Délmagyarország, 1953. május (9. évfolyam, 102-126. szám)
1953-05-22 / 118. szám
4 PÉNTEK, 1053. MÁJUS ""*• A szegedi Táncsics iss nyerte el „a megye legfőbb tsz-e" verseny zászlaját Az ipari dolgozók példáját követve, a megyei termeidcsoportok te több és jobb munkával készültek a választás napjára. Május 17 tiszteletér* — a magasabb terméshozam biztosítása érdekében — a megye területén valamennyi tszcs válla'ta, hogy a tavaszi mezőgazdasági munkák: a szántást, vetést és gyomtalanítást, valamint a beadást határidő előtt végzi el. E neme© verseny kezdeményezője a hódmezővásárhelyi I>óz.sa és Alkotmány tsz volt, amelyhez a szegedi termclücsoportok is lelkesen csatlakoztak. A választási békeveruenv értékelésének alapján s szegedi Táncsics tsz tagjai küzdőtlék fel magukat az első helyre, akik mind a begyűjtésben, mind pedig a mezőgazdasági munkákban kiváló eredményeket értek el. Az első helyet a ©zegetli Táncsics tsz. a második helyet a hódmezéivásárhelyi Dózsa tsz, a harmadik helyet pedig a makói Úttörő tsz érte el. A szegedi Táncsics tsz tagjainak néhány nap múlva ünnepélyes keretek között nyújtják át a Csongrádmegyei Tanács vándorzászlaját, amely arra serkenti majd a ,sz tagságát, hogy az eridiginéi még jobb munkát végezzenek ós a betakarítás utáni eredményekkel valóra váltsák Rákosi elvtársnak telt ígéretüket és nocsak a megyében, hanem •z országban ia első helyre kerüljenek. Távolítsák el a kulákokat az Újszegedi Kísérleti Gazdaságból Szövetkezetünk az elmúlt húnnp óta folyamatosan szállított kukoricát az Újszegedi Kísérleti Gazdaságnak. Eddig 230 mázsát adtunk át és minden szállításnál ideiglenes átvételi elismervényt adott a gazdaság vezetősége földműve sszövetkezelünk részére. Amikor a leszállított kukoricamennyiségről kiállítottuk a végleges átvételi elismervényt, a gazdaság vezetői aláírták nevüket, de nem bélyegezték le az elismervényt. Azóta e leit már három hét. Szövetkezetünk küldöttsége három esetben járt már a gazdaságban, de eddig még nem bélyegezték le az elismervényt. Ennek következménye nz lett, hogy a Terményforgalmi Vállalat kötbérrel fujtott bennünket, mivel a leszállított kukorica után 2 i órás belül nem küldHik el az elismervényt. • Mindez azért történt meg. murt a gazdaságban lévő Csal a Dezső szegedi, Wolford Mlk'ós des-jki, Wolford Lajos, Masa István és Ucbó Szilveszter mó'»halmi és Schaffer zzőregt kulákok, akik beférkőztek a gazdaság vezetőségébe, kényük-kedvük szerint szabotálják a beooz. tásuk révén rájukbízott munkát és bürokratikus Intézkedésekkel gátolják ai egészséges gazdasági fejlödé'f. Lota Ferenc a deszki földműveaszövetkczel ügyvezetője -—•api w * Pártkire k Éniesíijük o Politikai gazdaságtan I. évfolyam propagandistáit, hogy 1953 május 23-án, .szombaton dél. után 2 órakor n Pártoktatók Házában konferenciát tartunk. Ponlos megjelenést