Délmagyarország, 1953. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-30 / 101. szám
4 CSÜTÖRTÖK, 1953 ÁPRILIS 30. A május 3-i választói nagygyűlés felvonulási útvonala és csatlakozási sorrendje Május 3-án rendezik meg Szegeden, a Széchenyi-téren a választási nagygyűlést. A nagygyűlésen Révai József elvtárs, a Magyar Dolgozóit Pártja Politikai Bizottságának tagja, népművelési miniszter mond beszédet. Szeged, s a környező községek dolgozói nyolc irányban vonulnak fel a Széchenyi-térre, hogy meghallgassák Révai elvtárs beszédét Az alábbiakban közöljük a felvonulás útirányát, a csatlakozások sorrendjét! I az. útvonal: Gyülekezés: Reggel fél 9 órakor. Indulás reggel fél 10 érakor, a Tolbuchin-térről. Menetirány: Tolbuchln-'ér, Tolbuchin-sugárút, Dugonics-tér, Leninutca, Széchenyi-tér. A felvonuló menet élén a Szegedi Kenderfonógyár dolgozói jönnek. Mögötte vonulnak és mindenesetben a menet végéhez csatlakoznak: Textilművek I. számai Táglagyér, Vasöntöde, Gépipari Technikum, MTH Tanuló Otthon, Vegyipari Technikum, Gyufagyár, DÉMA Cipőgyár, Honvéd Kódház, vala. mint az alább még felsorolandó üzemek éa intézmények, melyek ugyancsak a Tolbuchin-téren gyülekeznek és oft csatlakoznak a menethez az alábbi sorrendben: MEZÖKER, SZOT. Autójavító Vállalat, Seprögyár, övegértékesitö Vállalat, Borforgalmi Vállalat, Kossuth Zsuzsámul Kollégium. Repülőszövetség, Délmagyarországi Közraktárak, Ruházati Bolt, Belváros IV. pártszervezet és mindazok a szervek, vállalatok, melyek ezen a területen vannak. II sz. útvonal: Gyülekezés: Reggel fél 9 órakor. Indulás fél 10 órakor a Ruhagyár alól. | Útvonal: Kos9u*K Lajos-sugárúti Sztálin-körút. Kölcsey-utca, Leninutea, Széchenyi-tér. Az itt felvonuló menet élén a Ruhagyár dolgozói haladnak. Közvetlen utánuk csatlakozik fel a Ruhagyárnál a Jutafonógyár, Lemezgyár, Béketelepi Pártszervezet, Sertéshízlaló, Dózsa-tszcs, Villamosvasút, Konzervgyár. Ecsetgyár, MAVAUT, Gyógyáru Értékesítő. Tatarozó Vállalat, Nivókómia, Barneváh Erőmű, Gázmű dolgozói és a menet elhaladása után az útvanal megfelelő szakaszáé, a menet végére csatlakoznak a DAV, Közkórház. Rókus 11 pá-'szervezet, Büntető Intézet. Pénzügyőrség, TEFU, Köztisztasági Telep, Gépkocsiközlckedés, Sörraktárak, Földmüvesszövntkezet. Tűzoltóság, Épületszerelő Válla'at, Postaigazgatóság, Épület ip. Vállalat, Fémipari Szövetkezet, Szőrme- és Bőrruha Vállalat, Uj Világ-tszcs, Szikvlzgyár. Műkő- és Cementipari Vállalat, Tejüzem. III. sz. útvonal: Gyülekezés: Reggel fél 9 órakor. Indulás fél 10 órakor Szeged AL lomás elől. A felvonulás útiránya: Április 4.-útja, Jókai-utca, Lenin-utca. Széchenyi-tér. A felvonulást a MAV Igazgetoság és a hozzá tartozó összes vasutas szervezetek és alakulatok dolgozói nyitják meg. Utánuk csatlakoznak Alsóváros I., II. pártszervezet, Posfa 2., az Uj Élet-tszcs, Paprikafeldolgozó Vállalat, MÁV Fiúnevelő Intézet, SZTK, Bőripari Szövetkezet és az alábbi szervezetek, melyek az Aradi Vértanúk-tere nyugati oldalán gyülekeznek és csatlakoznak a menet végéhez. Ezek a Délrost. Dói magyar Nyomda, Délmagyar