Délmagyarország, 1953. szeptember (9. évfolyam, 204-229. szám)

1953-09-05 / 208. szám

4 SZOMBAT. 1053 SZEPTEMBER* Sándorfalva parasztsága az őszi mezőgazdasági munkák során is megállja helyét.. . Régi közmondás az, hogy -ki mint vet, úgy arat*. Számtalan példa bizonyítja ennek a megálla­pításnak helyességét, igazságát, hi­szen ebben az évben is azok arat­tak bő termést, akik az elmúlt őszön időben szántottak, vetettek. Sándorfalva dolgozó parasztsága ls úgy tartja, hogy nem érdemes késlekedni a mezőgazdasági mun­kákkal és ezért már hetekkel ez­előtt meg ts kezdték az őszi mun­kákra való előkészületeket. Mivel időben befejezték az aratást, csép­lést, jutott idő a másodnövények kapálására is és nem hátráltatja ezekben r napokban a másodvetés gondozása az öszi munkát. A köz­ségben 244 holdon vetetlek másodnövényt és ebből 26 hold 100 napos kuko­rica. Nem bánták meg, akik harc­baindultak az évi kétszeri termés betakarításáért, mert a volt búza, rozs és árpaföldeken már csöved­zik a másodvetésű száz napos ku­korica. Savanya Illés öt holdas dol­gozó parasztnak például egy hold másodvetésű kukoricája 20 mázsa termést ígér. De a többi másodnö­vényként vetett száz napos kuko­rica ls jó termést ígér, hiszen ed­dig háromszor megkapálták a ku­koricát n sándorfalvi dolgozó pa­rasztok. A községbeliek szorgalmát azon­ban nemcsak a másodnövények gondos ápolása, hanem az őszi munkákra vtaló alapos előkészüle­tek is bizonyítják. Sándorfalva pa­rasztsága az év elején versenyre kelt Tápé község dolgozó paraszt­ságával és az eddigi értékelések során még Sándorfalva volt a nö­vényápolásban és az aratásban is az első. E megtisztelő helyüket most az őszi münkúk során is tar­tani akarják a sándorfalviak. Az eimult hetekben arz egyik aktíva­gyűlésen meg ís beszélték, hogy mit kell tenni, hogyan kell dolgozni az őszi szántás-vetés sikeres befejezé­séért. Első lépésként a szántásról ha­tároztak Mivel a községben sok olyan dolgozó paraszt van, aki nem rendelkezik Igával, megszabta a ta­nács, hogy mindam iga 8—9 holdat szánt és v»f. fgy nem történhet meg az, hogy fgylk. vagy másik dolgozó paraszt az- igahiány miatt nem tudja idő­ben befejezni az őszi munkát. A határozat végrehajtását maguk a dclgozó parasztok ellenőrzik. Az újjászervezett mezőgazdasági ál­landó bizottság minden tagja 15 dolgozó parasztot kér fel segítő­társul — aktívának. Megalakult a községben a mezőőri kihágásokat ellenőrző bizottság is, amelynek 40 tagja van. Ezek a község legpélda­rrutatóbb dolgozó parasztjai, akik sremmeltartják, hogy ki maradt el a szántással-vetéssel, hová kell a segítség, s hogy kik állnak legjob­ban az őszi munkákkal, hogy azo­kat majd meg lehessen dicsérni a hangoshíradón, ki lehessen írni ne­vüket a becsülettáblára, vagy fel­köszönthessék őket az úttörők. A gazdag termés érdekében meg­kezdődött a földek trágyázása is a községben. Eddig húsz