Délmagyarország, 1952. november (8. évfolyam, 257-281. szám)
1952-11-22 / 274. szám
SZOMBAT. 1932. NOVEMBER 22. 3 Portyázó brigádunk megállapítása: A munkafegyelem hiánya akadályozza a szőregi Petőfi fsz-ben a betakarítás és a vetés munkálatait A „Délmagyarország" november számában megbírálta a sző. regi Petöfi-tez tagságát az elhanyagolt kukoricabe-gyüjtéséért és elkésett búzavetésükérl. Ugyanis 100 hold kukoricájuk szedetlen volt; az előirányzott 350 hold búzából is mindössze 84 holdat vetettek el határidőre. A szőregi PetöfiJsz megalakulása óta jól dolgozott. Ez év la. •vaszán már több, mint 1000 holdon •gazdálkodott. A cséplés ulán azonban meglazult a szövetkezetben a immkafegyelem. Az öntudatlanabb tagok elégedetlenkedtek a rossz termés miatt és hanyagolták a további munkákat. A vezetőség, a pártszervezet az elégedetlen hangulatot nem szerelte le; maguk a párttagok, a szövetkezet kommunistái is a sirók.rívók uszályába kerültek és ők is feladták a betakarításért folyó további harcot. A szovjet példa nyomán a Viharsarok és a Délmagyarország portyézó-brigádja vizsgálta felül: a szőregi Petőft-tsz tagsága menynyire fogadta meg a bírálatot és megjavítolta-9 munkáját? A portyázó-brigád tagjai voltak: Csúcs Mihály, a 6zegedi Táncsicstszcs elnöke, Bugyi János, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának dolgozója, Török Mihály, a deszki gépállomás brigádvezetője, CsáVyi Sándor, a deszki gépállomás agronómusa, Gajd"csi János és Vass György a Délmagyarorezág és a Viharsarok szerkesztőségének munkatársai. A vezetés erélytelenséuének következményei A naptár november 20-át mutat. Éppen egy hónappal ezelőtt járt le a vetés határideje, de a szőregi Petöf'.tsz tagsága még most fogott csak n vetés dandárjához — állapította meg a portyázó-brigád. Mikor megkérdezték Kasza Lajos elvtársat, a szövetkezet elnökét; miért csak most kezdtek igazából munkához, ezt válaszolta; — Nem volt elég vetőmag. En, r.ek következtében november 19-ig . mindössze 94 holdat tudtunk búzával bevetni. A tagság hosszú , ideig nem egyezelt bele, hogy vásároljunk velőmagot. Azt mondták: az drága... j Csak naigy rábeszélésre értették meg a tagok, hogy vetni kell, I akár hogyan is, de vetni! Csak most, szerdán este hoztak azután Balmazújvárosból 104 mázsa búzát. Azóta kapkodnak fühöz-íához, hogy „add uram teremtöm" mihamarabb földben legyen a mag. Persze ez nem megy olyan könynyen, hiszen még 250 hold vár bevetésre. Ez a késői vetés tetemes terméskiesést okoz majd a 6zövet. kezeinek a jövő esztendőben. Ide vezetett a tagság hanyagsága. I A portyázó-brigád a szövetkezet kukoricaföldjén mintegy 50—60 hold tengerit talált lábon, ami kint ázik töretlenül. Pedig drága kincs az idei szárazság miatt a kukorica! i — Ne<m győztük eddig szedni, mert a cukorrépát kelleti szállítani. — mentegetőznek a szövet1 kezet tagjai. I — Ez nem lehet indok elvtársak — válaszolja Török Mihály elvtárs, a deszki gépállomás brigádvezelöje. — A cukorrépaszedést nem a kukoricatörés és más murtkák helyett kellett volna elvégezni, hanem azzal együtt. De — mintahogy a brigád megállapította — hiányz'k a vezetők