Délmagyarország, 1953. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-07 / 132. szám
i VASÁRNAP. 1953. JUNIUS 7. 3 A Béke-Világtanács budapesti ülésszakának tiszteletére harcban a félévi terv sikeréért Békeőrség az Újszegedi Kender-Lenszövőben ' 'Az Újszegedi Kender-Lenszövő Vállalat munkatermeiben készülnek a Béke-Világtanács ülésére. Kispéter Ferencné sztahánovista tömlőszövő az általa szervezett komplexbrigáddal már hétfő óta békeőrséget áll. Az eltelt napok alatt 145 százalékos átlagteljesítményt ért el. Példáját lelkesen követték a többi üzemrészek dolgozói is és kedd óta a copszolóban, a stoppolóban, a fccrnázóhan. mind többen vannak, akik békeőrséget állnak. A békeörségen már eddig 1» kiváló eredmények születtek Az Újszegedi Kender-Lenszövő békeharcosui kiváló eredményeikkel köszöntik a Béke-Világtanács budapesti ülésszakát, jó munkával őrzik a békét. A cérnázóban Elek Emiiné 154, Frányó Istvánné 150 százalékos teljesítményt ért el. A stoppolóban Weiglinger Ferencné 154 százalékos teljesítménnyel dicsekedhet, a copszolóban pedig Széli Józsefné a békeőrségen 175 százalékra fokozta teljesítményét. Az Újszegedi Kender-Lenszövő Vállalat üzemrészeiben egymásután jelentik be a dolgozók, hogy a hazánkba érkező külföldi nagy békeharcosokat békeőrségen elért kiváló eredményeikkel köszöntik. A jövőheti békeőrségen még szebb eredménnyel dolgozunk, hogy megtartsuk a Megyei Pártbizottság vándorzászlaját r (Tudósítónktői). A most folyó bé keversenvben a Csöngrádmcgye Pártbizottság vándorzászíóját ismé a Szegedi Gőzfűrész dolgozói nyer lék «1» A május havi 128 százalékos lef tnelési eredmény és a dolgozók át tagos H7 százaliékos teljesítménye megmutatja azt, hogy az üzemben a választások után sem csökkfönt a munka lendülete. Külön eredmény nz, hogy a hó végére az üzemben nem volt száz százalékon aluli teljesítő. Június 15-én a világ összes becsületes emberiéinek, szeme gyönyörű fővárosunk, Budapest felé tekint. Itt ülnek össze a világ élenjáró békeharcosai' hogy a 800 milliós béketábor nevében hallassák szavukat. A Szegerii Gőzfűrész dolgozói a Béke-Vilá gt a.i ács ülését megelőző héten még jobb munká \a! és még szebb eredményekket akarják bebizonyítani rendílhetetle.v békeakaratukat. Az üzem munká. sai békegyűléseken elhatároztak hogy szebb ajándékot nem adhatnak a hazánkba érkező békcharcosok'.iak, mint hogy békeörséget tartanak és még jobb munkával har colnak a mindannyiunknak oly drá ga béke ügyéért. Az elmúlt hét so rán Daróczi János 156.2. Szele György párttitkár 149.9, Hódi Ií. Ferenc 137. Kéri János 134,6. Né meih Mihály 133.7, Tótpál Imre 133.6, Ábrahám István 129.3 és Lebúk Lajos 128 százalékot teljesítettek brigádjaikkal. Ezek az elvtársak megfogadták, hogy a jövőheti békeörségen még ennél is szebb eredménnyel dolgoznak. Az üzem dolgozói minden erejükkel harcolnak a Béke-Vilógtanács ülésének tiszteletére indított verseny további sikeréért, a H. negyedévi terv legalább 10 százaiékos túMerősítéséért- a Csongrádmegyei Pártbizottság vándorrász.'ója végle ges elnyeréséért és az éíüzem csil tagért. • i i1 Ti! - i*?tSI: Kimagasló eredmények születtek a DISZ-brigád békeőrségén A Béke-Világtanács ülésének tiszteletére a Szegedi Bútorgyár dolgozói vállalták, hogy 58 ezer forint értékben túlteljesítik félévi tervüket. Ebből június l-ig. bezárólag már 45 ezer forintot teljesítettek. A munkások egymást párosversenyre hívták, Heiszig József Molnár Jenövei kötött versenyszerződést. Heiszig József átlagteljesítménye 142 százalék, Molnár Jenő pedig 141 százalékos átlaggal dolgozik. Mogyoróssi József marós, Bodó Mihállyal és Sztupka Gyulával versenyez a kiváló minőségért. A minőség területén igen sokat javult a munka az utóbbi időben. TJj munkafolyamatot vezettek be a különböző müveieleknél. Amikor minden szekrény oldala elkészül, vízzel lemossák és csak ezután csiszolják. Ezáltal simább felületet kapnak. Fényezés közben is alkalmazzák