Délmagyarország, 1952. február (8. évfolyam, 26-50. szám)

1952-02-01 / 26. szám

PÉNTEK. 1952. FEBRUÁR I. ' 3 Levelezőink örömmel, jó munkával készülnek a Magyar Sajtó Levelezőinek Első Országos Tanácskozására A magyar dolgozóié ma ünneplik a Szabad nép 10 éves évfor­dűlőjén a Magyar Sajtó Napját. Ezen a napon megemlékez, nele a Szabad Nép 10 éves harcáról, amelyet pártunk útmutatása segít­ségivel vívott a dolgozó milliók ügyének diadalra jutlatásáérl. Ez a nap különösképpen ünnep azoknak az öntudatos dolgozóknak, akik ter. melő munkájuk melleit a pártsajtó hű scgílóivé vállak és lelkiismerete, em hajtják végre a levelezési munkában reájuk váró feladatokat. A Magyar Sajtó Napja ulán holnap, február t-án és 3-án tart. j&k meg Budapesten, az Építőipari Munkások Szakszerveselének Szék. házában a Magyar Sajtó Levelezőinek Első Országos Tanácskozását, amelyen résztvesznek a magyar saj'ó legjobb levelezői és tudósí'ói. Ezen a tanácskozáson Csongrád megyéből is számos élenjáró le. velezö vesz részt akik valóban a közvélemény parancsnokaihoz méltóan állták meg helyüket és hajtották végre a fontos párlmegbizatást. A csongrádmegyei küldőitek Magony H. István tömörkényi, Orbán Károly ásotthalmi. Mágori József csanádi. Csépé István szege­di, Cveges István szentesi dolgo­zók, a „Szabad Nép" levelezői. Be­csei Imre hódmezővásárhelyi dol. gozó. a „Népszava'' levelezője. Nagy-vári László és Lázár 1'otia szegedi ifjúmunkások, a „Szabad Ifjúság" levelezői. Veréb János, Tolnai Imréné. Labádi László, Gi. lícze Lajos, Jovanov Bogdán és Füleki János a „Viharsarok" leve. lezfli, Timaty Miklós, Gajldos Ist­ván honvéd tisztek, a „Néphadse­reg" levelezői, Csizik Pál ambróz­falvi tszcs tag, a „Termelőszövet­kezet" levelezője, ifj- Orosz János mártélyi és ifj. Orosz János dol­goző, a „Szabad Föld" levelezői, Alex in Ilona, a „Textilművek" le. veiezője. A „Délmagyarország" küldöttei: Bakaity Vera a Texti művek. Dok­tor Lajos az Ecsetgyár, Zsebők János a Ruhagyár, Vágvölgyi Já­nos az Első Szegedi Cipőgyár dol­gozója. Munkatársaim szeretetének és bizalmának tudatában készülök a tanácskozásra Eletem legboldogabb eseménye' hogy résztvehelek az országos tanácskozáson Nagy örömmel tölt e! az a tudat hogy állandó kapcsolatot tarthatok pártunk helyi lapjával. Ezt a kap­csolatot magam is igyekszem mind szorosabbra fűzni és mindenkor tájékoztatom a sajtó' üzemünk eredményeiről és hiányosságairól Közel három éve vagyok a „Dél magyarország" levelezője és ez alatt az idő alatt számos esetben tapasztaltam, milyen nagyjelen'ő­sége van a sajtóval való levelezés­nek. Üzemünkben nap min't nap újabb eredmények szüleinek, meg. szűnt a késés és az igazolatlan mulasztás és ez nagy mértékben köszönhető leveleimnek. J. V. Sztálin elvtárs üdvözlő táviruta a Mugnitogorhzki Kohászati Kombinát húszéves fennállása alkalmából Magnilogorszk város, Magnilogorszki Kohászati Kombinát. Bori. szov elvtársnak, a Kombinát igazgatójának, Voronov elvtársnak, a Kom­bindt főmérnökének. Szveílov elvtársnak, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottsága által megbízott párlszervezőnek, Plisshanosz elvtársnak, az üzemi bizottság elnökének Pankov elvtárs. nak, a lenini Komszomot Központi Bizottsága állal megbízott komszo­mol-szervezőnek. Üdvözlöm és köszöntöm a Magnilogorszki Kohászati Kombinát és a Magnilosztroj tröszt munkásait, munkdsnőit, mérnökeit, tecliniku. sait és alkalmazottait abból az alkalomból, hogy SO évvel ezelőtt helyez, ték üzembe a