Délmagyarország, 1953. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-06 / 209. szám

VÁSÁRNAP 19"8 SZEPTEMBER t 3 Pártunk programmjának megvalósulása — a dolgozó nép jó munkájának eredménye Ábrahám Ferencék 500 forinttal vásárolnak olcsóbban bútort Szegeden csaknem mindenki tudja hol vannak a magas jegenyefákkal körülvett Szikra munkáslaká_ sok. Negyven gyufagyári dolgozó családja lakik é két nagy emeletes házban. Napközben gyerekkaca­gástól, zsivalytó! hangos a hatalmas udvar és a játszótér. Az alkony beálltával azonbain elcsendesedik a ház és a nyílott ablakokon keresztül messzehangzik a rádió hangja a csendes udvaron át. Tegnap este is így volt. Látni lehetett amint benn a konyhákban együtt ülnek a családok, egyik helyen beszélgetne!;, másutt vacsoráztak, a gyerekek nagyrésze már aludni készült. Nyolc óra. A rádióban a bemondó hangja csendült fel- — Felolvassuk a Magyar Népköztár. saság Minisztertanácsánajk, a Magyar Dolgozók Párt. ja Központi Vezetőségének határozatát az árleszál­lításról" — hangzott. Az egyik épület második emeletén Jaknak Kovács Attlláék. Kovács elvtár®, a Szegedi Vasön­töde dolgozója Most ott volt a fiataloknál az egész család. Ábrahám Ferencné, a Gyufagyár kitüntetett többszörös sztahánovista dolgozója. a boldog nagy­mama és férje, alci szintén a Gyufagyár dolgozója. Vacsoráztak és közben szeretettel néztek a faltér gyeimekkocsi felé, ahol másfél hetes kis unokájuk pihent. Az árleszállítás hírére ők ls felfigyeltek. Papir, ceruza került elő és Kovács elvtárs az egyes áracildcek árát mindjárt fel is jegyezte. Mikor az árak közlésénél a bútorhoz értek, egymásra néztek fiatal feleségével Hiszen a bútor is 20 százalékkal olcsóbb lett. Már megnézték a bútorüzletben a kon.y_ habútort, aminek mint hirtelen kiszámították, majd­nem 500 forinttal ment lejjebb az ára. Az első emeleten lakik Ábrahám Béla elvtárs ós családja. A nagy mamával és gyermekekkel együtt hatan ülnek asztalhoz. Naponta három-négy kilo­gramm kenyeret és hetenkint két-három kilo enkrot fogyaszt a család Az árleszállításról szóló hírközlés befejezése ntán azt számolgatták, mennyil takarít, hatnak meg ezután. Felesége örömmel újságolta, hogy hat nap alatt csak a kenyéren annyit takarít, hatnak meg, hogy a hetedik napi kenyeret ebből a pénzből vásárolhatják. A flanell_takarók is o'csóbbok lettek. Ábrahám elvtárs tréfásan megjegyzi, hogy kár volt ma megvenni a neki vásárolt sapkát, mert ha hétfőn vet'.ék volna, altkor két pohár sör árát takaríthatták volna meg. — Jó lesz összeraknod a pénzt amivel olcsóbban vásároltok ezután, — mondja tréfásan feleségének — a bizonyára jövő nyarára összegyűlik annyi, hogy ebből mehetünk nyaralni­A többi lakásokból ig beszélgetés szűrődik ki, a doteorók midenütt az árleszállítást tárgyulják, különösen az asszonyok számítgatják, mennyit takn­rítheWíi'k meg ezentúl azáltal, hogy olcsóbban vá­sárolhatják meg a szükséges élelmiszereket, a gyer­mekekének a téli ruhákat. Két család új tervei Halkan szól a zene a Tisza­étterem kerthelyiségében. Lassan szállingóznak a vendégek, körül­ülik az asztalokat: szórakozni jöt­tek a jó munka után. Nyolc óra. Bekapcsolják a rádiót s a kelle­mes zenét felváltja a bemondó hangja. Híreket mondanak, a be­szélgetések zaja elcsöndesül s mindenki figyelmesen hallgatja. Nagyjelentőségű a hír. A némán