a csiszolást, mert is ia minőség javításai segíti elő. Kifogástalanul és jól dolgozik a fényezőknél Molnár Ferencné, aki 1S4 százalékra teljesíti normáját. Molnár István ifjúmunkás 128, Kovács Mihályné pedig 148 százalékot cr el. A Béke-Világ tanárt ülésének tiszteleté-e 2-ától 7-éig békeörséget tartottak az anyagmozgató DISZ-brigád tagjai, akik minden üzemrész számára időben előkészítik a szükséges anyagot. Kimagasló eredményt értek el a békeőrség alatt, 140 százalékos átlaggal dolgoztak. A jövöhéten, csütörtökön reggel ünnepélyes röpgyülésen S napos békeőrség kezdődik a Bútorgyárban, amely idő alatt az üzem v.alar mennyi dolgozója az eddiginél is jobb minőségi árut akar gyetrtani. Szüntessék meg a hibákat a Délrosi újszegedi telepén ' Második Hónapja, Hogy n Délrost újszegedi telepének dolgozói nem teljesítik tervüket.. Az elmúlt éri aszályos esztendőben nem termett elegendő jóminőségű kender 'és a jelenleg feldolgozandó rostok egyrásze rövid!, száüiozamuk gyengébb, feldolgozásuk nehezebb- Az üzemben azonban vannak olyan hiányosSágok, amelyeknek megszüntetésével még ezzel «z anyaggal dolgozva is jelen lősen emelkedhet a termelés. Először is az áztatás után kell gondosabban válogatni a törőgéphez kerülő kendert. A kender osztályozása elsőrendű faiadat a jobb minőség elérése 'érdekében, különösen most, amikor rövidebbek a szálak. A figyelmes osztályozás jelentősen elősegíti a tervteljesítést. Nagy feladatként áll a Imin őség megjavítása a törősök előtt. Munkájuk végigkíséri az egész rost. iki készítést. Ha nem rakják egymásra a gépbe rákásnál -a tandlerro'steikat — főleg amikor nedve9 az idő , haniem egyenletesen adagolják, jakkor sokkal jobban megtörődnek a szálaik, könnyebb lesz a munkájuk a triósoknak, akik elsőkézbe kapják a törösöktől az anyagot. A jelenleg feldolgozandó kenderből 20 százalékkal több, jobb minőségű anyagot lehetne kikészíteni, ha a töröböl kijövő f-zálakat nagyobb gondossággal, figyelemmel válogatnák. Ha félre dobják az el szedők a rövidebb rostokat, akkor csökken a termelés, . kevesebb szálkendert tudnak gyártani, mint amennyit a tervük előír Éppen ezért szükséges, hogy e gondatlanságból származó pazarlást azonnal megszüntessék, takaró, koskodjanak az anyaggal, mmdem rostszálat gondosam válogatva juttassanak ©1 a tilósoknak. Nem elég következetesen harcolnak a művezetők a jobb munkamódszer, a kismart:os t.'dolás rendszeres alkalmazásáért. Helyesen mondotta erről Bslovai Lajosmé, többszörösen kitüntetett dolgozó, hogy „az nem rajtunk múlt, milyen kender terem, de az már rajtunk múlik, hogy a gyengébb minőségű rostokból ióminőségű anyagot ti. toljunk" Valóban, ha valamennyi tilós fokozottabb mértékben igyekezne a kismarkos Utalást elsajátítöüá. kevesebb rostot a kezébe fogni, rendszeresen húzva tilotal, akkor az aránylag gyengébb, rövidebb anyagból jobbminőségű rostokat tudnának készíteni, munkájuk is könnyebb lenne és rövid gyakor. lat után jelentősen növekedne a ter. melés mennyisége. Jobban kell ügyelni a tilolt rostkender osztályozására is. Az ntóbbi időben több reklamáció érkezett a fonódákból az üzembe az anyag minősége miatt, amelyet nem csak az anyag nehezebb feldolgozása okozott, hanem a nem el ég gondos munka is- Ezt pedig a legsürgősebben meg kell szüntetni. Nagy segítségére lehet a Délroet Közponit a telepnek, a tervteljesí. tés, a minőség megjavításához, ha a gépeket rendszeresebben karbantartaná, és akkor ritkábban fordulna elő gépállás. Mindezeknek: a hibáknak a megszüntetése javítana a munkán, emelkedne a termelés és a minőségi munka. A versenyt rendszeresen ér. lékelik," de ez nem a szakszervezet Jő munkájának köszönhető, honom csak kizárólag az üb. elnök és a párttitkár elvtársnak, mert legtöbbször ők ketten beszélnek a dolgozókkal, szervezik a versenymozgalmat és az adminisztrációs dolgozók írják ki az eredményeket a táblákra. A szakszervezet nem fogja össze a bizalmiakat, nem tájékoztatja