Délmagyarország, 1952. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1952-07-31 / 178. szám
VILHS PROLETAMXl EGYESÜLJETEK! A magyar kardvívó csapat megnyerte az olimpiai bajnokságot Parasztgyűlésckct tartanak vasárnap Szegeden . Négy Kossuth díjas művész szerepel a „Szöktetés a szerályból" boinapi előadásán vm. évf. na. szám Ara sn fii lér csütörtök, 1052. julius 31. Alkotmányunk köteles (NP) Ujabb nagy ünnepre ké- i grád megyében is. Ezért dolgoznak szülünk, Alkotmányunk törvénybe- termelőcsoport tagok, egyénileg iktatásának harmadik évfordulójá- dolgozó parasztok fáradhatatlanul ra. Csongrád megye dolgozó pa- 1 és eredményesen országunk erösirasztjainak nem lehet most szebb tésén, ami ezekben a napokban a feladatuk, mint az, hogy teljes erö. vei bekapcsolódjanak az Alkotmány tiszteletére indított nemes versenybe s megvalósítsák azokat a kötelezettségvállalásokat, amelyeket augusztus 20-ra tettek. Ha szűkebb hazánkban, Csongrád megyében járunk s megcsodáljuk új gyárainkat, falusi kultúrházainkat, csecsemö-ofthonsinkat, ha lát. juk földjeinken az egyre sokasodó traktorokat, gépeket — megdobban a szivünk. A büszkeség, az örörrr, a bizakodás érzése dobban benne: mennyire szépül napról-napra Oson. grád megye minden községe. Ha üzemeink munkapadjainál az augusztus 20-i versenyben ma többet érnek el a munkások, mint teg. nap ha az ö példájukat követve a falu dolgozói ma a cséplőgépekbegyüjtés gyors teljesítésében, a kö teleze Hségek túltelj esítésében nyilvánul meg. Az augusz.us 20 megünneplésére kibontakozó mozgalom ígéretei egy. re jobban valóra válnak. Nagyszé nás és Gádoros dolgozó parasztja' versenyfelhívásukban vállalták, hogy augusztus 14-:e az utolsó szemig teljesítik beadási kötelezettségüket és 20-ra 4 százalékkal túlteljesítik. Kevesebbet kaptunk-e az Alkotmánytól mi, csongrádmegyeiek, mint Nagyszénás és Gádoros dolgozó parasztjai? Nem. Nekünk is van anynyi köszönhetnivalónk Alkotmányunknak, mint az országos ver. smyl elindító nagyszénásiaknak. Már nem is egy községünk, terme, löcsoportunk a begyűjtési kötelezettség túlteljesítésével, a vállalt köte tói telt szekerekkel egyenesen a i lezettsége idöelötti teljesítésével begyújtó hely felé indulnak, teljesit'k. illetve túlteljesítik idó előtt begyűjtési tervürlket — jó érzés tölthet el bennünket: megtettük kötelességünket. megteltük azt, mondott köszönetet a nagy Szovjetuniónak, pártunknak, Rákosi elvtársnak mindazért, anvt Alkotmányunk lerögzít. Felgyő község az elmúlt hét vasárnapján kapta meg a amit hazánk megkövetel tőlünk, 'szabadpiaci értékesítési jogot Pél. amire kötelez bennünket Alkotottá-! dájá, követvé pUsztamérges dolgozó nyunk. | parasztjai is teljesítették begyűjtési Ma minden niap újra és újra tervüket szerda délig. Hosszan so érezzük: ez az egész ország, ennek az országnak minden k's darabja a miénk úgy, ahogy Alkotmányunk leszögezi: „A Magyar Népközíársa. ság a munkások és dolgozó parasztok állama. A Magyar Népköztársaságban minden hatalom a dolgozó népé." — Sok törvény ismertem élsfem. ben — mondja a költő. — A törvények alatt görnyedeatünk, e 'örvények szerint veHék el gyermekeinket. E törvények szerint öllek meg embereket, adták el, mint a jószágot leányainkat. — így volt ez szóról szóra Csongrád megyében is. Nincfe olyan város, község merolhatnánk példamutató termelőcsoportjaink nevét, mint a felgyői Pe. tőfiét, a tömő kényi Kiss Ernőt, s mórahalmi Előrehaladást és a többi termelőcsoportokét, akik kenyér- és takarmánygabonából máris 'eljesí telték, illetve túlteljesítették kötelezettségüket. A