyák, ragadozók indulnak zsákmányszedd útra és fényesszemű baglyok kémlelik a holdfényes erdőt. Aztán lehull a fáradt lomb, a vaddisznósüldők tölgyfamakkot ropogtatnak. Reggelente dér lepi a bágyadt leveleket és az alvó fák közt az öszi szél megfújja a takaroáót. Irta, rendezte, fényképezte: dr. Homoki Nagy István, a „Vadvlzország" Kossuth-díjas alkotója. Zenéjét írta: Farkas Ferenc Kossuthdíjas és Vaszy Viktor. A filmet ma mulatja be a Fáklya-filmszínház. A ma esti fél 9-cs díszelőadás előtt Deretzk Péter, a biológiai tudományok kandidátusa a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat biológiai szakosztályának elnöke tart előadást, A mozi előcsarnokában a Társadalom- és Természet ludo mán y i Tdrsu In t kiállításon mulatja be a filmben szereplő állatokat. Eredményesen működik Csehszlovákiában a Politikai és Tudományos Ismereteket Terjesztő Társaság A csehszlovákiai Politikai és Tudományos Ismereteket Terjesztő Társaság vezetősége ülést tartott Prágában. Az ülésen beszámoltak a mult év Júniusában megalakított társaság tevékenységének eddigi eredményeiről. A beszámolóból kitűnik, hogy a társaság fennállása óta 9546 ismeretterjesztő előadást rendezett, amelyeken 840.000 hallgató vett részt. A társaság ez idő alatt 78 népszerű tudományos füzetet adott ki, több mint 400.000 példányban. A vezetőség elhatározta, hogy a közeljövőben külön szakosztályt létesít a Szovjetunió Kommunista Pártja, valamint Csehszlovákia Kommunista Pártja történetének népszerűsítésére. Elkészült az áj bolgár történelem első kötete A felszabadulás után szükségesnek mutatkozott Bulgária történeteik valódi. marxista-leninista szellemű megírása. E fontos feladat. teljesítését a polgár Tudományos Akadémia történelmi intézetére bízták. Az első kötet, amely a legrégibb időktől a török rabság alóli felszabadulásig tárgyalja a bolgár nép történetét, már teljesen elkészült. Tito ós bandája • régi gonosztevője, ;okik magag színvonalra fejlesztették a képmutatás^ az árulást, a kémkedést és a terrort. Évék óta olyaji hozzáértéssel végz k aljas munkájukat, hogy B \Va!L Stree^ urai és a City bankárai nyíltan juttatják kifejezésre a talpnyalóknak járó dollárokon keresztül el latna rósüJtet éj bizalmukat- Tito és társasága a lehető legmélyebbre süllyedt politikai és társadalmi szempontból egyaránt. Ez nyilvánul meg „kultúrmunkájukban" is. Többek között arra használják fel a kultúrmunkát, hogy végnélkül rágalmazzák a népi demokratikus országokat és a Szovjetuniót. Abban a feneketlen mocsárba, amelybe belesüllyed tok, tág tér nyílik az tmperi alueíu-fasiszt® irodalom és művétóet számára. A litóisia ügynökök, amikor csak szerét tehetik, bőszen szónokolnak ennek az irodalomnál:, ínűvészetnek a magas színvonaláról Támogassuk a kultúrát! — kiáltották ki Titóék u jelszót, Ez a „kultúra'* természetesen az imperializmus kultúrája. Hogyan képzelték c' a támogatást? A német fasisztáktél tanult médszo. rekikoi ós intézkedésekkel kibérelték néhány megvásárolható „írással" foglalkozó emberke tollát." akik azután megteremtik az ebnéle-tot éc a magyarázatot a belgrádi lakájok ravaszul kitervelt é- mem-alóedtott gonosztetteibez az nmer kal életforma és művelődés propagálásához. Az Amerikából és más burzsoá országokból importált kultúra progresszív jellegét igyekeznek bizonygatni. Odú g nnentek el mar ebben, hogy miatta teljesen kiszorítják a haladó jugoszláv nemzett hagyományokat hordozó művekéi, megtagadják saját klasszikusaikat. És szinte természetes emellett, hogy belefojtják a szót azokba, akik Jugoszláviában ma valóban progreszszívek és még hallatni merték tiltakozó hangjukat Tito rémuralma ellen, A '.lépet képvsdő költők, írók már mind megjárták a jugoszláv Gestapo börtöneit, vagy ma is ott sínylődnek Tito kormányának tagjai általában úton vámnak Rengeteg dolguk akad a nyugati államokban: kölcsönért könyörögnek, megállapodásokat, szerződéseket kötftek, vagy csak egyszerűen hódolatukat fejezik kl konyéradó gazdájuk iránt. A szerződések, mege.