Délmagyarország, 1952. február (8. évfolyam, 26-50. szám)

1952-02-17 / 40. szám

VASÁRNAP, 1052. FEBRUÁR 17. EL& RE IFJÚSÁG A Szegedi Kötélgyár DISZ-szcrvezete erélyesebben harcoljon a munkafegyelem megszilárdításáért * Bárthirek NAPIREND f Ma már fiataljaink nagy 'többsége incg'ér'íi azt, hogy a munkafegyele n Juztlúi, a lúgosok a munkában ké­sőn jövök 5 éves tervünk teljesíté­sének akadályozói, szocialista éuité­sünk kerékkötői. A mi üzentünkben, n Szegedi Kötél- és Hálógyárban tnem is olyan régen még nagy hiá­nyosságok voltak. Egy pár kevesltbé öntudatos fiatal többször indokolat­lanul elkésett munkahelyéről, indo­kul hozva fel azt, hogy rossz a vil­lamosközlekedés. Ezt az érve? hoz­ta fel gyakran Nngypál Mária eiv­lársnő is. ki a vil'aniosra hivatkoz­va, sorozatosan elkésett. De voltak súlyosabb esetek is ná­lunk, voltak köztük olyan öntudnt­lan fiatalok, Vörös Márta és Vörös Erzsébet (annak ellenére, hogv DISZ tagok) az egyik vasárnapi bálázás lilán hétfőn nem jelenlek meg a munkahelyükön. A lógósok. n késők, munkafegye­lem lázítók ellen nz üzemi pártszer. vezet és n villnla? vezetősége erő­ien felvette a harcot és így már megtVIttpflhaljuk, hogy ezen a lércn javulás mutatkozik, de megállapít­hatjuk azt is, hogy DlSZ-szerveze­tünk ezen a téren nem nyújtott a pártnak olyan segítséget, melyet tőle Rákosi elVtárs és pártunk el­vár. A DISZ vezetőség nem figyeil fel arra, hogy a késők, hiányzók jórésze ifjúmunkás. Fiataljaink túlnyomó többsége, köztük Ábrahám Julia, Pozsonyi Katalin, Rakusz Mária elvtársnők — élesen elítélik a munkafegyelem lazfióit. DTSZ-szervezelünknek, de váro­sunk többi DISZ-szervczeteinek is jó agitációs munkával, meggyőzés­sel, de ha szükséges, törvényeink által biztosított eszközökkel határo­zottabban és bátrabban kell harcoi­niok a munkafegyelem megszilárdí­tásáért, mert nz ötéves tervünk tel­jesítésének. illetve, túlteljesítésének cz egyik fontos alapvető biztosítéka. Csiszár Irén, a Délmagyarország levelezője Szőrme- és Bőrruha Vállalat DISZ-fiataljai teljesítik Rákosi elvtársnak adott szavukat ! Hogy fialaljaink nagyon szeretik azt, kinek megváltozott életüket, ragyogó jövőjüket köszönhetik, mu­tatják azok a felajánlások, ame­lyeket fialaljaink népünk nagy tanítójának, a fiatalok példaképé­nek, a mi 6zeretelt Rákosi elvtár­sunk szülelésnapjára tettek. Hogy csak egy pár kiemelkedő felajánlást emlilsck, Konkoly Mária ifjúmunkás vállalta, hogy 114 százalékról 120 százalékra emeli teljesilmónyét és már most 142 százalékra teljesili napi tervét. Vagy pedig Gál Zoltán elvtárs, ki váltatta, hogy 107 százalékról 110­le teljesíti és már most 10 száza­lékkal túlteljesítette felajánlását. Hann Sándornó eivlársnő eddig csak 70 6záza'ékos teljesilményt ért el, de március 9-re vá'.ialta, hogy 105 százalékra teljesili nor­máját. Már most 6 százalékos túl­teljesítéssel bizonyítja be. hogy tudja, hogy az adott szó mire kö­telez. örvendétea Javulás mutatkozik az oktatári munka terü'elén is. A fiatalok közül pé'dául Komsa Mag. dolna, Konkoly Mária, Jakus Mar­git elvtársnő rendszeresen felké­szülnek