Délmagyarország, 1953. január (9. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-11 / 9. szám
2 VASÁRNAP, 1953. JANUÁR 11. fl magyar dolgozók tiltakozása a R332T'i3r i-hízisi jr jg/élteii iiozoü halálos Ítélet és Beloiannisz özvegyénei és kislányának fogvatartása eiten Az Országos Békelanácshoz tömegével érkeznek a táviratok, ame_ Vekben a dolgo ók felháborodással iltakoznak a Rosenberg-házaspár Iervezeit kivégzése ellen „Ez a mindent megcsúfoló em. te'rtelen cselekedet az imperialisták újabb merénylete a béke ellen — mondják táviralukban a szentendrei ocsigyár dolgozói. — Az USA urai ezzel azt bizonyítják, hogy fé'nek ?s reszketnek a hatalmas béketábortól." „A legerélyesebben tiltakozunk az amerikai háborús gyújtogatok újabb gaztette ellen. Olyan emberekot ítéltek ha'álra, akik az emberiség legs-entebb ügyé'rt, a bé. kéért harcollak. Tiltakozásunk jeléül még keményebben harcolunk a békéért" — mondja a kunmúrtrn: állami gazdaság dolgozóinak távirata. Szombaton a többi között a Ma. gyar Államvasutak budapesti igazgatóságának, a Szabadság lai> kiadó vállalatnak, a gyulai megyei bíróságnak és államügyészségnek, a Szabadságharcos Szövetség scltvadkerti szervezetének, a soltvadkerti malom dolgozó nak, a Magyar-Szovjet Társaság szekszár i szervezetének, Szeged-Belváros békeharcosainak, a Gyapot'ermelési Vállalat, dolgozóiak, a kiskör si gimnázium tanárainak és tanulóinak a kiskunhalasi állami erdőgazdaság dolgozóinak tiltakozó távirata érkezett az Országos Béketa. nácshoz. Számos tiltakozás érkezik az Országos Béketanácshoz Beloiannisz özvegyének és kis'anyának fogvatartása ellen is. HEWLETT JOHNSON A MAGYARORSZÁGI BEKEMOZGALOMRÓL Hewlett Johnson canterburyl érseki helynek „Angolok látogatnak Magyarországba" című röpiratában beszámol arról a lelkes építő munkáról. melynek hazánkban szemtanúja volt majd a következüket írja: Nem kétséges, hogy a magyarok lelkes hívei a békének g a Nyugattal való békés kereskedelemnek és hegy a néptömeg k ismerik a háború okait és a béke biztosításának módját- Tudják, hogy velük együtt 800 millió ember osztja békevágyukat. Ez a békevágy kü'önüsen figyelemreméltó olyan nép körében, amelynek hazáját két világháború dúlta fel. A segítség, amelyet a Szovjetunió Magyarország újjáépítéséhez és fejlesztési terveihez nyújtott és nyújt, valamint az együttműködés a szomszédos nétó demokratikus országokkal. még jobban serkenti a békéért folyó küz. delmct. (MTI) Csökken az agresszorok katonáinak harci szelleme Vietnámban Peking (Uj-Kínu). A „Vietnami Hírügynökség'' je.ent'r, hogy a vetnami néphadsereg legutóbbi gyöze'mei megrendítették még a mögöttes területeken állomásozó ellenséges csapatok harci szellemét is. Az elenség által megszállt Észak vietnami területeken az európai és afrikai katonák, de különösen az ész.nkafrika ak között állandóan erősödik a háborúellenes mozgalom. A baodájisla csapatok soraiban pedig mindennapos jelenséggé vált a dezertálás. Kienanhan november 16-án 14 evá'tását követelő északafrikai kVona agyonlőtte európai tisztjét. November tl-én Haidung-'artományban egy ellenséges a'akulat valamennyi marokkói tisztié és ka'onája, miután fegyvereiket és egész felszerelésüket a partizánok kezére adták — megadta magát a néphadseregnek. Hungjen-tartományban Nghiado helyőrségének több marokkói katonáin — m'u'án hazaszá lftási kérelmüket elutasították — fellázadt és 19 épü'etet fe'gvuj'otl, valamint