Délmagyarország, 1953. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1953-04-28 / 99. szám

KEDJ), 1953. ÁPRILIS 28. 5 választói nagygyűlés Szegeden Megnyitó beszédet mond Zombori János elvtárs az MDP Szeged Városi Bizottságának titkát a A nagygyűlés előadója Révai József elvtárs, az MDP Politikai Bizottságának tagja, népművelési miniszter Felszólal Nagy Sándor elvtárs, Sziálin-díjja! kitüntetett Kossuth-díjas író Záróbeszédet mond Jegyinák János elvtárs, az MDP Központi Vezetősé gének tagja, az MDP Csongrádmegyei Bizottságának titkára A választási nagygyűlés tiszteletére újabb felajánlásom is teljesítem A Vasöntőde dolgozói a választási békeverseny győzelméért A Szegedi Vasöntöde dolgozói a termelékenység fokozásáért indított küzdelemben élenjárnak. A felsza­badulási héten is kimagasló ered_ ményeket értek el. Most az új harc­ban, a választási békeversenyben még lendületesebben harcolnak fél­éves tervük maradéktalan teljesíté­séért, a választási békeverseny győzelméért. Az adott szó valóra­váltásában és a több és jobb mun­káért folyó harcban mellettük áll a párt Az tizem dolgozói április hónap első napjaiban egyöntetűen fogad­ták meg, hogy május 17. tisztele­tére április havi előirányzatukat 9 ezer forint értékkel túlszárnyalják. Adott szavuknak becsülettel tesznek eleget, 20-ig 10 ezer forint értékben teije­»í tették vállalásukat. Az első és má­sodik dekád átlagos teljesítményét 123 százalékra fokozták. A vállalat dolgozói a nemrégen felépült új, korszerűen falszerelt öntőcsamoká­ban szorgalmasan dolgoznak, pon­tos ép biztos formáltat készítenek, amelyekbe a kiváló öntök ügyesen ép nagy gonddal öntik a folyékony vasat. Az öntőműhely élenjáró dolgozói közé tartoznak Urbán Antal és Tóth Antalné magkészítők, akiknek át. lagteljesítménye a második negyed­év kezdete óta ig fokozatosan emel­kedik. A békeversenyhez csatlakozva megfogadták, hogy az előirányzott napi 12 darab villanymotor formái helyet] 15 darabot készítenek. Fo­gadalmukat már 25-ig teljesítették. Április 27-én. amikor az üzem dol­gozói értesültek arról, hogy május 3-án Révai elvtárs eljön Sze­ged dolgozói közé, hogy beszámol­jon az eddigi eredményekről és is­mertesse azokat a feladatokat, ame­lyek megoldása, valóraváltása vár reánk oz elkövetkező időkben. Ur­bán Antal igérelet lett, úgy dolgo­zik, hogy jó munkájával ő is hozzájárulhosson a választási békeverseny győzelméhez. Tóth Antalné sztahanovista magké­szítő megfogadta, hogy: „Emelt fővel megyek Révai elvtárs elé, a vasárnapi választási nagygyűlésre, mert május 17- tiszteletére te't fo­gadalmamat már teljesítettem, s pótfekjánlósoinban a választási bé­keverseny győzelemre vitele érdeké­ben megfogadom, hogy május l-ig naponta egy darab villanymotor formával készítek többet." Tóth An_ talné elmondotta, hogy mélységes hálával gondol pártunk szerető gon­doskodására. A felszabadulás óla sok jóban volt része. Az .elmúlt év­ben sztahanovista lett. Megbecsülik jó munkájáért. Naponkén emelkedő teljesítményével bizonyítja hogy e választások napjára eddig el nem ért munkasikerekkel készül Urbán Antal dolgozó társával együtt áp­rilis 1-től 20-ig 170 százalékos át­lagot értek el, s 27-ig 14 és fé!. napos tervelőnyre