akarata, lendülete, mindenre kiterjedő, irányító készsége még most is. Ennek következtében a szövetkezet lényegében nem javított munkáján. A szövetkezet vezetéséből hiányoljuk az észszerüségel, az erélyeseéget. A fegyelmezetlenség még most sem szűnt meg, — bár nem olyan nagyfokú, mint az ősz elején. Még most is van. rak a tsz-ben, ak'k kivonják magukat a munkából. Azt mondják: „betegek", — még orvosi igazolványt is mutatnak. Ugyanakkor odahaza a házk'örül vígan dol. gócnak. Arra, hogy a szövetkezet hrlvan ho'.d kukoricája most is töretlen. csak a kezükkel legyintenek. Kik ezek? Csak párat említünk: Csiszár Imréré, Ili. Baráth Józsefné, Pálii Jánosné, Bálint Dezsőné. Meg van azután még az is. hogy szombaton nem igen dolgozik a tagság egyrésze. Készülődnek a vasárnapra. A szövetkezel vezetősége ezzel szemben tehetetlen. Elnézi a hibákat. Ebben az évben még nem volt például fegyelmi bizottsági ülés. A pártszervezet felelőssége A vezetőség könnyen hagyja a brigádok ellenőrzését is. A brigádokon belül rincsenek munkacsapatok. Bevezették az egyenlósdlt. Az őszi munkák betakarítási terve ki tudja hol porosodik ... Hogy a szövetkezet nem jav!, toita ki hibáit, nagymértékben hibás az üzemi pártszervezet is. Csipei János elvtárs, a szövetkezet pártlitkára nem elég erélyes. Nem fordít kellő gondot a dolgozók nevelésére. A pártszervezet gyenge munkája következtében hiányzik a kommunisták példamutatása. A párttitkár elvtárs is többször szóvátette csoportgyü'.ésen, hogy a férfi-tagok feleségüket Í6 vonják be a szövetkezet kollektív munkájába, de Csipei elvtárs fveséie is odahaza dolgozik. A tsz DISZ-szervezete is erőtlen. Még nem gondollak arra. hogy DISZ.taggyűlésen megvitassák az őszi 6Zántás-vetési munkák állását. Simon István DISZ titkár eddig semmiféle segítséget nem kapott Csipei párttitkár elvtárstól. Feladat: a munkafegyelem megszilárdítása A portyázó-brigád a hibák kijavítását a munkafegyelem meg szilárdításában látja. A legközvetlenebb feladat az. hogy a vezetőség a páTt hathatós támogatásával teremtsen rendet sorai között és a legrövidebb időn belül törjék le a kukoricát, vessék el a búzát. ADY ENDRE 75 évvel ezelőtt, 1877. november a demokratikus forradalom vinar. 22-én született Érdmindszenten a madara. magyar költészet egyik legnagyobb Ady forrr.dalom hírnöke, a forta. alakja, _ Ady Endre. Ady, aki el. dalom költője Vádo'.ó képet fest a szegényedett „hét szilvafás" kis- bilincsbevert, feudális Mngyarornemesi családból származott, egész szágról, „elvadult tájon gázolok: ős, életében büszkén vaUja magát buja földön, dudva, muhar. Ezt a azoknak a bocskoros nemeseknek vad mezőt ismerem. Ez a magyar utódául, akik Dózsa György se- ugar-" De neoncsz-k vádol hanem regében és Esze Tamás talpasai megmutatja a kiutat is. Zsen.alis között a paxaselsággal együtt har- t aztán átással méri fel a tennivalócoltalc életre-hnlálra, a feudális Ital s versben, cikkben, novellában nagyurak, főpapok és a császári egyforma szenvedéllyel száll síkra önkény ellen: „Dózsa György uno. a forradalom gondolata mellett s kája vagyok én — népért síró, nem egy írásban túl is mutat ezen a bús, bocskoros nemes, — hé, nagy- célon: „A rangokkal, kiváltságokurak, jó lesz Ján szóbaállni — j kai... art ztokráciával és klérussal ! kaszás népemmel, mert a nyár he- ' s a kiszipolyozó tőkével^ egyszerre | ves, — A nyár heves, a kasza kell végezni" — írja még 1903-ban I egyenes ..." j egy cikkében. 