Délmagyarország, 1952. október (8. évfolyam, 230-256. szám)
1952-10-01 / 230. szám
SZERDA, OKTÓBER J,"^ A természettudományi előadások a tömegek felvilágosításának fontos eszközei ' A Szovjet Hadsereg felszabadítása és Pártunk vezetése lehetővé tette a ml népünk számára is, hogy e természettudományok megismerésével megszabaduljon a szellemét gúzsbakötő sötét szellemvilágtól, a túlvilágtól való rettegéstől, a babonák gátló uralmától és öntudatas, szabad ura legyen a természetnek, tudatos építője a társadalmi fejlődésnek. Az átszervezett Magyar Termésseltudományi Társulat e feladatnak lett elsőrendű eszköze. Különösen Csongrád megyében nagy e kérdésben a feladat, hol a rnult nevelése a természet csapásai folytán a legjobban sújtotta a népet könnyen tudta igája alá hajtani. A „viharsarok" nélkülöző, nyomorgó népét a klérus a saját fegyvereivel rabszolgájává tette. Tudatlanságban tartotta a gazdasági eszközök segítségével és a vallás fegyverével pedig biztosította az engedelmességet a kizsákmányolás és a hatalom állandósítása • érdekében. A kizsákmányolás felszámolásával a nép befolyásolásának legalkalmasabb fegyvere a klerikális reakció kezében a túlvilágtól való függés hitének terjesztése és ennek előtérbe tolása. Ez ellen harcol felvilágosító, ismeretterjesztő előadások tartásával a Természettudományi Társulat pártunk vezetése mellett. , Most kezdődik az új oktatási év. Az üzemek, szociális szektorok, tömegszervezetek vezetőinek és dolgozóinak meg kell érteniök, milyen fontos feladat hárul reájuk e téren. A klerikális reakció elleni harc sikerét biztosíják, ha megfelelően tudatosítják a természettudományos előadások szerepét és jelentőségét. Egyes üzemekben vannak, akik nem szívesen mennek u természettudományi előadásokra. Meg kell nézni azt is mi az oka, hogy nem minden üzemünkben lehet természettudományos előadásokat szervezni? A Textilkombinátban egy év alatt nem lehetett megtartani a havi egy előadást. Nem a dolgozókban van itt a hiba! A TexlÜkombinát dolgozói az előadáson igen nagy érdeklődéssel és figyelemmel tanultak. Több minf 20 hozzászólás igazolta, hogy szívesen veszik a természettudományos előadásokat. Igen sok témát vetettek fel. amikről hallani akarnak. Több más üzem is, a kendergyárak, Tüzép, Sertéshízlaló NV, Ruhagyár, stb. nem veszi komolyan a klerikális reakció elleni harc e fontos fegyverét. A felelős szervek és a vezetőségek távoltartották magukat az előadásokról és így nem segítették elő azoknak a sikerét. Nem egy esetben az előadás idejére beütemeztek tfjbb más értekezletet és ezáltal elvonták a dolgozókat a tt. propaganda elől. Az üzemek, tömegszervezetek feladata, a helyes szervező és a jó előkészítő munka. Természetesen ez nem lehet bürokratikus, 6em pedig adminisztratív munka. Nem elégséges a „kiírás, a „hangos bemondó", de egyenesen káros az erőszak alkalmazása. Felvilágosító munkára van szükség, hogy a dolgozók tudják, miről le6z szó, tájékozódva legyenek az előadás tartalmáról, mert csak így fogja őket az érdekelni. Erre vonatkozólag a Társulat tanácsokkal és értekezletekkel kíván segítséget adni. Jöjjenek el a felelős vezetők maguk is az előadásokra. Báitran szóljanak hozzá az előadásokhoz, neveljék erre a dolgozókat. Vessék fel problémáikat, jöjjenek elő a kérdéseikkel. Az előadásokról mondják el véleményüket, vagy pedig a kibocsátandó kérdő-lapokon írják azokat