Délmagyarország, 1951. november (7. évfolyam, 255-279. szám)
1951-11-16 / 267. szám
4 PÉNTEK, 1951. NOVEMBER 18. Sztálingrád Komszomol tagjai remlszcres segítséget nyújtanak • gorodisenkni erdó'védö állomásnak a városuk határában lévő erdősáv felnevelésében. A Komszomnl-tagok azt a feladatot tűzték ki maguk elé, hogy erdőültetési tervüket három és fél év a|a|t végzik el. A képen Tatjana Birjukova, Vera Sljapkm», Elja Koptyeva és Ralsza Kovaljova komszoniolistákal láthatjuk a fiaial facsemetéknél. ElÖRE IF3USAG Még fokozottabban harcoljon a tanulmányi fegyelem megszilárdításáért a Kertészeti Technikum DISZ szervezete A Szegedi Kertészeti Technikum munkájában mind tanulmányi, mind fegyelmi téren komoly javulás mutatkozott az elmúlt /letekben. Különösen ha Összehasonlítjuk az elmúlt év munkáját a mostanival. Az elmúlt évben hiba volt az, hogy a kollégium és az iskola között nem voll meg a szoros kaposolait, s ez a tanulmányi és a mozgalmi munkát akadályozta. Ez a helyzet a Párt gondoskodása az iskola nevelőinek a DlSZ-szervezet munkájának eredményeként jelentős mértékben megjavult. Az idén egyszerre két évfolyam hagyja el az iskolát. A tanulók mini jó mezőgazdaság' szakemberek bekapcsolódnak majd ötéves tervünk sikeréért folytatott munkába. Különösen örülünk annak, hogy a negyedik évfolyam hallgatói, akik az elmúlt évben nem kapcsolódtak be megfelelően a mozgalmi munkába, az idén különösen 6zép példát mulatnak az elvtársi segítségnyújtásban. Ki kell emelnünk Bereznal László elvtársat, aki főleg a szaktárgyak' tanulása terén nyújt segítséget társainak. A Kertészeti Technikum fiataljai azonban nemcsak az elméleti oktatásból, hanem a gyakorlati munkából is szépen kiveszik részüket. A harmadik évfolyamon Gyöngyösi és Kubala elvtársak 290 százalékos, Fazekas és Tanács elvtársak pedig 240 százalékos átlagteljesítményt értek el. Hiányos a foglalkozás a II. évfolyam vidékről bejáró tanulóival. Abos, Magyar. Sultéti és Szűcs elvtársak úgy tudnák tanulmányi eredményeiket megjavítani, ha rendszeresem igénybevennék a tanulószobát. Az iskola DISZ-szervezetének és titkárának fokozottabb gondot kel', a jövőben fordítani a bejáró tanulók tanulmányi előmenetele megjavítására. A II. évfolyamon és még más osztályokban is kotnolv javítanivalók vannak a tanulmányi és a fegyelmi munka terén. Az iskolai DISZ-szervezet, a tanulópárok, szakkörök munkábaállifásával igyekezzék segítséget nyújtani az iskola nevelőtestületének. A tanulmányi, agitációs és a szervezési munka fokozottabb megjavításával készüljenek az új DISZ tagsági I könyveket kiosztó ünnepi taggyü' lésre. * Párthirek Értesítjük a Sztálin elvtárs életrajzát tanulmányozó középkáder egyéni tanulóinkat, hogy a 2 számú anyag megérkezett, átvehető minden n«p délelőtt 10-től este 8Ig a Pártoktatás Házában. Agit. prop. osztály. Értesítjük a középfokú és az alap. ismereti tanulókörvezető elvtársakat, hogy a következő propaganda szemináriumot november 21.in tartjuk. Agit. prop. osztály. A felsőfokú káderképzö tanfolyam politikai gazdaságtan szakon tanuló hallgatók részére az útmutató megérkezett. Átvehető a Pártoki atás Házában. Értesítjük a középfokú politikai iskola vezető és ellenőr elvtársakat. hogy részükre november 21én délután 5 órakor propaganda szemináriumot tartunk A özocia. lista iparosítás című 2. heti anyagából. Aki még. az útmutatót nem vette át, a Párloktaiás Házában átveheti. A prop. iskola a Radnóti iskolában van. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. Értesítjük az alapfokú politikai iskola vezető és ellenőr elvtársakat, hogy részükre november 21-én délután 5 órakor propaganda szemináriumot tartunk az Iparostanuló iskolában. Kérjük az eivtársak pontos megjelenésétÉrtesítjük az alapismereti tanuló, kör vezető elvtársakat, hogy ré. szűkre november 21-én délután 5 órakor propaganda szemináriumot tartunk a Pártokiatás Házában. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. Értesítjük a Sztálin életrajza szakon tanuló elvtársakat, hogy részükre a következő konferencia november 26-án, hétfőn lesz. Értesítjük a Bolsevik Párt törté, nete felső- és középkáder tanuló elvtársakat, hogy az útmutatók megérkeztek, a Pártoktatás Házában át lehet venni. Agit. Prop. Osztály. Aláírták Belgrádban az a meri kai-jugoszláv katonai „segély egyezményt" New-York. Szerdán Tito é,s George Allén, az USA belgrádi nagykövete aláirta az amerikai-jugo6zláv katonai ,6egély egyezmény "-t. amely szerint Jugoszlávia fegyvereket kan az USA-tól. A londoni rádió jelentésében megállaptíja, hogy a jugoszláv kormány az egyezmény értelmében hozzájárult ahhoz hogy amerikai katonai megbízottak állomásozzanak Jugoszláviában, A megbízottak ellenőrzik az amerikai fegyverek felhasználását és irányítják a jugoszláv hadsereg kiképzését. A fegyverszüneti albizottság keddi ülése Peking. Az Uj-K'na Hírügynökség keszoni jelentése beszámol arról, hogy a fegyveisziineli albizottság keddi ülésén a koreaikínai küldöttek rámutatlak, hogy a szembenálló fél november 11-i javaslata, amellyel a katonai demarkációs vonal és a demilitarizált övezet megállapításának kérdéséi a fegyverszüneti egyszméuy aláíráhúzni, határozottan 6értú a napirend teljesen Konkrét második pontját. Küldötteink javasolták, 'aogy az albizottság haladéktalanul fogadia el a megbízottaink által november 10-én előterjesztett javaslatot, hogy a küldöttségek áttérhessenek a napirend harmadik pontjának 6át megelőző időszakig akarja el- megtárgyalására. Sz. Petőfi—H. Dózsa mérkőzés vasárnap Szegeden Az Újszegedi Sz. Petőfi pályán va sárnap délelőtt fél 11 órai kezdettel az Sz. Petőfi barátságos labdarugó mérkőzést játszik a ltódmezövásár helyt Dózsával. Utána fél X órakor a két egyesület ifjúsági csapatai mérkőznek. Az Sz. Petőfi II. vasárnap Vásárhelyen ünnepélyes pályaavató alkalmával Játszik barátságos mérkőzést a Hódmezővásárhelyi Építőkkel. A sakksport népszerűsítése és tömegsporttá fejlesztése Ha jól imjálíljuk el a* elméleti és a gyakorlati anyagot, nem érhet bennünket meglepetés Pobtikai órára gyűltek össze a fiatalok a Szabadságharcos Szövetség székházában. Figyelmesen hallgatják az oktató bajlár6 szavait. A torna fontosságáról betzél. Aiz ejtőernyős ugrást ismerteti, elmondja, milyen érzés kiugrani a repülőből, milyen felkészültségeket kíván az ugjais. Adamik Tibornak már két ejtőernyős ugrása van. Mosolyogva mondja el a jelenlévőknek, hogy elsöízben 5 i6 félt egy kicsit. De leküzdötte félelmét és igen szép eredményt ért el az ejtőernyős ugrás terén. Nővé László bajtárs a vasöntöde dolgozója. Neki is két ugrása van. Ö arról beszél, milyen fontoa az előkészítő torna. Gyenge lábbal, gyenge hasizmokkal nem lehet ugrani. — Ha a kiképzésen jól elsajátítjuk mind az elméleti, mind a gyakorlati anyagot, akkor semmi meglepetés nem érhet bennünket — mondja Nóvé László. Markotányí János ipari tanuló ügyesen végzi a gyakorlatokat. Neki az a hozzászólása, hogy csak a gyakorlatok tökéletes elsajátításával válhat jó ejtőernyős a fiatalokból. A