Kiadó Hivatal, Tüzép, Szetex, Rövi-köt. Belsped és a Belváros V., VI. pártszervezet. IV. sz útvonal: Gyülekezés: Reggel 9 órakor. Indulás reggé1 10 órakor a Beloianpisz-térröl. U'vonal: Beloiannisz-lér, ISkolautca, Oroszlán-utoa, Kelemen-utca. Szécheni-tér. Itt gyülekeznek az Egyetemek és a Főiskola, Szakérettségis Kollégium. Tanítónőképző hallgatói és dolgozói, valamint a Klinikai pártszervezetek dolgozói, Zenekonzervatórium, Zenei Gimnázium. V. az útvonal: | A felvonulók élén a Szegedi Cipőgyár, Petőfi-telepi III. pártszervezet dolgozói, valamint a területi tömegszervezetek tagjai. DISZ, MNDSZ, Vöröskereszt, MSZT vonulnak. Az Algyői-úton mögöttük csatlakozik az Alkotmány-tszcs, Felszabadulás-tszcs, Petőfi-telepi pedagógusok, Fodor-telepi pártszervezet, Textil Technikum, Felsóvároe I., II. pártszervezet, Kertészeti Technikum, Dózsa György iskola, Dugonics-uteai iskola, Belváros I., II., III-as pártszervezet, Radnóti Gimnázium, közgazdasági Fiúiskola, Kollégiumok, Építőipari Technikum, Szálloda és Vendéglátóipari Vállalat, Belvlzszabályo. zási Vállalat dolgozói, valamint a Nemzeti Színház és a KIK dolgozói. A Szegedi Cipőgyár e nagykörútnál csatlakozik az élre. A Nemzett Színház, a KIK, a Szálloda és Vendéglátó Vállalat dolgozói a Szabadság Mozi előtt gyülekeznek és ott csatlakoznak a menet végéhez. VII. sz. útvonal: Gyülekezés: Reggel fél 9 ómkor. Felsőtiszapart, Rákosi Mátyás Hld. Hld-utca, Széchenyi-tér: Indulás fél 10 órakor az. Újszegedi Kenderfonógvár'ól. Az élen haladnak: az Újszegedi Kenderfonógyár dolgozói, utánuk csatlakoznak fel Kísérletügyi Intézet, Ládagyár, az ötéves Terv- és a Haladás-lszc®. Városi Kertészet, Tanítóképző. Állami Védönö Intézet, Mezőgazdasági Szakiskola, valamint az újszegedi és a Józseftelepi pártszervezet. A Hídfő szegedi oldalán a Roosewelt-téren gyülekeznek, s a menet végéhez csatlakoznak: Erdőgazdaság. Posta I., Kötél- és Hálógyár, Víz- és Csatornaművek. Tervező Iroda, Tömörkény-utcai idkola és a Mozik dolgozói. VI. sz. útvonal: Gyülekezés: Reggel fél 9 ómkor. Indulás fél 10 órakor a Petöfttelept III. pártszervezettől. Útvonal: Algyői-út. Vásárhelyisugánlt, Sztálin-körút, Csekonicsutca, Széchenyi-tér. A május 3-i választói nagygyűlés alkalmából Szegedre érkező különvonatok menetrendje Ceenqete ' Kistelek Balástya 1 Szatymaz ' f- • Kkdorezsma < Szeged K iszom bor Klárafalva Deszk Szóreq Újszeged Vv ,'< < V 7, ., \ í ' > n ö—Üjszentiván Szőreg • \ Újszeged ! » Algyő 5zeqed"Rékua Asotthalom ' Kissor Mórahalom Száksósió Kunhalom Szlmihály'elek Szeged-Átrakó Pusziamórqes Csórva Zákányt Iskola Zákányszók Zákányszék-alsó Domaszék Kunhalom Sztmihálytelek Szeqed-Atrakó Az állomások vissza menetdíját 6.33.1." 