az előadásokra ós hozzá­szólásuk bizonyítja, hogy DISZ ta­gokhoz méltóan igyekeznek e'sa­jálilani a marxizmusWeninizmust. Hiba mutatkozik azonban azon a •éren, hogy ipari tanulóink, töb­ben, — igy Dancsó Irén és Marti­nék Mária — elmaradnak a polili­kai oktatásról. DISZ vezetőségnek fokozottabban kell foglalkozni ezekkel a fiatalokkal és meg keil nekik magyarázni a tanulás jelen­tőségét Én egyébként, mint munkás-leve­lező megértettem a leve'ező-moz­galom fontosságát és legutóbb a városi DISZ sajtóértekezleten vál­laltam, hogy az Országos Levelezési Kongresszus tiszteletére leve'ező­őrséget állok és teljesílm ínyemet 144 százalékról, 196 százalékra tel­jesítem azon a napon. Ennek a felajánlásnak teljesítésével bizo­nyítottam be: tudom, hogy a kom­munista levelezőnek munkában is helyiállónak és példamutatónak kell jenni. Forgó Teréz a „Délmagyarország" levelezője Értesítjük a felsőfokú káder, képző polilikai gazdaságtan szakán tanuló elvtársakat, hogy részükre a konferenciát ma. Vasárnap reggel 8 órai kezdettel tartjuk meg a Párt­oktatás Házában. MSZT-H1REK ' Felsflváros T. szervezető 17-én esto 8 órai kezdettel ünnepélyes keretek között nvitla meg n Magvm-Szovjet FnrtitsrtfTl Hónapot. Az ünnepségre mindönkit szeretettel vár a vezotő­Bég. MAGYAR REPOLO SZÖVETSÉG HÍREI A Magyar Repülő Szövetség szege­di körző o ii szentesi, békéscsabai és kecskeméti körzettel együttesen ren­dezi meg 17-én. vasárnap délelőtt 9 órai kezdő től körzeti zárttéri mo­dellversenyét. A versenyre vidékről la sz imoa versenyző nevozett be és Igen érdeke inele Ígérkezik a 2—3 grammos gépek röpl'ése. A verseny befejezése I órakor lesz, mely titán kedvező Időjárás esetén n Dóm-téren körzet körrepülő bemutatót tart. A bemutató 3 órakor kezdődik. Belépés díjtalan. DISZ-HIREK A DISZ Városi Bizottsága felhívja lfjüsnRÍ sahólevetazőlt, hogy 17-én. vasárnap délelőtt 10 órakor levelező­ankétot tart. Előadót a Szabad Ifjú­éig szerkesztőbizottsága küld. Az elvtársak feltéttan megjelenését el­vártuk Az ankét helye a Városi DISZ bizottság. Ét" estijük üzem!, területi és közép­iskolai titkár elvtársakat, hogy' 19-én. kedden est© 6 órakor a DISZ bizott­ságon tikári értekezletet tartunk. Pontoa megjelenést kérünk. Baloldali és Cserencs-sorl szérű­gazdaság 17-én délelőtt 10 órakor el­számoló és pásztorfogadó gyűlést 1 tart az alsóvárosi Földmüvesszövetke­I zet helyiségében Értesítjük az alap- és középfokú politikai iakola hallgatóit, hogy ré­szükre megérkezett a látogatási könyvecske. Átvehető a Pártokta­tás Házában­Értesítjük a Sztálin elvtárs élei. rajzát tanulmányozó elvtársakat, hogy részükre megérkezett a IV. szánni anyag. Álvehelö a Párlokta­tás Házában. Értesítjük a középfokú és alap­ismereti tanulókör propagandistá­kat. hogy részükre a következő propaganda szemináriumot február 20-án tartjuk. Értesítjük a felső és közép/káder szakon tanuló elvtársakat, hogy az Állami Könyvkiadó Vállalathoz ér­kezett az anyaghoz kapcsolódó iro­dalom. Értesítjük az alapismereti ta­nulókörvezelő ég ellenőr elvtársa­kat, hogy részükre február 20-án délután 5 órakor