kérünk! Értesítjük az alapismeretek, politikai iskola I., II. évfolyam propagandistái', hogy részükre 22-én, pénteken déiulán 5 órakor a szokott helyen, — tehát; alapismeretek a Pártoktatók Házában, politikai iskola I. az Építőipari Technikumban, politikai iskola II. < Radnóti Gimnáziumban, Az előző hé. toll előadott anyagból propagandista ízemináriumookint vi'át rendezünk. Pontos megjelenést kérünk. Értesítjük a Bolsevik Párt l. éves propagandistáit és hallgatói', va'a. njbl » Sztálin elviái*, életrajza propagandistáit és hallgatóit, hogy részükre a brosúra megérkezett a pártoktatás házában, á'vehetik. Párloktatái Háza Érleiltjük a Politikai Gazdaság tan ezak I. é* IL évfolyamának hallgatóit és propagandistáit, a PArttorlénet II. évfolyamának hallgntóit és propagandistáit, hogy n soronlévő anyaghoz az megérkezett. Kérjük, vegyék át Pártoktatók Házábaa Városi Pártbizottság Agit. Prop Osztály Értesítjük a politikai gazdaságtan II. évfolyam hallgatóit, hogy az elmaradt konferencia helyett a sza kásos helyeken és időben 1953 ml jus 23rán konferenciát tartunk. Pontos megjelenést kérünk. Agit Prop. Osztály fl csongrádmegyei tsz-ek nyolcvan kilométer hosszú erdüsávot telepítetlek a tavasszal A Csongrádmegyei Erdőtálepí'ő Állcmás tavaly több, mint kétszeresen túlteljesítette tervét, s ezért elnyerte a földmüve'ési minisztér!um vándorzászlaját. Az Erdőtelepítő Állomás dolgozóinak jó szervező munkájával a szegedi járás ós Forráskút község is első let' az országszerte fo'yó erdősítési versenyben. A megye ebben nz évben is élenjár a fásításban: négy millió 200 ezer facsemete és több, mint 200 ezer suháng elültetésével 330 százalékra teljesítették a tavaszi tervet. Szakszerűen Bsszeállitott talaj, terkéo alapján mindenütt olyan fákat ültetlek, amelyek a táj adottságainak legjobban megfelelnek. Á t ami sdóozö vetkezetek mindenütt é'unjárnak a fásításban. Az előirányzott 326 hold helyett 557 t#!dom több, irán' másfélmillió facsemetét ' és suhingot ülteltek el. ,A megyében több helyen — ettö" sorban Makó termelőszövetkezeti városában, s Kübekházn termelőszövetkezeti községben n 'sz'ek a füves-vetésforgó bevezetését ter* vezik. Az ehhez szükséges erdősávok telepítését már meg is kezdték, egyenlőre az állandó területek, utak mentén. A makói József Ate tila-tsz az idén már mintegy 25 holdon létesített 20 méter széles er« dősávokaL A megye termelőszövetkezetei 210 holdon, mintegy 80 kilométeres hosszúságban létesítettek erdőpásztákat a tavaszi fá. sitás folyamán. A megye erdőtelepítési tervének túlteljesítéséhez jó munkával járultak hozzá ae iskolák fiatóljni, az úttörők. A szegedi járás úttörői egyedül a „fák hetében" közel 60 ezer facsemetét üttettek el s most már több helyen a fák e'ső ápolási munkáit is elvégezték. SPORT HAZAÉRKEZETT ROMÁBÓL | Szeqed váró? „tízek" asztalitenisz A MAG VAR LABDARUGÓ bajnoksága VALOGATOTT ' Szombaton i-a vasúi-nap rendezik Az olaszok ellen Rómában r.azvsrerfl meg Szegeden Szeged váron ..tizek" ... győzelmet aratott miigvsi labdarugó asztalitenisz bajnokságát. A bajnokÜtmutatÓ ; válogsto-t csütörtökön reggeI viasza. -ágon a féifI. rői éu ifjúsági csoporérkezett Budaneeíre. A Kaiét! pályaudvar érkezési oldalának elöcwtrnokában Tltitoe Pál. ai OT3B labdarugó osztAlyár.ak vezesője üdvözölte a válogatottakat. „Győzelmetek Igen nagv Jelen t/a* gü azéri le mondotta — mivol azt az országgyűlési vál.reztáeok nap. ján értétek el. A külföld felé bebi. zonyttotluk, hogy dolgozó népünk a választások sorát.' hatalma* gyöeJ. tokban a legjobb tiz versenyző vesz részt A férfi és nőj versenyek a Gu'enberg.utcaj általános iskola tor. nste.-mében, az if|ú*ági küzdelmek az Sz. Vasas Szkilir.'.kőrütl klubhelyiségében kerülnek aorra szombaton délután 4 éa vasárnap délelőtt 10 órától. Sporikér alakult Röszkén A közelmúltban Röezke község eportö'etében igen r.agy jelentőségű met aratott, ti pedig olasz földön j esemény zajlott le. A kultúrotrhon mulatjátok meg s'OclaUeta eportkul- ban megtartották a sporkör alakuló A lucerna első kaszálása Valamennyi takarmánynövényünk között legfontosabb a lucerna. Ez szolgáltatja (erületegysógcnkint a legtöbb és élettanilag a legtökéletesebb tápértéket. Kataszteri hokktnldnt 30 nvázsás közepo© minőségű szénatermést feltételezve körülbelül 300 kg emészthető fehérjét nyújt, mely 5500 liter tej előállításához «U«igciidö. Előállítás{ költsége S0 százalélckal atar\'r^/abb, mint a zalosbiikkünyszénáé, vagy más egyéb nyári takarmányé. A lucernának tiszta veiéebeo a talnjgazdagT'tó, füveskeverókhon u tiálajgazdagitó fa tnlajszcrkczetjavító hutává általában iemorvtes. Széna alakjában téli takarmányozásuuk gerincét képezi. A Mínakó•zíteara azonban nem fordítanak a termelők akkora gondoj, mint •mekkorát kellene. A virágzás legelején vágott, te. hát kaszaérett lucernánál (első kaszálás) n szár és a levél arányú 50—50 százalék. A levél fehérjotortalma legalább kójszer akkora, mint a száré. A szénakészítésnél tehát a legfontosabb teendő: a levélhullás teljes megakadályozása! A kísérletek és a gyakorlat azt igazolja, hogy a közönséges, illetve ízokáscw szénakészítfai eljárásnál nem »zük6éges a lucernának a t aljig kiszárítása. Mindig vonódott állapotban — amikor n legkevesebb a levélhullás — tröténjók a hordás ós a kazalozáfi. Ha pedig kissé nődre. scl>b az időjárás és emiatt szívó, s&bb szénát kellene hordanunk, keverjük nzt szalmával, a kazal aljára rőzsekötogeket, «i kazalba pedig szellőztető kürtöket helyezzünk. Ilyenkor különösen jó, ha vassal, vagy hőmérővel n széna felmelegedését ellenőrizzük és szükség esetén széjjeldnbjuk a kazlat. A luecrnaszéna kétzllécénél sohasem <a megrögzült szokásokat, btC nrbn az adott helyzetet tartsuk szem