Délmagyarország, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-10 / 236. szám

SZERDA, 1951. OKTÓBER 10. 3 A Szovjetunió mezőgazdasága élenjáró dolgozóinak sok-sok tapasztalata és útmutatása további fejlődésünkben gyümölcsözik Megyei értekezleten búcsúztak el a szovjet küldöttek Csongrád megye dolgozóitól A makói ,,tf<íó>ő"-termelőszövetkezetbe, az óföldeáki gépállo­másra, a Derekegyházi Állami Gazdaságba és a szentesi ,,Felszabadulás"-termelószöveákezatbe látogattak el csongrádrnegyei tar­tózkodásuk alatt a szovjet mezőgazdaság élenjáró dolgozói. Civenko elvtárs, a nem fekete földek Tudományos Kutatóintézetének tudomá­nyos munkatársa és a többiek: kitüntetett kolhozelnökök, szovhozigaz. gató, gépállomási igazgató, brigádvezető és fejőnő a szocializmus or­szágában szerzett tapasztalatai alapján adott sok-sok jótanócsot, útmu. tatást: hogyan dolgozzunk, hogyan teljesítsük a Pártkongresszus hatá. rozatát, amely kimondja a mezőgazdaság szocialista átszervezését . Célunk megvalósításához hatalmas segítséget adtak a szovjet küldöttek, akik szombaton megyei értekezleten búcsúztak el a megye dolgozoitol. eJ Az értekezleten resztvettek a me­gye legjobb tszcs-elnökei, brigád­és munkacsapatvezetői, gépállomá­sok és állami gazdaságok dolgozói, akik kérdéseket tettek fel a szovjet küldötteknek. A kérdések szakszerű megválaszolása ismét nagy segít­séget jelentett Csongrád megye me­zőgazdasági dolgozóinak abban a munkában, amelyet a Párt, a dol­gozó nép állama bízott rájuk. Szél Sámuel, a vásárhelyi Alkot­mány-termelőszövetkezetből kér­dezte: Milyen kapásokat vessünk négy­zetesen, hogy a gépierőt jobban ki tnd jak használni? * A kapásnövények négyzetes fész­kes vetése rendkívül nagyjelentő­ségű — mondotta válaszában Mar­csenko elvtárs, a po|tavai terület „Kujbisev" szovhozának igazgatója — a terméshozam emelése és a kapás művelés gépesítése szem­pontjából. Ha a kapásnövényeket nem négyzetes fészkes vetéssel vet­jük, akkor ezeknek a megmunkálá­sát nem tudjuk gépesíteni kellő mértékben. Nagyobb méretekben a négyzetes fészkes vetést 1944-ben kezdték a mi szovbozunkban alkal­mazni. Ilyen módszerrel vetjük a kukoricát, a takarmánynövényeket. A megmunkálás és a növényápolás minden egyes folyamatát traktorral végezzük el. Ezeknek a növények­nek kizárólag csak a fészkeit mű­veljük meg kézzel. Amikor még nem voltak speciális gépeink a keresztes vetésre, akkor a kukori­cát úgy vetettük, hogy a vetöterü­letet keresztbe és hosszába húzott vonalakkal megjelöltük, vagyis a területet egyenlő kockákra osztot­tuk fel. az egyes Sorok között 65 centiméter távolságot hagytunk. A fészkeket az egymáson keresztül haladó vonalak kereszteződésénél helyeztük el. Minden fészekbe 5— 6 magot vetettünk, a csira megje­lenése után minden fészekbe két­két növényt hagytunk meg, így egy hektáron 43—44 ezer gyöke­ret kaptunk. Ilyen vetési módszer­rel lehetővé tettük, hogy a traktor a sorok között előre is és kereszt­be ls haladhatott és a sorok között átlós irányban is, vagyis minden Irányban el tudta végezni a meg­művelést- Ma már különleges gé­peink vannak, hogy a kukoricát és a burgonyát négyzetes, fészkes ve­téssel tudjuk elvetni. Ugyvéiem, hogy az Ilyen vetési módszer rend­kívül fontos és szükséges »z önök termelőszövetkezeteiben is. • Török István, a megyei tanács állattenyésztési osztályának veze­tője, a következő kérdést tette fel: Mikor búgassuk a sertéseket, hogy az évenkénti kétszeri fialást biztosíthassuk? Abbam a saovhozban, amelyben én