Délmagyarország, 1952. február (8. évfolyam, 26-50. szám)

1952-02-17 / 40. szám

7 VASÁRNAP. 1952. FEBRUÁR 17­Zákányszék község dolgozó para&zisaga versenyre hívia a szegedi járás községeit Rákosi elvtárs 60, születésnapjának méltó megünneplésére Zákányszék község dolgozó pa­rasztsága az elmúlt napokban kis­gyűlésekon beszélte meg az új be­gyűjtési rendeletet. A kisgyűlése­ken a dolgozó parasztok lelkes fel­ajánlásokkal tettek tanúságot Rákosi elvtárs iránt érzett szerete­tüknek. Valamennyi dolgozó pa­raszt vállalta, hogy első negyed­évi tojás- és baromfi begyűjtési tervét március 9-ig 190 százalókig teljesíti. Hogy ezt a vállalást való­ban teljesítsék, mintegy 15 kisgyű. lésein 80 dolgozó paraszt hfvta ki egymást párosversenyre. Ugyanakkor a lelkes hangulatú közgyűléseken a dolgozó parasztság kezdeményezésére az alábbi ver. senykihivás született meg Rákosi elvtárs születésnapjának tisztele­tére. Versenyfelhívás ' ..Zákányszék község dolgozó pa­rasztsága nz alábbi versenyvállalás sal és annak teljesítésével akarja méltóképpen megünnepelni Rákosi elvtárs 60-lk születésnapját: 1. Az egész évi terménybeadás) tervet mindenkor az esedékesség előtt. 10 nappal teljesítjük. 2. A tavaszi mezőgazdasági ta­lajmunkát. vetést, szőlőnyitást és metszést mindig egy héttel a meg­állapított határidő előtt teljesítjük. 3. A növényápolásnál, különösen a kukoricakapálásnál vállaljuk, hogy a tengerit négyszer kapáljuk és alkalmazzuk a pótbeporzási mód­szert. 4. A szőlő megművelésében vál­laljuk n kártevők elleni védekezést, amelyet kölcsönös segítségnyújtás­sal. szakszerű eljárásokkai valósí­tunk meg. 5. A burgonyát az eddigi kétszeri kapálás helyett háromszor kapál, juk és a harmadik kapálásnál töl. tögetünk. 6. Vállaljuk. hogy az elmúlt év tapasztalatai alapján felkészülünk az amerikai szövőlepke irtására Ehhez kerületenként egy-egy bri­gádot szervezünk, amely állandóan foglalkozik a szövőlepke felderíté­sével és ugyanakkor az e téren mulasztók figyelmét felhívja a kö­telességlel jesítésre. A fenti vállalások teljesítésében versenyre hívjuk a szegedi iárás valamennyi községének dolgozó Pa rasztságát, ugyanakkor pedig pá­rosversenyre hívjuk Csórva közsé­get. Vállaljuk még, hogy a dolgozó par-sztság túlnyomó részét jó nép. nevelő munkával beszervezzük a párosversenybe­A községi pártszervezet nevében: HORVÁTH GÁBOR párttitkár A VB nevében: TÓTH SZILVESZTERNÉ VB-clnök' • A szegedi járás községei között meginduló versenyt minden hónap­ban kiértékeli egy háromtagú ver­senybizottság és a verseny eredimé. nyeiről beszámolnak a járási párt­bizottságnak. A havi kiértékelések­nél az élenjáró község dolgozó pa­rasztsága a járási pártbizottság vándorzászlóját nyeri el. Befeiezetíiüt a Francia Kommunista Párt Központi SszoifságánaK auííerviiiiorsi értekezlete Párizs (MTI). Pénteken véget, ért a Francia Kommunista Párl Központi Bizottságának kétnapos értekezlete. Az értekezlet második napján a Francia Kommunista Párt szervezetéiül, feladatairól és tevé­kenységéről Auguste Lecoeur ter­jesztette be jelentését. .,A legfőbb cél továbbra is —. mondotta — a béke megőrzése. Minden erőnket latba kell vetnünk e cél elérésére. E munka eredmé­nyességét a békéért, a nemzeti függetlenségért, a kenyérért, s a szabadságért folyó tömegmozgalom méretei mutatják. Munkánk ered. ményességét — folytatta — a kor­mány politikájának népszerűtlensé­gével, s az e politika ellen tiitakozó hatalmag mozgalommal is fel lehet mérni." A Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának felhívása a francia néphez MEGÁLLJÁK HELYÜKET AZ ALKOTMAKY-TERMEIŰCSOPQF.T 10 T3G13I A szegcdi Alkotmány, tszcs-ben most sem szünetel a