holdra hord­ták ki az Istállótrágyát és annak egyrészét már be is szántották. A szántási terv teljesítéséhez nagy segítséget jelent a község paraszt­ságának a gépállomás. Eddig 200 hold felszántására kötöttek szerző­dést a mezőgazdászok a dolgozó parasztokkal. A Rózsa Ferenc ter­melőszövetkezetben pedig a gépek segítségével 300 holdat szántanak fel és vetnek be. Eddig Sándorfal­ván összesen 314 holdon fejezték be az őszi szántást és ebből 68 hold a mélyszántás. Mivel nem akarják a sándorfalvi dolgozó parasztok, hogy búza, árpa, rozs helyett gaz nőjön a földeken, tisztítják és csávázzák ls a vető­magot. Az elmúlt napokban érke­zett meg a szelektor a községbe, amit a tanács már a dolgozó pa­rasztok rendelkezésére is bocsátott. Amíg közösen szelektoroznak, a csávózás egyénileg történik. A köz­ségi földművesszövetkezetbe meg is érkezett már 60 kiló Higosan csávázószer, ami 1000—1200 mázsa gabona fertőtlenítéséhez elegendő. Az őszi szántás-vetés időbeni be­fejezése érdekében az őszi főter­mények betakarításával is igyekez­nek a sándorfalviak. A burgonyát 30 százalékban betakarították, de jól halad a kukoricatörés és a nap­raforgóbetakarítás is. Mind a szán­tásban, mind a betakarításban kü­lönösen azok a dolgozó parasztok járnak az élen — mint Csányi An­tal, vagy Németh István —, akik TANGOHARMÖNIKA. Erika táska/ró­qép etadő Simon Partizán u. 22. PÉNZÜGYI Mpzetői (keresünk gyakor­lattal. Ipari vAilatnU. azonnali belé­pésre Poetaflélk: 55. ENERGETIKUST7 rá gépésztechnikust fetve-ui a tízegBdi Konzervgyár. Je­lentkezni lehet íreglgel 8-től 10 óráig. ÉLETTANI Intézett kutyákat vea\ Be. lolannlsz tér 10. GYORSIRO. gépíró Ikkoliban ül tan. fo|ytun kezdődik. Klauzál tér 3 y ÍRÓASZTALT é« Irodai esékekeet ke­maiink megvétesre, Alföldi Cemenl­<1rügy ár, Mérey u. 15/b FÉRFI munkaerőt (segédmunka*! vil­lamos vájránvépItéBl munkára félve­re.ünk NAGYBUDAPEST TERÜLETÉN Dolgozóink munkaruhát, kedvezmé. nyes üzemi étikszéet. Ingyenen villa, iricw utazási iga KÍván yi és a vidé­kleknek murtkáa-száíiást biztosítunk. Jelentkezés A Fő vároki Vasútépítő vállalta' MunlwerőRacdilkodáei e*o porijánál VII. Akácfa u. 15. IV. em. 418. FGY kombinált szobabútor e'adó Ér. deklödni ökrös. Újszeged. FeiaőWkö tőaor 23. FLAD6 3x4 ni ebédlőssőnyeg. kpelz­állvány ajtók, kofferrádió, mángorló. Zárda u. 7. BELVÁROST kétszobás és rólcuai egv­szobás takátst cserélnék Vétkzobás kü­•önbeláraíü lakásért. Sztálin krt. 37, III. 23. ."KALLAV-fél© fehér. mély gyer. mekloooai Jó állapotban eladó Érdek, lfldni Bányai szűonél. Horváth Mi­hály u. 7. 