begyüj ;ési verseny lelkesedése a falvakban azt bizonyítja, hogy dol gozó parasztságunk még jobban bí. zik pártunkban, méginkább érzi: milyen sokat köszönhet győzelmeink szervezőjének, pártunknak és né pünk vezetőjének: Rákosi elvtársnak. Csongrád megye dolgozó pa. raszijainak begyűjtési verscny'elke. gyénkben, ahol ne emlékeznének sedésében most augusztns 20 előt —. a™ 1. nro amlíft, még arra az időre, amikor „cicáztak" a csendörtollak, villogtak a csendörszuronyok, amikor görnyedten és fedetlen fővel álllak a parasztok a 6zolgabíró előtt, am'kor a munkanélküliség, a nyomor, az éhség hintette a halált, amikor a földdel rendelkező dolgozó parasztok is úgy éltek, hogy 6zárnyrakelt a keserűen tréfás mondás; ,,Ha a paraszt csirkét eszik, akkor vagy döntő szerepük van pártszervezete inknek. A kommunisták most is pél. daadással, lankadatlan nevelő és szervező munkával harcolnak a jó eredmények eléréséért. As ö mun kájuk nagyban hozzájárult az eddigi eredményekhez, amelyeket el értünk A Ikotmányunk tiszteletére elindított versenyben. De amennyire helyes az elért sikerek mögött meglátnunk t^M ő, vagy a csirke beteg," Ezekre az | !a,tnT* Pártszervezeteink jo mun. évekre még élesen emlékezünk és 1 kaJ;it. ^ hlbas lenne azt hinni ma, mikor új életünket gazdagít- j ^ munkánkon nincs javítanivaló juk, szépítjük, bizlalólag hat ránk I hofy «WUgi eredményeink onma a múltra való emlékezés, megacé- fokban biz ositjak a teljes gyozel loz bennünket az ellenség elleni A múltban mar nemegyszer harcban még következetesebb előfordult községeinkben es termelőharcra serkent bennünket ellensé- szövetkezeteinkben is, hogy a szava, gelnk, a kulákok eben, ;kat. az ígéreteket nem követtek tet| tek és mos; a begyűjtési versenyben Hatalom, jogok — próbált volna is találkozunk máris ilyen jelensé csak ilyesmit emlegetni csak egyet, gekkel. Látnunk kell, hogy a kállaién paraszt ls a Pallavicini mél- lás nem változik át magától a be. tosagos orgrof földjein... Vagy 1 gyűjtött gabona tonnáivá. A vállamert volna cssk jogot követelni a lás csak kezdet; a válla'ás végrehajcselédember, akármelyik kulák földjén... Hét év választ már ettől el bennünket. Ez a hét esztendő természetessé teszi számunkra a hatalmat, a jogot, azt is, hogy évrőlévre. honapról-hönapra előrejut a Viharsarok népe. Azt is, hogy Csongrád megye dolgozó parasztsága, termelőszövetkezeti tagok, egyénileg dolgozó parasztok egyaránt nemes versenyre kelnek egyegy jeles évforduló megünneplésére, hogy még szebbé, gazdagabbá I ^V^H tegyék országunkat drága hazánkat. íján begyűjtési tervüket globálisan A lángeszű orosz költő, Alekszandr csak 50 5 százalékra teljesítették. A Szergejevics Puskin a mu'tban elő- já'ás községei Alkotmányunk nap. relátván hazája ragyogó jövőjét, jára pedig löbb százalékos lúlte'jeígy kiáltott fel; „Hazánknak szen. sítést vállaltak. Eredményük mute'jük szivünk legszebb indulatait." tatja és ezt általánosíthatjuk egész Visszhangozzék napjainkban Pus- Csongrád megyére; erősítenünk, fo. kin kiállása minden csongrádme- kőznünk kell a verscnymozgalmat, gyei dolgozó paraszt szivében is, meg k"ll javítanunk a tanácsok emlékeztessenek ezek a szavak munkáját, a pár'el'enörzést egy. mindannyiónkal a haza szolgálatá- aránt. Kövessék falvaink és városára. tásáért nap, mint nap harcolni kell Nézzük csak meg a járások és falvak közö li verseny állását, vegyük szemügyre Hódmezővásárhelyt. Itt a cséplésnél még mndig nagy lemaradás mutatkozik. Vagy vegyük 'a szegedi járást, ahol valamennyi község csatlakozott a nagyszénásiak felhívásához és a