Délmagyarország, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-11 / 187. szám

6 KEDD, 1953, AUGUSZTUS II. 15 manaro etasáae voloéü, fia if.hagynám a csaporíof Örömmel, boldogan beszélnek jövőjükről a Táncsics tsz lagjai A szegődi Tánisios.tcrmelivszdvet, zoit, megtalálta számítását. Nem Ja nagyüzemi gaziálkodás és én is kezetben négy hét óta alig állt le a termelt ugyan gabonája vagon* n csoportban maradok Itt cséplőgép. Kora reggeltől késő estig számra a csoport nak. de a konyha, rakták n cséplőgép dobjába a ké- kertészei az elmúlt esziendőbc-n veket ió mégis lussos fogyott a 500 ezer forintot jövedelmezett, csépelni való. A gép mérleg? körül Ebből a pénzből jut0tt mindenki­gyorsan Kuporodnak a gabonával nok a csoportban. Az idén ped'g ntég több jövedelme lesz minden csoport tagnak. A tsz.ben örömmel és lelt zsákok, amelyeket a csoport tag. jai szekerekkel szállítanak a niag­túri)a. Bezzeg nom így volt tavaly. Ak. kor aIig állt be a gép a szérűbe, már is tovább mehetett: •gy hét olatt végiéit a csépléssel. Most azonban egészen más a bely­ze* Az idei esztendő bő terméssel köszönte meg a Táncsicsbeiiek fá­radozását. Jóval nagyobb a tormás, mint az elmúlt érvben. 1952 ben az aszály aratott a tagok helyett, s így a termelőszövetkezetnek össze­vissza még három vagon gabonája sem lelt. Most pedig 18 vagon bú­za és 11 vagon árpa termett, a toz földjén. A dolgoaó nép államával szembeni kötelezettségüknek az el. 6Ők között lettek eleget, de még így is bőven akad gabona a mag­tárban. A Táncsics tsgjrad meg is vannak elégedve a terméssel. boldogan beszélnek jövőjükről, tervükről. — Csak a lusták és a dologkerii. lók menekülnek a csoportból — mondja Hajós József. — Az elmúlt év nagyon gyenge volt ós. nem ís emlékszem ilyen esztendőre, mégis S ezer forintot vittem hnaa, Az idei esztendőt Ö9Sze sem lehet hn. rordítani « tavalyival, olyan jól fizet minden. Én 350 munkaegysé­get teljesítettem ebben az évben. Ezért jócskán részesülök gaboná­ból és egyéb terményből és pénzt is kapok jócskán. Eszembe eincs, hogy kilépjek a csoportból. Szűcs Jóasef 600 munkaegysé­get teljesítet1 ebben az évben. A csoporttagok szorgalmasabbjai kö­zé tartozik és nem válogat a mun­kában. Zárszámadáskor busás jö­vedelemre tesz szert. — A magam ellensége volnák — sokat építkeztünk, mondja — ha itt hagynám a cso­A bőtermés betatarítás vidámabbá, P®1*0*. E<M« nehezek voltak az megelégedettebbé tette ékst C«tt.]**Wk lúddá, hatalmas nagy családdá forrt 1 a csoport és a gabona, betakarítása I után is egyem bérként küzdenek a maguk, a a szövetkenet jövedelmé­nek gyarapításáért. Nagy Imre éa Rákosi elvtársak világosan meg. magyarázták és ismertették jövő­jüket és ezért a Táncsicsban bizony alig akad ember, alti a kilépés gon­dolatát forgatná a fejében. — Jő a csoportban lenni — mondogatják naponta, többször, — hiszen az elmúlt aszályos eszten. dóben is, oiki szorgalmasan dolgo­a csoportban ncgyobb a terület, SPOÍii Az uszodák