nagymennyiségű katonai felszerelést elpusztított. A jugoszláv falvak katasztrofális egészségügyi és kulturális helyzetéről Vlada Mitov, a Jugcsz'áv Haza- i táplálkozás, a nehéz fizikai munka fiak Szövetségének „Za szoci'ali z-' és az egészségtelen éle.körüln ények ticsku Jugoszlaviju" című iapjálan, 1 következtében hihetetlenül elterjed, a jugos/láv falvak elmaradt egészségügyi és kulturális hely:eléről a többi között a következőket írja: tek a fertőző betegségek. A t tóisia ..Zadruga" című lap a következőket írja: „A falvak piszkosak és elhaSzegénysíget, éhínséget, tudai-1 nyagoltak. A parasztok pedig tetlanságot és betegséget hozolt a Tito—Ratikovics.rendszer a jugoszláv parasztságnak. A parasztság ma sokkal e'maiaüoltabb viszonyok között él. mint a monarchc-fas.szta rendszer idején. Jugoszláviában kevés a taníló, az Iskolákat bezárják, vagy laktanyákká és katonai raktárakká alakítják. A tandíjakat 1951-hez viszonyítva háromszorosára emel'ék 1952-ben. Az elemi iskolai olvasókönyv egy földműves öt napi kfr setébe kerül. Ilyen körülmények közölt nem csoda, ha egyre fenyegetőbb méreteket ölt az írástudatlanság. A szépített titóista statisztikai adatok szerint a horvátországi falvakban 93.000 a 15—37 év közötti írástudatlan lakós. A jugoszláv falvak egészségügyi helyzete Í3 igen súlyos. A rossz A francia bíróság nem engedte szabadon a letartóztatott francia hazafiakat Párizs, (TASZSZ). A ,,1'IIumani'é" és a „Libération"' jelenlése szerint január 8-ún a párizsi feácbbvítéli bíróság elutasította Le Léap nak, a CtíT főtitkárának és a Franc a Köztársasági Ifjúsági Szövetség négy vezetőjének, valamint Ali Ja'ansk, a Marokkói Kommunista Párt titkúrának ideiglenes szabadonbocsátási kérelmét. A letartóztatott hazafiak további fogvatarlátót ,.az igazság tisztázásának szükségességével'' indokolják, bár az ügyökben ind'tot; vizsgá'nt már régen befejeződölt. A'i Jata szabadonboesálását csupán nzza' a furcsa ürügurvel utasítottak el, liogv „n'ncs á'tóndó lakhelye Franciaország területén." (MTI) vescu". A kimerült és gyengén táplált parasztok soraiból ezrével szedi áldozatait a tuberkulózis- Titóék saját beismerése szerint Macedóniában minden hetedik halott tüdöbajban puszlult el. ,.A tuberkulózis tömegbetegség nálunk" — írja a ..Nova Macedónia'*. Boszniában és Hercegovinában nagy méreteket ölt a vérbaj. 50 000 paraszt közül 34 ezer vérbajjal fertőzött. A c akoveci. ludbregi és prelrgi járásokban a lakosság 15 százaléka trachomás. A jugoszláv dolgozók súlyos egészségügyi helyzetét bizonyítja, hogy a megbetegedések száma hétszeresére emelkedett a háfcorú előttihez viszonyítva. Titóík ennek ellenére sem gondoskodnak a lakos, ság orvosi ellátásáról- Bosznia és Hercegovina 15 járásában egyetlen orvos sincs, nyolc járásában 40.000 emberre jut egy orvos. Húszezer amerikai kereskedelmi ten£evész váll munkanélkülivé New-York. Az Amerikai Hajózási Válta'atok Szövetségének jelentése szerint 1952 ben 550 kereskedelmi hajót vontak ki a forga ómból. A kereskedelmi hajózási forgalom csökkentése következtében 20 ezer kereskede'mi tengerészi és tisztet bocsátottak el. A szakértők szerint a tengeri kereskedelmi forgalom csökkenése a kü'kereskedelem hanyatlásával fiieg össze. „Az 1953-a.i esztendő küszöbén sötét kilátás tárul elénk — mondják a szakértők. A teherszállítmányok mennyiségének csökkenése arra kényszeríti a kereskedelmi hajózási váltatatokat, hogy