Délmagyarország, 1953. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-08 / 82. szám
SZERDA, 1953. ÁPRILIS 8. 3 AZ ADOTT SZÓ KÖTELEZ! Segítse a tagság mnnkalendületének kibontakozását és jobban szervezze a munkaversenyt a Táncsics tsz vezetősége Szerte az országban a termelőszövetkezetek és a termelőcsoportok tagjai munkával ünnepelték meg hazánk felszabadulásának nyol. cadik évfordulóját a terméshozam emelése érdekében. A hódmezővásárhelyi Sallai-tsz tagjai vállalták azt is. hogy nem csak április negyedikéi hanem ötödikét és ha. todikát is munkával töltik el azért, hogy az elmaradt ő«zi és a még be nem* fejezett tavaszi munkákat mielőbb pótolhassák, illetve befejezzék. A vásárhelyiek nagy" szerű kezdeményezéshez csatlakoztak a szegedi tennelöcsopor. tok tagjai is és vállalták, hogy ezeken a napokon jó munkával harcolnak az idei bő termés biztosításáért. A vesetőség segítse a verseny kibontakozását Ezzel szemben a szegedi Táncsics *sa-ben csaknem ígéret maradt a fogadalom. Április 4-én az állat, gondozó-brigád tagjain kivül mindössze tíz-tizenöt tag dolgozott. Ezek is délben abbahagyták a munkát és az ünnepekre hivatkozva hazamentek. Neim törődtek azzal, hogy a munka várja őket s az sem jutott eszükbe, hogy április negyedikére a többi között vállalták, hogy elvégzik a fiadztató belső munkálatait is. A fiadztató még mindig nincs kész, holott a határ, idő már lejárt, ötödikén a jószággondozókon kívül Senki sem dolgozott és hatodikán is csak délig voltak a csoportban. A Táncsics tagsága nem azért veszi ilyen könnyen a munkát, mert már mindent elvégzett. Szó sincs róla! Ott vár még ápolásra 15 hold őszi kalászos, s a többi munka: a burgonyavetés, „8 trágyahordás, a kipalántáláa a bor. sóvetés sincs még elvégezve. Azért lazul a munkafegyelem a csoportban, mert a vezetőség nem sokat törődik a tagság munkája iránti lelkesedésével, nem ápolja azt a lendületet, amely nemrégen még él' a szövetkezet tagjaiban. A felszabadulási hétre minden brigád értékes felajánlást tett, amit végre ls hajtott határidőre. Kószó István elvtárs „Petőfi"-bri. gádja például két nappal a vállalt határidő előtt eleget tett Ígéretének, de a vezetőség nem értékelte eredményét. A brigádok között folyó versenynek nincs a tsz«ben gazdája i az utóbbi időben éledező versenymozgalmat mostohagyermekként kezeü a vezetőség. Áz ís hátráltatja a tnunkaverseny széleskörű kibontakozását, hogy a vezetőség nem tart 6zoros kapcsolatot a tagsággal. Ezt legfényesebben bizonyítja az a tény, hogy a vezetőség egyhely. ben topog, mew — ahogy mondja — „ilyenkor a munka kezdetén pem is tudjuk, hogyan lehetne beindítani a versenyt." Ha megkérdezték volna csak egyszer is a brigádok tagjait, vagy tanácsot kértek volna tőlük a verseny meg. szervezésére vonatkozólag, egészen biztos, hogy kaptak volna segítséget A több termésért jobban kell harcolni A termelőszövetkezet vezetőségének egyhelyben topogása az önelé. gütfség jele! A csoport vezetősége úgy gondolja, hogy ha tavaly — az aszályos esztendő ellenére is — szép eredményt tudtak felmutatni, az idén nem kell munbaverseny, mert megy minden, mint a karika, csapás. Az idei esztendő valóban sokkal jobb termést ígér, mint a tavalyi. Azonban az idén is ugyanolyan hősies munkát kell végezni a csoport tagjainak, vezetőségének, mint az elmúlt esztendőben. Tavaly azért harcoltak, hogy teremjen valami a földeken a fagy és az aszály ellenére. Az Idén pedig azért kell ki használni ok minden percet, hogy n-inél jobb termésátlagot érjenek el. Ehhez pedig elengedhetetlenül szükséges az, hogy a csoport területén egy széles, egészséges munka, verseny alakuljon ki. Ez