Délmagyarország, 1953. január (9. évfolyam, 1-26. szám)

1953-01-16 / 13. szám

PÉNTEK, 196», JANUAR 1«. A ,,Daily Worker" a jobboldali szocialisták „gyarmaiellenes irodájáról" London (TASZSZ). Az ázsiai or­szágok jobboldali szocialistáinak niügunl értekezletén javasolták ál­a ;dó, úgynevezett ..gyarmalellenes 1: oda" létesítését. A gyarmata pro­li mákat megvitató bizottság hatá­í . rntot hozott erről, amely a többi k.zőtl javasolja, hogy az említett itvda lépjen érintkezésbe az afri­kai, ázsiai és más felszabadító moz­galmakkal. A bizottság ülésén olyan határoza­tot is hoztak, hogy felhívást intéz­nek az európai „Szocialista Inter. nacionáléhoz", •,szilárdan foglaljon állást*' a gyarmata rendszer kérdé­sében. Az úgynevezett európai „Szocia­lista Internacionáléhoz" intézett fel­hívással kapcsolatban a „Daily Worker" szemleírója hangoztatja, hogy mindezek csak szép szavak, hiszen a jobboldali szociális ák köztudomásúan az imperialisták ügynökei, a béke és a nemzeti fel­szabadító mozgalom ellenségei. Angol lapok Churchill „megleckéztetésérol" London (MTI). A „Daily Wor­ker" írja vezércikkében; A „New York Times" szerint Acheson amerikai külügyminiszter megleckéztette Churchillt a wa­shingtoni ongo] nagykövetség ebéd­jén. Biztosak lehetünk benne, hogy Eisenhower hasonlóképpen meglec­kéztette. Churchill megvédése nem u mi feladatunk, de mélyen meg­alázó, hogy Anglia miniszterelnöké­vel így bánnak éj ez a helyzet mélységesen megalázó Anglia szá­mára. A konzervatív „Daily Express" a méltallankoüással vegyes panasz hangján írja vezércikkében: „Itógy józan és futamodj meg gyáva nyúl módjára birodalmi fe­lelősségeidtől" — ezt a bizalmas ta­nácsot ad a Acheson amerikai kül­ügyminiszter Churchillnak az angól nagykövetség ebédjén. „Hogyan lehet — folyta'jn a kon­zervatív lap —, hogy Amerika kül­ügyminisztere olyan kevéssé érti meg Anglia céljait, hogyan lehet, hogy olyan politikát ajánl, amely nz angol birodalom végtét jelen­tené?" A lap végül hangsúlyozza, hogy az angol amerikai kapcsolatok te­rén angol részről is „szükség van végre szóldmoodásra". Az alban állambiztonsági szolga.ct 12 kémet es diverziós ügynököt semn.siielt meg Tirana (ATA). A csütörtöki albán lapok közlik az Albán Népköztár­saság belügymin sztériumának je'.en­lését, amely szerint az állambiz.on­sági szo'gálat a lakosság közremű­ködésével Albánia kü'önböző v.dé. kein 12 kémet és felforgató ügynö­köt semmisített meg. Az ellenséges ügynököknél talált okmányokból ki­tűnik, hogy ezeket a kémeket és divcrz:ós ügynököket Jugosz'avia kü'önféle kémküzpon' jaiban képez­ték ki és azért küldlék A'búniáM. hogy a jugoszláv kémszo'gá'at szá­mára felforgató és kémtevékenysé­get végezzenek. Január 20-án kezdődik a 111- Szovjet jogi lanfolyam Hajlékfa'an munkanélküliek Bécs utcáin Bécs (MTI). A jobboldali szo. clalista bécsi városvezetős'ég r?nde_ I lelet adott ki, amelynek éite'mé­ben „teljes sz'gorra!" végre kell hajtani a fiz?té"kápte'en lakárVr­lők kilakottatésát A kilakoltntások kíméletlenül folynak most is, télvíz ideién. A közelmullban a hatótág k utcára doblak cy fiatalassz nyt, r.yota nappal a szülés előtt. Most tz | „österreichische Volksst'mme" is­mét egy felháborító esettől ad hírt. A fagy és havazás ellenére ulcíra tettek egy bécsi házaspárt és mm. den fellebbezésüket elutasítják A férj már hónapok óta mrnkcnélküli, felesége, aki szövönő, alig keres valamit A holzár