a be'fö'di vizeken keressenek szállítási lehetőségeket." A je.entés megemlíti azt is, hogy az amerik.v kormány 1952 utolsó negyedében csupán 773.000 tonnányi teher tengeri szállításra adott megbízást az ugyanez esztendő első negyedében szállított egymillió tonnába, szem ben. René \tnyer kijelentette : Rinay köloolítikáiát folytatja Múlt a newyorki rádió jelenti, René Mayer francia minisztere nők, az ,,INS" amerikai hírügynökség munkatársának nyilatkozott kormánya külpolitikájáról. Mayer kijelentette, hogy a külpolitikában Pinay vonatat folytatja. Hangoztatta, hogy ..meggyőződéses híve" a háborús paktumnak. NEMZETKÖZI SZEMLE Párizsban minden wáKozatlan Franciaországban több mint 1 él' muntsta Pártról. Fzzcl — mint hé ig tartó vajúdás után megala- DJC'OS elvtárs mord t-a — figye • kult az új kcr.r.ány Olyan komány, me.r kívül hagyta ötmill 6 választó véleményét. Pedig ez a vélemény egyálta án ' nem érdcklekn az új min'sztere.nük számára. Ha netán e's k.olt volna fsle'tc Mryer úr figyelme, úgy emlékezetébe kell idézni, hogy éppen ezek a mll iók és az azóta hozzájuk csat akozo'.tak szabadító ták kl az elmúlt évben Duc'os és Stíl elvtársakat cs az ő tí'megmczgalmuk kényszeritette távozásra Pinayt is. És ami nrig e;i« njl is fontosabb, e milliók egység, in zgalma a Francia Kommunista Párt követe éseinck valóravá tását sürgeti. Az egységfrontban Guy Mollef és szociait ta vezető társai minden mesterkedése ellenére egyre inkább részt vesznek a szocialista dolgozók is A Kommunista Part követelései elfogadhatók minden becsiil t:s francia számára A part o j an béke. kormány létrehozását sürgeti, amelyet hatalmas népi meze-alom hív életre. Kövelrli az atlan'i egyezmény és az ezzei kapcscla'os többi háborús paktum felmondását, követel a vietnámi háború befejezését. Franclacr-zág mast mega'a. kult amerikai kormányától mi rem áll távolabb, mint ennek a pro. grammnak akárcsak egyes r'szcifcea va'ó elismerése is. René Maye. rélc éppen az ellenkező úton járnak. A francia néo ezéit — ahogy Ductes elvtárs rámutatott — „Végül is kiadja majd az útját ezeknek az amelyben nincs sok kcszöret, Re-é Mayer, a minisztere n:k, a mi ltl. ml >iemo3 Roíhchildék embere, bányái vannak az észa afrikai francia gyarmatukon. Mayer tzemélye meg. tes esítője annak a politikának, amely a valaha Európa élén já ó országot a katasztrófába sodorta. René Mayerék |;rogrammjá"ól mindent elmend az új kormány listája. A legfcntesa'b tár ak blrtekosaj között megta'álhatjuk a közel mult bukott francia kormányainak minisztereit: ifülügym'nisztrr n teng rentúll háborús politika ltPzo'gáilsában ismeretessé vált B'clault, Brune a b lligyminlszt -r és Martinaud Deplat az igazságügyminiez. ter hírhed té tették nevüket a Kommunista Párt és a hazafiak elleni hajszában. M'ndke'ten tagjai voltak Pinay kormányának is, akárcsrk P even hadügyminiszter, az „e; ró. pui hadsereg" szellemi atyja é3 Letour-Neaii. a társállamok minisztere a vietnámi szennyes gyarmati háború egyik legfőbb bűnöse. A lista elmondja, hogy Franctaors ág új kormánya René Mayer vezetésével ott folytatta ma'd. abol a dicste'enül kimúlt Pinay abhahgyta, R né Mayer még meg sem kanta a nemzetgyű'éstől a kormányalakítási megbízást, máris törvényszegéssel kezdte működését. Az a kotmány rende'kezésel ellenére — hogy kormányválság idején meg kel had getni minden párt véleményét — |uraknak ts olyan kormányt teremt egyszerűen