Délmagyarország, 1952. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1952-01-29 / 23. szám
4 KEDD, 1952. JANUÁR 29. A Szabad Nép 10. évfordulójának ünnepségei a Magyar Sajtó Napján Február 1-én. pénteken este hét órakor a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és a Budapesti l'r.rtbizottság a Szabad Nép megj'öenésőnek 10. évfordulója alkalmából díszünnepséget rendez a buí'ipesti Városi Színházban. Az üni.epi beszédet Horváth Márton, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai llizottságának tagja mondja. Az ünnepségen felszólalnak a külföldi t 'itvérpártok központi lapjainak 1 iildöttei is. A műsor keretében az \llami Operaház zeniekara, az áltemi népi együttes, a Vasas közrnnti művészegyüttes népi énekInra, valamint Népköztársaságunk több neves művésze fellép. A Szabad Nép megjelenésének 10. évfordulóját megünneplik a Magyar Sajtó Napján az ország különböző részein is: a Rákosi Mátyás Müvekben. Sztálinvárosban, Diósgyőrött, ózdon, Győrött, Salgótarjánban, Karcagon és Turkevén lesznek ünnepségek központi előadóval. Ezeken is felszólalnak a külföldi íeslvérpártok központi lapjainak küldöttei. Február 1-én délelőtt 11 órakor a Szabad Nép székházának földszinti csarnokában leleplezik a Szabad Nép első szerkesztője, a mártírhalált halt Rózsa Ferenc emléktábláját- Az ünnepi beszédet Kiss Károly, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tag. ja mondja. Eredményes munkát végzett Szegeden az országos orvostudományi oktatási konferencia Vasárnapi lapunkban beszámoltunk a Szegeden megtartott országú* orvostudományi okialási konferencia első részéről. A konferencia további részében dr. Gegesi Kiss l'ál egyetemi tanúr, a Budapesti Orvostudományi Egyetem dékánja, az l.-cS számú gyermekklinika profesz•./ora tartól': értékes előadást „A gyakorlati oktatás módszertana" címmel. V hallgatókkal való egyéni fogt.iikozásról beszélt dr. Pataki István, a budapesti Gyógyszertani Intézet • i.jra. Hangsúlyozta, hogy a n<evo' mok alapos szakmai felkészültségvei, szakmai biztonsággal kell rcn. ili'keznie. Mindkét előadáshoz sokan szólt k hozzá. A hozzászólások után Simon Lnles elvlárs, az egészségügyi miniszter első helyettese felszólalásában hangsúlyozta, hogy a professzorok legszebb és legfontosabb feladata olyan új értelmiség kialakítása, amely feltétlen hűséggel van a párt iránt, szereti hazáját és felszaba. dilónka'i, a nagy Szovjetuniót. Rámutatott ezután beszédében arra, hogy a minisztériumnak állandóan figyelemmel kell kísérnie a dékánok munkájút, a dékánok pedig kísérjéfk figyelemmel intézményük professzorainak és dolgozóinak munkáját. Fcité'rlenül szükséges, hogy a vezető magatartása mindig példamulató legyen az intézmény minden dolgozója számára. Végül e konferencia résztvevői határozati javaslatot fogadtok el az oktatási munka megjavításáról, amely m'éginkább hozzájárul a kon. ferencia eredményes munkájából fakadó további sikerekhez. Alsóváros jár még mindig élen a begyűjtésben A városrészek közötti begyűjtési eredményekben még mindig Alsóváros vezet. A töhbi városrészek szégyenteljesen lemaradtak a begyüjés teljesítésében. Alsóvároson ku. koricából 147, burgonyából 112, baromfiból 104, tojásból 105 százalék a begyűjtés eredménye. A má•odik