^yezé'ek, {.melyek az ilvcn utazások alkalmával létrejönnek. állítólag a jugoszláv "ép érdiekéiben szülét lek. Ezzel a hazugsággal harsogtad tele országukat akkor is, amikor 1951-ben „jelentős nemzetközi kultúrmegállapodás"-t kötöttek New Jorkban Kardelj és Djilas urak, Tito táborának fő&lakjai. Az egyezményt az Amerikai Egyesült Allamokkzl és Angliával kötötték, „a sajtótermékek szabad árusítására és cseréjére vonatkozott." Vájjon az emiitett államokban olyan nagy lenne az érdeklődés a hivatalos titóista tollbérencek hiúhatatlan alkotásai iránt? Szó sincs erről! Az üzlet azonban akkor is üzlet, ha a szót, az írást bocsájtJák áruba. A politikai írások mellett kép* viselve van a „szépirodalom" is. Andre Gide, Anne Luise Strong, Jean Cassou művel például, amelyek ugyanazt a „nemes" célt szolgálják lepleZettebb formában és módszerekkkel, mint az említett politikusok írásai. Nem mutat jobb képet a belföldi irodalmi termékek vizsgálata sem. A terror és a dollár eszközeivel sikerült ugyári Titééknak maguk köré szervezni egy nívótlan, elvtelen és tehetségtelen iró és költő csoportot. Ezek hűséges kiszolgálói a rendszernek, műveik elárasztják a könyvesboltokat. De általában ott porosodnak a raktárakban, polcokon, vagy a nap fakítja seszínűre rikító kiállítású címlapjaikat a kirakatokban. Jugoszláviái az amerikai mc nopóliumok elárasztották a legkülönbözőbb pótanyagokból, mürost termékekből készült iparcikkekkel. Ezek mellé Titóék importálták és belföldileg is tenyésztik a műrostos irodalmat, irodalmárokat. A jugoszláv nép azonban nem kér belőle. A jugoszláv dolgozó tömegek nemcsak alacsony életszínvonaluk miatt nem vásárolják ezeket a műalkotásokat, hanem azért sem, mert egy kaptafára készült tartalmukkal amúgy is tisztában vannak, nem kérnek a hazugságokból, amelyeket hirdetnek. Nem hivatalos utakon, titokban, rejtve, azonban kézről-kézre járnak a szovjet irodalom még eddig el nem pusztított alkotásai és az igazi értéket jelentő, haladó szellemű jugoszláv klasszikusok és haladó írók művei. Ezekből is erőt merítenek a jugoszláv dolgozók az ellenálláshoz, ezek is táplálják a nép haragját és gyűlöletét, amely végül is, el fogja söpörni Tito uralmát. "pUeinte senki sem vette észre, s csak a J tunév második hónapjában figyeltek fel rá, hogy Gaál György megváltozott. Akkor aztán hirtelen másként kezdtek vélekedni róla. Először csak elvétve kapott dicséretet, az előadók bizonytalankixltak: hátha szalmaláng-lelkesedés csupán az egész, — de mikor az elkövetkezendő hetek ugyanazt a kitartó, egyenletes szorgalmat mutatták, egyszeriben beadták derekukat a teljesítmény előtt. Egyöntetű veit a vélemény: Gaál György megváltozott — komolyan dolgozik. Erről beszéltek a csoporlgyülésen, taggyűlésen is szó esett róla — még a Tanulmányi Osztályig, meg a dékánig is eljutott a híre. Mert hogy eddig csak panaszt lehetett hallani róla — azért szállt annyira a hír. A változás okát az első pillanatban nem igen kutatták: megelégedtek a Jóle9ő meglepetés tudomásulvételével. Pedig bizony nehéz utat tett meg hősünk, míg a szorgalom kapujához érkezett. Bár igaz, nem annyira az út fontos akkor, amikor éppen előttünk áll a megvalósult eredmény. Gaél György nem volt tehetségtelen ember. "Szerencséjét- is ennek köszönhette még a felszabadulás előtt: mint •••falusi őstehetség- került Szegedre nz akkori Baross gimnáziumba harmadmagával. (Hárem ember Csongrád megyéből — ennyi jutott népoktatásra a Horthy-rendszerben!) A