Délmagyarország, 1953. október (9. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-25 / 251. szám

TASARNAP. 1953. OKTÓBER 25. DÉLMBGYHR0RSZA8 Gogol komédiát írt. Komédiát erős, maró színekkel. „Sava, borsa" van ennek a műnek, mégis mint olvasmány alighanem csak a mosolyig visz el, A színházi előadás, a színpadi játék változtatja harsogó nevetéssé az olvasmány-szülte mosolyt. A bemutatón szomszédom figyeltem: kivirágzik-e arcán a mosoly! Ez felesleges volt: az egész közönség válasza a játékra a leleplező nevetés nagy erejét szemléltette. Gogol „ördögien kacagtató" vígjátékot akart írni. „A színpadra velük! — írta.— Hadd lássa őket a nép! Hadd nevesso ki őket! Mert a nevetés nagy dolog: nem fenyegeti sem vagyonodat, sem életedet, de a bűnös olyan előtte, mint a gyáva nyúl." A szegedi előadáson — 107 évvel az oredeti bemutató után — ott élt ez a nevetés a közönség ajkán olyan leleplező erővel és olyan elevenen, hogy a mai bűnös is gyáva nyúlként menekült előle. A nevetés fontos része a darabnak. Gogol szavaival az egyetlen „becsületes és nemes" szereplő a műben, A nevetés a „pozitív hős", m A múlt század orosz színházaival Gogol nem volt megelégedve. Ne«n találta bennük a kor társadalmát, az orosz problémákat. A „francia jövevény"-ek, a melodrámák és az operettek eszmeszegénységükkel és lelkiismeretlen hazudozásaikkal elfordították a közönség fejét a kor problémáitól. Gogol olyan színpadi játékról álmodozott, amelyekben ott él a XIX. század elejének Oroszországa. Ezért írta A revizort. Egyenesen bámulatos Gogolnak az az érzéke, amellyel felismerte a színház nagy jelentőségét. A színpad katedra a társadalom fejlődésének szolgálatában — hangoztatta. Tudta, milyen óriási hatása van a színpadnak a tömegekre. Rengeteget dolgozott, kutatott, kísérletezett, hogy kedve szerint való, hatásos színpadi játékot írjon. Ez a törekvése legjobban A revizorban sikerült, ebben a maró szatirában, mely leleplezi az akkori Oroszország minden botorságát, teljes elmaradottságát, s társadalmi változásokat sürget. X mű egy régi orosz anekdotából bomlott ki. Az anekdota lényege, hogy egy véletlen félreértés és névazonosság miatt két személyt összecserélnek. Gogol az ötletet Puskintól kapta, de már korábban egy ukrán író, G. Kvitka-Osznovjanyenko zenés vígjátékot írt erről a tárgyról. Ezt a művet Gogol természetesen nem ismerte: nyomtatásban sok évvel később jelent meg, jóval Gogol-é után. A Turgenyev azt írta X revizorról, hogy egyike a legtekintélyrombolóbb vígjátékoknak. Valóban: a darab a leleplezésben a legvégső határokig megy el. Érthető, hogy nem egykönnyen jutott színpadra. De a cár — I. Miklós —, aki kezdetben még nem látta a darab jelentőségét, engedélyezte az előadást. S milyen vihar támadt a bemutató után! A reakciós kritika Is azonnal felismerte a mű igazi mondanivalóját, leleplező jellegét s harcot indított ellene. Visszaélésekből nem lehet színpadi játékot csinálni — mondták. A darab művészetét támadták, de einögött az a cél lappangott, hogy az orosz színpadot megóvják a „veszedelmes" eszméktől. \ demokrata táborban azonban természetesen nagy lelkesedéssel fogadták: a művet. Hatalmas viták keletkeztek, cikkek jelentek meg A revizor igazsága mellett. Az a társadalmi hatás, amelyért Gogol írta a művet, amelyet várt, a bemutató után azonnal jelentkezett. Miről szól a darab! X cselekményt a revizortól való rettegés indítja el ós bonyolítja végig. Egy járási székhely vezető hivatalnokai téves értesülések következtében úgy tudják, hogy városukba revizor érkezett, inkognitóban, titkos utasítással. A