Délmagyarország, 1952. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-26 / 21. szám
4 SZOMBAT, 1952. JANUÁR * A szakmai továbbképzés jelentősen elősegíti termelőcsoportjaínk fejlődését Különösen nagy érdeklődést tanúsítanak a Dózsa-tszcs dolgozói Az őszi mezőgazdasági munkák befejezése után minden terme ő csoportban, állami gazdaságban megkezdődött a téli szakmai oktatás. Ezeken a résztvevők megismerkednek az élenjáró szovjet állattenyésztéssel, növénytermesztéssel. A szakmai oktatás lehetővé teszi, hogy a nagyüzemi gazdálkodás útjára lépett dolgozó parasztok a jó szakemberek neve'ésével egy. ízersmindenkorra szakíthassanak m régi, •tarult módszerekkel a növénytermesztés és állattenyésztés terén egyaránt s új, jövede'me. zőbb rendszer bevezetésével növeljék népgazdaságunk és saját maguk vagyonát A Dózsa-terraelőcsoportban is az őszi munkák befejezése után megkezdődött a szakmai képzés. A ter melőcsoport dolgozói közül 30-au jelentkeztek, hogy résztvesznek szakmai továbbképzésen s már az első előadáson jóva: többen vettek részt, mint ahányan jelentkeztek A későbbi előadásokon egyre szapo. rodotl a résztvevők száma. Legutóbb már negyvenen hallgatták végig a termelőcsoport dolgozó' kőéiül az igen érdekes, tanulságo' előadást. Ez a jó eredmény a-inak köszönhető, hogy a termelőcsoport dolgozói elmondják társaiknak, milyen sok hasznos dolgot tanulnak a szakmai előadáson. Ennek eredményeképpen a dolgozók egyre többen mennek, hogy saját maguk hallgassák végig, tanuljanak minél többet az előadásból. Az „I5/ kilóg" t~em tipusú-tsses dolgozói közül hatan jelentkeztek a szakmai továbbképzésre. Mogér. I ették az l-es tipusú tszcs tagjü is, hogy munkájukban csak úgy érhetnek el még jobb eredményeket, úgy fejleszthetik tovább a csoportot. ha szakmailag ifl képzik megukal s mjnél előbb alkalmazza* munkájukban az élenjáró szovjet mezőgazdaság tapasztalatait. Az I.es tipusú termel őcsoport tagja: közül Domokos Ferenc tttnt ki ériékes hozzászólásaival. A Dózsa, tszcs tagjai közül Eper M hály. Kopasz János intézőbizottsági tag járnak élen a szakmai továbbképzés terén. Kopasz János a legnróbh: előadáson elmondotta például felszólalásában, hogy milyen nagv je. lentőségű a tejhozam emelése szempontjából, ha a teheneket nem zavarják táplálkozás, kérődzés Közben. Megtanulták a szakmai képzésen: miről lehet megismerni, mely k a jól tejelő és melyik a hústehén. Tanultak a tehenek helyes gondozásáról, törzskönyvezéséről. A szakmai továbbképzésen az előadó helyes magyarázatából megértették a háromszori fejés jelentőségét. A Dózsa-termelőcsoportban azóta már bevezették a tehenek napjában háromszori fejését s azóta jelentősen emelkedett a tejhozam — amint arról irtunk is lapunkban. Az előadások megkezdése óta kétszer filmvetítéssel, szemléltetően mutatták be a dolgozó parasztoknak a szovjet állattenyésztési. A filmekből megismerték a tszcstagok, hogy a Szovjetunióban hogyan gondozzák a jószágokai s a helyes gondozással hogyan fejlőd-k az állatállomány, hogyan emelke. dik a tejhozam. A sertések helyes gondozását ismertetik a termelőcsoport dolgozóinak a legközelebbi előadáson. A tszcs sorté, sei az egyik távoleső tanyabau vannak s természetesen a sertésgondozók ia itt tartózkodnak A sertéseket egy pillanatra sem 'ehet otthagyni azért, hogy a sertésgondozók ís résztvehessenek a szakmai oktatáson, az előadást munkahelyü. kön tartják meg. A szakmai továbbképzés nagymértékben hozzájárul terme.