közötti postaverseny harmadik fordulóján a Szabad If.usay ser egéárt több a gépi segítség, dúsalb a jö­vedelem. Ugyanígy gondolkodik csaknem a tagság egésze. Természetesen van. nak olyanok is, akik menni akarnnk a csoportból, özv. Dobó Andrásné például elhatározta, hogv ckt.vle' elsején otthagyja a tsz.t. De az ilyen tagokéri, mint D®t>ó Andrásné. egy­általán nem kár. Hetiken keresztül nom telt egyetlen kapavágást sem a csoportban. Feléje sem r.ézett a munkának és egyáltalán nem törő­dött a csoport so'sával_ Amikor be­jelentette a tagság előtt az elhnfá. rozását. nem akadt egyetlen ember sem. aki marasztalta volna Inkább azt mondták neki, hogv csak lépjen kl. menjen el a csoportból, merj iide olyan emberekre van szükség, nk'k megállják a helyüket és dolgoznak. * Pártkirek Értesítjük az alapszervezetek pro. pagnndistúit, hogy a nyári élőké, szüő anyaga megérkezett. Kérjük a legsürgősebben vegyék át a párt. oktatók Házában. Értesítjük n propagandisták nyári előkészítőjének hallgatóit, hogy ré­, szűkre az első konferenciát folyó sokat áldoztonk a csoport fejlesztő- hó 15.ón. délután 15 órakor fogjuk sére. A semmivel kezdtük, s most megtartani 600 ezer forint értékű vagyonuréc a konferencia pontos helyét. Szá­ván. Ebben az évben már érezzük. mát és előadóját az alapszervezetek hogy jórésre visszatérül annak, amit titkárai fogiák közölni. A nyári napokon eokan keredk fel , Szegeden a vároei partfürdől, ia új. szegedi versenyuszodái, Itt tőlUk azn­badideiükei sokn.n a város dolgozói,' öregek, fiatalok egyaránt Van. aki szórakozáfból, de igen sokon vannak ó yanok, nklk ver. envre való kösxú­I érből úsznak 50. 100. 150, sőt 200 métereket Is. Nincs olyan nap. hogy röggel 7-kor már ne tartanának ed. régeket a fiatalok. Három hét óla különösen nagy látogatottságnak őr vend in újszegedi ven-enyuazodn. Sokan készültek, hogy részt vegyenek n vasárnaponkint megrendezendő! úszóversenyeken. Így volt ez nz el-' mult héten is. Fiúk, lányok készü­lék. hogy rérat vegyenek er. uszodák közötti pofkavervenv harmadik for | rlitlóján, a Szabad Ifjúság serlegért. I Aktk hótközben edzéseket tartottak, j vasárnap reggel ugyanod találkoz­lak, de ekkor már az indulóit kö I zött állva, mint versenylárwak. Kilenc órtvkor Indulásra szólította a mega­fon n,* Ifjú versenyzőket Minden in­riftókő mögött, időmérővel, nagv fl gyelemmei kísérték egv-egv vettrenv szám lezallá.iát. A nézőtéren lelkes hnlrázáare! blzt-itte a közönség n versenyzőket. Sokam órájukat figyel­ték, hánv perc. hány másodperc miatt úsznak végig a távon 6? ha valaki a táv egy-egv réweln szón eredményt ért el, buzdították ülabb tó eredménv elérésére Az uszodák közötti nostnverseny hsrmadfk fordutöján úlahh verten v. zök Jelentkeztek a helyszínen. Két kis testvér. Ka bók Kata! éi Kabók Teréz álltak meg a versenybizottság asztalánál. Különösen a kisebb, a 10. éves Teréz, aiacsony , növéséi kislány, alig érié el az asztalt, de halúrozot­tan Jelentette