Délmagyarország, 1953. július (9. évfolyam, 152-178. szám)

1953-07-21 / 169. szám

4 KEDD, 1953. JULIUS 2f. Tóth István cséplőmunkacsapata már több mint kétezer mázsa gabonát elcsépelt Lg y •egy ctéplőmunkás keresete eddig öt és télmázsa termény Telhetetlen gyomorral nyeli a si kötelezettségről is az ilyen be. cséplőgép a rosskévóket. A kör- szóigelések s0rán. Tólh István, nyék csendjét már kora hajnal óta aki népnevelő és jól ismeri az új megzavarta a parasztember szívét boldogító, jólismert cséplőgéplm­gás. Serényen dolgozik Tóth Ist­ván munkacsapata Zákányszék ha. tárában. Az asztaghoz nem messze celo­fánnal bevont piros vándorzászló long. „A mórahalmi gépállomás leg­jobb cséplőmunkacsapntának" hirde­tik a Műk Tóth Istvánék megérde­melt dicsőségét. Ahogy tervezik az ' emberek, nemsokára kél vándorzász. lónak kell lenni: tartósan meg akarják szerezni n megyei elsősé" get is a cséplésben. Jelenleg ők az elsők a megyénk csépiömunkacsa­paai közti vetélkedésben, dc első­ségükéi a cséplés befejezéséig utr­tnni akarják. Eddig leengedtek több, mint 2000 mázsa gabonát és ezzel már 65 százalékra teljesítették cséplési ferviikef. A cséplőmunkncsapat' kiváló ered. ményeinok alapja o jó munkaszer. \'ezés. Pintér Szilveszter, a felelős vezető naponta áinézi Tóth Islván. nal a menetiránytervet és megáL lapítják, hogy másnap hol dolgoz­zanak p« melyik dolgozó parasztot kell felkeresni. A cséplés folyama­tossága és a felesleges házalások elkerülése végett ugyanis Tóth lit­ván minden délelőtt kerékpárra ül és ellátogat három-négy dolgozó paraszthoz, ahová a következő na­pokban mennek csépelni. Megbe­széli a dolgozó parasztokkal, hogy van.e elegendő zsák, zsineg a csép. léshez, bchordtálce már teljes egé­szében a gabonát és átnézi n be­adási könyvel is. Szó esik a beadá­kormányprogTammo', a dolgozó pa. rasztok érdekeit szolgáló új intéz­kedéseket, beszél minden csépelte, tővel a kötelezettség pontos letjesj­téscről. Elmondja, hogy államunk újabb gondoskodásait jobb mnnká. val, a törvény betartásával kell viszonozni. Természetesen a júli­us 20-ig járó három forintos gyors, lieadási prémiumról sem feledkezett meg egy dolgozó paraszttal folyta­tott beszélgetés alkalmával sem. Nem egy helyen kiszámolta, hogy mennyivel kap löbbet az, aki gyorsan bénája a gabonáját annál, uki több napig vár cséplés után a IKiadással, megszegve ezzel a tör. vényt is. A gépállások elkerüléséért is harcolnak a munkacsapat tag. jai. Ábrahám Mihály segédvezelő pékiául akkor keni és olajozza a cséplőgépet, amikor egyik szérű­ről, a másikra állnak át, menet­közben belebúvik a cséplőgépbe, meghúzza a csavarokat, átnézi a rázószerkezetel, a rostákat, ahol baj van, ott azonnal javít. Ami­korra odaáll a cséplőgép az új helyre, már nem kell ezzel tölteni az időt. Húzatáskor e cséplőmunkacsa. pot tagjai is lelkesen kiveszik ré­szüket a munkából, mert többször