Délmagyarország, 1952. március (8. évfolyam, 51-76. szám)

1952-03-09 / 58. szám

6 VASÁRNAP, 1952. MÁRCIUS «. ' 1933 végén, egyszer nehéz téli iéjszaka ülte meg Szegedet, Minden bizonnyal másutt is, mindenütt éj• szaka volt, hisz ez a dolgok rendje. De más volt ez az éjszaka akkor, amely ragadozóként tört a hallgatag, világnélküli kicsi magyar falvakra, megint más éjszaka fojtogatta a városok kősürűségét. Még Szegeden sem egyformán uralkodott az éjszakai sötétség. A tanyákat és utcasorokat komor némaságba burkolta, de a Csillag-börtön felett konokul és rosszindulatúan őrködött, amíg csak lehetett. Az álmatlanul beverő rab sohasem sejtette, hány óra lehetett. Ha felnézett a magasan lévő ablakra, a rácsok és drótháló közül mozdulatlanul és részvétlenül nézett rá •vissza megfejthetetlen sötétség. A toronyóra ütését elvitte a szél, léptek zaja pedig sohasem hatolt be ide. Ezen az éjszakán sem tudta senlci a kis fogházban — ahol a kommunistákat őrizték a falak, rácsok és a poroszlók —, vájjon hány óra is lehet, amikor vad dörömbölés rázta mag a csendet és visszhangja végigfutott a folyosón. Börtönben a nagyon halk vagy a nagyon lármás események mindig baljós dolgok előhírnökei, Így volt ezúttal is. A folyosón egyre nőtt a lárma, rohanás, « vasalt zárkaajtókat kulcscsomókkal verték a fegyőrök. — Felöltözni! Azonnali Mindenki öltözzön feli Itt-ott ajtók nyíltak. Suttogás, hangok, a lárma lassan elült. Aztán megtudtuk, mi történt. Egy-két intés, szó, kopogás — és a börtön lakói tudják, mihez tartsák magukat. Az idő hajnali fél négy. Szigorít vizsgálat, zárkakutatás indult meg. Pestről jött valaki, az vezeti. Régen nem volt már semmi meg. I, petés számunkra, ami a börtönben történt. A halóságok mindent elkövettek, hogy megnehezítsék, minél elviselhetetlenebbé tegyék életünket. I>e ezúttal valamennyien éreztük, tudtuk, hogy most nemcsak erről, hanem sokkal többről von szó. Ez a látogatás, bár meg fogja keseríteni valamennyiünk életét, valójában annak szól, akinek nyole és fél esztendei börtönélet után, néhány hónap múlva, ki kellene szabadulnia: Rákosi Mátyásnak. A zárka ajtaja kinyílt. Kétoldalt oil álltak fegyőreink: Földi és Török. Középen pedig öreg őrmesterünk, a nagybajuszú Gál, vagy ahogyan önmagát nevezte: Gál úr.„Jó ember a Gál úr" — szokta volt mondogatni. Mire mi változatlanul hozzátettük: „Mert igencsak szereti a kedves családját". Ezúttal szokottmii mordabb volt és álmos. Szótlanul integetett, hogy jöjjünk ki. A folyosón egy polgári ruhás férfi állt. Vagy 35 esztendős lehetett. Kahátban kalapja szegélye letörve, hosszú haja kilógott alóla. Sötéten nézett ránk. Vidéki színpadokon így ábrázolták a század elején a rossz útra tért, kalandor jellemű, cinilau jellemeket. Mint megtudtuk. Turi Béla miniszteri tanácsos volt, a börtönügyek legfőbb gazdája a minisztériumban. A fegyőrök végigtapogattak bennünket, azután a magasrangú látogatóval együtt bementek a zárkába. Vad kutatás kezdődölt, egy szalmaszál sem maradt megmozdítatlanul. Félóra múlva kijöttek. Egy fegyőr hozta a hadizsákmányt: néhány könyvet füzetet, tintát, tollat. Utána újból becsuktak bennünket a zárkába. Csodálkozásunkra a börtön igazgatója nem volt sehol. Megtudtuk később, hogy a kormány képviselője a hajnali vonattal érkezeit Sze. gedre és a vasútállomásról egyenesen a