ki, versenyezni akar, Vakak. akik mosolyogtak, do legtöb­ben érdeklődéssel figyelték és nem titkolták véleményüket. Volt. aki azon a véleményen volt, nem kell Időmérőt melléjük állítani, hisz úgy sem ússzák végig az 50 métert. De loglöbben bíztak a két lelkes voi­senvzőben S az utóbbiak nem ls csa­latkoztak. Lelkesen, lendületesen vé­gigúsztál: az ötven mólért, a többlek­ke! együtt Igaz. nem vehették fel a versenvt a nagyobbaklc.nl, de kitar­tóan úszták vérig n távot. Mikor ki­sálltak a. vlzbö', könnyedén, a fé. rndtság Jelo né'kúl Jelentette ki m kis \nbok Teréz: valakinek utolsó­nak is kol| lenni. Do lesz ez még másként Is És itt arra gondo't, ha ő egyszer 14 éve? lesz vagy 16. 17, biztosan nem látják maid utolr-ónalk. Életült első versenye vdlt ez, a kiét ki*. ICahők-tánvnak. Mtnt úttörők Uap­eso'ódtak be ebbe n. versenybe. Min­den tudásukká], lelkesedésükkel har. coltialc g Szabad Ifjúság serlegéért. A vert eny során, igen szép ered­ményt ért cl nz 50 méteres gvore­tj,szárban a leányok közű' Büki Ant­it 1 40.02 mp-el. A 200 ma, férfi úszásban Kádár 2:59.9 el, s n lOf) m-es női gyorsúszá-ban Maduda 1:34.9-e\ a nőt hátúszásban periig Bereczfct Erzsébet 1:43 el. JÓL SIKERÜLTEK A VASUTAS NAP SPORTRENDEZVÉNYEI a csoportra költöttünk. Az új fiaz. tatóban ott a® a rengeteg malac, az Istállóban a szép ló- és szarvasmaf­ha állományunk, gyarapítja jöve­delmünket. Csak a kertészet hozott nekünk eddig 200 ezer forintot. Sokkal Jobb, Bofckal gazdaságosabb Emléktáblát avattak Kiskundorozsmán az 1919-ben mártírhalált halt forradalmárok emlékére Vasárnap avatták fel Kiskundo­rozamán a községi tanács épületé­nek falán elhelyezett márványtáb. Iáit, amelyet az ellenforradalmi fe­hérterror idején kivégzett hős for­radalmárok emlékének szenteltek. Az emléktábla avatáson megjelen­tek nz egykor kivégzett hazafiak hozzátartozói, rokonai. Jelen voltak pártbizottság titkára mondotta. Kiskundorozsima népe kegyelettel emlékezett meg hat kommunista: Móra Ferenc föd műves. Horváth Fe­renc tanító. Horváth István pék­mester és Molnár József dorozsmai, valamint Majlith Sándor földműves é9 Újhelyi Ferenc tanító, volt zf,0m. bői lakósok emlékéről, kiknek nevei rt járási pártbizottság, n járási ta- I arany betűkkel hirdetik a tanács. háza épületén lévő márványtáblán, hogy a nép és a haza boldogságáért áldozták életüket és az ügy, melyéit egykor küzdöttek, legyőzhetetlen. nács, a járási rendőrkapitányság képviselői és többszázan a dorozs­mai dolgozók közül. Az cmlékbes/6­det Dudás Bébi elvtárs, a köz-égi A Sztálin-díjas és Kossuih-díjas Nagy Sándor új könyve A szegedi ..Tiszatáj" című iro­dalmi folyóirat kiadásában most jelent meg a Srtálín.díjjal és Kos­suth-díjjal kitüntetett Nagy Sándor új műve, „A nép reménysége" cím. mel. A gyűjtemény az Írónak a ,.Tiszatáj'4 hasábjain megjelent vá­logatott elbeszéléseit, valamint egyik készülő drámája részleteit tartalmazza Az írások mai életünk eleven problémáiról, a magyar falu