Szabadságharcos Szövetség ejtőernyős körei jó munkát végeznek. A jó kollektív szellem kialakításával harcos, a béke megvédésére kész fiatalokat nevelnek. Az oktatásban résztvevő fiatalok legnagyobb része iparos tanuló, vagy diák. üzemi és egyetemi DISZszervezeteinknek fokozott mértékben kell tudatosítaniofc a fiatalokban a Szabadságharcos kiképzés jelentőségét, hogy minél több fiatal ismerkedjék meg azokkal a fontos dolgokkal, amit mi itt valamennyien tanulunk. Nagyvári László. Kultúrműsor Domaszéken a begyűjtés élenjárói tiszteletére A begyűjtés élenjáróinak tiszteletére vasárnap széleskörű kultúrnapot rendeznek Feketeszél és Domaszék dolgozó parasztjai számára. Szegedről már vasárnap délelőtt kimegy a Szegedi Kender zenekara és a KISOS7. kultúrcroportja. Délelőtt terzenével köszöntik a hazafias kötelességüket becsülettel teljesítő 6öt túlteljesítő dolgozó parasztokat, délután 3 órai kezdettel pedig a Rákóczi-lszcsben rendeznek igen szépnek ígérkező kultúrműsort. Az előadáson minden dolgozó díjtalanul részlvehet. NAPIREND PÉNTEK 1951. NOVEMBER 16. MOZI Szabadság mozi: fi, 8- Vidám szü ret (november 18 ig) artista műsor ra|. Vörös Csillag mozi: 4, 6. 8: Külö nös házasság (november 2l-ig). Fáklya mozi: 5 órától folytatólago san: Békénk örei. — Ladoqa tó. — Venezianov festőiskola. — M H. K. — Kopln. SZÍNHÁZ Este 7 óra: Viharos alkonyat Mo. liere bérlet (3). TAJ SZIN HÁZ Este fél 8 óra: Szibériai rapszódia. (Makó). A múzeum nyitva keddtől péntekig délelőtt 9-től délután 3-ig, szombat és vasárnap délelőtt 9-től 1-tg. Az Egyetemi-könyvtár olvasóterme nyitva: délelőtt 10 órától, este 9 óráig. Könyvkölcsönzés 12-től 8-lg. A Somogyi-könyvtár nyitva közna pókon délelőtt 10 órától délután 5 óráig. v IDÖJARASJELENTÉS. Várható Idő. járás péntek estig: Kevesebb eső. Időnként élénkebb északnyuqati, északi szél. A hőmérséklet főleg a Dunántúlon kissé csökken. Várható hőmérsékleti értékek az orszáa te rületére: Péntek reqqel nyuqaton 3— 6, keleten 5—8. délben nyugaton 9— ÍZ, keleten 12—15 fok között. A sakksport tömegsporttá fellesz tése érdekében országos férfi és női egyént sakkba Inokságokat írtak ki. A bajnokságokon keresztút teremtik meg az egyént versenyzők tömegalapját, amellyel eddig a Magvar Sakksport kevés száza'ékban rendel, kezett- Az egyéni versenyzésnek legszélesebb alapokra történő klszélesí tésével. valamenny! sportszervnek el kell érni azt. hogy minősített versenyzőinek számát megsokszorozva tellésitse 1952. évi snortfetlesztést tervét. A bajnokság kttrása által le. hetővé válik, hogv minél több női sakkozót neve'lenek ki hogv valamennyi megvéhen megteremtsék a nőt sakkozás alapját. A szegedi kosarasok küzdelmei az orszáqos középdöntőben Mint Ismeretes, szombaton délután és vasárnap a rókusl tornacsarnok ban országos kosárlabda közéndön. tő mérkőzéseltet bonvo'ttanak le fő városi és vldékt csapatok között A szegedi kosárlabdázók vidéken küzdenek. Az Sz. Postás férfi esaoata Diósgyőrben, az Sz. Honvéd férfi és az Sz. Postás nőt csapata pedig Pé esett vesz részt az országos kosár, labda középdöntő küzdelmeiben. Röplabda A szegedi éremmérkőzé.sek férfi csoportiának döntőiét a Szegedi Hon. véd nverte 3:1 arányban a Szegedi léndü'et ellen. A sportkörök egyéni sakkbatnok ságal november 2.töl november 23-ig tartanak. A tárást, városi férfi és nőt batnokságok december 7 tőt 28 lg tartanak- 1952 januárjában kerül sor a megyei bajnokságokra. februárban az országos selejtezőkre áprilisban az országos középdöntőkre, a döntőket 