tettek szert. Munkájukat selejt mentesen végzik. A kiváló dolgozók a termelés fo­kozása mellett 'élenjárnak a munka­fegyelem megszilárdításában is­Egyikőjük sem késett el, nem ma­radt távol igazolatlanul munkahe­lyétől, részt vesznek a ItO percei mozgalomban Ezt az idi&t arra használják fel, hogy előre odaké­szítik munkahelyükre az anyagot, ellenőrzik, hogy minden a legna­gyobb rendben legyen és úgy kez­denek napi munkájukhoz. De nemcsak Urbán Antal ée Tóth Antalné készül több ég jobb mun­kává] május 17-re, hanem a Vas­öntöde valamennyi dolgozója napi szorgalmas munkáját úgy végzi és úgy harool a magasabb termelési eredményekért, hogy méltóan ün­nepelje május elsejét ét május 3-án emelt fővel állhasson oda a nagy­gyűlésen Révai elvtárs elé. A vállalások teljesítésének örömével Szeged dolgozói méltóképpen ünneplik meg a 9. szabad mápis elsejét Szeged dolgozói lelkesen Ítészül, nek május 1, a nemzetközi munkás, mozgalom n'Jgy ünnepének megün­neplésére. A munkahelyeken, a ter­melésben való példás l»e]ytiil!ássel, jó munkával emelik az ünnepi han­gulatot. Május elsején a dolgozók Ujsze. gvden ünnepelnek, ahol a friss. ta. vaszi levegőn pihennek és szórakoz­nak. Sok üzem állít fel sátrat és biztosit kényelmes helyet dolgozói. nak. Az Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat most is több sátrat állít fel, mely a dolgozók rendelkezésére áll majd. A dolgozók szórakozásáról is meg­felelőképpen gondoskodtak. A sza. badtéri színpadon és a sportpályá. kon gazdag, egésznapos műsorok biztosítják a dolgozók minden irá­nyú szórakozását. Az alábbiakban közöljük a spori­cs kultúrműsorok helyét, idejét, melyeket a dolgozók díjtalanul te­kinthetnek meg. Reggel 6 órától zenés ébresztő a város egész területén, melyben a Szegedi Kender, Újszegedi Kender, MÁV, Ruhagyár és az Egyetem zenelxirai, valamint a Béke.zenekar ves? részt. A zenekarok nótával köszöntik az élenjáró dolgozóka]. A május elsejei sport- és kultúr műsor Délelőtt 10 órától'kultúr és sportmű­sor a saubadtéri színpadon, valamint az újszegedi sportpályákon. A kuk lúrműs0rban fellépnek, az Újszegedi Kend ej- fúvószenekara, a Lemez, gyár tánc-csoportja, Somorjai Éva, a szegedi Nemzeti Színház fagyi: Pepita daláf ós a Cigánybáróból: Saffi dalát adja clö. Szerepel a Ju­tafonógyár népi 'ánocsoportja. A Lemezgyár rigmusbrigádja ulán Radics Tibor, a Nemzeti Színház művésze Musszorgszkij: Bolha dal és Kern: Missziszepi daláf adja elő. Devecseri: „A béke katonái" című versét elmondja a tanítóképző egyik növendéke. Fellépnek még: a taní­tóképző rigmusbrigádja, a Petőfi. L/aktanya kultúresoportja, az MSZT központi színjátszó csoportja vá_ lasztási vUIámjeienettel, a közalkal­mazottak népi tánccsoportja magyar népi tánccal, a MÁV rigmusbrigád­ja, 05/9. Építőipari Vállalat láner csoportja és a Kossuth Zsuzsanna ápolónőképző népi tánccsoportja. Délelőtti sportműsor: Petőfi pá­lyán délelőtt 9 ói-akor MHK csa­patverseny, atlétikai és tomaszá­mokból. Újszegedi Textiles pályán délelőtt 9 órakor iigi/ancsak MHK csapatverseny, atlétikai és torna, számokból. Az újszegedi uszodában délelőtt 9 órakor MHK úszóverseny. A teniszpályákon delelőt ] 9 órától lenlsz egyéni és csapatverseny. A Szegedi