propaganda sze­.inináriumot tartunk a Pártoktatás Házában. Kérjük az elvtársak pon­tos megjelenését. Értesítjük az alapfokú propa­ganda szemináriumi hallgatókat, hogy részükre február 20-án pro­paganda szemináriumot tiartumsk, az anyag Rákosi elvtárs élete című anyag, amelyet február 18-ig az alapszervezetek megkapnak. Az elvtársak vegyék át és tanulmá­nyozzák. A politikai iskolán feb. ruár 25-én kerül sor Rákosi elvtárs élete című anyag 2 héten keresztül való megtárgyalására. Értesítjük a középfokú propía­ganda szeminárium hallgatóit, hogy részükre február 20-án A kleriká­lis reakció című anyag heiyeitt Rákosi elvtárs élete című anyagot tárgyalják meg. Az anyagot az alapszervezethez küldik. Vegyék ót az elvtársak és tanulmányozzák. A politikai iskolán február 25-től 2 héten át dolgozzák fel. Agit Prop. Osztály A SZEGEDI Szovjetjogi Ta«fo. Iyam legközelebbi előadását 19-én, kedden délután 6 óraltor dr. Hor­váth Zsikó László egyetemi adjunk­tus tartja »,A hivatali bűncselek­mények n szovjet büntetőjogban" címmel. Az előadást dr. Schulthotsz Emil egyetemi tanár vezetésével konferencia követi a büntetőjogi tagozat előadásainak eddigi anya­gából. A POPULAIRE DE PARIS köz­li, hogy a barcelonai katonai bíró­ság a Spanyol Országos Munkaszö­vetség kilenc aktivisijáját halálra ítélte. Az elítélteik két éve börtön­ben sínylődnek. VASARNAP, 1952. FEBRUÁR 17. MOZI Szabadsáq: 4. 6 és 8: Naqy kon­cert (február 29-lg). Vörös Csillaq, 4. 0 és 8: Déryné (február 21-ig). Fáklya: 4 6 és 8: Sztálini sólymok ünnepe — Azerbajdzsán Imii utoljá­ra). Hétfőn: 6 és 0: Volt eqyszer eqy kis'ány (február 21-ig). Hétfőn az előadások 6 és 8 órakor kezdődnek. SZÍNHÁZ Délulán fél 4: Harminc ezüstpénz. Fagyejev bérlet (9). Este fél 8: Harminc ezüstpénz. M. K. bérlet (9). Hétfőn nincs előadás. MUZEUMI VASARNAPOK Dé'után fél 6 órakor: Bartók—Ko­dáty-hanqverseny. (S. ftapp Julia, Pa­taki Béla cs az Úttörő énekkar). ELOADAS Délelőtt fél 11. Vörös Csillag-mozi: Orvostudomány a Szovjetunióban (dr. Lantos György). Délután 0 óra. Zenekonzervatórlum: Szinházmüvéeszetünk haladó haqyo­mányai. (Bálint György). — Színdarab részletekkel. HANGVERSENY A vasárnapra hirdetett Svéd-hang* verseny 25-én. hétfőn lesz a Szegedi Állami Nemzeti Színházban este 8 órai kezdettel. MUZEUM Fejlődéstörténeti, p © VTIÜ vés-e tl é" népi cserepesség kiállítás; délelőtt 9 órától délulán 3.1 g. szombat és vasárnap délelőtt 9-től ljg. KÖNYVTÁR Egyetemi: Délelőtt 10 órától este 9 óráig (Könyvkölcsönzés! 12-tól 8 óráig. Somogyi: Köznapokon délelőtt 1* órától délután 5 lg. IDÖJARA8JELENTÉS Várható Időjárás vasárnap esllqi Több helyen méq havazás és havas­eső Élénkebb szél, a hőmérséklet csökken. * Február t7-én, vasárnap a várható napi középhőmérséklet az ország egész területén négy Celsius fok alatt lesz. A MAI SZEGEDI SPORTMŰSOR LABDARUGAS Újszegedi Sz. Petőfi sportpálva: reggel 9 órakor Sz. Petőfi ifi—Gén­tpari Technikum, barátságos. Egy órakor Sz. Petőfi II— Sz. Lokomotív vegyes, barátságos. 