helyet Újszeged érte el, ahol kukoricából 113. burgonyából 74, baromfiból 113, tojásból 101 százalékra teljesítették begyűjtési kötelezettségüket o dolgozó parasztok. Móravárosban kukoricából 121, bur. monyából 108. baromfiból 84, tojáshói" 93 százalékot értek el. Belvárosban 141 százalék a kukorica, 101 M burgonya, 83 a baromfi és 93 szá. zalék o lojásbegyiiji'és eredménye. SzentmIhá 1 yleleken kukoricából 128, burgonyából 102, baromfiból 97, to. jósból 99 százalékra teljesítették begyűjtési kötelezettségüket a dolgozó parasztok. Felsővároson kukoricából 130, burgonyából 97, baromfiból 99, tojásból 94 százalék az eredmény. Utolsó helyre Rókus került, ahol kukoricából 122, burgonyából 86, baromfiból 98, tojásból 80 százalékot értek el a begyűjtésben. A szegedi dolgozó parasztok között még mindig akadnak, akik n©m tettek elegei 100 százalékig begyűjtési kötelezettségűiknek. Pedig a lemaradók különösen példát vehetnek azoktól a dolgozó parasztoktól, alkik már 1952. évi januári, vagy első negyedévi begyűjtési kötelezettségüknek is eleget tet'iclk. A Szegedi Cipőgyár dolgozói eddigi eredményeiket túlszárnyalva harcolnak negyedévi tervük teljesítéséért (Tudósítónktól) A Szegedi Cipőgyár dolgozói nagy lendülettel kezdtek hozzá első negyedévi terítik teljesítéséhez. Az utóbbi időién a cipőgyárban 21 brigád alault. amelyeknek tagjai január 11t">l 20.-ig eddigi három hónapos .•'ilagteijesitményüket jóval túlszáriyu'va kimagasló eredményt értek rí Az .,500-as brigád", 144-rő! 173 a „Penőfi brigád'' 98-ról 124.8. ez ..Ifjúgárda" 137-ről 162-4, a ..Béke útja brigád" 96-ról 119.6, az • Április 4 brigád" 109-ről 129, az MNDSz brigád" 138-ról 148.1, az Flóré brigád'' 125-ről 142.4, a lléke brigád" 110-ről 126.3, a „Me. helka brigád" 115-ről 129, Kocsis Eszter 120-ról 133.8, a „Komszomol brigád" 140-röl 153.6, a „Hámán Kató brigád" 150-ről 162.2, a „Haladás brigád" 100-ról 112.2, a „Szabadság brigád" 100-ról 111.8, az „összetartás brigád" 113-ról 124.8. a „Zója brigád" 110-ről 121.2, a „Vörös Október brigád" 90-ről 100, az Oleg Kosevoj brigád" 110-rőt 119, a Fáklya brigád" 120ról 128.5, az „Alkotmány brigád" 134-ről 189, a „Vörös Csillag brigád" tagjai pedig 94 százalékról 95.5 százalékra emelték teljesítményeiket. Vágvölgyi János » Parthirek Felhívjuk pártbizottságaink figyelmét, hogy „A Szovjetunió Kommunisla (bolsevik) Pártjának története" káderképző tanfolyam felsőfokú hallgatóinak konferen. cláit február 3-án, vasárnap dél. elöfl 9 <Jrára szervezzékA középfokú hallgatók számára pedig a konferenciákat az ezt követő vasárnap, február 10-én tartsák meg. Egyben tájékoztatjuk „A Szovjelunló Kommunista (bolsevik) Pártjának története" anyagát tanuló elvtársakat a IV. téma feldolgozásának módjáról: a IV. téma II hetes. Az első konferencián «z első 3 heil anyagot, a második konferencián a 4, 5, 6, 7, és 8. heti anyagot, a harmadik konferencián pedig a 9, 10. és 11, heti anyagot keli feldolgozni. MB agit. prop. osztály NAPIREND KEDD. 1952. JANUAR 29. MOZI Szaba.Jsáq: 6 és 3: Győzelmes visz. szalérés (Január 30 lg). Vörös Csillag: 6 cs 8: Cím nélkül lávozoit (Január 30.ig). Fákiya: fi és 8: Három klvánsáq (Január ól-ig). SZÍNHÁZ Este ! óra: Havasi kürt. Shakesveare bériét (8). • MUZEUM