középiskolában nem valt baj véle, amit egyszer elolvasott és megértett, megmaradt emlékezetében, mint nadrágszáron a farkas fog. Könnyedén végezte el mind a nyolc évet, s 1949-ben kitűnően érettségizett. A pja, országjáró kubikos, három hold ** földet kapott negyvenötben a földosztáskor, Szentestől hat kilométerre — ebből élt azóta a család. Nomeg, alkalmi munkát vállalt férj-feleség néha naoján: így gyűlt össze a télirevaló. Nyári szünetben a fiú ls otthon dolgozott — aratott, kapált. A városban töltött év után különösen jól esett a szabadban végzett munka. Ilyenkor úgy érezte, nem is tudna másutt élni, csak itt — a városból ezért mindig nagyon vágyakozott haza. 1949. őszén beiratkozott Szegeden az egyetemre. Orvos akart lenni — maga sem tudta, hogyan, de még elemista korában megfogalmazódott benne ez az elhatározás, amikor nem is sejtette, mi fan terem ez a gyógyító tudomány. Azóta egyfajta és megmagyarázhatatlan vágy fogta el a hivatás iránt. Ahogy növekedett, úgy í^aát CjLijiirqijböl ocaas tesz izmosodott benne a vágy, s az érettségire tetté érlelődött. — Orvos leszek — mondogatta diáktársainak, meg otthon a szüleinek. Esténként meg, mikor sűrűsödött a homály a Tisza partján, leült a víz szélén, s békakuruttyolás hangversenyét hallgatva tervezgette a jövőt. Aztán a napsugaras szeptember elején megkezdődtek az előadások. Szenvedélylyel dolgozott — de csak a gyakorlatokon. Az elméleti előadások nem tudták megragadni figyelmét, mely igy tárgy híján, bizony nem egyszer álomba kalandozott a jegyzetelés közben. Ám ez nem középiskola volt: ott egyszer elolvasta az anyagot, s ha értette, tudta is. De itt a tengersok latin nevet hiába értette. Egytől-tízig megragadt emlékezetében első olvasásra, de mire az ötvenedikhez éi-t, kettő kivételével mind klhuUatta gondolatából a feledékenység. Ezt bizony tanulni rtellett volna, nem lankadó kemdny szorgalommal — de nála éppen ez hiányzott. Fél óra alatt elfogyott türelme és földhözvágta az anatómia-könyvet. Igy esett, hogy Gaál György félévkor közepesen vizsgázott, évvégén pedig megbukott kémiából. Otthon minderről semmit sem tudtak. Űsszel nagycsendesen lepótvizsgázott. S futottak az évek, egyik a másik után, ám hősünk soha nem tudott feljebb vergődni a közepesnél. Társai, meg Drofeszszorei tehetséges, de hanyag és pontatlan, lusta embernek ismerték. Nem sokat törődött a róla szállongó véleményekkel. Ehelyett elméletet fabrikált magatartásának — elsősorban önmaga előtti — igazolására. — Tehetség kell ahhoz,, hogy valaki jó orvos lehessen, nem magolás — mondogatta ezután mindenkinek. S a harmadév végén megbukott gyógyszertanból — még az őszi pótvizsgán is csak nehezen csúszott át egy elégségessel. A negyedik évet bukás nélkül úszta meg. Az, hogy igazolva látta magagyártotta elméletét, némiképp visszaadta önbizalmát. Ezzel a bizakodással ment el a nyári gyakorlatra is A szentesi kórházhoz helyezték, négy társával egyetemben. Hajnalban indult el otthonról, hogy reggelenként beérjen a hat kilométerre levő városi kórházba. Igyekezett lelkiismeretesen dolgozni — egyszer a vezetőorvos meg is dicsérte szorgalmáért. Gaál György örült az elismerésnek. TVéhány nap múlva azonban olyan ese* 1 mény történt, ami gyökeresen megváltoztatott mindent. Éppen vacsorához ült a család, az eperfa alatt megterített asztalnál, amikor a szomszédasszony átfutott hozzájuk. Haja szétzilálva, szemekörnyéke sírástól piros, s a kórókerítésnek dőlve, kétségbeesve kiáltozott feléjük. — Jaj, gyüjjenek gyorsan — halódik az uram! Jaj Istenem, segítség! — tördelte kezét. Langyos, holdvilágos éjszaka volt. Tompán hunyorogtak a csillagok. Jobbra meszszebb, a kertek alatt békésen folydogált a Tisza. Idehallattszott a csobbanás, amint