Délmagyarország, 1952. március (8. évfolyam, 51-76. szám)

1952-03-18 / 65. szám

4 KEDD. 1952. MÁRCIUS tS. 1 Mindnyájan tanulhatunk Tutarinovtól! Ériékes felszólalások hangzottak el az ,Aranycsillag lovagja" szegedi filmankétján Beszámoltunk róla, hogy a sze- kájuk után szorgalmasan bekap­gedi Szabadság-mozi nagy sikarrel rsolódíak a tanulásba. Láthattuk, díszelőadáson mutatta be Babajev- hogy egyszerű emberek is tudnak ttkij Sztálin-díjas szovjet író regé- alkotni, ha tanulnak és a hazaszere­nyéből készült „Aramycsillag lo- tel, a nép iránti szeretel fűti őket. vágja" című filmet. A dísabemuta- Láttuk azonban azt is, hogy nem si­lót igen értékes ankél kövatle. Az ket ül a munka, ha a vezetők eleza­ankét során felszólaló Hosszú Fe- kádnak a többi dolgozóktól. Ezért I rcnc, a villanyszerelő vállalat •dol­gozója felhívta a figyelmet, hegy a i'ilm nocsak élmény Jegyen számunk­ra, hanem minél szélesebb rétegben magyarázzuk el mondanivalóját. A film bennünket is figyelmeztet, fontos, hogy a mezőgazdasági és ipari területen egyaránt a vezetők kapcsolatot tartsanak a többi dol­gozókkal. Maróti Mária háztartási alkal­mazott arra mulatott rá, hogy ez a hogy a szovjet építkezés hatalmas fj]m is megvilágította:' a szovjet i ' /1'mn.n.nlr ytAliloIn •»»*»/-, w» A —. V- „ »-, . , , .. ... , ­kuk ura a nepbol jon és a nepe. Nagy érdeklődés fogadta Nagy Sándor írónak, a Sztálin díj fiatal ütemének példája nyomán hogyan ftjiodik. épül a mi országunk is. Vincze Irón egyetemi dolgozó azt hangoztatta felszólalásában, hogy a v i™/J m film értékes szempontot n^ijt rao- S7^edl kitüntetettjének felszólaló. empontot nyújt szo­cialista társadalmunk felépítéséhez. Megmutatja, hogy az egyéni legna­gyobb elképzelés sem valósulhat át. — Kemény küzdelmet kellett vívni nálunk az újért — mondotta meg, amig a közösrég azt magáévá a többi között. — Ez a küzdelem nem leszi. Az önzés ezért káros mind az egyén, mind a közösség zárná ra. Fül cici János úttörő tit­kár arra mutatott rá, hogy a film főhősének életét az a tudat lette vi­dámmá, széppé, hogy a nép egy. sógeoen mögötte áll. — Számunkra nagyon tanulságos a film, hisz:m mi szocializmust épí­tünk. Ezáltal még határozottabban áll előttünk munkánk eredménye. iindnyájan, akik a szocializmus építői vagyunk, tanulhalunk Tuta. ; inovlól, a film fiatal főhősétől ki­tartást. elszántságot, következetessé­nem könnyű. Látjuk a filmen, hogy még a Szovjetunióban sem köny. nyű, ahol pedig nagyot nevelődött a dolgozó nép. Nálunk, ahol még csak' kevés időt töltöttünk e] azzal, hogy a népet megfelelőképpen ne­velhessük. szívós munkát kell foly­tatnunk. Engem a szovjet irodalom tanított meg, hogy bátran vessem fel a problémákat. Azt tűztem ez­ért irodalmi célnak magara elé, hogy legyőzzem az életiben mutat­kozé> nehézségeket, teszem fel azt, cmely egy dolgozó parasztban rej­lik, akit az életkiizdekim, sokszor ne­et. Csak így tudjuk győzelemre! bőz, nyomorúságos küzdelem egy inni a békeharcot, amelyet a Szov- | életformához kötött. Sok a nehéz­jctunióval az élen vívunk, a szá­munkra