Textilmüvek és a Szegedi Lendület SK közreműködésével. A Szegedi Kender röplabdapályáján délelőtt 9 órától Béke.kupa villám. csapat verseny, melyen résztvesznek Szeged valamennyi férfi és női csa­patai. Az újszeged! ligetben a pe­dagógus bábszínház mutatja be mű­sorszámait. Délután folytatódnak a kultúr. és a sportműsor számai. Délután fél 4 órától a szabadtéri színpadon a Pnsfás Szakszervezet szalonzenekara játszik. Műsoron Strauss: Denevér nyitány, Haesalurján: Kard-tánc, Veiner: Rózsatánc, Sugár Károly, a Nemzeti Színház művésze Tamási: „Újabb hidat, újabb gyárat" című versét szavalja el. Utána a Délrost tánecsoportja mutatja ko műsorát. Ezt követően Pataki Béla, a Nem­zeti Színház művésze Kodály: „El kéne indulni...", valamint ..Elki­áltom magamat" című szerzemé­nyét énekli. A MÁV tánccsoportja „Három ugrós IcánytánC'-ot adja elő. A Szegedi Kender rígmuabrig-ádJa, majd Az Ingatlankezelő tánccsoport, ja mutatkozik be. Utána az MSZT pengeföa zenekara következik. A MÁV tánccsoportjn fiútáncot mu­tat be. Vajda Béláné niagyar é» orosz népdalokat énekel, a MÁV kiszenekarának kíséretével. Az MSZT központi színjátszó csoportja választási villámjelene­tet ad elő. Ezt követi az Állami Védőnőképző Intézet és a Tanító, képző tánccsopor'ja. Sugár Mihály' a Nemzeti Színház művésze két számmal lép lel: önéletrajz és Csi. ga-biga. Utána Olgyai Magda, a Nemzeti Színház művésze Ljepin: Moszkva-ke ringó és Miljutin: Le­nin-hegy eken című szerzeménvét énekli. A Pataki.Olgyai kétfős duettet énekel a Figaró házasságá­ból. Mácsai Emmy, a Nemzeti Színház művésze Kupala: „Lenn" című versét mondja el. Ezt köve­tően a Konzervgyár orosz népi lánc­csoportja adja elő műsorát. Délutáni sportműsor: Petoíi-pá­lyán délután 3 órától fél 4-ig tör- ] na bemutató, fél 4-től fél 5-tg bir-J kózó-bemuta'ó. háromnegyed 5-töl labdarúgómérkőzés, a Szegedi Szak. szervezeti válogatott és a Fegyveres Erők Válogatod közöl1. Újszegedi Textiles-pályán 3-tól fé! 4-ig torna­bemutató, tél 4-től bajnoki labda­rúgó mérkőzések a városi bajnok­aágért. Újszegedi uszoda: délután 3 órától az 1953. évi úszó évad ün­nepélyes megnyitása, melyen fel­vonulnak az úszók ét a vízilab­dázók. Utána úszó és vízilabde. mér­kőzés. Szegedi Kender röplabda, pálya: dé'-után 3 órától villámtorna, férfi-csapatok részére, A újszegedi volt Szikár tekepályán délután 2 órától egyéni tekeverseny. Egye­sületi versenyzők között. A Szabadtéri színpadon délutáni sportműsora: délu'án 3 órátöl ököl­vívó bemutató. Utána súlyemelés. Fél 5-töl vívó-bemutató. Kis.szín­paaon ökölvívó, súlyemelő, torna és vívó bemutatö, délu'án 5-től 7-ig. Teniszpályákon délután 3 órától teniszverseny. __ A május 2-t és 3-i sport­és kultúrműsor Május 2-án és 3-án bajnoki sport­rendezvények ós mérkőzések, va­lamennyi sportágban. Május 2-i kultúrműsor: Délelőtt fél 11-'öl fél 1-tg a Szegedi Kender, fonógyár fúvószenekara a Szé­chenyi-téren térzenét ad. Délután 4 órai kezdettel az Újszegedi Sza­badtéri Színpadon a Tápéi Népi­együttes ad műsort. Május 3-án délu'án 3 órától a Széchenyi-téren felállított sza­badiéri színpadon folytatólagos kul­túrműsor. Közreműködnek: a MÁV íúvoszenekara, a Jutafonógyár, a Szegedi Kenderionógyár népi