előfordult már, hogy belesüllyedt a cséplő a homokba cs az ó segítsé­gükkel tudták csak kivontatni. De akkor is egyöntetűen segítenek a felelős vezetőnek a cséplőmunka­csnpat tagjai, amikor egyik helyen befejezik a csépig®' és a gépalkat­részeket kell felpakolni a cséplőre, Szegeden a cséplőgépek közötti versenyben az első helyei Bozsó Ferenc és brigádja, a második helyet pedig Kalmár Ferenc és brigádja érte el • •Szegeden kilenc cséplőgép végzi eddig a cséplést. A cséplés mi­előbbi befejezése érdekében, a cséplöbrigádok versenyre híviák ki egymást, A verseny beindulása óta nemes küzdelem folyik ai ga­bona mielőbbi elcsépléséért és a brigádok mindent megtesznek az­ért, hogy a versenyből napról, oopra egymás eredményét túlszár­nyalva, eleö helyre kerüljenek. A legutóbbi értékelés szerint, a cséplőgépek közötti versenyben, Bozsó Ferenc és brigádja érte el az első helyet, mert napi normá­ját túlteljesítve, 168 métermázsa gabonát csépelt el. A verseny má­sodik helyezettje mindössze 4 mé­termázsával maradt le mögötte. így 164 métermázsa gabona elcsép'é" sével Kalmár Ferenc és került a második helyre. brigádja Nagy lendülettel halad a népi demokratikus országokban a betakarítás ALBÁNIA (TASZSZ). Nagy lendülettel folyik Albá­niában a betakarítás. Korcsában, Peskopiban, Kukcisban, Albánia hegyvidéki körzeteiben az öszi ve. tési takarítják be. A magángazda­ságok az öszi vetés 50 százalékát, a lermelószövetkezetek pedig a jú­lius 12-i adatok szerint az őszi vetés 71 százalékát takarították he. A parasztság megkezdte a csép­lést is. Az aratással és a cséplés. 8ol egyidejűleg szállítják a be. gyüjtöhelyekre a gabonát. BULGÁRIA A bolgár földműve'ésügyl mi­nisztérium jelentése szerint július 15-ig bezárólag országos viszony­latban ez aratást 75.4, a cséplést 12.7, a tarlóhántást 22 százalékban végezte el a Bolgár Népköztársa­ság parasztsága. CSEHSZLOVÁKIA Morvaországban a slritezi egy. "égés föklmüvesszövetlaezet termő­földjein a jó időjárás következté­ben korán beérett a len. Július 16-án, csütörtökön ünne­pélyesen megkezdődött a len beta­karítása. Elsöízl>en kezdték meg az idén lanbegyüjtést oz új, töké­letesített „kl-3'4 lenkombájnnal. Az új gép kiszaggatja és automatiku­san mngtal1 mítja a lent, míg a ré­gi típusú kombájnoknál a lenszá. rakat kézzel rakták zsákokba. Végezzük a növényvédelmi munkát a gyümölcsösökben Az erős felmelegedés és az eső­zések következtében magas a le­vegő páratartalma, emiatt egyes gomba kár tevők fellépése nagyobb mértékben várható. Különös fi. gyeimet kell tehát fordítani a mo­niüa, liszlhnrmat ©s fusicládium el jeni védekezésre. Az állati kár­tevők elleni védekezést az alma. moly ellen kell irányítani. Az att mamoly ellen a fák törzsére hul­lámpapír övet kell fölszerelni. Eze­ket az öveket két hetenként cse­réin! kell és el kell égetni, hogy a benne lévő kártevők elpusztulja­nak. Hullámpapír