a gyűrűző hullám lágyan partot ért. Valahol kutya ugatta kitartóan a holdat, s az ismétlődő hang tisztán verődött vissza a lanyhán emelkedő túlpartról. öt percbe se telt, mire Gaál György átért a szomszédos tanyára. A kutya hozzáfutott az udvaron, s barátkozva cipőjéhez dörzsölte az orrát, majd egészen a küszöbig kísérte a fiú siető lépteit. Ott leült és várt. Benn a szobában a baj hírére öszefutott szomszédok ácsorogtak tanácstalanul. — Menjenek arrébb — szólt rájuk Gaál, és kézbefogta a petróllámpát. Az embergyűrű közepe levegőssé tágult. Balra tőle az ágy, rajta a hánykolódó beteggel. A fiú megemelte a lámpát s az ágy felé fordította. A lobogó láng fényköre pontosan megvilágította a középkorú férfi kinba merevedett arcát, s a takaró glrbe-gurba gyűrődéseit. Az embergyűrű már félhomályban állt. Csak néha villant elő egy-egy arc fehérje, pillantás csillanása a sötétségből. Közelebbment az ágyhoz. A férfi nem haldoklott ugyan, mint ahogy felesége ijedelme hiresztette, de nagyc/i rosszul érezhette magát. Mintegy tíz perce, hogy elvesztette öntudatát, szeme kimeredt, arcán a felszökött láz rózsája piroslott — olykor tompán hörgött. Meghallgatta a Szívműködést, percekig számolta a pelyhüdt kéz csukló.'fn az érverés gyorsuló, ritmikus lökéseit. Körötte megfeszült az embergyűAí. Mindenki őt nézte, tőle várt segítséget, mint valami varázslótól. Apja az égy túlsó végéhez sodródott, hunyorogva pislogott felé és bólogatott. Mintha azt mondta volna tekintete: — No fiam, most mutasd meg derekasan a tudományod . . . Mellette a beteg felesége állt, megdermedve a rémülettől és a kétségbeeséstől. Kezét ös-zekultesolta — az ujjak görcsösen egymásbakapcsolódtak, keresték egymást, mint fogaskerekek ellentétes fogai. A bölcsőben felsírt a kisgyerek. Apró keze, amint kapkodott a levegőben, megvillant a szoba homályos sarkában. C ebben a pillanatban döbbent rá Gaál György arra, hogy ő Itt nem sokat tehet. Nem tudta pontosan mi a baj, s hogyan kell segíteni rajta. Homályosan emlékezett valamire, mikor egyik órán az előadó hasonló kóresetet emlegetett, öszszcszorította száját, s minden idegszálával figyeli önmaga emlékezete távoli szavára — de nem jutott eszébe semmi. Pedig biztos volt abban, hogy hallott már ilyen tünetről, s a Segítés módjáról ls. De most nem állt mellette a vezetőorvos, — mint gyakorlaton, hogy kisegítse zavarából. A beteg kínlódva hánytorgott az ágyon, elaludt öntudata értelmetlen szavakkal üzent. A fiú lehajtotta fejét. Érezte, arcába szökik a vér a szégyentől és a tehetetlenségtől. Nyaka kipirosodott, az Inggallér szélén kövér izzadságcseppek gyülekeztek, mint verebek a villanydróton. A szerencse sietett segítségére. Az első roham szerencsésen elviharzott. A szívós szervezet kiállta a támadást. Most megpihent, s mély álomba merülve gyűjtött erőt a következő összecsapásra. Egyenletesen lélekzett, a szív megszokottan dobbant már, s az érverés ritmusa is megcsendesedett. — Majd rakjanak a szíve fölé virss borogatást, — mondta Gaál, s az asztalra tette a lámpát, — valaki meg kerékpározzon be Szentesre orvosért.... A nzoba újból megvilágosodott — eddig az ágyra hulló fény most egyenletesen eloszlott a frissen mes2elt falak sárga négyszögében. A fiú meg a csodálkozó, dicsérő pillantások kereszttüzében állt egy pillanatig — kik a beteg állapotának javulását mind neki tulajdonították, — majd lehajtott fejjel, sietve kiment a szobából. Még akkor is testében érezte a szégyen és a tehetetlenség kínját, mikor apja utolérte. — Hát csak orvos lesz az én fiamból — mondta büszkén..-. S szeptember elején ez a mondat csengett Gaál György emlékezetében. amikor először vette kezébe a könyvet, hogy felkészüljön az év első konzultációjára Papp Zoltán