Délmagyarország, 1953. május (9. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-19 / 115. szám

KEDD, 1953. MÁJUS 19, " , 3 Gyikó Józsefné, a Szegedi Kender fonó gyár egyik legkiválóbb dolgo­sója szavaz Kalmár László Kossuth-díjas egyetemi tanár, az Akadémia levelezS tagja a Népfrontra adott szavazatával tudományos életünk további fel­emelkedését segíti Molnár Jánosné szavazata A rókusiak is már hat óra után néhány perccel odaá'ltak a szavazó­körzetek elé. Az isko'a előtt ün­neplő ruhába öltözött úttörő lányok , 'áuccsoportja szórakoztatta a vá­lasztásra jövöket. A 91 éves I'ischer Sándorné mosolyogva nézte a tán­coló, vidám ifjúságot és amikor rákerült a sor, büszkén adta szava­zatát a népfrontra. Meszlényi Gyu­'áné és férje három kis gyermeké­vel jelent meg a sz&vazóhdyen. Marika a legkisebb k slány dobta az urnába a borítékokat és Mesz­léiiyiék egymásra néztek. Mosolyog­tak mind a ketten és boldogok vo1­tak, mert érezték, hogy e népfront. ra leadott két szavazat is része a békés, boldog jövő biztosításának. Az 56-Os körzet előtt székek vá­rakoztak az idősebb szavazókra. fit is szaporán, boldogan adták szava­zatukat dolgozóink: a fiatalok bol­dog ifjúságukra, az idősek pedig gondtalan öreg napjaikra. özvegy Takács Sándorné és Petrik Márton­ná fehérhajú idősebb asszonyok 's büszkén szavaztak a népfrontra. — Sok időt megértünk már — mondták —, de ez a kor ez a nyolc év volt számunkra a leg­örömdúsabb és nagyon boldogok vagyunk, hogy e®t is megértük. Mogyorós Gusztóvné fehér haja is elárulta, hogy idős. d© boldogan vezette oda az urnái)oz a még fe­hérebb hajú édesanyját. Megkapó példája vott a teCkese­désnek hogy Molnár Jánosné Zá­kány-utcai lakos, aki 93 éves és gyalog ment él a szava z őhe'y isé gb e hogy eleget tehessen állampolgári kötelességének. Molnárné szavazás u'tán elmondotta, hogy 22 unokája. 12 dédunokája és egy ükunokája van. .lövőjükre, boldogságukra sza­vazott, amikor a népfrontra adta szavazatát majd hozzátette: Már igen sok rosszat megértem és most volnia jó fiatalnak tenni. — Mol­nár Jánosué hosszú idő őta elő­ször öltözött ismét ünneptőbe, mi­előtt a szavazásra indult. Az ünnep Ságvári telepen Barsl Béla, a szegedi Nemzeti Színház Kossuth-díjas színművésze a Népfrontra adott szavazatával kulturális felemelkedésünket segíti Szőreg Tiio-haiármenti községben lelkesen szavaztak a magyarok és délszlávok Szőr eg, Tito-határmenti község lakosságát zenés ébresztő köszön­tötte vasárnap már korán reggel. Nemsokára élénkek tetteik az utcák, egymásután haladtak a szavazóhe. lyiségck felé a népes csoportok. Az úttörők vidám énekszóval fogadták őket. Az élenjárókalt külön köszön­töttek. Vladiszlavjev MUánnét, Vla­disziavjev Pált azért üdvözölte a rigmusbrlgád, mert félévi to­jásbeadásukat jóval határidő előtt teljesítették. A szavazóbizottságok tagjai kö­zött örömmel, büszkeséggel és nagy felelősségtudattal dolgoztak a délszlávok is. Hogyne lett volna büszke Sztrain Mátyás és többi délszláv társa, amikor azelőtt még csak a szavazóhelyiség közelébe sem mehettek. Az idén szavazott először Tyinkul Szófia 20 éves dél­szláv fiatal lány is. A legelsők kö­zött hét óra