Fehér Könyvek A Magyar-Szovjet Társaság Jogi Szakosztálya és a Magyar Jogász Szövetség Szegedi Csoportja ebben az évbe* js megrendezi a Szovjet­jogi Tanfolyamot. A szegedi jogá­s:ok már eddig ls elmélyülten ta­nulmányozták Sztálin elvtárs leg­újabb ,,A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban" című zseniális munkáját és n Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. Kon­gresszusának anyagát Ezeket a tan­folyam előndásai ig ismertetik. A jogászi szempontból is alapvető je­lentőségű útmutatások elemzéséhez nyújt további jelentős szempontokat Szabó Imre elvtárs, igazság­ügymlniszlériumi főosztályvezető, akadémiai levelező tag előadása, amelyet „Sztálin elvtárs tanításai, na.k jelen őségé a jog- és jogtudo­mány területén" címmel tart január 17-én délután 4 órakor az Allam­és Jogtudományi Kar II. Számú tantermében a Magyar Jogász Szö­vetség rendezésében, A III. Szovjetjogi Tanfolyam négy négy büntető, po'gári és kol­hozjogi előadásból éji és júniusig tart. Az egyes előadásokat a leg­jobb szakemberek tartják, akik kö­zül többen elnyerték a .jogtudomá­nyok kandidátusa" címet. Az előző évek tapasztalatait felhasználva a tanfolyam szervezőbizotsága két­hetenként konzulticióleat tart, me­lyeken a hallgatóság a Joti> Kar tudományos segédszemélyzeté öl fel. világos'tásokat nyerhet az előadá­sok során felmerült problémákra. A tanfolyamon rendszeresen résztvevő hallgatók ebben az évben is látoga­tási bizonyítványt kapnak. A tanfolyam jelentősegét nagy­mértékben fokozza, hogy az előadá­sokat meghallgatják a szegedi üze­meknek és hivataloknak nzok a ki­váló dolgozói is, akik mint népi ül­nökök rcsztvesznelc bíróságaink ez­évi munkájában. Ezáltal lehe ösé. gtik nyílik ama, hogy a Szovjetunió élenjáró jogtudományának tapaszta­latait felhasználhassák C 'jkezéscik során. A tanfolyamon nemcsak népi ülnökeink és Jogászaink veznek részt, hanem rajtuk kívül nagy­számban jelentetlék be részvételükéi az egyes üzemek és hivatalok doh gozói is, akik az olőző két tanfolya­mon szerzeit tudásukat ezúton is to­vábbfejleszthetik Az előadásokat kéthetenkint, min­dig kedden délután 6 érakor tart­juk nz Állam- és Jogtudományi Ka. ion. A tanfolyam ünnepélyes meg­vvitására január 20-án körül sor. H l követőleg dr. Pólay Elemér i társ, egyetemi tanár tnr'ja meg (lőadását „A szovjet polgári jog íc'lödése Sztá'in elvtársnak az.alap­ról és a feléptiményről szóló tanítá­sainak tükrében" címmel. A III. Szovjet jogi Tanfolyammal párhuzamodon a Magyar Jogász Szövetség Szegedi Csoportja szak­mai-továbbképző e)ő idássorozotot is szervez az állam- és jogelmé'et, az új polgári eljárási jog és a nemzet­közi jog köréből. Az előadásokat szántén krdd délután 6 órakor tartja n szervezőbizottság n kö'bce5^ bele­ken, amikor a III. Szov'etjogí Tan­folyam keretében non lesznek clő­; adások. Ezt a tanfolyamot a gyar Jogász Szövetség hivatalos he­lyiségében — Beloiannisz-tér 15. sz. — tartja meg. Ezt a programmot további bá­rom előadás egészíti ki, amelyeket a Magyar-Szovjet Társaság jogi sz-aikosztálya a magyar-szovjet ba­rátság hónapjában tart meg. Az első előadást dr. Martonyi János rektorhelyettes, a jogtudományok kandidátusa tartja >,A fegyelem és az ellenőrzés kérdései a Sz-ovjet­unió Kommunista Pártjának XIX. Kongresszusán" címmel. Ezeket az előadásokat a MSZT tudományos szakosztályainak klubjában — Hor­váth Mihály-utca 3. — tartják meg szintén keddi