3 — Ft Ind. Ft ind. Ft ind. Ff Ind. Ff Ind. érk. Ff Ind. Ft Ind Ft Ind. Ft Ind. érk Ft Ind. Fl ind érk. Ft Ind érk 6.66 33 3Ft Ind Ff Ind F< ind Ff Ind. Ft ind Ff Ind érk. I. vonaf: 730 Szeged ' vissz Ind 15.40 7.53 Kkdorozsma érk. 15.54 a 08 Szatymaz ' érk. 16.12 8.26 Balástya ' / " érk. 16.30 8.45 Kistelek ff. t érk. 16 45 8.58 Csenqele ili;f érk. 17.07 II. vonat i r ÍVIu 7 40 Újszeged • '' vissz. ind. 15.55 8.00 Szóreq "'V érk. 16.05 8 16 Deszk A- '» érk. 16.24 8 35 Klárafalva * érk. 16.40 8.45 Kiszombor ta ' érk. 17.05 III. vonat, ' , _ í 8.00 UJ szeged vissz. Ind. 16.10 8 15 Szóreg ' érk. 16.20 8.23 ö—Üjszentiván érk. 16.35 IV. vcnai: 8 30 Szeqed-Rókus vissz. ind. 15.50 8.43 Algyó érk. 16.03 V vonat, 7.20 Szeqed-Atrakó vissz Ind. 16 04 7 33 Sztmihálytelek érk. 16.13 7 48 Kunhalom érk. 16 28 8 01 Széksóstó érk. 16 45 8 18 Mórahalom érk. 16.57 8 29 Kttsor érk. 17.12 8 43 Asotthalom ' érk. 1731 VI. vonal: 9 _ FI. Ind. 6.34 Szeged-Airekó vissz ind. 15 40 szlmlhálylelek érk. 15.54 Kunhalom érk. 16.04 Domaszék < érk. 16 15 Zákányszék-alsó érk. 16.30 Zákányszék érk. 16.40 Zákányi iskola érk. 16.50 Csórva érk. 17.00 Pusziamérqeg érk. 1F.25 neve melleit szereplő forint összegek eqy személy oda leientik. 6— Ft ind. 6.50 6 - Ft Ind. 7.10 6— Ft Ind. 7.21 6.— Ft ind. 7.32 3— Ft. ind 7.45 3.— Ft Ind, 7.57 3— Ft Ind 8 09 érk 8.25 A tápéi népi együttes műsora a szabadtéri színpadon MájUg 2-ári délután 4 órakor az újszegedi szabadtéri színpadon bemutatja műsorát a 210 tagból álló országoshírű tápéi együttes. Az együttes eddigi szereplései mindig ©agy érdeklődést keltettek Szeged dolgozói körében. Az együttes tagjai nagy lelkesed'éS9el és Szorgalommal készülnek a bemutatóra Műsorukban összefog, tolva bemulatják az együttesnék, a népi kultúra fejlesztése terén eddig elért eredményeit, mely egyben további fejlődésük alapját is szolgálja, Jegyek az Országos Filharmóniánál válthatók . Gyülekezés: Reggel 8 órakor. Indulás 9 órakor a Kotrótelepröl. Útvonal: Tiszatöltés. Felső Tiszapart, Sztálin-körút, Csekonlcs-utea, Széchanyi-tér. A mene' élén a Balatoni Hajózási Vállalat dolgozói haladnak. Utána zárkóznak fel: Petőfi-telepi I., II. pártszervezet és a tömegszervezetek, valamint a pedagógusok. Szegedi Gőzfűrész, Szalámigyár, Gőz. fürdő, Bútorgyár, Állami Biztosító. Bankok Bútorgyár, az Állami Biztosító, Bankok, Gőzfürdő saját üzemükben gyülekeznek, majd a Sztálin-kőrúton, a Dózsa Györgyutcánál csatlakoznak a felvonuló menet végéhez. VIII. sz. útvonal: Gyülekezés: Reggel fél 9 órakor. Indulás fél 10 órakor a Ságvári. telepről. Útvonal: Ságvári-telep, Szabadkai-út, Petőfi Sándor-sugárút, Dugonics-tér, Bajcsy-Zsilinszky-utoa, Kígyó-utca, Kiss-uteán át a Széchenyt-térre, a Tanácsháza elé. A felvonulást a Vágóhíd dolgozói nyitják meg. Utána a Táncsicstszcs, a Ságvári-telepi pártszervezet és tömegszervezetek, Tisza Malom, Füludi Malom, Mórnváros I., II. pártszervezet, II. sz. Téglagyár. Szabadságharcos Szövetség. Élelmi, szer Kiskereskedelmi Vállalat, Ma. gasépítő Vállalat, Uzemélelmezési Vállalat és a Belsped dolgozói.Azok a felvonuló csoportok, kiknek gyülekezési helye nem esik a felvonulás útvonalába, például a Magasépítő Vállalat Uzemélelmezési Vállalat dolgozói, azok a Somogyi-utcában, Kelemen-utcában és a Dugonics-tér közötti részen gyülekeznek. A felvonulás zavartalan biztosítása érdekében a megadott útvanalak és a csatlakozások sorrendjét, valamint az indulási időpontot minden pártszervezet pontosan tartsa be, hogy a nagygyűlés megkezdésére a felvonulás rendben megtörténjen. 