Délmagyarország, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-06 / 233. szám
4 SZOMBAT, 1951. OKTÖBBR • A gyermekek jövője: a terv Bíró Lászlóné, a Fáklya mozi jegyszedőjének kettős örömet hozott a békekölcsön-jegyzés első napja: gyönyörű gyermeke született és alkalma nyílt jegyzésével is hitet tenni a dolgozó nép állama mellett. Kérésére gyermekével együtt vitték be hozzá a békekölcsönjegyzési ívet is. Képünk azt a jelenetet mutatja be, amikor Bíróné, a boldog anya, azzal a tudattal Írja alá a . jegyzési Ivet, hogy a terv boldog, békés életet biztosít gyermeke számára Is. i 1 Szeged kultúrmunkásai sokat tanultak Állami Népi Együttesünktől Műsoros ankét a Szegedi Kenderfonógyárban „Tudjátok, miére olyan naigy a sikerünk ? _ Mert itthon vagyunk!" — kiáltott föl elragadtatásában az Állami Népi Együttes egyik ragja a Szegcdi Kenderfonó csütöriökesti művészi ankétján- A fiatul táncos ezzel az igazságra tapintott rá. A népi együttes táncait, énekszámait, zeneszámait nemcsak a művészi kidolgozottság. hanem elsősorban az jellemzi, hogy a fölszabadult nép öröméi, alkotóerejét, elsodró lendületét, optimizmusát fejezi ki. Á sarkantyústánc, Kodály felejthetetlen Kállai-kettőse, a lányok üvegtánca népi hagyományainkat dolgozzák fel, — mindenki megérti, megszereti őket. — népünk legszebb tulajdonságait fejezik ki. A bemutalót Szeged kultúrakitivái elölt 'tartotta az Állami Népi Együttes és bemutatták ott eddigi eredményeiket a szegedi üzemek kultúresoporriai is. A bemutatókát megbeszélés követte. A szegedi kultúrák tívái felszólalása után az Állami Népi Együttes igazgatója foglalta össze a szegedi csoportok munkájának eredményeit és döntő hibáit. A csoportok közül a Szegedi Kender tánccsoport jártak kivételével valamennyi munkaját két nagy hiba jellemzi: a befriutatotí táncok motívumainak nagyrésze nem valódi népi motívumokból álló táncok, sok bennük a sallang és térrajzilag sem megfelelők;. ezenfelül a táncosok még ezeket a nem megfelelő feldolgozásokat sem tudják mindig jól, a tánc anyaga fölött sem eléggé uralkodnak, így állandóan a lépések, figurák sorrendjével küzködve nem képesek a táncot élővé, kifejezővé formálniA szegedi tánccsoportok előtt gazdag és kimeríthetetlen anyag fekszik feldolgozatlanul és lassanlassan feledésbe menően. Alsóváros a szegedi ha.lászok, Deszk. Tápé, Csanád, Királyhegyes, Tömörkény, Földeák még őrzik a magyar dal, tánc és más néphagyományok nem egy emlékét. Tánccsoportjaink feladata, hogy ezeket a táncokat felgyüjtsék, megtanulják, hosszú, alapos, lelkiismeretes, türelmes munkával a legapróbb részletekig pontosan kidolgozzák, hogy műsorszámaink tükrözzék vissza Szeged és Szeged környékének sajátos 'túnekulrüráját, dalkuvtűráját, játékait, szokásait. Az Állami Népt Együttes igazgatójának: összefoglalója nemcsak általános feladatokat jelölt ki, hanem a tanács népművelési szervéi számára megmutatta a legközelebbi lépések irányát is. A kulturális tömegmozgalom fejlődése Szegeden is fölveti és már hónapokkal ezelőtt szó is volt róla, a munka meg is indult, a szeged'i népi együttes megalakításának gondolatát. A népi együttes, — amely