után adta le szavaza. tát, azután pedig mint a községi DISZ szervezet kultúrfelelőse a kuL túrbrigáddal járta a szavazóhelyisé, geket „Amíg a múltban a délszlávok egyáltalán nem szavazhattak — mondotta —, most boldog va­gyok, hogy már én i8 leadhat­tam szavazatom a Népfrontra. Az én szavazatom is legyen üzenet a határon túl sínylődő délszláv tár­sainknak: biztosak vagyunk benne, hogy nemsokára felvirrad az ő napjuk, ők is úgy ünnepelhetnek majd, mint mi ma." Gyálarét Termelőszövetkezeti községben elsők között fejezték be a szavazást Vasárnap örömteli vidám nap kö­szöntött a Tito-határmenfci Gyála­rét termelőszövetkezeti község la­kosságára is. Hatalmas lelkesedés­sel indultak el már kora reggel a község minden részéből csoportosan a szavazók. A szépen feldíszített szavazóhelyiségeitben vidám zene­szó fogadta őket. Mindenki sietett: aiz elsők között' lehessen, hogy ez­zel is hitet tegyen a Népfront mel­lett. Ábrahám István hat holdas nyolc­van éves dolgozó paraszt, mikor be­dobta a borítékot az urnába, öröm­től sugárzó arccal mondotta: „Bol­dog vagyok, hogy én is a békére szavaztam". Farkas István tszcs, tag már közel jár a hatvanhoz, de ő is táncra perdült a szavazóhelyi, ségben és így szólt: „Most van ne­künk igazi örömünnepünk". Az MNDSZ és a DISZ népneve­lői versenyre lépték, melyikük cso­portja szavaz előbb. A versenyt a DISZ nyerte meg, de a község egész lakossága győztes lett, a sze­gedi járásban elsőként nyolc óra öt percig minden szavazati joggal biró polgár leadta szavazatát, Ságvárl.belep lakossága máT he­tekkel ezelőtt lázasa® készült a sza. vazás napjára. Az egész telepen a választások jelentőségéről beszéltek és valamennyi választó szinte szá­molta a napokat a szavazás nap­jáig. A választás előestéjén a hatalmas kultúrterem zsúfolásig megtelt és a virágcsokrokkal, lobogókkal felvo­nuló gyermekekel tapsviharral fo­gadták a dolgozók. Gyűlést tartot­tak Ságvári-telepen. A gyűlés elő­adója Markovits Eddné elvtársnő, az MNDSZ titkára vott. Az előadás után az óvódás és az iskolás gyermekek változatos mű­Sorral szórakoztatták a dolgozókat. Az MNDSZ asszonyai pedig válasz, tási rigmus óikat énekelték. Vasárnap a kora reggeli órákban a lakosság ünneplőbe öttöztetto a telepet. Minden ház lakója friss vi­rágot tett az ablakba és számosan vettek részt az iskola — a szavazó­helyiség — díszítésében? Hat óra után niár sokan ott áll­tak a szavazóhelyiség előtt ég vi­dám, bizakodó tekintettel vártak a szavazás kezdetére. Elsőnek a Tán­csics tsz ságváritelepi tagjai adták 1c szavazatukat, majd utánuk az először szavazó fiatalok sorakoztak fel, A fiatalok az egyenruhás úttö­rők sorfala között vonultak be a szavazóhelyi ségbe, ahol egy úttörő üdvözölte őket és utána piros csok­rokat adtak át az első szavazóknak. Az óvódás és az iskolás gyermekeik kezükben virágcsokorral kisérték szüleiket az urnához. Délellőtt 11 órakor már nem Sok szavazat hiányzott ahhoz, hogy az urnát elvigyék rendeltetési helyére. A ságvári telepiek az elsők között, a szentmihálytelekiek és a Petőfi­telepiek után fejezték be a szava­zást • A délutáni órákra a szavazásra jogosultak túlnyomó része már le. szavazott