1953 ÁPRILIS 30 CSÜTÖRTÖK IDOJARASJELENTÉS Várható időjárás csütörtök estig: Változó felhőzet, több helyen még záporeső. eqyes helyeken zivatar. Mérsékelt délnyugati. nyuga I szél. A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti ériékek az ország területére. Csütörtökön reggel 6—9, délben 19—22 fok közöli. MOZI ' Szabadság: Ifjú sasok (május 2-lg). Vörös Csillag: Kővirág 'május 6-ig). Fáklya: Cím nélkül távozoit (ma utoljára). Az előadások háromnegyed 6 és 8 órakor kezdődnek. SZÍNHÁZ Esto 7 óra: Windsori vlq n6k. Vasvári bérlet (10). Bemutató előadás. MUZEUM Szegedi tparfe|!ödés a céhektől s szocialista Iparig: Fejlődéstörténeti kiállítás; Móra Ferenc emlékkiállítás; Fehértó élővilága kiállítás: héttő kivételével mindennap 10 órától este 8 óráig. KÖNYVTAR Somogvl: Délelőtt 10-től este 7-tg (Könyvkölcsönzés: délután 2-től este 6 óráig.) Az Egyetemi Könyvtár nyitvatartási Ideje hétköznapokon: Olvasóterem délelőtt 10 löt este 9-ig: hétfőn 2-től eete 9.ig. Kölcsönzés 12-től este 8-lg; hétfőn 2-től eete 8-lg. Vasárnap nyit va 0-től 13 óráig. Gorkij (Horváth M.-U. 3. MSZT székház): Hétköznapokon délelőtt 10-től 2-ig: délután 3-tól 7 óráig Könvvkölcsftnzés A Járási Könyvtár: Könyvkölcsönzés minden hétköznap szerda kivételével délután 4 órától 7.1g: vasárnap délelőtt 9-től 12-lg felnőttek részére. Az Ifjúság részére szerda és vasárnap kivételévé] minden nap fél 2-től 4-ig. Olvasóterem nyitva szerda kivételével minden nap délután 2-től 7-ig. Vasárnap 8-lőJ 12-lg. * Párthívek Értesítjük a Politikai gazdaságtan I, évfolyamának hallgatóit (II. évfolyam propagandistáit), hogy a háromnapos munkaszünetre való tekintettel a konferenciát 1953 május 5-én ctelután 2 órakor a Pártoktatók Házában tartjuk meg. Értesítjük a Bolsevik Párt történet II. évfolyam hallgatóit, hogy * háromnapos munkaszünetre való tekintettol a konferenciát 1953 május 5-én délután 4 órakor az Építőipari Technikumban tartjuk meg. Május 17 helyett, május l-re váltják valóra adott szavukat az Ilona-utcai Hűtőház karbantartói Az Ilona-utcai Hűtőház dolgozói is több és jobb munkával készülnek május 17-re, a választás napjára. A Hűtőház karbantartó részlege vállalta hogy május 17 tiszteletére elvégzik az üzem gépeinek generáljavítását. A felajánlás megtétele óta szorgalmasan végzik munkájukat, hogy becsületesen hajthassák végre vállalt kötelezettségüket. Amikor •értesültek arról, hogy május 3-án Révai József elvlárs beszél az eddig elért eredményeinkről és azokról a feladatokról, amelyek végrehajtásával újabb, hatalmas lépéssel jutunk előre a BzociaJizmui felé, elhatározták, hogy vállalásuknak hamarabb tesznek eleget. Néhány nappal ezelőtt a munka után néhány percre összeültek La megbeszélték, hogyan hajthassák végre hamarabb a feladatukat Fél óráig sem tartott a beszélgetls és a brigád tagjai — Berényi Katona József főgépész, Prohászka Imre gépész ég Dobó József viUanysze. relő — elhatározták, hogy adott szavukat májug 17 helyett májua el_ sejére valóraváltják. SPORT Az ünnepi sportműsor < " MÁJUS 1. J Délelőtti sportműsor: Petőfi pályán 9-től MHK atlétikai verseny. Újszeged! Textiles pályán 9-től MHK tornaverseny. UJjfzegedi versenyuszodában 9-től MHK úszóverseny. 