a népi opera kialakulásának veti meg az alapját — tánccal, dallal, zenével. egyszerre szórakoztál, gazdag kifejezőerejű, elsodró hatású műsorösszeállításokra alkalmas. A vita lezárása után az Állami Népi Együttes és a szegedi kultúrcsoportok még sokáig együttmaradtak, megbeszélték kérdéseiklet, tanácsot, útmutatást kértek az együttes tagjaitól- Kul'túrcsoportjaink ebben is kövessék az Állami Népi Együttes példáját. Falujárásaikon ismerkedjenek a helyi szokásokkal. gyűjtsék, tanulják a táncokat, dalokat, szokásokat és sokat foglalkozzanak a falusi kuTtúrcsoportokkal is. Táncoljanak, énekeljenek, vitázzanak együt'G, teljenek meg szenvedélyes tűzzel, mikor egy-egy lépés megtáncolásáról. egyegy dal énekléséről van szó. A kultúrmunka területére is érvényes igazság: kicsiből lesz a nagy, a lelkiismeretes, alapos, részietekbe menő munkából alakul ki új, szocialista kultúránk. (szabolcsi) * Párthírek Értesítjük a középkáder egyéni tanulásban résztvevő elvtársakat hogy a tanulással kapcsolatos első megbeszélést 6-án szombaton dél. után 5 órakor tartjuk. A Bolsevik Párt-tanfolyamon résztvevők részé, re a Radnóti-gimnáziumban és a Pártoktatás Házában, a politikai gazdaságtan-szakon tanulók részére az Iparostanuló iskolában, a Sztálin elvtárs életrajzát tanulmányozók részére az Építőipari gimnáziumban (volt Móra-gimnázium, Horváth Mihály-u.). Kérjük a tanfolyamra beosztott elvtársak feltétlen pontos megjelenését. A meghívót hozzák magukkal. NAPIREND SZOMBAT, 1951. OKTÓBER 6. Szabadság-mozi: 6. negyed 9: Do. nyeci bányászok (október 12-ig). Vörös Csillag-mozi: 6, negyed 9: Ötszázasok (október 9-ig). Fáklya-mozi: 6. 8: Klnal cirkusz (október 7-lg). SZÍNHÁZ Délután fél 4 óra: Csínom Palkó. (Ifjúsági előadás. A-bérlet.) — Este fél 8 óra: Titkos háború. (Vasváribérlet 1.) — Este fél 11 óra: A Magyar Állami Népi Együttes vendéqiátéka. A színház Igazgatósága felhívja a közönség figyelmét, hogy a diákság kívánságára szombaton délután fél 4 órakor kezdődő Ifjúsági előadások miatt a szombatesti előadásokat minden esetben fél 8 órakor kezdik, a A múzeum nvitva keddtől péntekig délelőtt 9-től délután 3-lg, szombat és vasárnap délelőtt 9-től 1-tg. / • Az Egyetemi-könyvtár nyitva köznapokon reggel 8 órától este 7-lg. Könwkölcsönzés délelőtt 10—1-tg, délután 4—6-ig, hétfőn és szombaton reggel 8-tól délután 1-tg. • A Somogyi-könyvtár nyitva köznapokon délelőtt 10 órától délután 5-ig. • IDŐJARASJELENTÉS. Várható IdőJárás szombaton estig: Felhőátvonulások, eqy-két helyen kisebb eső le. het. Mérsékelt szél. reggel helyenként talajmenti fagy, a nappali hőmérséklet egy.két fokkal csökken. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: szombat reggel 1—4, délben 14—17 fok között. BELVAROSBAN egy szoba-konyhás, földszinti lakás köUségmegtérltéssel átadó. "Érd. Kossuth Lajos-sugárút 29. I. em. Jenel. IDŐSEBB ápolónő beteg mellé ajánlkozik. Feltámadás-u 26. Lőrlncziné. F.GY vagv kétágyas bútorozott szobát keresek a Lenin-utca közelében, ágynemű haszná'attal. Vidéki vagyok. csak éjjeli párórai alvásra veszem Igénybe. Címet a kiadóban k<Vem leadni. KERES megvételre géptörlő, mosott rongvot Tiszamenti Fűrészek. Felsőtleennarf 33. (volt Lippat). KÉSZÍTTESSE. Javíttassa redőnyelt Szöve'ke-e'nél. A Szegedi Kovács, Bognár Ktsz. redönvrész'ege olcsón és Jól áll a do'gozók rendelkezésére. Szeged. Tisza Lajos-utca 2—1. Teletop. 