Délmagyarország, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-14 / 240. szám

Járási viszonylatban GyáWt ss első a kukoricabegyiljiésben A Szegedi Járási DISZ versenyfelhívása a megye valamennyi DlSZ.blzottságához iliraffliw^MB M VII. ÉVF. 240- SZÁM m üSSM1 TSAGANAK ARA 50 FILLÉR VASÁRNAP, 1951. OKTÓBER 14. R pártvezetőségek Éiiáválasztása elé Irta i JEGYINÁK JÁAOS, MDP Caongrádmegyei Pártblaotfúgának öltő titkára Pártszervezeteink életében az el­következő napokban megkezdődnék a Központi Vezetőség május 22-i határozata alapján a vezetőségek újjáválasztásai. Párttagságunk nagy lelkesedéssel készül ezekre a napokra az üzemekben és a falvak, ban. A legtöbb helyen a vezetésé gek újjáválasztásának liszteletére munkafelajánlásokat tettek a Párt tagjai és a pártonkívüli dolgozók. Ezek a munkafelajánlások isimét igazolják, hogy párttagjaink és a pártonkivüliek széles tömegei egy­emberként követik a Pártot és an­nak vezérét: Rákosi elvtársat. A vezetőségek újjáválasztása nem mindennapi esemény Pártunk éle­tében és a választásokban, azok si­keres lefolyásában nagy szerepe van a párttagságnak. A Szervezeti Szabályzat kimondja: „A Párlösz. szcs vezető szerveit demokraliku­san, taggyűlésen, pártértekezleten, országos pártkongresszuson vá­lasztják'' Majd a párttagok egyik legfontosabb jogaként jelöli meg: „Résztvegyen a Párt vezető szer­veinek megválasztásában, mint vá­lasztó és választható''. A tavalyi vezetőségválasztások ta­pasztalatai azt igazolják, hogy ahol az előkészítés és a választások le­folyása alatt nem biztosították a párttagság demokratikus jogait, azokban az alapszervezetekben a párttagság nem értette meg aveze töségválasztásnak nagy jelentősé­gét. Ezekben az alapszervezetekben nem érvényesült a bírálat és önbí­rálat, nem érvényesült a tagság el­lenőrzése. ébersége. Ennek követ­keztében nem egy helyen nem kí­vánatos, karrierista elemek is be­kerültek az alapszervezetek vezető­ségeibe, A kommunista pártok szer­vezetéiben, ahol a bírálatot és ön bírálatot csak formai keretek közé szorítják, ott a szervezeteken beiül fellép a zűrzavar, ami kihatással van mind a pártmunkára, mind a termelésre. Nagy felelősség vár most a szer­vezeteinkben a Párt minden egyes lagjára. Aktivan és cselekvően részt kel! vennie minden egyes párt­tagnak a vezetőségek újjáválasztá. sában. Bátran és merészen mutas­sanak rá Pártunk tagjai pártszerü bírálatukkal a hibákra és hiányos­ságokra. Tegyenek javaslatokat a pártmunka megjavítására, valamint a termelésben mutatkozó hibák, le­maradások kiküszöbölésére. El kell érni jó politikai előkészítő muriká­val azt, hogy necsak a párttagok, hanem a pártonkívüli dolgozók is bátran és merészen közöljék észre­vételeiket a jelenlegi vezetőségek munkájáról és építő javaslataikkal ők is járuljanak hozzá a párlveze­tóségek újjáválasztásának sikeré­hez. A legjobbakat a pártvezelőségek­le. Üzemi és falusi szervezeteink jó vagy rossz munkája kihatással van az egész üzem, az egész község po­litikai. gazdasági és kulturális fej­lődésére. A Politikai Bizottság ha lározala a vezetőségek újjáválasz­tásáról kimondja és nyomatékkal aláhúzza: „A párt.vezetöségek újjá. választásának fő célja, hogy a jól. végzett pártmunkában kitűnt, har­cos, fegyelmezett, magatartásban és termelésben példhmutató, liszt a­múltú elvtársak kerüljenek a párt­választmányainkba, szervezeteink élére. A jelenlegi vezetőségek