figyelők ezernyi gondolattal telnek meg. Lelkendező szavak hallatsza­nak innen is, onnan is. — Húsz százalékkal! — Harminc százalékkal! — A selyem is! — A ruha is! Sokan számolgatnak az aszta­loknál. Minden családnál így van ez. naponta, vagy a hét végén, de most ez egészen más. Most arról beszélgetnek, jegyzetelnek zsebben talált gyűrött papírra, mennyivel olcsóbb a kenyér, a cukor, a gye­reknek a lábbeli, minden, ez is, az is. Itt ennyit takarítunk meg, ott meg annyit, ebből meg ve­szünk ., s Az egyik asztalnál egy férj és feleség ül. A híradásnak vége már, de a beszéd fonala még hosszan tart a párt és a kormány szavának megvalósulásáról. Közben bort isznak, jól esik az otthon elfo­gyasztott halvacsorára, amely itat­ja magát. hát — mondja Novodonszky György főépítésvezető, ö vezeti a kormányprogramm intézkedéseinek nyomán Szeged lakóházainak tata­rozási munkáját. Népünk munká­jának eredménye ez az árleszállí­tás, ez a győzelem, saját éle­tén keresztül tudja, érzi a dolgo­zókról való gondoskodást. Sztahá­novista, kormánykitüntetést ka­pott jó munkájáért, elnyerte a szakma legjobb dolgozója címet, jutalmazások egész sora érte éle­tében. Erről beszélget hosszan fe­leségével. Közvetlen a mellettük lévő asz­talnál ls ülnek. Itt is az árleszál­lításról folyik a szó. Koccannak a poharak, Biczók János és felesége beszélgetnek. — A terítő ls olcsóbb lett, meg a télikabát. A kis Erzsinek is ve­szünk ruhát. Mennyivel is olcsóbb ez? — kérdezi a feleség. Számít­gatnak és ők is úgy érzik, hogy érdemes volt jól dolgozni. Havi 2000 forint keresetből kl­számítgatták, hogy mi mindent vesznek a közeljövőben, hány kiló kenyérrel kapnak többet egy hó­nap alatt, — mivel hogy most ol­csóbb, s aztán Biczók János végte­len kedvesen szól feleségének: — Gyerünk egy kicsit táncolni. Nem szoktak táncolni, de most örömükben belevegyülnek a tán­Űj terveket kovácsolunk Doktor Bokor István, a Ma­gasépító/pari Technikum tanára is végighallgatta a rádióból fele­ségével együtt az árleszállításról szóló határozatot. Utána szá­molni kezdtek, kíváncsiak voltak, mit eredményez számukra a* árak csökkenése, — Csak a mindennapi szükségle­tekhez tartozó árukat vettük most figyelembe, főleg élelmi­szert és apróbb ruházati cikke­ket. Ez keténk számára olyan ér­tékű, mintha havi fizetésünk 200—230 forinttal megnövekedőit volna. De ez szerény számítás, mert többet fogunk megtakarí­tani a magasabb árösezegű vá­sárlásoknál. Szőnyeget, takarót akaruuk vásárolni a közeljövő­ben és azoknál húsz, sőt negy­ven százalék körül lesz a megta­karított összeg. — Nagyjelentőségűnek tartom a határozatot. Most hirtelen szin­te nem is lehet felmérni, hiszen több mint tízezer cikk árának csökkentéséről van szó. Mun­kánk meghozza eredményét, hogy biztos forrása az emelkedő jólét­nek. — Örülök feleségemmel egyfitt, aki máris új terveket kovácsol Szatnbat este a $<zUUe*yi-téwt* Az idén, úgy lát­szik, hosszú nyarunk lesz. Annyira kelle­mesek még az esték, hogy sétálni csalo­gatják a dolgozókat. Tegnap este is höm­pölygött a szokásos emberfolyam a kor­zón, pedig már nyol­cat mutatott az óra. Egyszerre azonban megállt az áradat... Minden irányból oda­sereglettek a sétálók a hangos híradó hangszórói közelébe. Pár pillanatra majd­nem teljes csend állt be: árleszállításokról olvasott fel rendele­tet a