zene­kara szegedi és szegedkörnyéki da. lókat játszik. A tánccsoport tápéi népitáncot mutat be. Az Egyetem rigmusbrigádja, a Konzervgyár orosz nápitáncc.soportja, az Egye­temi Népicgyütles és színjátszó­csoportja mutatják be műsorukat a szegedi dolgozóknak. Mély visszhangra talált Csongrád megyében a hír: a május 3-í válasz­tói nagygyűlésen íjfzegeden Révai József elvtárs, rff. MDP Politikai Bizottságának tagja, népművelési miniszter mond beszédet. Üzemek, gyárak, gépállomások, termelőszö­vetkezetek, a falvak dolgozói nagy örömmel fogadták a hírt, hogy is­mét találkozhatnak Révai elvtárssal Szegeden, a Széchenyi-téren. Az elmúlt hetek eseményei, a képviselőjelölő gyűlések népi demo­kratikus rendszerünk mélységes de­mokratizmusának egyik megnyilvá­nulásai voltak. Az a tény, hogy szerte az országban ipari munká­sok, dolgozó parasztok, értelmisé­giek javasolhatták képviselőjelölt­jeiket az országgyűlésbe és szaba­don választhatják meg őket, ez a Magyar Dolgozók Pártja által veze­tett nép következetes harcának nagyszerű eredménye. Május 17-e, a választások napja alkalmat ad arra ismét, hogy a dolgozó nép újból bebizonyítsa akarategységét, azt, hogy közös célért: a szocializ­mus felépítéséért harcol. Dc ezt megelőzően május 3-án, a szegedi vá­lasztól nagygyű'ésen való részvétel­űi megmulathatják megint dolgo­zóink, milyen határtalan bizalommal vannak pártunk, országunk veze. tj>je Iránt, milyen szorosan tömö­rti'nek dolgozóiak pártunk és szere­tett vezérünk, Rákosi elvtárs köré­A választást békeverseny már ed­dig is több kiemelkedő eredményt hozott Többszázra tehető Szegeden la azoknak a dolgozóknak a száma, akik már teljesítették május 17. tiszteletére tett felajánlásukat. A Szegedi Vasöntöde dolgozói váUa'­ták. hogy április havi előirányza­tukat 9000 forint értékkel túlszár­nyalják. Büszkén jel intették pár­tunknak, hogy adott szavuknak be. csípettel eleget tettek már április 20-ra s már 10 ezer forint értékben teljesítették vállalásukat. Nincs na­gyobb öröm, mint pártunknak győ­zelmet jelenteni, néhány szóval el­mondani: becsületesen megoldottuk a feladatot, kiharcoltuk a győzel­met. Tudni azt, hogy egy téglával többet adtunk épülő szocialista ha­zánknak s méltók vagyunk a na­gyobb, nehezebb feladatokra is. Győzelmünk fényes bizonyítéka, erőnknek, hazaszeretetünknek, harci akaratunknak, békeszeretelünknek. Ennél tömörebben aligha lehetne leírni a Vasöntő munkásainak gon­dolatait. akik már újabb felajánlás sokat tettek a választás tiszteletére. Amikor megtudták a hírt a Vasöntő dolgozói, Tóth Antalné sztaháno­vista magkészitő újabb felajánlást tett: ,,Emelt fővel megyek Révai elvtárs elé a vasárnapi választási nagygyűlésre, meri május 17-re tett fogadalmamat már teljesítettem és most megfogadom, a választási bé­keverseny győzelemre vitele érdeké­ben, hogy május l-ig naponta meg egy villanymotor formával készítek többet. „Tóth Antalné egy g sok szegedi dolgozó közül, aki azzal az elhatározással fogott hozzá hétfő" a munkához, hogy újabb győzelmi jelentéssel akar dolgozótársaival május 3-án a Széchenyi-térre vo­nulni, hogy meghallgassa Cson­grád megye képviselőjelöltjének, Révai József elvtársnak beszédét. Csatlakozzanak kezdeményezéséhez