elfeledkezett Fran iaor. , magának, amelyben felismeri saját szág legnagyobb pártjáró', a Kom- magát", Ázsia áruióinak gyiilekezffc Rangunban ezekben a napekban 1 pártok vezetőiben felve'efte azt « l ríják éríekez'eíükei az imperialis- j gondolatot is, hogy e's/.akadjanak iák ázsiai megvesztegetett ügynökei, I n hírhedt gzocia'ista internacionála munkásmozgalomba befurakodott tói és külön áruló tcstii"e;c hozzaázsiai jobboldali szociáldemokrata nak létre. Ez azonban túl knekázaárulók. Az értekezlet ösozehívá'át tos lett vo'na Impcrla ista gazdi k az tetie sürgőssé számukra, hegy számára, ezért népesszámú európai az ázsiai — ma még gyarmati saiban lévő — országokban növel sz'k n népek mozga'ma fclrzabadulásukért. függetlenségük kivívásáért. Ez a prob'éma lényegében érinti az ázs'al jobbo'dnll szoctaVemokrata pártok egész politikáját. In. diában cs Burmában a szoc'tó'dl mo. krata vezetők nem haszná'hatják fel ugyanazokat a hazugságokat, mint bárme'yik európai imperialista á lamban, mert a véres gyarmat! rendszer a végsőkig elkeseríti a szörnyű sorsban élő dolgozókat. Az ázsiai szociá'demokrata pártok, ha cgyá'ta'án fenn akarnak maradni, kénytelenek, ha szemforgató mii. don is. lega'ább mérsékelten átvenni az imperialista-ellenest függetlenséget követelő je'szavakat. Ez egyébként megmutatkozott a rangú, ni értekez'eten is. Az ázsiai szociáldemokrata pártoknak ez a sajátos helyzete e KOCSEDO SZIGETÉN (V. Kornyilov és I. Volk új-ágírók jegyzetei) Rádióműsor a Rosenberg-házaspárról A Pclófi-ráidlö vasárnapi műsorából 12.46-1,or „Nem rejthetik el iigyünk igaz't!" címmel Irodalmi műsor hanoiik cl Julli's és Ethel KuvcnberTTŐl, ez Amer'kai Eoyesült Á'Iamn' bon halálraítélt házaspár, ró'. (MTI) Rudnay Gyula Kossuth díjas festőművész kitüntetése A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a festőművészet területén szerzeit kimagasló 'örd mei elismerő, séiil Rudnay Gyula Kossuth- íjos festőművész részére 75. szü'e'és. nopja alkalmából a Magyar Népköz, társasági érdemrend IV. fokozatát adományozta. (MTI). Az öreg Ok nyomdásznő, aki Kocscdo szigetén szü etett, mesélt nekünk erről a paradicsomi helyrft , melyet Koreában Áldott szigetnek hívnak. Beszélt a buján virágzó Irópusi fákról, a ragyogó színekben pompázó, i.Ialos virágokról, az égket az amerikai hóhérok kínoznak és megö nek. Madárdal he yett a megkínzott emberek jajkiá tása tölti meg a levegőt. Valóban, borzalmas dolgok tör téritek Kocsedón, ahová az amerikaiak koreai és kínai hadifog yoAz amerikai hóhérok lábbal tiporják a nemza-tközi jogot és a koreai Kocxeúo.sz'gclén Ismét fegyveresen támadtak a védtelen hadifoglyokra. A fenti képet, kegyetlenkedésük újabb bizonyítékát a „Yie Nouvc" cimű o'asz folyóiratból vei lük út. színkék tengerről és a tengerkék égrö'. — Ez a paradicsom pokollá vá t, — mondta elsötétedő homlokkal az idős munkásnő. — Szörnyű hírek jönnek Kocsedóró . A bőven lermő földet testvéreink vére öntözi, akikat zártak. Az amerikai vadállatok haláltenyegetészel, kínzásokkal pró bál ják kényszeríteni a foglyokat, hogy szennyes iratokat Írjanak a ta és megtagadják bennük hazájukat A bátor hazafiak azonban szeretik a hazát. Szétlépik az amerikaiak papirosait és a hóhérok arcába vág ják. Iiyéníkor aztán a fe'dühödött banditák „különleges" intézkedéseket lesznek. Gyilkolják a foglyokat, amiért éneke.nek, amiért járkálnak a barakok között, óránkint, percenkint