kijelölt frontszakaszon. Varjas Éva, az Orosz Intézet halil­utója elmondotta, hogy a szovjet 1 Ilitekből ismerte mog a Szov jet­iidé életét, kultúráját, a szovjet cm. t:rák példás munkéiját, egymáshoz \: ló kommunista viszonyát. Meg­V'órte hogy mindenütt széleskörű ivilágosító munkát igyekszik ki­ejteni a szovjet filmek látogatása . (leltében, mert ez saját népünk és óságunk fejléidésének érdeke. Farkas Sándorné, a Táncsics­zcs elnöke' elmondotta. hogy az ő 'gyeimét elsősorban nz ragadta meg, milyen hatalma8 mozgató ereje van pártunknak. — Az a hazaszerelet és nép iránti : zerctet, amely a filmből árad fe­lénk — jelentette ki —, olyan ha­talmas erőre képes, amely minden akadályt legyőz. A termel ócsopor­tunkban sokszor nagy feladatok ' lőtt állunk és nehezen találunk ki­vezető utat. Most, amikor végignéz­tük a filmet cs láttuk a szovjet cm. bercícnól megmutatkozó nagy aka­raterőt, akkor abból példát is aka­runk venni. Mi is meg tudjuk ol­dani az előttünk álló feladatokat, de csak úgy. amint a filimon láttuk a • zovjet dolgozóktól, akik napi mun­ség, aimíg a ilyen dolgozó paraszt kínos küzdelmek között áttér egy újra. Ez az új mégis igen boldogító azután életére. A dolgozó paraszt­ság előbb-utóbb felismeri, hogy csak egyetlen útja vtn a boldogság felé, amelyet pártunk mutat neki. Nagy figyelőm kísérte N-tejy Sán­dornak azokat a szavait 9 ame­lyekben arról beszélt. hogy az „Aranycsillag lovagjáénak sízer­zője, Babajevszkij, hogyan segítette őt munkájában szemé'yeson is a magyar írókongresszuson. — Tanácsaival arra is feleletet adott — mondotta —, hogyan nyúl­jak a magyar parasztság mostani élőiének és kibontakozó új életének ábrázolásához. Sokat jelenlett segít­sége. hiszen én a parasztság sorai­ból származom és nehéz, keserves kii •delmekkol tudtam csr.k annyira felküzdeni magamat, hogy elsajátít­sam az irodalom szakmai, mester­ségbeli tudását, ami mind új volt számomra. Bátran mondhatom az itt tr» gjelent szövetkezeti elvtársak­nak, hogy ők is lépjenek bátran az A szovjet futók fölényében zajlott le az Humanite XT. nemzetközi futóversenye ^ FÁrthÍr*k . . .... , ., I PÁRIZS, (MTI). Hatalmas érdeklődés verseny állása: 1. Szovjetunió. 2. S!á» Értesítjük a felsokader Bolsevik mellett került, sor vasárnap a pá- gyarorszúg. 3. Franciaország. Párt Története és Politikai Gazda- rizsme'etti vincennesi lóversenytéren A férfi csai iatversenvben: 1. Szov. ságtan szakon tanuló elvtársakat az Hunian"-é XV. nemzetközi futó- Jetunió I. csapata, 2. Szovjetunió U< hogy rémükre március 18-á'n, kedVrieteíInok 30M méteres verse- ™ta; 3. Magyarország, 4. Cseh­den délután 5 órakor tanulókört tar- 1 nyét Kelen (magyar) versenyző nyer- Szlovákia, 5. Románm, 6. Franclaor­tunk a „Bákosi elvtárs élete" című anyagból. A Bolsevik Párt Törté­nete szaknak a Radnóti-iskolá­ban, a Politikai Gazdaságtan szik­nak a Pártoktatás Házában. Kérjük az elvtársak pontos meg­jelenését. Értesítjük a középfokú propa­ganda szeminárium hallgatóit, hogy részükre március 19 én délután 5 a szág. te meg. A női csapatversenyben A Maróczy Géza