vizsgálattól és az ellenőrzéstől rettegő hivatalnokok HIesztakovba.n, egy átutazó pétervári fiatalemberben vélik felismerni u revizort s a maguk módján mindent megtesznek, hogy megnyerjék maguknak az állítólagos magasrangú hivatalnokot, aki később megkéri a polgármester lányának a kezét. A polgármester a leánykérés után elragadtatja magát, merész ólmokat sző, már generálisnak képzeli magát, Pétervárra akar költözni, amikor hozzájut a hír: megérkezett az igazi revizor. Ezzel a cselekménnyel mutatja be és leplezi le Gogol a XIX. századi orosz vezetés minden rothadtságát, silányságát. A darab kisvárosi emberekről szól, de egy egész rendszer leleplezésévé tágul. A szereplők mögött, mint árnyék, állandóan ott van I. Miklós egész despota rendszere, mely megszülte és életbentartotta a vezetők bűneit. Ahhoz, hogy ezt az I. Miklós által megszervezett hivatalnoki — rendőri Oroszországot és az azt jellemző jogfosztottságot, a durva basáskodást, a korrupciót, a tudatlanságot, a nagyravágyást, a közönyt bemutassa Gogol, a hivatalnokok mellett felsorakoztatja a lakosság széles rétegeit: nagyszámú epizódszereplőt foglalkoztat. De a darab cselekményének középpontjában természetesen a hivatalnokok csoportja áll. Mindenekelőtt a polgármester. A szegedi előadáson Inko László játszotta ezt a szerepet. A polgármester jellemének megrajzolása, a furfangos, goromba, erőszakos, megvesztegethető hivatalnok —, akinek mindig magnfelé hajlik a keze —, bemutatása nem könnyű feladat. Inkének sikerült megragadnia és kifejeznie az alak legjellemzőbb vonásait. Már az első jelenetekben megmutatja, hogy az ijedt polgármester, a revizortól Jegyzetek egy színházi előadásról Gogol A revizor cimü komédiájának előadása a szegedi Nemzeti Színházban rettegő hivatalnok milyen nagy erővel tud céljai felé törni. Az első felvonásban Inkének az a feladata, hogy megismertesse a hivatalnokokkal a fenyegető veszedelem nagyságát, másrészt az, hogy rávegye őket: meg kell tenniök a szükséges óvintézkedéseket. Természetesen elsősorban magát akarja ezzel menteni, hozzáfog a hivatalnokok „megdolgozásához", Inke rendkívül változatosan, életszerűen, a hivatalnokok egyéniségének figyelembevételével oldja meg ezt a feladatot. Másképp beszél például a járásbíróval, mint az örökké félszeg, gátlásokkal küzdő iskolaigazgatóval. A járásbírót ravaszul kéri, az igazgatót erélyesen utasítja a tennivalókra; a járásbíróval csak akkor beszél erősebb hangon, amikor látja, hogy a kérés nem használ. Inke alakításának érdeme, hogy nagy erőfeszítései mögött ott érződik a polgármester félelme a helyzettől, nyugtalan keresése a megoldás, a helyes cselekvés megtalálásáért. X megoldás persze megszületik. A polgármester elhatározza, hogy felkeresi a revizort, megkísérli megnyerni a maga céljainak. Jnke László, Zádori István és Károlyi István Inke megtalálta a megoldást, az általa helyesnek gondolt cselekvés útját. Nyugtalansága nem hogy csökkenne, ellenkezőleg, kapkodássá, ideges zavartsággá nö. Inke kapkod, Idegesen öltözik, szemmellát-. hatóan azt akarja elhitetni —, hogy a polgármester szinte nem is tudja, mit csinál. Az egész jelenet a maga mozgalmasságával hatásosan és élesen zárja le a ploblémát, * Akit ennyire megijeszt) egy találkozás lehetősége, mit csinál a rettegett revizor előtt, hogyan viselkedik a találkozón! Nos, jól. Inko — nem feledve egy pillanatra sem, hogy komédiáról van szó — a találkozón „reálisan" viselkedik. Az első pillanatban még reszket, nem tudja, mit csináljon, milyen hatást vált ki viselkedése, nem tudja, mit tesz majd a revizor. A néző mosolyog