Csillag-börtönbe hajlatolt és utasította az ügyeletest, hogy vezesse a kommunista foglyokhoz. Szalajtottak az irodából mindjárt az igazgató lakására. Az be is jött, de nem ment a magas vendég után, hanem sértődötten, méltóságteljesen ült irodaszobájában és ott várako. sott rá. Tartalékos főhadnagy volt, amellett „vitéz", úgy vélte, csorba esett rangján, méltóságán. Magatartásával igyekezett menteni, amit lehetett. Közben T. B. úr rendíthetetlenül kutatta tovább zárkáinkat. Nem volt egy papírdarab, amely elkerülte volna vizsla tekintetét. Rákosi Mátyás zárkáját hagyta utolsónak a sorban. Különösen hosszú ideig idő. zött benne. Itf még a vizeskancsót és a mosdótá'at is alaposan megvizsgálta. Látható csalódással és rosszkedvűen jött ki, amikor innm is csak két könyvet és egy füzetet hozhatott magával. Legalább Is így tudtuk meg utóbb a fegyöreinktul. A zsákmányt a fegyőrök gondosan összekotor.ék és felszállították az irodába. Ott éjszakai látogatónk <U az igazgató azonnal hozzáláttak tanulmányozásukhoz. Ennek sorún hamarosan szent lett közöltük a béke: hiszen két ilyen érdemes férfi között nem tarihat soká a nézeteltérés. A következő napon egyenként va. lagtenpyiünket felkísértek flz WXfe CSILLAG AZ ÉJTSZAKÁBAN dóba. A füzetek, tintatartók és a többi hasonló veszedelmes holmi szépen rendezve várt bennünket az íróasztalon. T. B, úr és az igazgató szertartásosan, de rendkívül komolyan fogadtak. T. fi. úr vitte a hangot. Megmagyarázta, hogy nekünk túl jó dolgunk van és ennek igazgatónk aranyszive az oka. De ő ezen most alaposan változtatva fog, különben is hálátlanok és érdemtelenek vagyunk. Közben a füzeteinkben lévő idegen nyelvű szószedetekből, feljegyzéseinkből nem. kevesebbet, mint valami börtönbeli öszszeesküvést szerettek voln<j nyakunkba varrni. Utánakövetkező napon a börtön, őrök sietve, izgatottan gyűjtöttek össze bennünket a folyosón. Ismét T. B. szerencséltetett meg bennünket. Ezúttal vele jött az igazgató, valamint a nagytermetű, rendkívül kövér őrparancsnok is. Csak elhűltünk, amikor egyszerre beszédet intézett hozzánk. Ismét kifejtelte, hogy nagyon jó dolgunk van. <Valaki közülünk halkan felajánlotta neki ezt a jó dolgot. 12 évvel később meg is kapta.) És kedvesen megígérte, hogy ezen változtatni fog. Majd vésztjósló hangon tette hozzá: A könyvolvasásnak pedig vége. Mit szólnának hozzá, ha betörőknek, zsiv&nyoknak egy-egy lakatot adnánk a zárkájukba, hogy minél -jobban tökéletesítsék magukat a kiszabadulásuk utáni betörésekre? Ezt tennénk mi, ha magukat olvasni hagynánk. De, hogy el ne felejtsék a belüket, mégis kapnak váltmit. Aztán Rákosi Mátyás felé fordulva hangosan kiáltotta: — Maga olvashatja Brehmtől az állatok világát. Elég sok kötetből áll és lesz rá még ideje. Semmi mást. — Mindig tudtam, hogy nagyon kegyesek hozzánk — jegyezte meg Rákosi Mátyás gúnyosan mosolyogva. — Mindenki a saját maga körével foglalkozó olvasmányt szokott ajánlani — súgta valaki halkan. De T, B. meghallhatta, mert vérpiros lett. — Az írásnak, olvasásnak vége — kiáltotta rikácsolva, aztán sebesen megfordult és kapkodó mozdulattal elszaladt. Kísérete idegesen sietett ulána. Mi ösztönszerűleg valamennyien Rákosi Mátyásra néztünk, ö nyugodtan, de nagyon komolyan mondta: — Elvtársak, még nehezebb idők jönnek. Fel kell készülnünk, azonnal hozzá kell