Délmagyarország, 1952. november (8. évfolyam, 257-281. szám)
1952-11-12 / 265. szám
4 SZERDA, 1052. NOVEMBER 1*. A kultúrotthon a dolgozók második otthona ?,A szocializmus építése — a béke \ hon-építő mozgalom, amelyet mngáDiűvének és egész népünk boldog énak érez dolgozó népünk. Csaknem jövőjének építése. Ez az út vezei —:-J— '-I.UL — colgozó parasztságunk olyan fel..•.u'lketiésóhez, amiről n mullban még álmodni is csalt kevesen tudlak. Ami azonban a mullb. n csak Vasárnap Bp. Honvéd—Sz. Honvéd mérkőzea Szegeden kevesek álma volt, ma már száz és százezrek építő munkájával a magyar falviakb.n ls valóra válik" — Irta Révai elvtárs a bucsutai ku'lúrolthonépílőkhöz intézeti levelében. A múltban kevesek álma —ma milliók tulajdona a szocialista kultúra is. A magyar falul évszázados sötétségben tarlolták az érlelem világosságától rettegő, uralmukat féltő urak s tsz emberhez méltó élet'.el együtt meglagud'ták a néptől a kultúrát ls. 1945 tavaszán, a hős szov. jct hadsereg kardcsapásaitél összetörtek a sorompók s megnyílt az út kulturális felemelkedésünk elölt is. A kultúra mindennapi szükségletté,, harcaink segítőjére le t. A magyar faluban is megindult az eleven vérkeringés: az igazi kultúra világosságál terjesztő kultúrottlionok egy. rc több helyen gyújtották ki fényeiket, egyre távolabbra űzve a múltból maradt sötétet. 1949-ben 79 kullúrotlhon kezdte meg működését, de a mozgalom va. lójában 1950-ben vált országo3 méíetüvé. 1950 végére az üzemi kultúrotthonok száma 188-ra, a lerüleiieké 433-ra emelkedett. Dolgozó népünk újabb -o'thonok avatásával ünnepli a nevezetes eseményeket, a nagy évfordulókat. 1950 auguszlu 20-án például 78. a tanácsválasztások idején mintegy 200 kultúrotthon,! avat ak ;.« országban. Népünknek a párt iránti hűségét és szeretetét mulatja, hogy az MDP II. kongresszusa idején 158 falusi és üzemi kultúrotthonbau kezdődölt meg a munka. A kultúrotihonok száma ma. már kélczer fölölt vain. Első országépitő törvünk végéro már csaknem minden faluban ott áll majd a magyar községek szellemi központja, a kultúrotthon. ., A munka javítására, színvonalaink emelésére az elmúlt évben megkezdődölt a járási kultúrházak építése. A járási kuLlúrháznluiak kötős feladata van: egyrészt virágzó, pezsgő kultúrélftot teremteni a tomegszervezotek bevonásával a járás székhelyén, másróez! segíteni a járás területén működő községi kultúrotihonok munkáját. A kultúroithonok mintaképei n Szovjetunióban működő klubok. A ragyogó példái körelve izmosodik, erősödik hazánkban is a kullúrottVasárnap három érdekesnek ígér- 2 órakor Bp Honvéd—Sz Honvéd 5 órakor G Fazekas kező tebdarugómérkőzés .színhelye mezítlábas csapatok mérkőznek, hnlesz a Honvéd s'-adion. Fél 12-kor romnettyed 2-kor kerül sorra a BUNzegedi Lokomo ív—Orosházi K'nlzsi dapesti Honvéd—Szegedi Honvéd NB NB II es mérkőzést Játszák. Negyed I.es mérkőzés. Megalakult a VISB agitációs és propaganda bizottsága Ma délután minden újabb otthon építése meg- elvtármő a nemzetközi munkásmozmozdítja a falu dolgozó parasztjait galom kérdéseiről tart előadást a s ki fuvarral, ki meg két keze mun- Pártoktatás Házában. Az előadásra kajával slöl segíteni | gondoskodjanak a párttitkár elvtárA kultúra hajlékainak tevékeny- , sak. hogy úgy a A héten mega'akult a VTSB