3 óra: Szegedi Petőfi—Kinizsi Sörgyár barátságos mérkőzés. Ady-téri sportpályán: Délelőtt fél 10 órakor Szegedi Bástya—Szegedi Haladás, bará'ságos. RÖPLABDA Rókusi tornacsarnokban reggel 8 órai kezdettel nagyszabású röplabda villámtorna férficsapatok részvételé­vel. A döntőkre 12 óra után kerül sor. SÚLYEMELÉS A Lokomotív sportpálya tornater­mében délután 2 órakor országos vasutas, felnőtt súlyemelő bajnokság­HÉTFON a rőkust tornacsarnokban délután 4 órakor kosárlabda férfi, várost baj­nokság első fordulójának küzdelmei. BARATSAGOS LABDARUGÓ MÉRKŐZÉSEK DOROZSMAN Vasárnap délután egy órakor tí Szegedi Postás II.—Szegedi Haladás, délután fél 3 órakor a Szegedi Pos­tás I.—Pécsi Postás labdarugó csak patai barátságos mérkőzést Játszanak KIskundorozsmán. fl VLSZ Kender Sportkör hetedik helyen a SZOT versenyében A SZOT MHK vándorzászlnjáért fo­zyó verseny kiértékelése alapján a Vörös Lobogó Szegedi Kender Sport­köre a. hetedik helyen végzett több­száz üzemi sportkör versenyében. Minek köszönheti a sportkör ezt a szép helyezést? Rövid néhány év leforgása alatt vállalatunk pártszer­vezete, vezetősége és üzemi bizottsá­ga erőteljes támogatásával a dolgo­zók sportkörük szakosztályalt tizen­hatra emelték, amelyek mindegyiké­ben biztosítva van a fejlődés alap­feltétele a dolgozók számára. így tudtuk teljesíteni sportfejlesztési ter­vünket. és MHK tervünket ls. A Sze­gedi Kender snortolói megértették a SZOT felhívását és nemcsak a mun­kában hanem a sportban Is komoly munkával résztvettek a tervteljesi­tésben. sőt túlteljesítésben. A mindennapos kitartó és tervsze­rű munka meghozta a gyümölcsét ebben az országos méretű nagy ver­senyben. A kitüntetés nyomán a sportolóink körében megindult a mozgalom, hogy ne pihentünk meg a babérokon, hanem még szebb ered­mények elérésére törekedjünk mind a munka, mind a sport terü'elén. Ez a szép helyezés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ló munkánk eredménye­képpen sportkörünk állatni támoga­tásban részesül amely lehetővé te­szi. hogy a megnövekedőit feladatok maradéktalan teljesítésére függetlení­tett sportelnök Irányítja a Jövőben sportfejlesztési tervünket és MHK* mozgalmunkat. Teschner József A rádió műsora VASARNAP, 1952. FEBRUÁR 17. KOSSUTH-RADIÚ 7 Zenés reggel. 8 Hírek. 8.30 Nép­hadsereg híradója. 9 Egy falu — egy nóta. 9.30 Zenés feltörő. 10-30 Béke­műsor. 11 Regényrészlet. 11.25 Ze­nekari hangverseny. 12 Hírek. 13 Ze­nés posta. 13.30 Hangos újság. 14.15 Hangverseny. 15.30 Magyar tájak dalai. 16 Előadás. 16.30 Énekkar. 17 Előadás. 17.20 Magyar népdalok. 17 óra 40 Kincses kalendárium. 19 Tánc­zene. 20 Hírek. 20.20 Opera részletek. 21.20 Sporthangképek. 21.40 Gordon­kaszámok. 22 Ilitek. 22. 10 Táncze­ne. 23.10 Szimfonikus zenekar. PETŰFl-RADIó 8 Népi zenekar. 8.30 Falurádió. 9 Ref. vallásos félóra. 9.30 Unit. Is­tentiszt. 10.15 Tanuljunk énekszóra oroszul! 10.35 Táncdalok. 11 Miska bácsi lemezeslddála. 11.30 Bányász­műsor. 12-05 A 111. VIT da'laibói. 12 óra 50 Versek. 13 Magyar opera­részlet (Dózsa György). 14 Bach— Haydn-zene. 14.50 Hanglemezek. 15 Fejtörő negyedóra. 15.20 Hangleme­zek. 15 óra 45 Előadás.. 