11-től „Béke Kupa" vízilabda villámtorna. Teniszpályákon 9-től Tenisz, villám, egyéni és csapatverseny. Az UJezegedi Kender röplabda pályáján 9-től „Béke Kupa" villám csapatverseny. Szabadtéri színpadon kultúrműsor keretében ökölvívó ée súlyemelő bo mutató. Délutani sportműsort Sz. Petőfi pályán 3 órától tornabemutató. gula és MHK szabadgyakorlat. Háromnegyed 4-től birkózó bemutató és térbirkózás. Háromnegyed 5 órakor Szakszervezeti válogatott— Fegyveres Erők válogatottja labdarugó mérkőzés. Újszegedi Textiles pályán 3 őráTól tornabemutató, LMHK szabadgyakorlatból. Utána labdarugó mérkőzések. Az újszegedi vei-senyuszodában fél 3-tól „Béke Kupa" úszóverseny, utána vízilabda mérkőzés. Sz. Kender röplabda pályán 3 órálól női csapalok röplabda villámtora nája. Szabadtéri színpad: Kultúrműsor kero'ében délután 4-től tornabemutató, gula, karika, buzogánv gyakorlatok. MHK és szabadgyakorlat! és férfi és női vlvóbcmutató. Klssztnpadon: délután 4-(ől 6-te ökölvívó, súlyemelő, torna és vtvóbemutal ó. Újszegedi Szltár Tekepályán 2 órától egyesületek közötli egyéni Tekeverseny. Az újszegedi volt Tóth ven déglőben 5 órától sakkverseny Teniszpályákon délután ? Órától T*> ntsz, villám, egyéni és csapatverseny folytatása. MÁJUS 2. Rókusi tornacsarnokban reggel 9-től Szeged város felnőtt és Ifjúsági, szabadfogású egyéni birkózó bajnoksága I—II—III. osztályú sportolók résztvételével. melyre meghívták az ország valamennyi sportegyesületét. Közgazdasági fiúiskola tornatermében: Délelőtt 9-Től országos meghívásos Szeged város nyílt kardvlvó versenye. Újszegedi versenyuszodában: Délelőtt 10 órától MHK úszóverseny, délután 3 érakor úszóverseny, utána vízilabda villámtorna. Csere pessorl sportpályán: Délelőtt 11 órakor nőt kézilbada mérkőzés, 12 érakor férfi kézilabda mérkőzés, 1 órakor MHK atlétikai verseny; fél 3 órakor Sz. Kinizsi III—MTSK II. o. labdarugó mérkőzés. Fél 5-kor Sz. Kinizsi—Sz. Haladás megyei I. o. bajnoki labdarugó mérkőzés Ped. Főiskola tornatermében délelőtt 9 órától férfi és női megyei tornász egyéni és csapatbaInokság. A röplabda, kézilabda tíe Tekepályákon egész nap tartanak a soieolás szerinti bajnoki mérkőzések. MÁJUS 3. Az Sz. Honvéd stadionban délu'án fél 5-kor Szegedi Honvéd—SztáHji Vasmű Építők NB I-et labdarugó mérkőzés. Előtt© háromnegyed 3-kor Sz. Lokomotív—Sz. Petőfi NB Il-es helvi rangadó. Előtte 1 órakor Sz Honvéd II—Újszegedi Vörös Lobogó megyei I. o. bajnoki. A kézilabda és röplabda pályákon délután bajnold mérkőzéseket látszanak. A SZEGEDI KINIZSI SPORTOLÓK SIKEREI A Szomba'helyen megtartott onszágos ifjúsági súlyemelő bajnokságon Tarl Ferenc, az Sz Kinizsi versenyzője váltósúlyban 197.5 kg-os teljesítményével orazágoe bajnokságot nyert. Horváth (Sz Lok). Szoboszlal (Sz Kinizsi), ö(vös (Sz Kinizsi) és Szálai (Sz Honvéd) megyei ifjúsági csúcsot