rádió. Komoly, elgondol­kodó figyelemmel hallgatták a dolgozók. Egy-egy tételnél egy­másra villantak a szemek, apró mosoly derítette fel az arco­kat: aszerint, kinek mivel kapcsolatban vannak vásárlási ter­vel. S perszehogy nem lehetett megáll­ni végül is beszélge­tés nélkül. — Megvesszük ne­ked az új télikabá­tot most már okvet­len — súgja egy férfi mellette álló felesé­ge fülébe. Közben már a bú­torokról beszél a be­mondó s most a fia­talasszony szólal meg: — Inkább rekamiét veszünk, a kabát ráér jövőre Is. — Nem, a mostani már kopott, kabát kell — vitatja a férfi. — Vesszünk össze? — mosolyog rá az as7­szony. — Rekamié lesz és kész! Most pe­dig figyelj! Az erélyes felszólí­tás és a velejáró ked­ves-szigorú pillantás valóban lezárja a vi­tát. A Lenin-utcán né­hány árudában már a hírközlés alatt eb kezdték átcserélni az ártáblákat. Pillanatok alatt embergyűrú tö­mörült a kirakatok elé. Fiatal lány muta­tott rá egy gyönyörű világvevő készülékre. — Nézze édes­anyám, 350 forinttal olcsóbb az a rádió! — Megvesszük most már, legyen meg az örömöd — felelte a fejkendős asszony. A rendelet felolva­sása végetért. Min­denütt élénken be­szélgető csoportok alakultak. — Nem hittem vol­na, hogy ilyen gyor­san sor kerül az árak csökkentésére — hal­latszik egy hangos, örömteli sóhajjal ve­gyített felkiáltás. Ko­molyarcú, idősebb férfi válaszolt rá. — Jó munkánk eredménye. Ma már kaphatók az olcsóbb sütemények — Most aztán megvesszük a ru- |coló párok közé, Mosf már könnyen tudok venni télikabátot, bakancsot, feleségemnek és gyermekeimnek új ruhát A szegedi Táncsics termelőszö­vetkezet tagjai éppen a bő napra­forgó- és burgonvtermést takarí­tották be szombaton. A brigádok tagjai az esti órákban szokás sze­rint betértek az irodába kissé meg­pihenni. A kormányprogrammról beszélgettek, számolgatták, mit je­lentettek nekik eddig a különböző engedmények. Süli István, aki a kertészeti bri­gádban dolgozik, feleségével tár­gyalta, hogy nekik mintegy ezer forinttal juttatnak több jövedelmet a kormányprogramm eddigi ked­vezményei. Csak búzából száz ki­lóval jutott több a családnak a tíz százalékos beadási kedvezmény után, nem számítva azt, mit je­lent számukra a szövetkezet száz­tizenegyezer forint tartozásának elengedése. — Kertészetünk eddig negyed­millió forintot jövedelmezett, így négyszáz munkaegységem után jut majd bőven pénz is a zárszám­adáskor — mondotta Süli István s már azt akarták számítgatni, mi mindent vásárolnak az évi jövede­lemből, amikor bekapcsolták a rá­diót és így abbamaradt a tervez­getés. De csak egy negyedórára, mert amikor megtudták, hogy több mint tízezer élelmi- és iparcikk ára csökkeni fog, akkor már nem­csak Süliék, hanem legalább ti­zenöten fogtak papírt és ceruzát a kezükbe és készítették a családok új számvetését. — Hát ez a lehető legjobbkor jött — mondta Süli István —-, mintha ki lett volna számítva, hogy éppen a terménybetakarítás. a közeledő zárszámadás idején csökkennek az árak — s azzal le­tette a ceruzát a kezéből. >— Én már nem is tudom kiszámítani hirtelenében, hogy mit jelentenek nekünk ezek a kedvezmények. Né­hány héttel ezelőtt még úgy szá­moltam, hogy lesz négyszáz mun­kaegységem és a természetbeni juttatáson kívül kapok majd hat­ezer forint készpénzt, amiből szé­pen megélünk a családdal. De most már nem hatezer forinttal, hanem az eddig