látnunk a sétassemináriumok és a munka közbeni szemináriumok megszervezéséhez. A szemináriumvezetők üljenek össze és dolgozzák ki a tervet. Nem következhet be olyan esemény, ami bennünket készületlenül találjon. IRTA: TAMÁS ALADÁR Feszültségünk feloldódott. Megnyugodva, megerősödve tériünk vissza zárkánkba. Egy nap múlva Rákosi Mátyást az igazgató két hónapi szigorított fegyelmi büntetéssel sújtotta. Az ir.dok a füzelébe irt tanulmány volt. Valójában pedig: ha már semmiképpen sem lehetett valami fantasztikus börtönbeli összeesküvés vádját kiagyalni ellene, akkor legyen legalább közvetlenül a nyolc és félévi ítélet lejárta előtt egy szigorú fegyelmi büntetése Rákosi Mátyásnak. •n Az események után két hónapig nem láttuk Rákosi Mátyást. Zárkájából nem engedték ki hozzánk a folyosóra, ahol a gyékényeket és szatyrokat fontuk, csak buzdító, bátorító szavát hallottuk a „cirklin", a figyelő nyíláson keresztül. T. B. pedig betartotta ígéretét. A munkaidőt meghosszabbítottak, könyveinket, füzeteinket nem kaptuk vissza. Még az ártalmatlan, semmi veszedelmes gondolatot rejtő könyveket sem. Az igazgató helyettese ravasz mosollyal mondta, miközben mutatóujjával megfenyegetett bennünket: „Maguk nagyon kitanult emberek, még az ilyen könyvekből is csak szaporítanák tudásukat". Aztán letelt a két hónap és Rákosi Mátyás újból megjelent közöttünk a folyosón. A legnehezebb időszak véget ért. Esténként amikor ( ránkcsukták a zárkánk nehéz ajtaját, a napközi tanítások ezernyi pro. blémáját gondját és örömét, elvtársi melegét vittük magunkkal éjszakára. Csak mi nem tudtunk neki eleget nyújtani mindezekért. Mi valamennyien — vagy negyvenen — egyre csak kaptunk bizakodást, erőt, újabb tudást, de mindannyian sem tudtunk cserébe eleget adni, csak szeretetünket és ragaszkodásunkat igyekeztünk még jobban kifejezni. Nyolc és félesztendő büntetésének utolsó hetei tellek. Mi egyre izgatottabbak, meg viseltebbek lettünk, amint mindjobban közeledett a végsőnek hitt terminus. Vájjon szabadon bocsátják-e Rákosi Mátyást, avagy új pírt mesterkednek össze, csakhogy tovább tarthassák elzárva, távol a harctól, küzdelemtől, a szeretett magyar néptől? Megvisellek és szomorúak lettünk, de szomorúságunk kemény és dacos volt, úgy, ahogyan azt a bensőnkben égd emésztő tűz kialakította. A végén még Rákosi Mátyás vígasztalt bennünket elénk festve a jövendő cselekedetek, az élet gyönyörű távlata't. Pedig, ha valakinek, neki nem voltak illúziói. Senki nem ismerte közülünk nálánál jobban a magyar burzsoázia, a magyar reakció bőszszúszomját és könyörtelenséget. Egyszer halalmába, karmai közé kerülve — nem számít többé jog, igazság, emberiesség. Csak a hatalmasabb erő előtt hajlik meg, mint ahogyan meg is hajolt később, 1910-ben, újabb hét esztendő multán. Egy áprilisi délután a börtönőrök idegesen, siettetve, a szokottnál jóval hamarabb fejeztették be vetüAk a munkát és hajszoltak be zárkáinkba• Börtönben Igen nagy dolognak kell bekövetkezni, hogy a napi életet irányító értelmetlen szabályzatok eltérjenek kitaposott me. netüktől. Ezért• lélekzetvisszalojtva, íeszülten ügyeltük, várluk, mi fog történni, A folyosón jövés-menés, vlsszatojtott suttogás, küloscsörgés. Aztán egyszerre érces hang csendült lel: — Minden jót, elvtársaki A viszontlátásra. Vigyázzatok magatokra. Engem visznek