megváltozott életéről adnak számot. Ma este „Idefigyeljenek emberek..." című vidám műsor Alfonzó felléptével az újszegedi szabadtéri színpadon Sorozatosan nagy sikerrel szere­pelnek a Filharmónia szegedi ki­rendeltségének rendezésében, az új­szegedi szabadtéri színpadon a ne­ves, fővárosi művészek. Ma este ismét egy vidám zenés esten szó­rakozhatnak majd Szeged dolgozói, amikor is Alfonzó. n neves fővá­rosi komikus, Nádas Tibor, Szőnyi Olga, az Állami Operaház művé­szei, Chikám Ildikó balettáncos, Erdélyi Nóra táncdal énekesnő és Balassa Tamás ritmus tánczenckar együttese lép fel. Az előadás, amely igen érdekes­nek ígérkezik, 8 órakor kezdődik az újszegedi szabadtéri színpadon. „Ünnepi vásár" lesz Szentesen Augusztus 19—20-án „Ünnepi Vá. 1 zel a gondos készüléssel is hozzá Bár"-t rendeznek Szentesen, ahol bő »k,ar,tak járulni a szentesi „Ünnepi választékban, ruházati cikkeket, kü- Vasár" 8íkeréJl''1 löniböző gépi felszereléseket, min­denféle árut állítanak ki és árusí. tanak n különböző vállalatok, szö­vetkezetek. A Szegedi Ruházati Bolt is készül a szentesi „Ünnepi Vá. sár".ra. Hntalmac, 80 méteres pa­villon építését kezdték már meg, amely fölé egy hatalmas, fából ké­szült könyvet építenek, amely ki­nyitható lesz és kis színpadszerűen kiképzett részben, jelenetet mutat­nak be. amely arról szól, hogy nz üzemek dolgozói hogyan készül­nek több, joLbminöségű áruval el­látni a lakosságot. Ugytu akkor azt is bemutatják, hogy melyek azok a szövetek, selymek, nihá':. rmelyek bö választékban már most is a dol­gozók rendelkezésére állnak. Látvá­nyos ruhabsmutatót rendeznek a Szegedi Ruházati Bolt dolgozói, ez­SZOBA, konyha berendezői eladó. Tu­dakozódni reggel D.től 12 ig. Bárka u. 16, em. FÉNYKÉPEZŐGÉP. Zeiss lton Ikont:' 3.5. te!léten ül készenléti táskával eladó. Dózsa Gy. u. 22. II. em. 8 Szőnyi. KÜLÖNBEJARATU bútorozott szobát keresünk konyhahasznáiuttal. Fiatal hiiaarptír. Kovára Lajos, Aevs u. 1. EIADO keményfa íróasztal, ágyba való sodrony. Csuka u. 14. KÉT szoba, konyha, spelzos lakás költségmegtérftérfre'. aaonnai átadó. Mikszáth Kálmán u. 13. udvar, 5. El.ADÓ szép hálószobabúlor, alig használt festett kombinált wzobft, kombinált konyha® ekrénv, tégszek rénv, asztal. SztA'in krt 48. I. 16. F.GY ül modern konyhabútor oliadó. Berzsenyi u 1/b. festőnél. ELADD Arilcr knirikaha |óa nőt varró­gép. fői keményfaháló. Véreidet u. 18 szám, DOLGOZÓSZOBA (kombinált szekrény, íróasztal, neztel. fötölv), neztal eledó 11—l.Ig. Tolbuehin 42. szám, ud­vari éDület. fidszt. bal Pontng megj Menést kérünk. Városi Pártbizottság Agtt-Prop. Osztály 1953 AUGUSZTUS II KEDD IDOJARASJELENTÉS Várhaté Idölárás kedd estiq: Nappali felhőképződés, leq­feljebb néhány he­lyen kisebb zápor, eoö. Gyenqe léq­árrmtás, a hőmér­séklet tovább emel­kedik. Várható hőmér­sékleti értékek az orszáq területére: Kedden regnél 11—14. délben 25— 28 fok között. MOZI Szabadéig: Emberrablók (augusztus 19-ig). Vörös CsiFag: Fiúk, lányok, kutyák (augusztus 13-ig). Fáklya!: Gyarmat a fö|d alatt (ma utoljára). Az. előadások háromnegyed 6 ée P órakor kezdődnek; a Fáklvw-mozi második o'öadása rt Kert-moziban. ÚJSZEGEDI SZABADTÉRI SZÍNPAD ©4e 8; Alfonzó vidám ©etje fővé roei művészek felléptével SZÍNHÁZ Nyári ezúnet. MUZEUM Szegedi lpnrfe|tődén a céhektől a szocialista Iparig Fetlődéilönénetl kl­állítás; Móra Ferenc enlékkládltás; Fehértó élővilága kiállítás: hétfő kt vételével mindennap 10 órától este 6 óráig. KÖNYVTÁR Könyvtári szolgálat rendje n ezegedl Egyetemi Könyvtúrban a nyár] szün­időben : Könvvkölcsönzés: kedder 7 órától 2 óráig pénteken 12 órától 7 óráig Olvasótermeink a szünidő alatt zár va vannak Járást Könyvtár (Sztálin krt. 84 sz.) kölcsönzés felnőtteknek szerda kivételével mindet; hétköznap d. u 4 töt este 7 óráig Vasárnap ti e, <>— t? óráig. Somogyi: Délelőtt 10 őrától este 7-tg (Könyvkölcaönzési délutár; 2-től este 6 óráig). A Somogy! könyvtár flóktatr.ak nyitvatartási Idele: Potófitelepi (X, utca) fiók szerdán, szombaton ee'e 5-8-ig Móravárosi fiók (Hatnal.utcfl) Kedden, pénte-ken 5—8-lg. Rókus: főit (Kossuth L sugárút 71) szerdán. Dér," teken 5—7 tg Újszegedi (Kultúrház) fiók kedden pénleken este 6—8-ig, Anrillf 4. út(g 12. szerdán pénteken este 5—7-!g PnrtfOrdö; fiók délelőtt 11-től e«to 7-(g (vasárnap Is.) Felső várost fiók (Gái utca): szerdán é* pénteken este 6—8-lg. Gorkll: 'Horváth M. U 3. MSZT székház) Hétköznapokon délelőtt. 10. lől 2-ig: délután 3-tól 7 óráig könyv kslcsönzés ifjúság részére szerda és vasárnap kivételével minden nnD fél 2-től 4 óráig. MSZT HIREK Az MSZT Belváros V. (Április 4. út­tá 12.) érteeftl tagságát és oktfvá't. hogy folvó hó J 2-én, szerdán este fé! 6 órakor aktfvaértezek'etet tart ós utána kópesvetttée fél 7 órakor, •nolyre vendégelset ts szívesen tát­raik, CÉKEEIZOTTSAGI HÍR Fe'htvjuk a békefe]e1ősök, nl bék©­ttUkúrok, va'a.mint a hékekii'gvülsHek n|őadóin»k figyelmét, hogv róazükro a nemzetközt kérdéekröt továbbá a gvakorlatt fo'adalokról központi e'ő. adóval előadást tartunk folvó hó 12-én, ezerdán délután 6 órai kez­dettel nz MSZT székházban (Horváth Mlhá'y u, 3. sz.j Az előadás fontos­xágárá való tekintettel kérjük az ©Ív­társuk pontos megjelenését. Viiroti Bökebizotteág. A VaeuUü Nap keretében lólslke­rü't sportbemutatókat renderlek va­sárnap az újszegedi gvermektátezó­téri színpadon. A bemutatókon ököl vívó. súlyemelő, birkózó. vívó mér­kézósek szerepeltek. Az újszegedi Petőfi sportpályán a Szegedi Petőfi 1:0 arányban győzött Bánáti góljává) a Szegedi Lokomotív el'en barátkA­grf mérkőzésen. A Vaeutas Napon at­létlka] verzenv ie volt 1000 méteren Várhelyi (Sz Lok) győzött 2.49-el, 2. Temesvári (Sz Lok.) 2:51 cl. 3 Go­de (Spnrfacus) 2:53 al. Svéd váltó­ban « Szegedi Lokomotív győzött 2:J8a1; 2. a Bástya csapata 2.19-eI NAGY KÜZDELMEK A MOTOROS VERSENYEN Az Sz. Honvéd pályán 5000 néző előtt tartották meg az országos mo­torkerékpár salakvenrenyt az Sz. Honvéd rendezésében. A versenyen nagy küzdelmek voltak é» a szege dlek Igen Jól ezerepeitek. Eredmé­nvek: 100 krm. sport: 1 ltom ári ml (Debrecent Honv.): 2. Dombegyháza (Sz. Honv.): 125 széria: 1 Juhá*z (Sz. Honv.); 2. Kasza (Sz Honv.): 125 sport: 1. Komáromi: 2. Dombegvhá­zl: 250 sportgép: 1 Csepregi (Bp Honv.); 2. ifi. Lévát (Debreceni Hon véd): 350 széria: l. Györe (Szo'rokf Lok): 3. Csép regi; 350 speclál gép: . 