az előfel. tétele annak, hogy a csoportban minden munkát időben tudjanak elvégezni. Példaképeink, a szovjet emberek arra tanítanak bennünket, hogy a magas terméshozam biztosításának döntő alapfeltétele az idejében végzett munka. Nem érünk el sok sikert a fejlett módszerek alkalmazásával akkor, ha megfeled, kezünk a közbeeső munkák időbeni elvégzéséről. Hogyan végez majd jó munkát a Táncsics tagsága, ha rövidesen elérkezik a növényápolás időszaka és a tsz még mindig az elmaradt munkák pótlásával baj'ódik? A versenytáblának nem a sarokban a helye! A Táncsics tsz tagsága az elmúlt esztendőben végzett jó munkájáért elnyerte „a megye legjobb kertészeti brigádja" címet, ugyanakkor pártunk és kormányzatunk jelentős pénzjutalomban részesítette őket. A zászló és a jutalomátadási ünnepségein a csoport ígérte a pártnak és Rákosi elvtársnak, hogy ebben az évben azért harco'nak majd, hogy necsak a megyében, hanem az egész ország tszes.i közül ők kerüljenek ki győztesen. Az ígéret végrehajtá. sáért folyó harcnak azonban még csak kevés jele mutatkozik a csoportnál A hiba a vezetőség mun. kájában található. Feladata tehát a vezetőségnek az önelégültség mielőbbi felszámolása és a tagság lelkesedésének felkarolása. A vezetőség vegye élő a kultúrterem sarkába dobott versemytáb. lát és függessze ki azt megfelelő helyre. Csúcs Mihály elvtárs, a tsz elnöke ós Zsarnyai János elvtárs, a tsz versenyfelelőse a pártszervezet vezetőségének segítségével értékelje rendszeresen a tagság elért eredményeit és írja ki a versenytáb'ára. A verseny nyilvánosságának biztosítása hatalmas lendítőerő a munkában és ae eddiginél is szorgalmasabb munkába serkenti az élenjárókat, de a lemaradókat is. Ez szükséges ahhoz, hogy a tsz valóra válthassa adott szavát; előny az a Táncsic®. tsz tagsága részére, ha az arrajáró kivülái'ók is látják, hogy a tsz nemcsak beszél, de tettekkel is harcol a magasabb terméshozamért, adott szava valóraváltásáért. A tervismertető értekezletek elé Szeged dolgozó parasztjai teljesítsék begyűjtési kötelezettségüket Szegeden vontatottan halad a begyűjtés. Ennek oka az, hogy a hiszékenyebb dolgozó parasztok hallgatnak az ellenség, a kulákság rémhíreire és nem látják, hogy a begyűjtés időbeni teljesí'ése az ő egyéni érdekeiket is szolgálja. Az állam iránti kötelezettség maradéktalan végrehajtása több gépe', mezőgazdasági szerszámot biztosít számukra, emeli életszínvonalukat. Ennek ellenére a tojásbeadásban nagy lemaradás mutatkozik. Szeged dolgozó parasztjai barom, fibeadásukat 128 százalékra teljesítették, de a tojásbeadásban még csak 49 százalékot ér'ünk el. Éppen ezért megengedhetetlen az, hogy a tojásbeadásban hosszú napokon keresztül csak egy-egy százalék emelkedést érjünk el. A tejbeadásnál javulás mutat, kőzik ugyan, de ez még mindig nem kielégítő. Húsz százalékos leiparadás van, amit rövid időn belül be kell hoznunk azért, hogy várceunk ne legyen a megye szégyenfoltja a begyűjtésben. Párttunk lapjai beszámoltak arról, hogy kormányzatunk újabb hatalmas kedvezményt nyújt a termelőknek, amikor elrendeli, hogy töröljék kártérítési kötelezettségét azoknak a termelőknek, akik hátralékukat záros határidőn belül rendezik. Ebből ls lá'hatja dolgozó parasztságunk, hogy pártunk ós népi demokratikus kor. mányzatunk mindent megad azért, hogy minél könnyebben teljesíthessük beadásunkat. Ezt a segítséget pedig csak úgy köszönhetjük meg pártunknak és dolgozó népünk államának, ha maradéktalanul téljer sítjük beadásunkat. Nagy András a Városi Tanács begyűjtési osztályának előadója Könyv jelent meg Wilhelm Pieck elvtárs életéről A Szikra kiadásában megjelent magyar nyelven Fritz