Délmagyarország, 1953. június (9. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-30 / 151. szám
KEDD, 1953. JÚNIUS 30. H Magyar űoigozó* Pártja Csongrádmegyei Bizottsága megbízta Csongrád megye dolgozó parasztfiataljait: álljanak a betakarítási és begyűjtési békeverseoy élére Az MDP Csongrádmegyei Bízott, sága vasárnap, június 28-án. össze, hídja a megye élenjáró állami gaz. daeág-i, gépállomási, lermelőszövei. kmzeti és egyénileg dolgozó pu. Tasztfiat aljait, hogy megbeszélje "velük a bókebetakarítáa és begyüj. lés rájuk váró jelentős felada. tait. A Hódmezővásárhelyi Petőfi, kultúrházban megtartott ünnepélyes értekezleten Simon Sándor elvtárs, a Csongrádmegyei DISZ bizottság titkára rövid megnyitó beszédében köszöntötte a megjelent fiatalokat s utána Forgó Lászlóné elvtársnő, az MDP Csongrádmegyei Bizottsál ga párt és tömegszervezif<tek osziá. lyának helyettes vezetője szólóit Csongrád megye mezőgazdaságban dolgozó DISZ tagjaihoz és a DISZ. en kívülálló fiataljainak küldöttei, hez. Fiatalságunk lelkes harcosa ötéves tervünknek J — Kedvea ifjú barátaim! ' Csongrád megye dolgozó paraszt, fiatalságának képviselői! A IV. Világifjúsági Béketalálko. tóra készülve a népi demokráciánk előtt álló nagy feladatok egyik igen fontos részét kívánja pártunk megbeszélni Csongrád megye dol. gozó parasztfiataljainak képvisie. löivel. Ez a nagy feladat az aratás, cséplés, begyűjtés gyors befejezése. Pártunk, a Szovjetunió Kommunista Pártjának példája nyomán, mindig nagy gondot fordított az ifjúságra Bátran vonta be és bízta rí a legnehezebb fej adatokat is, tudva uzit, hogy az ifjúság lelkes építője hazánkban is a szocializmusnak. A magyar fiatalok a párttól kapott feladataikat eddig becsülettel teljesítették; teljesítet, ték és teljesítik, amikor termelési eredményeik növelésével harcolnak a békéért, amikor jól tanulnak, s amikor, mint néphadseregünk büszke katonái, őrködnek szép hazánk bókéje fellett, készen arra, hogy megvédjék határainkat o fasiszták, a tiloista banditák terve, zeit provokációi ellen. Ifjúságunk lelkes harcosa volt hároméves tervünk valóraváltásának, harcos ré. szese ötéves tervünk megvalósító, iáért vívott harcunknak is. Hibákról és hiányosságokról Az elmujt év©k alatt tehát nagy egészében jól dolgoztunk, megálltuk helyünket, de vannak 'hiányoaságai munkánknak, melyeket ki koll javítanunk- Az almuk, évek alatt jelentősen javult a DISZ munkamódszere, mégsem gazdája teljesen területének. Különösen ín. lun még most is Sok parasztfiatal nem tagja a DISZ-nek Ennek egyik oka az, hogy a DISÍC szervezetük egyrcsze még most sem politikai iszjttrvezet, hanem hajlandóság van bizonyos kultúregyletfé, /táncisko. Iává való válása, ami a komolyabb, az idősebb fiatalokat nem vonzza a DISZ.be. Sok hiba talál, haté az ifjúság termelésre való mozgósítása terén is döntően a fa. lun, ami a parasztfiatalok neveié, s-éneik hiányából ered. Nem vált a DISZ még mindig a KomszomoL hoz hasonlóan a termelés roham, csapatává. Hiányosság tapaszialható a szocialista szektorban dolgozó fiatalok nevelésénél is. Kevés ifjúsági bri. gád van. A 20 tvem felüli fiatalok DISZ-he való bevonásával e®ek számát a jelenlegiek többszörösére lehetne emelni Sok