előtt. így például n rendeket csak akkor forgassuk, ha azok olyan vastagok, liogy forgatás nélkül nem túránk magas fejlettségét." Sebe* Gusztáv az OTSB elnökhelyettese, az Olaszországban szerepel' labdarugó válogatott vezetője el mondotta, hogy nagyszerű a'kerünk ós voze íeégváloszitó gyűlését. Az új sportkör vezetősége: Elnök Bankóczy Béla. helyettese Bálirt Ferenc, gaz, daeági felelős Császár Balázs, szer. veaéal felelőt IGrály Mihály, propa. 1953 MÁJUS 22 PÉNTEK " , veaédl felelői K'ráJy Mihály, propa. IDOJARASJELENTÉS eredményeként az olesz dolgozók ' ganda fe'elöo Szalma Ferenc, «aj,óVárh«»ó Időjárás I * ízor.rel kérték a mérkőzés utár.1 na tudősftó CslHag Jutta A/ ellenőrző péntek estigi VáL l pókban felvételüket a Kommunista bizottság elnöke Szűcs András. m• ; Pártba. A válaezaásl gyűléseken * j gok: Kies Sándor Uivászi Imre, Ml szónokok gyakran használták fel , hiúecz István, Tapodi Gyute éo Tom agltációként a magyar «portelken. j,ácz Jrtz.sef MHK próbáztató bízott. •rszii 12-1 l fo ló felhőzet, tófcb heiyan eső vsgy zivatar. Mérsékel északkelé',!. kelett szél A meleg idő tovább tart Várhafó hőmér. sókleji értékek az területére: Pénjeken regqel délben 24—27 fok közölt. MO£l 9: R«iSzabadség: Háromnegyed 6, felmos szlqet (május 27-ig). Vörös Csillag: 4. 7: Föltámadott a terqer (május 24.1®). Fák'ys: Háromr.egved 6, 8: Menqa! Népköztársaság. — Április 4 (májue 24-lg). SZÍNHÁZ Eete 7: Windsori vlg nök. Moliero bérlet (11). KÖNYVTÁR Somogyi: Délelőtt 10 órától eelo 7 lg (Könyvkölcsönzési délután 2-től este a óráig). Gorkti (Horváth M.-u. 3. MSZT szék ház): Hétköznapokon délelőtt 10-fől 2.lg; délután 3-tól 7 óráig Könyvkölcsönzés. A Járási Könyvtár: Könyvkölcsönzés minden hátköznap sze"da kivételével délután 4 órától 7-lsz: vasárnap délelőtt 8 töl 12.1g felnőttek részére Az iriúság részére szerda és vasárnap kivételével minden nap fél 2-'.fil <l-'g Olvasóterem nyitva szerda kivételé vei minden nap délután 2-töl 7-ig. Vasárnap 9"<ől 12.tg. FELHÍVÁSI Felhívom mindazoknak a figyelmű!, száradnak át. Vagy például csak ükkor less helyénvaló a rendek petrencózéee, ha AZ összehúzott ren. deklwl sem volna elég szapora a széna hordása, avagy axiikség volna arra, Itogr a levegő még a patren<őkben ia átjárja kissé a lucernát. A pe-trencHtet minél hamarabb hordjuk le a földről, mert alattuk a hieenví, kiritkul. A legkevcofebb veszteséggel szárítjuk lucernánkat szénává különböaó ájxsokon, rácsokon, «tb. Ezek. h«z azonban külön felszerelésre vau azökaég. A legegyszerűbb és igen kitinéi sténakész'défi eljárás a Kimd professzor féle. Ennél a lueemát a kaszálás után azonnal, vagy két három órán belül gereb. ly<i!;kel — * rendek fekvésére kereaztirinylaui — 30—60 cm átmérőjű hang-erekbe, tömör „hurkákba" ÖG/bjoh áraljuk A hengerekben a lucerna kél.három nap alatt felje" ^ sen kiszárad, így legfeljebb egy-1 akik a vdros területén az utcák és szeri átfordításra aioral. Ha a heu- j terek, töl (érek ás úták mentén lévő serek rn^.