32-68. . ^ BÖRKABATJAT most festesse. Javíttassa Csordás bőrruhakészltő mesternél S'rnt Miklós-utca 7. GYERMEKSZERETŐ, komoly, megbízható mindenest azonnal felveszek, dolgozó házaspárhoz. Lehet Idősebb néni ls. Tápé. Hajójavító te'ep. GYORSIRO. gépíró tanfolyamok kezdődnek október 6-án dr. Rosenhergné gyorsíróiskolájában, Sztálin-sétány 1, (Múzeumnál). ELTARTASRA vállalok Idősebb házaspárt, vagy magánost, kinek háza van. Németh Imre, Petres-u. 30. GYERMEK gondozását vállalom, feJöskecske, mlkádó, férfi öltönyök eladók. Mura-utca 2/b. VENNÉK Jóállapotban lévő fűrészporos kályhákat. Szőregi K. SZ. T. ELADÖ két nagyte|ű hasastehén és egy hasasüsző. Szőregl-út 22. ELADÖ a.ltók, ablakok. egy üsző, gerenda. Szőregl-út 22. BE jARÖNÖT, lehetőleg Jó bizonyítvánnyal felveszünk. Moszkval-körút 28. szám. BILGERI csizmát. 43-as nagyságút vagy gumicsizmát. kevéssé használtat veszek. Pollák, Dózsa Gy.u. 20. szám660 kéve KUKORTCASZAR a dorozsmai állomásnál és Kecskés-telepen eladó. Érdeklődni: Répás-u. 13. 125-ös KISMOTOR. külföldi. csaknem ÚJ eladó. Érd.: Autóalkatrész Kereskedelmi Vállalat, SztáHn-körút 41. szám. . .... ELADÖ 180 légköbméteres öntöttvaskálvha, szobai gázkályha, melegágyl ajtó és ablak. Somogyi Béle-u. 12. emelet. TASKA írógépet bérelnék. Alánlatokat Horváth Mlhály-u. 9. II. 6. Tánc! Minden délután tánc! A 3-as számú ifjúsága cukrá szdnban (volt Kalánkaj. Zene minden délután 3-tól 9-5g. Friss sütemények üdítő italok, expreszszo-fekete, tejeskávéBelépődíj nincs. Szálloda és Vendéglátóipari , u , Vállalat,Százegy magyar nóta* címmel adott hangversenyt csütörtökön este a Hungáriában Lakatos Géza és 12 tagú zenekara. Az est nem szűkölködőn a sikerben, mégis újból fel kell vetnünk ezzel kapcsolatban az úgynevezett ,,könnyű műlaj", a munka utáni könnyebb szórakozás kérdését. Nem hangsúlyozhatjuk eléggé, hogy ezen a téren sem «— mint ahogy politikai, gazdasági vagy kulturális életünk bármelyik területén sem — mondhatunk le a nevelésről, a művészi szórakoztatásról, mert ha lemondanánk, akkor ezt a területet az ellenség foglalná el, amely ezesetben a giccs, vagy az álmagyarkodás, a dzsentri műmagyarkodás álarcában jelentkeznék. Ezért fogadtuk örömmel, hogy Lakatos Gézáék műsorában nagy számmal szerepeltek szép népdalainkból, amelyek igazi értékét akták meg ennek az estnek. Éppen az Állami Népi Együttes mostani szereplése, de főként a szovjet együttesek példamutatása hívta lel döntően a ügyeimet arra, hogy népi kultúránk kincsei nyújtják a legmélyebb élményt és egyben szórakozást is. Régen urak mulattak a kávéházakban, akiknek gondolatvilága az érzelgős vagy Hsírva-vigadós" műmagyarkodásban érezte jól ma gát. Ma a becsületes dolgozók szorgalmasan végzett munkájuk után a népi muzsikánál akarnak felüdülni. Ezért is fogadták 1 olyan örömmel népdalainkat, amelyeket valóban temperamentumos átérzéssel, hangulatos