Pestre. Rákost Mátyás volt. így losztottak meg bennünket, a Szegedi Csillagbörtönben lévő 40 kommunistát, attól a bátorítástól, erősítéstől, bizakodástól, amelyet a Rákosi Mátyástól való búcsúzásnál valamennyien kaptunk volna. így lopták őt ki körünkből, a kemény, de szeretetteljes elvtársi közösségből, melynek lelke, mindene volt. így vitte ét körünkből a magyar reakció — saját terve szerint — újabb megpróbáltatások, szenvedések leié, de ahogyan ő ezt aztán diadalmasan megváltoztatta: embert és kommunista példamutatásának újabb ragyogó állomásához. Ebben az időben az érkezett leveleket sem osztották ki közöttünk:• A külvilágtól teljesen el voltunk zárva. Még a Csillagbörtön sokszáz fegyence közül sem láttunk soha egyet sem. A félreeső kis fogház első emeletén különítettek el bennünket már jó ideje, ahova még a börtön tegyőreinek, tisztviselőinek is tilos volt a bemenet. Az ürügy, amiért a börtön szükreszabott világát a mi számunkra még szűkebbre von. ták, az volt, hogy rossz példát mutatunk a többi raboknak. Állítólag kettő-három akadt már, akik a ml magatartásunkon lebuzdulva vasárnap délelőtt nem mentek istentiszteletre. A papok erre beadvánnyal fordultak a minisztériumhoz. Rossz hatással vagyunk a rabokra, különítsenek el bennünket. Így kerültünk a kisíogházba. A börtön egyik magánzárkájában — ahol néhány hónapot töltöttem — a polcon bicskával a következő mondat volt bevésve: ,,ltt szenvedett ártatlanul a dorozsmai kettős gyilkos". Ennek a zárkának a hajdani lakója természetesen rendszeresen eljárt a vasárnap délelőtti istentiszteletekre, éppúgy, Állták szavukat — vállalásaik túlteljesítéséi 33 köszöntik Rákos! elvtársat mint a többi, hozzá hasonló sokszás rab. Céljuk azonban általában nem ájtatoskodás, hanem felhasználható hírek, tárgyak csereberélése. A papok ezt éppen olyan jól tudták, mint mi- Ismerték a bőrtön lakóit és ismertek bennünket is, ha nem Is jártunk templomba. Tisztában voltak a templombajárás valódi értelmével. De ürügynek fel lehetett használni, hogy a kommunistákat még jobban elzárhassák a világtól. A kistogházban még a fegyőr őket sem váltották, állandóan ugyanaz a három teljesített szolgálatot, akik úgy féltek 'ölünk, mint a tűztől. A rab borbélyt sem engedték be hozzánk, egy tegvőr I altiszt járt be nyitni, borotválni . időnként. így multak a hetek és mi semmit sem tudtunk meg, ml tőrténé Rákosi Mátyással. K'szabadult-e avagy újból felvette a harcot a m» j gyar úri Igazságszolgáltatás aljas gépezetével? Egy délután jól megtermett, rendkívül kövér őrparancsnok látogatott le hozzánk. Munkaidő volt, a folyosón hosszába szétoszolva dolgoztunk a gyékény-lábtörlőkőn, szatyrokon. T. B. látogatása után fegyőreink parancsot kaptak, hogy ne engedjenek bennünket összecsoportosulva dolgozni, szét kellett szóródnunk a folyosó hosszábanAz őrparancsnok szerelte a _ Joviális, humánus embert játszani, — amikor egyedül lőtt le hozzánk — és igyekezett elbeszélgetni, tréfálkozni velünk. Ilyenirányú kísérleteit azonban nem koronázta sok siker, mert mi ebbe a játékba nem mentünk bele és bármennyire ke. délyeskedelt is börtönőreink feje, ' e9Y-e9Y megjegyzéssel tudatára ad. tuk, hogy a gyűlölt és megvetett börtönön apparátuson belül 6< sem tartjuk kivételnek. Ezen a délutánon azonban jóformán valamennyien abbahagytuk o munkát és