1952 őszén tartják meg. Az Iskolák sakkversenyelt a sportkörök versenvet vei egyidőben rendezik meg. A Já ráfit és városi bajnokságokra a ne. vezéseket november 30-ig kell be küldeni az illetékes TSB címre. A KOSSUTH-RADTÖ november 18-án, vasárnap 15 órakor helyszint köz vetítést ad a Magyarország—Finn. ország nemzetek közötti válogatott labdarugó mérkőzésről. Ugyancsak a Kossuth-rádtó 21.20_kor he'ysztnl közvetítésben számolt be a Magvar ország—Német Demokratikus Köztár. snság nemzetek közötti válogatott ökölvívó mérkőzésről. Vasárnap megkezdődnek a megyei ökölvívó küzdelmek Vasárnap tndul meg a megyei ökölvívó csapatbalnokság. Az I. for dnlóban n Szegedi Ktntzsl Makón, a Makót Tzikomotlvval mérkőzik. A Szegedi Honvéd szabadnapos. Az Sz. Dózsa és Sz. Lok nem neveztek be. fi szegedi Ksmzeti Színház igazoafMgának közleménye bérlői részére Többször fordulnak kérdéssel a színház igazgatóságához a bérlök, mi az oka annak, hoay már három bérletrészietet lefizettek, ami fi elő adásra vonatkozik és eddig csak 4 darabot láttak. A szinház igazgatósága közli, hoqy az 1951 (52 es színiévadra 15 előadás, ra hirdetett bérletet. Ezt a 15 darabot 10 hónap alatt ke'l bemutat ni azaz szeptember 14 tői lúnius végéig. A premiereket arányosan kell elosz/tani, honv minden darabnak megfelelő próbalehetőséget adtunk és így biztosf,an' s;it fokozni tudtuk az előadások eddig elért nívóját. Tekintettel vagyunk arra is. hogy minden bérlet Időben megkap ja a darabet. étert körülbelül min den harmadik hétre jut egy bemu. tató Kilencedik hete Játszik a sztn. ház és eddig néqy darab került színre A bérlethirdetés ügy szólt. hocty a 15 darabra vonatkozó 35 százalék kedvezményű bérleti összeq 8 hónap alatt, tehát szontambertől áprilisig be7-árólao fizetendő lov a tel les bérleti öss-reo áorllls hóban klfize. tésre kerül de a bérlők méq májusban és júniusban Is lárnak szín házba. Ha az idő engedi, ezeket az előadásokat már szabadtéren tartjuk meg. Reméljük sikerült eloszlatnunk a félreértéseket a bérletekkel kapcso latban és bértőink továbbra Is b! zalommal és szeretettel járnak színházunkba! HAROMAJTOS garderobe szekrény, ágy. vitrin eladó. Zászló-utca 2. TÁLALTAK egy csórni kulcsot egy müfogsort. Igazolt tutatdonosat át vehetik a kiadóban. ELVESZETT egy barna pénztárca, pénzzel. Kérem a becsületes megtalálót. adja le a kiadóba. BÓRKABATJAT most festesse, tavit tassa Csordás bőrruhakésíttő mes. térnél. Szent Miklós utca 7. KÉTSZEMÉLYES dunna eladó. Tápéiutca 6. Mezeinél. ELCSERÉLNÉM kiskundorozsmai szép egyszoba, konyhás lakásomat szege dlért. Csongrádmegvel Ingatlanköz. vetítő Vállalat Szeged. PÁROS ágóprést, vtznvomásost ke i es megvételre a Papucsipart K. T. Sz. Attila-utca 11. A SZEGEDI Kendergyár 18—35 éves korig munkásnőket felvesz. Jelent kezes munkakönyv vagy házasság, tevét vagy születést anyakönyvi kl vonattal, GYERMEK játszókocsit vennék. Sztá lin-körút 33. II. 6. Hamamé. Mit szól hozzá? A 45-lk fogadási héten 12 találatra 7500 forintot, 11 találatra 342.50 forintot, 10 találatra 50 forintot fizet a TOTO ÉrdemestofézDi! VÁROSI TANACS HÍREI FELHÍVÁS Felhívom Szeged város lakosságát, hogy lakásváltoztatás esetén az út lakóhelyén illetékes házmegblzott út Ján jelentse be ú| lakcímét a Köz ellátási Jegyközpont kerületi kirendeltségnek. hogy a legközelebbi .jegyosztás alkalmával ételmlszerje. gyeit késedelem nélkül megkaphassa. Szegedi Jeqyközpont vezetője A DÉLMAGYARORSZAG összes elö fizetői, tehát a réqi előfizetők is és azok