azon, ahogy Inko mind magabiztosabbá válik a jelenetben: előre látja, hogy a polgármester ravaszsága — éppen mert eredményekkel kecsegtet —, lesz a bukás oka. X mű komédia. Inke bátran komédiázik, bátran használja a humor erős, kifejező eszközeit. A negyedik felvonás „térdeplő jelenetében" — de másutt is — dicsérendő merészséggel alkalmazza a legjobb értelemben vett komédiái eszközöket. A polgármester az ötödik felvonásban emelkedik a legmagasabbra, de akkor zuhan a legmélyebre is. Egy pillanatra felcsillan előtte a feljebb emelkedés, a szerencse útja. Inke alakításának egyik legjobb része, amikor a polgármester elragadtatását mutatja be. Mintha legtitkosabb gondolata válnék valóra azzal a lehetőséggel, hogy generálissá lehet: az első pillanatokban szinte teljesen elönti az ötöm, nem tud egyhelyben nyugodtan maradni, de azután, ahogy megszokja a gondolatot és saját maga előtt is természetessé válik a kápráztató lehetőség, magától értetődő nyugodtsággal, természetességgel fogadja a gratulációkat. Inke azt mutatja be: a polgármester úgy tesz a vendégek előtt: nehéz munkásságának megérdemelt gyümölcseit aratja le ezzel. Az elragadtatásig fokozott örömnek ezekben a pillanataiban következik a bukás: megjön az igazi revizor. A polgármester összetörik a hír hatására. Inke alakításában az első lázongás a kegyetlen hírrel, a valósággal szemben már érzékelteti a bekövetkező összeroppanást is. Inke feltétlenül jól és mindenképpen kifejezően ábrázolja a polgármestert ebben a részben, de a játék hatása talán nőne, ha nem használna annyi külsőséges eszközt. Nagy, erős és torlódó mozdulata' mintha elterelnék a figyelmet a lényegről, a belső összeroppanásról. A játék hatása így robosztusabb a kelleténél, túlzó és modoros is, amely azonban korántsem jelentkezik olyan erővel, mint régebbi alakításainál és a darab más részeiben. Gogol sokat foglalkozott darabja színpadi megformálásának problémáival. Az 1836-os bemutató előkészítésének munkájában tevékenyen vett részt. Az előadás után megírta tapasztalatait; ezek a gondolatok a legfontosabb útmutatások minden revizor előadás számára. Ebben a munkájában írja Gogol, hogy a darab előadásának legproblematikusabb része Hlcsztakov alakjának megformálása. Hlesztakov ugyanis nem egyszerűen hazudozó szélhámos. Nyílt és tisztaszivű ember ő. egyáltalán nem gondolja, hogy valami aljasságot követett volna el, azt hiszi, pusztán mulattató kalandban volt része. De kissé ostoba persze, s minden megfontoltság nélkül beszél és cselekszik. HIesztakovot a rettegés szülte. Nem 6 adta ki magát revizornak, hanem a bűnös • lelkiismeretű hivatalnokok félelme tette azzá. Nem lehet tehát ebből az alakból közönséges csalót csinálni, mint panaszkodik Gogol, hogy megtörtént ez az első előadáson. Hlesztakov alakjának megformálása Váradi Árpádnak jutott. Ezt a nehéz feladatot kitűnően oldotta meg: játéka az előadás egyik legkitűnőbb alakítása. A divatosan öltözködő, kissé együgyű HIesztakovot sok színnel, sok ötlettel élő, eleven alakká tudta tenni. Váradi alakítása nyomán elhisszük: Hlesztakov valóban nem tudja, mi ls történik vele tulajdonképpen, s fogalma sincs, mit okoz hebehurgya magatartása. Hlesztakovban semmi határozottság nincs. Váradi Árpád kitűnően mulatja meg Hlesztakov jellemének felelőtlenségét, amelynek következménye, hogy az emberek és az események sodorják őt. X színész! alakításokat nyilván nem lehet centiméterrel mérni. Az azonban bizonyos, hogy Kovács János Oszipja Váradi Árpád kitűnő alakítása mellé állítható. A fiatal, a főiskolát egy éve befejező Kovács János eddigi