ag.tá- A bizottság tagjai ezúton is kérik a sége felöleli a ku'.tur,a minden agat. mint a proparandis.uk, valamint a clóa ^ propaKganda bizottsága E>-1 szegedi dolgozókat, hogy a sporttal Itt próbálnak és adják elő műsorai- j tomegszrrvezeti titkárok pontosan nök Kártyásl Ferenc, a bizottság kopcso'ato-s problémáikat, tanácsai, kat a színjálszók, énekkarok, tánc- jelenjenek meg. I tagjai Poragi Ferenc, Mészáros Ti., kat és ötlete-kot küldjék el a VTSB„„„_ „„V. K '.KI-1 a-Mr „,„ ' , u„ Ffp-síiiii.lr O cen-meit rvár+nlrtn- 'bor, Orbán János és Nagygyörgy be. leihívják a sportköröket, hogv csoportok, bábja szok. nem egy he- Er.i.Sbjuk a Szervezett partokta | Imre A tlzottsá,g célul tűzte ki. az MHK eredményekre- és sporteselyen itt tartják a filmvetítéseket is. tás m;naen hallgatojat, nogy a je. hogy Szeged dolgozóit sporihfrekkel ményekröl is értesítsék a VTSB n itt hangzanak ol az ismeretterjesztő len'eg folyó anyag után kezdődik a mind-g időben tájékoztassa. A VTSB keresztül a bizottságot. Az agitációs előadások. Mindezek népszerűsége XIX. pártkongresszus anyagának a igen nagy: a dolgozó parasztok nö- feldolgozási. A legközelebbi konfe. vekvö érdeklődése kíséri a kultúra rencia az útmutató alapján a sootthonok munkáját s második 0t'- , ronlévő anyagból lesz meg ártva, hónuknak érzik azokat. Az előadá-1 Értesítjük a Sztálin életrajz. Párt. sokból a dolgozók megismerik az . történet I. évfolyam propagandisélenjáró Szovjeuniót és nagyszerű eredményeit, a népi demokráciákat, a haladás új rohamcsepalait. Megismerik ÍZ imperialisták háborús készülődéseit, elnyomó, kizsákmányoló tevékenységüket és a dolgozók ellenállását ezekkel szemben. Emelkedik az előadások hallgatóinak általános műveltségi színvonala. Megismerik. hogyan keletkezett a föld, hogyan fejlődött ki az ember s ezzé] roh mosan oszlik ft köd. amely a klerikális befolyás ..eredményeként" j distája részére folyó a mullban ráfcküdl a falura. Meg- csütörtökön délután 4 és propaganda bizottság minden hétáit, hogy részükre a II. konferen cip anyagához új anyag érkezettKérjük, vegyék át a Pártoktalás Házában. Értesítjük a Párttörténet II. évfolyam azon hallgatóit, akik még nem kapták meg az útmutatót, átt vehetik a Pártoktatás Házában. Felhívjuk azoknak a titkár elv. társaknak a figyelmét, akiknek Te. rÜretl DIS7;Oktatás folyik, hogy „„HlV^V' úitörő™|abda~ruqótt.''hogy a DÍSZ-oktatós minden propagan. sporthlradóján. faliújságon értesítik a do'gozókat n sporteseményekről A , .. „ . .... ,„„, . faliújságot a Dé magyarorsz'g kiadó- 'en szerdán este 6 órától tart htva. hivatalának kirakatában helyezik el. taJos órát a VTSB ben. Országos kosárlabda középdöntők Szegeden A rókusi tornacsarnokban tartják egész napon át tartanak és esie ne. n.eg szombaton és vasárnap az or 'gyed 9-kor zárulnak. A mérkőzése, szagos női és férfi kosárlabda kö. ken részlvesznek a Bp Honvéd, Szolzípdöntő mérkőzésekéi'. Az ünnepé- noki Lokomotív, -Széke "f eh érvári Éntl-ros megnyitó szombaton dé'után fél tők és az Egri Útépítők férfi csapa'I órakor lesz az e'sö forduló kílz. tai és a Komáromi Lokomotív, Hp rlelmei 4 érakor kezdődnek A mér- Petőfi VTSK, Diósgyőri Vasas és a kőzések vasárnap reggel fél 9 tői Debreceni Lokomotív női csapatat. Felhívás a Honvéd úttörő labda