is, akik december hónapban lépnek az előfizetők táborába, meg. kapják a Délmaqyarorszáq szép ki vitelű falinaptárját díjtalanul. Tüzelőanyaq megbízottak értekezlete A Szegedi Tüzép Vállalat pénteken délután 2 órakor a vállalati, hivatalt tüzelőanyag megbízottak részé re értekezletet tart. Itt a további tüzelőanyag kiszolgálások zavartalanságát és a Visszaélést tehetőségek kiküszöbölésének módozatalt beszé. lik meg. A tárgysorozat rendkívüli fontosságára való tekintettel feltét lenül minden vállalat vagy hivatal tüzelőanyag felelősének megietené séré számít a Szegedi Tüzép Központ. Az értekezlet helye Vár.utca 4. DISZ.HIREK November 16-án este 6 órakor fisz szevont agit. prop. és oktatási értekezletet tartunk. Kértük nz ilzemt. terü'etl. egvetem! és középiskolai agit..prop. és oktatásfelelős elvtár. sak pontos megjelenését SZAKSZERVEZETI HÍREK Közatka'mnzottak Szakszervezetének Nyugdíjas Csoporttá értesíti taglalt, hogv a tüzelőanyagról szóló vitaivá nvalkat 1951. évi november hó J9-én Halnöczv (Korona).u 10. szám alatt átvehetik. Felhívás az üzemi és hivatali béke. bizottsáqok titkáralhozl November 16_én (péntek) délután fél 6 órai kezdettel a városi békeIroda helyiségében (Horváth Mihály, utca 3. szám) béketttkári értekez tetet tartunk. Kérjük a titkár munkatársak feltétlen és pontos meete. lenését. • • MSZT.HIREK Belváros I. MSZT szervezet 17 én szombaton este 6 órakor akttvaülést tart. minden aktfva és tömbfelelős pontos megjelenését elvártuk. Belváros I. területi béketitkárok 17-én szombaton este fi órakor fontos értekezletre te'en lenek meg Kos suth Latos sugárút 21. számú MSZT nelylségben. MNDSZ.HÍREK MNDSZ Alsóváros csoport pénteken délután 5 órakor természettudományt előadást tart. Belváros I. csoport pénteken fél 8 órakor nőnapot tart. Móraváros csoport pénteken 6 kor vezetőségválasztó taggyűlést tart. Kossuth Zsuzsa Fodor telep Utszeged Felsöváros. Petőfi 11. csoportok péntek délután 6 órai kezdettel nő napot tartanak. Belváros II aktivál részére 17-én, szombaton este 6 órakor Kossuth L sugárút 21. szám alatt fontos értekezletet tartunk. A rádió mai műsora PÉNTEK. 1951. NOVEMBER 16 KOSSUTH-R A Dl Ö 6.20 Népi demokráciák dalai. 7.05 Magyar kórusok. 8.05 Népzene. 11 óra 30 Előadás. 12.30 Hangverseny. 13.15 Népt zene. 14.10 Szórakoztató zene. 15 Úttörő híradó. 15.30 Részlet az Aida című operából. 15.50 Manvevics: Kantáta. 16.20 Utazás a föld' alatt. 16.40 Orosz nyelvlecke. 17.10 Muzsikáról — mindenkinek. 17 óra 40 „Rajta, fel iflúság.". 17.55 Tánczene. 18 Rádió Politikai Kör. 20 óra 45 Régi magvar da'lamok. 21 Rádiózenekar. 22.25 Népi zene. 23 óra 10 Operottzene. PETŐFI RADIft 6 Dalok a kolhozból. 7 Nénmüve |ést híradó. 8.15 Hangverseny — gyermekeknek. 9.20 If iús-# i hang Játék. 10.10 Mozart-zene. 10e<i0 Miasz. kovszkij.szonáta. 11 Óvodások mű sora. J 1.20 Delibe® táncaiból- 12. Népek dalai. 15.40 Magvar és szov. jet dalok. 16 Operett- és fl'mrészle tek. 17 Szív küldi szívnek. 17.40 If Júságl rádió. 18.40 Énekkar. 19, Egv falu — egy nóta. 19.15 Sportnegyed, óra. 19.30 A Svlesnyikov kórus énekel. 21.30 Részlet Volosin „Kuznyeckl föld" ctmü regényéből. 21.55 Tánczene. DÉLMAGYAROHSZAG po'itikai napilap. Feleié, szerkesztő ét Inadé: ZOMBORI FANOS Szerkeizti: a izerkeiz'ébliottzág Szeikeszréiég: Stéged. Lénin-u. 11, telefon 35-35 él 40-80. - Ejlitakai sterkenléség telelőn elte 8 tél 34-38 Kiadóhivatal: Szeged tenin-u. 6. lelefon: 3t-1é él 35-00. Délmagyarorszég Nyomda, Szeged. Feleiét vezeti: Ptiikle. Síkodat