összegyülekeztünk körülötte. Abban reménykedtünk, hátha megtudhatunk tőle valamit. — Na, ml újság van is a kis Moszkvában? — kérdezte tőlünk az őrparancsnok, nem mintha válaszra várt volna. — Alaposan fel. szaporodtak, folytatta, amint körűinézett. — Lám-lám, maguk milyen hamar eljutottak Moszkvába és van valaki, aki pedig nagyon szeretett volna oda kijutni és sehogyan sem tudottS. Az őrparancsnok jelképes beszédét jól értelmeztük és megértettük belőle, hogy Rákosi Mátyást nyolc és fél esztendei büntetésének letöltése után a megyar osztálybíróság nem bocsátotta szabadon, hanem törvény- és jogellenesen újból vád alá helyezte, A magyar munkásosztályt, a magyar forradalom vezérét és jelképét akarta llymódon sújtani a ma.jvar reakció. A vádlottból azonter vádló lett és Rákosi Málvús, egvccíúl az caész magyar uralkodóoszlá'-v tói megszervezett elnyomó gépezetével szemben, dicsőségteljesen, a munkásosztály harcának egyik leggyönyörűbb ütközetét vívta és nyerte meg. a szegedi Dózsa tszcs dolgozói Meg ma is úgy látja Zirui Miklós elvtárs, a szegedi Dózsa-lermelőcsopont elnöke, mintha tegnap lelt volna, hogy a termelőszövetkezelek és gépállomások országos értekezletén Rákosi elvtárs olt állt elöltük és beszélt: „Az a körülmény, hogy a szövetkezetek legtöbbje jogos büszkeséggel emlékezik meg arról hogy milyen istállókat, fiaztatókat épít, mutatja, hogy az elvtársak maguk is érzik, hogy ezen a téren le vannak maradva. Hozzátehetem, nagyon alaposan le vannak maradva... nem kell magyaráznom, hogy intenzív belterjes állattartás nélkül nin. csen belterjes mezőgazdaság és minél hamarabb számolják fel az elvtársak az állattartás terén az elmaradást, annál gyorsabban fognak fejlődni". Még most is ott csengenek Zina MiktÓ3 fülében Rákosi elvlárs kedves, szeretetteljes, tanító szavai. — Nem gyflitem betelni szavaival _ mondja Zina elvtárs. — Szerettem volna, ha a csoport minden tagja hallja. Ha nem is hallották a Dózsa-csoport tagjai Rákosi elvtárs szavait, de olvasták az ujságukban. Az elnökük pedig hazaérkezve, csoportgyűlésen számol! be, mii hallott az országos értekezleten. Többször is clismótelgeltc mekkora fontosságot tulajdonít Rákosi elvtárs az állatié, nyézlós fejlesztésének ós a nők bevor.wásának a termelő munkába. Szilárd elhatározások születtek ezen a csoportértekezleten: „Mindenben követjük Rákosi elvtárs útmutatásai!, felszámoljuk az állattenyésztésben mutatkozó elmaradást csoportunkban." Több mint két hónapja történt mindez, azóta új épületek emelkedtek a Dózsa-e oporíhan é,- emelkednek újabbak cs újaobak az ütemterv alapján a közeljövőben .is. Tető alá helyezték az új, negyven férőhelyes istá'lót. 49 anyakoca, 80 hízóinak való röfög az ólakban, de szépen 'fejlődik a baromfiállomány. Legbüszkébb:': azonban a csoport tagjai tehenészetükre. Rákosi elvtárs tanácsét követve mind több és több nőt vonlak be a termelő munkába a Dózsa-csoport tagjai. így került a szarvasmarhatenyésztéshez 7,ma Miklósné és Vapp Il'ésr.