kapott kedvezményekkel együtt legalább másfélszer annyi jövedelemmel számolhatok. A ke­nyerünk már megvan, a sertés gömbölyödik az ólban, más gon­dunk nincs, minthogy szépen fel­ruházkodjunk. Az árleszállítás után most már könnyen tudok venni télikabátot és bakancsot, fe­leségemnek és két gyermekemnek is új ruhát. — Sók sütemény fogyott eddig is nálunk, de ezután még sokkul jobb kell — így gondolkodott Soly­már Istvánné. a Virág-cukrászda üzletvezetője, mikor tudomást szer_ zett az árleszállításról. — Többet kell készítenünk _ mondotta a cukrászda dolgozód­nak, — men tíz saázaWkkal oL csóbb lett a cukrászsütemény. Már seuirafat este intézkedett is, hugy vaj, cukor, liszt legyen ele­gendő a sütédhez. Izgatottan be. szélt © raktárral telefonom. — Küldjetek 80—40 százalék­kal többet mindemből, mint ameny. nyit igényeltünk. A cukrásada műhelyében — ahogy ők nevesik — nagy a sürgés-far_ gőg. Piskóta lapokat sütnek, va­jas karmámét készítenek Tortát csinálnak jócttcán, mert ez fogy legjobban. 40 darab tortát töltöttek meg. A cukrászok munka közben beszélgetnek. Sokat jelent a százalék ár_ leszállítás a süteménynél — így beszél az egyik — A dolgozók a felszabadulás előtt csal; sóvárogva nézték a kira­katokat, de nem jutott rá pénz, hogy megvásárolják — hangzik rá u fe­lelet. Helyeslően bóűintanaJc mindany­nyian. Szaporán jár a kezük Örömmel kőszálik a sütemények mindenféle fajtáját, hogy frissel szolgáljanak a fogyasztóknak. Egy pohár feketekávéra, vagy likőrre is bemennek a vendégek a cukrászdába. Ezután ebből is több kell. Ezért rendelt Solymár elv_ társnő már szombat este 40 liter likőrt és öt kiló kávét. Kedvence mindenkinek a jő hL deg fagylalt. Csokoládét és vanil-i liát — így kérik legtöbbször és bL zony ha meleg van, igen sok töl­csérrel elfogyasztanak. Gondoltak erre ia a Virág-cukrásadában. Egy mázaa gyümölcsfagylaltot csinál_ tak előre. Ma reggel fél 7-kor a Virág-cuk­rászda személyzete tornyosán meg. rakó1' friss tésztáikkal, habos, kré­mes süteményekkel várja vendé. geit. fl József Attila egyetemi diákotthonban Kossuth rádió. Budapest. A pon­tos idő húsz óra. Felolvassuk a Magyar Népköztársaság Miniszter­tanácsának és a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének ha­tározatát az árleszállításról". Felemelkednek a fejek a könyv­ből, leteszik íróeszközeiket a Jó­zsef Attila diákotthon lakói s kö­zelebb mennek a rádióhoz. Csillog­nak a szemek: "-micsoda remek do­log!" Egy barnahajú kislány úgy látszik szeret enni, mert hosszan tapsol a 40 filléres kiflinek. Dudás Júlia a Bortán lakó szüleire és két | leánytestvérére gondol, amikor a Szombat. Nesztelenül eljött az este. A Párizai. körűipn is sötétbe bur. kolódzott az a ház, ahol Kállai József faipari dol­gozó és családja lakik. Az aiblaüosaomcikből fény velődött az útra. A szo_ báhan, a villanyégő alatt az ember szépirodalmi művet olvasott, Szabó Pál ,,Uj Föld" című könyvét. Felesége a konyhában tert-vett. Nem­rége® volt a vacsora, rendet kcjl tenni. Az unokák — akik ott vol­ta!; nagyapáóknál — ka­carászva játszottak, bi­zony egyszer-másszor han_ goskodtak is­— Csendesen gyere, bdk — intette őket a nagyapa és tréfás.ko­molyan nézett. Negyedóra múlhatott tán el, amikor a nagy­apa — aki nem egy fia­tal emberrel felveszi a versenyt a munkában, — felkapta fejét, s a nagy órára