16 óra EGY Jóá'lapotban lívő fehér, mély gyermekkocsi eladó. Boszorkánysziget utca 10. KOMBINÁLT. vagy hálószobf.bútort vetnék (használtat). Csongi'ádl-sgt 32. szám. KOMPLETT ebédlő minden olfognd­hntő áron eladó Szlálln-krt. 20. Ház­folügyolö. F1AS tehén eladó. Osz-utca 7 EGY új sezlon eladó. Súndor-u. 56. EGY keveset használt sülét festett h.Uőezohr.bú or e'adó. Hattvaa-sor 17 KERESÜNK lakásokat minden méret­ben vdlln'atok részére készpénzfize­tés ellenében. Vidékiek lakásügyöt eoronklvül Intézzük. CsongnUlmegvel Ingatlanközvetítő Vállalat. Széchenyi­tér. ALIG hcsznált kifogástalan modern, móly gyermekkocsi, löhangú, kifogás­talan rádió eladó. Béke u. 2/b. -eg­felaö esengő KETTŐ drb bötejfl tehén eladó Szent­mlliályto'ekl szérűskert! csősznél. KOMBINÁLT fényezett hálószobabútor majdnem ÚJ. eladó. Megtekinthető vasárnap 9 órától, festőműhely. Deák Ferenc-u. 8. LACZIÍÖ órás. Széchenyi-'ér 9, Zső­térthúz. Jó tiltat fizetek kar-, zseb­ús ébresztőórákért és szerkezetekért. GYÓGY HASKÖTŐT, melltartós kombi­nát mérték után. gumiharisnya kosztyü füzüjavitás. HCfle, Klauzál­tér 3. EGY drb 2 szárnyas fehér zománco­zott ajtó eladó Monholy-u. 1/b. BEGEDAGRONÖMUST keres Szeged­környéki állami gazdaság. Hosszabb szakmai és adminisztratív gyakor­lattal rendelkező dolgozók ajánlatot kéri részié oa életlelrással a Loveté­rvl Állami Oazdaság, Mindszent, Csongrád megye. GYOR8- és gépírót felveszünk kellő gvakorlat nl és adminisztrációs mun­kai).,n való Jártassággal. Loveknyi Állami Gazdaság, Mlndszont, Cson­grád megye. ELADÓ erkélyre, eresz nlá udvarra vata 4 drb drb fém virágtartó. Lán­con függ. Clm n kiadóban. EI.ADO vadonatúj színes. 12 szemé­lyes dnma abrosz. 12 szalvétával. Cím n kiadóban F.LADO nagy. modern Íróasztal, irat­szekrény kihúzható Iróasztal-luppuL székek. Clm a kiadóban. EGY ló után való könnyű parasz.tko­csl eladó. Tápé. Rákóczi Ferenc-u. 36. szám , ATALAKITASRA Ls alkalmas. hasz­nált ebédlőbütor és egy fehér fes­toLt előszobaszekrény eladó. Kálmán­u. 16. LI,CSERÉLNÉM vágótehenem fejős­ért. A'sótiszapwt 231. Hétház. Új­szeged. TR\GYA eladó. Batthyány-u. 7. (Zer­ge-u.) PARKETT KE FÉLŐ gépet, kézi vagy viltanyerőre, keresünk. Ajánlatok: Margl'-utcal leányiskola. EGY fehér m Ív gyermekkocsi eladó. Ujs-eged, Kál'al-fasor 58. IIVZ eladó. Petőfi telep, LVI. utca : 1303 a. ELADÖ ház, gyümölcsössel Érd. Mó­rahalom. Szegedi-utca 66. (volt szesz­I főzdo). j ELADÖ: kétszemélyes sezlon, használ­tabb pehrlvrnplnn. szoba WC. duny­hahu-at, fórftballon. Kolozsvári-tér 8. 3. nltó. ELADÖ gyermekágy. matraccal, nyit­ható gvermekszékek hinta, ágysod­ronnyrJI pu'tok, szekrények. üst, té'la. nagy konvhanszta'ok, ágyterítő, tivegal'ó. Faragó-utca 22 FÜSTÖLT tölpv-ebédlő luLányosain el­adó. Pelöf'-'clep, IV. utca 119. HADIÖ 3 + 1-es szövet sezlonterltő. 2 szék e'adó. Hattyastelep. Vaskapu-utca 34. szám. APOI.