dolgozom — folytatta Mar­csenko elvtárs — figyeleanbevéve az éghajlati viszonyokat, a követ­kező időpontokat tarlom a fialás-ra a legalkalmasabbnak: Az első fiolás januárban és feb­ruárban, a második pedig július ós augusztus hónapokban a legjobb. Ezek a hónapok a legmegfelelőbbek a malacok felnevelésére, mert ezek a hónapok a mi éghajlati viszonya, ink között a legszárazabbak, ez pe. dig igen fontos a malacok nevelése szempontjából. • A zákányszéki Petőfi-termelőcso. port ebben az évben 20 hold gyü­mölcsöst akar telepíteni. Tanácsot kértek: Hogyan végezzék a gyümölcsös telepítését? Erre a kérdésre Udovicsenko elv. társnő, kitüntetett szőlészeti brigád, vezető adta meg a választ: A mi kolhozunk a Krimi-félszi­get déli részén van, ahol főleg do­hány-, szőlő- és zöldségfélék ter­melésével foglalkozunk. 1950-ben 12 hektáros földterületen létesítet­tünk új szőlő és gyümölcsös tele­pet. Brigádom 4 hektárnyi terüle­ten szőlőt üiiejett és ezt az új te­rület felszántását Sz. 80-as lánc­talpas traktorral végezték, 70—80 centiméteres mélységben. A tarló­hántás előtt 4 éc fél mázsa szuper­foszfátot és 5 tonna szervestrágyát szórtunk el. Az ilyen megmunkálás után azonban nem szabad azonnal a szőlőt elültetni, hanem hagyni kell körülbelül 2 hónapig, hogy a talaj megülepedjék. A szőlőkertet kora tavasszal létesítettük, 2 mé­teres sor- és másfél méteres lőtá­volságra ültettük egymástói a 60— 70 centiméteres hosszúságú venyi­géket, mivel nem állt rendelke­zésre megfelelő szőlöcsemete. Az ültetést a következőképpen végez­tük: vasdorongokkal 60—70 centi­méter mélységű lukat fúrtunk a tajajba. ide belehelyeztük a venyi­géket és a nyílásba trágyát szór­tunk, ügyelve arra, hogy a lukba ne legyen üres hely. teljesen kl le­gyen töltve trágyával. Ezzel az el­járással a venyigék 90 százaléka maradt meg és már abban az év­ben 40—50 centiméteres hajtást adott a venyige. A gépi munka al­kalmazásához rendkívül fontos, hogy a területet helyesen osszuk be, megtartsuk a sortávolságot. A ml kolhozunkban 1950-ben hektá­ronként 120 mázsás szőlő termés­átlagot értünk el, de volt olyan hektár Is. az öntözött területen, amelyen 200—250 mázsa termést szüreteltünk le. Rigó elvtárs, a mórahalmi gépál. lomás vezetője arról beszélt, hogy a gépek nem tudnak a homokos ta­lajon kapaszkodni, már 15 centi­méteres szántáskor is sokszor el. süllyednek. Megkérdezte: Hogyan dolgozzanak homokos la. lajon? Kekin elvtárs, gépállomás igaz­gató válaszolt erre a kérdésre: — Nálunk Is vannak homokos talajok. A kerekes traktoroknál ki­bővítő szerkezetet alkalmazunk, a traktor hátsó kerekébe fadarabo­kat verünk, ezzel növeljük a kerék érintkezési felületét- Ezt a mód­szert alkalmazzuk tavasszal |s, amikor a talaj nedves és sáros. Az Ilyen területek megművelésére azonban leginkább láncos traktoro­kat alkalmazunk. * Sok-sok kérdés hangzott el még a munkafegyelemről, a brigádszer­vezésről, a tralktoristálk és kolhoz­tagok oktatásáról, neveléséről, stb. Csongrád megye dolgozói azzal az érzéssel búcsúztak el a szovjet me­zőgazdaság élenjáró dolgozóitól, hogy az a hét, amit itt töltöttek ná. hmk, Csongrád megyében, örökké emlékezetes marad. Termelőosoport­jaink, gép á ilomá sainfc és állami gazdaságaink további eredményei­ben, fejlődésében gyümölcsözik a sok-so8c értékes tapasztalai és út­mutatás. Kövessük a példamutatást! Felszabadulásunkat még több kukorica beadásával ünnepli Martonosi József és Kocsárdi Ferenc QLjuqxHltaM ahzik Tj&tkék kug.tjej^meke a tf eJiér ftánták