meg a Társulatnak. Mutassanak rá a helyi viszonyokra, hogy közelükben mint dolgozik a klerikális reakció és ezáltal segítsék az ellene folyó harcunkat. Alakítsanak az üzemekben természettudományi köröket, hozzák létre az Élet és tudomány olvasókört. Létesítsenek élösarkokat. Állítsanak ki természettudományi „kérdezz — felelek ládát" és sok más hasonló kezdeményezéssel keltsék fel a dolgozók érdeklődését a természttudományok iránt. A Természettudományi Társulat minőségi előadásokra törekszik. E célból új előadókat szervezett be. A kapcsolat elmélyítése érdekében üzemi ankétokat, kérdezz — felelek ankétokat szervezünk. A szervezés érdekében üzemi természttudományi kiállításokat készítünk. A munka tökéletesítése érdekében „kérdő-lapokat" osztunk ki az előadások előtf. A nagyobb üzemekkel szerződéseket kötünk a feladatok mind tökéletesebb megoldása érdekében. Az előadásokat mindjobban módszeras szemléltetésekkel kísérjük stb. A sikert persze az üzemek", tömegszervezetek vezetőinek' jó munkája, felelősségérzete és a dolgozók egyre fokozódó öntudata biztosítja. A természettudományos propagandamunka segíti dolgozóink gondolkodásának fejlődését és termelőmunkájuk eredményességét. De elsősorban a klerikális reakció elleni harcával segíti a természettudományos propaganda az építőmunkát és a békeharcot. Legyen minden dolgozó e harcnak katonája! , ^ t— I , ' Jósa Zoltán Diplomás emberek árulnak újságot Indiában A hivatalos indiai statisztika 06 a sajtóban közölt adatok szerint fokozódik az értelmiségi munkanélküliség Indiában. A „Hindustan Times" című lap közli, hogy Punéban 125 diplomás Személy kérte, alkalmazzák őket újságkihordónak. (MTI). ! ( * PártlUrek Felhívjuk pártszervezeteink titkárainak figyelmét, hogy a folyó hó 27.ére határidős statisztikai lapokat haladéktalanul küldjék be, A beküldendő lapok felső részére írják rá az alapszervezet nevét. Értesítjük az elvtársakat, hogy Sztálin elvtárs életrajza tanfolyam propagandistáinak konferenciája ok. tóber 17—19-ig lesz. A politikai gazdaságtan II. évfolyam propagandistáinak konferenciája október 15— 18-'ig Ie$z. A politikai gazdaságtan II. évfolyam hallgatói részére október 23—25-ig. A poitikai gazdaságtan H. évfolyamának megyei konferenciája október 11—19-ig lesz. A politikai gazdaságtan I. évfolyam megyei konferenciája október 23— 25"ig lesz. A politikai gazdaságtan T. évfolyam propagandistáinak konferenciája október 30-án lesz. Párttörténet I. évfolyam megyei konferencia október 17—18-ig lesz. Párttörténet J évfolyam propagandista konferencia október ?4—26-ig lesz. Párttörténet II. évfolyam megyei konferenciája október 3—5-ig lesz. Párltörténet II. évfolyam propagandistáinak konferenciája oktő. ber 10—12-ig. Párttörténet II. évfolyam hallgatóinak konferenciája október 13—19-ig lesz A konferenciák megtartásának pontos idejéről és helyéről külön értesítést küldenek. Értesítjük á PárltörlénetszaJc I. évfolyam konferencia vezetőit, hogy az I., II., III. fejezetből az útmutató megérkezett. A Párfoktatás Házában álvehetö. Értesítjük a Politikai Gazdaságtan 6zak II. évfolyamának konferencia vezelöH, hogv az első két konferencia útmutatója megérkezett, átvehető a Pártoktatás Házában. Értesítjük' rt Politikai Gazdaságtan szak I. évfolyamának hallgalóit. hogy részükre az első hároim konferencia útmutatója megérkezett. A Pártoktalás Házában átvehető. fclffilT 