1 Ady Nagykárolyban és Zilahon I A forrad .iont tüzét legszebb, leg. tölti gimnáziumi éveit, aztán Deb. nemesebb hagyományainkkal élesztrecenbe kerül egyetemre, majd geti. Példrképének Dózsát idézi s 1900. januárjában a nagyváradi kuruc-verseiben az igaz hazafiság „Szabadság" munkatársa lesz. hogy , szikrájából izzó, forradalmi láng néhány év nrúlva innen induljon | csap fel: el harcokban és küzdelmekben. í gazdag útjára. A kor, amelyben Ady költői 1 pályafutása elindul, — a századforduló forradalommal terhes kor- , szaka. Az úri Magyarország még a Miléneum, az ,,ezeréves Magyar- j ország" dicsfényében tetszeleg, s j nem veszi észre, hogy lába alatt már dübörög a föld. A feudális nagybirtok és a harácsoló nagytőke érdekházassága egyre szorosabbra fonódik, s közben milliók ve6zA GÉPIPARI TECHNIKUM DISZ-SZERVEZETE JÓL SEGÍTI A TANULMÁNYI MUNKÁT A Gépipari Technikum DISZszervezet vezetőségét a tanév elején újraválasztották. A fiatalok a legjobb lanulmányi eredményt elérő .DISZ-tiagokat válasz'ották vezetőiknek. Ez egyik biztosítéka annak, hogy ebben az évben a DISZ-bizottság na iskola legfőbb feladatát, a tanulmányi eredmény megjavítását, a nevelők és a tanulók közötti szoros kapcsolat elmélyítését jól valósítja meg. Nemsokára lezárul az első negyedév és konferencián ériékelik majd a Gépipari Technikum hallgatóinak ezévi munkáját. Az értekezlet előtt Ráez László igiazgaló elvtár,s magához hívatta a DlSZ-bizotlság titkárát, hogy az iskola vezetősége és a DISZ-bizottság közösen beszélje, meg. az elmúlt hónapok eredményeit, hiányosságait. Nagy Lajos elvtárs, a DISZ-bizottság tikára gondoson be. számolt az eddigi tapasztala'októl. — A humán tárgyakból van lemaradás — mondotta. — A magyar. a történelem főleg a harmadik és a negyedik osztályoknál gyengén megy. Az első osztályosoknál az ábrázoló matematika. A második osztályosoknál a technológia, az r.myag- és gyártásismeret terén van lemaradás. A nevelő elvtársak feladata megjavítani ezekből ti tantárgyakból a tanulmányi előmenetelt. A DlSZ-bizottságbnn határozatot hoztunk, hogyan segítsünk a le. maradáson. Nem az elő eset — és ahogy Nagy elvtárs mondta, nem is az utolsó —, hogy ilyen fontos megbeszéléseket tart ónk az igazgató elvtárssal. A Gépipari Technikum DISZ-bizo'.tsága valóban jól vezeti a DlSZ-szervezet életét. A fegyelem meg zilárdítására sok gondot fordítottak. A késések kiküszöbölése érdekében bevezették a háromnegyed nyolcas mozgalm-1. Az első órát tartó tanár jelenlétében sajtó, felolvasást tartan k. Új mozgalmat is vezetlek be rz iakolában: fegyelmi versenyt. A fegyelmi versenyben a tanárok osztályozzák cl tanulók jegyeimét. Minden órán osztáiyozsák a különböző osztályok hallgatóinak fegyelmezettségét. Éppen olyan értékű jegyet adnak rá, mint a feleletekre.' Tizenkilenc osztály van