Fejlődéstörténeti, tipwnűvésietl és népi cserepesség kiállítás: délelőtt 9 órától délután 3.tg. szombat é9 vasárnap délelőtt 9 tői l.tg. KÖNYVTAR Egyetemi: Délelőtt 10 őrátől este 9 óráig (Könyvkölcsőnzés: 12-tői 6.1g) Somogyi: Köznapokon délelőtt 10 órától cfélután 5 lg. IDOJARASJELENTÉS Várható időjárás kedd estig: Erős északi szél, 'elhöátvsnulások, több. •elé nivazás. esetleg havaseső, a hő. mérsfiKlet k ssá csökken. Várható hőmérsékleti értékek az r.rszág területére kedd reggel mínusz 5 "ninusz 2 dé.ben minusz 2, plusz 1 fok között. A FOTÉS ALAPJAUL SZOLGÁLD NAPI KOZÉPHÖMÉRSÉKLET ja-iutr 29 én, kedden a várható r.api Középhőmérséklet az ország egész területén négy celsius fok alatt lesz. Területi szabadfogású birkózóba jnottságok Vasá-iap nagy érdeklődés mellett l onyoi '.o1:. k le Szegeden a délterülcti egyenl szabadfogású birkózóba,!. n'iksá.'Gvni. Lepkesulv 1. Tábort (Sz. Honvéit: cgsúly 1. Uenkő (Sz. Hon< ed): fciie'ystl.y 1 Fodor (Sz. Honvéd); váltósúly 1. Bene (Sz Honvéd). I Takács (Sz. Honvéd): közép«ú.y 1. Szakács (Sz. Honvéd); könynyúsúv 1. Romsics (Kalocsai Hon. vé 1); f("'nehézsúly 1. Besze (Kiskunfélegyhésl Vasas). 2. Kurucz (Sz. Petőd); nehézsúly 1. Varga (Sz. Honved). Nagy küzdelem a motoros terepversenyen Vasárnap tartották meg nagy sárban. rendkívül nehéz terepen a megyei. egyéni és csapat terepmotoros bajnokságokat 33 Induló részvéteié. - el, melyből 24-en érkeztek be Eredmények: 100 kem 1. Fodor (Sz. Dózsa) 2.15. 2. Hódi (Körönd), 3. Fe. renczi (Sz. Lok.); 125: 1 Kovács (Sz. Dózsa) 1:46 35. 2. Tóth (Sz. Dózsa), 3. Faragó (Sz. Honvéd). A nap legjobb Idejét (1 óra 44 perc) Juhász 1 a Zalka Máté versenyzője futottat, de alaki hiba miatt lepontozták. 250-ess 1. Tóth (Sz. Honvéd) 2:37.55. 2. CsalU Zalka Máté); 350-es 1 Pócsvő.gyl (Sz. Honvéd). 2. Kuczori (Zalka Má. lő)- 500-as: 1 Tóth (Zalka Máté) 3 órát 30.15 perc. 2. Frank (Zalka Máté) 3. Szabó (Zalka Máté). Csapatban első: Sz Dózsa (Tóth, Kovács, Fodor. 2. Sz. Honvéd (Nohe'., Kollár. Kasza). Fölényesen győxütt a lengyel OkOlvlwó B-válogatoit a magyar együttes ellen Vasárnap este a Nemzetközi Sportcsarnokban a Lengyelország—Magyarország nemzelek közötti ökölvívó B) válogatottak mérkőzése Eredmények: légsúly Kasperczek (lengyel) pontozással győz Bednni (magyar) ellen, harmatsú'y Stefan'úk tiengyel) pontozással győz Fehér (ma. gyar) ellen: pehelysúly Drogos (len gvel) pontozással győz Sóolvom (magyar) ellen: kisváltósúly Juhász (magyar) pontozással győz Sadowsky (len gyei) ellen; könnyűsúly Kisfalvi (magvar) pontozással győz (M&'c-ochl) dt-ngyel) ellen: váltósúly KrewczkV (lengyel) pontozással győz Hollós (magyar) ollén; nagyváltósúly Diósleki (rnagyai) pontozással győz Pallnsky lengyel) ellen; középsúly Kruplnsky (lengyei) pontozással győz Kékl (ma. gyalr) ellen; félnehézsúly Glonka (len. gyei) pontozással győz Kovács (magyar) eben; nehézsúly Mandztk (lengyel) pontozzással győz Homolya (ma gyar) ellen. tíováes Pál n kardtíráshan első, Rerrieh a párbaltőrben második lett a Gandi nemxetköxl eicócersenyen Színes másoccal cu/attálc fel kuttúcteimüket a szeycdi nyomda- is paplupaU dolyozák Szombaton ünnepi műsor kereté1 eu avaiták fel a Délmagynrország Nyomda, a Nyomdaipari Egyesülés és a Dobozüzem újjáépített