meg­felelő, bevált, fejlődőképes tagjait újra meg kell választani". Az új­jáválasztások során a taggyűlésé­én párttagjaink a fenti határozat szellemének megfelelően vizsgálják meg a beterjesztett javasolt szemé­lyeket. Váljon eleven valósággá az a jelszó, hogy a legjobbakat, a leg­rátermettebbeket válasszuk be a ve­zetőségekbe Járási és városi párt­bizottságaink törekedjenek arra. hogy az alsóbb szervek párttagsága a legmesszebbmenőkig éljen a Szer­vezeti Szabályzatban biztosított jo­gaival és kötelességeivel. A fenti­ekből kiderül: nem kis felelősség hárul minden egyes párttagra a ve­zetőségek újjáválaszlá a során. Lé­nyegében arról van szó. hogy ezzel a választásokkal egy újabb, nagy lendületet adunk egész pártéletünk, nek, egész szocialista építésünknek. A vezetőségek újjáválasziáiának fiikefe a jó politikai és szervezési előkészítésen túl nagyban attól is függ, hogy milyen le-z az alap­szervezet vezetőségének beszámolója az újjáválasztó taggyűléseken. A vezetőségek beszámolóját alaposan U gondosan kell előkészíteni, a be­£ számolónak értékelnie kell azt, hogy az alapszervezet vezetősége milyen munkát végzett az újjáválasztások­tól eltelt egy esztendő óta. Az alap szervezet titkárának alaposan fel kell készülnie a beszámoló megtar­tására, éppen ezért nem a taggyű­lés előtti napon kell ennek az igen fontos feladatnak nekifognia, hanem a vezetőségválasztások előtt jóval hamarabb. A titkári beszámolót az újjáválasztó taggyűlés előtt lcg. alább egy héttel tárgyalja meg az alapszervezet vezetősége. Az így megtárgyalt beszámolót a titkár a pártvezelöség nevében mondja el a taggyűlésen. Az alapszervezetek be számolóihoz járási és városi párt­bizottságaink adjanak maximális segítséget és a titkár elvtársakkal karöltve törekedjenek arra. hogy a beszámoló bátran tárja fel az ered­ményeket és hiányosságokat. Mu­tasson rá a beszámoló az alapszer­vezet vezetőségének hiányaira bát­ran, hogy a hibák feltárása után a tagság aktiv részvételével a vitá­ban hozzásegítsen a hibák kijaví­tásához. Mindenekelőtt a beszámolóknak a nemzetközi helyzetből kell kiindul­niok. Mutassanak rá a béketábor növekvő erejére és arra, hogy mi­lyen hatalmas szerepe van a béke­tábor erejének növekedésében Sztá­lin elvtárs legutóbbi nyilatkozatá­nak. Mutassák meg a beszámolók­ban a titkár elvtársak az imperia lizmus háborúra készülődését é= azt, hogy ez a veszély bennünket, itt Csongrád megyében, mennyire érint Titóék közvetlen szomszédsá­gával, akik ugrásra készen lesel­kednek halárainkon. Készek arra. hogy békés, építő munkánkat meg­zavarják. Ugyanarra a sorsra sze­relnék juttatni a magyar doigozö népet, mint a jugoszláv dolgozókat. Mulassanak rá a beszámolók és foglalkozzanak az ötéves terv he* lyi kérdéseivel üzemben és falun egyaránt. A helyi pártszervezet életét kapcsolatba kell hozni ötéves tervünk teljesítésével. Tárják fel a beszámolók azt, hogv a kom. tunis. ták vezetésével, példamutatásával milyen eredményeket értek el a terv teljesítésében, hol mutatkoznak hi ányok és hogyan akarják kijaví­tani. Dolgozzák fel a beszámolók, hogy milyen a Párt és a tömegek kapcsolata. Nálunk, Csongrád me­gyében ez egyike a legfontosabb kérdéseknek, annál is inkább, mi­vel 1950 február 10-én Rákosi elv­társ bíráló é3 segítő beszéde nyo­mán meg kell vizsgálnunk: hogyan javítottuk ki ezt a hibát pártszer vezeteinkben. Foglakozzanak a beszámolók a párttagság ideológiai képzésével