Szegedén. Sokan közülük a Széchenyi-téren hallgatták a Szegedi Kenderfonógyár fuvószene? karának térzenéjét. A tanácsháza előtt is csoportok várakoztak, vár­ták az első urnákat beszállító gép­kocsit. Kíváncsian tudakolták a szavazás eredményét. Az első ur­nák beérkezését népi tánccsoport rövid műsorral köszöntötte; a mű­sorra lelkes tömeg gyűlt össze és hosszan tapsolták a tánccsoport tagjait. Ez a vidám hangulat egész az esti órákig tartott, amikor meg­nyíltak a szórakozóhe'.yiségek és a szórakozás, mulatság ott tovább folytatódott. Szavaznak a szentmihályteleki dolgozó parasztok Kiibekházán vasárnap a kora délelátti árakban már mindenki szavazott Kübefcháza Termelőszövetkezeti községben vasárnap elsőnek a most először szavazó, ünneplőbe öltö­zött fiatalok járultak az urnák elé. Énekelve, vidám zeneszóval, cso­portosan mentek a két szavazó körzetbe. A 48 most először sza­vazó diszistót elkísérték azok i», akik most már másodszor gyako­rolják választójogukat Vidáman szólt a harmonika és a hegedű a község főutcáján, s amerre a fia­talok elhaladtak, csatlakoztuk hoz" zájuk az idősebbek is, A kétezer lakosú község egész népe büszkén jelentette, hogy a kora dédelő'ti órákban valamennyien leszavaztak. Fodor-telep szavazói Fodor-telepen a 85-ös szavazókör­zet előtt a Szegedi Cipőgyár tarka­ruhás. népi tánc os lányai vidám ének. kel és tánccaJI szórakoztatták vasár­nap a szavazókat. Ungár Jánosnál aki e'sőnek szavazott lakásán is felkeresték és köszöntötték. Kocsis Ferencné népnevelő a Ho­rn onuay- utca lakóit látogatta május 17 előtt. Megbeszélte velük, hogy csoportosa^ énekszóval vonu'nak a szavazóhelyiség etó a szavazás nap­ján. Igy is történt. Az uteában la­kó öregek és fialatok énekelve ér­keztek a szavazókörzet helyiségé­hez. Szakái Mihályné sem akart elmaradni a szavazástól. Szomszé­dai széken hozták ed, mert beteg­sége miatt másképp nem tudott el­jönni. „Szavazatommal is megerő­sítem hogy békét akarok'' — mon­dotta Szaká'né a szavazás után. A 86-os körzetben idősek, fa­latok, fiatal anyák gyermekeikkel zóurua előtt és őrömteli arccal dobták az urnába a borítékot. Még nem mult ct kilenc óra, autó áltt meg a helyiség e'őtt. Rövid­del utána Jernei Mihály, a Gyógy­szertani Intézet hivata'srgédje, aiki csaknem egy éve beteg, lépetj a kerületi orvos kíséretében a te­rembe. ,,Én is eljöttem — mon­dotta — és kötelesség-m, hogy azokra szavazzak, ak k gondoskod­nak fe'gyógyulásomrót." Ebben n kőrzetb"n a kora dél­etótli órákban már csaknem min­denki szavazót'. A betegek közül sokan saiát lábukon jöttek el. kö­zöltük őzvegv Ktej Pa'áz-né idő. sebb asszony ts. Három u'ea vá­lasztja el lakását a Fodor trleoi óvődá'ó', ahol a szavazóhc'y'ség vo't. Botjára támaszkodva lassan lépe­getett, Az óvoda elölt gyönyörköd­ve nézte az óvodás anrósógnk vi­dám m"sorát. amel'y?! a szavazó, knt köszöntötték. Azután helénoti karjukon sűrűn á'lta-k meg a szava- a helyiségbe, hogy szavazzon. Sebők Ilona, a MAV dolgozója, életében először szavaz a szegedi ifjú­ság boldog életére t3, Kardos Ernő, a Szegedi Konzervgyár sztahánovista főmérnölce felesé gével együtt szavaz l

Next

/
Thumbnails
Contents