kultúrtermét. Többezer forintos költ- éggel színpadot épített ek és átfestő Hók. átalakították, az eddigi kulluriermet. A nyomda, kulturcso. porija és a DISZ fiata.ok lelkesen készültek erre az alkalomra- A műsor megtanulására kevés idő állt rendelkezésükre, mégis igen színes, változatos műsorral szórakoztatták a jelenlévőket. Priskin Sándor e.vtárs, a Délmagyarország Nyomda igazgatója :id(a át a dolgozóknak a' újjáépíptt ku'iturtermet. Bcne Gyula elvlárs. szakszervezeti titkár pedig a dolgozók nevében vette át. A műsorban Horváth Margit elv. társnő igen szépen szavalta el Tyihonov: „Komiszomol éneik" című verséi. Till Árpád Tyihonov: ,,Pohárköszöntő"-jét adta elő. A jelenlévő dolgozók nagy tapssal fogadták a két igen jő szavalatot. A ku'turcsoport tagjaj a „Speku László" cimű vidám jelenetben gúnyollák ki népi demokráciánk élősködőit, a spekulánsokat. Az énelckar tagjai csasztuskákkal, a tánccsoport szovjet és magyar népi táncokkai tette még színesebbé a műsort. A Délmagyarország Nyomda kulturcsoportja — amint a műsor is bizonyította — űj lendületlel kezdte meg munkáját s az újjáépített kulturterem lehetőséget ad majd arra, hogy minél virágzóbb kullurélet folyjék a szegedi nyom. dászok és papíripari dolgozók között is. HÍREK A. J. VISINSZKIJ elvtárs, a Szovjctjetunió külügyminisztere az ENSz közgyűlés 6. ül'esszalktán résztvevő szovje'i küldöttség vezetője január 26-án visszaérkezett Párizsból Mosz. kvába. PÉNTEKEN este Brüsszelben tüntetés zajlott le a koreai háború ellen. A rendőrség brutálisan megrohamozta a tüntetőket és többet kő. zülük letartóztatott. MINT a Reuter jelenti, Churclii 1 az Qecn . Mary fedélzetén hétfőn visszaérkezett Southamploniba. ÖTÉVES tervünk egészségügyi beruházásai során elkészült az oroszlányi bányatelep új rendelőintézete, amely naponta 400 beteg kezelésére alkalmas. A SZÉPTRODALMI Könyvkiadó a mngyM- klasszikusok sorozatúban ki adta Zr(nyl Miklós válogatott műveit A művet gazdag Jegyzet. ús sr.őláranyag egészíti kl. A SZOVJET kolhozparasztok seré nyen készülnek a tavaszi vetésre. A téli napokat a műtrágya előkészítésé, re és kihordására használják fel. Egy év alatt mintegy háromszáz m". Hó tonna műtrágyát hordanak kl » földekre. ytánd. Vasárnap a belgiumi Gandhin hatalmas közönség előtt került sor a nemze'.közt vlvóversenyre. A nyo.cas döntőbe lőrben Tüly Endre. párbajtőrben Rerrieh. kardban pedig mind az őt magyar versenyző bekerülő A tőrversonyt az olasz Spallino nverte. Tiliy Endre az ötödik helyre került. Párbajtőrben Rerrieh bekerült a négy legjobb közé. Az e'ső helyért a francia Müllerrel vívott hatalmas küzdelmet, amelyet a francia versenyző 0:7 arányban nyert meg. S ezzel a párbwjtűrversenyen a második Rerrieh. Magyarország—Lenqyelorszáq 12:8 A magyar válogatott ökölvívó csapat hatalmas küzdelem után 12:8 arányban gyözütt Posnanban a lengjél vá'ogalott csapat e'len-A magyar versenyzők közüi Erdei. Horváth, Far. kas. Budai. Papp és Plachy ponto. ! zassal győztek. Fazekas és Kárpáti pontozással vesztett, Kapocsit kiütötte lengye ellenfele. Nem cseréli fel pályaválasztó Joqát az Sz. Honvéd Az Sz. Honvéd vezetősége a szege, iii közönségre való tekintettel úgy döntött, hogy a Szegedre kisorsolt mérkőzéseket a pályája elkészülésóig a Szegedi Itokomotiv sportpályán Ját, sza le. Március folyamán Szegeden iatezák le a Bp. Bástya, a' Győri Varas és a Dorogi Bányász elleni mérkőzéseket is. Totóeredmények A Totő sportfogadási osztálya köz. 1|. hogy ezen a héten két darab 12 aláiaros szelvényt találtak, amelyek fejenként 21.160 forintot nyertek. 