Délmagyarország, 1951. november (7. évfolyam, 255-279. szám)
1951-11-28 / 277. szám
2 SZERDA, 1951. NOVEMBER 21Akik nem látják, hogy a váltó a szocializmus felé van átváltva Kiskundorozsmán, az Eszes.féle malomnál történt f. hó 26-án fléli egy óra tájban: egy anya rohant át gyermekével gz líltesten, hagy a Szeged felé induló villamosra felszálljon. Már el is érte a megállónál a villamost és meg kellett volna kerülnie, hogy felszállton, amikor a S6. számú kocsivezetőnő kiintett a kocsiból, hogy majd jön a másik, aztán rákapcsolt és elrobogott. Csak néztem a tovasságuldó villamost s kezem önkéntelenül görcsösen tapadt fegyverem tusanyakára. Odaát a megállónál pedig dideregve toporgott az otthagyott anya, takargatva gyermekét a fúvó széltől. Agyamban száguldlak a gondolatok: itt állunk a szocializmus bölcsőjénél, ki-ki saját erejéhez mérten hordja a „szalmaszálacskákat" n nagy építményhez. Nekem az julott az építő munkából, hogy védjem dolgozó népünk vagyonát a kártevőktől. A túloldalon didergő asz. szonynak pedig az, hogy valahol, valamelyik szegcdi gyárban tegijen elegei építő kötelességének, amig gyermeke a jól fülölt napközi otthonban játszadozik szerető gondosság mellett. Igen, nagyon sok szorgos kézre van szükség, ezért vezették ki a villamoshálózatot Kiskundorozsmára. És hányszor nézem őket elérzékenyedve, amikor munkába mennek. Így a gyári műszakok kezdeteikor megindul a forgalom, ki kerékpáron, ki villamoson. Milyen jó hallani őket, amikor elért teljesítményszázalékaikról beszélgetnek. Ez a sok kéz mennyi munkát végez naponta és sokkal nehezebb körülmények között, mint re városi dolgozók. Nekik már fel kell kelniök reggel fél 5 előtt és akkor is épp, hogy beérnek 6 órára. Ugyanúgy annyival későbben érkeznek haza, ahol várja őket a házi munka. De bármennyi is legyen a nehézség, dolgoznia kell mindenkinek, hiszen ma minden ettől függ, ettől függ a béke, vagy háború, etlől függ a jólét, vagy nyomor és ettől függ, hogy egy boldog jövő következzen be, vagy visszatérjen a mult. A múltban biztos tetszett volna a csendőrnek, hogy a villamos otthagyott faképnél egy anyát gyermekével, jót röhögött volna rajta: úgy kell neki, miért nem tanul pontosságot. De kinek kell ez az átkozott mult? Olyan az most, mint egy szörnyű, rossz álom. És a 36-os villamos kocsivozetönője úgylátszik még nem ébredt fel, nem látja, hogy cselekedetével mennyit ártott, nem veszi észre, hogy a váltó a szocializmus felé van átváltva. Nem látja a Párt szerető gondossáepl. Nézzen körül Sok-sok szociális juttatás az üzemekben, azonkívül a nyugdíjrendelet és ki tudná valamennyit felsorolni. Tömérdek a terv. nivaló, amit meg kell oldania ezer nehézség közepette, biztosítani az építő munkát, a békét. I Ha van nehézség a Villamosvasútnál, oldják meg a nehézségeket. Gondoljanak arra, hogy a gyári műszakok kezdete előtt egy fél órával és utána egy fél óráig állítsanak be egy közbeeső kocsijáratot! Tanítsák, neveljék dolgozóikai népünk megbecsülésére, mert ttakis igy, egymást megértve, megbecsülve jutunk előbbre! Tápai Sándor rendőrtörzsőrmesler, kiskundorozsmai rendőrörs. Vigyáz kerékpárodra, gyermeked kocsijára, takarítja munkahelyedet, lakásodat a SZH1SZV A szocializmust építő nópgazda. (águnkban számtalan új kisebb és nagyobb vállalat szolgálja a dolgozó náp érdekeit. A sok új vállalat egyike