ÖNÖ gyermekgondozást vállal, egész napra, vagv betegápolást, özv. Berendás Károlyné. Madách-utca' 1/b. YORKSIREI elöhasl koca eladó. Föld­műves-utca 15. EGY ö/mázsás tehén olcsón eladó. Br­szo'gáltatásrn ls alkalmas Móra-u. 40. VENNÉK fotolágyat. fényképezőgépet gramnfonos rádiót. Cím: Kossuth L-­sugárüt 3. utságpavlllon. FLADO hlmzi'igép. sezlon. nagy hor­dók lcocsla'katrósz, Szllágyt-u. 8,b. 13 ADO gyermekágy matraccal Gém-u. 19. Hajcsár. ELADÖ két tízhónapos, fajtiszta dán- | dog egy majdnem új, nagy köpeny. Cserenessor 9/a. KOMBIN ALTSZEKRÉNYT vennék. Érd. fodrászüzlet Sztálin-körút 73. EGY kifogástalan állapotban lévő női kerékpár eladó. Petőfi-telep, 47. utca 1134. M MOR AKOS gyorsfrólskota ÚJ tan­fo'yama megnyílt P/*befratás 20-Ig. Bocskai-utca 4. BŐRKABÁTJÁT most festesse. Javittas­st.' Csordás bőrruhakészltö mesternél. Szel. Miklós-utca 7. VENNÉK egv Jókarban lévő mély gyermekkocsit, esetleg akác tűzifáért. cserélek, Szent György-utca 10. Ve­rebélyi. 2-rl-es STANDARD rádió eladó. Rigó­utca 19. EGY gyermek fürdőkád eladó. Zá­kány-utcai 52. I. 8. HANGVERSENY. Svéd hangverseny f. hé 17-íke helyett 25-én esfe 8 órakor a Nemzeti Szín/házban lesz megtartva. Országos Filharmónia Romos, roncs, vagv használt bútorát megvásárolja, becseréli a Bútorérlékesitö Vállalat Ér. deklödós, címleadis: Szeged, Bajcsy-Zsilinszky-uka 19. sz. fióküzletében. Telefon: 31-52. HÁLÖSZOBABUTOR nagyon szép csontszinű eladó. BaJcsy-Zs-u. 15. 1.4. ELADÓ rádió, 3 + 1-es, gyermekláb­zsák. női fekete kabát, bőröndök. Ko­vács. Hajnóczt-u. 15. I. 15. FEHÉR mély gyermekkocsi, alig hasz­nált eladó. Újszeged Szent Rozál-u 10 szám. JO állapotban lévő steppelt sportkocsi e'adó. Petőfl-te'ep 24. u. 987. EGY sötétkék férfiruha, kézéptermet­ro eladó. SztáUn-körüt 42/a. Házfel­ügyelő. ÍRÓASZTAL eladó. Kálvárttf-tér 2. II. UJ motoros béirmellény báránybéléssel eladó. Nemestakács-u. 32. EGY Jókarban lévő gyermekágy és 10 db. mükőlépcső 125 hossz., eladó. Tisza L.-u. 48. KIFOGÁSTALAN 21 kötetes Révai lexikont megvennék Kápolna-u. 9 KÖNYVSZEKRÉNY eladó. Kossuth L­sugárút 31. emelel. ŰLETJARADÉKOS hdaíat természet­beni Járandósággal azonnal! megvé­telre keresek. Clm: Csongrádmegyei Ingaltankiym(tg^ VáJJtatat Szeged, _ AZ UJ ÉLET-tszcsben vetöborsó (P. Provengál) középszárú kapható. Szé­esl-u. 5. szám. ELCSERÉLNÉM szoba, konyhás, kam­rás lakásom hasonlóért. Szillén sugár­út 51. KISEBB családhoz elmennék háztar­tást vezetni. Lantos Mihályné Makó, Dózsa Gy.-u. 6. KOMBINÁLT szekrény, politúros, sür­gősen eladó. Komoly darab. Érd.: Marx-tér 13. Szabó. EGY szép fehér mély gyermekkocsi eladó. Kossuth Lajoe-sgt. 81. fldszt 3. KEVESET használt fehér gyermek sportkocsi eladó. Tápé. Munkácsy-u 5. szám. PARHÖNAPOS csecsemőt magamhoz vennék gondozásba. Klgvó-u. 1. III. 12. ajtó. SERTÉS kanokkal fedeztelek. Manga­lica hasaskoca eladó. Szücs-tanya, Tarián. ÜRES szoba kiadó dolgozó nőnek, konvhahasználattal ls. Hetek-u. 48 TAKARMÁNYRÉPA és tengeriszár el­adó. Felsötlszapnrt 31. BERKSIREKEVERÉK süldőkoca, 7 és félhónaoos, továbbtarásra eladó Csa­ba-u. 43. ÖSSZECSUKHATÓ vaságy matraccal eladó. Horváthné. Valéria-tér 10- I. em.. 6. LAKAST keresek egvszoba. kanvhá­sat, költségmegtérltéssel. Bodó Bú­torértékesltó Vállalat, Bajcsy-Zsilin­szkv-u. 19. TÖRT ezüstöt és régi ezüstpénzeket veszek. Bárdóczkv Nagy Jenő-u. 3. JOHANGU 2+1 Standard rádió eladó. Alföldl-u. 1. I. 4. RADIö. 