3x3 PONYVA eladó. Koaauth Lajou sgt 05, em. KLADő egy Jókarban Jévő Slnger varrógép. Alsóváros, Daru u. 5. FEHÉR, szép kportkoosd, 100 kg-ig mérő mázna eladó. Pálfi telep 1. Vá gőhld mellett. FOTELAGY. lakkcsl szolt szekrény. ló. szőr ma'rnc, csizma eladó Április 4 útja 16. balra. párosversenys7,er7,ödést kötöttek pa­raszttársaikkal. Sándorfalvin eddig 280 doldozó paraszt versenyez egymással az egész évi mezőgaz­dasági munkák időben való befe­jezésére. A tanács értékeli is a dolgozó parasztok versenyét és a legjobbakat jutalomnótával kö­szönti. Sándorfalva parasztsága a gabo­nabetakarításban kiválóan megállta a helyét a szegedi járás községei között folyó versenyben és még augusztus 18-án megkapta a sza­badpiacot. A községbeliek most az őszi munkák során sem akarnak szégyenben maradni és megkezdő­dött a harc azért, hogy a község a minisztertanácsi határozatban elő­írt határidőket egy-két nappal meg­rövidítve, minél előbb teljesítse szántás-vetési tervét. T. J. 1953 SZEPTEMBERI SZOMBAT » Párthívek Értesítjük a párt- és DlSZ-szer­vezetek összes propagandistáit, hogy 1953 szeptember 7-én, hétfőn dél­után 17 órakor a Pártoktatók Há­zában a 9 hetes nyári propagan­distaképzó iskola harmadik téma­köréből -A Kommunista Párt a dolgozó nép vezetője* címmel be­vezető előadást tartunk. Városi Pártbizottság agit.-prop. osztály Értesítjük e párt- ée DlSZ-pl.tetás összes propagandistáit, hogy 1953­szeptember 5-én, szombaton dél­után 15 órakor ez alsófo\ú propa. gandis.lák részére a Radnóti gim­náziumion, a káderoktatás propa­gandistái részére az Építőipari lechnikumban konferanc'át tarjunk. Pontos megjelenést kérünk. Agit. Pr/jo. Osztály Felhívjuk a titkár elvtár­sak figyelmét, hogy a legna­gyobb gonddal előkészítve biztosítsák, hogy a szombati konferencián a propagan­disták hiánytalanul megje­lenjenek. Agit.-prop. osztály SPORT Saeged került a 40 város allétlkai postaversenyenek étere A Í GYERMEKEK ellátását, gondozását szülők eirogiattóágl Idején vállalnám Kossu'h Lajos sgt 19. Bérezi. PTANINO gyakorlásra »|kalrr»e ©1. adó. Borbáa u. 23 (alsóvárosi tem pom mellett). ÜVEGFAL, cserépkályha, fűréwzporos kályha. 39~ee női fekete cioőh. női fekete télikabát ejadók. Moszkvai krt. 28. ELADÓ 50O oldalkocsis ée 200 mo­torok Bécsi krt. 33. ARANYLÁNCOM (vékony) brlllláns kereszttel lakásomból 4 hote elveszett nyomravezető Mvánvág rzerlnt Juta!, ma sva Somogyi u. 6. III. em 2. RENDELD meg irodád. lakásod rá egvéb helyiségeid takarítását, féreg­irtását Szegedi Köztisztasági Válla, tataiét SANDBERG látMtorész ÚJ címe Sztá­lin krt. 47. a kenyérbolt melleit BEKERÍTETT gyümölcsös háchely el­adó. Kától közben. Érdeklődni Álla­mi Tngatflah Közvetítőnél. Évek SÜLDŐ etodó Érdeklődni -Her. nyóe u. 16 délután S.től. BTl.LIARDDAKrt. vatltng. zsírosbödön, konyhamárajorló. festmény, Íróasztal lámpa, rádiódoboz, kézi kocsi eladó. Szatymazi u 15, ojtó 2. CEMENTLAPOK. fűrészporos kályha sparhelt' vastalicska. cementeriövek e)adó Retek u. 43. FF.HÉR. mély gyermekkocsi, JóáHa. potbon olcsón e;ad<). Szí. István tér 6. reám. EIADÖ: Igásfcocsl. lapoekocsl. kováca­satü, 3 m nagykapu. Újszeged, Gi­meat u. 8, állomásnál. EGY modern konyhokredenc. ágy el­adó. Újszeged. Bérkert u. 57. EGY jókarban lévő márkás cimba. 