1 Polgár 'Debr. Lok): 2 Szanyl !'Debr. Honv.); 50P speciál; 1 Perge (Mlako'ci Honv.)' 3. If|. Itevai A kt­i hfváeos vereenvben 1. Nnhol (Sz Hon­véd); 3. Hdrválh (Sz Honvéd).' Blrkózál Az Sz. Petőfi birkózói vasárnn-p Budapesten országos felnőtt és lf|ü­sági területi spai-iakiád döntójén vet­tek részt, ahol igen Jól e/ei-epeltek. A felnőttek versenyén Belce eVö, Mayer és Hoff második, Horváth hír madi'k helyezéet ért el Az ifjúsági versenyen második Horvúih L. Ikes kel, Dán, Pál. harmadik Vincze, Mu­' Ir éa Greff. Labdarugó eredmények Miskolci Honvéd—Szegedi Honvéd 2:1 (0:0), A Szegedi Honvéd az első fó.ldoben többet támadott. azonban csatáreora nem tudta értékesíteni a gólhelyzeteket. A II. félidőben Czl­ráld megszorezt© a vezetést, a mis ltolctak azonbun fdülikerekedtek és a 20. ée a 29. percben Tiba révén megszerezték a győzelmet Az Sz Honvédből Sipoe, Bodzsár és Czárákt Játszottak Jól. A labdarugó Béke Kupáért; VL Sor­tex—Ceepoli Varas 1:1 (Sorsol á-suj :t Soi-tox 1 utcát tovább.) Meqyel t o. bnjnote eredmények: U.|«zcgodi VL—ICste'ck 7:3; Sz. Hon­véd II—Makói Vasoe 3:1: Sz Kiníz/d —Hmv. Dózsa 1:0; Sz Dózsa—Tcxtt| müvek 3:0; Sz. Poctáte—Csanád 6:1: Sz. Petőfi II—Szentesi Kinizsi 3:3; Hmv. Vasai-—Sz. Lokomo'.ív II 5.0, Stt. ni-tya—Nagylak- 2:0; VLSz. Ken­dor-Csongrádt Építők 1:1: Mindszent —dórommá 2:|. Aigyőn Szöged túráz vá'ogatott cwa Páti 5:3 (2:1) a,rá.nvbu,n győzött Cson­grád Járás vátogaitottia ellen. S:ieged város mezítlábas bajnoksá­gát a Szegedi Kinizsi nverte, a rang adón 4:0 arányban legyőzte a Bő­rösök csapatát. Rűpjabda Magyar Népköztársasági Kupa fér ft mérközében a Szegedi Honvéd 3:1 ' arányban győzött a Szombathely) M7SK o'len. A Sportorvosi Intézet közleménye Ezen a héten a következő spor­tolók orvosi vizfgálaitára kerül sor: 11-én Sz Kender; Vöröe Meteor röp. Mbdázói. 12-én Lendület, Fáklya, Ha­lidáa, Ped. Főlskoa röplabdázól. 13-án Kinizsi röplabdázói; 14 én Spar­tncus; Vasán, Juta SK röplabdázói 15 én Itokomottv, Petőfi és a Dózsa röplabdázói. A rendelés- Szeged. Áp­rilis 4 útja 15. dé'előtt 9-tő!l l.Ig, délután 4-től fél 8 tg. VIT sporteredmények A bukaresti VIT sportversenyeken a szovjet női 4x200 métere* váltó 1:36.4-eI világcsúcsot ért el. Ugyan csak Világcsúcsot ért el Ceudina az ötprőbában 4888 ponttal. A magyar utánpótlás válogatott vl. zl labda csapata 9:0 (3:0) arányban gvőz-ött a belgák etton A nöi röoiab­dázók 46:36 urányban leg^-őzték a románokat. Béres 3:46.6 onzágow csúccsal az 1500 méteren második, a 4x100 m-ee váltó 41.5.el első ictt. A 100 m-es p'r-nngó úszásban Tumpek ryözött 1:06 4-el, a 400 m es gyor« tVzást Csordás nverte 4:40.0-©!. A versenyek folyamán Irajakozóink ia ériékea győzelmeket arattak. Totóeredmények 1—2 törölve, 1, 2, 2, 2. 