18 köves zsebóra, börakbát eladó. Sztálln-krt. 46. (kapu a'latt. 1. ajtó, balra). SPORTEGYLETEK, figvelem' Egy prí­ma .Heuer" 5 mulatós 18 köves stopper karóra eladó. Érd.: Szól-u. 18. szám. GyermekszInhAz. 16 40 Szív kükH szívnek. 17 Berzsenyi költészete 17 óra 40 Tánczene. 18.40 Kákóczi. (Tör­ténelmi daljáték). 20.10 Magyar da­lok. 21.30 Ének- és zeneszámok. 22 óra' 10 Gordonkaszámok. 22.35 Szov­jet operákból. A VÁROSI TANACS IMREI FELHÍVÁS A Városi Tanács felhívja a dolgozó parasztok figyelmét, hogy mindazok, akik állami tulajdonban iévő tartalék és felajánlott földet naszonbérlet vagy bármely címen használnak, f. hö 18—19. és 20-án a mezőgazdasági osztályon Jelenjenek meg. Azok meg­'elenése ls kötelező, akiknek h iszná­iatában a műit évben Ilyen földin­gatlan volt. Akiknek érvényes szerződésük van. hozzák magukkal. A meg nem te'enöket a földről le­mondottnak tekintjük és a földet müvelésre másnak adjuk át. * Közlöm az érdekeltekkel, hogv ta, adóügyi csoport általános jövedelem­adó bevallási Ivet. csak Igényjogo­sult részére ad kl. Az igénvjogosult­ságot az 1951. évi általános jövede­lemadó fizetési meghagyással kell igazolni. Ennek hiányában más ira­zoió Ivet, adóív, stb. bemutatandók­VB.-elfiök Csikós Mihály MÁV vezető főellenőr 1952. II. 12-én meghalt. Te­metése fe'bru«ár 18-án d. u. 3 órakor a felsővárosi Gyevi. temetőben. Gyászoló család x FODOR ERZSÉBET és Pogány László házasságot kötöttek. Minden külön értesítés helyeit. x KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszö­netet mondunk mindazoknak, akik csonka lliska temetésén résztvettek. Fogadják hálás köszönetünket. Gyá­szoló csatiád. x HALALOZAS. özv. Mészáros Ist­vánné magyar szabó elhunyt. Teme­tése az aLsóvárosi temetőben 1952. február 18 án 2 órakor. x ARAMSZUNET. A D. A. V. szege­di üzemvezetősége közli, hogy 17 én, vasárnap, 7—13 óráig Dorozsma Mó­raha'.ont. Röszlce, Szentmlhélytelek, Gyála, Algyő Sándorfalva és Kiste­lek községekben szünetel az áram­szolgáltatás. Délma'gyarorsztigi Áram­szolgáltató Vállalat szegedi üzemveze­tősége. x A' KISIPAROSOK kereseti és for­galmludőjukat a P. M. '.0/195'J ta. rendelet értelmében csak adóközös­ségben fizethetik. Aki tnég nem ad­ta be adövallomását, az i megküldött, nyomtatványon haladék/alapul pó­tolja. A vallomást a KIOSZ csongrád­megyei adóközösség Szeged. Vörös­marxy-u. 5. számra kell küldeni. F,se­dékes adó.lát a 283.235. sz. csekk­számra fizesse be, legkésőbb február 28-ig. Későbbi befizetés sdópótfék alá esik. Az adóközftsség alakuló gyűlése február 24 én délelőtt 10 órakor Sze­geden. Vörösmarty-u. 5. szám alatt lesz. Minden adózó kisiparos részi­vehet ős gyakorolhatja szavazati Jo­gdt. DÉLMAGYARORSZXa po'ltlkal napilap, F»l«lí« mifcniM «• Irladéi ZOMBOR! lANOS liprkstzlt) a !!•+•,i '6PI 'ottnSg Stprltpiztdaégi ?z«g«d, Lenin-u. 11. telefon/ 34-Í5 *t 40-80. — Ejhialm. uerkeiiMUj lelefon elte 8 W 34 SS Kiadóhivatal: Sieged tenin-a i, felefon: 31-10 és 35-00. Délmagya-anóg Nyomda, Szeged edt w WsIknisWAfcteSM ....

Next

/
Thumbnails
Contents