nemzetközi sakkverseny VII. fordulója után a verseny állá-l A VIII. forduló után a verseny át* sa a következő: Stah'berg 5.5 nontrt'ása' a következő: Stah'herg 6 pont, Keresz (1) 5 ponl; Ge ler (1) és O'Kel- Keresz, Geller (1—t) 5.5 pont. O'Kel­ly 4.5 pont; Botvlnnik és Pi'.nik (1— ly. Botvlnnlk (1—1) 4.5 pont. PUnlk Vasárnap a Vili forduló mci közé- (2), Szabó <1), Petroszlan (1) 4 pont., seire került sor. S'zilv (1) 3.5 pont. Gereben (2) Benkő, 1). Szabó, Pe'roszján 4 pont. | Barcza. Rzmisz'ov (1) 3 pont. Go'om­A VIII. forduló játszmámat: ered- bek. Kottnauer 2.5 pont Tro'anescu órakor propaganda szemináriumot | ,2) 2 P°nt' Sliwa 1,5 pont' Platz <l> tartunk a Radnóti-iskolában Az S'ah'berg dön et'en. Szmisz.ov-O Kel- 0 pont. anyag a „Kommunizmus építkezé- Ly „ Pe^03fiai?Z?zab<t- ! Hótfön dé,u'án 8 VIT éB v,n Játsz" SeiVa „Sztálini természetátalakító reC^fü^ő^Shwa^íll?- O^pDnfk m4ba" fa««öbcn raal*adt mérkőzések tervek" című anyagitól. -Golombek függő. folytatására került sor. Kérjük az elvtársak pontos meg­jelenését. Értesítjük az alapfokú propa­ganda szeminárium hallgatóit, hogy részükre március 19-én délután 5 MILÁNÓ. Szombaton késő esto a Női tör vívó csapatunk 11-.5-rc győzött árakor szemináriumi_ foglalkozási mllan(M SocIető GíJ.dln0 dIszterm6ben « e,le" —t. __ t* - u_.i Vasárnap délelőtt került sor a Mar gyarország—Olaszország nemzetek közötti női négyes tőrcsana I verseny­A magyar-olasz vívóversenyen a kardozók qyőzfek, a párbajtárözők és női lőrőzők dönletlenül mérkőztek, a férfi lőrözők pedig vereségei szenvedtek tartunk az Építőipari Technikum­ban. Kérjük az elvtársak pontos meg jelenését. került sor a legjobb magyar és olasz vívók találkozójára, Eredmények* Értásítiiik orr nlanicmuvreti' tirnn Elek Margit—Camber 4:3; Berganl- meg. Er„-S1IJUK a« alapismereti prop. n|_Pal6cz 6.4. Nos'fni-Gerevlch 5:4; re, amelyet u kitűnő magyar együt­tes fölényesen 11:5 arányban nyert szeminárium hallgaloit. hogy ré- Sákovits—F. Manglaro'U 5:4; Zanelli Elek Lona Cezari 4:3, Elek Iloné szűkre március 19-én délután 5 óra- —Elek Margit 4:2; Dl Rosa—Pa'ócz —zanelli 4:0. Elek Ilona—Lorenzoni kor uroD- szemináriumot fariunk n ' 5:3: Gerevtch—Pellml 5:3: Sákovits— 4:j struckel—Elek Hona 4:2. Elek Kor p: op szemináriumot lariunK O d MwiglaPotti 5;0: Zanelll-Elek llo- Mafgit-Struckel 4:3, Elek Margit— „Rákost elvtárs élete" cimu anyag na 4:3; D[ Rosa-Tüly 5:3; Kovács- "anSl 4-27 Elek Marglt-Lorenzont m:\sodlk reS2ebol a Partoktatás Há- Pellinl 5:4; D. Manglarottl—Rerr ch 4;0i Cczári—Elek Margit 4:1. Nyári 5:3; Elek Ilona—Camber 4:0; Bervanl- Ma<*da—Cézári 4:2. Nvárl Magda­ni—Tilly 5:2; Kovács—Nostini 5:3; E. zr,tie'l| 4:1 Nyári Magda—Lorenzoni Manglarotti—Rerrich 5:1. 