rend. szeresen őket feladataikról — nem gazdája a versenynek. Maga a texliles területi bizottság is csak egy évben kétszer-háromszor látogat el hozzájuk, holott köz veti Ion mellettük az Üjszegedi KenderLenszövőben igen sűrűn járnak ellenőrizni. A pártszervezet nem bírálja elég élesen a hibát elkövetőket, nem harcol elég következetesen a hibák megszüntetéséért. Most, amikor a Béke-Világtanács ülésére készül az egész ország dolgozó népe, az Üjszegedi Rostkikészítő Telep munkásai is a vállalt bókeőrségen erejük, tudásuk legjavát adva harcoljanak tervük teljesítésóért, a jobb minőségű tilolt kenderszálért. Andrea Andreen asszony beszámolója a Nők Világkongresszusa ülésén Kopenhága (TASZSZ). A Nők Világkongresszusa június 5-i déL utáni ülésén elhangzott Andrea Andreen asszony (Svédország) beszámolója az I. napirendi pontról. Ez a napirendi pont a nők jogaival foglalkozik. ,,Mi, nők — mondotta Andrea Andreen asszony — számbelileg az emberiség felét jelentjük és tapasztalaiból tudjuk, hogy méltók vagyunk az egyenjogúságra." A nők egyenjogúságának követelése fokozódott a második világháború után. A világközvélemény ebben segítséget nyújtóit a nőknek. Ennék hatására az Egyesült Nemzetele Szervezete kimondta az egyenjogúság elvét, s javasolta a kormányoknak, hogy adják meg a nőknek a szükséges jogokat. Ezt az elvet azonban nem kielégítően valósítják meg . Az egyenlő munkáért egyenlő bért elvét azokban az országokban sem alkalmazzák, ahol elismerték. Kivétel csak a Szovjetunió, Kína és a népi demokratikus országok. Kongresszusunk feladata — mondotta —, hogy szóleskörű véleménycsere alapján találja meg annak a kérdésnek általános meg. oldásai, mit kell tenni azért, hogy a nők egyenjogúsága a világ min. den országában megvalósuljon. Minden békeszerető ós haladásra törekvő nővel és férfivel együtt fokoznunk kell harcunkat a demokráciaellencs merényletek ellen, az ellen, hogy betiltják a jobb élet jogút védelmező női és egyéb szer. vezetekot, fokozni kell a harcot az elnyomás minden formája ellen, a nőmozgalom aktív harcosainak le. tartózta tása ellen. Megyei DISZ-gyűléseken választják meg a IV. Világi fiúsági Találkozó küldötteit Mintegy 1300 fiatal . képviseli majd a magyar fiatalokat a világ ifjúságának nagy b'öketalálkozóján. a bukaresti Vlf-en. Ezek a fiatalok ifjúságunk legjobbjai: sztahanovisták, kitüntetett művészek, sportolók, éltanulók stb-, akik méltó kép. viselői lesznek szocializmust építő hazánknak. A küldötteket országszerte megyei DISZ gyűléseken választják meg. Ezeket a gyűléseket június 7-től 21-ig tartják. Szabadságot Rosenbergéknek l Milyen erő! Felzúgó fergeteg! Harsogó árvíz: kér s intelme zeng Kelettől nyugatig méltó nagy indulat minden igaz embert együvé ragad. Millió mellkas egy ütemre tágul s egy orkán zendül nő és férfi szájbul: "Az elítéltnek fényt, szabad fényt, életet! Az emberiesség kéri tőletek*, Mert szörnyű az, hogy van olyan világ, hol vétek, ha az ember élni vágy. Ahol, hogy megöljék az embert, már elég, ha a haláltól félti gyermeket. — i De emberesednek végre a népek, vége a félénk, buta gyermekségnek. És mernek szólni már, hogyha valami fáj... S mi fájna jobban, mint a zord halál?! — Termésthordozó, szőke nyárelő magotduszasztva földjeinkre jő.,, Felette tiszta ég, nyomán ezer virág s dalt susognak a gyümölcs-teli fák. Az élet szép, s e nagy szépség nevében kérjük, követeljük bízón, de keményen, mint harsogó árvíz, felzúgó fergeteg: Rosenbergéknek szabad életet! ANDRÁS SÁNDOR V• Sz. Szemjonov németországi szovjet főbiztos Berlinbe érkezeit tefc a „Právda" cikkeire és a németországi szovjet ellenőrző bizottság feloszlatására. — A szovjet ellenőrző bizottság műkölésének megszüntetése fa V. Sz. Szemjomovnak, a kiváló diplomatának kinevezése önmagában is megcáfol minden rosszindulatú félremagyarázást, Szemjonov Berlinbe való megérkezése világosan tükrözi a szovjet kormány akaratát és változatlan készségét, hogy