őcso. portjaink további fejlődéséhez s ahhoz, hogy mindinkább az élenjáró szovjet mezőgazdaság tapasztalatai szerint végezhessék munkájukai. A Dózsp-termelőcsoport dolgozói megértették ennek jelentőségét, a minden alkalommal többen hallgatják végig az értékes előadást. A tavaszi mezőgazdasági munkálatokat már a szovjet tapasztalatok felhasználásával kezdik meg o az állattenyésztés terén is a szo\jet tapasztalatok szerint végzik munkájukat így akarják termelőcsoportjukat fejleszteni, jobb eredményeket elérni. MÉLY gyermekkocsi, faajtó, krilyha. kí vhacst, eladók Április 4-úiJa 56. RACZ Gizella névre szóló Igazolványokat találtak. Igaaoit tulajdonosa ;4 veheti a kiadóhivatalban t-2 éves gyermeknek, alig használt hófehér nvuszlbunda sapkával eladó. Somogyi Béla-u. 6.. I. em. 3. alló. BUZAPOLYVA. szalma, kukoricaszár c'adó A.földi.u. 44 KLADÖ egv ú| dupla méhkaptár. Pe'őfi-telep 4/140. SZATYMAZI szőlőben szőlőmunkálatokban lártas munkáscsaládot felveszek. Lakást sdok. Hegedűs Mátyás, szeged Deák Ferenc.u. 3. I. em. 4. NŐSTÉNY nyulakat minden fajtát ma. ccs áron veszek Szekeres-u. 36. (ÓCSKA kalanlát ne dobla el. Mencz ka'apos ülláfestl és formázza. Dugonics-tér 2. HŐRKABATJAT most festesse. Javftla-sv Csordás bőrruhakészltő mester-él. Szent. Mlklós-u. 7 RÉGI ezüstpénzeket és használt ezüs lüt veszek. Dárdóczky ezüstműves, Nagy Jcnő.u. 3. EGY riadt ló és egy kis laposkocsi eladó. Pá'fl-u. 64 EGY szAzkilés sertés és cékla elt'dő. Pamjanleh-u. 31 (Gázgyárnál). EGY Jóknrbnn levő gyermek sportkocsi eladó. Csaba-U 27. FAR. és zsebórákat, ébresztőket magas árban vásárol Mülhoffer órás. s-ced. Sztálln-krt. 47. FONÁST és karto'ást vállalok. Ha'.ász. w 13 (Fel-óváros). AKINEK a Marx.térl piacon mérlegemé' o-taadtam 16-án — mivel többen I merik —, kérem adja vissza. Apáca u. 12. szám a'á. KARÓRÁT, zsebórát ma-as árban vá. sárolok Fischer órás Klauzál-tér 3. KIFOGÁSTALAN állapo ban levő keményfa hálószoba e'adó. Érdeklődni lehet délután 2—4 között Zákány-u. 11/b. Kádasnénal. EGY darab berkslrel 6 hónapos malac és egv Jókarban lévő nyúl ketrec eladó Anáca.u. 12. MAORT gázrezsót sürgősen vennék, nagyméretű ablakhoz fukarnls eladó. Timár-u. 8/a. NAGY k ilorkálvha. 10 méter csővel eladó. Nagy Jenö.u. 3. Rőfös saroküz.'et. TELJESEN érett trágva paprika melegágy alá. 8 kocsival e'adó. Alföldlu 26. KONYHABÚTOR, utazóláda. íróasztal, eladó Révai-u. 5 szám, udvar. 4. aj*ó. DESZKA. léc. altö. ablakok borkor, cso'ya, nagy asztal, 10 kg-os mérleg, mákdtréló eladó. Csongrádl-sugárút 23/b. szám. FÉL hálószobabútor, külön is. szekrény. aszta] eladó Kigyó-U. 2. szám. fldszt. 