ruqókhoz A Szeqedi Honvéd SE felhívja ismerkednek történelmünkkel, multunk haladó nagyjaival s ezzel erősödik a hazafi" f ság érzése. A kultúroH'honok szakköreiben a legváltozatosabb kérdésekkel ismerkednek meg a körök tagjai. A természettudományos körökben a haladó ludomány, e'.sösorb n a szov- az időre őket helyettesíteni. hó 13-in, órakor a Pártoktatás Házában fontos megbeszélést tartunk. Kérjük, hogy mindent kövessenek el, hogy ezek. nz elvtársak ott megjelenhessenek. Azokon a helyeken, ahol esetleg a váltószakmány akadályozná megjelenésüket, úgy próbálják erre csütörtökön délután 2 órakor a Honvéd pályán edzésen feltétlen Jelenje nek meq. LÁNGOS JÓZSA KITONÖEN JÁTSZOTT AZ AMERIKAI CARFF ELLEN A moszkvai nemzetközi női sakkverseny 11. fordulójának minden Játszmáia rendkívül nehéz küzdelmet hozott A Lángos—Carff (Egyesült Államok! Játszma a magyar versenyző nagy fölényével maradt függőben. A RÁDIÓ MAI MCSORA: jet tudósok gazdag eredményeit tanulmányozzák. A mezőgazdaság: körök munkája — amely a. korszerű, szovjet agrotechnika vívmányail ismerteti — kihat a terméseredményekre. A rádiós szakkörök tagjai közösen hajigálják a rádió műsor,alt. Értesítjük Sztálin elvtárs életrajz konferencia vezetőit, hogy részükre új Irodalom érkezett. Kérjük minél előbb vegyék át a Pártoktatá6 Házában. Felhívjuk az aglt. prop. titkárok figyelmét, hogy folyó hó 15-;g írvitákban összegezik észrevételeiket s 1 ják össze számszerűleg az alapszerszámos helyről levélben írják meg vezetük területén a XIX. párlkomjavaslalaikat, bírálataikat a mi, gyar rádiónak. A sportkörökben « falvaik dolgozói izmos, egészséges építőivé válnak a hazának. Számos szkkört lőhetne még felsorolni, amelyek a műrészét és tudomány különböző területein működve hathatós segítői a faLu kulturális felemelkedésének. A klerikális és kulák reakció ellensége a nép felemelkedésének, ezért uszít a kultúroithonok ellen is. A dolgozók azonban sorra rántják !c a leplet üzelmeikről. Tudják, hogy .'(mikor küzdenek a reakciós „eszmék", a háborús uszítók, a hazai reakció ellen, egyúttal alkotó munkájukat, békéjüket, kulturális felemelkedésük ügyét védik. „TEGYÜK SZEBBE, CSINOS ABBA A KULTÚROITHONOK AT" A Csongrád negyei Tinács Népművelési Osztályának felhívása Sztálin elvtárs 73. születésnapja- túrotthon' a Megyei Tanács Népmü. nak tiszteletére a megyéim lévő veiósl Osztálya jutalomban részesíti. kultúro' thonok között a MT. VB. Népmüvsjiési Osztálya tisztasági versenyt indít. A verseny célja, hogy valamennyi kultúrotlhonunk szép. egészséges, tiszta, dekorált legyen, hogy a kultúrotthon valóban tükrözze azt a kitüntető címet hogy a dolgozók második otthona. A versenyben kitűnt három legjobb, legszebben rendbeliozoK kulElső díj G pár férfi. 6 pár nöi :ánc csizma és G női táncí zoknya anyag. A második díj egy táskagramofon 20 lemezzel és egy ping-pongasztal felszerelve. A harmadik díj Váskagramofon 20 lemezzel ós két sakkkészletA versenyben kitűnt kultúroithonok a ki'űzött díjakat december 21én kapják meg. November 12, szerda KOSSUTH RADIO 5 Reggeli zene. 5.30 Hírek, 6 Falurádió, 6.45 Lapszein'c. 7.05 Hanglemezek, 7.45 Levelezők Jelentik, 3 óra 05 Hang'emczck, 11.30 Versek. 11.40 Szórakoztató zene, 1? Hírek, 12.30 Zenekar, 13 Szlmfór.'n 13.30 Szomszédaink dalaiból, 14.15 Romantikus zongoramuzs'ka, 1430 Wagner operáiból 15 Úttörő híradó. 