a nyugati szőve!s'égesekkel esetleg tartandó négyhatalmi értekezleten békés meg. oldáshoz segíti a német kérdést. Berlin (ADN). V. Sz. Szemjonov rendkívüli és meghatalmazott nagy. követ, a Szovjetunió -németországi főbiztosa június 5-én Berlinbe érkezett. Josef Wirth volt birodalmi kancel. lár, az „Egységért, Békéért és Szabadságért Küzdő Németek Szövetségéinek elnöke nyilatkozott a sajtónak a Szovjetunió németor. szágl főbiztosának kinevezéséről. — Bonn nem kívánja Németország újraegyesítését. Ezért nem keltett meglepetést, hogy Adenauerék a legképtelenebb állításokkal felelBidault elfogadta a kormányalakítási megbízást Párizs (MTI). A „Reuter" jelen, tése szerint Budault, a megbukott francia kormány volt külügyminisztere, szombaton elfogadta Vincent Auriol köztársasági elnök ajánlatát, hogy tegyen kísérletet az új kormány megalakítására. Budault, aki a 16 napja tartó francia kormányválság ötödik mi. niszterelnökjelöltje, közölte, hogy kedden vagy szerdán fogja kérni a beiktatást a nemzetgyűléstől — fűzi hozzá a jelentés. Palmiro TogliaHi sajtóértekezlete külföldi lapok tudósítói számára — A kommunisták olyan kormányt javasolnak — mondotta a továbbiakban Togliatti —, amely a békéért és a társadalmi reformokért küzd. Togliatti ezu[án jellemezte ri választási hadjárat menetét. Nem lehet azt állítani — mondotta —, Róma (MTI). Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára csütörtökön sajtóértekezletet tartolt a külföldi sajtótudósítók számára. Kijelentette: Ha a csaló választójogi törvény nem érvényesül, vagyis a klerikális párt nem szer- i !enet azt allíta"i ~ ™°n<i°tta , ,, ,,, , • hogy a valasztasi hadjárat szabad zi meg a szavazatok 50 százalékát légkörben folyik. A kommunisták a és legalább még egy érvényes sza- választási kampányban még is ér. t— 1 • 11 vényesítik jogaikat, mert erősek és szervezetlek. Ezzel szemben meg kell küzdoniök a rendőrség és a helyi hatóságok részéről tapasztalható nyomással. Különösen súlyosnak tekinthető a választási csalások előkésztése a keresztély demokraták, a kormány részéről. vazatöf, akkor a parlament ké( há. zának összetétele hasonló és a hely zet-sokkal világosabb lenne. Ebben az esetben olyan kormány alakításáról lehetne szó, amely a legszélesebb tömegeket átfogó demokratikus erők együttműködésére tá. maszkodnék. Az olaszországi parlamenti választások küszöbén Róma (TASZSZ). Az olaszországi választási hadjárat gyakorlatilag már befejeződött. Június 7-Hi reggel hat órától este 22 óráig és június 8-án reggel 7 órától 14 óráig tart majid a szavazás. 48.743 választási körzőiben kétikét urnát állítanak fel: egyet a szenátusi jelöltekre, egyet pedig a képviselőházi jelöltekre leadandó szavazólapok számára. A képviselőházi és szenátusi választásokra egyidőben kerül sor. Altomáré Iván élelmiszeripari miniszter mondott beszédet a IV. mezőgazdasági és élelmiszeripari műszaki és tudományos konferencián Szombaton a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének székházában tartották a IV. mezőgazdasági és élelmiszeripari műszaki és tudományos konferenciát. Czibor Jánosné, a MÉTE titkárának üdvözlő szavai után Altomáré Iván élelmiszeripari miniszter mondott megnyitó beszédet. Előadást Török Gábor, a konzerv-, hús- és hűtőipari kutatóintézet igazgatója tartott. II Magyar Hők Dsmakralikus S?övelséga táviratban üdvözölte a Hők Világ*ongresszusál A Magyar Nők Demokratikus Szövetsége táviratban üdvözölte a Nők Világkongresszusát, amely pénteken nyílt meg Kopenhágában. A távirat szövege a többi között a következőket mondja: "Drága Barátnőink, amíg ti felelősségteljes munkátokat végzitek a kongresszuson, mi, magyar, nők felkészülünk arra, hogy segítsük a világ összes asszonyainak nevében hozott kongresszusi határozatok vallóraváltását. A Nők Világkongresszusának munkája a gyermekekért, az emberiség békés, boldog jövőjéért a nők újabb millióit fogja harcra lelkesíteni*. • -UU —«— tá. -