hiányában hasz­náljunk széna., vagy szalmaköie­lel a fák törzsére. Az ataaimcly ellen 0.75 százalékos arzénes per. me'ezíst kell alkalmazni. A pajzs­letü és levéhetű ellen nikotinos, vagy Holló—10 permetezésekkel kell védekezni. Folytatni kell az őszibarack zöldme.lszésé' és liaj­lás-válogatását is. előkészíteni a gépet a vontatásra. Szinle percek alatt a cséplőgép te lején van a mázsa, a pelyva, és c törekhordó és a többi munkaeszköz. A cséplés meggyorsítása érdeké­lten a déli ebédszünetben sem áll­nak le, hajnali három.négy órától este 11-ig is csépelnek. Szorgal­muk meglátszik a kere®etükön is. Átlagosan egy-egy cséplőmunkás már öt és fél mázsa terményt ke rese't, pedig még csak másfél hete csépelnek. Elcsépel a munkacsapat naponta 180 — 200 mázsát átlagban, de volt már olyan nap. amikor 269 mázsát is leeresztettek. Pintér Szilveszter gépétől a dol. gozó parasztok egyenesen a begyüj. tőhelyre viszik nz államnak szánt gabonát. Ahol elcsépeltek, ott még minden dolgozó paraszt 100 száza, lékig eleget tett beadási előirányzó. Iának. Ez kiváló népnevelő mun­káról is tanúskodik. Öt népnevelő van a gépnél, de a személyzet vaht­mennvi tagja segít a felvilágosító munkában. Papdi József elvtárs, a cséplési ellenőr éberen ügyel a tör. vónyesfé^re. Amikor odaállnak a szérűre, már ott van Papdi elv. társ kezében a beadási könyv, el­lenőrzi benne az, adatokat. Ponto­san mér. figyelembe veszi a leg­kisebb súlyeitérésl is. Nem restcli rátenni a mázsára a fél kilós súlyo­kat. Ellenőrzi a szemveszleséget is a szalmában, törekben, pelyvában. A mázsálások közben elbeszélget a csépettető dolgozó parasztokkal. A cséplés befejeztével pedig el­lenőrzi a szérű rendt>en hagyását. Takaros szalma., törek. é® pely­vakazlak maradnak a cséplömunka. esapnt után, dicsérik is ezért őket a zákányszéki határban. Tóth István munkacsapatának tagjai jó munkával bizonyítják be, hogy kiváló harcosai ezévi termé­sünk veszteségmentes betakarítá­sának. >-' ' Tóth József 1953 JULIUS 21 KEDD A RÁDIÓ MAI MŰSORA • ir " JúMu> 21, Kedd ' Kossuth-rádio 3 Falurúdiö. 5.30 Hírek. 5.45 Reg­gelt zene. 5.50 Torna, 6 Levelezők jelentik. 8.45 Lapszemle. 7 Hanglemo zek 8 05 Népi zenekar, 11.30 Fúvos­zene. 12 Hírek. 12.10 Könnyű zene, 1-' 30 Hanglemezek, 13 Szórakoztató ver c 13 30 Dúlok. 14.15 Operottrész­letek, 15 30 Könnyű dallamok, 15,50 Operaikor u.sok. 16.20 Celnn Bumm, 17 Előadás, 17.10 Egv falu - egy nóta. 17 30 Hangveiveny. 13 Külpolitikai ismertetés. 18.05 Szimfonikus kirr. 18 20 F.lóadá*. 19 Hangos űjsftg, 20 Hírek 20.10 Vigopera, részletek. 21 35 Hírek, 23.20 Puszták dalul. 24 Hirek. Pelöfi-rádló 6 Vidám dalok, 6.35 Kórus, 6.45 Torna 7 Csárdások, 7.35 Szomszé­daink műsorából, 8.35 Mélyhegedű. •I Betvár dalok. 9.20 Gyermekrudlo. >140 Zenélő doboz. 10 Hírek, ÍO.IO Balettzene, 10 40 Dalok és hangszer­szólók. 11 25 Ip«ri tanulók verse'y­híradóla 15 Rádióegyüttes. 