között Szorgalmas, becsületesen dolgozó parasztnak ismeri mindenki a hat holdas Martonosi Józsefet, az On­csa-te'.epen- A napokban éppen a házát javítgatta, tapasztotta, hogy majd szép csinosra meszelhesse, amikor régi ismerőse, Krajkó Jó­zsef mezőőr, népnevelő kereste fel Bakiéról. Sok minden egyéb mel­lett szó esett az őszi munkákról, a begyűjtésről, amelyet Martonosi József olyan becsületlel példamu­tatóan teljesített. Búzából 10 má­zsát ado'tt be Ovétel'j jegyre, nap­raforgóból pedig az előíráson felül 6 mázsa 22 kilót, kukoricából pe­dig ugyancsak a kötelezettségén felül egy mázsa 15 k-ilót. — Szívesem tettem, hiszen fel­szabadult életünk, békénk biztosí­tásához járultam hozzá — mon­dotta. — Igen. — bóCmtott rá Krajkó József —, felszabadult életünkért! Ne is feledkezzünk meg erről so­ha S különösen most gondoljunk erre, amikor néhány nap múlva itt lesz Szeged felszabadulásának hetedik évfordulója. Mindkettőjüknek akadt erről mondani valója s öröm volt halla­ni. amint Krajkó elvtárs olyan szépen sorakoztatta fél azt a sok­sok eredményt, amelyet Pártunk, népi demokráciánk a felszabadulás óla Szegeden is elért­— Gondoljunk csak az új bekö­tő utakra, a kigyúl! adt villany­lámpák százaira, szép hídunkra. Textilkombinátuntkra, meg a most itt, a Vásárhelyi-sugárúton épülő új egvetemre . •. Addig-addig folyt a beszélgetés, amíg Martonosi József egyszer csak el nem mondta szép tervét, —• Tígy gondoltam — kezdte —, hogy felszabadulásunk ünnepe al­kalmából, terménybeadási verseny­re hívom ki baklói és felsővárosi dolgozó paraszttársaimat. Én ma­gam az eddigieken felül még egy mázsa kukoricát adok be ebből az alkalomból- Hiszem, hogy minden parasztiársam érzi eunek az ün­nepnek a jelentőségét. Mert nagy dolog az, hogy a Szovjet Hadsereg felszabadított bennünket és nem kell a földbirtokosok, kulákok földjeit művelnünk, hanem saját magunknak dolgozhatunk- Nem úgy van. mint az úri világban volt, amikor a kulákok úgy fölverték még a földbérlete'c is, hogy nem termett annyi mázsa búzánk, mint amennyit bérletbe kellett volna fi" zetui- ^ • Martonosi József példamutatása követésre méltó minden dolgozó paraszt részéről. Kocsárdi Ferenc 9 és félholdas dolgozó paraszt a Felsővárosi feketeföldeken — aki most lépett be a baktói Adyter­melőcsoportba —, máris csatlako­zott a felhíváshoz. Ö is feljárlot'i még egy mázsa kukoricát beadási kötelezettsége teljesítésén, sőt túl­teljesítésén felül, mert — anvint mondotta —, ezzel nemcsak a Szov­jetunió iránti háláját fejezi ki fel­szabadulásunk évfordulóján, hanem ezzel biztosítja négv gyermeke még boldogabb jövőjét is­Minden becsületes dolgozó pa­rasztnak. akinek fontos maga és családja boldog jövője, békés éle­te, csatlakoznia kell ezekhez a felajánlásokhoz. Mutassuk meg va­lamennyien, hogy méltók vagyunk a szabadságra és készek békénk megvédésére. Holnap ünnepli Szeged felszabadulását Szeged dolgozói elsősorban foko­zott munkával, teljesítményeik nö­velésével ünneplik meg a város felszabadulásának hetedik évfor­dulóját. E mellett azonban ünnepi megemlékezéseket is tartanak hol­nap, csütörtökön az évforduló nap­ján. A megemlékezések középpont­jában a városi tanács ünnepi ülése áll, amelyre délben 12 órakor kerül sor. Ezen a városi tanács énekkara ad elő mozgalmi indulókai és népi kórusfeldolgozásokat, Surányi Mag. da és Kovács Mária, a Szegedi Nemzeti Színház művészei pedig szavalatokkal szerepeinek. Az ün­nepi megemlékező beszédet Dénes Leó elvtárs, a városi tanács végre­hajtó