-iL-nának. egyszeri á.for | [^S.E^JÖ' ' dlfás elegendő az újból való meg. száradáshoz. A hengereket eltere. gstei. vagy megbolygatni nem szabad. Ezzel nz eljárással szárított lucernát no hordjuk reggel, baa-matoa állapotban, mert megromlik a kazalban. I-Ia a .széna két marokra fogva, gyenge húzogiatáneat elszakad, víztaralma nem több 20—22 százaléknál, nyugodtan rakhatjuk végleges helyére a knzallm. Az idei cscpadélcotnak ígérkező májusi időjárásban lucernánk első kaszálását a Kund-féle eljárással tudjuk osak meflekő minőségű szénává szárítani. Az érdekeltek for. dúljanak bizalommal a járási (városi) tinácsok mezőgazda/rági osztályaihoz, ahol ezen eljárásra vornlkozólag bőséges felvilágosítást, esetleg brosúrát Í3 kuphalnuk. Balogh Pál, a Szegedi Mezőgazdasági KL sérteti Intézet munkr.Hrsa. legteljeeebb cáfolatát odva a római kommunlataellene* klállltásr.ak. A SZOMBATI LABDARUGÓ MOSOR Ady tér; F41 5 órakor IzwidűtetPed. Fölfk. váróé- I. o. balnoki. Hunyadi tér, 5 órakor Épületlakatos—Jutaárugyár véroei II. o. baj. nokl. Cserepes sor: Fél 5 órakor MTSK— OMSEG városi IT. o. bajnoki. Honvéd külső pálya: 2 órakor Szikra Előre városi II. o. bajnoki. Külső Lokomotív pálya: 5 őrakor lek. iRazgatóeág—Bőrűeök vároei II. o. bajnoki. Szabadság tér: Fél 5 őrakor Fűtő. ház—Pelő'i városi II. o. bajnoki. Ujszeqedi VL pálya: 5 órakor Újszegedi VL—Dózsa városi tán»lék bojtoki. Birkózás Komoly edaisekkel k黫ü'nek Sze, ged Ifjúsági birkózót a szombaton és vasán ap sorra kerülő öt város bir. kózó bajnokságára. A «zsbed- éi kösötlfogású Iflúságl birkózó balrolc. ságon Debrecen, Mfckp'.c, S-onok. Kecskemét és Stáged legiobbjai küz. denek A verseny mindkét nnpoi' délelőtt 10 órakor kezd'dik és eaé« nuipon át tart • rókuel tomacfarnok. ban. Ság: Széeai Imre, Sátori Gizella és Fruwa János. Az újornan alakult sportkör tagjait és vezetőségét Dani Imre köszöntötte a JTSB részéről ée Ismer, tette as előftük álló feladatoka".. Kö. zölte, hogy a falusi epurtakiád meg. rendez&ében legjobb eredményt elérő köa-égrt államunk spoí"'felezerelésl jutalomban részesíti, ezért töre. kedjen Röszke s;x>rtköre arra. hogy Jó munkája elismeréseképper; Juta. lomban réezesilljön. szeqed Járási ós Testnevelési Sport Bizottság Az Sz Kinizsi sportköri spartakiádj® A Grei-epee.sorl pályán vasárnál* délelőtt 0 í'a-al kezdettel a Szegedi Kinizsi sportköri «par;ukiádot rendez atlétikai számokból. A epatfakiádoa r é.szlvehet minden 13 évot betölt ölt, legfeljebb halnnadotsz;álTÜ minősítés, sel rerdelkezö üzemi dolgozó. Aepartáldád férfiak i-ószárc 100 m éo 10CO m.eo futáéból, 4x100 m-es váEőfutás. bői, távolugrásból, magasugrásból, súly lökésből éo gex-elyvetésbő; a nők réoz-re 1'Ib ée .300 m.eo futásból, 