Kombináló', az ország hatalmas kohászati bázisát. A magnitogorszkiak hazánk hűséges fiat és leányai mindig be­csületesei és önfeláldozóan munkálkodtak a Kombinát termelési kapa, vitásának megteremtésén, tikerespn honosították meg az új technikát, szüntelenül növelték a fémgyártási és becsülettel teljesítették azokat a feladatokat, amelyeket a párt és a kormány országunk f áruellátásának biztosítására kitűzött. Teljes szívből kívánok önöknek, elvtársak, újabb sikereket munkájukban. J. SZTÁLIN. •Pobruár 2-án és 3-án tartjuk A Budapesten a Magyar Sajló Levelezőinek Első Országos Tanács­kozását Ezen a tanácskozáson ősz. szegyül nek a magyar sajtó fiatal katonái, hogy tanuljanak, meged­ződjenek, hogy utána ki-ki a ma­ga posztján fokozottabban Végezze a rábízott fatála lókat Soha még ennyire nem vártam na­pot, ennyire nem készültem fel, min'i most erre a kongresszusra. Ne­künk. levelezőknek nemcsak egy­szerű tudósításokat kell küldeni, nemcsak el későket, magos leijesít. ményű da'gozókat kell ezámontar­tanunk, hanem becsületbeli köleles. •égünk minden hibá'i feltárni, an­nak indtlő okát, hogy dolgozó né­pünk tanuljon belőle. C zlálin elvtárs a közvélemény ^ parancsnokainak nevezi a jmmlkós és paraszt levelezőket. Meg­védik őket minden támadástól, bú­torfijúk és nevelik. Ccfe függ áltól, hogy az üzemi kJ levelező mennyire lelkiismero­len, mennyire birja munkatársai bizalmát. Én csak üzemünk éjeiéből merítek példát. Lálom, hogy mun­katársaim mind nagyobb bizalom­mal és szeretollel veszaiak körül. Megtöri az eleinte lapaszlalt bizal­matlanság. Ma már nap, mint nap jönnek hozzám dolgozótársaim és elmondják örömelkel és panaszai, kat. Ez a bizalom az, mely na. gyobb munkára Serken*. amely a további munkához erőt ad. Munkás­IKitüntetések a Szabad Nép 10, évfordulója és a Magyar Sajtó Napja ultialmából A Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozatát kapta Kovács Mihály elvtárs, a Viharsarok szerkesztője társaim azereielének ós bizalmának tudatában ktsz ül ölt az E|só Orszá­gos Levelező Kongresszusra, hogy ott felszólalásommal juttassam ki­fejezésre azokat aiz eredményekel és hiányosságokat, amelyeket eddigi munkám során tapasztaltam. Vágvölgyi János. Bakaity Vera elvtársnő * Textiikombir.át kormánykitünte-1 sült, hogy a Magyar Sajtó Levele­tett sztahánovitéája. lapunk á landó zőinek Első Országos Tamácskozá­leve:ezője. Jó levelezői munkájáért j sán résztvehe' a szegedi munkás. 6 ia abban a kitüntetében része, és parasztlevelezők képvise etében. Zsebők János elvtárs állandó Ievezőnk a Szegedi Ruha. gyárban dolgozik.. Z9obók elvtárs nemcsak a napi munkában, hanem a levelezői munkában Ls igen jól megállja helyét. Ennek ered­ményeként a Magyar Sajtó Leve­lezőinek I. Országos Tanácskozása tiszteielére indított versenyben a második helyet érte el. Jó munkájával elérte azt, hogy mint lapunk küldötte résztvesz az Országos Tanácskozáson- Zsebők elvtárs a tanácskozáson elmondja levelezői munkája során szerzett tajaszlalftuit. Munkám elismeréséül a párt­tól életem egyik legnagyobb ki­tüntetését kap'am akkor, amikor megbízott azzal, hogy február 2— 3-án megtartandó I- Országos Le­velező Kongresszuson én is kép­viseljem a „Délmagyarország" kö­zel 300 levelezőjét Ezen a kon­gresszuson felszólalásomban beszá­molók majd arról, mint jelent szá­munkra a sajtóval való szoros kap­csolat s milyen nagy mértékben elősegítik napi munkánk eredmé­nyességét a sajtéban közöl' leve­leink­Doktor Lajos Barát János elvtárs