15.40 Elő­adás, 16 Énekkar. 17 BányészmOsor, 17 30 Hírek 17.40 Dobozi népdalok, 18 Eőadáz. 18 15 Kínai dalok. Sziv küldi.*J9 Előadás. 19.30 dalok, 19.4o Sport. j8 40 Béke IDŐJARASJELENTÉS Várhaló Időjárás kedd e3tiq: Déli, délutáni felhőkép­ződés. legfeljebb néhány hejyen zá­poreső, zivatar Mérséklődő étzak­nvuqtati, északi szél. erős éjszakai lehűlés A nappali hőmérséklet már emelkedik. várható hőmérsekle : erlékek az ország területér.?: Kedd reggel 13— 16, délben 25—28 fok között. MOZI Szabadság: Mak«zimka (túliul 2"tég) Vörös Csillag: Blcik|l|olvajok (Júüus 20—23.) Fáklya: Makszimka (JúÜus 22.tg) Az előadások a Rzabadrág-nioőbsn fé, 6 és háromnegyed 8 órakor, a Vörös Csil'ag-mozihan háromnegyed 6 ér 8 órakor, a Fáklya moz ban 6 és fél 9 órakor kezdődnek. A Fák­lya moziban a második előadás a kert-moziban. SZÍNHÁZ Nyári szünet. A'földi Nagycirkusz kedden délután nem tart e'őadást, csak es,e 3 éra­kor. A nagy érdeklődésre való tekin­tettel rzerdár- este 8 órai kezdettol ts tartanak előadást. MUZEUM Szegedi iparfejlődés a céhektől a szocialista iparig- Fejlődéslöriéneti ki­állítás: Móra Ferenc emlékkiá'lltiis; Fehértó élővilága kiállítás: hétfő ki vételévei mindennap 10 órától este 6 óráig. KÖNYVTÁR Könyvtári szolgáját rendje a szegedi Egyetemi Könyvtúrban a nyári szün­időben: Kőnvvkölcsönzés: kedder/ 7 órától 2 óráig pénleken 12 órálől 7 óráig. Olvasótermeink a szünidő alatt zár va vannak. somogvi: Délelőtt 10 órától este 7-ig <Kön vvkölcsönz.és i délután 2-tő| este 6 óráig). Gorkii könyvtár: Könyvkölosőnzés Július 15-tg szünetel. Járást h'önvvtár (Sztálin krt. 54 sz.) kölcsönzés felnőtteknek szerda kivételével mlnder.- tié'köznap d. u 4 tői eete 7 óráig Vasárnao d. e 9-t? Orále A Somogyi könyvtár fiókjainak nyitvatartási ideje: Petőfitelepi (X, utca) fiók szerdán, szombaton este 5—8-ig. Móravárosi flólt (Ha.lnal.utca) kedden, pép leken 5—8-ig. Rókusi dók (Kossuth L sugárút 71) szerdán, pór­teken 5—7ig Ujszegedi (Kultúrház) fiók kedden pénteken este 6—8-ig. Apriliw 4. útja 12. szerdán pénteken este 5—7-lg Partfürdő: fiók délelőtt 11 tői este 7.tg 'vasárnap ls.) MNDSZ HIREK Fo'yó hó 21-én. délután 5 órakor titkári értekezletet tartunk, melyre kérjük a feltétlen éa pontos megjele­nést. MSZT HIREK MSZT Belváros V (Április 4 útja 12. szám) értesiti aktíváit é? tag-ágát, hogy folvó hó 22"én azaz szerdár.1 e»t«' fél 7 órakor aktiváértekezletet é- gyűlést lart, melyre szeretettel e.­i várja tagságát. Utána könyvtárira. a kínai IÍ&Í felszabadító hadsereg egységei visszaverték csangkafsekisla banditák íungsan szigete ellen inlézett támadását Fucsou (Üj-Kína) A kínai népi felszabadító hadsereg Kína délkeleti partjait védelmező egységei harc. képtelenné tették a Csang Kaj.sek csapatok maradványainak több mint 3000 banditáját, akik július 16-án behatoltak a Fucsian és Kuanglung tartomány között lévő Tungsan szi­getére. Július 16.