4x100 m-eu váttófulAsból, trtvohig. ráab'J, mogaaugráeból súly'ökéaből és gerelvvetéebö! áll. Az elrö három helyezel t éremdljerzásbain, a negyedik. ötödik, hatodik helyezett okle. vél Jutalomban részesül. NCvezni a helyozlncu i» lehet. Ragib rádióüzenete az egyiptomi néphez Kairó (TASZSZ). Az egyiptomi lapok közlik Nagib miniszteréinőknek május 19-én este az egyiptomi néphez intézett rádióüzenctéf. „Az Egyiptom és Angiin közötti tárgyalások — mondta Nagib — •zért szakadtak meg. meri nz angolok játékot próbáltak űzni az" zut az elvvel, amelynek alapján hajlandók vottunk tárgyalásokba bocsátkozni, mégpedig az angol csapatok teljes és fellétel nélküli kivonásának elvével. Nem azért bocsátkoztunk tárgyalásokba, mert a tárgyalásokat egyedüli eszköznek tekintettük jogaink kivívásához, hanem azért, hogy megállapodjunk oz angolokkal az artgol csapatok kivonásának írtjáról és módjairól és hogy a tárgyalások kudarca eselén megmutassuk a világnak a bennünket szabadságunktól megfosztó imperialia'ák igdzi szándékait." fü lektazáláeához haladéktalanul fog. Janak hozzá. A május 27-ig fe nem kaszált t«rüeteket a Tar.ác" lekaszáltatja. VB. elnök MNDSZ HIREK Rókun délután 6 órakor Irodalmi etőedáít. Postás croport 8 órakor orvold előadón Felső város I. ti órakor orvost előadást. Fodor (etap 7 órakor természet tudományi etoadáít. MiSrciua 8. csoport 7 őrskor nőne. pot, Mórav.lrcv. Belváros V.. Kámán K i ó ceocort 6 órakor irodáim! előadást, Fe'röváros H. 6 órakor ter. mészettudományf előadást, Belváro* I. 6 órakor nőr.apot tarf. FELHÍVÁSI A Begvüjtési Minisztérium felhívta a termelők fiqyOlméL hogy 1953. miius 15-től kezdve lébe' újburqo. nyát a beadási kötelezettség leljesu tésóre beadni. A beadásra szőni újburqonyát a . Mezóker" veszi ói ,,B" vételi jegyre ami 1933—54. évi beadásba (eb Jes egészében be;zőmlt Atvevőhelyek: Mezőker felvácárlótelep, Marx tér és U'szegeden Eér. kerl u., Viqh-féle üzletben. ,.Toljesí'-si'k burgonyabeadásunkaf újburqonyával." ARAMSZÜNETI A DéJmagyaroi-szági Aramezol. gálta"ó Vállalat kösli hogy május 24-én. vasárnap; 25.én, hélfön: 2"-.án, keddon regigel fél 7 órától délután 16 óra 30 percig Béke-telepen. Gyu. la.telepef. Dorozsmán. Szen- mihíly. teleken, RözJíén, Gyálán. Mórnhalmon Asajthaimon. Zákányszéken, Csórván. Pusrqamérgeeen cu Ottömö. sör.' szünetel a/', áramezolgáltalás. ARAMSZÜNETI A Délm agyai-országi AranyzoL gáltató Váltaiét köz'i, hogy május 24,ér-. vasárnap reggel fél 7 órától 12 óráig áramszünet lesz a Kossuth L. sugárút. Londoni körút és a Tolhuchln sugarút által bezárt területén. Májul 22. pén!«k Kossuth -ádié > Falurádió, Ö.3C Hírek. 5.43 Asz sror.yrovat, 6 Love'ezSk jelentik, ® óra 10 Reggeli zene. 8.45 La;«semle. 7.05 Hanglemezek, 8.03 Énekkar. 11.30 Balettzene, 12 Hírek. 12.10 A RÁDIÓ MAI MŰSORA külpolitika. 20.10 Rádiódráma, 22.lt Hírek, 22.36 Watgner-es;. 