leve'.e a tanácskozás szegedi küldötteihez Kedves Elvtársak! TI, akik abban a nagy megtisz­teltetésben részcsli'hettok, hogy résztveszlek az E ső Országos Leve­lező Kongresszuson, vigyétek el a kongresszus összes résztvevőjének harcos kommunista üdvözletünket. Mondjátok el a kongresszuson, hogy n „Délmagyarország" munkás és paraszt levelezői ezután az cclli. ginéi Is Jobb munkát végeznek és cikkeikbén keményen sújtanak le azokra, nk'k lazaságukkal vagy a munkafegyelem megsértésével gátol­ják a szocla'izmns építését. Mondják el azt Is, hogy a me­gyei értekezletén tann'takat az ed. dlgl munkánkban már fe'hnsznál­tuk, de a knn<rres«zus munkájától további fcj'ődéslinke! várjuk. A kongresszuson hnllottakat jó! Je­gyezzé'ek meg és ha haaértek, szú. mo'i.i'ok be részletesen annak ta­pasztalatairól. Ml, a ,.DéImagyaror=zá«*' munkás és naraszl levetézől frj'ődésliuk egy rttahh nairv á'lnmésánmk tnrllnk nz E'ső Országos Kongresszust éa ha ti, n tnnozte'B'npnknt átad'étok, akkor egy ö'nbb bn'n'mns lépéssel ha'adunk rtőre a tévr'rző mozea. Inmhnn és mnnkánfcnt jobbá léve, vn'ő+on mé'ték leszünk n „pro'etúr közvé'emény parancsnokai" megtlsz. telő cfmre. Elvtárs' üdvüztétfels Darát János, a Tlszamentl FC-észek üzemi tudósítója A Népköztársaság Elnöki Taná­csa a Szabad Nép megjelenésének tizedik évfordulója és a Magyar Sajló Napja alkalmából a saj'ó le­rén végzett kiváló munkájuk elis­meréséül Horváth Mártonnak a Magyar Munika Érdemrend arany fokozatát, Bsllen Oszkárnak a Magyar Nép. köztársasági Érdemrend III. foko. rátát, Komor Imrének, Gábor Andor­nak, Barcs Sándornak, Kenyeres Júliának, Boldizsár Ivánnak, Ka­tona Jenőnek. Parragi Györgynek, Hajduska Istvánnak, Gimes Miklós, r.ak. Sárkány Lászlónak és Bíró Lászlónak a Magyar Népköztársa­sági Érdemrend IV. fokozatát, Kanon a Évának, Fehér Lajosnak, Mérad Tibornak Kornai Jánosnak, Lőcsei Pálnak, Láng Györgynek a Magyar Népköztársasági Érdem­rend V. fokozatát, Rajcsényi Károlynak. Laky Te­réznek, Szilágyi Editnek, Koriész Györgynek, Kovács Mihálynak (Vi. harsarok), Dávid Ferencnénele, Ru­das Imrének. Vaád Ferencnek a Magyar Népköztársasági Érdem­érem arany fokozatát. Vágási Kálmánnak, Racskó Ist. vánniak, György Istvánnak, Lózsi Jánosinak. Eeeedi Tamásnénaik, Fa­lus Ferencnek, Dragos Gyulának a Magyar Népköztársasági Érdem­érem ezüst fokozatát, Lakatos Mártának • Magyar Népköztársasági Érdemérem bronz fokozatát. Kulcsár Mihálynak (Szikra Lap­nyomda) a Magyar Népköztársa­sági Érdemrend V. fokozatát Csollány Ferencnek (Szabadság Lapkiadó) ée Breia Józsefnek (Szikra Lapnyomda) a Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozatát, Bagi Imrének (Szikra Lapnyom­da), Korezei Józsefnek (Szikra Lapnyomda), Szántó Emilnek (Központi Hiriap Iroda), Riegcr Jánosnak (Szikra Lapnyomda) a Magyar Népköztársasági Érdem, érem ezüst fokozatát, Simkó Jár.osnénak (Szabadság Lapkiadó), Nsgy Lajosnak (Sza­badság Lapkiadó), Gyulai Júliának (Szabad Nép), Benedek Benedek­nek (Szikra Lapnyomda), Hirsch Lajosnak (Szikra Lapnyomda), özv. Wolf Sándornénak (Szabadság Lapkiadó), Friedenthad Árpádné^ak (Szabad Nép). Szeifert Mihályr.é. nak (Szabad Nép) a Magyar Nép. köztársasági Érdemérem bromz fo­kozatát adományozta. Az ellenség elleni fokozott harccal finnepeljiik A MAGYAR SAJTÖ NAPJÁT ptSTVV^nvnUFN tnnurtr "7-Ar, »n-fo'v*ttv a fmfott'íi'-ron Iprrinve, ftolffn-AlA fnnu't aVIk Hn lift m"—Vpio-ntetfV'c- yf**—a'Arv© fr10" vf/topftittf n c-tetsztertanécs haiáro­n flsIMsban fett f'tettt? „ havl-1 T-VA'V FN—.