játékkal tolmácsolt a 12 tagú együttes Lakatos Géza prímás vezetésével. Ezen az esten is megmutatkozott, hogy művészetük alkalmas lenne állandó szegedi népi zenekar megalakító| sdra is, amely feladatául népdalkincsünk terjesztését tűzné ki. Addig is, amíg erre sor kerülhet, érdeklődéssel várjuk újabb estjüket, amelyen mostani lelkes 'gyekezetükkel és művészetükkel népdalainkból tűznének százegyet csokorba. Nöl bunda, barna. gyermekkerékpár eladó vagy kukoricáért elcserélhető. Petőfl-te'ep 5-ös utca. 192. MODERN ebédlőbútor eladó. Megtekinthető vasárnap egész nap. Tápéi-sor 54. Gyevi-temetőnél. MÁSFÉL hold szőlő és gyümölcsös, három ho'd szántóval kiadó. Szabadsajtó-u. 12. Donyeci bányászok Képünk a „Donyeci bányászok" című film egyik kiemelkedő jelenétéi mulatja be. A Szovjetuniónak, a kommunizmus íelé haladó boldog országnak az élete, a szabad munka szépségeinek megnyilvánulásaival árad felénk ebből a színes, magyarul beszélő szovjet Ilimből, amelyet a Megyei Filmhét alkalmából szeptember 19-én, egyetlen előadásban mutatóit be a Szabadság filmszírn ház. 1 A filmről akkor részletes ia> mertetést közöltünk. Mától, szomj battól kezdve ismét műsorára tűzte a filmet a Szabadság-filmszínház, amelyet egy héten át tekinthetnek meg Szeged dolgozói. Ma délután MHK tömeqversenyek Szegeden Ma délután 3 órától két újszegedl sporttelepen, az Sz. Petőfi-pályán és a Textiles-pályán MHK tömegversenyeket rendeznek a szegedi dolgozók és középiskolai tanulók részére. A versenyek vasárnap reggel 8 órakor folytatódnak. Ma minősítő megyei atlétikai verseny Ma délután fél 4 órai kezdettel minősítő megyei atlétikai versenyt tartanak az újszegedl Sz. Petőfipályán. Az atlétikai versenyen női. férfi serdülő, Ifjúsági és felnőtt versenyzők Indulhatnak. Nevezni a verseny előtt a helyszínen ls tlehet. Ma utazik az Sz. Petőfi labdarugó csapata Csepelre Az Sz. Petőfi NB I.-es labdarugó csapata a ma esti gyorssal utazik Budapestre a Csepeli Vasas elleni mérkőzésére. Az együttes az éjszakát Budapesten tölti, hogy pihenten állhasson kl a küzdelemre. A Csepeli Vasas ellen Játszó csapatot egy 14-es keretből, közvetlen a mérkőzés előtt állítják össze. A Szegedi Petőfi Csepeli Vasas elleni budapesti pontszerzése nagy meglepetés lenne. A VLSz. Kender Sportkör hírei A Vörös Lobogó szakmai spar. takiád versenyén, melyet közel 500 résztvevővel tartottak meg. jó ered. menyeket értek el. A Szegedi Ken. der SK a 20 km-es férfi kerékpáros csapatversenyben 2. lett. A 100 m-es futásban 4. Matyasovszky 12.5-el. Távolugrásban Sárkány 575-öt ugrott Végeredményben csapatversenyben a VLSz. Kender az 5. lett. Az MSZHSZ támogatásával a közel múltban alakult meg a VLSz. Kender lövészszakosztálya, melynek jelenleg 20 működő tagja vanSzombatom és vasárnap a Vörös Lobogó SE spartakiád versenyén a VLSz. Kender férfi és női asz. taiiteniszezői képviselik Budapesten a szegedi színeket. A VLSz. Kender III. negyedévi sportfejleaztési tervét 115.3 száza, lékra teljesjtette. A burgonyautalványok kiosztásának rendje Szegeden Az O. K J. Szeged Városi Alidrendeltsége felhívja az üzemi Jegyfelelősök figyelmét, hogy a