és azzal, hogy milyen intézkedéseke tettek az 1951/52-es oktatási évad sikeres befejezésére. A párlszerve zetek legfontosabb feladatai közé tartozik a Párt állandó erősítése A beszámolóknak tartalmazni kel! a tag. és tagjelöltfelvételek mun­káját is az alapszervezetben. Ezek a szempontok felléllenü bent kell, hogy szerepeljenek az alapszervezet vezetőségének beszá­molójában. Mindezekhez szükséget azonban az. hogy az alapszerveze­tek valamennyi vezetőségi tagja se gílse a maga tapasztalatának át­adásával a titkári beszámoló ala­pos előkészítését. A beszámoló és a vita alapján a taggyűlésnek határozatot kell hoz nia. Éppen ezért a vezetőség beszá mólója mellett nagy gonddal kel! előkészíteni a határozati javasla­tot, amit a taggyűlés elé kell ter­jeszteni jóváhagyásra. Ez a javas lat tömören foglalja magába a beszámoló és a vita alapján kiala kult értékelést a pártszervezet mun­kájáról. Világosan és határidöhö: kötötten állapítsa meg a párlszer. vezet előjt álló legfontosabb felada tokát. Ha jól készítjük elő az újjává­lasztó taggyűlésekel politikailag és szervezetileg, ha a beszámolókban és a vitákban biztosítjuk a legszé­lesebb demokráciát, érvényesül i kommunista bírálat és önbírálat felelősséget érez minden párttag a választások sikeréért és azért, hogy valóban a legjobbak, a legráter mettébbélf kerüljenek a párlszer vek élére vezetőknek, akkor a ve­zetőségek ú jjáválaszlásáva! isme egy nagy lépést teszünk előre i szocializmus építésének útján diesc nagy Pártunk és szeretett vezérünk Rákosi elvtárs vezetésével. Alig Táltozott a megyék helyezése-a gabona begyűjtési versenyben Az élelmezési minisztérium helyzetjelentése a gabona- és kukoricabegyűjtési verseny állásáról Murony község dolgozó paraszt­jainak kezdeményezésére az ország egyre több községében új mozga­om indul a begyűjtés sikere érde­dében. Kisgyűléseken ismertetik a ioigozó parasztokkal a község évi gabona-, kukorica-, burgonya-, íapraforgő-, sftb. begyűjtési tervét. Ezeken a kisgyűléseken a dolgozó marasztok nagyszámban írnak alá innepélyes vállalást arra, hogy kö­zeledő nagy ünnepünk, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom vfordulójának tiszteletére jelentő­en túlteljesítik gabona, és kuko­ricabeadási kötelezettségüket. Egyéni dolgozó parasztok ez­rei írnak népünk forrón szere­tett bölcs vezéréhez, Rákosi elvtárshoz levelet, amelyben ünnepélyesen, aláírásuk­kal kötelezik magukat, hogy be. adási kötelezettségük teljesítésén •úlmenöen, r. községi tervek telje­sítése érdekében hány mázsa kuko­rica. burgonya, stb. felesleget ad. nak el a dolgozók államának. ,Drága Rákosi Elvtárs! Kuko­- icabeadásomat 181 százalékra tel­jesítettem. Békénk védelméért vál. alom, hogy 200 százalékra telje­ítem" _ írja Molnár István nyolc holdas sárándi középparaszt. „November 7-re, a dolgozók nagy ünnepére, jövőnkért minden beadásomat túlteljesítem" — írta neve mellé Sápi Imre földesi dol­gozó paraszt. Újfajta mozgalom van kibon­takozóban dolgozó parasztsá. gunk körében a községi be­gyűjtési tervek maradéktalan teljesítésére. Ha a falusi pártszervezetek, helyi tanácsok vezetői, a begyűjtési ál­landó bizottság tagjai, a tömeg­szervezetek felkarolják falusi dol­gozóink egészséges kezdeményezé­sét: megyéink meg tudják javítani elmaradt galbonabegyiijtési munká­jukat s még erőteljesebben fokoz­hatják a kukorica- és burgonya­begyűjtés lendületét. A gabonahátralékok és felesle­gek begyűjtése terén a megyékben keveset változott a helyzet a mult hét óta, még mindig alacsonyak a napi begyűjtött mennyiségek. A megyék közötti rangsor Is éppen a lendületes munka hiánya folytán — szinte sem­mit sem változott az előző hét ója. A megyék rangsora a kővetkező: 1. Békés, 2. Szolnok, 3. Csongrád, 4. Hajdú-Bihar, 5. Pest, 6. Bács­Kiskun. 