24 Hírek. Petőfi rádió 6 Reggeli zene, 6.45 Torna. 7 Fúvószei e 7.35 Színes muzeika, 8.15 Szórakoztató «eno, 8.50 Szlovák népi dalok. 9.20 Rádióláték. 10 Hirek, 10 Hangszerszólók. 12.30 Népek daúi. óra 10 Zongora. 10.30 Óvodások mű13 Népi zene 13.30 Fl'm/ene. 14.15 Uttőrű híradó. 14.35 Rádióegyüttás, 15.30 Népi zene. 16 Szlmfónikuis re. r* 16,10 Elősdáe, 16.20 Gyermek. rAd ló. 16.30 Úttörő tporihlradó. 16 óra 45 Orvxw nyelvlecke, 17 Előadás. 17.10 Pártoktetta anyagához. 17.25 Hanglemezek. 18 Előadás, 10.15 Tánc. luns. 10 Hangos újság, 20 Tís perc sora, 10,51 Gyermekrádió, 11 Ope. rarészletek. 15 Operettzene, 15.30 Veivek, 15.50 Kantáta.. 16.10 Szív küldi, 16.50 Előadás 17.05 Mai ma. gyar zene. 17.30 Hírek, 17.40 Ter. melési híradó. 17.55 Népi együttesek. 18.40 Tánczene. 19 Békedalok, 19.10 Népdalfeldolgozás, 19.45 Sportnegycdóra. JÖKARBAN tavó fehór mély gyer. mekkocai elsdó. Katona u. 55 b. MODERN kétneméKsa új dió ív karmer felel í«Góg mellet; eladó. Sándor dor u. 35. FGY Jó sozlon eladó. Apponyl u. 6. Cipóezilz'dt. KEVESET hawnátt fehér mély gyermekleoofli eladó. Sztálin krt. 75. EGYEVES Büldő, kerékpár eladó. Szjllóri rgt 48. SZÉCHENYI téri egy s-oba. költcég. megtérítései áodó Érdeklődni: Ta. bán n. 27. T: 47-57. EIvéDÖ rázeltvágógép, vlrágál'vá. nyok, nyugá^gv, caákánv gyolú. ezücsgén. Ulszegerl. Korondi u. 11. KOMBINALTSZBKRÉNY Spltaer anztp.V>=nál. Attlle, u. 16. Kéizen kapható BŐRKABÁT atakllá*. Kívf.ú.s vízhatlan fenésrel kéozill G=ordáa bőrruháké, szítőr.él. Szt. Miklós u. 7. 189.670 drb. Totó-szelvényt küldtek bs n pályázók, & így 281.^05 forint összegű nyeremény kerül felosztásra, A nagyszámú találat cltenére is jól fizet a Totó! A 20. fogadári bét nye. reményei: 12 találat = 3712 Ft 11 találat — 195 Ft 10 találat = 37 Ft Nagy nyerési lehetőségek a 21. héten is. Vásároljon Totó-szelvényt! KEVESE'!' használt fehér tnély kocsi eladó. Földműves u. 21 125 cm' „1LO" motorkerékpár eladó Érdeklődni Sof. György u. 4. XII. em. 3. EGY koménytoháh . asztalok és egy naigy dunna eladó. Vásárhelyi «gt. 12. ozz'un. KIS Jégszekrény ós nöl kerékpár eladó. Ságvári u. 6. I. em. 2. ajtó. JÖKARBAN levő sportkocsi e'adő. Vásárhelyi eg. 114. EGY mély 'gyermekkocsi eladó. Hétvezér U. 52. TANGÓHARMONIKA eladó. Hunyadi tét- 1. JÖALLAPOTBAN lévő gyermek «port. kocái etadó. Sztálin krt. 10. II. em. F.LADö mujdr.cm ú| állapolban lévő eüllyeeztős Centr-ái. Bubin varrógép. Va'saaszentpéter u. 12. földsz. ...t. PÁRTÉPÍTÉS Útmutatást nyújt a mindennapi •* pártmunkában DÉLMAGYARORSZAG politikai napilap Felelős szerkesztő és kiadói zombori janos Szerkeszd: a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szeged, l.enin-u. 11. Telefon: 35—3.3 és 40-80 Kiadóhivatal: Szeged. Lenin-n 9, Telefon: 31-16 é3 35-00 Csongrádmegyei Nyomdaipari Vállalat Szeged Felelőa vezető; Vincze György J