termelőszövet, kezeiben még nincs DISZ szerve, zet, elégtelen a DISZ-nek az élen. járó parasztfiatalokkal való foglal, kozása is. A hibák jelentős része a rossz szervezeti életből adódik. Számos olyan DISZ szervezet van megyénkben, ahol hónapokon ke. resztül nincs vezetőségi ülés vagy taggyűlés. Beszélt Forgóné elvtársnő arról is, hogy lassú a DISZ tagság léiszámának növekedése és hogy a DISZ bizottságok nem eiéggé já. rulnak hozzá a párt erősítéséhez, az élenjáró DISZ Fiatalok tagje. lőttnek való javasolásával Él. mondotta, hogy a DISZ-munka megjavításához rendszeresebbé, tervszerűbbé kell tenni a pártszer. vezetéknek a DISZ-el kapcsolatos munkáját. Harcolnunk kell a páit Központi Vezetősége 1952 június 28.i határozatának megvalósítása, •ért, amely feladatul szabja elénk, hogy a falun olyan DISZ szervezeteket kell kialakítanunk, mojydk O párt vezetése alatt az ifjúság döntő többségét szocialista szel. lemben nevelik és a falu szocia. lista építésének lelkes roham, csapatává szervezik Hangsúlyozta, hogy a DISZ munka megjavítása még magasabbra fokozza azt a lel. kesedést. amellyel a dolgozó P*1rasitfiatalok népünk jobb termésért és a betakarítás sikeréért folyó harcához járulnak hozzá, — majd így folylntla: Álljon helyt a termelésben a rohamcsapat —• A Csongrádmegyei Pártbi. zottság most azzal a nemes féladattal bízza meg a csongrádme. gyei dolgozó parasztfiatalokat, hogy álljanak az aratás, cséplés, begyűjtés élére. Igazi rohamcsa. palként küzdjenek a növényápolás, aratás, cséplés, begyűjtés gyors befejezéséért, a falusi párt. és DISZ-szervezatek irányításával. Igazi roham csapatként küzdjenek a miniszteranács aratás, cséplés, tarlóhántás. másodvetésre vonat, kozó határozatának maradéktalan végrehajtásáért. A DlSZ-tagok mindannyian. a DISZ.en kívüli fia. falóiknak pedig 75 százaléka vegyen részt « vers«nyben. Az aratás si. keréért, a növényápolás minőség, ben való azonnali elvégzésével harcoljanak. A DISZ szerv özetek biztosítsák jó nevelőmukával, hogy a termelőszövetkezeti tag DISZ fiatalok ég hozzátartozóik azonnal kapcsolódjanak be a munkába. A DISZ mozgósítsa az úttörőket a pedagógusok .segítségével a kieveu sebb szakértelmet igénylő növé. nyek ápolásáraA nyári mezőgazdasági munkák gyors elvégzése érdekében 'érjék el a DISZ szervezetek az állami gazdaságokban, hogy a gabona 95 százatékát géppel arassák. Ehhez megyénkben meg vannak a kellő adottságok. E feladat megvalósító, sa érdekében minden aratógépen dolgozó fiatal és kombájnvezttő lépjen versenyre egymással. Minden kombájnnál és arató gépnél tartsanak két műszakot. A komibáj. nok legalább 130, az aratógépek l37o/„.ra teljesítsék napi normájukat Jó politikai munkával, a fiatalok versenylendületének fokozásával, ifjúikági brigádok létrehozásával V-rjék el a DISZ szervezetek az állami gazdaságokban, hogy az ara. tást öt nap alatt befejezzék. A gép. állomásokon alakítsanak DISZ ara. tóbrigádokat. Pusztamérgesen, Székkutason. Derekegyházán, Szen. tesem, Mindszenten, Kisteleken, Röszkén, Sándori alván és ÓföL deákon egy-egy aratóbrigádot, Hódmezővásárhelyen, BaJtidán, Nagymágocson. Cserebökényen, Csongrádon. Sövényházán, Deszkien két aratóbrigádot, a királyhegyes! gépállomásnál