munkájának legjobbját adta ezzel az alakítással. Kovács János Oszipja praktikus gondolkodású, kapzsi jobbágy, aki kitűnően ismeri urát és az embereket, s mesterien ért ahhoz, hogy őket a maga hasznára felhasználja. Nagy monológja a második felvonás elején kitűnően mutatja be az öreg szolgát, , aki dörmög urára, mert az nem tud bánni a pénzzel, s úgy gazdákodik, hogy „egyszer hopp — másszor kopp". De azért azt is érzékelteti Kovács, hogy tetszik ez az élet az öreg Oszipnak, Kitűnően ábrázolja a fiatal művész, hogyan használja fel Oszip a maga javára a polgármester tévedését. Kovács János sikeres alakítása az előadás egyik legjobb óe legBzebb eredménye. X polgármester legközvetlenebb' munkatársait alakító színészek is becsületes, jó munkát végeztek, Ljapkin-Tyapkin járásbíró alakját Károlyi István formálta meg, Zeinljanyika kórházgondnok szerepét Káldor Jenő játszotta színesen, ötletesen: eli ... Lonta! Margit, Inke László és Szemes Mari lenszenves, alázatoskodó besúgót és csalót formált meg. Zádori István kiemelkedően jó eredménnyel mutatta be Hlopov iskolaigazgató sajátos alakját. A mindig felszeg cs az állandóan gátlásokkal küzdő igazgató figuráját nagy elevenséggel tette élővé. Scsepkin postamester szerepét Kátay Endre játszotta. Jól adta vissza a naívságig együgyű ember természetét. Ha nem is hivatalnok, de ehhez a csoporthoz tartozik Dobcsinszkij és Bobcsinszjik, a két helybéli földbirtokos. Miklósy György Dobcsinszkija nagyon sok szines ötlettel megelevenített figura. Különösen az első felvonásban sikerült megkapóan ábrázolnia az alak jellemző vonásait, naívságát, fecsegő és feltűnnivágyó természetét. Sugár Mihály jó munkát végzett Bobcsinszkij ábrázolásában. A két örökké együtt-tartó ember kapcsolatából helyesen emelkedett ki Bobcsinszkij kétségtelen fölénye. Anna Andrejevna kacér vidéki nő, rátartó, szellemileg üres személyiség. Különösen határozott vonása leányával való kapcsolatában: uralkodása. Anna Andrejevna leánya zsarnoka, sokat ad arra, hogy leánya az ő szavai szerint cselekedjék. Vele szemben mindig erélyesen és határozottan viselkedik, s minden alkalmat felhasznál arra, hogy zsarnokoakodását gyakorolja. Lontai Margit alaki* tása ebből a helyzetből kevesett éreztet, inkább külsőséges eszközökkel igyekszik a' polgármester feleségének ezt a vonását megmutatni. Egyébként is az alak néha hisztériába hajló viselkedése és a külsőséges eszközökkel való ábrázolás nem a legjobban szolgálja a sikert, bár Lontai alakításának sok szép és helyes részlete van. A Hlesztakovval való találkozás és beszélgetés alkalmával például sikerült helyesen ée jól ábrázolnia a vidéki hivatal* nok-feleséget. A polgármester lányának szerepét kettős szereposztásban Szemes Mari és Ambrus Edit játszotta. Mindkét alakítás helyesen — bár szemmellátható különbséggel — rajzolta meg a naiv vi* déki lány alakját. Szemes Mari megformálásában kissé elevenebb, Ambrus Edit jás tékában passzívabb yolt Marja Anta* novna. rX többi szereplők is figyelemreméltó munkát végeztek és jelentősen hozzájárultak az előadás nagy sikeréhez. Rácz Imre jellegzetes szolgája, Lászlóffy Katalin egészében helyesen megformált lakatosnéja, Bányász Ilona altisztnéja, Pálfy György kereskedője, Lakatos János pincére jól megformált alakítások. De jó munkát végeztek a többiek is: Rosta Mihály, Ross Jenő, Olasz Erzsébet, Herceg Vilmos, Apor László, Bánky Judit, Sugár Károly) Tiszai József, Kakuszi Imre és Nagysándor. Á rendezés Ádám Ottó munkája. Ádám Ottó fiatal rendező, tavaly a Madách Színházban dolgozott. 