7. Baranya, 8. Heves, 9. Borsód, 10. Tolna, 11. Nógrád. 12. Zala, 13. Fejér, 14. Vas, 15. Sza­bolcs. 16. Győr-Sopron, 17. Komá­rom, 18. Veszprém, 19. Somogy. Az élelmezési minisztérium ván­dorzászlóját ezen a héten a szeg­halmi, gyomai, orosházi-, mezőko­vácsházd, szobi, derecskei, gyulai, ceglédi, budai és a mezőkövesdi já­rások kapták meg. A megyék kukoricabeadásl ver­senye a következőkép alakult az elmúlt héten: 1. Békés 55-5, 2. Pest 50.8, 3. Csongrád 47-7, 4. Hajdiu-Bihar 46.5, 5. Szolnok 41.2. 6. Vas 41.1, 7. Heves 4C.4, 8. Nógrád 37.6, 9. Szabolcs-Szatmár 37-1, 10. Veszprém 36.7, 11. Zaja 34.9, 12. Bács-Kiskun 32, 13. Bor. sod-Abaúj-Zemplém 31,9, 14. So­mogy 28.9, 15- Baranya 27.7, 16. GyőrdSopron 26.6, 17. Komárom 18.5, 18. Tolna 18.2, 19. Fejér 14.S százalék. A járások közül a legeredménye­sebb munkát végezte eddig a kuko. ricabegyüjtés terén a gyulai 70.1, kemecsei 66.3, ceglédi 66.2, oros. házi 63.5, debreceni járás 63 szá­zaiékos teljesítéssel. A megyei tanácsok azokat a községeket, amelyek az árpa és zab mellett száz százalékra tel­jesítették kukoricabegyűjtési tervüket is, felszabadítják a ku­korica és takarmánygabona forgalom korlátozása alól. A megyei tanácsok eddig Gátér, Kunszállás. Ordas, Dancsháza, Bé­késsámson, Mágocs, Bános és még jó néhány községben tették sza­baddá a kukorica forgalmát. A köz­ségek példájára a többi még fel nem szabadított község dolgozó paraszt, sága járuljon hozzá mielőbb a köz­ségük tervében előírt kukorica­beadási kötelezettség, valamint a kukoricafeleslegek felvásárlására vonatkozó községi előirányzatok teljesítéséhez, hogy az ő községük is megkapja a szabadértékesítés jogát. November 7 megünneplésében is A szegedi Városi Tanács dolgozói csatlakoznak a munkásosztály példamutatásához A ezegedi üzemek dolgozói igen nagy lelkesedéesel csatlakozlak a Ganz Vagongyár kezdeményezé­séhez és napról-napra újabb üze­mek fogadták meg Rákosi elv­társhoz küldött levelükben, hogy több és jobb munkával készülnek a Nagy Októberi Szocialista For­radalom 34. évfordulójának meg­ünneplésére. A munkásosztály pél­damutatását követik a szegedi Városi Tanács dolgozót ie. A vá­rosi tanácsok közül elsőnek küld­ték el Rákosi elvtársnak munka­felaiánlásukat, amely a követ­kezőképpen hangzik: Szeretett Rákosi Elvtársi Mi, a szegedi Városi Tanács dolgozói Pártunk, kormányzatunk célkitűzéseit követve, az eddigi­nél jobb munkával akarunk hozzá­járulni a " békénk megvédéséhez, hazánk megerősítését szolgáló nép­gazdasági tervünkben reánk váró •eladatok megoldásához. Munkánkkal is ki akarjuk fejezni hálánkat a nagy Szovjetunió, Sztá'ln elvtárs iránt, hogv szabad írszágban, szabad emberként él­hetünk. Megköszönjük Pártunk­nak Rákosi elvtársnak, hogy mi, a közigazgatás dolgozói t« részt veVŐt lehetünk annak a harcos '-oftö munkának, amelvben a mun­'-ásosztálv vezetésével a szocia­'!»nus alapjait rakjuk le hazánk­ban Megfogadjuk Rákosi elvtársnak: "I A begyütté6 határidőre való teljesítését eíösegittük 'okozottabban részfveszünk a -énnevelő munkában; 1951 