pedig három arató, brigádot alakítsanak. A gépállomásokon dolgozó brigádok közül legalább 23 óragrafi. kotios módszerrel dolgozik. Csatlakozzék fiatalságunk a tiszavasváriak felhívásához Valamennyi falusi DlSZ-szervezetünk szervezze meg a gépállomási ifjúság csatlakozását a tiszavasvári fiatalok felhívásához és ebben a békeversenyben a termelőszövetkezetek gabonájának 45 százalékát géppel arassák le. Segítsék elő, hogy a termelőszövetkezetek hat nap alatt learassanak. A növénytermelő brigádokon kívül szervezzenek a DISZ-szervezetek legalább 130 aratóbrigádot. Hódmezővásárhelyen 13. Szentes járásban 34, Csongrád járásban 10, Szeged járásban 40, makói járásban 30, Szeged városban 3 aratóbrigádot alakítsanak. Indítsanak versenyt a kombájnvezetők között a 400 hold gabona learatásáért. Adjanak ki versenyzászlót "a legjobb kombájnvezető", »a legjobb ifjúsági aratábrigád"-cím elnyeréséért. A DISZbizottságok gondoskodjanak a verseny rendszeres, három naponkénti értékeléséről, adjanak jelentest a területükön lévő két legjobb DISZbrigád eredményeiről. A DISZ-szervezetek szervezzenek önkéntes aratóbrigádokat az egyénileg dolgozó parasztfiatalok között. Mozgósítsák a fiatalokat a kevés munkaerővel rendelkező egyénileg dolgozó parasztcsaládok megsegítésére. Ezzel járuljanak ahhoz, hogy az egyénileg dolgozó parasztok hét nap alatt befejezzék az aratást. A DISZ-szervezetek 55 községben szervezzenek önkéntes készenléti brigádokat. Hódmezővásárhelyen, a szentesi és a makói járásban 15— 15, a csongrádi járásban 10, a szegedi járásban pedig 20 készenléti brigádot alakítsanak. A DISZ Megyei Bizottság három naponként tájékozódjék az önkéntes brigádok munkájáról s az aratás befejeztével értékelje eredményeiket; részesítse jutalomban a legjobban dolgozó önkéntes brigádot. Á kétfős műszakért... Ezután beszélt Forgóné elvtársnő arról, hogy a DISZ-fiatalok őrizzék a határt az ellenség Kártevésétől, jelentsék a tanácsnak az aratásra ért gabonatáblákat. Szervezzék meg a DISZ-fiatalok a tűzőrséget is s a szemveszteség csökkentéséért az úttörők bevonásával gyűjtsék össze az elszórt kalászokat. Gondoskodni kell a cséplés idején az éjszakai tarlóhántásról is. Szólt arról is. hogy a DISZ-szervezetek harcoljanak a learatott gabona gyors behordásáért. Jó felvilágosító munkával segítsék elő, hogy minél többen közös szérűre hordjanak. A DISZ cséplőbrigádok csatlakozzanak az Üllés község árpáddűlői DISZ-fiatalok kezdeményezéséhez: az 50 vagonos mozgalomhoz. A Bredjuk-módszerrel dolgozó cséplőgépek munkáslétszámának 80 százaléka DISZ-fiata] okból tevődjön össze. Az állami gazdaságokban legalább egy cséplőgépnél DISZ cséplőbrigád dolgozzék s szervezzék meg a két műszakot úgy, hogy az egyik váltásban fiatalok, a másikban felnőttek dolgozzanak versenyben egymással. Elmondotta azt is Forgóné elvtársnő, hogy a megye területén legalább 70 DISZ cséplőbrigád kettős műszakban dolgozzék a cséplés gyors és szemveszteség nélküli befejezéséért. A DISZ-szervezetek mind az aratás, mind a cséplés idején gondoskodjanak a rendszeres sajtóolvasásról, a fiatalok politikai neveléséről. Segítsék a DISZfiatalok a pártszervezetek harcát azért, hogy minden területen a cséplőgéptől