15 óra 30 Úttörők énekcinek, 15.50 Szatirikus Iroda'mi műsor. 16 20 AJándékműsor. 17 Hírek. 17 10 Köz. vetítés labdnrugómérközésről, 18 Fziv küldi, 18.10 Építőipari félóra 10 Hangos ü.lság, 20 T-z peri külpolitika, 20.10 Egv falu -- egv nóta. 20.50 Szatíra', 21 Szimfonikus 22 Hírek. sport, 22.25 MSZT HÍREK gtesszus anyagának szükségletét, figyelembe véve, hogy ez renden, oktatási formán fel lesz dolgozva, i zenekar, Az összeirt számszerű szüksógle. lek számát minél előbb adiák le a , Szegedi Állami könyvesbolt Lenin- Az MSZT Belváros V. alapszervezet iiIcai üzletébe, mert csak így tud-' értesíti tagságát é, aktíváit, hogv juic az anyagot biztosítani. Az' novomber 12 én este fél 7 órakor egész anyag a Társadalmi Szemle történelmi előadást tart, amelyen togujabb számában van meg, 1 szívesen látja az érdeklődőket ls amelynek ára 3 forint. ügyelje- Egyúttal könyvtárórát u tart. nek a rendelés leadásánál, illetve a-, összeírásnál arra, hogy ez nem azonos a Társadalmi Szemle tényleges megrendelésével. Felhívjuk a tikár elvtársak fi- rasztményi 't'ego"k°részére gyelm'ét, hogy a propagandaanyag ] tót tartunk nmelyre kérjük a muntrrjesr,tótól a napokban megkapott! foltél'en és pontos me*Je" , iTopaoandisla Nyilvántartó lap"-1'"Es'te'7 őrakor a Martos Flóra ot a jelenleg dolgozó propagandir. MNDSZ csoport, természettudományi Iákról és ellenőrökről kitöltve c'űadá£t ,art MNDSZ városi tltkárTánczene, 23.10 Beethoven vonósnégyesei, 23.55 Hanglemez, 24 Hirek. PETŐFI RADIO 6 Dalok a békéről, 6 45 Torna 7 Kerlngők. polkák, 7.35 Hanglemez, 8 Szórakoztat^ zene, 9 Zongora, 9.20 Beszélgetés últörökkel 9.40 Dn'lanu. lás, 10 Hírek, 10.10 Szovlet filmdalok, 10.30 óvodások műsora. 11 Népda'ok, 15 Zenekari hangverseny, 15 30 Szovjet és népi demokratikus híradó, 15 45 Lehár műveiből, 16.30 Előadás, 1645 Hangszerszólók, 16 óra 55 Ének, 17.10 Iroda'mi összeállítás 17.30 Zeneművészeink a békéért, 18 Magvar dalok. 18.45 Tánczene. 19.35 Poljuska-fantázia., 20 Állami gazdaságok híradója, 22 Előadás. FI LM PROPAGANDISTÁK, FIGYELEM! Ma, 12-én. szerdán délután 6 órakor a Szabadság-mozi kultúrtermében fílmnronagandlsta ér;ekez'etet tartunk. Kérjük az elvtársak pontos megjelenéséi. MNDSZ HIREK November 12.én délután 5 órakor a városi titkárságon titkári és váértokezle. folyó hó 15-ig. szombatig küldjék | s"g" E? * P^blzotlsáe oktatási oSZta AGYS0DR0NY0K, előszobafogas, vasi/ara. Amennyiben ilyen iapet ilgy, félháló eladók. Oroszlán u. 4 meg egyáltalán nem kaptak volna 1 ™ 7. vary a kapott mennyisén nem eir. VILLANYFÚRÓT, smirgli korongot, gf H uieaLunem eic. cxh.iustort (porelszívót) és teljes bogndrműhe'jy fc'szcrelí j (soalagfü HIRDETMÉNY A télitakarmáiny biztosítása érde. kében szükséges a lehuV'-é falevelek összegyüj'-őse. Felihlvom a teüóköteles lakoaságot, hogy a fa' eveleket (akác. fűzfa. sze. der, szilva, illetve mindenféle gyümölcs és erdőt falevél), íovúbbá paradicsomazárai, zöldparadicsommal do gyökér nélkül gyűjtsék össze és azonnal szállítsák a Csongrádi sgt végén levő süógödrökhöz. „ . VB.-e nö" gendő, úgy a hiányzó mennyiséget minél előbb vegyék át a Párioktcl.