'ont ©|adó. Petőfi téten, műút 1113. ÉVE6 süldő eladó Kisfaludy u. 41. PRÍMA 125-ös Csepel motor egy fér. fi. női kerékpái- eladó Szabadsajtó ii. 6. ezáin. HALÖSZOBAT bütor. egyes szekrény, keményfa székek, eladók asztalosnál Foüsőtlrizapart 23 VARRÓGÉP szabósághoz tócsón el­adó, „Köhler1'. Petőfi lolep 37-es utca, 1078. szám, első |ümpa, műút. 1953. szeptember 7-től őszi menetrend a I égiforgalom ban 14.30 12.40 06.55 ind. 15.20 13.30 07.45 érk. 15.35 13.45 08.00 ind. 16.05 08.30 érk. 08.45 ind. 09.15 érk. 14.35 érk. Jegyeladás, helyfoglalás, áruforgalmi irodájában, Budapest Szeged Szeged Békéscsaba Békéscsaba Debrecen Pécs érk. 07.40 11.55 12.15 ind. 06.50 11.05 11.25 érk. 06.35 10.15 11.10 ind. 06.05 10.40 érk. 10.25 ind. 09.55 ind. 10.00 árufelvétel a MASZOVLET utas- és Klauzál-tér 2. Telefon: 31-32. IDOJARASJELENTÉS Várható időjárás szombaton estlq, Kisebb felhőátvo­nulások, leqfe|Jebb néhány halyen zá. poreső, zivatar Időnként élénk nyuqati. északnyu­qatl szél. A hő­mértéklet fő|eq ke|eten kissé csőkken Várható hőmérséklá'i értékek « orszáq területére: Szombaton req­q«1 12-15. délben 24—27 fok kö­zött. MOZI Szabadság: Tűz a Marica partján (szeptember 9-ig) Vörös Csil|eg: Eqy qyűrü történeta (szeptember 6Jg). Fáklya': Elveszett melódiák (rizep tember 15.lg). Az előadások háromnegyed 6 és 8 • órakor kezdődnek. ÚJSZEGEDI SZABADTÉRI SZÍNPAD Este fél 8: Cigánybáró — Kenéz Ernő ée Somorjal Eva felléptével MUZEUM S-egedi Iparfejlődés a céhektől a szoclaitota Iparig: Fejlődéstörténeti ki­á|l'(és; Móra Ferenc emlékkiállítás. Fehértó élővilága kiállítás; hétfő ki. vételéve! mindennap 10 órától este 6 óráig KÖNYVTAR Az Egyetemi Könyvtár nyitvatartási Ideje: Olvasóterem: lO.tól 21 óráig; hétfőn: 14-tőt 21 őréig: vasárnap: 9-től 13 óráig Kölcsönzés: lQ.tői 20 óráig: hétfőn: 14-től 20 óráig; vasár­nap 9.tói 13 óráig. Somogyi: Délelőtt 10 érától este 7 ig (Könyvkölcsönzrá: délután 2 tői este 6 óráig.) , BEJARASOS CSECSEMŐ és GYER MEKGONDOZÓNŰKCPZO ISKOLA KEZDŐDIK Szegeden októberben csecsemő- és gyermekgondozónőképsö iskola kezdő, dlk. Az iskola bejárésos Egésznapos elfoglaltságot Jelent és egy évig (art Azok a 18—30 éves korú. egészség©-, nyolc általános oztá|yt de legalább 6 elemit- végzett dtygzwó nők, akik csecsemő, éa gyermekgondozásra hi válást éi-euaiek, jelentkezzenek a Vá­rosi Tanáca VB egészségügyi osztá­lyán (Széchenvt tér 11.) I em 101 sz. alatt. Kérvényükhöz mellékeljék: réraletea, készei írott önéletrajzuk!', születési, iskolai, orvosi, vagyoni és ha már dolgozott, 3 jelentkező egész­ségügyi munkakörben, működési bi­zonyítványukat. A hallgatók havi 116 forint tanul, mányi segétyt, napi háromszori étke. zést. gyokorlaíra való használatra, pedig ké' gondozónői ruhát kapnak. A környékből be'áró hallgatóknak a vasüti. vagy autóbusz tanuló bérlet­Jegyeket az ieko;a