1, X. x, x, 1, 1, l. I. Nemhivatalos totónyeremények 12 találatot egy pájyáző sem éri ©1 11 talá'atet 8-an értele el. A nyero­mónyöa-.zeg egyenként kb. 7X50 Ft. 10 tmláJatot 99.en értek el A nye­reményösszeg egyenként kb. 570 Ft. 9 találatot 758-nn értek el, A nye­reményösszeg egyenként kb 100 Ft. A nyerő és oTcnőrző szelvények egyeztetése folyamatban van és ez­ért a fenti összegek csak tájékoztató Jellegűek. A RÁDIÓ MAI MŰSORA Auqusztus II, kzdd Kossuth rádió 5 Falurádió. 5.30 Hírek. 5,45 Reg­geli zene, 5.50 Torna, 6 Levelezők Jelentik, 6.45 Lapszemle, 7 Hangle­mezek, 8.05 Indulók, 11.30 Dalolt és hangczerszólólt, 12 Hírek. 12 10 In dulók, 12.30 Népi zenekar. ' 12.50 Előadás. 13 Zenekar. 13.40 Hangver ecny, 14,15 Operettrészielek, 15.3(5 Könnyű zene. 15 50 Berlioz operái­ból, 16.20 Rádiójáték. 17 Hírek, 17 óra 10 Egy falu — egv nóta:, 17.40 1 Tudományos híradó 18 Külpolitikai lemertetóe. 18.05 Könnyű zene. 19 , Hangos újság, 20 Hírek, 20.10 Tánc­zenekar, 21 05 Troda'mi műsor. 21.30 Dalok, 22 Hírek. 22.20 VIT eport­híradó. 22 40 Szórakoztató zene, 23 óra 20 Dalok, 24 Hirek %opzö és összeadógépeft vásárol zc Szegedi Ruhagyár Szeged, Kossuth Lajos sugárút 72. Jelentkezés a Titkárságon Kormányzatunk lakásprcfgramm Iának megvalósításához kere síink VIIT Baroes utcai — Bu­dán a IJermann Ottó úti ­XIII. Béke úti építkezéseinkhez szak-és seBétjüUHifcásoka! Jelentkezés: 41. Tröszt munka­ügyi osztályán, Bp. V. József Attila u. 18. szám alatt. Petőfi rádió 6 Hanglomezek, 6.35 Filmzene, 6 óra 45 Torna. 7 Népi zene, 7 35 S7x)rako?.ttitó zene, 8.35 Színes mu­zsika. 9 Francia népdalok, 0.20 Gver mokrádió, 9.40 Zeneiskolák anyagá­ból, 10 Hirek, 10.10 Szvit, 10.40 Zon­goru-ének 11.25 Versenyhlradó 15 Rádióegyüttes, 15.4ü Könyvrészlet, 16 Zenekar, 17 Bányászrnűsor. 17.30 Da­ok, 18 Előadás. 18 115 Dalok a bé kéről. 18.40 Szív kü|dl, 19 Előadás, 19.30 Daljátékból részié ek, 19.43 Sport. SZOBA, konyhás, speizoa lakásom el­cserélném hasonlóért, kö'.tfégtéritéflsel Fel támad ár u. 15 I em IRATSZEKRÉNYT. redőn'yöset, közép­méretű, használt á'lapolban vennék K'\i ut.h Kaim sgt 8 I 3 TASKAIRÓGÉP, Jó áll,apó'ban e'adó Szentháromság u. 6/a, Házfelügyelő. Használt BÚTORAIT, női és fér fi ruháit. fehírr.-emúit, bizo­mányba átveszi vagy készpénz­én megvásárolja .1 BIZOMÁ­NYI ÁRUHÁZ VALLALAT Sze ged, Bilcsy-ZsiUnszky u 15. Tel.. 38-43; Hódmezővásár. hely. Szántó Kováén János u. 2 OÉLMAGYARDRSZAG politikai napilap felelőd -zerkemrtő aladői ZOMBORI JANOS Szerkeszti. a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szeged l.enin-u. 11 Telefon: 35-35 és 411-80 Kiadóhivatal Szeged Klauzál tér 8. Telefon- 31-16 és 35-00 Csongrádmegyei Nyomdaipari Vállalat Szeged Felelős vezető: Vincze Gvörgy ] '

Next

/
Thumbnails
Contents