napokon. A tanfolyamok előadásai teljesen ingyenesek, azokon minden dolgozó résztvehet, Jelentkezni lehet a hi­vatalok és üzemek vezelői ál al meg­bízott üzemi fe'el ősöknél és közvet­lenül az egyes tanfolyamok első elő­adásai előtt. Horváth Zsikó László egyetemi adjunktus. Faji mpshü'őnbnzfetés Angliában A négerek Angliában a legször­nyűbb lakásviszonyok között 'ölnek és jóval magasabb bért kénytelenek fizetni a lakásért, mint az angolok, A munkanélküli négernek csaknem lehetetlen munkát találnia, mivel a vállalkozók nem vesznek fel nége­reket. Ha a négernek mégis sikerül munkába állnia, csak segédmunkás­ként alkalmazzák m'g akkor is, ha kiváló szakképzettséggel rendelke­zik. Tovább tort a Rio-Ds-laneiro-i textilmunkások sztrájkja Montevideo (TASZSZ). Az „Tm­prensa Popular" jelen i, hogy 30 ezer Rio-De-Janeiro i textilárunk ás folytatja sztrájkját. A sztrájkolok a munkabér emelését követelik. Sok Rio-De-Janeiro-i, Santo an­tonioi és cruzeiroi vállalat munká­sai szolidaritás-sztrájkot jelentettek be a textilmunkások támogatására. A Bolgár Népköztársaság külügy­minisztériuma az a úbbi cimi két dokumentumgyűjteményt 'ette köz­zé: „A jugosz.áv kormánynak a Bol­gár Népköztársaság ellen folytatót! ellenséges és agresszív polit kájára vona.kozó dokumentumok", továb­bá: ,,Az Amerikai Egyesült Álla­moknak a Bolgár Népköztársaság elten folytatott ellenséges és agresz szív politikájára vonatkozó doku­men.umok''. A két gyűjtemény orosz, francia és angol nyelven je­tant meg. A jugoszláv kormány ellenséges és agresszív politikájára vonatkozó gyűjteményes kiadvány azokat _ a nagy számban előforduló, mcgráfol­halallan dokumentumokat és ténye­ket tárja elénk, amelyek azt bizo­nyítják, hogy n Be'grádban uralkodó tttó­ías'szta klikk az e'.lcnségeskrríís és a háborús provokáció rend­szeres po iHkáját fo'ytatja a Bo'gár Népköztársaság- a bo'gár nép és Délkelet-Európa szabad népei ellen, fcnyege.i nemzeti függetlenségüket s a vitág eme tájának biztonságát és békéjét. A közzétett dokumentumokból ki­derül, hogy Tito és csoportja már abban az időben is lilkos iizelm ket folytatott a népi demokratikus Bul­gária e'.len, amikor a bo'gár nép, 1041—1945-ben Hazafias Hábcrú'át v'vta a hitleri Németország e'.'.cn. l'öbb dokumentum azt az ellcivégcs és áru'ó tevékenységet Iep'ezi le, amelyet maga Tito és legközelel bi c'nkostársai folytattak a bo'gár néphadsereg ellen, noha az mind járt nz 19'4 szeptember 9-i néni felkelés u'án a 4estvéri jugoszláv népek segítségére sietett abban a harcban, amelyet a Hitler-fasiszta megszállók ellen vívtak. Számos dokumentum arra vet iiruló fényt, hogy a jugoszláv kor­mány és szófiai diplomáciai képvi­selői mi'yen tevékeny részt vettek összeesküvések szításában, kémszer­vezetek, diverzáns- és terrorista szervezetek, valamint csoportok lé­tesítésében, azzal a nyilvánvaló cél­lal hogy megdöntsék a B-ofgár Nép­köztársaság törvényes kormányát s Bulgáriát Jugoszlávtához és az im­perialista táborhoz csatolják. A jugcsz'áv kormány és ügynö­kei o'y szörnyű bfn'se'ckmény c'kövctésé'ől s©m rndtak volna vissza, mint a ho'rár nép vezé­rének, Gcorgl Drmifrovnak a meggyfko'ása. A jugoszláv kormánynak és ügv­nöketaek egyik fő cé'ja az volt, hogv elrabolják Bu'gáriáló! a Pirin­vidéket, ami az e*ső lénést jelen­tette vo'na a Bo'gár Népköztársa­ság nemzeti függetlenségének, terü­leti egységének és sérthetetlenségé­nek felszámolása fe'é. Más dokumentumok kétségtelen módon bizonyítják, hogy a jugo­szláv kormány megkülönböztető ba nás,módnak veti a.'