án reggel a Tajvan és Kinmen szigetén tanyázó Csang Kaj.sek bandák maradványaiból összeszedett löbb mint 10.000 em­ber légi- és tengerészeti támoga. tással benyomult Tungsan szigetére. Ugyanakkor több mint 200 eliensé. ges ejtőernyős szállt le Tungsan északi részén. A népi felszabadító hadsereg egy­ségei közvetlenül az ellenséges csa. paiok partraszállása után széleskörű bekerítő hadműveleteket kezdtek meg Az ellenséges támadás vissza­verésében résztvettek a sziget mili. cistáí 'és lakosai is. Az ellenséges ejtőernyősöket még aznap délután megsemmisíteltók. A népi felszaba­dító hadsereg egységei azulán fett morzsoló hadműveletekben súlyoi veszteségeket okoztak a betolako­dóknak, akik fejvesztve menekültek. Július 17.én este hét óraikor a népi felszabadító haobereg diadalmas védőcsapatai már ax ellenség teljes vereségéről adhattak jelentést, A Csang Kaj-sek banditák ma« radványai közül összese*? 3379 em­bert tettek harcképtelenné'-' Ebből 2664.et megöltek, vagy megsebesí, tettek, 715.öt pedig foglyul ejtettek. Három kisebb ellenséges csapat­szállító hajót elsüllyesztettek és két ellenséges repülőgépet lelőttek. A népi felszabadító hadsereg egységei 109 géppuskát két ágyút, 25 darab 60 mm.es tábori ágyút, nagymeny. nyiségű puskát, lőszert és egyéb ka. tonai felszerelést zsákmányoltak. A banditacsapatok amerikai kiképzés­ben részesültek és ogész felszereié, sük az Egyesült Államokból szár­mazott. A népi felszabadító hadse. reg egységei, a kínai nép közremű­ködésével, tejcsen meghiúsították a csangkajsekista banditáknak ezt a hosszú idő óta előkészített táma­dását. SPORT Jó eredmények a Petőfi Sparfakiádon Vasárnap délelőtt Szegeden rendez, (ék meg a területi Petőfi Spartakiá­dot több mint száz résztvevővel, me­lyen Igec ió eredmények születtek. Atlétika,! gyözte-ek: 100 m Bárdi (Szeged) 11.9: gerelv Bnráth (Szen­tes) 30.73. hármasugrás Zúnthó (Sze­ged) 12.46; 1000 m Urbán (Szeged) 2:43.8: fúlylökée: Rácz (Békércraba) 997: 8000 m gyaloglás: S.abó 2:22: magasugrás Baráth 155; távofugrás Kovács (Békéscsaba) 552; 4x100 m váltó Szeged 50.6; női győztesek 109 m Keszeg (Szeged) 14.7; ma.eaoiigráo KJeln (Békéscsaba) 120; gerelyvetíg Marót! (Szeged) 24.5C; távolugró,; Hu­ba (Csongrád) 453; súlylökés Marótl I (Szeged) 760; 500 m Szelesén (Sze­gedi 1:38.8; 4x100 váltó Szeged 66. | A területi Petőfi torr.á&z Spartakiád győztes női csapata Szeged lett. 2. Békéscsaba, 3 Szeged II. A férfi csapatverseny győztese Szeged csa" . pata A birkózó Spartakiád győztese I Szeged A csapata, 2. Szeged B cia­I pata. • SZEGED JARAS VALOGATOTT—SZENTES JARAS VALOGATOTT 4:2 (3:1) Sóndorfalván több mint ezer néző előtt Szeged Járás válogatott labda­rugó csapata színvonalas küzdelem­be!