munka. A cso­port tagjai ilyenkor télen ia találnak mcguilcnak bőven elfoglaltságot. Né­hányan az udvaron lévő hatalmas szalmakazlakat hozzák rendbe, ja­vítják a szekereket, mezőgazdasági szerszámokat, hogy tavasszal, mire eljön a nagy munkák ideje, zavar­talanul, jó szerszámmal kezdjenek hozzá a harchoz a bő termésért. Ilyenkor, amikor a földeken még nem akad munka, a csoport tagjai különösen az állattenyésztésre for. dtíamak nagy gondot. Az őiszi mező­gazdasági munkák befejezéséig 18 iéterünket csak ketten gondozlak. Dcrokasaa ki kellett venni részüket a munkából ha azt akarták, hogy minden rendben legyen a jószágok körűi. A tél beáll Iával azonban számos munkaerő szabadult fe], s így a szarvasmarhákat ma már három csoporttag gondozza s harcol a ma­gasabb tejhozam eléréséért. Hárman mar könnyebben vágziik a munkát az etetésnél, itatásnál, az isiálló la­ksirításánúl már soJakal tervszerűbb a munüta, min* eddig volt. Van idő a takarmány ponlos kimérésére, egyenletes elosztására, a jószágok 1isztán'artására. így a csoport elér­te, hegy a fejési átlag — ami az. előtt tehenenként napi 7 liler volt — 10.6 literre emelkedett. A csoport­tagok még önnél is jobb eredményt várniuk a háromszori fejés beveze­tésével. Ezen a hélen már naponta háromszor fejik a teheneket. A na­pon la háromszori fejés bevezetésé­vel — mini ahogya a Dózsa-terma, lócsoportban is bebizonyosodott — eddig soha n<xm remélt magasra emelhetik lermelőcsoporljaink a tej­hozamot. Nemcsak a tehenek helyes gon­dozásával, a tejhozam emelésével, a do'gozók fokozott továbbképzésével láttak hozzá az 1952-es év, ötéves tervünk döntő évében a rájuk vára­kozó nagy feladatoknak. Különösen a fiatalokért, s a nőket képezik to­vább szakmailag. Kél fiatal leányt: Molnár Erzsit és Bálint Verát, — mindketten DISZ-tagok — küldtek a lermelőcsoport dolgozói tnaktoros­isk ólára. Már tavasszal, a tavaszi szánlás-velés megkezdésére vissza jönnmek az iskoláról, s mint a tor. mclőcsoport traktorosai végzik a ta­vaszi szániós-vetésd munkálatokat a minél magasabb terméshozam ér­dekétel. A női munkaerők fokozott bevonásával a termelőcsoport férfi, tagjai a szántás-vetési munkálatok ideje alalt nyugodtan végezhetik a többi, nehezebb fizikai mur.kál, mert a traktoroslányok berregő gépükkel elvégzik azt a munkát, ami eddig a férfiakra várt. Az Alkotmány-lermelőcsoportban mind nagyobb téren bizonyítják be a nők, hogy becsülettel megállják helyüket. Bálint Erzsébet ifjúmunc káslányt nemrégen küldték el ker­tészed iskolára. Tanulmányai befe­jező?- után kiváló szakember lesz belőle, a majd a termelőcsoport egy­re fejlődő konyhakertészeiéneik irá­nyítását veszi át. Szak ludasával, a szovjet péklák segítségével egyre több zöldségfélével lálja el a sze­gedi üzemek, hivatalok dolgozóit. Az Alkolmány.tormelőcsoporlban az elmúlt évben, a vezetők; lyeken csaknem teljes egészében férfiak dolgoztaik. Pártunk, Rákosi elvtárs útmutatása nyomán a csoport ve­zetősége a tagsággal karöltve át­szervezte a brigádokat, munkacsa­patokat. A munkacsapat élére közel ötven százalékban az olyan dolgozó nők kerüllek, akiknél? szaktudása, munkája vetélkedik az eddigi férfi brigád- és munkacsapatvezetőkévej. Tűrhetetlen eset Schnittcr Károly elvtárs, az Ál­lami Műércönlöde dolgozója né­hány héttel ezelőtt írt leveleiben felhívta figyelmünket az üzemben uralkodó felháborító állapotokra. Megírta, h?