a Szegedi Helypénzszedő, Takarító és Szolgáltató Vállalat, amelynek szék. helye a Széchenyi.tér 11 szám alatt van, Miaut a neve is bizonyítja, a dolgozók különböző hatósági szol. gát tatásainak lebonyolítását végzi. Igy kezeli a piaci helypénzeket, végzi a hatósági mérlegeltetést, ngyanakkor a város különböző pontjain kerékpárőrző szolgálatot tart. Most november elsejém hatáskörébe vonta a lakás és irodatakaritási, valamint az üzletek é9 telep, helyek éjjeli őrzését is. A piaci helypénzszedést a mult. ban egy kisebb hadseregnek meg. felelő személyzettel végeztette el az akkori javadalmazási hivaiat. Természetesen a nagy személyzet fizetése a dolgozók zsebéből kerü't elő. Most az egész helypénzszedést a múlthoz viszonyítva tizednyi személyzettel végzi el a Vállalat és közel félesztcmdős működése alati egyetlen kifogás vagy panasz sem érkezett ellene. A kerékpárőrzési szolgálattal is a dolgozók életét igyekszenek meg-| könnyíteni a Vállalat dolgozói. A város hét pontján egyenruhás kerékpárőrök vigyáznak a dolgozó nép legolcsóbb közlekedési eszkö. zéra. Ugyanakkor az SZTK előtt őrzik a gyermekkocsikat ia teljesen díjtalanul. A vállalathoz nemrégiben csatolt takarító részlegnek külön takarító brigádjai vannak, akik a munka be. fejezése után, vagy megkezdése előtt megjelennek a takarításra átadott helyiségben és gyors pontos munkájukkal ragyogó tisztára varázsolják azt. A takarítóbrigádok a takarítás minden nemét elvégzik. A Szovjetunióban is vannak ilyen takarító vállalatok és a Szegedi Takarító Vállalat dolgozói nap mint n®p ta. nulmányozzák a Szovjetunióban bevárt módszereket. A szovjet módszerek felhasználásával most tervbevette a vállalat vezetősége, hogy bevezeti a dolgozók lakásainak mérsékelt áron való takarítását. A dol. gozó mielőtt munkába menne. át. adja lakásának kulcsát a takarítással megbízott munkavállalónak — aki felelős mindenért, ami a lakásban van — és mire munkájából hazatér. szépen kitakarított, akár be ia fűtött lakás várja. Szokori Imre a Helypénzszedő, Takarító és Szolgáltató Vállalat dolgozója }álsiUcíúU musoios esttel ünne^tték az éui leiv befejezését a Szegedi Kendeifaná dalgazói Ma kezdődik Szegeden a búzadara kiosztása Pénteken ertekezlet a háztömbkörzet bizalmiak számára Keddi lapunkban közöltük az Országos Közellátási Jegyközpont közleményét, hogy Budapesten és a kiemelt városokban — Így Szegeden ts — a terhes és szoptatós anyák, továbbá 3 6 éven aluli gyermekek részére búzadara kerül kiosztásra utalványok alapján. . Az OKJ szegedi kirendeltsége ezzel kapcsolatban közti, hogy Szegeden már ma, a szerdai napon megkez. dődlk az utalványok kiosztása, hogy az arra Igényjogosult dolgozók minél előbb kiválthassák a búzadarát. A kiosztások a következő helyeken történnek: A Eelvárosb„n az MSZT TII. helyiségében. a színházzal szerben. Ide tartoznak a körze'ek l.től 32 tg. IJlszepeden a DÉFOSZ helviségbcn Ide tartoznak a 94—100 körzetek. Pe'őfi-telennn 87 tő' 93 körzet, még. nedig 0. Pe'őfi. Ut Petőfi. Oncsa. Vályogvető-telén. Felsővárosi fekete fr.M<>k: a volt panok . tanyáján. MS7T helvi.séeben. Alsóvároson a Fíhdműves-uteat MSZT helyl=Arrhen 70 körzettől a 81. körzetig. Móraváro, son az MSZT II. Petőfi Sándor-sugárúti helyiségben: az 58. körzettől a 69. körzetig. Felsővároson az MSZT II. ben (Sál dor.utca Sarok) 33—44. körzetig Rókuson: MSZT II. helytségben (Kossuth Lajos sugárút) 44. körzettől 83 körzetig. Ma, szerdán A—C-ig, 29-én: H.tól M_iq 30 án M-től Zs.lq kaphatják meq a búzadara utalványokat. Az utalványért Jelentkezők születési bizonyítványt feltétlenül vigyenek ma. gúkkal. A gabonából önetlátottak darautalványt nem kapnak. Mindazok. akik a legutóbbi jegykiosztás (1951. október 1.) óta lakást változtattak, azok közellátási kttelentőjüket Illetékes lakhelyükre jelentsék át, hogy nz utalvánvok kiosztása minél zavartalanabbul folyjék. Az OKI szegedi kirendeltsége a háztömbkörzet b'zalmtak számára 30 án. Pénteken délután 4 órakor a Tanácsháza nagyterméhen értekezletet tart. Fzen a Jpgvkloe-rássat kapcsolatos fontos tudnivalókat Ismer tetlk A Szegedi Kcnderlonógyár Rigó. utcai kultúrterme zsúfolásig megtelt szombaton este, annak a napnak estéjén, amely kettős ünnepet jelentett az üzem dolgozóinak. Ezen a napon fejeződött ugyanis be kiemelkedő munkateljesítményekkel a Szegedi Pártértekezlet tiszteletére tartott háromnapos be. csületmüszak és erre a napra fejezték be a kendergyáriak ezévi tervüket• Ezért gyűltek össze olyan vidáman, örömteli hangulatban és a jólsikerüU műsor még tovább iokozta a jólvégzett munka örömét. Az üzem már eddig is több al. kai ómmal nagy sikerrel szerepelt színjátszó csoport ja — amely a tavaszi kullúrversenyek során az első helyezést érte el Csongrád megyében — most közös műsort rendezett a Kiskereskedelmi Vállalat kultúrcsoport jávai. Mihály Kalalin és Szabó Magda szavalatán kivül egy-egy jelenetet adtak elő a Szegedi Kender színjátszói és nőst• is szorgalmas felkészülésből komoly, közös munkából lakadó tudásról tettek tanúságot. Ebben jelentős része van Farkas Józsefnek, a Szegedi Nemzeti Színház tagjának, aki a művészi irányítás és rendezés feladatott látja el• Ezúttal Breinik—Mátrai „Lázadók"' című egyfelvonásos színművét mu_ látták be, amely erőteljes vonásokkal ábrázolta dolgozó paraszt. súgunk elnyomását a Horthy-rend. szer idejénSok tapsot kaptak a Kiskereske. delml kultúrcsoport• tagjai is, akik a „Lecke" című egyíelvonásossal a munkafegyelem fontosságára fi. gyelmeztették a dolgozó közőnsé. getA Szegedi Kender kultúresoportja a jövőben még tovább akarja szélesíteni kapcsolatait a többi kultúr. csoportokkal- Most szombaton este fél 8 órai kezdettel a gyár Rigó. utcai kultúrtermében a Kenyérgyár kuitúrcsoportja lép fel és azt a műsort mutatják be, amellyel legutóbb Sztálinvárosban szerepel_ lek. Erre az estre ls minden dolI gozó/ szívesen látnak. * Párthirek Felhívjuk az üzemi pártszervezetek agitációs és propaganda felelőseinek figyelmét, hogy résziikre n a délután 5 órakor a Pártoktatás Házában fontos megbeszélést tartunk, melyen feltétlen jelenjenek meg. Az üzemi Pártoktatás Háza-fele. lősök ugyancsak jelenjenek meg ma délután 5 órakor a Pártoktatás Házában tartott értekezletein. Értesítjük a felsőfokú egyéni tanulóinkat, hogy részükre december 1-én, szombaton délután fél 5 órakor tanutókört tartunk az Iparostanuló iskolában. Kérjük az elvtársak pontos meg. jelenését. Aglt.-Prop. Osztály. Csütörtökön minden pártalapszcrvezetn'él taggyűlést tartsanak a tit_ kár elvtársak és azt jól készítsék elő. Agit.