6 altó. 300 kg.os hízottsertés eladó. Pozsonyi Ignác-u. 5. I. 2. ajtó KÉREM azt a- becsületes megtalálót, aki 19-én a 4-es villamoson feke'e bőrrePkülöme' megta'álta. okmányaimat küldje vissza', a pénzt és az ér. téktárgvakut megtarthatja. Kecskés, né. V'sárhe'vt-sgt 28. A SZEGEDI Nemzeti Színház második emeleti jegyszedöje kéri azt a szfnház'á'oe.v'ót aki Január 24 én es'c II. emelet, jobbközép. 4 sorban ült és tévedésből a látcsővet elvitte hogy fe'tétlenül adta le a színházi portán bármikor a nap folyam-n. LEGJOBBAN ERTEKESITHETI " HANGSZEB KERESKEDELMI ' — VÁ Ll A LA Ti, ti i szegedi fiókjánál, Lenin-utca 3. * Tarthirek Értesítjük a Sztálin elvtárs éleirajzát tanulmányozó középkáder egyéni tanulókat, hogy részükre III. témakör 3—4 heti anyagából szemináriumot kariunk folyó hó 28-án, délután 5 órakor az Építőipari technikumban. Kérjük az elvtársaik pon. tos megjelenését. Agit-prop. osztály NAPIREND SZOMBAT 1952. JANUAR 26. MOZI Szabadság: 6 és 8: Az én hazám (Január 27-ig). Vörös Csillag: 6 és 8: Ctm nélkül távozott (Január 30-lg). Fáklya: 5 órától folytatólagosan: A hegyek megmozdulnak. — Kína gyöngye. — Műleslklás (Jan. 27.ig>. SZÍNHÁZ Délután fél 4 éra: Tűzkeresztség Iflúságl előadás Este fél 8 óra: Rlqolettó. Gorkij bériét (6). ELŐADÁS Délután 6 óra: a Zenekonzervató. rlumban Kertész Lajos a szovjet köny. nyűzenérő.. Közreműködnek a Szegedi Nemzeti Színház művészei, a Zenekonzervatórium tanárai és a Békezenekar. , MUZEUM Fejlődéstörténeti, iep/.őmüvészeu ás nép) cserepesség kiállítása délelőtt 9 órától délután 3_lg. szombat és vasárnap délelőtt 9.tői l.lg. KÖNYVTAR Egyetemi: Délelőtt 10 órától este 9 óráig (Könyvkölcsönzés: 12-től Ő.lg) Somogyi: Köznapokon délelőtt 10 órától délután 5 lg. IDOJARASJELENTES Várható időjárás szombaton estiq: Helyenkint havazás esetleq havas. es3 Élénkülő déli-délkeleti szél. A hőmérséklet emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek az ország terű etére: Szombaton reqqel —3—0, délben 0 1-3 fok között. • január 26 án a várható napi közép, hőmérséklet az ország eqész területén négy fok alatt lesz. KÉPZŐMŰVÉSZÉ n levelező tanácsadás indol A művészet népünk nevelésének igen fontos eszköze. Ez azt i8 jelenti, hogy minden lehetőséget meg kell adna dolgozó népünknek, hogy magát a művészet minden ágában képezhesse. A Szovjetunió példájára nálunk is lehetővé válik a képzőművészeti tanácsadás olyan dolgozók számára, akik a képzőművészet kedvelői, de körülményeik miatt má® formában képzésben nem részesülhetnek. Ennek érdekében a Népművészeti Intézet Képzőművészeti Osztálya januárban az egész ország területén megindítja a levelező tanácsadást képzőművészeti vonalon. A levelező tanácsadás menete: a levelezők beküldik munkájukat a legközelebbi képzőművészkör veze. tőjének, aki részletes írásbeli ta. náccsal látja el. A levelező tagok egy évben 5—6 feladatot kapnak megoldásra és legalább kétszer egy évben személyesen keresik fel a kör vezetőjét, hogy a további munkád hoz szóban és szakmai és elvi tanácsol és útmutatást kapjanak. A levelező tanácsadást folytató képzőművészkör vezetők félévenként munkájuk eredményéről a Népmiivé, szeli Intézetnek jelentést adnak. Az érdeklődők a képzőművészkörök címét, vagy a Népművészeti In. tézettől (Budapest. V.. Kálmáu-u. 4.), vagy az illetékes megyei tanács ok látási és népművelési osztályán tudhatják meg. Nagy az érdeklődés a motoros terepverseny iránt Vasárnap regge". 