é. Mikor átvettek az állatok gondozását Gubicza Jánossal, hét literes volt a fejési állag. A csoport vezetőt ege ezekkel a szavakital adta át a szarvaamarhate. nyésztcst nekik: „Gazdaságunknak ezt a gyenge oldalát emeljétek minőségileg magasabb fokra". Nem kellett sok biztatás az aszszonyoknak, teli lelkesedéssel fogtak munkához. Rákosi elvtárs születésnapjára vál'alták, hogy a fejési átlagol — ami ekkor már 7 éa fél lilcr volt — tíz literre emelik. Ugyanazok a tehenek állanak most is a Dózsa-csoport istá'lójában, mint ket hónappál ezelőtt. De mégis mások. Tisztábbak és gömbölyűbbel: és nem 7, hanem átlagosan 11 liter és 2 deciliter tejet adnak. Ugyanazt a takarmányt kapják, mint előbb, de az állattenyésztési módszer más lett. A fejőnők bevezették a háromszori etetést, itajást és fejést. Munkájukat pé'dásrendszeresság, alaposság jellemzi. Nagyobb eredmény ebre való törekvés a Rákosi elvtárs iránti szeretet, ame'lyel a felajánlást igyekeztek teljesíteni a Dózsa csoport tehenészei, új módszereket kristályosított ki munkájukban. Igen nagy szerepet tulajdonítamk a helyes takarmányozásnak. Az eredményt nem ezzel érlek cl, hogy több abrakot etetnek az állatokkal, hanem azzal, hogy az abrak mellett változatos „kosztot" adnak nekik. Emellett a percnyi pontc-s:ággal végzett etetés, itatás, fejét mind mind hozzájárullak az eredmény eléréséhez. — Az eddigi emelkedés nem határ — mondja Papp Illésnó. — Március 9. után továbbra is azon igyekszünk, hogy még nagyobb eredményeket érjünk el. Rövidesen beköltözhető lesz az új istálló, akkor pedig már a borjúnevelés terén is változás lesz. Áttérnek a riéegborjú-ncvelés-e. Ezzel megkezdik a sajátnevslésű állatállomány megvalósítását. A tehenészet eredménye * Bzéjí teljesítmény, de nem egyedüli a Dózsa-lermelőcsoporfban. Kovács Péler és Bai-na István kertészek 400 méter melegágy elkészítését vállalták Rákosi elviára születésnapjára. Ezt túlteljesítve, 800 négyzetmétert készítettek el, négyszázat pedig már bevetettek maggal s mintegy 20 holdra elegendő palánta zöldül az üvegtáblák alatt. _ pr] 1940• november elején egy Keklázs'.a felé tartó rozoga hajon rostokoltunk a bróklyni kikötőben. Útirányunk Mexikó volt. Két In.'ernálótáborl és a hitleri Európát hagytuk magunk mögött. Sok mindenen keresztülment, megkínzott menekültek voltunk. Az amerikaink már akkor is szerettek dicsekedni avval, hogy a politikai meggyőződésük miatt menekülni kényj szerü/feket felkarolják, segítik. Az igazság azonban már ekkor is egészen más volt: ott álltunk a brókIvni kikötőben, négy napi távolságban Mexikótól, de az amerikaiak nem engedlek leszállni, keresztülutazni. hanem kényszerítet' lek, hogy utazzunk tovább, a bij zonytalanságba és csak közel két I hónap után értük el utazásunk céll iát, a Csendes-óceán felöl. Közben hajónkat detektívek sűrű raja őrizte éjjel-nappal. Egy napon elzártságunkban egyedüllétünkben nagv esemény történt: mdgyar elvtársak látogattak meg a hajón. Az e'sö ajándék, amellyel szívdobogásig megörvendeztettek, az a hír volt: Rákosi Mátyás és Vas Zoltán szabadok. Már kint is vannak Moszkvában. A Szovjetunió-.. Utána sokat ha'lgaltunk és sok mindenléiére gondoltunk. A reménytelenség, szenvedés, lekete éjszaka eajrrerre biztn'.Can, szépnek, örömtelinek látszott. Rákosi Mátyás szabadi Ugy éreztük, ügy hato't át ez a hír, mint saját iovünk ragyogóan fényes ígérete. Már nem tartottunk az előttünk álló Idő bizonytalan-ágától, semmibe vettük az amerikaiak üldöző könyörtelcnségót. Hiszen Rákosi Mátvás szabadi Mi sem lehetünk már sokáig kiszolgáltatva az ellenséges sors kénye-kedvének. A sötét éjszakából egy ragyogó csillag emelkedett fel az égre.