üzemi munkásaink, dolgozó paraszt­jaink, az értelmiségi dolgozók ls. Legyen május harmadika Szeged és a szegedi járás dolgozó tömegei növekvő politikai tevékenységének egyik lendítője. Lobbanjon még ma­gasabbra a választási békever.senv lángja, érjünk el újabb termelési győzelmeket e nap tiszteletére, ez­zel Is erősítjük meg szavazatunkat. Köszöntsük Révai elvtársat új győ. zclmckkel Szegeden, a vállalt felad* (ok teljesítésének örömével é© a nagy. gyűlés napjáig elért új sikereinkkel kiildjük cl forró üzenetünket pár­tunk szeretett vezérének, Rákosi elvtársnak, hogy Csongrád megye dolgozói a termeléssel is őrt állnak a déli határszélen, kiveszik részü­ket nagy tervünk megvalósításából s készek harcolni a Magyar Függet­lenségi Népfront programmja, a b?ke, a munka, jólét és felemrlkc dcs prngrammjának, n második öt­éves terv nagyszerű céljainak meg­valósításáért. A május 3-i választói nagygyűlés alkalmából Szegedre érkező különvonatok menetrendje vonal: Előadás és kultúr műso­a Népfront Választási Bizottságának kultúrtermében 29.én délután 6 órakor Árendás György, a Felszabadulás tszcs elnöke előadást tart ,,Hogyan segítik termelőszövetkezeteink a szocia­lizmus építését". Az előadás ulán kultúrműsor keretében az Újszegedi Kenderfonó' gyár kultúresoportja szerepel. Vlalaimennyi műsorra a Népfront Választási Bizottsága szeretet, tel meghívja Szeged dolgozóit. \ Csengett Kistelek BaUslyn Szatymaz Kkdorozsma Szeged Kiszom bor Klárafalva Deszk Szőreg Újszeged Ú—Üjszentiván Szőreg Újszeged Algyő Szeged Itókus Ásotthatom Kissor Mórahalom Széksóstó Kunhalom Sztmihálytelek Szeged-Áttakó Pusztamérges Csórva Zákányiskola Zákányszék Zákányszék-alsó Damaszék Kunhalom Sztmihálytelek Szeged-Átrakó 6— Ft tt.—Ft 6 —Ft 3 —Ft 3.— Ft ind. 7.30 ind. 7.53 ind. 8.08 ind. 8.26 ind. 8.45 érk. 8.58 Szeged Kkdorozsma Szatymaz Balástya Kistelek Csenge'e II. vonat; 0.— Ft ind- 7.40 Újszeged 3.— Ft ind. 8.00 Szőreg 3—Ft iad. 8.1 G Deizk 1.—Ft ind. 8.35 Klárafalva érk. 8.45 K iszom bar III. vonat: 3,— Ft ind. 8.C0 Újszeged 1.— Ft ind. 8-15 Szőreg érk. 8.25 Ö—Üjszentiván IV. 3.—Ft Ind. 8.30 érk. 8.43 vonat; Szeged-Rókus Algyő V. vonat; 6 —Ft 6 — Ft 0 Ft 3.— Ft 3 — Ft 3— Ft ind. 7.20 ind. 7.33 ind. 7.48 ind 8.01 ind. 8.18 ind. 8.29 crk- 8.43 Szeged-Álrakó Sztmihálytelek Kunhalom Széksóstó Mórahalom Kissor Ásotthalcm vissz. ind. 15.40 érk. 13 51 crk. 1612 érk. 16.30 érk. 16.43 érk. 17.07 r Issz, ind. 15-55 ' érk. 16.05 crk. 10.24 érk. 16.40 crk. 17.05 vissz. ind. 16.10 crk. 16.20 crk. 16.35 vissz. ind. 15 30 érk. 16.03 vissz. ind. 16.04 érk 16.18 érk. 16.28 érk. 16.43 érk. 16.57 érk. 17.12 crk. 17,31 VI. vonat: 9.— Ft Ind. 6.34 Szeged-Átrakó 6.—Ft ind. 6-50 Sztmihálytelek 6—Ft ind. 7.10 Kunhalom 6 —Ft ind. 7-21 Damaszék 6.— Ft ind. 7.32 Zákányszék-alsó 3.— Ft Ind. 7.45 Zákányszék 3 —Ft ind. 7-57 Zákányi iskola 3 Ft Ind. 8.09 Csórva érk. 8.25 Pusz'amórge3 vissz, . Ind-15.40 érk. 15.54 crk. 16.04 érk. 16.15 crk. 16.30 crk. 16.40 crk. 16.50 crk. 17.00 crk. 17-23 Megjegyzés: az állomások neve mellett czere.ilő forint összegek egy személy oda-vissza menetdíját jelentik. Szeged, 1953 április 24. Az igazgatóság vezetője: Turnai sk.

Next

/
Thumbnails
Contents