.á a jugoszláviai, bo'gár diplomáciai képviselőket * megfosztja őket áltól a lche'őség tói, hogy teljesítsék hivatalos kota­'ességciket A Jugosztávlában élő bo'gár é1' lampo gázokkal és az égci ten geri Macedóniából áttelepült szc­mé'yekkcl szemben a jugoszláv kormány cs szervei a legsöté­tebb clnemzettenítés, k'írtás lerror sovin'szta-protastezta po­litikáját folytatják, durván megsérlik az a'apvetó em­beri jogokat és szabadságokat, va­lamint minden nemzetközi törvényt, szabályt és szokást. Az Egyesült Államok kormánya a Bolgár Népköztársaság ellen r:»­nyu'ó ellenséges és agresszív polite­k.ijára vonatkozó dokumentumgvíiji­temény sz n'én nagy számban tar­ta'mnz dokumentumokat és té-ve ket, ame'yek kétségta'vn htaonvíté­kái annak, hogv az Egyesü't A''a­mok korntánva durva mádon be­avatkozó Bu'gária be'ügve be: h-gy az amerikai dlp'rmácid kénvV selfk és amer'kai ügynökök öss­szerskiivésrket szítanak és fe*­fnrgató tevékenységet fejiencts ki, pme'vnek réV'a a törvénye­sen fenná'Ió botoár népi dem.b­kratikns kovmta-r.il erőszakos* megrí intése) kétségtelen dokumentumok és té­nyek bizonyítják azt is. bogy az Amerikai Egyesült Államok hábo-ús ha'káni előkészii'etei érdekében fe ­haszná'ja csatlósait: JngoM'ávi.'.t, Görögországot és Törökországot, _ — hogv kémtevékenységet- d verzióv és felforgató tevékenységet fejtsen ki a Bo'gár Népköztársaság ellen; hogy szervezi, felfegyverzi és pénz­ügyi támogatásban részesíti a Bu'­gáriában működő fasiszta szervez'­teket; hogv az Amerikai Esvesii t A'lamok kormánya nem teljesíti a bo'gár kormány aziránt1 jogos kő. vete'ését. hogy kiszolgáltassa neki 't bo'gár nén és az emberiesség el'en sfi'vOfl bílncse'ekmtaveket e'köv­tett fasiszta és háborús bűnösök-': bogy az Egvcsü't A'tamok az ENS~­ben ellenséges politikát folytat u Bo'gár Nénköztársaságna.1 szemb--; bogy kü'kercskede'mi léren az US \ kormánva megkülönböztető rend* n­bálvokat alkalmaz a Bolgár Nép­köztársaság ellen, stb. A két kiadvány éppfgv olyan do­kumentumokat is tartalmaz, amrty-k azt bizonvltíák, hogy a bo'gár kor­mány po"tikája békeszerető, védi n Bo'gár Népköztársaság nemzeti fiir ­"őfenségét és sznverénitásót. szio-oró tiszte'ciben tar'la a nemzeközi jo­got. a nemzetközi törvényeket és szokásokat s szilárd e'tökéltséggef áll a bfketáhor o'dn'án. A canferburyi érsek — a magyar fiatalokról H. Johnson, az ismert békeharcos „Angolok látogatnak Magyaror­szágra" cimü röpiratában írja: A népgazdaság érdekében toty­tátott eredményes munka a béke ügyét szolgálja. Ezt hangsúlyozzák a békebtzottságok és a nep hall­gat reájuk. Ismerik a célt ahová el akarnak jutni. Ez a munka lá­HjREK A 1\£P1J)JEM0KRÁC1ÁKBÓL Épül a wieubicaí cementgyár Lengyelország egyik ismert he­lyisége leit Wi.rzbica, Itt épül Eu­rópa egyik legnagyobb cemen'gyá­ra. A Szovjetunión k.'vül páiját se­hol sem találni Nagyságáról ad fogalmat az alábbi adat: terüta'e a bányával együtt meghaladja a 40 hektár!! Az épülő szoci ista Lengyelország cemeniszükséglelét a rejowcei eí mulatós módon átalakította Buda- °Poli gyárak már nem íede.ik. A pestet, amióta utoljára láttam. Ak­kor romváros volt — ma gyö­nyörű. Az újjáépítésben nyilvánul meg legjobban a nép nagyszerű szelle­me. A földalatti és Sztálinvúros építése még magasabbra eme" a lelkesedést. Felejthetetlen vcfl, amikor