-prop osztály Értesítjük az alapfokú politikai iskolavezető és ellenőr elvtársakat, hogy résziikre november 28-án délután 5 órakor propaganda szemináriumot tartunk az Iparostanuló iskolában. Üzemekben a megbeszé't időpontban. A szeminárium anyaga a Módszertani füzet-bői megadott anyag. Kérjük, hogy az elvtársak a kiadott tankönyvet vigyék magukkal. A szeminárium után előadás a következő anyagból- A Szocialista forradalom című anyag. Az útmutatókat át lehet venni a Pártoktatás Házában. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. Értesítjük az alapismereti és a középfokú propaganda szeminárium hatigatóit. hogy részükre a következő foglalkozás december 5.én lesz. Ujabb vörös bőrtokok érkeztek párttagsági könyvhöz. Kaphatók a Pártbizottság 'tudakozójában. Knkuszi elvtársnál. NAPIREND SZERDA, 1951. NOVEMBER 28. MOZI ' Szabadsáq mozi: 6 és 8: A ml falunk (ma u'oljára.) Vörös Csillag-mozi: 6, 8: Utolsó állomás (ma utoljára). Fáklya mozi: 4. 6 és 8: Dalolva szép az élet (nov. 20,íg). SZÍNHÁZ Este 7 óra Szibériai rapszódia. Erkel bérlet (4). TAJSZINHAZ Este fél 8: Viharos alkonyat (Szentes) • A múzeum nvltva keddtől péntekig délelőtt 9-től délután 3-ig. szombat és vasárnap délelőtt 9-töl l-ig. Az Egyetemikönyvtár olvasóterme nyitva: délelőtt 10 órától, este 9 órátg. Könyvkölcsönzés 12-től 8-lg. A Somogyikönyvtár nvltva közna polcon délelőtt 10 órától délután 5 óráig. IDOJARASJELENTÉS A Me'eorolóqiai Intézet Jelenti november 27-én, kedden délben 12 órakor. Várható Időjárás szerda estiq: Derültebb idő. Gyengülő, keleten méq erős északnyugati-északt szél. Req. "«t| fagyok. A nappali hőmérséklet kissé csökken Várható hőmérsékleti értékek az orszáq területére: Req. get mlnos 3—0, délben plusz 4—7 fok kőzött. • A fűtés alapjául szolgáló napi közénhőmérsékletről: november 28 án, szerdán a várható közéohőmérséktet az egész orszáq területén négy Celsius fok alatt lesz. RADIó MAI MŰSORA: SZERDA, 1951. NOVEMBER 28 KOSSUTH RADIÓ 7.05 Részletek szoviet balettekből. 7 25 Román zene. 8 05 Népzene. 11 óra 39 Előadás. 12.30 Előadás. 13 15 Szórakoztató zene. 14.15 Rublnstefn müveiből. 14 30 Operarészletek 15 tittörő híradó 15 30 Glmnázinm énekkar. 15.50 Ez a dolgok rendie. 16.20 Atándékmflsor. 17 10 Tánczene 17.30 Előadás. 17.45 Bánvászdalok. 18.15 Szfv kfl'dl szívnek. 19 Építőipari félóra. 20 40 Hanglemez. 21 Trők héke tíznerce. 21.10 Zenés műsor. 2? 25 Részletek a Nsevldat cigányok cfmfi dalműből 23.25 Beet hoven szonátái. PETŐFI RADIÓ 7 Magyar népdalfeldolgozások. 6 Zenekari muzsika. 9 Magvar szerzők dalai 9.40 Daltanulds. 10.10 Schu_ hert-zene 11 Nvulak házlkőla. 15 Zenekari muzsika 15.30 A főldke rekeég pgvhatodán. 15.40 Operett és filmrészletek 16.30 Előadás. 16.45 A da'trodslern remekel 17.10 Mtépk nz élet! 17 30 Mn"var pttárds'nk. 17 're 40 F'őad-ts 18 Albán Kulturális Hét,. 18.40 T-'n „zene. 1965 Zenés '--ri.-a est. 20.10 F'mélett tanáes„d*s ei 30 Tánczene. 22 Operarészletek 22 .30 Népzene. FEHÉR steppelt sportkocsi eladó vagy ráfizetéssel elcserélném mély kocsi ért LomnlczJ-utca 149. 