megtéríti. A kér­vénybeadási határidő: e.zep tember 21*. FELHÍVÁS Felhívom a bzarvaemarhak és Juh­tartó gazdákat, valamint aiaokat, akta siló készítésére felhívást kaptak, hogy a siló készítését a kukorlcaiörée ulán azonnaj kezdjék meg. A silókészítés:, a Mezőgazdasági o»z. tá'y ellenőrzi. Egyben felhívom azok figyelmét, akik hitel, kedvezménnyel Séglasilót "karnak készíteni, Jelentkezzenek a a Városi Tanács Jár|atkezeiőí híva. talában. VB. etnök FELHÍVOM A TERMELÖK fgyejmét, hogy a 26. sz. Törvényerejű rendé, let szerint s burgonya beadási köte­lezettséget a szedéstől számított egy napon belül a kukorica és naprafor­gó beadását a betakarítástól fczámt. tóit öt napon belül kell telje­síteni Nem teljesítés esetén a be­adás io százalékkal lesz emelve. A betakarítás megkezdéséi a Begyűj­tési osztályon mindenkinek jelenteni kell. Minden termelő, aki beadási kötelezettségének teljesítésére ,A" és . B'' vételljegyre napraforgót ad be. minden 100 kg beadott napraforgó, mag után 2 1. olaj. 1 ke mosó. szappan rá egy kg olajpogácsadara Juttatásban részesül. A beadási kö­telezettségen felül beadott minden 100 kg. napraforgómag után pedig 17 1. étolajai és 20 kg. olajpogácsa, dai-át kap « napraforgómag beadá. sát teljesítő termelő. Az utalványo­kat a begyűjtési osztályon lehet át­venni. (Bérház. II. em. 205) VB e|nök Az OTSB most hozta nyilvánosságra a 40 város atlétikai pottaverseny má­sodik szakaszának eredményét. A II. szakasz versenyeit augusztus közepén rendesték meg. Termrázeteeen azok a városok szerepeltek Jó|, ahol megfe­lelő szervező munkát végeztek az üzemek, hivatalok, intézmények dol­gozóinak mz atlétikába való bekap­csoüása érdekében. Szeged mlndhá. ixfm követelményben atz első helyen végzett, és hatalmas pontelőnyre te t égert. Szeged elsősorban az üzemek­re támaszkodott. Itt kihasználták az MHK pályáklat k» a versenyzésre Az MHK pályákon bonyolítottak le a 10n m-eo síkfutást, a magasugrást, tá­volugrást é» a súlylökést, a siker­hez nz is hozzájárult, hogy a szer. vező munkát nem az utolsó hétre hagyták, hanem ntár Jóval a verseny előtt megindították. A II szakasz megmutatta azt is. hogy azokban a városokban, ahoi az I. szakaszban teljes egészében vagy túlnyomó réezben a középiskolásokra támaszkodtak, ott most nagy a |e. maradáa. A verseny állása a II. éi I, szakasz eredményeit összesítve a következők: A városnevek után következő számok az egyes követelményekben elért he. |ye7é8Í számok összegét mutatják, amely eldönti a helyezési torrendet. I — az indulók révén s2erxett pon. tok száma. II =* számonként g. leg lobb 6 eredmény ömzegezett pontér­téke. III. = a minősítési pontok szá. ma. A zárójelben levő szám az ille­tő követelményekben elért helyezést mutatja: 1. Szeged 2. Debrecen 3. Nyíregyháza 4. Miskolc 5. Szombathely 6. Pécs 7. Győr 8. Kecskemét 9. Szekszárd 10. Székesfehérvár Egyforma pontszám 3 7 8 