9 órai kezdettel rendezik meg a csongrádmegyei téli motoros terepba'lnokságot A verseny Iránt ha'almas érdeklődés nyilvánul meg. A most megalakult Dózsa motoros szakosztálya három csapattal nevezett be Az Sz. Honvéd 4 csapatot Indit. Az Sz Lokomotív és a Zalka Máté 2—2 csapattal vesznek részt a küzdelemben. a szegedleken kfvül Szentes és Hódmezővásárhely motorosai neveztek be. A szegedt üzemek dolgozói a helyszínen is be. nevezhetnek vasárnap reggel 8 óráig. A rajt reggel 9 órakor lesz e Vásárhelyi-sugártiton a Gyevi-temetőnél. a beérkezések ugyanide 11 éra körül várhatók. Hagy mezőny indul vasárnap a birkózó bajnokságokon Vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel rendezik meg a rókusi tornacsarnokban a dél területi szabadfogású égvén! felnőtt birkózó ba.lnokságo kat melyeken Bács-Kiskun. Békés és Csongrád megye legjobbját vesznek részt. A küzdelemben Kalocsai Kinizsi 12. a Szen est Magasépítő 14. a Klskunré'egyházl Vasas 12. az Sz. Honvéd 14 a H Dózsa 7, a Makói Lokomotív 7. nz Sz Lokomotív 5. a'z Sz. Petőfi 4 versenyzővel indul. Ökölvívó válogató verseny Szerdán este tartották meg hatat- ' vitathatatlan volt. Kisváitósúlyban mas érdeklődés mellett, a Debrecen i Redenczkl (Sz. Kinizsi) pontozással elleni ökölvívó válogatót. A vitás győzött Kaposi (Sz Honvéd) ellen. a HÍREK EZ ÉV januárjában termelőszövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztfiatalok széleslfcjrii bevonásával az ország valamennyi gépá'lo. másán traktorosképző tanfolyamok indultak. 1951—52. ÉVRE népgazdaságunk mintegy 20 millió forintot irányzott elő a traktorosok oktatására. INDIAI lapjelentés szerint az Indiai Szocialista Párt Itava városi és kerületi szervezetei megszüntették működésüket, miután e szervezeteket sorra hagyják e| tagjaik. A kilépők kijelentették: a Szocialista Párt megtagadta a szocializmust és támogafja az angol-amerikai imperializmust. A BUDAPESTI Földalatti Gyorsvasút építése oz idén új szakaszához érkezik: megkezdik az alagútépítés hatalmas munkáját. .4z alng. útépítés munkáját elszőr — február elején — a Szent István.téren kezdik meg. A bonni gazdasági minisztérium bejelentette, hogy Nyugat-Németországban február l.tfll felemelik a villany, gáz és vízdíjat. MOSONMAGYARóVÁROTT a régi tlmfö!dgyarat korszerű, új üzemmé építik át. Az átépítés ered. ményeképpen a gyár kapacitása többszöröse lesz a réginek és KözépEurópa egyik legkorszerűbb tlmföldgyára lesz. AZ EGÉSZSÉGÜGYI MINISZTÉRIUM Icözli, hogy uz orszáq valamennyi orvostvdomán/fi egyetemén, a többi főiskoláktól eltérően, a tanév második félévének előadásai január 28-án, héttőn reggel nyplc órakor kezdődnek. súlycsoportok négy pár küzdelmére került sor, Harmatsúlyban Frank (Sz. Kinizsi) pontozással győzött Ba. kacsi (Sz. Lok.) ellen. Az egvenlö erők küzdelmében Bakács! volt a kezdeményező. Frank győzelmének