4:2. Struckél—Nyári Magda 4:2, Zsab­Végeredménvben tehát a magvar- ka—Struckel 4:3, Zsabka—Lorenzoni olasz kard: 3:1, párbajtőr: 2:2, női 4:1, Zezárl—Zsabka 4:1, Zanelli— tőr: 2:2, férfi tőr 0:4. Zsabka 4:3. Szegedi Honvéd- Győri Vasas 3:2 (2:1} A Szegedi Honvéd élénkiramü, iz-' demelt. Palotai kitűnően védett. A galmas változatos mérkőzésen meg- védelem oszlopa Stpos volt. Med­érdemelten győzött ai Győri Vasas el- nyánszky sérülése miatt gyengén tát­ién. A 20. percben a szegedi véde- szolt. Kovács Jól fogta Gombost. Ba­Cíi'tor, .lem hibájából Kertest megszerezte a ráth és Vincze egymást mú'ták felül VBrB. « t n „ győrieknek a vezetést. A 22. perc- a védekezésben és a támadások eün­r™ ta"5, off,q 6 63 8: Csapai8v ben Nyárt közelről egyenlített A 4t. dttásában. Kotász a második félidő­Fáirto/ fi ~£J n. *r>Buriiiia- percben Rózsavölgyi megszerezte a ben kitűnően Játszott középhátvédét Fák.ya: 6 és 8: Aranycslllaq lovag- vez6tést. A II. félidő 17. percében a sérült Mednyánszkv helyett. A csa­Kárpáti fejesgóljával egyenlített a társor legjobbja u mozgékony Czirakl győri csapat. A 24. percben Baráth volt Rózsavölgyi nagyszerűen hozza „Iá t, „Stnrjl at/i morrAs ivA'haNrgotho ognnhon O hpfft* zában. Kérjük az elvtársak pontos meg­jelenését. Agit.-prop osztály NAPIRFND KEDD, 1952. MÁRCIUS tS. MOZI Szabadság: Fél 6 és fél 8: Arany Ja (március 21-Ig). SZÍNHÁZ Este 7 óra- Harminc ezüstpénz 1 a szabadrúgást SÍ nos elé he'yezl, aki . magát gólhelyzé'be, azonban a befe­. f." egyből a hálóba lövi a győztes gólt. | jezéshez nem elég higgadt A két A vendégcsapat mezeőnyben szebben széisö közüj Nyári bizonyult a ka­{ffiSémad^rtő^b'pura veszélyesebbnek. Korom m, remtett és egygólos győzelme megér- zőnyben Jól Játszott. Gorkij bérlet (9). RÁKOSI KIÁLLÍTÁS Délelőtt 10-től este 7-tg a múzeum­ban, MUZEUM Fejlődéstörténeti, képzőművészet!, ' Szegedi természeirajzl kiállítások: hélfő kivé­telével naponta 9-től délután 3-tg; szombaton éa ünnepnapokon 9-:ől 1 óráig. KÖNYVTAR Egyetemti Délelőtt 10 órától este 9 óráig llfnnvvkölrsön/tá: 12.tői 8 óráig). Somogyi: Délelőtt 10 érá­tól délután 7 óráig. (Könyvkölcsön­zés: délután 2 órától 6-Ig). IDOJARASJELENTÉS Lokomotív—Kiskunfélegyházi Vasas 1.0 (0:0) A Szegedi Lokomotív nagy küzde­DétterUletí ifjúsági birkózó­bajnokság Vasárnap tartották meg (Szegeden déllerülelk egyéni. Ifjúsági, kötettfo­zöTt r'^tskunlIfegyhto^V^1 S' mi ^ vendégMapat szögben, a^^ S * Lof^d^ ^rtt'tt fsz L^k.j; Istol'a ^Kalocsa); G^ tos (Kalocsa); Bcne (Kiskunfélegvhá za); Hőhn (Sz. Lok.). ak'k ápri'ísban a magyar bajnokságon Indulnak Deb Az Sz. Lokomottv legjobbjai Sebők, Veress. Uchrin és Becker voltak. Bp. Építők—Szegedi Petőfi 1*1 (1:0) A Szegedi Petőfi balszerencsés küz- recenben. de'cmben pontot vesztett Budipesten. Az első félidőben Bénák az üres ka­"fii. 'tort'-' ^ Várható Időiárás kedden eslln- Fe'- Az első félidőben Bénák az üres Ka­ujítM Útjára, arra £Z ulra. l \ölyet hőátvonulísok, nyugaton egy-két he- pub61 szögletre rúgta a laodát, a nekünk a szovjet elvtársak mutat-, lyen kisebb ess, vrgy havazás lehek J?jakv®zet° .'?^?',!0etf!s,r®,., PZ asüsss a amelyet mindannyian kívánunk. Városi II. a bajnoki mé.kőzésr Délmagyarország Nyomda—Kenyér gyár 4:0 (1:0). VTSB-HIREK A VTSB az MHK bizottsági elnökök MINDENES betérönöt azonna'ra fel- ELADÖ új 8 személves alpacca evő­• zek. Érdeklődni lehel 38—76-os eszköz (40 drb). Pálffiné, Jósika-u. telefonon. 