beállítva ötödik és hatodik helyezést értek el. A versenyzőket Papp István edző készítette elő szakszerűen. A Kinizsi SE országos mezei futóversenyén. Budapestén a szegediek Igen Jól szerepellek. Nőt ifjúsági 500 m-en Bite Mária, a Paprikafeldolgozó Vállalat dolgozóla l:41-es kitűnő idővel országos ifjúsági Kinizsi bajnok lett. Női felnőtt 10CO m-es versenyen Kádár (Szalámigyár) hetedik. Csányi (Paprikafeld.) nyolcadik let' Férfi felnőtt 3000 m-es versenyen hatodik Bullás (Paprikafeld.); tizedik Andracsek (Kenyérgyár), tizenegyedik Kovács (Paprikafeld.) Az algyői műúton rendezték meg az Sz Kinizsi MHK országúti kerékpárversenyét. melyet a Kenyérgyár csapata nyerj meg l:55.02-es idővel. A 20 km-es férfi versenvt Mária (Kenyérgyár) nyer|e, 2. Rutai (Kenyérgyár): 3. Tóth (Kenyérgyár) A nőt csapatversenyt a Szalámigyár nyerte, 2. a Paprikafeldolgozó. Női 10 km-es egyéni versenyben 1. Vargáné (Szalámigyár); 2. Bhe Mária (Paprikafeld.), 3. Borusnő (Paprikafeldolgozó). Kabók Miklós A RÁDIÓ MAI MCSORA Április 30. csütörtök Kossuth rádió 5 Falurádió. 5.30 Htrek, 5.45 Reggeli zene, 6.45 Lapszemle, 7.45 Miről írnak az üzemi lapok? 8 Hanglemezek, 8.05 Induló. 11.30 Dalok 12 Hirek, 12.10 Vidám harmonikaflz év eddigi legnagyobb I A 17. fogadási héten: 11 találat - 79.975 Ft 10 találat = 3.635 Ft 9 találat - 520 Ft Vásárolja meg mielőbb tipp. szelvényeit, mert az ünnepekre való tekintett- 1 e héten a Totó/szelvónyeket úgy kell továbbítani, illetve pos" tára adni, hogy azok legké. sőbb pénteken estig a Sportfogadási Osztályra beérkezzenek, A szegedi Sportfogadási ki. rendeltség csütörtök estig áru. sít és vesz át tippszelvdnyt, pénteken és szombaton egész nap zárva tart. szólók. 12.30 Népi zene, 13 Balett' zene, 13.30 Zeneszerzők műveiből, 14.15 Gyermekű Iság, 14.50 Népi együttesek műsorából. 15.30 Képek szovjet családok éleiéből. 16 Énekée zene. 16.30 Előadás, 16.45 Chopin mazurkák, 17 Válasz külpolitikai kérdésekre, 17.15 Tfjúság hangja, 17 óra 35 Jutalommúsor, 18 Néphadsereg híradója, 19 Hangos újeág, 20 Htrek. 20.10 Daljáték. 21.45 Kan'.áta, 22 Htrek, sport. 22.25 Tánczene, 23 Hangverseny, 24 Hírek. Petdfi rádió 8 Kálmán operettjeiből, 6.45 Torna, 7 Népdalok, 7.35 Tömegdalok, 8.20 Orosz ée szovjel dalok, 8.50 Vidám hangszerszólók. 9.20 Gvermekrádló, 9.40 Énekkar, 10 Htrek. 10.10 Hangszerezólók. 10.45 Népzene, 15 U|törő mikrofon. 15.20 Szív küldi. 15 óra 40 Hegedű, 10 Nvltány, 18.10 Rádióegyüttes, 16.42 Regényrészlet, 17 Zeriet újság, 17.30 Előadás. 17.40 Falurádió. 18 Szlmfónlkus zene, 18 óra 10 Előadóé, 18.40 Szovjet napok — szovjet emberek, 19 Mai magyar muzsika, 19.30 Tánczene, 19.45 Sportnegyedóra. KÉT gyermek mellé bentlakással egy meqbizható asszonyt felveszek. Imre u. 3/a. (Szí. István tér mellett). DÉLMAGYARORSZAG politikai napilap Felelős szerkesztő és Irfadó: 1 ZOMBORI JANOS Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szeged, Lenin-u. 11. Telefon: 35—35 és 40-80 Kiadóhivatal: Szeged, Lenin u C. Telefon: 31-18 és 35-00 Csongrádmegyei Nyomdaipart Vállalat, Szeged Felelős vezető: Vlncze György