nézett: „Mindjárt nyolc óra" — gondolta be kell kapcsolni a rádi_ ól''. S már indult is, liisz rendszeresen, hall­gatja a híreket, A ládiÁHát — most hallgassunk! — figyelmeztetett és az­tán feleségéhez fordult, aki pár perce jö'-t be a konyhából. — Te is ülj le. Felesége leült és di­vatlapot nézegetett, »s ügyet sem vetett a rádió, ra — egy darabig. De aztán! Felállt és úgy figyelt: „Felolvassuk a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának és a Magyar Dolgozók Párt. ja Központi Vezetőségé­nél; határozatát az árle_ szállításról" — hallat­szott a rádióból. „Lehet­séges, nahát!" — gondol­ta és vidult az arca. Férje mosolygott a ba­jusza alatt. Igaz is, fe­lesége örült akkor, ami­kor a liszt, krumpli, zöldségféle olcsóbb lett. de türelmetlen is volt. ,,Mtkor lesz olcsóbb más?! Eh, nem csak be_ szód volt-e, hogy így lesz, meg úgy lesz"-_ Fér­je türelmesen C6illapí. Jotta: Csökkennek az árak, a kormányprogramm megígérte. — Jó, jó... Könnyű azt mondani — kardos­kodott felesége, — hisz nem te vezeted B ház. tartást fl nem tudod, mennyi hajlódás van ve_ le. Én teremtek be min­dent, én vásáro'ok. Az ember erre meg­csóválta fejét é» mi ta­gadás, kicsit ingerülten felelt: — Az asszonybeszéd­ben sok az akadékosko­dás. Na de, majd látha. tod te is, hogy valóság lesz az árleszállítás. — Hát szeretném is látni! Ideje is leinn.e! — kontrázott felesége é» kétkedett. De ilyen is az emibor természete­Hát így vott... Ahogy sízólt a rádió, valami szép emberi ér. zés vert tanyát a> szobá­ban, mint annyi ezer és ezer más családi otthon, ban. Az örömé, tervez­tetésé, bizakodásé, maga. biztosságé. _ Könnyebb az élet — szebb az élet! A férj felesége felé fordult, huncut, fiata­los fény lobbant szemé­ben: — Na, hallodl — Pszt! ... — lnte'.t csendet, e figyelt tovább * gyorsan még odave_ tette: — Hallom. És amikor sorolták, hogy egyes közszükségleti cikkek mennyivel leltek olcsóbbak, a feleség bi­zony megállapította: — Szépen haladunk •.. Férje megint mosoly­gott a bajusza alattt, úgy nézte é'ete párját. íme. ott játszódott le előtte fcileságe kétkedésének szétfoszlása, — az ő jó munkája nyomán is. Aztán azon nyomban számítgatni kezdtek. Az olcsóbb kenyér, cukor, zokniféleség, s más egyéb mennyi megtakarítást je­lent havonta. Szó, ami szó, jó pár forinlot, je. lentös összeget... A párt akar la úgy, hogy gazdagabb legyen a Kállai család is. (regeJ ruhanemű árának leszállításánál tart a rádióbemondó. A tornacipő 30 százalékkal lett olcsóbb. Felugrik a székről egy tornaszakos ktslány s örömmel ki­áltja: — Hétfőn ötvenért veszem meg azt a cipőt, amelyért ma nyolcva­nat kértek. Legnagyobb talán az öröm a mo­zidíjak árleszállításánál. Hogyne, hiszen 33 százalékkal lett olcsóbb. A rádióhallgató lányok el is ha­tározzák nyomban, holnap moziba mennek. Nagyon boldog Fésűs Ida másod­éves matematika-fizika-szakos hall­gató. Boldogan számol. 443 forint ösztöndíjat kap és jeles eredmé­nyéért havi 50 forint prémiumot. Hirtelen nem is tudja, mit vegyen magának, de aztán úgy határoz, lódén kabátot, örül az árleszállí­tásnak. Nemrégiben olvasta, hogy Jugoszláviában nem építik fel a rombadőlt, elhanyagolt iskolákat, addig mi — jut eszébe — azt szá­molgatjuk a szépen berendezett diákotthonunkban, hogy mennyi mindent vegyünk szeptemberi ösz­töndíjunkból.

Next

/
Thumbnails
Contents