de­-ember 21-ia a gazdalajstrom tel­e'készttését bizosítjuk. O Vállaljuk a folvó évi adók és a hátralékok behajtá­tának 100 százalékon felüli el­'esftését december 21-lg. O Vállaljuk, hogy a helyt *Jm tanács elé tartozó 23 vál­lalat 1951. III. negyedévi méreg­te eredménykimutatásait novem­ber 30-ig ellenőrizzük, a terv- és tényszámok összesítését a megyei tanácsnak beküldjük. A Az erdősítésre vonatkozó " minisztertanácsi rendeletet úgy hajtjuk végre, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forrada'om tiszteletére, november 7-re, mun­kánkkal elérjük a Petőfi-teleptől a Fodor-telepig terjedő parkrész 15 kat. hold terjedelmében va ó be­fásítását, valamint a Sztálin elv­társ születésnapjára, december 21­re az erdősávok létesítését a baktói és rókusi legelőnél 20 kat. hold területen C Vállaljuk, hogy a helvl árualapok felkutatásával az állami kiskereskedelem áru'orgal­mát kibővítjük és a IV. negyed­évi hálózatfejlesztési tervet de­cember 21-ig teljesítjük. Minden erőnkkel támo­gátjuk a széleskörű tár­sadalmi ellenőrzést a feketézők, spekulánsok, áruhalmozók és a sorbanállá6ok szervezőinek 'elep­lezésére, valamint feltárjuk az el­osztó kereskedelem hiányossá­gait és a dolgozók javaslatai szerint küszöböljük ki november 20-ig. H Vállaljuk, hogy a dolgo­1 • zók ellátásának megjaví­tására december 20-ig szoros kap­csolatot építünk ki a Kereskedelmi Állandó Bizottság és a szükségle­teket tervező nagykereskedelmi vállalatok között. Munkaerötoborzás vonalon október hó folyamán mun­kánkkal támogatjuk a városunkra előirányzott keret biztosítását. Ugyanezt vállaljuk az ipart ta­nulók toborzása terén is. 8. Q A Gazda-mozgalomba a leg­nagyobb tevékenységgel bekapcsolódunk. Egyrészt a köz­igazgatásában a selejtpapltok fel­használásával számottevő meg­takarítást kívánunk elérni, más­részt a város területén levő üze­mekben felkutatjuk a hulladék­anyagokat, s ezek feldolgozását a már üzemben lévő kisipari ter­melőszövetkezetekben biztosítjuk. Mi, a 6zegedi Városi Tanács apparátusának dolgozói megfo­gadjuk, hogy maradéktalanul végre hajtjuk vállalásunkat. A dolgozók nevében Koszorúsáé párttitkár. Dénes Leó VB. elnök. Hargitai Gézáné szaksz. elnök. A könnyűipari miniszter rendelete a sztahánovista kitüntetés feltételeiről A könnyűipari miniszter körren­deletet adott ki a sztahánovista­mozgalom továbbfejlesztése érdeké­ben. A rendelet a többi között le­szögezi, hogy sztahánovista brigád­nak. sztahánovista műhelynek te­kinthető, illetve kitüntetésre felter­jeszthető az a brigád, mühe y, amelyik általában teljesíti az egyes dolgozó számára megszabott szta­hánovista feltételeket. Felterjeszt­hető sztahánovista kitüntetésre olyan brigád vagy műhely is, ame­lyik minden feltéte'nél nem éri el ugyan pontosan az egyénekre meg. szabott szinteket, de a vállalat igaz­gatója szerint olyan kiváló terme­lési eredményeket érnek ei pél­dául termeivényeik minőségénél —, hogy ezt a kitüntetést megérdem­lik. A rendelet felhívja a vállat atok igazgatóinak figyelmét, különös gonddal biz'osítsák, hogy a mennyiségi tervüket lúltetjesí'ö munkások közül azok, akik kieme.kednek ki­váló minőségű termelésükkel, sztahánovista kitüntetésben ré­szesülj enek­Fordítsanak arra ls gondot, hegy az üzemek dolgozói között köztudo. másúvá váljon: ezek a dolgozó': azért kapták meg a megtisztelő kitüntetést, mert kiváló minőségű árut termeltek.

Next

/
Thumbnails
Contents