>gy az üzemben nagy a szervezetlenség, sok az ellensé­ges elem, 6 a drága anyagból ké­szült öntvények egymásután válnak selejtté. Schnitter elvtárs a párt segítségét kérte, mert az üzemben pártszervezet nincs és az ott dol­gozó párttagok így nem tudnak elég eredményesen harcolni a hi­bák ellen. Schniller elvtárs bejelentése alap­jár. a kerületi pártbizottság lépé­seket tett, hogy pártcsoport ala­kuljon és Surmann elvtársat, a vállalat igazgatóját figyelmeztet­ték: sürgősen javítson a hibákon. Amikor Surmann igazgató meg­tudta, kinek a levelei tárták fel az üzem hibáit — Schnitter elv­társat azonnal elbocsátotta. A Szabad Nép kérésére a XIII. i kerületi pártbizottság vizsgálatot Levelezőink hirei A Szegedi Konzervgyár kuKúrcso­porija Rákosi elvtárs születésnapja tisztelőiére versenyre hívta ki a DE­MA Cipőgyár kuMúrcsoportját. A DEM A Cipőgyár kuRűrcsoportja el­fogadta a versenykihívást s most mindkét kultúresoport azért harcol a próbákon, hogy minél szebb kul_ túrműsorral ünnepelhesse Rákosi elvtárs 60-ik születésnapját. Gyémánt Imréné Deszk község I.-eS tipusú Béke­ttzesje Rákosi elvtárs születésnapja tisztelőiére versenyre hívta ki a többi deszki I. tipusú tszcsket. A verseny pontjaiban a tojásbeadás 100 százalékos teljesítése, a korai aprómagvak határidő előtti elvetése szerepel. A csoport tagjai vállalták azt is. hogy a szük-éges mezőgazda­sági munkákat a haláridő előtt 10 nappal elvégzik. Korom Istvánné A Hódmezővásárhely] Vcgylanyag Nagykereskedelmi Vállalat 3_as szá­nni fióktelepének dolgozói a ,,Ke­reskedelmi 'és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezetének legjobb vállalata" zász'aját nyerték el. A vállalat dol­gozói ozéri kapták meg a zászlót, mert a 3-as számú fióktelep dolgo­zói az elmúlt év negyedik negyed­évi tervét valamennyi területi te­lep mellett legjobban teljesítették és a december 21_i felajánlásukkal 2.652 forintot takarítottak meg. Vadaszán Marica Szeged-Rókus állomás középfokú polilikai iskolának hallga'tói ver­senyre hívták ki a MÁV Igazgatóság 111—as alapszervezet középfokú po­litikai iskolájának hallgatóét. A hallgatók több és jobb tanulással akarják kifejezni szere'telükert és hálájukat Rákosi elvlárs iránrt. Pál László A Szegedi Cipőgyár dolgozói vál­lalásuk túlteljesítésével készülnek március 9-e méltó megünneplésére. A csákózóban 8. a gépieremben 16. a szabászaton 9, a tűzőben pedig 10 do'gozó teljesítette túl 15—20 százalékkal felajánlását. Vágvölgyi János Vasutns dolgozóink nagy lelkese­déssel fogadiák a vonatol? pontos közlekedése érdekében indított moz­galmat és közösen vállvetve harcol­nak a vonni késések ellen. Eddig a szögeli Igazgatóság menetir.inyítóin kívül'Szeged. Békéscsaba. Kiskun­félegyháza, Dorozsma, Baja, Tisza­tenvö. Kötegván. Kétegvháza, Pusz­bapó, Kistelek, Csabacsüd és Kondo­ros állomás dolgozói csatlakoztak a mozgalomhoz. Kovács József 1 folytatott az ügyben. A vizsgálat sorár. Surmann elvtárs azt han­goztatta, hogy Schnitler elvtársat, mint lélszámfelet'lit kel'etrt elbocsá­tania. A tények azonban azt mu­latták, hogy Schnitter elvlárs csak azután vált hirlelen „létszámfelet­tivé", amikor napvilágra hozta az üzemben lévő bajokat. A vizsgálat után a váltalatvezető ígéretet telt, hogy Schnitter elvtársat azonnal visszaveszik a vállalathoz. Ez azonban mindezideig nem tör­tént meg Surmann vállalati igaz­gató az ígérettel csak félre akarta vezetni a pártbizottságot. Nem vette vissza Schnitter elvtársat, e'len­kezö'eg: külön nyomozást indított „múltja" után, s mindenáron be akarta bizonyítani, hogy Schnitter elvtárssal „bajok vannak" őt az üzembe visszavenni lehetetlen. A XIII. kerületi pártbizottság a kohó- és gépipari minisztérium il­'elékes osztályának tudomására hozta az ügyet 5 javasolta Sur­mann vállalati igazgató leváltását. A minisztérium is vizsgálatot indí­tott az ügyben, s ennek vezetésé­vel Kecskés e vtársat bízta meg. A vizsgálat ismét megállapította a