ís Házában. A nyiivánl-ariási lapot csak az tilapismereli, alapfokú, középfolcű és laojelöl'-tankörök vezetőiről kell kitöHeni. Agit. prop. osztály. 1952 NOVEMBER 12 SZERDA területén 4 Udvardy Tibor az „Erkel" című film főszerepéről Az 1952-es nemzetközi lilmvet- diái biztos, hogy szerte az ország. senyen a Zenéslilmek-dijút nyert ban egycsapásra közkedveltté te„Erkel" című Ilim nemzeti kultú- szik az operamüvészetel. Emelránk egyik nagy értékével. ErkeJ lett ez a film nagyban hozzá jaFerenc életmüvével ismerteti meg rul nemizeti öntudatunk, hazefisán magyar közönségei. A lilmben gun.k érzésének növeléséhez ls. Báthory Márta, Hunyadi László, Külön öröm számomra, hogy a sziBánk bán és Dózsa György című vemhez legközelebb álló, egyik operák legszebb részletei eleve- őegszebb férfi operai szerepel, nednek meg. Bánk bán megsze- a Bánk bánt játszhatom és énemélyesrtöjc Udvardy Tibor. Kérdi- kelhetem a filmen. sünkre: mit jelent számára ez az Rejndtem _ fejezte be Ullvardy, első Hlmszercplés, — a követőé- T;bor _ hopy az iErkei'. című' zőkcí válaszolta: ,illTf ma^as eiinvona'iához, alkotoi- bérlet (3). — Az ,,Erkel"-ben való közre- naki s a beroie szereplő művészek 1 működésem nemcsak azért jelen- nagy művészi teljesítményéhez tös számomra, mert első filmsze- méltóan veszem ki részemet majd IDŰJARASJELENTÉ; Várható időjárás szerda estig: Erő sen felhős idő. sokfelé hav.v.esö, eső, a magasabb helyeken havazás. rész), gyalúpad és egyéb szerszámokai keres megvételre Szegedi Bésped VáUa'at. Ajánlatokat ii'ásban Szeged, Balcsy-ZsiHnszky u 22. sz. aliá kérünk. FELVÉTELRE keresünk patkoló, kocsi lcovácsokai 63 bognárokat, önéletralz megadásával. Jelentkezés a Szegedi Balsped központi irodában. Bajcsy-Zsillnszkv u. 22. szám. M C BÚTOR koniblnáljszekrény, reka- . mióállvány. festett. hálószobabútor , rnó'. At|la u 16. asztalosnál készen kap. " " ható. EGY sölét kombinákszekrény olcsón e'adó. Érdeklődni Sztálin krt. 30. (lvcbolt. BT ADÓ Ö| hold föld kedvezően, rísz. letben is. Szentháromság u. 13. annak megvészáHérsékolt dónyu- ; BABAKELENGYE eladó. Dózsa Gy. u qati. nyugat!, a 1 0. ridszt. 1 Dunántúlén élén- ! EGY fejőstehén eladó. Lemezgyár kebb északnyugati i n ellett. Gémesnél •szél. Az éjszakai lehűlés gyengül, a 130 kg-os SERTÉS eladó. Hattyas sor nappaú hórrér.-sék'et aliq változik. | 55 gzám Várható Hőmérsékleti értékek aa EGY tókarban lévő billiárdasztal, ország forületére: Szerda reggel ' C.3V söntés, ogv kisebb méretű Jég0—3, délben 4—7 fok között. A vár. szekrény asztatok, lapos tányérok ha|o naoi k'zéphörrérséklet novem- e'adók. Algyő, Szent Anna u. 13. ber 12-én, szerdán az ország egész alatt lesz. celsIus fok MOZI Szabadság: Erkel (november 19-ig) Vörös Csillag: A lányok be'cszólnak (ma utoljára). Fáklya: Alattvaló (november 13-ig). Az e'öadások 6 és 8 órakor kezdődnek. SZÍNHÁZ Este 7 óra: összeomlás. Szigligeti repam, hanem elsősorban azért a megtréztoKetésórl, hogy nz első |' én is a film átütő sikerében. operát bomutátó magyar filmben 6zerepelhetck, Nagyszerű dolog ez. Erkel müvein kérésziül az operaművéseet, — a művészetnek »z nz ága, nmely a múltban viszonylag a legelzártább volt ti dolgozók elől. — most eljut mindenhová. a legkisebb magyar faluba is. Népi demokráciánk már eddig is sokat tett annak érdekében, hogy az operáknt minél szélesebb körben eljuttassa