kihirdetését meglepetéssel fogadta a közönség Pehelysúly Vincze (Sz. Ki nlzsi)—Molnár (Szegedi Lokomotív) eldöntetlen, Vincze közelebb állt a győzelemhez Könnyűsúly Borsodi (Szegedi Dózsa) pontozással győzött Varga (Sz. Kinizsi) ellen. Borsodi fölénye és nagyobb tudása A szegedi úszók pontversenyének második fordulója Kedden este 7 órai kezdettel tartják meg az öt részből álló úszók pontversenyének második mérkőzését az Sz. Pe őfl rendezésében, a Városi Gőzfürdő uszodádban. Az első forduló után pontversenyben &' Haladás vezet 167 ponttal. 2. Petőfi 134 3. Dózsa 43. 4. MTSE 18 ponttal. A ver senyre belépődíj nincs. Az OTSB a többi kőzött az alábbi labdarugók áll -azo'ásához lárult hozzá: Bp. Dózsa: Gyurik (Szegedi Petőfi). Szegedi Honvéd: Dafcsik (Székesfo hérvárl Honvéd). Az Sz. Lokomotív súlyemelőt Klszomborban A Szegedi Lokomotív súlyemelő gárdája v&'sárnap délután Klszomborban bemutatót tart. a súlyemelő sport népszerűsítése céljából. fölényben lévő Kapóst lepontozásál hatalmas füttyel fogadta a közönség. A mérkőzéseket gyakorié vezető bíró és pontozó bírók vezették és működésükbe több hiba csúszott be. a Debrecen el'eni csapatot későbbi Időpontban állítják össze, mert a Szeged —Debrecen városok közötti ökölvívó mérkőzést február 3-ró! február 17-re halasztották. A Debrecenben lezajló mérkőzésre még egy válogató mért kőzést tartanak, amelyre az összes Jelölteket meghívják. Téli teremröplabda bajnoksáq A vasárnapi forduló mérkőzését: A Radnóti-gimnáziumban: 8 óra: Len szövő—Késgyár (III o. férfi): 8.35: Postás—Vízmű (III. o férfi): 9 10: OKISz—Juta (II. O. férfi); 10: Lokomotív—Csongrád (II. o. férfi): 10.45: Épí'ök—Dózsa (II. o férfi): 1130: DÉMA—Mórahalom (III o. férfi); 12 óra 10: Építők—Csongrád (II. o. férfi); 13: Me eor—Dózsa- (II- o. férfi): 13 óra 50: Honvéd II.—Sz Kender II. (III. o. női); 14 25: Sz. Kender I.— OKISz (II. o. női); 15.15: Textilmüvek -Építők II (II. o. női): 16: Juta—Épf tők III. (III o. női). Az Sz. Magasépítők ökölvívó edzései A Szegedi Magasépítők az ökölvívó edzéseiket az Sz. Lokomotíwa! együtt tartiák hétfőn csütörtökön és szombaton este 6 órai kezdettel az Sz. Lokomotív sportpálya tornatermé. ben Farkas István edző szakszerű irányítása' mellett. Nagy érdeklődés mellett folynak Szegeden a „múzeumi vasárnapok" A Szegedi Közalkalmazottak Szakszervezetének kultúrbizo'tsága és a Móra Ferenc-múzeum dolgozói az idei téli idaszakban is megrendezik a „Múzeumi vasámapak".at. Az előadásokat két csoportra osztották: a zenei előadásokon operarészletek, az orosz realista zene kiemelkedő alkotásai és más klasszikus zenedarabok szerepelnek. Az előadások másik részében -a természetrajzi előadásokon, kivül a múzeum életé, vei és a fiatal szegedi költők verseivel ismerkednek meg a látogatók. A hallgatók száma általában eléri a 300-at. Legutóbb dr. Berefrfc Péter ornilológus a „Fehér-tó madárvilágáról" szóló, vetítéssel kísért előadását több mint 400.an hallgatták meg MSZT-HIREK Újszeged! szervezet, (új helyiség: Főfasor 17—18.) minden héten szerdán és szombaton pénztári órát tart és tagkönyvcserét dé'után 6-'ói 7-lg. Szómba on 26-án 7 órakor MSZT napot tart Kérjük a tagok feltétlen megjelenését, Móra I. szervezet felhívja tagságát. hogy 27-én vasárna-p 9-től 12 'g ia könyvcsere ügyben Hajnal-u. 27. szám alatti helyiségében feltétlen jelenjék meg. SZABADSAGHARCOS HIR A MSZHSZ Szeged városi szervezete 26.