110 vagy 220 VOLTOS legalább 1 ámperes agregátort keresünk megvételre. Ctm: Kultúrotthon. Balástya SZAKSZERVEZETI HÍREK MAV és egyéb nyugdíjasok holnap (29-én) délután 2 órakor nagy ösz_ szevont taggyűlést tartanok a Tolbuchln-sugárút (volt Kálvária-U.) 14 szám alatti szakszervezeti székházban. Minden nyugdíjast kérünk, hogy jelenjen meg, mert a napirendünknek e„ylk pontja: Nyugdíjtörvény Ismertetése. Az Orvos.Egész.ségügyi Szakszervezet várost és járási csoportja 30-án taggyűlést tart. A taggyűlés kezdete este 7 órakor a Szakszervezeti székházban (Tolbuchln-sugárút 14.) Felhívom a Szeged város környékén levő hivatásos gépjárművezetőket, hogy december 2_án reggel 7 órakor a szegedi Marx-téren az AiUóműszaki Intézet középfokú fel vételi vizsgát fog tartani. Ezen felVételt vizsgára jelentkezni lehet Szakszervezet., Szállító Munkások tagozatánál (7ekánv elvtársnál), ahol a kellő felvilágosítást megkapják. BÉKÉI RODA HÍREI Szerdán, holnap fél 6 órakor a városi békeiroda helyiségében (Hor vá'h Mlhátv.utca 3.1 titkárt értekez let a terítteti békehlzo'tságok tttká. re 1 részére. A 'egújabb beszéd vázlatok ls átvehetők. MSZT.HIREK Szeged Belváros V—VI. alapszerve zete (Jókai-Utca 4.) értesíti tagsá._ gát, hogy november 28 án este fél 8 órai kezdettel aktíva és taggyűlést tart. LACZKÖ órás. Széchenvt.tér 9. Zsó. tér.ház. Jó árat fizetek kar., zseb, és ébresztőórákért és szerkezetekért. BÖRKABATJAT most festesse, tavit, tassa Csordás bőrruhakészttő mesternél. Szent Mlklós.utca 7. SZOMBATON elvesztettem viharkabát. anyagból készült levéltárcámat pénz. zel és Iratokkal. Kérem a becsületes megtalálót, a pénzt megtarthatta. re.sk az Iratokat adta le a Idadóba. KETTŐ darab 400xl8.as belsőgumi eladó. Cím: a Délmagyarország kl. adóhivatalában. ELVESZTETTEM 18 án s ha1nn1| pesti vonaton a Szegedi. Nagvállomá.s'g Molnár János MAV fűtő névre szóló össze Igazolványaimat. Kérem a meor, talá'ót. a nénzt megtarthatja. a számára értéktelen fontos Igazolványokat pedig adta le a kiadóba, vagy a Vnmvátlomáson. FIATAL ember elbe'vezkedne állami vállalathoz bevásárlónak vagv raktárkezelőnek. leveleket: Gombos Péter Hnina'-Utca 1. szám alá kérem. FIGYELEM 1 Azok Akik a sándorfalvi űt mentén a Karácson1* tam'án sltézniak. 28-án a gödör részbeni be húzása miatt lapáttal a reggeli örákban telentkezzenek. Mezőgazdasági osztály. ! A Szegedi Pedagógiai Fő- I iskola igazgatósága és tanári I kara tudatja, hogy Kesselyák Adorján dr., tanszékvezető főiskolai tanár, 3 I életének 46., tudományos in. n tézeti működésének 23. évé- B ben váratlanul elhunyt. Temetése ma, szerdán dél. B ulán 3 órakor lesz az akó- I városi temető haloltas-házá- I iMiMimn H"i niini iniiiinmB iiiifin t A VÁROSI TANÁCS HÍREI HIRDETMÉNY Felhívom a Szeged. Szentmthályte, 'ek és .Domaszék területén lakó dol. gozó parasztokat és gazdálkodókat, hogy amennyiben őszivetés bejelentési kötelezettségüknek még nem tp''ek eléret vagv hetplentésük után még pótlólag vetettek. november 27 ig a fé'fnredási idő alatt vetésük vagv pótvetésük betplentóse végett 'elentenek meg a Városi Tanács terv és statisztikai osztályán (Bérház, II. em. 203 sz.). Domaszéki lakosok belelentésüket a domas-tékl közigazgatáson tegyék meg. A beadási könyvét mindenki heza magával. A beleientés e'mnlaeztótva! szemben az eljárást megindítom VB.