/. ió játékkal, bizto-on győzött a jó játékerőt képviselő Szentes járás válogatottjai ellen. Szabados (2). Pus­kás és Kaliczka góljaival. Szeged já­rás csapata a következő Összeállítás­ban játszod: Rácz. (Tápé) — c-ere. Czirok (Sándorfalva) — Kertész (Sán­dorfalva), Hahisz (Sándorfalva). Ka­liczka iDeszk) — Farkas (Deszk), Fráter (Sándorfalva), Gyuris (Sándor­faival - Sulyok (Tápé); Farkas (Tá­pé). Szabados (Sár.dorfalva), Puskás (Vzentiván). Gvukin (Deszk) Szeged Járás válogatottjai lelkesen és Jól SZ. HONVÉD—GYOM Gyomán nagyszámú nézőközönség előtt Játszott hírverő mérkőzést az Sz. Honvéd NB l-es labdarugó csapa­ta A válogatott Mednyánszkl és Ma­hos néH-ül játszó szegedi együttes iskola-Játékkal győzött Bodzsár (3), Csobai (2). Csáki (2), Böltös (2), Ko­rom (2). Baráth és Cziráki góljaival, A szegedi csapatbői kitürtek ló Já* |átsz,-Ytaik, külör ösen a közvelleti védelem működött Jól, Kanász közép­hátvéddel az élen. De Puskás és Su­lvok i« kimagasló teljesllmér.yt riyultott Ejűmérkőzésen a Honvéd alakulatok vÁ'ogatottja 2:1 (1:1) arányban győzött szegedi Járás ,,B" válogatott csapata pllen. A mérkő­zés szüneteiben a kőt Járás sportolót köryvekkel és virágokkal ajándékoz­ták meg Sándorfalva: élenjáró dol­gozóit maid a JTSB ünríépélyei ke­retek között a Spartakiádben és az MHK ban |ó eredményt elért «ándor« falvi sportkört Jutalmazta meg 3 ezer fo-lr.t értékű sportfelszereléssel. , Al TRAKTOR 13:1 (5:0) tékukkal a csatári Játszó Bodzeár, Csobai, Csáki. Baráth és Macsoli. Vasárnap délelőtt az Sz. Honvéd labdarugói látogat ást tettek a Gyom a mellett lévő Kőrös Állami Gazdaság­ban. Ott megtekintették a rizsiö'dek! öntöző berendezéseit és az aratókon.-" bájnt munkában'. Bp Kinizsi—Unia 2:1 (1:0) A Lengyelországban portyázó Bf>. Kinizsi vasárnap Chorzówbar- Játszott 40 ezer néző előtt a lengyel pajnok csapat, az Unia ellen. A Bp. Kinlz.-i erős küzde'eni utár győzött Hári és Rudas, dl-esből) góljaival. Gereben qyőzött a sakkbajnokság középdöntőin Befejeződött az országos Sakkbaj­nokság középdöntőjének szegedi ver­senye. A küzdelmet Gereber- nemze'­közi mester nverte 10 és fél ponl­tal. 2 Tapasztó (I. osztályú) 10 pont. 3 Lengyel irio'er- 9 ponttal Mind" h'árinan bekerüllek az országo; sakk­bairokság dintőjébe. 4. Vajda nem­zetközi mester 8 pont, 5. Földi (I o.) 7 és fél pont C—7. és 8 Macslkási, Sallai és Poile'.kov 6 és fél ponttal. 9—10 és 11. Ozsváth. Kardos. Sebes­Ivén 5 és fél ponttal. 12. Braun r> pont, 13. Rédei 4, 14. Pálfi 1 pont­tal Ez a verset.v a fiatalok nagy sikerét ie'enti. mert ahhoz, hogy Tapasztó és Lengyel bejuzson a dön­tőbe, olyan versenyzőket kellett le­győzniük mint dr. Vajda nemzetközi mester. Sallai. Sebestyén és MacflkAd mesterek. A versenyt a szegedi sak­kozók nagy számban látogatták, de a megvei élsakkozók is szén szám­ban ielentek meg egyes fordulókor-. A középdöntő győztese Gereben nem­zetközi mester, szimultánt Játszott 26 sakkozó ellen, a mérkőzésekből hár­mat e'ves-tetl, három ellen döntet­lent ért eh a többit megnyerte A varsói