'Ágit. Prop. Oszály * IDŐJÁRÁSJELENTÉS Várhat* Időjárás szerda estig: Fel. hős idő. többfelé esö. Megélénkülő délnyugati, nyuga. ti szél, a hőmérsék let kissé emelkedik Várható hőmérsékleti értékek az ország területére 10-13, délben 15szerdán reggel: 18 fok között. MOZI Teli Vilmos • T" ' (ma utolS zabád ság: Jára). Vörös Csillagt B. ögy (ma utoljára). Fáklya, Teljes gőzzel (ma utoljára). Az előadások 6 és 8 órakor kezdődnek. j i. , • SZÍNHÁZ Est« 7 óra: Luxemburg qrőfía. — Shakespeare bérlet (2). TAJSZINHAZ - - , Deszk: Vidám műsor. „. 1 S^ií i KIÁLLÍTÁS „A Néphadsereg békénk és szabad. Ságunk védelmezője" kiállítás a tiszti klubban. Nyitva délelőtt 10-től este 8 órá'g. MUZEUM Kossuth-emlékklállítás, Móra Fcrenckiállitás, fejlődéstörténeti és termé, szetralzi kiállítások: hétfő kivételével naponta 9 órától délután 18 órái*?, szombaton 9 órától délután 17 óráig, vasárnap B-től 13 óráig. KÖNYVTAR Az Egyetemi Könyvtár nyitvatartási Ideje hétköznapokon: Olvasóterem délelőtt 10-től este 9-ig, hétfőn 2-től este 9-lg. Kölcsönzés 12-től este 8 ig, hétfőn 2-től este 8 lg. Somogyi: Délelőtt 10-től este 7 lg. (Könyvkölcsönzés: délután 2-tűl este Ö Gorkft' (Horváth M.-u. 3. MSZT székház): Hétköznapokon délelőtt • 10-től 2-1g: délután 3-tól 7-fg- KönyvköL csönzés. URÁNIA BEMUTATÓ CSILLAGVIZSGÁLÓ HÍREI Ma este 7 órakor Beloiannisz tér 7. szám alatt előadás. Derült idő esetén a Hold és a: Jupiter bolygó bemutatása. A 24-es Gyárépí'.ő Tröszt keres 16 éven felüli munkakönyvvel rendelkező és noi dolgozókat. Bővebb felvilágosítást a Munkaerő tartalékok Hivatalánál, Széchenyi-tér 11. Bérház. 2 után Dáni-u. 3- sz. DÉLMAGYARORSZAG politika) napilap Felelős szerkesztő é9 kiadót ZOMBORI JÁNOS Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szeged, benin-u. 11 Telefon: 35—35 és 40—80 Kiadóhivatal: Szeged, Lenln-u. a. Teleron: 31-18 é9 35-00. Csongrádmegyei Nyomdaipari Vállalat. Szeged Felelt* vezetőt Vlacia György Algyő község iandcsdnak A tanács állandóan siránkozik és a dolgozó parasztokat nem ösztönzi arra, hogy a fogatokat minél jobban kihasználják, hanem teljes mértékben a gépállomásra várnak. A vetőszántást 26 százalékig végezték eddig csak el, A szárbetakarítást Is elhanyagolták. Baláslya, Öítömös, Pusztamérges tanácsainak Ezek a tanácsok arról panaszkodnak, hogy nincs a községiben elég vetőmag, de nein néznek utána, hogy hogy tudnák beszerezni, ha" nem a járási tanácstól várnak mindenáron, segítséget. Pedig ha utána nézn'ének. a községben is találnának megfelelő mennyiségű vetőmagot, amit a gazdák egymás között kölcsönzés útján el tudnának osztani, így határidőre tudnák teljesíteni az árpavetést. Előadás a Békeiroda helyiségében „A békevédelem igas hazafiság44 címmel Október elsején délután 5 órai kezdettel a békebizottsági felelősök, titkárok és kisgyűlósek előadói részére Porzsolt József, a budapesti Közgazdasági Egyetem nemzetközi ismeretek tanszékének tanársegédje tart előadást ,,A békevéde.em — igaz hazafiság" címmel a városi Békeiroda helyiségében (Széchenyi-tér 11). Érdeklődőket szívesen látnak. A kulákok szabotálják az őszi mezőgazdasági munkákat A kulákok, amellett, hogy a beadási kötelezettségüket nem teljesítik, szabotálják az őszi mezőgazdasági munkákat, nem tartják be a minisztertanács határozata á.fal előírt határidőket, de a tanács éberen figyelj kártevő aknamunkájukat, A határidőt be nem