11 találatos szelvény 58 darab volt 860 forintos nyereménnyel. 10 találatot 869-en értek el, nye. remény fejenként 76 forint Ezek az eredmények tájékoztató Je legüek. Totóeredmenyek 2, x. i, 1. 1. 2. 1. 2. 2. 2, 2. t. RÁDIÓ MAI MŰSORA: KEDD. 1952. JANUAR 29. KOSSUTH.RADIO 5 Reggeli zene. 5.30 Hjrek. 5.40 Hanglemezek. 6 Falurádió. 6.20 Köny. m-ű zene 6.45 Hírek. 7 Hang'.eme, zene 7-45 üzemi do.gozók Jelentik. 8 óra 05 Szórakoztató zene. 11.30 Noi szemmel 11.50 Goldmarknylteny. 12 óra 30 Nép; demokráciák dalaiból. 13 15 Szörakoz'ató zene. 14-15 Dél. utáni hangverseny Strauss müveiből. 15.30 MAV énekkar. 15.50 Lengyel Zenei Hé'. 16.20 Könyvismertetés. 16 óra 40 Orosz nvelvlecke. 17.10 Határőrség HíradóJ:. 17.45 Termelési mradó 18 Előadás Csanalevröl. ls» Eev falu — egy nóta. 20.40 A be gyűjtési versenv hírei. 20.45 Poljuska. Rádlóoperctt közvetítése. 23.45 Tánczene. PETOFLRADlO 6 Szovlet ftlmda'ok. 6.35 HMlgleme. zek. 7 Részié ck Farkas Ferenc Má. Jusi fény című operettjéből. 8 Népek táncai. 8.30 Cseh zenekar; hangverseny 9.20 Néger népmese 9.40 Magvar gyermekdalok. 10.10 Előadás. 10 óra 25 Zongoraszámok. 10.40 Magyar zenekari muzsika. 11,10 Mozart-zene. 15 Szórakoztató muzsika. 15.45 Ku bal dalok, lt! Zenekari muzsika. 17 Népdalok a világ minden tájáról. 17 óra 55 Lengyel Zenei Hét. 18.40 Tánczene 19 Előadás Hermr.'nn Ottóról. 19.15 Sportnegyedóra 19-30 Szimfón;kus hangverseny. 21.30 Előadás. Schiller az operákban. 22.30 Orosz kamarazene. A kai d egyéni verseny döntőjében Kárpáti, Gerevich ellen 8:7. Kovács Rajcsányl ellen 8:4 arányban győ. zíkt Az utolsó mérkőzésen Kovács At Kárpáti vivőit egymással hatalmas küzdelmet. amelyben Kovács 8:7 aranyban szerezte meg a győzelmet s ezzel a kard egyéni verseny első •helyezettje lett. 2 Kárpáti. 3. Gere. yich, 4. Rajcsányl. A verseny szünetében Elek Ilona az angol bajnoknőt. Glon Haig.et 5:4 ahányban győzte le. A magyar csapat csütörtökön délben Indul vissza Prágába és Buda. pes re előreláthatólag szombaton reggel éi'keznek meg. . Ma úszóverseny Szegeden Ma este 7 órai kezdettel rendezi meg az Sz. Petőfi úszószakosztálya az 5 mérkőzésből álló téli úszó pont. verseny második fordulóját a Városi Fürdő uszodájában. A belépés díjtalan. SAKK Dr. Vajda Árpád rendőrezredes elv. társ. nemzetközi sakkmester 29_én, kedden délután fél 6 órai kezdettel a Dózsa SE kultúrhelylségében (Deák Fe-enc-u.. volt Baross) a XVIII. és XIX. szovjet bajnokság tanulságairól bírt érdekes előadást. Az előadás után dr Vajda elvtárs 25—30 részlvevővel zlmultánt Játszik. Kellő érdeklődés esetén az előadást 30-án. szerdán délután fél 6 órakor a Honvéd Tiszti Klubban (Aradl-u.) megismétlik a szimultánnal egvütt. A szimultánon résztvenni szándékozók sakk-készletet hozzanak magukkal. Kézilabda Szövetség vezetőség, választása A szegedi Kézilabda Társadalmi Fzövetség ma esle 6 órai kezdettel a VTSB hivatalos helyiségében tartja •vezetőségválasztó taggyűlését, melyen a vezetők, látékosok. valamint a Társadalmi Szövetség tagjai feltétlen jelenjenek meg. MSZT-HIREK Belváros IV. alapszervezet szerdán. 