35. szám. PÉNTEKEN reggel 7 és fél 8 között a MAZSA e ndö. 8zabadsa|tő-u. 21. mérséklődik, a nappali hőmérséklet lesgóllal egyen nem változik lényegesen. I P»t fel tűnőén durván látszott Bitó a ' w II. félidő elején súlyos lábsérülést , l szenvedett. A szegedi csanat leclobb- és a sportköri e nökök részere 3 na> jal Hc'esi, Cserhalmi és Bitó voltak. ! pos estt tanfolyamot rendez, me yre . ' a sportkörök névszertnt jelents,-k az varnaio NB | eredmények: Bn. Bástya— sk elnökének, az MHK bizottság el­" nőkének nyilvántartója nevét 18-ig a VTSB nek. A tanfolyam március 19 én kezdődik délután 5 órakor a VTSB hivatalos helyiségében. A tanfo-y..­—Diósgyőri Vasas 2:0, Bp. Vasas— lnPn valamennyi MHK ellenőrző bt­Csepe'.i Vasas 1:1. zottsági tag és valamennyi (ária'it­NB 11.-es eredmények: Kőbányai "lL^lye,'Ség MHK elöadóJa köt,les MSZT-HIREK A Belváros IV. MSZT alapszervezet 19-én. este 7 órakor ak.ivaérlekezle­as:;a iraiOKKto. ocrem n occsu- fpiorrvelő :eq megta'.ílól. a Városi Tanács bo- ' ,"" ' „ üitésl osztályán adja lo iratulmar. ELADÖ fehér tükrös ruhásszekrény. • EGYI József névre szóló Igazolvá- Po őfi Srador sgL 52. I. 4. Megtekint ili és öss-es ira'alt elvesz e*te. hoto d"iutan 2—tf. _ _ _ ,rn a becsületes megtr.'átót luta- S'l RANDKABIN, terasszal, vastag hor- szére értekezlet kedden délután m ellenében adja le u kladóliiva- Ronyzott bádo_gletuvel, eladó. Parti- órakor, MNDSZ-HIREK MNDSZ kerületi, üzemi titkárok ré­5 IDŐSEBB nőt beteg mellé keresek u (1 Iclőtti órákra Felhő-u. 12., em. r: TEI.EFUNKEN rádió és Bcdektn zán-u. 9. I. em. X SZEGEDI Járásblröság B. 23,213) TANÁCSTAGOK FOGADÓÚRAI KERÉKPAROS-HtREK , v ^ heera. K,'T ,0i''hely eIwl0' Teréz-u. 15. Ház- tat tort. Előtte 6 órakor vezetőségi Lokom^Iv-Bél éscsaba fioltők ™ előadásos tanfolyamot reidez. h llotúskn Iratokku1.__Kérem_ a bccsü- feklirvelö. ülés. S®0skc®nil Cvntáf ltonők 2 1 Oros^ nek a24"1 sportkört elnökök részére. i„ , kn vVsso ll- aklk u torülett e'nökségek á'tal i-et»­írt SmÖ S dezett tanfolyamon nem vettek reszt 2 VLIA sportkörök névleg Jelentsék már­Kettmc—Pi^zügyőrök S!o? 2 i' 21-ig a tanfolyamon résztvevő Megye) bajnoki eredmények: Sz. i Dózsa-Makói Lok. 3:0. Sz. Kinizsi— gradS5 OKesnzdeLnd4r-HnVDó"a_0^0°n1 A Sze^ed' Kerékpáros Társadalmi grád 5:0, Sz. Kender-H. Dűzsa ü.u. | Szövetségben megkezdődött a' kvnotv , , , ._. „.„ 'munka A vezetőség nagy lendülettel Szeged város Ifjúsági ökölvívó ví.Rz; idényeleii műnk üt. A tervek bajnoksága I szerint a tavaszt idénvben sok sz'n­, ... „_ vonalas versenvt rendeznek. Az OTSB Szombaton este rendezték meg 3fi k|ko'döttei Nncv Béta' állami el .0 é-> ersenyzö részvételével Szórod váro3 Ealan Tibor előadó megtárgyalták a egyéni, ifjúsági ókölv vobajri. ksagáu vezetőséggel a prolüémálcnt. N'agv " Pantrsú.y _ _1. Wcmer Bé,a. edzű a versenyzőknek tarlóit ránves vl lanvlcmez Iá 1 ó clrdó. 