20 20 21 22 23 23 28 esetén i. 33.489 14.461 13.797 11.648 4.894 7 817 7.669 8.068 2.559 6.983 ( 1) ( 2) ( 3) ( 4) ( 9) ( 0) ( 7i < 5) (11) ( 8) az I tényező II. 140.831 134 861 135.805 113 756 126.001 109.456 122.721 120 426 120.958 105.352 dönt. ( 1) ( 3) ( 2) ( 9) ( 5) (11) ( 6) ( 8) ( 7) (12) ( 1) ra. 8861 5857 ( 2) 5430 ( 3) 2072 ( 7) 2201 ( 6) 3005 ( 4) 1622 ( 9) 160;t (10) 2832 ( 5) 1Ö97 i 8) A MAI SPO RTMÜSOR Atlétika Az Sz. Honvéd pályán ma délután 3 órakor kerül sorra Szeged város női és férfi ifjúsági atlétikai bajnok­ságának e'-aő napi küzdelmei. Labdaruqls Hunyadi tér: Fé] 3 órakor Ruha­gyár—Előre városi I. o. bajnoki (Bo­kor'; fél 5 órakor Varias—Spartacus városi I. o bajnoki (Pintér). Textilművek pálya: Negyed .3 óra­kor Jutaárugyár—Troktor városi I o bajnoki (Borbola). Ujszeqedi VL pálya, Kél 4 órakor Újszegedi VL—Petőfi mezítlábas b»J. noki (Péter). A VASARNAPI SPORTMŰSOR OEL MAGYARORSZÁG politikát napilap Felelős szerkesztő éa kiadó' ZOMBORI JANOS Szerkeszti, a szerkesztő bizottság Szerkesztőség, Szeged, Lenln-u. 11 Telefon: 35—35 és 40—80 Kiadóhivatal, Szeged Klauzál tér 8. Telefon, 31—16 éa 35—00 Csongrádmegyei Nyomdaipari Vállalat Szeged r«!«.1A» ur.zelő- "'riftT* OvOrflfS Atlétika Az Sz. Honvéd pá|yán délelőtt 9 órai kezdettel folytatódnák a városi nöi éa férfi ifjúsági atlétikai bajnok, ságok. A Fáklya-mozi etótt délután 4 órai kezdettel a 30 km-es országos egyéni csapat- és futóverseny rsjtja. Beér­kezések ugyanitt háromnegyed 6 kö. rül várhatók Labdaruqás Sz. Honvéd pá|ya. Fél 4 órakor Sz. Honvéd—Bp. Vasas NB l.es mérkőzés, előtte háromnegyed 2-kor Szegedi Lokomotív—Ceglédi Lokomotív NB II-ea mérkőzés. Hunyadi-tér: Fél 8kor Sz D6«á ifi—Dorozsma ifi bajnoki 9 órakor Sz. Dózs-a—Dorozsma megyei I. o. bajnoki IMészáros). háromnegyed 11 órakor VLSz Kender—Derekegyháza megyei I. o. bajnoki (Nagy A): féri 2.kór Sz. Drtwtc—Bőrösök mezítlábas bajnoki (Pintér). Lokomot'v pálya: Fél 9 órakor Pos. tás—Honvéd mezítlábas bajnoki (ök­rös): 10 ónakor Sz. Postás—Nagylak megyei I. o. bajnoki (Jancsit. J Csereper -sorNegyed 9taor Fútóház —Vörös Meteor városi I o. bajnoki (Vadász); 10 órakor Szegedi Kiniai —Ujseegedi Dózsa (Sz. Bástya) megyei I. o. bajnoki (Tárkány). Sz Pelőfl pá|ya, 10 órakor Sz. Pe­tőfi II—G'ongrádl Petőfi, megyei 1. o bajnoki (Dobos). Ady tér: 8 .órakor Fákfya—Mihály, tetok városi 1. o bajnoki (Bodor). Szőreq: 4 órakor Szőreg—Csanád megyei I. o bajnoki (Király). Mórahalom: Háromnegyed 10 óra. kor Móraharom—Sz. Honvéd II. me­gyei I. o. bajnoki (Csonka Gy.) Tápé: Tél 3 órakor Tápé—Hmv. Dó­zsa mezítlábas bajnoki (Tóth J.) Járási labdarugó mérkőzések: OeaenU Ivánon Szatymaz 4 órakor (Tácsli; Kübekházán Algyő fél 4-kor (Kókail, Tápén Ujszontiván 4 órakor (Kazver, Deezken Sándorfalva 4 órakor (Stark) Játszik Vizitabda Az újszegedi versenyuszodában déli 12 órakor Szegedi Dózsa—Budapest] Lokomotív