teljesítsék az állammal szembeni kötelezettséget. A dolgozó parasztfiatalok versenykedvének fokozása érdekében feladatul szabja a párt a DISZszervezetek elé, hogy rövid kultúrműsorokkal köszöntsék étkezési szünetekben a dolgozókat, biztassák a lemaradókat. A kultúrbrigádokat az úttörők bevonásával szervezzék, kérve a pedagógusok és a tanácsok oktatási osztályainak segítségét. A minisztertanács határozatának végrehajtásáért folyó harcban a DISZ-szervezeteknek mind politikai, mind szervezeti téren jelentősen meg kell erősödniök — mondotta Forgóné elvtársnő. Növeljük DISZ szervezeleink taglétszámát A párttól kapott harci feladat végrehajtásába vonják be a DISZszervezetek a DISZ-en kívülálló fiatalokat is. Az elkövetkezendő három hónap alatt legalább tízezer fiatallal kell a DISZ-tagság létszámát növelni, súllyal a falun, az aratás, cséplés, begyűjtés munkáiban kitűnt ifjak közül. Ehhez a húsz éven felüli fiatalok fokozott bevonásával legalább 70 tszcs-ben DISZ-szervezetet, vagy csoportot alakítsanak. Éljen valamennyi DISZ-szervezet rendszeres szervezeti életet. A munkában élenjáró fiatalokat javasolják a DlSZ-bizottságok bátran tagjelöltnek. Meg kell erősíteni a DlSZ-vezetőségelcet, bizottságokat is a termelő és DISZ-munkában kitűnt legkiválóbb fiatalokkal. Ezután még beszélt arról is Forgóné elvtársnő, hogy a DISZ-szervezetek — főleg a gépállomási DISZszervezetek — segítsék a termelőszövetkezetek, csoportok DISZszervezeteinek munkáját, a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztése érdekében. Hangsúlyozta: a falu fiataljai járjanak élen a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésében a szocialista mezőgazdaság megteremtéséért. Kim Ir Szen marsall választávirata Peng Teh-huaj tábornoknak Plienjan (Üj Kína) Kim Ir Szen amrsall, a koreai néphadsereg főparancsnoka vasárnap köszönetet mondott Peng-Teh-huaj tábornoknak, a kínai népi önkéntesek parancsnokának, a koreai háború kitörésének harmadik évfordulója alkalmából hozzáintézett táviratáért. Ki mlr Szen távirata a következőképpen hangzik: "Meleghangú üdvözletéért, amelyet ön a koreai felszabadító háború harmadik évfordulója alkalmából a koreai néphez, a koreai néphadsereghez és hozzám intézett, a koreai nép, a koreai néphadsereg és a magam nevében hálás köszönetet mondok önnek, valamint a kínai népi önkéntesek parancsnokainak és harcosainak, akik nagy segítséget nyújtottak nekünk az imperialista támadók ellen viselt háborúban, a béke és szabadság megvédésében. Mélységes meggyőzdésem, hogy a koreai és kínai nép, valamint a két nép hadserege között fennálló harcos barátság és egység még tovább szilárdul és meghiúsítja az ellenség minden tervét, hogy ezzel nagymértékben hozzájáruljon Korea és Kína szabadságának és biztonságának megvédéséhez, valamint Ázsia és ez egész világ békéjéhez", Felkészültünk az új feladatokra Öi» állunk déli határainkon Forgó Lászlóné elvtársnő beszédét a jelenlévő küldöttek lelkes hozzászólásai követték. Csongrád megye dolgozó parasztifjúságának küldöttei őszinte lelkesedéssel fogadták e kitüntető megbízatást, amely méginkább fokozza a IV. Világiíjúsági Béketalálkozó csongrádmegyei előkészületeinek jelentőségét. Az ifjú hozzászólók beszéltek