2 49öü. A Szegőül Járásbíróság 950 , Tanácstagjaink az alábbi helyekén lT'1 te V l Okober 2! m.pton nyilv'nos térg a- és időpontokban tartanak fogadóórá­i t \DO 'éiül 1 etfák fi —8 rné1 er hosszú lá-son ördögh István seregélyest la- kat: •írott 5 méter has-nnlt gerenda'. k"s. 82 holdas kulák vádioltat bu- Március 19-én, szerdán déután 5­n drb ú| nagyméretű mezei tégla, nősnek mondja ki n 8800/1946. M. E. tői 7-ig: a Radnóti gimnáziumban: „„„„„„ ••árván"u 34 ez' 7- s x Pontjában meghatáro- dr. zápori Dezső; a Szilléri-sugarúti versenyző MAK k-i' zomélves eladő. Füredi- z"'t és "9 S-l. bek. szerint minő' úKa'ános iskolában Jenci .József né, a egyéni, if 7 (LechneWér) ' ,-''/''• körollá;as__érJekét^iVMZ^roztető moravárosl általános Iskolában Mf-, Eredmények Viki Tibor névre szóló iratok vesz- ^ntet-ben ^ ezért 7 hav, börtönre 3záros Tlborné. (Lók.); 2. Stefan (Lok.) Légsúly: 1. értékes előadást a kerékpározásról k el. A mellette t'iá't nénzből purz- 2000 Ft vagyoni elégtétolro, 5 évi Márclus 20.án csütörtökön délután Tóth'íl. (MTSE); 2. Be.ía (MTCE). Hat- gét"SMg^T"kWékPáros"versenYrá."v'Í­•7 az Íratok v :("kü'd 'tero^ I -ó hivata ves^csre ^és^JogV'BszjSMjfc^l g.tö, 7 ig: a rókuSi álta'ánps iskoiá- matsúly. 1. Zsellér (Dózsa); 2. Fano- dákov,r.s és lf|. Kiss bekerült a Ma­.l^nC--' Buoa- havi ^^SSSS^T^ • UJpes'.l-rakpart 8­LEGJOBBAN ERTEKESITHETI a IIÁN GSZERKERESKE D ELMI V Al11 LA L szegedi fiókjánál, Lenin-utca 3. •sugárúti ICárolyné, Slmovlcs Mihály; a Csoigrádi- vlts (MTSE). Pchelysú y 1 Katona (KI- Kvar válogatóit keretbe és a tatai úti általános iskolában itednúr nizstt: 2. Ko'nok (Kmizs-.): 3. Pollák cdzőtáborba utazo'.t. I (MTSE). Könnyűsúly 1. Kőmlyes II. Két szegedi kerékpáros élversenyző Tóth Erzsó'-et o Jó szereplésükért Nagyváltósúly Nemhivatolos totóeredmények nos tyas-elepl általános iskolában Sava- — —, - • „ „,„.„. , (rrtW riya Miklós; az ö-Petőfl-te'.epI álta'á- 1°óM :3' ?MTÚPI Ö nos Iskolában Csűri Mihály es a: Gu Nagvközépsuly l. Kiss (MTSE); 2 tenberg-utcai leányiskolában Ková:s Nap^ria J^fO.^. ^ JÓJár^ mm A Város; Tanács .felkéri a dolgozó; Plller ,Dúzsa)' > hasábo nik megfelelő típpsze'.vény Totóeredmények' kat, hogy kérelmeikkel, panaszaikkal és Javaslataikkal keressék fel a) ta­nácstagokat 1, 2, 1. 1. I, 1, 2, 1; x: X; x; 2, Ötéves Tervkölcsön IV. sorsolása Miskolcon, a Nemzeti Színházban MÁRCIUS 20 AN DÉLUTÁN FÉL 3 ÓRÁTÓL, ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ, MÁRCIUS 21.ÉN DÉLUTÁN FÉL 3 ÓRÁTÓL. MÁRCIUS 22.ÉN DÉLUTÁN FÉL 3 ÓRÁTÓL. MÁRCIUS 23-AN DÉLELŐTT 9 ÓRÁTÓL. SZABAD BELÉPÉS! érkezett, be. 12 találatot 23 pályázó ért el, ezek­nél a nyeremény egyenként kb. 3600 forint. 11 ta'álatot 482-en értek el, a nye­reménv egyenként kb 170 forint. A 10 találatos szelvénvek száma 3925, a nyeremény egyenként kb 28 forint. A közölt nyeremények csak .tájé­koztató jellegűek. DÉLMArtYAFORSZAa do'iákat naoilap. FololSi uerkosttó é> kiadói ZOMBORl jAh'OS 9z«rkoiztt: a szorkttz'óbl'cffldg 8zo,K«izróiég , Szogod, lonin-u. 11, rotofon: 3S-3S 6t 40-80. - Ei'nakai tzork<izlM« t#l,[oa azta 8 W 34-38 Kiadóhivatal: Szegaa íanm-a. A. lalajon: 31-IÓ és 35-01 Délrnagyav tzdg Nyomda, Szagad *. F-Ja£s» auaié: Pfltllie hOnOoa

Next

/
Thumbnails
Contents