„L FN-DFTO*­téV erre « rAlrp a fOrdA hr*P *e'e­pp'pptf a-f!'-te!' soo acta'pp t'arh fl.pr.rp.,*!, a fprtr't fOrdő f-vaír„­"1-e'l'i t-l-rt n n«nr»v­h->n méter mély kút furrását fe­lezték be. 1010 BEN «S 1931-BEN 029 falu­te'efont szereltek fel. Az ö'éves terv további éveiben 330—330 fa'utelefon i bekApcaoiésát irátuoziák oJ^s Február elején ünnepeljük a Ma­gyar Sajtó napját. 10 évvel ezelőtt jelent meg e.őször a „Szabad Nép", mely a Párt szavával szervezte a magyar nép, a magyar kommunis­ták harcát az elnyomás, a kizsák­mányolás a fasiszta terror ellen. A pártsajtó hős törtenete megerő­síti bennünk azt a tudatot, hogy a kommunista sajtó «irős fegyvere a pártnak, amelyen keresztül irá. nyit, szervez, vezet — az elnyo­más szörnyű esztendeiben a szabad­ságért, a győzelmes szabadság éveiben pedig újabb győzelmekre tanít, irányít, bennünket. A „Szabad Nép" minden sorában otí lüktessen az élettől duzzadó, erejében és céljában biz'os ors'ág­vezető párt friss, egészséges érve. rése — írta Rákosi elvtárs 1945. március 25.-én, a „Szabad Nép" e'ső szabadon megjelent számában. Egyetlen más újság sem büszkéi, kedhe.nc tíz. vagy hú:7 évvel ez­előtt Irt cikkeivel. Mi büszkén ol­vashatjuk a párt régi újságjá t, mert akkori szavait a jelen iga­zolja, — A felszabadult országban is sok ellenséggel kel.ett megküzdeni a párt lapjának. Támadta a belső, acsarkodott rá a külső ellenség. A „Szabad Nép" a nép százezrei­nek „sze.lemi kenyere" helyt állt minden támadással szemben, mert a párt lapja. Ezt liikrözik cikkei, melyek a párt Központi Vezetősé­gének a Politikai Bizottságnak a pártépítés, az ország felvirágozta­tásáról a doigozók szebb é>t« tér déséről hozott határozatait tolmá­csolja a magyar nép felé. A Sza­bad Nép hasábjain jelentek meg Rákosi elvtárs cikkei „A következő láncszem" „A Párt élcsapat" „A népi demokrácia néhány prob'émá. járói." A dolgozók minden ügyükkel bizalommai fordulnak a Szabad Néphez- Ezt a bizalmat a Szabad Nép, a pártsajtó igen nagyra be. csüli, mutatja a leközölt levelek nagy száma. A Szabad Nép harca a munkás, osztály felszabadításáért, a szocia­lizmus felépítéséért bizonyítja, hogy méltó követője a Pravdának, a kommunista sajtó példaképének, — Mi a pártsajtó tudósító és levelezői ígérjük, hogy még jobb munkával, a dolgozók nevetésével, az ellenség e'lenj fokozott harccal ünnepeljük a Magyar Sajtó Napját. Nngyvári I.ász'ó a „Délmagyarország" tudósítója A sztálini haditadomány elsajáfüása mellett népi kultúránk ápolásával is foglalkoznak a „Petőfi" laktanya honvédet A szegedi honvédség harcosai a gyakorlati idő alatt arra törekszenek, hogy minél jobban elsajátílsák az élenjáró sztálini hadi tudományt, amelynek birtokában a Szovjet Hadsereg a Nagy Honvédő Hab.irú idején számos országot szabadított fel a fasiszta iga alól és hatalmas csapás! mért a hitleri fasizmusra. Az élenjáró haditudomány elsa­játítása mellett azonban szaöad idejüket is hasznos dolgokkal tött.k el­A ssegodi Petőfi lukuuwa hon. védei például nagy gondot fordí­tanak a népi kultúra ápolására és fejlesztésére- Nemrégiben szépszá­mú kultúrcsnpor'ot alakítottak, amelynek tagjai lelkesen vesznek részt a próbákon, A kulturcronort tagjai a Kossuth Zsuzsanna leány, kollégium színjátszó csoportjával működnek együtt. Elhatározták, hogy február 29.én' a szegsdi Hon­véd Tiszti Klubban nívós kultúr­műsort rendeznek. A műsorban egyfelvonásos színdarabokat, sza. vatoL/kat adaak majd elő.

Next

/
Thumbnails
Contents