arról, hogyan akarják a megbízatást teljesíteni, többen beszámoltak a növényápolásban elért eredményeikről; arról, hogy már sok helyen megalakították az ifjúsági arató- és cséplőbrigádokat. Másutt VIT műszakot szerveztek és szerveznek. A fiatalok hozzászólásai bizonyítják, hogy megyénk dolgozó Még szélesebbkörű versenyt indítunk A Szegedi Bútorgyár dolgozói az első félévi terv maradéktalan teljesítéséért kemény harcot folytattak Lelkes, odaadó munkájuk nem volf hiábavaló, mert félévi tervü. ket június 26-áu részleteiben is te!, jesítették. Valamennyien tudják azonban, hogy eredményeinket még tovább kell fokoznunk. Ennek érdeklőiben \l®alalvezetősiégünk és a műszakiak. orra törekszenek, hogy a félévi tervünk teljesítése után biztosítsák a zökkenőmentes átmenetet a harmadik negyedévre. Június 29_én, tegnap üzeimré. gzenkint megbeszélésre jöttek össze dolgozóink, s a műnk a verseny ed. digi tapasztalatait s a következő időiben reájuk váró feladatokat be. szélfék meg Az új negyedévben még szélesebbkörű versenyt indlí. tunk üzemünkben a terv egyenlő, tességének megteremtéséért, amely komoly szervezési, agitációs mun. kát követel meg a párt. és a szakszervezet aktíváitól. Ezért fokozott, taibb párteJlenőrzésrc van szükség a termelés mindien területén, hogy a harmadik negyedévben a napon, kéníti ütemességet betartsuk. Halász Lajos Művezetőink előkészületei A Szegedi Kenderfonógyár vól. lalatvezetőségie és műszaki dolgozói a harmadik negyedévre már júni. us hónap első felében üzemrészeik, re és gépekre is felbontották a tervet A művezetőink miután megismerték milyem terv-feladat vár rájuk a következő negyedévben, megtElttek mimdlen szükséges élőké, születet Különösen a termelést gátló hibák megszüntetése érdeké, ben intézkedtek. Minden eddiginél gondosabban ellenőrizték a gépek üzemképességénak állapotát s «hol a legkisebb hibát észlelték, azon. nal kijavították. Gondoskodtok ar_ ról is, hogy üzemrészükben bízta, sítva legyein a szükséges nyers, anyagmennyiség A fokozottab mi. nőségjavítás érdekében Szabó Vik. tor, a szárazfonó üzemrész művezetője előkészítette, hogy ha a gé_ peken egy.egy orsó meglazul. — ami gubancos csévéket idéz elő. — a legrövidebb időn belül kijavítsák, így el tudják érni, hogy ,a har. madik negyedévben teljesen meg. szüntessék a gubancos csévéket. keresztül megmagyarázzák a doL gozóknak, milyen feladatokra kell felkészülniük a harmadik negyedévi terv végrehajtásához. Elsősorban a minőség javítása, az önköltségcsök. kent és és a munkafegyelem meg. szilárdításáról beszélgetnek el a népnevelök dolgozótársaikkal Szta. hánovistáinik, élenjáró dolgozóink igéretef tettek arra. hogy a Röcer. mozgalmat még jobban kiszélesítik, hogy a harmadik negyedévben száz százalék alatt teljesítő ne legyen az üzemben. Schuszter János Népnevelők a zavartalan átmenet sikeréért A félévi terv túlteljesítéséért indított munkaverseny lendületét dolgozóink a harmadik negy.xlevben tovább fokozzák. Az újabb sikerekhez azonban az szükséges, hogy minden előfeltétel meglegyen, amelyek biztosítják, hogy a harmadik negyedévet zökkenőmentesen kezdjük meg. A zavartalan átmenet érdekében műszaki dolgozóink gondoskodtak a megfelelő anyagellátásról, a