a Gépipari Technikumban és minden osztály igyekszik, hogy a vörös zászlót, amelyet minden héten a fegyelmi verseny értékelésekor a győztesnek átadnak — megnyerjék. A fiatalok tanulmányi eredményeit az iskola, hangos híradóján rendszeresen közlik. A DlSZ-szervezct már előre kijelölte e.z osztáiyok| ban a tanulmányi felelősöket, akik i rendszeresen vezetik az osztályzatokat. Ezeket hetenkent értékelik és | így a DISZ-bizottság mindig látja, • hol van jó eredmény, hol van lemaradás. ahova mozgósítania kell az Ifjú Gárdistákat — akik ugyancsak a legjobb tanulók közül kerülnek ki —, hogy segítsék a rossz jegyeket kijavítani. Most, hogy a hideg idők beálltak, a folyosókon tartózkodnak a szünetekben a tanu'ók. A fegyelem megszilárdítására roeg zervezték a'Z úgynevezett rendfenntartó brigádokat. A brigádok tagjai a negyedévesek. A DISZ-bizottság munkájába be. kapcsolódtak a fiatal nevelők is. Farkas Béla és Vlnsics Kálmán 48—49-ben végeztek itt az iskolában és most segítik a fiatalokat nemcsak a tanításban, hrinem a szervezeti életben is. A politikai oktatás elég rendszertelenül indult meg az iskolában. A fiatalok 95 'százalékban letették már az MHK-próbát és cs.fk az elsőévesek között vannak olyanok, akik még ezzel a fontos feladattal hátravannak. Igen jól működnek az iskolában a szakkörök, különösen a rádiós és a,matematikai szakkörök, de a technikai és a modellező szakkörök iránt is ncgy az érdeklődés. A DISZszervezet erre i5 gondot fordít, megfelelő vezetőket állított a szakkörök élé"e és ellenőrzi munkájukat. Nem feledkeztek meg, hogy beszervezzék a fiatalokat a Szabadságharcos Szövetség moloros és lövész köreibe. A Gépipari Technikumból kiváló technikusként kerülnek ki a fiatalok, akik a villamos-ághoz, a gépészethez jól é'tenek. Mindazt gyakorlati munkában is elsajátítják az iskola tanműhelyeiben. Nemcsak, hogy tanúinak ezekben a műhelyekben, hanem komolg termelő munkát íj végeznek. A Ládagyárnak szivattyú alkatrészeket készítenek, a Szegedi Vasöntődének üntöszekrényt gyalulnak, a Szegedi Cipőgyárnak esztergapadját generálják, azonkívül 50 Uam zformáloi't és egy 20 lóerős imotort készítenek. Az Iskola műhelyének felszerelését állandóan bővítik. Kaptak új esztergapadok marógépet, a transzmissziós meghajtásról áttérnek ez egyedmeghajtásra a különböző gépeknél. A tanulmányi eredményekért a tanműhelyekben folyik a verseny. A versenyben a DISZ-bizottság tagjai példamutalóak. Az eredményeket a negyedévi konferencián értékelik és a győztes megtisztelő címért folyik most a harc. A Gépipari Technikum Dísz-bizottsága jó gazdája a DISZ-szervczetnek, „Nincsen e vi'ágon, Nem maradt már semmi: Lsze komám ideje inár Rákócziért nienn'." .