begyűjtési terv teljesítésének határideje- többnyire augusztus első napjaiban szabták meg, mégis ma, július utolsó nap GYORS BEGYŰJTÉSSEL A BÉKÉÉRT Pusztamérges dolgozó parasztjai 109 százalékra teljesüeltélt szerdán délig begyűjtési terviíKet Két hete múlott, hogy Pusztamérgesen megkezdték a cséplést. Ezt a munkát, éppúgy, mint a torménybegyüjtést a nagyszénásiak és gádorosiak versenyfelhívásához való csatlakozás szellemiében végezték. Még meg sem kezdődött a betakarítás munkája, a pusztam'érgesi dolgozó parasztok megfogadták, hogy augusztus 3-ára visszaszerzik a szabadpiacot. Vállalásuk gyors és biztos teljesítésére párosversimyre hívták Deszk községet, A gyorscséplést gondos szervezőmunkával készítették elő. A helyi adottságokat figyelembevéve készí. ették el a cséplőgépek rajonirozá. sát. hogy minden zökkenés nélkül, zavartalanul folyhasson a cséplés. A cséplés előkészítése mellett, nagy gondot fordítottak arra, hogy a falu dolgozó parasztjai egyenesen a géptől adják be az államnak járó gsbonát. A népnevelők saját otthonaikban keresték fel a dolgozó parasztokat, beszélgettek velük a gyorsbegyüjtés jelentőségéről. A jó szót megértve, a pusztamérges; dolgozó parasztok egymással párosversenyre kelve teljesítették beadási kötUezettségüket- Azokhoz Dedig, akik nem teljesítették azonnal a beadást, a körzeti mezőőrük látogatlak el ' 'és figyelmeztették őket kötelességeikre. Ha akad'ak olyanok, akik a cséplőgéptől nem telje3itet,ék a beadást, annak kötelezettségét 24 órán be Ul felemelték és ha szükség volf rá, 48 órán belül el is számoltatták. A jó felvilágosító munka eredményeként becsülettel tettek eleget Pusztamérges dolgozó parasztjai kötelességüknek. Nemcsak teljesítették. hanem sokan túl is teljesítették beadási kötelezettségüket. Tanács János dolgozó paraszt 165 kiló kenyérgabona helyett 580 kilót adott be B adásái 356 százalékra teljesítette. Papp József, 14 holdas középparaszt pedig 210 százalékos teljesítést ért el. Csóti István 183, Szekeres Imre 120, Hatvani Is ván 125, Nacsa János pedig 140 százalékra teljesítette beadásátA pusztamérges! do gozó pa. rasztok becsületes kötelességtejesítésükkel szerdán dé'.lg minden terményágban teljesítették begyűjtési tervüket. A búzabeadásiba n 101.1, a rozsbeadásban 102.9. árpabeadásban 104.6 és zabbeadásban 105 százalékra teljesítették begyűjtési kötelezettségüket. Kövessék Csongrád megye falvai a felgyőiek után a pusztamérgesiek példáját is, vigyék győzelemre a lelkesig példák nyomán begyűjtési tervüket. A Szegedi Teherautóluvarozási Vállalat dolgozói nagy sikereket érnek el az újítóés Gazda-mozgalomban A Szegedi Teherautófuvarozási Vállalat Marx-téri üzemében serényen folyik a munka. Autók futnak ki a kapun, vagy állnak az udvaron, műhelyben és szorgalmas munkások javítják a kocsikon a hibákat, hogy mielőbb üzemképesek legyenek és szállíthassák a dolgozók gabonáját a cséplőgéptől a magtárba, vagy az üzemek áruit a kereskedésekbe. Munkaközben vidámak, megelégedettek a dolgozók. Egyre fejlődő, szépülő munkahelyüket otthonuknak érzik, s tatán ez is az oka annak, hogy a TEFU do'gozói ilyen lelkesen végzik munkájukat. Az egyik helyen a hegesztő-pisztoly lángja sistereg, a másik helyen sűrű kalapácsütések hallat'tszanak, reszelő csikorog, vagy a ccavarkulcsokkal szorítják rá az anyát erősen a pakoláson levő blokkfedélre. Körül a falakon időszerű jelszavak figyelmeztetik a dolgozókat a munkaverseny fokozására, augusztus ?0. megünneplésére. A dolgozók eleget is tesznek kötelességüknek és egyre magasabbra emelik teljesítményüket. A versenyláb'a ott hird,eti B'czók István, Zaka László, Árvái László és Répás Rezső 141 százaté" kos teljesítményét. A versenytábla mellett a Gazda-mozgalmi kiállítás a többi dolgozó jó munkáját hirdeti. A kiállított tárgyaknál ott ta'á'ható Lovászi László, Frind Béla, Törköly József, Juhász J. Béla és a többi újítók munkája, akik a Gazdamozgalom keretében jelentős újításokat, észszeríístiéseket vezettek be az üzemben és sokezer forintot takarítottak meg népgazdaságunknak. 