Erpenbeck „Wilhelm Pieck. Egy harcos élet útja" című könyve. A számos fényképet ls tartalmazó mű részletesen ismerteti a nemzetközi munkásmozgalom egyik nagy vezetőjének élettörténetet. c4pn!h 13-án a Szegedi Qlemzeti Színházban izeeepei az üggetemi Qlépieggüttes Alig egy hónapja zajlott le a Művészegyütteseik II. Országos Versenyének megyei bemutatója- A lá_ ztas készülődés boldog izgalma még alig mult el, s már új nagy feladatra, nagy vállalkozásra készül az Egyetemi Népi Együttes: az április 13-1 Nemzeti Színházi bemutatóra. Egy esztendővel ezelőtt, április 4-én, mutatkozott be az együttes. A színpadon még alig száradt meg a vakolat, a villanyt az utolsó órákban vezették be a kultúrterembe, kölcsömruákban, de minden nehézséget legyőző lelkesedéssel indultunk akkor munkára. — Be kellett bizonyítanunk azt, hogy érdemesek vagyunk a dolgozók támogatására. Elmúlt egy esztendő. Jól felszerelt kultúrotthonunk, ruhatárunk Csongrád megye üzemeiben a napokban tartják meg a tervlsinertető értekezleteket, amelyek, nek egyik legfontosabb feladata, hogy a felszabadulási hét versenyében szerzett tapasztalatokat hasznosítsák a második negyedévi terv tejesítésénél, a május 17-i választások tiszteletére indult munkaverseny sikeréért. A tervismertető értekezleteket az üzemek, üzemrészek vezetői tartják, szóvátéve azokon azokat a műszaki hibákat és hiányosságo. kat is, amelyek gátolták az áprills 4-1 felajánlások teljesítését. A műszaki dolgozók tehát ezeknek az értekezleteknek tanulságai alapján kiküszöbölhetik a munkaszervezés hibáit, hiányosságait. A tervismertető értekezleteken a dolgozókkal megvitat, ják a második negyedévi terv soronkövetkező feladatait nemcsak globálisan az egész üzemre, hanem a tcrvfelbontás alapján az üzemrészekre ég az egyes dolgo. zókra eső részt is. A tervismerlető értekezleteket április 10-lg kell megtartani az üzemekben, éppen ezért a műszaki vezetők Igyekezzenek minél gyorsabban felbontani a terveket a munkapadokig. A do'go. zóknak tisztán kell látatok ma. guif előtt a tervfeladatokat, hogy konkrét munkafelajánlásokat tehessenek a tnáius 17-i választások tiszteletére. A felszabadulási héten is tapasztalható volt — ha nem is olyan mértékben, mint eddig — hogy a vállalások nem mindig lllesztkedtek be a tervfeladatokba A most megtartásra kerülő tervértekezleíeken ezeket a hlbá_ kat ki kell küszöbölniük a műszakiaknak a dolgozókkal való összefogás segítségével. Az értekezleteken a legkiválóbb dolgozók részéről hangzanak majd cl vcrsenyvállalások, amelyeket már előzőleg megbeszélnek a műszaki vezetőkkel. Ezeknek a vállalásoknak a mintájára készüljenek fel a dolgozók a május 17-i választások tiszteletére indított munkaverseuy vállalásokra. A tervismertető értekeztetek fel. adata, hogy tovább fejlessze az üzemekben a felszabadulási hét eredményeit. Ezután a népnevelőknek, a szakszervezeti bizalmiaknak a műszaki vezetőkkel és a dolgozókkal közösen kell vi. tatniok egyénenként is, melyik munkapad mellett, milyen vállalásokat tegyenek a dolgozók, hogy azok a tervteljesítést elősegítsék. Ha az üzemi pártszervezetek és szakszervezetek jól dolgoznak, ha a népnevelők és szakszervezeti bizalmiak a műszakiakkal segítik a dolgozókat n vállalások előkészítésében, akkor nem marad el a siker és a május 17-i választások tiszteletére kezdeményezett munkaverseny még sokkal szélesebbkörű, nagyobblendületű és eredménye, sebb lesz, s a második negyed, évi terv sikerének az alapját is lerakják. Megalakult a megyei Választási Bizottság A kitűzött országgyűlési választás folytán a megyében április 5-én megalakult a választókerületi Választási Bizottság és az