30-án fvite 7 óraikor MSZT gyűlést •art. MNDSZ.HIREK Ma délután 5 ówkor a kerületi ügyve tiö.t részére értekezletet tar'unk I ••'•ii.es megie enést kérünk Felhívás a területi békeblzottsáqofc titkáraihoz! Értesítjük a területi békeblzottságl titkárokat, hogy január 30-án. szer. dán délután féi o órakor titkári értekezletet tartunk a városi békelroda helyiségében, Horváth Mlhály-u. 3szám alatt. Kérjük az elvtársak fel. tétlen megjelenését BGRKABATJAT most festesse. Javít. íassa Csordás bőrruhakészllőnél. Szt •öiklós u. 7. SZOBABÚTORT kölcsönbe vennék Kalona.u. 5. I. 3. AKTATASIvAT keresek megvételre. < imeket ármegjelöléssel Szeged. Haj nal-u. 34. szám alá kérem, 6 drb KÁRPITOZOTT ebédlöszék. 1 drb ebédlőasztal, 2 drb gvalúpad eladó. SztáUn-krt 46. sz. III. em. 15. r-RITNER női varrógép és pultmérleg t'pdó. Csongrádl.sgt. 10/a. FELHAL ÖSZOBABUTOR daTabonként s e ado Kígvó-u. 2. fldszt. 6. HALÖ félháló. különböző bütordara. bok eladók Szentháromság-u. 15.. kapu a'ntt. •ZÖLÖOLTVANYOK. lugasgyüjtemenyek beszerezhetők Fülöp Jánosna , '•'.tarkáz 107. SEGÉDAGRONÓMUST keres Szöged, környéki állami gazdaság. Hosszabb szakmai és adminisztratív gyakor, lattal rendelkező dolgozók ajánlatot kéri részletes életlelrással a Levolényl Állami Gazdaság. Mindszent Csongrád megye. GYORS, és gépírót felveszünk kellő gyakorlattal és adminisztrációs munkában vaő jártassággal. Levelényi Al'ami Gazdaság Mindszent. Csongrád megye. EGY szoba'-konvhás. fásknmrás lakást azonnal átadom térítéssé.. Zákány.u. T2. szám. ClPöSTOPPOLD cép. villany ventillátor. 10 kg gvanta autómágnes el adó. Mikszáth Kálmán-u. 26 BEJÁRÓNŐT felveszek. Polgár.u. 24 . t. em. 3. Búrmilyen használt bútort vásárol a RúiorérfékesíYő VálPalat '"étéi. eladás, cs.:re; rdeklűdés, címek beüidése: Szeged, Baj. -sy Zs -u. 19, Butorérbesíiö Vállalat 3. sz fióküzlete Tel.: 31.62 HÁROMSZOBÁS (szegedi) modern la kásomat elcserélném hasonló, vaqy kettészobás budapestivel. „Gáz" Jeli. gére a kiadóba ELADÓ egy 10 hónapos malac. Erd.: 'zéchcnyl-tér 6. Házfelügyelő. FEJŐS Pál névre szóló igazolványok elvesztek. A becsületes megtaláló Jutalom ellenében adja le a kiadóhivatalba ELADÓ háromsebességes, 100-as DíCV. Vásdrhelyi-sgt. 9 JOHANGU. feles hegedűt veszek. Cím a kiadóban. FELVESZÜNK lópatkoló és kocsikovürs szakmunkásokat, kocsisokat és lóápolckat- Jelentkezés Budapest. V.. Marx-tér 7. ELCSERÉLNÉM szegedi belvárosi há romszobás. összkomfortos lakásom noomezuvasarneiy: nasonioeri. cím „ kiadóba. A Villamosvasút értas'ti az érdekelt dolgozókat és tanulókat, hogy a Városi Tanács VB határozata alapján febiuár 1-től kezdődőleg csak havi bérletjegyeket adnak ki. A bérletjegyek ára változatlan marad. A havi bérleijegyek mindég a kövelkező hónap 3. napjáig érvényesek. Igazgatóság, DÉLMAGYABORSZAG po'IHlcat napilap. Falaiét Markaidé él klódéi ZOMBOR! JÁNOS StaHcatzái a narkaM*6bicoffiég Szorkoszréség: Szagod, lanin-u. 11. találón. 15-35 é> 40-80. — fjtizakai warkoMtízég tolofon az la Alél 34-38. Kiadóhivatal: Szagod tontn-u. é. Iolajon: 31-té éi 35-00. OélmagyaOzzég Nyomda, Szagod. Folotós aaza'i: Pri.Ha Séndoz