•Urak, papok dölyfét, Int, eleget tűrtük. Gyomrunkba a sok bánatot Már eleget gyűrtük." (Esze Tamás komája) 1912 a magyar munkásmozgalom forradalmi fcl'endülésének |nek kezükbe vándorbotot, hogy L.szlen<iejo s ekkor születnek Ady mesaza tengeren túl leljék meg ]egsIej>b tegharcosabb, forradalmi azt a darabka kenyeret, amit hiá. tettekre mozgósító versei is. ,,Tűz. ba kerestek a „tejjel és nrázzel vér> láz< újság, boldog változás, folyó kánaán" hazájában, az úri csu'pa teremtés lángol a szemekMagyarországon. A nagyvárosok- bcn örük tUVasz, örök forradalom, ban pedig már szerveződik új hon- óll ékeskedjél, mindig ékesebben' foglalásra a jövendő hadserege, az _ dalolja 1912 márciusában. (Uj egyre növekvő, öntudatosodó pro- tavaszi seregszemlej letáriátus. Az ország képe kívül-; A forradalmi rohamra-készü'ödés röl változatlan: az ezer holdas jm- szenvedé'ye perzselő erővel sulatifundiumok országa, a nagy gfirz:k „Rohanunk a forradalommagyar „ugar", amelyet belepnek ba« címü verséből, az „égignyúló gizgazok", s melyetj A forradalmi optimizmust, a haraz elmaradottság, az elnyomás és cos neki'endülést, a haladás gvősötétség vad indái folytogatnak, ZPimébo vetett biztos hitet azonban de lenn a mélyről már egyre erő- olykorolykor felváltja a csüggedés, sebben tör fel Dózsa György né. !U. önma'rcangoiás hangja, pének kiállása, készülődik az s el a keserű, sokszor pesszimis, arai ás nagy ünnepe". Ebbe a tee. fa hang nem véletlen. „Ady peszperit, mozdulatlan, vihar előtti, s/imizmusa és optinvzmusa, hite és fojtó légkörbe zendül bele Ady hitetlensége, forradalmi és beteg harci riadója. Felzúgnak az „új érzelmei mé'yén egyaránt az a kér. időknek új dalai" „másképpen lesz. dés lappang: Hol van a magyar holnap, másképpen lesz végre, — nemzet új vezető osztálya? — írja új arcok, új szemek kacagnak Révai József elvtárs Adytanulmóaz égre —. Uj szelek nyögetik nyában. Ady kereste ezt az új erőt. az ős magyar fákat, — várjuk már,' amely győzelemre viszi inajd a várjuk az új magyar csodákat." j nemzetmentő forradalom zászlaját s | 1906-ban jelent meg Ady hatal- keresés, közben a munkásosztály fcmas, feltűnést keltő, széleskörű 'é fordul. Ady, bár nem volt szo| vihart támasztó verses kötete: Az cinlista költő, szive nvnden nielegé„Uj versek", s utána úgyszólván ypt fordul a proletariátus felé s ! évről-évre — mindmegannyi harci felfedi benne az új. szebb jövő ro" rohamcsapat — újabb kötetek ke. hnmesapatát: „Veletek száguld, vív. lelkeztek. Miolha egy izzó me. ujjong a le'kem": Véreim, magyar teor csapott volna be a minden proletárok." Az opportunista, szoI nagyot, nemeset, mélybehúzó láp ciáldemokrata vezetők azonban biszürke, silány, unott világába. S za!inatlanok, nem egyszer ehita-íakárcsak a poshadt viz.be brekegő tök Adyval szemben. „Szívem kütbékák kórusa, úgy hördült fel egy- döm, ez ó frigy-ládát s kívánok ' szerre az „úri Magyarország", ,.ha- harcos, jó napot. Véreim, ti dübör. 1 zaárulónak", „nemzetgyalázónalc" gő ezrek", — írja Ady örök-szép I bélyegzi a költőt, aki kíméletlen (versében (Küldöm a frigyládát), a őszinteséggel tárja fel az ezer iobbo'dali szociáldemokraták mégis sebből vérző, dolgozó nép évszá- nem egyszer hátbatámadták a Népzados, szörnyű elnyomatását; „Magyarország dús ország volt, van termése, k'ncse, vadja. De amit a hús nép szerzett, Víg uraság zsebre rakja. ..Csak a gazdag, csak a zsarnok fit fel m'nibn földi jókat, Meg'ánco'ták butították a do'gozó milliókat." szava hasáb iáin. Hogy Ady forradalmi elveiből nem vonta le a végső következtetéseket s bármilyen