án. szombaton délután 6 óra kor taggyűlést tart. Kérjük az elvtársak feltétlen megje'enését. A VÁROSI TANACS HÍREI Értesítem a Szeged és Szentmthályt telek területén lakó ebtulajdonosokat, hogv ebeiket 1952 január 31-lg be kell ielenteniök. A bejelentéshez szükséges nyomtatványok átvehetők az Adóügyi csoportnál (Tábor-u. 3. szám. I em.) A beje'entést elmulasztók ellen az elö(rt rendszabályokat fogom alkalmazni. vb.-elnök Felejthetetlen jó édesanya, nagyanya lestvér, Dobó Jínosné szül. Szögi Rozália nyug. posta szak-altiszt özvegye hosszú betegség után január hő 24-én elhunyt Temetése január hó 26 án délután fél 3 órakor az alsóvárost temető kápolnájából. Áldás és béke poraira. Gyászoló család A NÉMET Demokratikus Köztársaság dolgozói a fel&őoiaszországi árvízkatasztrófa áldozatainak szolidaritásuk jeléül 200 ezer kilogramm cukrot bocsátottak rendelkezésére. Édesapám, Hlrschler Dezső elhunyt. Temetése vasárnap, f. hó 27-én délelőtt fél 11 órakor lesz a cinteremből. Hornyai Tiborné. A rádió műsora . 5 X Dr GAAI, GYULA újszenttvám lakost a Szegedi Megyei Bíróság közellátás érdekét veszélyeztető bűntett miatt 8 hónapi börtönbüntetésre Ítélje. SZOMBAT 1952. JANUAR 26. KOSSUTH-RADIO Zenés reggel. 5.30 Hirek. 5.40 Hangemezek. 6 Falurádió. 6.30 Dalok 6.43 lllrek 7 Könnyű zene 7.45 Lapszemle 8.05 Hanglemezek. 11.30 Regénvrészlet. 12.30 Népi zenekar. 13 15 Szimfónikus zene 14.15 Nép zene 1430 Illa E.-enburg írása. 14 óra 50 Ajándékműsor. 15.30 A Tár. sadalml Szemle Január havi számának Ismermer.eiése. 15.45 A'lami vállalatok hírei. 15.50 Könyv, muzsika. sz nház 16.10 Szovjet napok — szovjet emberek. 16.30 Tánczene. 17 óra 10 Szovjet zenekari muzsika'. 17 óra 50 Falurádió. 18.25 Dankó-dalok 19 Egy falu — egy nóta. 20.40 A begyültésl verseny hírei 20.45 Ajándékműsor. 21.30 Szegedi írók o: rádióban. 22.25 Tánc éjfélig. PETOFI-RAOlO 6 Reggeli hangverseny. 7.05 Liszt műveiből. 8.05 Operettrészletek 8.40 Szovjet népek dalat. 9.45 Görög gyermekek műsora 10.10 Prágai ka. mars-együttes hangversenye. 10.50 R szle.ck az Elvarazsolt kastély és Hal ka című operákból. 15 Ifjúsági k rusokbóí 15 40 E'beszélés. 16 Előadás. 16 35 Ipari szaktanfolyam. 16 óra 50 Sziv küldi szívnek 17.10 Tanuljunk énekszóra oroszul! 17.40 Magyar da'ok. 18.15 Ba'lakirev: Nyitány három orosz dalra, 18.40 Tánczene. 19.30 Mindenki operája. Mozart: Szók etés a szerájból 21 30 Könnyű zene. 22.30 Népszerű dallamok. DÉLMAGYAROHSZAO Do'lttkof naDltap. Felelőt szerit esttó ét klódéi ZOMBOR1 JÁNOS Szerkeszti: a szerkesz Mbliottsdg Szerkesztéség: Szeged lenln-li. 11, , Telefoni 35-35 és 40-80. — Éjttzakai szerkesztőség telefon este 6 Ml 34-38. Ktadóhivatd: Szeged tenin-e. a* lelejon: 31-14 és 35-00Pélmagyaz-pszág Nyomdo, Szeged íjj*tó» *Uft«: Prltjtle Séndae _