SzlálinvArosban akkora gyárépület elölt álltam, mint a canterbury-t székesegyház. A Ha­tat munkások arcán. akik ezt épí­tették, látszott milyen ellenállha­tatlan erővel ragadja mayával a magyar ifjúságot az új építése. ötéves terv — négy év a.alt Romániában a dolgozók eltökéli szándéka, hogy ötéves tervüket ncgy év alatt hajtják végre, A Gheorghiu Dej.konfe' ciógyár mun­kásai a fogadalom te'j~sítéséért, a munka termelékenységének növelé­séért harcolnak- A munkásuk vál­lalták, hogy ebben az évben 26 százalékkal termelnek többet, mint 1952-ben A bukaresti Rákosi Má­tyás-művekben dolgozó N. Vasú szlahánovlsta 1957 utolsó hónapjai­ra termel Példája lelkesítette nor­májának százszázalékos tútteljcsilé­sére I. Ispas sztahánovis'á.'át s. Hasonló szép eredményekkel dolgo­zik a marosvásárhelyi Simő Géza­Ma- (bútorgyár kollektívája is. most épülő új művel a hatéves terv végén a lengyel cerr.entipar nvgy­elött. Az egyfőre eső fermékmeny­„yiség jóval meghaladja az USA cs Anglia átlagát. Wierzbica környéke a muliban az ország legszegényebb vidékei közé tartozott. 1927—1933 között 140 ezer lakós kényszerült szülőföldje elhagyására. Most van munkája, van kenyere a környék dolgozóinak. Az ifjúság különösen tevékenyen vesz ré-zt a cen-.entgyár építésében­Eddig már 23 brigád dolgozik a lengyel hatéves terv e nagy alko­Csehs?1ovái(fában új trdsyaszúrcgLpet készítettek szer annyit termel, mint a nábo.ú | tásán, Dairen állomásépülete A Gsang.Csung vasútvonal átadásakor A. Sz. Panyiskin elv. társ, a Szovjetunió kínai nag>követe hangsúlyozta, hogy a Szovjet­unió kártérítés nélkül ad ín át a Kínai Népköztársa ág tulajdonába e vasútvonal közös igazgatására vonatkozó jogát és a hozzátartozó összes vagyontárgyukat. Ez a lépés Ismét a Szovjetun ó és a Kínai Népköztársaság barátságának további megerősödését bizonyította. Képünk a Csang.Csung vasútvonalon fekvő Dairen vasútállomás épületéi mutatja be, amely színién kártérítés nélkül ment át a Kínai Népköztársaság tulajdonába. A csehszlovákiai brond-yi gép­gyárban befejezték egy újtlpusú írágyaszórógép kipróbálását. A Irá­gyaszórógép tervezője, K- RciUn, értékes gépet alkotott Az új gfn — eltérően az eddigiektől — sokk-1 nagyobb térfogata és a felvetj 3.5 köbméter trágyát 4—6 méter szé­lességben szórja. Ez háromszor ak­kora szórótávoLág, mint az edd g gyártott gépeké. A gépet traktor vontatja. A „Karavaievo" svovhozbaa tehenenként 6.350 liter fejet fejtek egy év alatt A „Kamvajevo" állattenyésztő ts tejtermelő szovhoz dolgozói siker­rel zárták a mult évet Tehenenké t átlag 6350 liier tejet'fejtek. Tötb fejőnő 8—9 ezer liter tejet f jt egy-egy tehéntől A szovhoz túlteljesítette a tej- cs húsbeadás tervét és a kolhozok), a le 75 fiatal fajállatot adott el. Több míní 62 ezer diók tanul a romániai főiskolákon Alltandóan növekszik a fő's'-otói hallgatók száma a Román Népköz­társaságban. Jelenleg több mi02 ezer diák tanul az ország kü ö ­böző főiskoláin. A hal'gatók n gy százaléka munkás, és dolgozó pa­raszt származású. A nemzetiségi fiataloknak bizto­sították az anyanyelven történő oktatási felső fokon is. így Koluz. várott és Marosvásárhelyen magy: r egyetemi központok működnek 2 > fakultással. Évről-évre növekszik a diálcétkc­zők és diákotthonok száma Az. 1952/53. egyetemi évben 306.5 sz ­zalékkal_ több ösztöndíjas tanul a romániai főiskolákon, mint az 1943 =—49-es egyetemi

Next

/
Thumbnails
Contents