tényeket. Kecskés elvtárs, a mi­nisztérium képviselője azonban arra a minden józan észt megcsúfoló, fe'háborító álláspontra helyezke­dett: „oz az ember — Schnitter elvtárs — nem ér annyit, hogy egy váilalati igazgatót leváltsanak mi­atta", Ugyanis — és ez az indo­kolás legfelháborítóbb része: „egy igazgatót nem tudnak úgy nélkü­lözni és nem tudnak helyette olyan könnyen mást beállítani". Az eset után a XIII. kerületi párt. bizottság január 5-i ülésén határo­zatot hozott, hogy Schnitter elv­társat azonnali hatállyal vegyén vissza munkahelyére és részesítsék teljes anyagi és erkölcsi kártérí­tésbe. Ezenkívül javaslatot tett a VIII. kerü'eti pártbizottságnak — ahová a vállalati igazgató párt­•szervezetileg tartozik —, hogy a levelező ü dözéséért, a bírálat durva elfojtásáért Surmann elvtár­sat állítsák pártfegyelmi elé. Ja­vasolták a kohó- és gépipari mi­nisztérium pártszervezetének is, hogy Kecskés elvtársat, aki meg­alkuvó magatartásával támogatta a bírálat elfojtását, ugyancsak ál­lítsák pártfegyelmi e'é. Szigorú, kemény felelősségrevo­nást érdemelnek, akik a dolgozón igazságos bírálatát elíojlani me­részelik! (A „Szabad Nép" február 15—i száoté-bóij, A Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága kétnapos érte­kezletének végén felhívást intézett a francia néphez. A felhívás megállapítja, hogy az amerikai beavatkozással hatalmas tömegmozgalom áll szemlben. „A békén és a nemzeti függet­lenségen alapuló francia politikát kell folytatni — hangsúlyozza a felhívás, majd így folytatódik: meg kell menfeni országunkat, ez­ért még határozottabban kl kell fejleszteni a® egységet és az akciót a béremelés mellett. Nyugat.Né­metország felfegyverzése ellen, a francia hadsereg elnemzetietlení­fése ellen, az amerikai megszállás megszüntetéséért, az Indokínai há­ború befejezéséért, a tuniszi meg­torló intézkedések ellen, az ötha­íalmi békeegyezmény megkötésé­ért, normális kereskedelmi kapcso­latok létesítéséért valamennyi ál­lammá], a dolgozók kenyerének védelmében és a háborús gazdálko­dás felszámolásáért.'' Madrasz tartományban a baloldali pártok megalakították az Egyesült Demokratikus Frontot Madrasz (MTI). Az indiai Mad­rasz tartományban a baloldali pár­toknak a legutóbbi választás során megválasztott tartományi képvi­selői február 14-én megalakították az Egyesült Demokratikus Fron­tot. A megválasztott 375 képvise­lőből 198 az Egyesült Demokratikus Fronthoz tartozik. így valószínű, hogy az Egyesült Demokratikus Front alakít kormányt- Az Egye­sült Demokratikus Front 16 pont­ból álló közös prognammort foga­dod el. Az indiai Szocialista Párt súlyos vereséget szenvedett a nyugatbengáiiai választásokon Delhi (TASZSZ). Az Indiai Szo. cialista Párt komoly vereséget szenvedett a nyugatbengáiiai vá­lasztásokon. A párt hatvanhárom jelöltje közül egy sem került be a törvényhozó gyűlésbe, 43 jelölt óva­dékát is elvesztette. Bíráljon igazságosan a Felépítmény és Vasanyagjavító fegyelmi bizottsága A SzegedS Felépítmény és Vas. anyagjavító Üzemi Vállalat dolgozói Rákosi elvlárs 60-ik születésnapjá­nak méltó megünneplésére szint a egymást múlják felül vállalásaik túlteljesítésében. Egyre löbb dolgo­zónk csatlakozik Loy elvtárs moz­galmához, mert valamennyien meg­értették. hogy a „Termelj m.