közel is kerü't a munkásosztályhoz, de nem vá't tudatos marxistává, ez naovrészl annak tudható be, hogy a joblmUlaW szociáldemokrata vehetők e'vto'en. mega'kuvó maga. tartása IriáhrándítóMig hatott rá. 1919 január 27-én ha't meg A:lv Endre. A „Magyar i>okol"'lal vfDe a költő nemcsak leleplez, ha- vot' megalkuvás ué'kiili. szenvedőim harcba is szólít. ,ves harca és sú'yos betegsége feőrölte erejét. Ila ma élne. 75 esztendős lenne s boldogan látná: nem harcolt hiába. Az ezerho'das latifundiumok, a butító klérus, n vérszívó töke ura'ma már a múlté s az egykori ..ugar" — paradicsommá szénül. . Urak. papok dö'yféí" Egy nan alatt 650 kg. vasat gyliftötfek a? ipari tanulók 1 Az MTH 2/4. Fűtésszerelő osztály 10 tagú brigádja 20-án 650 kg vasat gyűjtött a vasúti híd újsze. "edi olda'án. Legjobban Radics István és Mitrk Ferenc dolgoztak, akik életveszélyes helyzetben vágták szét a vasat. A 600-as MTH Iskola versenyre hívta ki az összes délmagyarorj szági MTH iskolákat. MegfogadI Iák, hogy 100 mázsás vállalásukat I 120 mázsára teljesítik, melyből 40 i mázsát a 2/4. osztály vállalt, akik elhatározták, hogy szombaton délj után és egész vasárnap folytatják | munkájukat. A Tömörkény Leánygimnázium tanulói is résztvesznek a vasár, napi gyűjtésben, már meg is találták a lelőhelyeket, ahonnan be« szállítják az ócskavasat a MÉH átvevőhelyeire. A két legjobban gyűjtő osztály a III/a, 17 mázsa és a III/c 10.4 mázsa 6úlyú vas begyűjtésével. Egyénileg Tari Anna : ért el kimagasló eredményt, 240 ;kg vas begyűjtésével. Utána Kasza | Mária, Raffai Éva, Péter Mária, j Mánik Ágnes, Blaizsó Ágnes kö| vetkeznek. nem „Fül gyermekek, tann'ásra Háborúra, egészségre. Ti tesztek majd a rali ország Mcgvá'tott és boldog népe." Ez időtájt jelenik meg Gorkij , Dal a viharmadárról" címü írá-, ,6a, — a közelgő tisztító farra-'""m mór tűrnie a f.-'siriv du't Jdalmi viharba vetett rendilhetet- j "érmek, amelv w bálnle't szívvel I len hit. győzelmes bizonyság nagy.! "onrto! nn?v költő-'ére, aki ébresztó. szerű himnusza. Gorkijt ekkor ne-i:^ lelkesítője lóngsiavú dalosa vezték el az orosz forradalom vi-! volt. harroadaránaik. Nálunk Ady volt' Dobsa János Nemretis^ai isVo'^nk Népköztérsaságunk Alkotmánya ak'k kevesen vannak ahhoz, hogy megállapítja, hogy államunk mir- lakhelyükön önálló nemzetiségi den polgárának joga van az anya- cszfé1 okai a'akJsanak Samukra nyelvi oktatásra. Ma hazánkban körzeti általános iskolá' hozla^ 85 détsz'áv. 66 r.émet 28 román, létre, amely diákcbho-nal van 147 sz'ovák nemzetiségi iskola, összekcpcso'va Ilven körzeti is. egység működik. Ezenkívül kor- kola ós tanulóolthon működik mányzatunk tanílókénzőt létesített Gyulán a román Pécse t és Pomá. a délszláv és szlovák fiatalok szá- zon a dé'szláv Békéscsabán, m4ra- Szarvason, Sátoraljaújhelyen és A pedagógiai főiskolán vala- Budapesten a szlovák Fatalok szá. mennyi nemzet ség részére bizto- mára szántóra. aklf^gSk .fi | sok középiskolát. nemzetiségi szak- j olYan van- akü „Kiváló Tanító" | érettségis tarfolyamot szerveztek. j címmel tüntetek ki és igen sow i Ovan nemzeriséoi tanulóknak, I kan kaptak közülük jutalmat.