bizottságának elnöke mondja. Az évforduló napjának délelőtt­jén fél 10 órakor Szeged dolgozói­nak küldöttségei a pártbizottság vezetésével a Széchenyi-téri szov­jet emlékmüveket, majd a Dugo­nics-temetőben a szovjet hősi siro­kat koszorúzzák meg ünnepélyes keretek között. Este pedig a Sze­gedi Nemzeti Színház „Titkos há­ború" előadásán rövid ünnepi meg­emlékezésre kerül sor. Szülei az ő boldog jövőjét, békés életét kukoricabegyűjtés túlteljesítésével, az őszi munkák Gyermeksírás hallatszik a föld­szintes ház ablakából. Benn a szo­bában Tóth Jónosné csendesíti ki­tenchónapos kislányát. Rövid idő múlva a kisgyermek békésen al­szik ágyában. Tóthné kimegy a szobából, hozzálát az ebéd elkészí­téséhez. Nemrégen még a Ruha­gyárban dolgozott Tóthné, mini ké­zimunka csoportvezető. Mióta azon­ban kislánya megszületett, azóta nem dolgozik. Nemsokára ismét munkába áll, mert, ahogy ő mondja: Nagyon szerettem a Ruhagyárban dolgozni. MNDSZ és MSZT-vonalon is sokat dolgoz­tam. Ez a munka most hiányzik nekem. Egészen más élet ez, mint amilyen a gyermekkorom volt. Ti­zenhárom éves voltam, amikor ia­nulólánynak adtak a szüleim és én is átéltem többi társaimmal együtt a szomorú inaséveket, A mostani megváltozott életből, a megváltozott munkából — amely öröm számomra is — becsülettel ki akarom venni részemet. Férje hat hold földjüket műveli. Igyekszik úgy dolgozni néhány hold földjén, hogy minél többet ter­melhessen. A jó munka eredménye már megmutatkozik. Mikor learat­tak, beadási kötelezettségének tel­jesítése után még maradt annyi búzája, hogy C-vételi-jegyre is adhatott be belőle. Most ősz­szel ismét túlteljesítette beadási kö­telezettségét : 101 kiló kukorica he­lyett 250 kilót adott be. napraforgó­ból 260 kiló helyett 325 kilót. — Az én gyeirmdbkori éveim is hasonlóan küzdelmesek voltak a fe­leségeméhez — emlékezik vissza Tólh János a sötét nyomor éveire. — Apám, anyám mind a ketten uradalmi cselédick voltak. Azt hi­szem, mindenki ismeri az uradalmi cselédek sorsát. Annyit kellett doL gozniok, hogy gyermekeik nevelé­sére nem maradt idő. Én is inas­nak szerződtem. Most, hogy saját földemen gazdálkodhatok, nekem jelent nagy örömöt, megelégedett­séget, hogy több gabonát, kukoricát és napraforgót adtam be az államnak, mint be­adási kötelezettségem. Tóth János már nem fiatal em­ber. Haja erősen őszül. Sokat dol­gozott már életében, de a munka örömét csak most ismerhette meg igazán. Tudja, hogy jó munkája a dolgozó nép, a haza javára gyü­mölcsözik. Ezért végzi nagy igye­kezettel az őszi talaj előkészítő mun­kálatokat, hogy a búza s az árpa miniéi előbb a földbe kerüljön. Kisgyermekére gondol Tólh Já­nos. A csöpp gyermek eljövendő életét látta akkor is maga előtt, amikor tavaly és az idén is 700 fo­rint békekölcsönt jegyzett. — Ha ránézek — szól — eszem­be jut saját szomorú gyermekko­rom- Nekem már lesz időm arra, hogv nevelhessem gyermekemet, nem úgy, mint az én szüleimnek­S neki nem kell! majd elmennie inasnak azért mert a szülei nem tudják éttaTtami. Olyan pályát vé­„Hálás vagyok Sztálin elvtársnak, hogy vigyáz az én kislányomra is" A Szegedi Kenderfonógyár asszonyai nagy örömmel fogadták Sztálin elvtárs nyilatkozatát is biztosítják mielőbbi elvégzésével laszt magának, ami'c éppen szeret. Azt akarom, hogy a boldog gyermekkor után öntudatos, bátor békeharcos váljék belőle. A kisgyermek nyugodtan alszik a fehér párnák között. Még nem tudja, hogy az ő élete már egé­szen más lesz, mint apjáé, anyjáé volt valamikor- Legfeljebb apja