tarló kulákokat feljelentene. Most felelnek bűntettükért a nép ítélő széke előtt. A tanács a következő kulákok" ellen tett feljelentést az árpavetés elmulasztása m'iatt: Bozóki József Pálfi utca 34, Csiszár Imre Dobó utca 47, Hódi István Széli utca 13, ifjú Komlósi Imre Sándor utca 16. Na8ygyörgy Ferenc Váradi utca !3, Ordőgh Istvánná Dobó utca 38, Pintér Józsefné Földműves utca II, Savanya András Szabadsajtó utca 27, Savanya József Kisfaludy n. 21, özv. Szendrei Istvánná Sándor utca 36, Tóth Mihály veresács utca 34. szám alatti lakosok. A kővetkezők e.len pedig a vetőszántás és az őszi-1 árpa vetés elmulasztása miatt tett feljelentést: Mester Józsefné Felsővárosi feketeföldek 147, Szűcs Imre Csongrádi sugárút 1, Ferke Mihály Felsővárosi feketeföldek 115. szám. Kenyérgyár sportolói a békéért A Szeged! Kenyérgyár sportolói igen példamutatóan vették ki részüket a Harmadik Békekölcsön Jegyzésből. Az öntudatos sportolók tudják a'zf, hogy Jegyzésükkel elősegítik országunkban a sportfejlesztést. A Kenyérgyár dolgozói közül a következő sportolók je_ gyezték túl a fizetésüket: Gajda János labdarugó havi 800 forintos fizetésére 1000 forintot Jegyzett. Halál István labdarugó 700 forinto, fizetésére 1000 forintot Jegyzett, Kerepee Ferenc labdarugó 700 forint fizetésére 900 forintot. Büki Káimán labdarugó intéző 900 forintos fizetésére 1000 forintot. Róvó Ferenc súlyemelő 110(| forintos fizetésére 1200 forintot Jegv. zett. II megye teljesítette MRli tervét Az OTSB MHIt osztályának országos összesítő Jelentése szerint az ország megyéi közül 11 100 százalékon felül teljesítette MHK tervét. SzabolcsSzatmár megye vezet 160. X százalékkal, 2. Csongrád megye 145-9 százalékkal Az Iskolák vonalán Csongrád megye vezet fölényesen 222.2 száza, lékkal. Üzemi vonalon megyénk 6. helyen áll, 168 százalékkal. Középiskolák vonalán Csongrád megye 8. 142.7 százalékkal. Munkaerő tar taíókok i- " . FELHÍVÁS Kérjük Szeged összes úszó, vlzilab da, műugró edzőit, valamint az öszszes Játékvezetőket, hogy mi rsso fél 7 órakor ai VTSB helyiségében nyilvántartásba vétel és minősítés végett okmányaikkal feltét'enül jelenjenek meg. Vezetőség El j - Tofótéjékozfató 1. Bp Honvéd—Csepeli Vasas 1—1, 2 Bp Vasas—Győri Vasas 1—1, 3. Bp Kinizsi—Bp Postás 1—x, 4. Szombathelyi Lok.—Dorogi Bányász 1—2, 5. Szegedi Honvéd—Pécsi Lok. 1—1, 6. Salgótarjáni Bányász—Diósgyőri Va_ sas x—1, 7 Debreceni Lok.—Debreceni Dózsa 2—1. 8. Perccesl BányászDebreceni Honvéd 1—x, 9. Vasas BVK —Ózdi Vasas 1—2, 10. Nyíregyházi Építek—Miskolci Építők x—1. 11. Orosházi l~nizsl—Gyulai Építők 1—2, 12. Szolnoki Lok—Vasas Izzó X—2. Pótmérkőzések: 13. Ceglédi Lok—Szeterfllefén Csongrád megye 7. 118.7 százalékkal. Falust sportköröknél Csongrád megye 13. 58.4 százalékkal, Csongrád megyének még Javítania kell munkaerőtartalékok, főiskolák é„ falusi sportkörök vonalán. Hogy minden eddiginél sikeresebb legyen eni nek az esztendőnek MHK eredménye, ahhoz szült9éges, hogy a lemaradt! területeken haladéktalanul indulj ooi meg a rendszeres MHK próbáltatás. -edl Petőfi 2—x, 14. Kecskeméti »t nízsi—Bp Előre 2—2, 15. Győri Lokcn motlv—Szombathelyi Vörös Lobogó II —2. Tatabányai Bányás&-Pápal Vöröf) Lobogó x—1, NB II. dél csoportja 1. Valsas Izzó 25 81:20 3-i 2. Szegedi Pefőft 25 51:17 3. Békéscsabai Ép. 25 49:26 35 4. Bp Előre 25 61:34 34 5. Kőbányai Lok, 25 35:37 24 6. Szolnoki Lok. 25 43:26 28 7. Gyulai Építők 25 45:38 28 8. Ceglédi Lok. 25 36:34 28 9 Kecskeméti K. 25 29:44 24 10. Bp Szikra 25 32:57 23 11. Orosházi K. 25 32:51 22 12. Szegedi Lok. 25 22:36 21 13 Bp Építők 25 41 :41 20 14. Keltex 25 32:38 20 15. Kiskunfélegyh. 