-elnök MNDSZ.HÍREK Ulszegedi csoport folyó hó 28_án. szerdán délután fél 7 órakor orvosi előadást tart A TERMÉSZETTUDOMÁNYI TARSULAT HÍREI A Magyar Természettudományt Társulat Csongrádmegyei szervezeté nek Biológiai szakosztálya november 29-én, csütörtökön este 6 órai kez. dettel az Ady-téri Egyetem természettudományi előadótermében (Táncsics Mlhátv-Utca 2. I. emelet) szak osztályt előadást rendez Dr. Szalal István egyetemi docens I Az, élő anyag fetlődése a koacerváttól a seltlg" elmmel tart előadást. Az e'őadást vita, majd fllmközve't tés követi. ÖTVEN éven felült nőket takarítási állandó munkára felveszünk. Je'ent kezni Szegedi Helypénzszedő. Taka" rltó é.s Szolgáltató Vá'lalatnát Szé' chenyt.tér, városi bérház volt Kai" már.féle üzlethelyiségben. KÉT tehén, tfz éven fotOll. eladó. Újszeged, Hatházak alatti vlzmestert lakás. ELADÖ egy Iker sportkocsi 290 fn rlntért és egy két sütős tűzhelv 299 forintért Érd. délután 4 tol Gaálék Kosntth La'os sugárút ti. szám. CSEPEL 109-ns motorkerékpár sür gosen eladó. Ctm a kiadóban. 5+2-es RADIÖ. látcső eladó. Dugon IcS-tér 11. szám földszint. 300 KÉVE szár. 1900 darab tégla énütetfaanyag. bükkfapalló eladó. Röszkef-utca 18. SZOBA, konyhás, kertes vásárhelvl lakásomat elcserélném hasonló sze. gediért. bármely részen. Ctm: Káró lyt-utca 2/a. II. 4. a GYERMEKSZERFTÖ . nőt dotgoző házaspár háztartás vezetésére bentla teással keresek. Galamb-utca 1. HATHÓNAPOS süldő, csónakos var rőgép eladó Újszeged, Kállay fasor 97 szám. GYÖGYHASKÖTGT, mel'tartós komh1. nét mérték után. gumlharlsnva. kész tvű. fűző javítás. Höfle, Klauzál téf 3. szám KERESÜNK megvételre 35 folyóméter gumi vagv Jutntömlöt. Sze-rdi Vnsöntftde, Tolbuchln-sugárút 67. DÉLMAGYARORSZAG po'ltlkai napilap. Fslslői ii«rk»titó ét kiadói ZOMDORI JÁNOS Szerkélzti: a izerketz'Abi'ottióg Szsikssztósóg : Szsgsd, temn-u. 11. telefon: 35-35 él 40-80. — Ejtizakai tzsrksiztótóg telefon ette 8 tó: 34-36. Kiadóhivatal: Szeged tenin-u. A lelefon: 31-14 éi 35-00. Délmagyarorsiág Nyomda, Szeged Felelól vezeti: Priskin hóndof. A Vasbetonipari Vállalat felvesz lábatlan! üzemébe (Komárom megye) férfi és női ee. gértmunkásokat. A jelentkezők részére lakás és ellátás biztosítva van. Jelentkezni lehet a vállalat budapesti közponijában, VII., Éva-U 19. Sz. délután 3 óráig és a lábatlan! üzemében bármely Időben. Jólsikerült a mezei futóverseny Szegeden Vasáénap délelőtt a rókusi állomás mögötti vásártéren lói sikerült mezet ftitóversenvt rendezlek Eredmények: r.öt serdülő (359 ml 1. Cseh (Sz. Petőfi) 1:14.6 2. Sárkán v (Makói Lok.) 1:15. 3. Szerfű (Sz. Petőfi) 1:16.4. női Ifjúsági (350 m) 1 Vörös (Sz. Postás) 1:14. 2. Bán (Sz Postás) 1:17.8 férfi serdülő '1169 m) 1. Szemes (Sz. Ho-védl 3:03 8. 2 ""d--h (Sz. Lok.) 3:05. 3. Tóbiás Cz. Petőfi) 3:11 Csapatban X. (Sz. Vasárnap Sz. Honvéd—Bp. Dózsa NB l._es mérkőzés Szegeden A Lokomotív sportpályán vasárnap délután fé! 2 órai kezdettel játszák le a Szegedi Honvéd—Bp. Dózsa idényzáró NB I es labdarugó mérkőzést Előtte fél 12 órakor Sz. Lokomotív—Makót Lokomotív barátságos mérkőzés kerül lejátszásra. Honvéd) 14 pont, 2. Sz. Lokomotív 15. 3. Sz. Petőfi 18 pont. Férfi Ifjú sági (2200 m) 1. Lengyel (Sz. Postás) 7:05.4. 2 Komáromi (Sz. Petőfi) 7 12.6. 3. Várhelyi (Sz. Lok) 7:15.5. Csanatbnn 1 Sz. Postás , A" 8 pont. 2. Sz Petőfi 15 pont. 3. Sz. Postás ,.B" 22 pont. Férfi felnőtt (3300 ml 1. Bárkánvl (Sz Honvéd) 9:39.3 2. Soltt (Sz. Prtőft) 9:48.3 Beleznal (Sz. Honvéd) 9:51. Csapatban 1. Sz Pe tőfl 6 pont 2. Sz. Lok. 15 pont Ma ökölvívó és torna edzőt és Játékvezetői tanfolyam A VTSB Tábor-utca 3. számú híva ta'os helyiségében ma délután 5 órakor ökölvívó edzőt és btről tan folvam Indul. Jelentkezni még a helyszínen ta tehet A Radnóti, gimnáziumban ma este 6 órakor torna edzői tanfolyamot tartanak.