esküt letette. Ezután a Választási Bizottság megtartotta alakuló ülését és a bizottság elnökévé Jegyinák János elvtársat, a Magyar Dolgozók Pártja megyei titkárát választatta meg. A választókerületi Választási Bizottság hivatalos helyisége Hódmezővásárhelyen a megye tanács szék. házában (I. e. 116 ajtószám) van. A választási névjegyzékből kimaradotiak május 15-ig kérhetik felvételüket A végleges névjegyzék közszemlére való kitételének határideje után több dolgozó kereste fel az egyes helyi tanácsokat azzal a panasszal, hogy a névjegyzékből kimaradt és kérte, hogy utólagosan vegyék fel a végleges névjegyzék, be. Népköztársasagunk minden dolgozónak jogot kíván biztosítani ahhoz, hogy a választás alkalmával leadott szavazatával erősítse szocialista építésünk fejlődését, éppen ezért a dolgozók kérését meghallgatva, a belügyminisztérium rendel. kezése folytán mindazok a dolgozók, akik bármely oknál fogva ki. maradtak a névjegyzékből és velük szemben az 1953. évi II. törvényben meghatározott kizáró ok nem forog fenn, je'entkezzenek az illetékes helyi tanács végrehajtóbizottságánál és kérjék a névjegyzékbe vadó felvételüket. A jelentkezésnek a végső határideje május 15. Minden dolgozónak kötelessége, hogy leadott szavazatával segítse a Ma. gyar Függetlenségi Népfront győzelmét. Kónyái Balázs és Tóth István művezetők jelentős újítása A szegedi fiatalok lelkesen vesznek részt a fémgyü/tésben A szegedi fiatalok lelkes munkávaa veszik ki részüket a fémgyüjtő hónap sikerűből. A Szegedi Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalat 26 átvevő helyére eddig több mint 500 mázsa vasat és mintegy 20 mázsa ólmot, rezet (és egyéb értékes színesfémet vittek be. Az úttörők egymással versenyeznek, melyikük szed össze több fémet és vasat. A legszorgalmasabbak jutalmat kapnak. A versenyben eddig Varga Piroska, a Béke-telepi iskola második osztályos tanulója vezet, aki egymaga több mint „yolc mázsa vasat gyűjtött össze lak'házaktól- A Földiműves-utcai általános iskola pajtásai április 1-én nem tudtak még bekapcsolódni a fémgyűjtésbe, mert a Mátyás-tér és a környező utcák fásítási munkáiban vettek részt. 1600 facsemetét ültettek el s utána azonnal hozzáfogtak a gyűjtéshez. Még csak harmadik napja gyűjtik a hulladékot s mégis már több mint tíz mázsa vasat s két mázsa rezet, ólmot és alumíniumot vittek az átvevőhelyre. Janik Lajos második osztályos úttörő két testvérével együtt járja a házakat. Előre kidolgozott terv alapján dolgoznak, hogy minden kijelölt házba eljussanak Janik Lajos a legutóbbi fémgyüjl'ési kampány során is jutalmat kapott. Mosit is az elsők között akar lenni, eddig négy mázsa vasat gyűjtött össze. van. Különösen sok segítséget kaptunk az Orvosegyetem áltami vezetőitől és szakszervezeti bizottságától. Pártbizottságunk mindig mellettünk állt, irányításának, segítsegének köszönhetjük, hogy bemutatkozásunk után egy évvel egész estét betöltő műsorral színházi bemutatót tarthatunk. Fegyelmezett kemény munka folyik az Együttes próbatermeiben. A hiányzások ritkák. Együttesünk hallgatóinak tanulmányi eredménye 4.3, dolgozóink példamutató munkát végeznek munlkahejyuiken. Tánccsoportunk tagjai bejárták a megye falvait. Szeghy Endre és Szatmáry Géza elvtársak zenéjére megszületett az Együttes megyénk hagyományait feldolgozó számai: a Viharsarki csárdás és a Csodafurulya, a szegedvidéki nlépdalcsokor és a méhkeréki sarkantyús) ánc. Köszönet lesz ez a színházi műsor mindenért, amit kapunk. Együttesünk tagjai megállták a helyüket a tanulásban és a munkában, április 13^án pedig Kodály Zoltán Kállai kéttűsének csengő muzsikájával, optimizmust, új életünk