vadá laliasan öldöklik őket. Mult év február közepélől Augusztus végéig több mint 900 hadifoglyot gyilkoltak vagy sebesítettek meg. Ez egyébként az amerikai és angol lapok hivatalos adata, amely még nagyon távol ú 1 a valóságtól. Á teljes igazság az, hogy az említett idő alatt 1800-ná' is több fogo.y hazafit gyilkoltak vagy sebesítettek meg. Egész Korea megrendülten és szerelettel beszé. a kocscdi'jszigcti foglyok hősiességéről. • Mindenütt Misikén ismételgetik azoknak a had foglyoknak szavait, akiket az egyik puszani országúlon a partizánok megszabadítottak. A fog'yok a pnr. tizánok rádlóleadójában beszéltek Kocsedó-szigct borzalmairól és megfogadták, hogy bosszul á Inak n halálszigeten maradt testvére k szenvedéseiért és haláláért. Borzalmas dolgok törléTinek Kocsedó szigetén. A dicső hazafiak azonban, a Koreai Néphadsereg harcosai és a k'nai önkéntesek, akik amerikai fogságba es'ck, hősiesen k tartanak minden kínzás és gyilkolás közepette, rettenthetet'enii! harc® nak lovább hazájuk becsü'etéár' és szabadságáért. Szilárdságuk, törhetetlen győzelmi akaratuk rettegéssel tö.ti meg az ellenség szívét. küldü'tséget irányítottak a ranguni konferenciára. E kiidöttségek élén olyan hétpróbás munkására ók érkeztek Burma fővárcs ha, mint az Angol Munkáspárt vezére, AU'ec és a Titó-fé'e fas'szta párt ké' hóhér vezetőségi tagja. G.vi'asz és Reb'er. Az ő fe'astatuk fé'reért'ielet'eniil megmagyarázni ázstai elvbarátaiknak, nii'yen |H>'it:kál kell követniük. Att'cc és a titóislák igyekeztek mlndenhen megfe'e'ni c megbízatásnak. Szorgalmasan szajkózták a Szovjetnn'ó és a népi demokratikus országok e'leni rá"a'mnkat, becsmérelték a bé,icmOz'»a'mal és nem gzn'asztottak cl egvet'en a'kal. mat srm. hogy ecsete"ték a gyarr-nti ren-'szer és a háborús készülődések ..e'őnyeit". A';'ee a ranguni jrhho'riali szoeíá'dcmol rala értekez eten ráadásul Tito hóhérrendszere hivatott prófé'ájának bizonyult — készséggel dicsőítette bel. grátT áru'ó kol'ésál rémtetteit. Az ázsiai árulók gvü'ckezrlének tanácskozása! azonban nem befolyáso'ják a fc'szabadn'ásukért kiizdo népek harcát. E népek mtad'nkáhb fe1 Ismerik hivato't vezetőiket, orsrá. gaík kommunista párftataan. A szoclá'dcmokrác'ának Ázsiában is bralkonvodik. Rangunban az európai aratók segítségével hozhatnak halározatokat. fecseghetnek frázisokat, ham'San esengő szó'amalk pusz'áha kiá'tott szavak maradnak. Az ázsia' nérek zász'a'án két igaz szó ragyog m'nd fényesebben: Szabad, ság és béke. Adenauer a1kanceMári tisz'sége" aján oH fel Ollenhauernak Erich Oilenhauer, a Szociá'demokrata Pár! jobbo'dali elnöke a reakciós pártvezc'.őség beleegyezésével csii'ör.ökön leve'et írt Ádcnauernak. A levé. szövegét nem hozták ugyan nyilvánosságra, de larlalmúra abból lehet következtetni, hogy Mellics, a Szociáldemokrata Párt alelnöke aznap egy gyű'ésen kije entelte. hogy a Szociá'demokrata Párt kész tovább1 érdemleges tárgya ásokat folytatni a bonni kormánykoa'icióval. Bonni politika; körökben változattanul az n vé eménv ura'kodik, hogy a Szociá'demokrata Párt a nyáron megtartandó nyugat-németországi par'amenii választások u'án be akar lépni Adenauer „kibővített*' koalíciójába. Az em'ített poli lkai körök úgy tudják, hogy Adenauer a Szociá'demokrata párt kormány, balépésének esetére fclaián'otta Ollenhauernak az a'kancel'ári tisztséget és a Szociá'demokrata Párt más vezető képvis-'őinek négy fontos m.niszleri tárcát.