54.892 forint megtakarítás évenfe egy újítás segítségéve! Nem régi üzem a Szegedi Teherautófuvarozási Válallat, dea dolgozók már is olyan eredményeket tudnak felmutatni, amelyek minden üzemnek dicsőségére válhatnának. Az egyik üzemrészben egy készüléket állttoltak fel nemrégiben. Rajta lombikszerü üvegek, vékony fémcsővek, villanymotor kapcsoló és> egyéb műszerek. Ez az adagoló beállító készülék. Néhány héttel ezelőtt ha egy autónak elromlott az adagoló készüléke, Budapestre kellett szállítani, hogy újra használhatóvá tegyék. Egy darab'g az üzem csaknem valamennyi dolgozója törte a fejét azon, hogyan lehelne házilag készíteni egy ilyen beállító készüléket. Aztán az egész kérdést Törköly József DISZ titkár oldotta meg. Hulladélkot, selejlanyagot szedett össze és szorgalmas munkájával elkészítette ezt a fontos beállító készüléket. Ma már az ország valamennyi autósa ismeri ezt az úiftást. Azt is tudja, hogy a Szegedi Teherautófuvarozási Vállalat 54.892 forintot takarít meg évente ezzel a se'ejtbfil készített komoly ponto, beál'ító készü'ékkel. Mrtlelte a por'asztóeltenörző ké'zü'ék is selejtanyagból készült. Ezt Juhász János Béla készítette el, amellyel 4.398 forintot takarítanak meg. A Gazda-mozqalom eredményei A TEFU dolgozói nagy gondot fordítanak a takarékossági terv elkészítésére. Ez év első negyedévének végén összeültek és elkészttették a második negyedévi terv takarékossági tervét. Vállalták, hogy április, május, június hónapban 3.868 forintot takarítanak meg. De a második negyedév végén, amikor értékelték elvégzeit munkájukat, kellemesen csalódtak. A tervezett 3.858 forintos megtakarítás helyett 57.778 forintot takarítottak meg népgazdaságunknak. Ebből 27 ezer forint a Gazdamozgalom eredménye, A vállalat dolgozói szeretik nagyon a munkát és nem ijednek meg a pillanatnyi nehézségektől. Naponta születik az üzem fa'ai között úi, érdekes, amely célunkat, tervünk mielőbbi befejezését segítj elő. Amerre néz az ember, újítás, észszerűsítés, megtakarítás, önköltség csökkentés, hulladékbó', selejtanyaggal. Eldobott anyaból új kardánkereszt, kormánygőmbcsapszeg, kormány alsó csésze, Csepel vtzpumpa tönkrement rugócsapszegböl, izzító gyertya házilag készítve, hulladék anyagból hengerhüvely, kormánykerék, küllő ugyancsak hulladékanyagból, amely jobb, mint az eredeti. Nincs az üzemben egy lépésnyi hely sem olyan, ahol ne találkoznánk a Gazda-mozgalom „gyermekei"-vel. Harm'ínc-harmincötszőrös újítói vannak az üzemnek, olyanok, mint Juhász János Béla és még sokan mások. A Szegedi Teherautófuvarozási Váltalat dolgozói a Gazda-mozgalom segítségével évente 1G0—180 ezer forintot takarítanak meg. Munkájukat lelkiismeretesen végzik, igyekszenek legyőzni az akadályokat, félredobni azt ami régi, ami avult. Guru!