boldogságát árasztó dalainkkal és táncainkkal mondunk köszönetet a tanulás lehetőségéért, napfényes, tiszta tantermeinkért, jól felszerelt tudományos intézeteinkért, a kultúrotthonért pártunknak és dolgozó népünknek. Mészáros Éva Elméleti színvonalunk emelését segíti elő az MAG4DATSMGÁLTATÁS A Mérleggyár Vasöntödéje ez év elején kezdte meg a termelő munkái. Igen sok kezdeti nehézséggel kellett megküzdeni a dolgozóknak. Nem volt megfelelő és elegendő szerszám az öntvények előállításához. A Hódmezővásárhelyi Mérleggyár többször sürgette a szükséges alkatrészeket az öntődétől. A vas. és fa tolósúlyos mérleg hídállvá. nyainál történt mindig fennakadás. Ezekből a munkadarabokból az öntöde nem tudott kellő meny. nyiséget készíteni és ha mégis elkészítették a mennyiséget, akkor minőségileg nem volt megfelelő. Ezeknek a mérlegeknek egyrésze exportra készül, amelyeknél igen fontos az elsőrendű minőség. Az öntésnél mindig négy-öt százalék selejt mutatkozott, a gépi megmunkálásnál pelig 15 százalékát pem tudták használni, végy ha mégis, akkor annaik helyrehozása, és beszerelése sok többletmunkát igényelt. A minőség megjavítása, a munka, darabok gyorsabb előállítása Igen sokat gondolkodtatta Rónyal Balázst ég Tóth István művezetőt. Közösen egy új eljárást dolgoztak ki, amely megkönnyíti a mérleg híd. állványainaik készítését. Egy hónappal ezelőtt kezdték meg az első kísérleteket és a felszabadulási hét munkalendületében fejezték be. Kísér'eteiket siker koronázta, mert at. ő elgondolásukkal egyszerre négy munkadarabot lehet lényegesen rövidebb idő alatt és kifogástalanul előállítani. Egy munkadarab teljes elkészí. tése a régi módszer szerint két maggal 45 percet vett Igénybe. Most az új eljárással egy munkadarab teljes elkészítése 11.5 perc idő ráfordítást jelent és a magkészítés kiküszöbölődik. Az elgondolás bevezetésével nemcsak időmegtakarítást lehet elérni, hanem az eddigi 5—6 milliméteres méretbeli e'térés is megszűnik. Lé. nyeges az anyagmegtakarítás is, mert a méret megtartásával egy hónap alatt 10—12 mázsa gépönt. vénnyel kevesebbre van szükség a hídálíványok elkészítésénél. Eddig az öntödében ezeknek a munkadaraboknak gyártásához a legjobb szakmunkásokat állították. Most a kevesebb szaktudással rendelkezők, segédmunkások is jól éa kifogástalanul elvégzik ezt a mun. kát- A termelés is emelkedik az újítás bevezetésével, mert nem egy, hanem négy munkadarabot tudnak egyszerre gyártani. Ez havonta. 10 százalékos, sőt ennél több emelkedést jelent a termelésben. Egy dolgozó ezzel az új módszerrel az előbbi 30 darabbal szemben 80 darabot is el tud készíteni egy műszak alatt. A Mérleggyár öntödéjében ez az első újítás és ennek évi megtakarítása 47.884 forintot jelent, ami évente átlag öt szakmunkásnak a keresete. Ezenkívül nagymennyiségű nyersanyaggal is kevesebb kell a minták elkészítéséhez. Az újítás teljes egészében e héten kerül be. vezetésre az öntödében és ezzel megoldódik azoknak a nehézségeknek egyrésze, amelyek veszélyeztették úgy az öntöde, mint a Vásárhelyi Mérleggyár tervteljesítését Éőnyiai Balázs egy másik újítási kísérletet is végzett amely hasonló az előbbihez és ami újabb munkamegkönnyítést jelent a dolgozók számára. Ezek az újítási kísérletek már befejeződtek és ennek megtakarítást összege 18 ezer forintot tesz kl. A Mérleggyári Vasöntöde dolgozói figyelemmel kisérték Rónyai és Tóth elvtársak kísérletezéseit és az első próbadaraboknál ők is izgalom, mai várták az eredményt. Most pe. dig már mindegyikük azt szeretné, ha a jól bevált könnyebib eljárással végezhetnék munkájukat és több, kiválóbb minősécű öntvényeket szállíthassanak a Mérteggyárnak,