25 35:60 19 16. Kfstext 2.5 34:44 18 17. Pénzügyőrök 25 25:46 15 18 Szolnoki Szikra" 25 21:55 13 KOMBINALTSZEKRÉNY, rekamléáWvány. fertőit háló. Spttzer asztalosnál készen kapható. Attila u 16. 900 és 680 négyszögöl GYÜMÖLCSÖS Tarjáriban felesben vagy kishaszonbérletbe kiadó. Érd : Debreceni u. 15. BESZOLGALTATASRA is alkalmas tehén eladó Újszeged. Gyimesi u. 8. Állomásnál. EGY fejtett, kifogástalan hálószoba, bútor eladó. Újszeged, KáKay u. 5. EGY beszolgáltatásra alkalmas tehén e'.adó. Petőfi telep 53 u. 1186. Mus. kóék. KÉT hoTd föld Szeged körzetében kishaszonbérbe azonnal kiadó. Hámán Itató u. 22 I.ACZKÖ órás, Széchenyi tér Maga* árat, fizetek kar. zseb és ébresztőórákért. NAGYMÉRETŰ tégla eladó. Pásztor u. 40. szám. _ TŰZHELY eladó. Április 4-útJa 35. I. em. 3. Csonqrádmegyei Ingatlanközvetítő Vállalat közleményei, Széchenyi |ér 8. szám KERESÜNK lakásoka: minden méret, ben, a város bármely részén közületek részére, azonnali készpénztérítés el'énében Lakásokat biztosítunk közületek és áliami vállalatoknál dolgozók részére térítés ellenében. Eladó házak: Belvárosi 2x2 szobás modern ház fe'e része, 2 szobás parkettás, fürdőszobás lakás átadásával 50.000, Marx térnél, gazdálkodónak alkalmas magánház sok gazdasági épüieitel, la kásáfadással 45.000, Gyufagyárnál 1 szobás villaszerű ú| magánhaz 28 000, Fodor telepen magánház 28.000. Csongrádi sugárúton magánház nagy lelekkel 22 000, Petőfi telepen 2 szobás azonnal beköltözhető magánház 18 ezer. Ugyanott 1 szoba, előszubá magánház, előre fizetendő 5000 Ft, a többi havi részletekre. Baktóban 500 négyszögöl gyümölcsös 10.000 FL UJS7.EGED, Olt u. 7 Bzámú magánh. * azonnali beköltözéssel eladó. ELADÓ egy samottos kályha és egy! g yermek sportkocsi. Csonka u 10 LCSÓN eladó fényezeU kombináltnzekrény és politúros szabóasztal Pc. tőn telep II. u. 21. ÓCSKA kalapját ne dobja: el, Menca kalapos újjáfesti, formázza, Dugonics tér 2. EGY Jó fejőstehén eladő. Szaáymazt u 41. HAZTARTASBAN Jártas nő dolgozó házaspárhoz elhelyezkedne, eset'eg bejárónak menne. Bem tábornok u. 18. szám. VÁLLALATI Jogügyi, könyvelői, bír, elszámoló!, bármily adminisztratív állást vállalok. Telefon: 46—94 ELADÓ: Rekamié, kihúzható asztal, székek, konyhaszekrény, virágállvány, Sztálin krt, 58/a. II. 3. ELADÓ 250, 150 kg-os sertés. Hajós u. 23. szám. A SZOMBAT est; MSZT ben tartott Építős táncesten elcserélt zö'-d m-l lndenkabá.t tulajdonosa Jelenkczr.ck Horváth Mihály u. 2. szám alatt a' Irodában 100 FORINT lutalmat kap alz, nk< a szombatesti MSZT.ben tartott Épít i táncestről véletlenül elvitt kék férfi ballonkabátot visszahozza a Horvá o Mihály u. 2. szám alá az Iskolába PALANTALASHOZ. terménvszedé-me munkavállalókat keresünk. Jelentkezeti z újszeged! Tanítóképzőben a gaz deság vezetőjénél. BEADASBA való tehén eladó Szegi' Gyártelep u. 6. Tiszamentl Fűrés' telep melett. SZEGEDI Konzervgyár vásárol épülc fát. MÉLY gyermekkocsi, ebédlőszöny boternyő, saroglyás faljcska elad Zsótér- u. 3/b. fidszt. BÚTOROZOTT szobái keresünk Cimo kot: Délmagyarország kiadóhivata'á ha kérjük leadni. EGY Jó fejőstehén eladó Petőfi telej .14. utca 1045. szám. ^