elbeszéléseiből tudja meg. hogy nem is olyan nagyon régen, az urak Magyarországában mi volt a szegény emberek sorsa, mi jutott nekik osztályrészül- A béke, a sza­badság, a dolgos, de gondtalan jö­vő vár reá. És édesapja úgy neve­li hoigy ezért a békés életért tud­jon majd harcolni, mint ahogyan ő most a begyűjtési kötelezettség Túlteljesítésével, az őszi munkála­tok mielőbbi elvégzésével, harcok V. É. Lobogózzuk fel a házakat ünnepnapunkon A szovjet hősök és a nagy Szov­jetunió iránt érzett hálánkat fe­jezzük ki azzal is, hogy felszaba­dulásunk ünnepnapján a házakat mindenütt lobogózzuk fel. A városi tanács külön is felhívja a város minden dolgozóját, tartsa köteles­ségének, hogy lakóháza ünnepi záazlódíszben legyen ezen a napoa. Két asszony iil a Szegedi Ken­derfonó pártirodájában. Zöldi lm-, réné, az üzemi párlbizottság tagja és Detári Istvánné sztahanovista. Kezükben a „Szabad Nép'" vasár­napi száma. — Huszonkét érve dolgozom ebben a gyárban — meséli Zöldiné elv­társnő. — 15 évig azt sem kérdez­ték, van-e betevő falatunk. Egyet­len egyszer nem dicsérték meg a munkámat. Most meg — elmosolyo­dik — a fiam az úttörő csapat ta­nácselnöke. Hét éves. Akkor szüle­telt, mikor itt a legnagyobb harcok dúllak. A felszab ad u 1 áss a 1 jötl ő is. Nagyon sovány voltam, nem tudtam szoptatni. Ta'lán nem is tudtam volna felnevelni, ha egy szovjet katona meg nem ajándékoz tejkonzervekkel. Van még két kis­lányom is, az egyik 14 éves és ve­gyészmérnök szerelne lenni, a leg­kisebb, Ági, 2 éves. Ő még csak kis mosolygó képével tud örülni szép, biztos jövőjének. Detáriné a Szegedi Kenderfonó levelét nézegeti, melyben Rákosi elvtársnak bejelentették a Nagy Októberi Forradalom tiszteletérc tett vállalásukat. Zöldiné ránevet és így folytatja: — Minden áldozatra hajlandó vágyóit, hogy nyugodtan felnevel­hessem a gyermekeimet, hogy de­rék. igaz embereket nevelhessek belőlük. Tudod, olvastam Sztálin elvtárs nyilatkozatát az alomfegy­verről. Persze az amerikai tőkés urak azt gondolták, hogy mi ölhe­tett kézzel várjuk, hogy megtá­madjanak. Nem! Nekünk éppen az ad erőt, hogy jól felszerelt hadse­regünk van, hogy bármikor készen állunk arra, hogy, ha kell, fegy­verről védjük meg a békét. — Én is anya vagyok — mondja most Detári Istvánné. — Nekem is legégetőbb, legfontosabb ügyem a béke ügye. Nagyon bízom Sztá­lin elvtársban és hálás vagyak neki azért, hogy vigyáz az ón kislá­nyomra is. — Az ám — veszi át újra a szót Zöldiné — én néha szeretném megszorítani Sztálin elvtárs kezét, amiért megtanított miniket az élet­re, Azelőtt sohasem érezfeni, hogy jó élni, jó dolgozni, jó gyermeket nevelni! Most minden megváltozott! Erősnek érj szilárdnak tudom a mi táborunkat. Úgy érzem, minden be­csületes dolgozó kiveszi részét a mi harcunkból. És azt üzenem az imperialisták zsarnoksága alatt fő anyatársaimnak: harcoljanak! Ne engedjék, hogy puszta pénzéh­ségből atombombával semmisítsék meg azt, amit már feliépítettünk. Nem adjuk oda a gyermekeink éle­tét, az iskolákat, a szülőotthonokat! Mi az atommal hegyeket akarunk kimozdítani a helyükből, de, ha szükség lesz rá, kimozdítjuk vele ezt az egész rothadt kapitalista rendszert is! így gondolkoznak a Szegedi Ken­derfonó asszonyai. Ezért tettek fel­ajánlásokat november 7-cre. Zöldi Ágiért, Kovács Jutkáért, Éviért, Jancsiért, minden ragyogó szemecs. kéért, szöszbe hajéri, szaladó lá­bacskáért. .. Mert Sztálin a harcunk és Sztálin a béke, És Sztálin nevével lesz jobb a világ.,." I

Next

/
Thumbnails
Contents