a dolgozókhoz, — hogy mást ne említsek, a „gördülő operaszínházak" útján, de az Erkel fronláttörésník számit. Erkel forradalmi, a nép érzelemvilágát tükröző, gazdag ázsió. Júloriiónap" november 10-től dec. 10-ig. BútorérJékesítö V. Szeged, Bajcsy Zs-u 32. sz. alatti boltjában nagy választékban kapható konyha-, hálószoba-. stb. berendezés. KIÁLLÍTÁS „Rákosi elvtárs harcos öleie'- — MSZT székházben. (Horváth Mihály u 3.) „A Nagv Októberi Szocialista Forradalom újabb irodalma''. (A Somogyi Könyvtárban.) MUZEUM Kossuth-emlékklállltás. Móra Ferenckiállítás. fejlődéstörténeti és |erme. szeirajzt klálliiások: hétfő kivételével naponta 9 órától délután 18 éráig, szombaton 9 érától délután 17 óráig, vasárnap 9-t6l 13 óráig. KÖNYVTAR Az Egyetemi Könyvtár nyltvatrvfáal ideje hétköznapokon: Olvasóterem déL előtt 10-től este 9-1g. hétrön 2-töl este 9-lg. Kölcsönzés 12-től este 6 tg, hétfőn 2-töl este 8 lg. Somogyi: Délelőtt 10-töl este 7-lg, (Könyvkölcsönzés: délután 2-től este 6 óráig.) Gorklt (Horváth M.-u. 3. MSZT székház): Hétköznapokon délelőtt 10-t.ől 2 ig; délután 3 tót 7-'8- Könyvköl. Ciünzés. ELŐNYÖS, KENVtiLMES aiZTPNSÁGQS ALIG haszná t fehér gyermek sportkocsi eladó Sándor u. 22/a. fldszt KULÖNBE.IARATU bútorozott szobát keres egyetemista! Sándor u. 17. LA KATOSOKAT és vaseszlcrga yosokat felvesz a Szegedi Kenderfonógvár Jelentkezés munkakönyvvé.. NÉGY cserépkályhát vagy komplett anyagát kenessük télre. Posla gazgatóság. kapus. MAKÓN, VöröshadaereK u 22. nú ház eladó vagy szegediét t e' cserélhető Értekezni ugyanott. NÖI varrógép. 10 hónapos malacért elcserélhető. Szem György tér 1bóRKABÁTJAT most feftósse, Javhtassa Csordás bórruhakészitő mesSzent Miklós u. 7 MAJDNEM teljesen ÚJ, fehár, mély gyermekkocsi eladó. Csongrád, sgt. o in ?7áni NAGY ' szőnyeg 4x3 ^•atatok, székek, stb. e'adók. Sztálin krt. 29. 1cm 5. ajtó. RKÍCAMIÉ, kétszemélyes. szekrény 300 Ft sez'on 300 Ft, sublót eladóTápéi ú. 22. BI ADÁSRA hizottsertés elad.'.. A fői ril 11. 46. j El.ADÓ: Férf, ruhák', télikabát, cipő. íróasztal, Dugonics tér 4 em. 1 I ÉT szobás lakásom köitségmegte' rKéssel átadó. Sztálin Vrt. 46. II. em. 10. , 1:1ZOTTSERTÉST keraa.'U negvrteire Reraénv u. 45. POI.YVAT, szalmát, kukoru -©szárat; vennék. Tisza Lajos u. 35/a. ] .ACZKó órásműhelyét áthelyezte Széchenyi tör 15. (a Cikta c'pőüztet mellé) EGY szép fekete férfi télikabát középtermetre eladó. Rigó u. 4. RÉSZLETRE eladó o'rsón nagy kom b'ná't szekrény, minden bü:or készítését is részletre vállalom. Kossuth T.ilos sgt. 5. IKHARUNDAT vernék. nő:t. középterme re, Jó állapotban Sághváry u. o s—''m. El ADÓ fehér zománcos vaságy, svekrénv, srelázsi, asztal, szék, mázra'. zs'roshödőn Pv-koi- u. 6. 10 én, HÉTFŐN délelőtt a Klgyé ntcíban e'veszett fél pár szarvasbőr kesztyű. Me<rta'áló JuVom ellenei.m arlia te Per'a órásnál Ktevó ti 1. líIZOTTFFRTÉS e'adó. Párizsi krt21. sz-ím MACSKAh'AT vásárol Ecvetemi 'Köz. cgé.szsz.gta!nl Tnlézet, Beloiannisz tén (Dóm tér) 10. I. em OÉlMAGVARORSZAG poll'lka napilap Felelóo sze: kesvtr kiadói ZOMBORl IANOS Szerkeszti a sze'kesz.Ahlznt'ság Szerkesztéséé Szeged lenm-ii 11 feiefon 35—35 4(1—80 Kladób'vatab Szeged r enln-u «, Telefont 31-18 és 35—00. Csongrádmegvel Nvomrltlpari Vállalat. Szeged Feleifia vezetői Vloeze György-