idénjmyltó NB l.es vízi. labda bajnoki mérkőzés. A PÉNTEKI PIHENŐNAP UTAN • SZOMBATON KERÜL SOR A IV FORDULÓRA A SAKK VILÁG. BAJNOKJELÖLTEK VERSENYEN Neuhausen (TASZSZ). A sakk-világ­bajnokjelöltek versenyén csütörtökön a függőjáttzmákat fejezték be. Kotov további Játék né'kül feladta BoieazlavszkiJ ellen. Szmlszjov pontos Játékkal realizálta anyagi előnyét Euwevel szemben és megszerezte a győzelmet. A Stahlberg—Geller Játszmában a szovjet nn'gyme-teniok sikerült gya­logot nyernie. Stahlberg azonban örö­köe.saJckal kiharcolta a döntetlent Péntek pihenőnap; a IV. forduló Játszmáira szombaton délután kerül sor. A verseny azjása a Itt forduló Után: 1—6. Averbah. Bronritein. Euwe, deshewazki. Stahlberg, Szmiszlov 2—2 pcáit. 7. Bolesz/avszkil 1.5 pont (6Z.) 8—11. Geller. Keresz. N'ajdorf. Pet. roszjan egy és fél—egv és féj pon'. 12. Gllgortcs egy pont (re.) 13. Tatmanov fél pont (sz 1 14 Szabó László fés pont. 15. Kotöv nulla pon'. A SVÉD ATLÉTAK LEGYŐZTEK AZ ANGOLOKAT Stockholmban svéd-angol atlétikai versenyt rendezitek. A vereenvt á ri,édek 109:103 pontarányban nyerték meg. a radirt mai műsora Szép ;ember 5, szombat Kossuth rádió 5 Falurádió, 5.30 Hirek. 5.45 Reg­geli zene, 5.30 Torna, 6.45 Lapszem |e, 7,05 Hanglemezek. 12 Hírek, 12 óra 10 Keringők. 12.30 Kamarazene. 12.50 Diszpécserszolgálat, 13 30 Ope­rarészletek, 14.15 Állami vállalatok hlrel, 14.20 Hanglemezek. 14.40 El. beszélés. 15 Vidám dalok. 15.30 Hangszerszólók. 16 Beszélő Wlafez. 16 óra 15 Dalok. 16 30 Előadás, 17 Hí­rek. 17.10 Hanglemezek. 17 55 Mi történt a külpolitikában? 18 Szüreti kantáta, 18.10 Falurádió 19 Hangot újság, 20 Hirek. 2P.10 Könvv. mu zsika. színház. 22 Hírek, 22.35 Tánc, 24 Hírek. Petőfi rádió 6 Reggeli zene. 6.45 Torna 7 If­júsági dalok, 7.35 Népek zenéje. 8 óra 05 Bal etizene 8.40 Szórakoztató zene, 9 Könnyű zene. 9.45 Görög gyermekek műsora, 10 Hírek. 10.10 Hangvdrveny, 10.50 Hanglemezek. t5 Ének. 15 3(1 Mindenki operáin. 16.30 Zene. 16.40 Tíz perc közgazdaság. 16 óra .50 Tanül|unk énekszóra: oro­szul. 17.10 Sziv küldi. 17.40 Bo'gár Zenei Hét 18 Tánczene. 18 40 Hang­tq tn, EJíiadáa 'OiS Snort. EGY fiatal fejőstehén eladó Hobiirí­1-asa u. 32. ÉPÜLETGERENDAK 4 és 6 méter kö zött eladók Rom u. 10/b Altalános Építőipart Tröszt KŐMŰVES SZAKMUNKASOKAT felvesz budapesti rá vidéki munkára. Jelentkezés: I Vár. Urt u. 64—66 sz földszint, 15 munkaerőnél. A 44/4. sz. Építőipart Válwlat kizárólag budapesti építkezéshez keres: víz. központi fűtés, vil­lanyszerelő épülőt, bádogos. szobafestő éa mázoló szak mu n k ásolt at Jelentkezés: XIV Hungária krt, 177. — Ugyancsak keresünk kőműves, és ceqédmunkásokat budapesti épltkerráre Jelent­kezés VIII. Koszorú út 26. sz. Munkaügyi csoportnál Napi háromszort étkezés 7.40 Ft-ért szállás vidéki dolgozóknak dil. ui'an 6« hovi egyszeri haza utazás díjtalanul biztosítva.

Next

/
Thumbnails
Contents