1952-ben vizsgarendezésként a miskolci Nemzeti Színházban az Ukrajna mezőin előadását rendezte. A miskolci színház művészei ezzel a darabbal indultak akkor a Vidéki Színházak Ünnepi Hetén s hatalmas sikert arattak; Ádám Ottó nevét akkor ismerték meg országszerte a színpad szakemberei. Az Ukrajna mezőin rendezésének értékeiből a Vidéki Színházi Hét vitáin kiemelték a rendező sok jó ötletét. Ádám Ottó első szegedi rendezésére is jellemző ez, munkájának másik fő vonása a szigorú szerkesztés mellett. Kitűnő ötlet például Oszip jellemzése a csomagokkal, a polgármester félelmének ábrázolása Miska zavarásával, a katonák lármás bejöve* tele, stb. Ezekhez a kitűnő ötletekhez járul a felvonások zártsága, szigorú szerkesztése: ez teszi Ádám Ottó munkáját kiemelkedően sikeressé, s ezek teszik meggyőzővé ós hatásossá az eszmei tartalom tolmácsolását. A szerkesztés szigorúságát legjobban talán a második felvonás megalkotása és általában a felvonások és jelenetek befejezésének lezárása, kidolgozása mutatja. A második felvonásban például, amikor a polgármesternek sikerül átadni Hlesztakovnak a pénzt, az addig feszült helyzet egyszerre felenged. Közben azonban belép a pincér s pár percig a nézők figyelme ráterelődik. S amikor elmegy, már szinte természetes a Hlesztakov és a polgármester közötti felengedett hangulat. Ezzel az éppen nemcsak itt alkalmazott megoldással a rendezés kitűnő átmenetet teremtett a kétféle hangulat között. Külön ki kell emelnünk a kitűnően sikerült néma jelenetet. Minden előadáson lelkes taps köszönti a szép teljesítményt. A rendezés munkájának problématikus része Lontai Margit szereplésének értelmezése és — bár kisebb jelentőségű — az első felvonás indítása. Ebben a részben a hivatalnokok a polgármesterre nagy ijedelemmel és izgalommal, nyugtalanul és problémákkal telten várnak. Nem tudnak még semmit a revizor érkezéséről s ezért a felcsigázott várakozást nem magyarázza az sem, hogy a polgármester korán reggel hivta őket, s bizonyára gondolhatták ebből, hogy rendkívüli események várhatók, stb. Ez a megoldás így bizonyos távolságot teremt a polgármester és a hivatalnokok között s némiképp tagadja azt a valóságot, melyet a későbbiek megismertetnek: a polgármester és a többi hivatalnok bűneinek összefonódását, a cinkosi viszonyt. Kár az is, hogy a rendezés nem aknázta ki az ebben a részben rejlő humoros lehetősegeket. Sándor Sándor díszletei sikerültek. X szegedi Nemzeti Színház előadása nagy lépés előre a fejlődés útján. A szegedi színház az idén a Vidéki Színházak Ünnepi Hetén nem szerepelt sikerrel. A revizor előadása megmutatja azt az utat, amelyen a színháznak, vezetőinek és művészeinek járnia kell, hogy olyan eredményeket érjenek el, amelyeket kultúrforrndalmunk a színháztól megkövetel. Együttes mozgott a színpadon, melynek minden tagja a végső cél, az eszmei mondanivaló minél helyesebb kifejezésének célja alá rendelte tevékenységét. S ezen túl: az előadásra való készülődés és az előadás munkája jelentősen segítette a művészek fejlődését. Szinte minden művész egyet lépett előre a fejlődés útján. Most az a feladata minden művésznek és elsősorban a színház vezetőinek, hogy erősítsék és ápolják tovább azt a munkaszellemet, melyet A revizor előadásának munkája megteremtett. Nagy tanulság ez az előadás a rendezés számára is. Azt tanítja, hogy az az »lv, melynek alapján Ádám Ottó feladatát megoldotta — az előadás minden mozzanata az eszmei tartalom kifejezésének szolgálatában álljon — az egyedüli helyes eszköz a jó eredmény eléréséhez. Ezeket a tanulságokat kell most gyümölcsöztetnie a szegedi Nemzeti Színháznak. Ökrös László