munkaerők átcsoportosításáról és a segédanyag előkészítéséről ls. A harmadik negyedév előkészületéből kiveszik részüket a pórt és a szakszervezet aktívái is, akik mór napokkal ezelőtt ismertették a harmadik negyedévi tervet s azt, hogy milyen feladatok megoldása vár minden egyes dolgozóra az elkövetkezendő időszakban. A napokban megtartandó tervismertető értekezlet jelentőségéről is beszélgettek munkatársaikkal és előkészítették a dolgozókat, hogy a harmadik negyedévi terv ismertetésénél minél nagyobb számban tegyenek javaslatot az új feladatok sikeres végrehajtása érdekében. A Szegedi Ecsetgyár dolgozói » június utolsó napjaiban elért eredményeikkel is bebizonyítják, hogy jól felkészültek a harmadik negyedévre. Dobó Sándor tegnap 171 százalékot teljesített, Király Jánosné sztahánovista előirányzatát naponta túlszárnyalja. Legutóbb 152 százalékot ért el. A brigádok közötti versenyben a Béke-brigád tagjai kerültek az első helyre 151 százalékos teljesítményükkel. Az ifjúmunkások között pedig Kormányos Mária jár az élen 141 száA pártalapszervezietek a népneve, zalékos eredményével, lökön és pártcsoportbizaimiaikon I Doktor Lajos parasztfiataljai megértették az ál- Komszomol-tszcs DISZ-tagjai belami begyűjtés jelentőségét. El mondották, hogy a cséplés idején a legnehezebb helyeken fognak dolgozni és elsők között lesznek az állam iránti kötelezettség géptől való teljesítésénél is. Korpa Mihály elvtárs, a gyálarétl Komszomol tszcs DISZ-szervezetének küldötte például elmondotta, hogy a csülettel teljesítik a párttól kapott megbízatást, hogy ezzel is csattanósan válaszoljanak a hazánk déli határain ólálkodó titóista janicsároknak. A békéért folyó harcukat erősítik a Komszomol-tszcs DISZfintaljai azzal is, hogy az első elcsépelt gabonamennyiséget azonnal beszállítják teherautójukon az állam raktárába. A csongrá<lmegyei fiatalság bebizonyítja: méltó a rohamcsapat címre Végül Simon Sándor elvtárs, a DISZ Csongrádmegyei Bizottságának titkára szólt a fiatalokhoz. — A Csongrádmegyei DISZ Bizottság Csongrád megye valamenynyi DISZ-tagja nevében kitüntető megbízatásként fogadja a párttól kapott feladatot, melynek végrehajtása minden DISZ-tag számára megtisztelő kötelesség — mondotta. A párttól kapott feladat nagy, de a csongrádmegyei fiatalok képesek annak végrehajtására. A DISZ Csongrádmegyei Bizottsága felhív minden DISZ-tagot és dolgozó parasztfiatalt az aratás, cséplés, begyűjtés sikeréért való cdaadó munkára. A megyei DISZ Bizottság vándorzászlóval tünteti ki a betakarítási és begyűjtési békeversenyben legjobb eredményt elérő arató- és cséplőbrigádot, Az aiatásban, cséplésben és begyűjtésben legjobb eredményt elért DISZ alapszervezetet pedig könyvtárral jutalmazza. Előre hát Csongrád megye dolgozó parasztfiataljat az aratás cséplés és begyűjtés határidő előtti gyors befejezéséért! Készüljünk a párttól kapott megbízatás maradéktalan teljesítésével a IV. VilágIfjúságl Találkozó megünneplésére! Bizonyítsuk be pártunknak, dolgozó népünknek, hogy biztos kezekbe helyezte az aratás, cséplés ós begyűjtés ügyét; bizonyítsuk be, hogy méltók vagyunk a termelés rohamcsapata címre. Az értekezlet a világifjúsági Induló eléneklésével fejeződött be.