nemzelktzi at'étikai ver­seny második napja Varsó Vasárr an délután a várod Hadsereg stadionban 15.000 néző elölt került sor :,: nemzetközi atlé­tikai verseny másori'k napi kü del me're A magyar atléták ezúttal át kitűnően szerepeltek m r den szám­ban győze'met aratlak. A legkiemel­kedőbb eredményt Kovács érte el az 5000 m-es síkfutásban: 14:07.4 per­ces időeredménye új orszá'/os csúcs­eredmény s az idei második ered­mény a vllágor-. Jobbat ennél 1953­ban csak a szovjet Antifriev futott. Itt ors7.ágos csúcseredmény" ért el a női gere'vvetísbeu Vlgh Erzsébet is 46.44 méterrel. Totóeredmények 2, 1. 2. 2, 1, x, 2. 1, 2, I, x, 1. Nemhivatalos tolónyeremények 12 ta-álatot ketten ér'ek el Ezek ••-gyenként kb 30.395 Ft-t kapr.ak. A 11 találatos szelvényei; száma: négv A nyereményösszeg kb. 15 190 forint. , 10 találatot 112 nálvázó ért e1, 1 akik egyenkéi.-t kb 720 Ft-ot aapnak. A BRÜSSZELI VB HÍREI Brüsszel. A brüsszeli vívó világ­ba.lr okság küzdelmei során vasárnap a kora esti órákban került sor a női tőrc/apatverseny második fordulójá­ra' Magyarországnak okkor Belgium volt az ellenfele s válogatottunk Jó víváseal biztos győzelmet aratott, Magyarország—Belgium 14:2. Hétfőn délelőtt merkezdődStt a pár­bajtőr csapat világbajnokság. Eredmér vek: Magyarország—Saar­vioék 15:1, Magyarország—Jugoszlávia 9:0. Magvarország bejutott a nyolcai elődöntőbe (MTI). Tilly negyedik lett a fárfi törvlvó egyéni világbajnokságban Vasárnap este nagy érdeklődés mel­lett került sor a férfi tőr egyéni dör tőjére. Ti'-lv ragyogóan v'vott és a váral­kozásnál jóval felüli teljesítményt ryultva a 4. he'yet szerezte meg. Részletes eredmények: Férfi tőr egyént világbajnok B'Orio« la (Franciaország) 6 gy. 2 E Margi-arottl (Olaszország) 5 gv.; (20 kapott találat). 3. Di Rosa (Olaszorzág) 5 gy. (24 kapott ta'álet). i 4 TMlv Endre (Magyarország) 3 gy. t29 kapott találat). 5. Rommel (Franciaország) 3 gy. (31 kapott találat). 6. Spa'ilino 'Olaszország) 2 gy (30 kapott talá'at.) 7 Latnste (Franciaország) 2 gy. (30 kapott találat.) 8 Nostlri (Olaszország) 2 gy. (31 kapott találat.) . . Uszó postaverseny és vízilabda mérkőzések Vasárnap az ú.ezeged! versen?"" uszodában MHK uszó postaversenyt rerdezlek 160 indu'óval 200 m-en Nngv Mátyás (Sz I.okt győzök 2:58.6, 50 m-es fiúúRzás győ te e: Palatínus (Sz, Dózsa) 36; 50 m es leánvúszAs­ban 1. Frank Éva (S: Honvéd) 45. Vízilabda eredmények: ös-zevr>nf megyei bajnoki mérkőzésen- Sz Pe­tőfi -Ceg'édi Lokomotív 2:2: Sz Dö­7,-a II—Hmv Dózsa 6:3; Sz. Petőfi II—Orosházi Bástya 9:4. i OÉLMAGYARORSZAG politikai napilap Fe'elös szerkesztő és ktadő: ' ZOMBORI JÁNOS ' Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szeged, t.enln u. 11. Teleron: 35—35 és 40-80 Kiadóhivatal: Szeged Klauzál tér 3. Teleron: 31-16 és 35—00 Csongrádmegvel Nyomdaipari Vállalat Szeged Felelői vezető: Vincze György , }

Next

/
Thumbnails
Contents