ó javítóműhely A kijavított üzembiztos teherautók most a cséplőgép farától súlyos gabonás zsákokkal futnak a begyüjtőhely felé. Segítenek a dolgozó parasztságnak a termés mielőbbi betakarításában, hogy jövőre még több szerszám, még több korszerű mezőgazdasági gépet adhassunk a dolgozó parasztságnak. A begyűjtésnél dolgozó gépkocsivezetők ártandó összeköttetésben vannak az üzemmel azért, hogy ha baj történnék valamelyik kocsival, azonnal ott lehessen a segítség. A csép'és megkezd b ekor a do'gozók javaslatára a vál'a'at vezetősége egy guru'ó javítóműhelyt rendezett be az egyik teherautón és hívásra azonnal ott terem a segítségre szoruló gépkocsinál. Hősies munkát végezni ebben az időben a Teherfuvar gépkocsi vezetői, szerelői. Tudják, amíg a gabonát nem takarítottuk be, nem szabad sajnálniok a fáradságot és az időt. Vidáman és jókedvvel végzik munkájukat. mert tudják, ezzel is a békét védik s biztosít iák szép jelenünket. még szebb és még boldogabb jövőnket. Ma m'nden becsületes ember ms , ink Felgyő és Pusztam'rges példáját, hogy az a begyil't'si verseny, lyen átérzi, hogy azok a vivmá- amely most folyik augus-tns 20 nyok, amelyeket az A'kolmány le- méltó megünneplésére a pállalások rögzít és maga az Alkotmány nem teljesítésével győzelmesen fejeződjöhettek volna létre párlunk. Rá- jék be. kosi elvlárs bölce politikája, har- | úgy kell teljesíteni a begyűjtési cai ée szervező munkája nélkül, tervet, hogy népi demokráciánk Nem jöhetett volna létre Alkot- [alapja: a munkásosztály és a dolmányunk, szabadságunk és békés, gozó parasztság szövetsége még sziboldog életünk a nagy Szovjetunió lárdabbá elszakíthatatlanabbá' válsegitsege nelkul. A falvak nepe . , .. most nagy ünnepünk előtt számot- rtek es nem utolsosorban ugy kell .vet sorsának változásával Cson- győzelemre vinni ezt a versenyt, a begyűjtést, hogy ezzel egyidejűleg egész megyénkben fejlesszük, széle, sítsük termelőszöve kezeli mozgalmunkat. Az Alkotmány közeledő ünnepének fényében termelőesoportjaink tagsága elsöso ban a kommunisták jé munkája eredményeként, mint májusi eső után a vetés nő, erősödik a dolgozó parasztság felemelkedő, sóhez, füklj? terméshozamához, kuiurált, kizeákmányolásmentea életéhez elvezető társasgazdálkodás mozgalma. Bátran, bízón mennek a jövő felé Csongrád megye termelő szövetkezeteinek tagjai. Büszkék rá, hogy érek óta ezen az új úton járnak és elmondhatjuk, napról-napra többen csatlakoznak ehhez a mozgalomhoz, térnek rá az új útra. Széf -den Csiszár Antal egyénileg dolgozó paras»t | lépett be elsőnek ebben az évben a ' termelőcsoportba. Példáját követték | már többen és így szaporodott meg | az újszegedi Ötéves Terv-, a Szabadság-termelőcsopo-t tagsága is Nő, fejlődik, erősödik a .ermolőszövet. kezsti mozgalom megyénkben, teljesül az Alkotmány szava: „A Népköztársaság kötelességének tekinti, ' hogy az önkéntes társulás és a kö. 1 zcs munka alapján működő terme. lőszövetkezetek támogatásával előre, gí'.se a mezőgazdaság szocialista , fejlődését" Össze kell kapcsolni a begyűjtés túlte'jesítésfért végzett munkát n szövetkezeti mozgalom fejlesztésével. így válik a gabonafronton ara. to't győzelem államunk és népgazdaságunk erősítésének, a falu szocialista építőiének és békeharcunk új, •endkivüli jelentőségű győzelmévé. Alkotmányunk születésének harma. dik évfordulóján Csongrád megye dolgozó parasztjai felajánlásuk teljesítésével, versenyük s'kerével járuljanak hozrá a Magyar Népköztársaság fejlesztéséhez és fejezzék ki hálájuk~t és szerete üket fe'szabadítónk, a nagy Szovjetunió iráni. Vegyék ki részültet a békeharcból úgy, hogy még szorosabban felzör hozzanak pártunk és Rákosi i'v'árs mögött azzal, hogy a munka frontján, a begyűjtésben, a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésében ki. vívott új győzelmekkel erősítik népi államunk hatalmának erejét, Lc. begjen állandóan szemük előtt, hogy Alkotmányunk kötelez.