% többel mint tegnap" mozgalomnak hatalmas jetlntös-jg© van ötéves tervünk sike­res idöelőtli befejezésében. Ugyiátszik azonban üzemünkben még mindig akadnak olyan dolgo­zók, akik nem érlelték meg a fent leírtakat cs fegyelmezetlenségükkel hátráltatják eredményeink eléréséi. Elöl járóban meg kell írnom, hogy az elmúlt é<v novemberében, és decem­berében alig volt egy-két ellkésés, vagy igazolatlan mulasztás. Ezzel szemben mi mosl a helyzet? Január 1-től a mai napig 22 elkóscs, vagy igazolatlan mulasztás vol'l. Különö­1 son élen járnak az elkésés leijén Dobó István, Kúti István, Horto­bágyi Olivia. Kulcsár Márton, Csá. nyi János. Rácz Antal, Albert Fe­renc Fodor Lajos raktárvezető. A legsúlyosabb fegyelemsértést Fodor Lajos raktárvezető követte el. aki egy átmulatott éjtszaka után két napig volt távol igazolatlanul, anél­kül, hogy az üzembe egy szóval is megüzente volna, miért nem jön dolgozni, holott ez módjában lett volna. Fodor Lajos állítása szerint minőkéi napon beteg voll, de erről orvosi igazolvány! nem hozott. Ter­mesz: lesen az eMtésők, valamint az igazolatlanul mulasztók megkapták a maguk pénzbüntetését. Azonban ilt a fegyelemsértők megbüntetésé­nél dolgozótársaimmal együtt egy nígy hibát lálok. Gyevi Mária dolgozónőnk is hi­ányzott január hónapban egy napot, amelyet a vállalat vezetősége igazo­latlan mulasztásnak minősített és Gyevi Máriái 50 forint pénzbünte­tései sújtotta, emellett pedig az évi szabadságából is leírtaik egy na­pot. Véleményem szerint ez az el­járás nem helyes, főleg akkor nem heiyes, ha ö szehasonlítjuk Fodor Lajos raktárvezető cselével. Gyevi elvtársnőnek kisgyermeke vart, aki azon a napon, amikor netm jött dolgozni, megbetegedett és or­voshoz kellett vinni. Erről még kora reggel értesítette Gyevi elvlársnö a vezetőségei, sőt orvosi bizonyítványt is hozott, hogy az orvosnál volt gyermekével, fts mégis elég súlyos büntetést kapott. U gyar rétkor mi a helyzet Fodor Lajos esetében, aki két napig volt valóban igazolatlanul távol? Mindössze 5 forint pénzbün­tetést kapott, valamint mint min­den igazolatlan mulasztónak, az ő szabadságából is leírlak két napot... Mcstmár csak a kérdés, melyik büntetés az igítzságos Gyevi Máriáé, vagy Fodor Lajccé? Véleményem szerint, ha Gyevi Mária az egynapi távollétéért — amely bizonyos fokig indokolt volt — megérdemeli 50 fo­rintos büntetést, akkor Fodor Lajos jóval súlyos:bb bünlctést érdemelt voltra, egyrészt mert két napot hiányzott teljesen indokolatlanul, másrészt pedig vezető állásban dol­gozik és neki példaként kellene, áll­nia a többi dolgozó előtt... Hogyan akatr Fodor Lajos fegyelmet tartani munka társai körében , ha ő ma ga jár elől rossz példával? Ezzel a levelemmel fel szeretném hívni az üzemi háromszög figy.ti. mét arra, hogy egyforma igazsá­gosságai járjon el a munkafegye­lem lazítások elbírálásában és az igazságnak megfelelően büntessék azokat, akik n munkafegyelem lazí­tásával gátolják termelő munkán­kat. > Katona Lajos megbízótl tudósító Népművelési előadók tapasztalatcsere értekezlete Szegeden Dolgozó népünk műveltségének további emelése lettén igen nagyje­lentöségűek ázol? az ismeret ter jesz­lő előadások, amelyeke! tanácsaink 1 népművelési osztályai rendeznek az ország különböző városaiban. Az i ismeretterjesztő előadásokkal kap­csolatosan eddig már sok ériékes kezdeményezés vetődött fel, sok ér­tékes tapasztalai adódott. Ezeket a tapasztalatokat beszélik meg azon az értekezleten, melye! a szegedi Vá­' rosi Tanács népművelési osztályán rendez hétfőn a népművelési mi­nisztérium Ezen az előadásokkal kapcsolatos tapasztalat­csere értek: zle ton résztvesznek Hódmezőv.várhely, Makó Csongrád, Szentes, Békés. Békéscsaba, Gyula, Orosháza, Sarkad. Gyoma Szarva©, Szeghalom népművelési előadói. Az értekezletet ismeretterjesztő előadás bemutatásával kötik össze, amelyre ma, vasárnap délután hat órai kezdettel kerül sor a szegedi Zenckonzerva tóriumban Itt Bálint György elvlárs. a Szegedi Nemzeli Színház igazgatója beszél „Haladó .színházi, hagyományaink,'' címmel

Next

/
Thumbnails
Contents