burgonyautalványok átvételére hétfői napon jelentkezzenek. A hétfői napon 1—100 sorszámig, kedden 100-200lg. szerdán 200—300 sorszámig, csütörtökön 300-töl felfelé jelentkezhetnek ugyanúgy, mint ahogy a pótjegyeket átvették. Azok az üzemek, amelyek Igénylésüket nem adták be, haladéktalanul ma, szombaton déli 12 éréig adják be az O. h". J. Szeged Városi A!kirendeltség pótjegykiadójához. Igénylésüket két példányban készítsék el. Tüntessék fel a dolgozók nevét, lakását, az üzem nevét, hozzátartozó családtagok számát. Családtaejainak kizárólag az tekintendő, aki a dolgozó után SZTK-t élvez. Külön felhívjuk a héztömbbizalmlak figyelmét., hogy a nyugdíjasok, öregségi járulékosok, háztartási alkalmazottak. vidékre kitáró dolgozók. magánszektornál dolgozók és családtagjaik részérp a jegvflókoknál kapják meg az utalványokat. Mindezek a dolgozók a háztömbbizalmiaknál Jelentkezzenek összeírás végett, ahol két példányban összeírják megfelelő Igazolás mellett. Nyugdíjasoknál, öregségi Járadékosoknál az 1951. évre felülbélyegzett könyv vagy utolsó Illetmény kifizetését Igazoló szelvény alapján. A magánszektornál dolgozö és vidékre kijáró dolgozóknál, az SZTK érvényességi igazolás vehető figyelembe. Nyugdíjas vagy öregségi Járulékos, ha munkaviszonyban áll. akkor csak az üzem útján kaphatja meg. Ha vidékre kijáró dolgozó, akkor szintén a háztömbbizalmiak útján kaphatják meg. A háztömbbizalmiak két példányt készítsenek, az egyik példánnyal átveszik az utalványt, a másik példány bennmarad a legyv fióknál. A háztőmbbizalml kiosztja a megkapott utalványt és aláíratja a nála levő példányt és visszahozza a jegyfiókhoz elszámolás végett. A háztömbbizalmiak az Igénylést 10-ig, szerdáig adlák be, mert a később beadott Igénylést nem tudjuk figyelembe venni. A megkapott utalványokat 24 órán belül kl kell osztani. Az üzemi Jegyfelelősök és a háztömbbizalmiak egyaránt azonnal visszaszámolni kötelesek. VÁROSI TANÁCS HÍREI A Délmagyarországi Aramszolgáltató Vállalat szegedi üzemvezetősége közli, hogy vasárnap 6—14 óráig Felsővároson. Rókuson, Fodorlelep«n és Pelőfi-lelepen szünetel az áramszolgáltatás. Felhívom dolgozó parasztságunkat, hogy minél többen kössenek kukoricaszállítási szerződést a földművesszövetkezetnél. A kukoricaszál litásl szerződés megkötésekor 35 forintos vásárlási tparcikkutalványt kapnak, azonkívül 10 forint felárat és a tárolásért október 1. és február 29. között q-ként 25 fillért fizet a földművesszövetkezet. Felhívom a gazdá'kodókat, hogy a kukorica, burgonya és napraforgó beadási köte'ességüknek töréstől. Illetve szedéstől számított 8 napon belül feltétlenül tegyenek eleget, mert ellenkező esetbén a beadási kötelezettségük 5, ll'etve 10 százalékkal fel lesz emelve. Felhívom a szegedi szekérfuvarozókat, hogy október 3-tól kezdődően minden reggel fé' 7 órakor a fuvarozási munka felvétele véget: Jelentkezzenek a Belsped tisüipalyaudvarl kirendeltségénél. Azon fuvarost, aki valamely napon előzetes engedély nélkül a munkától távolmarad, bírsággal fogom sújtani. Közlöm a dolgozókkal, hogy október hó 5-től 11-Ig bezárólag a 301. sz. alapjegyro 20 dkg hús. 301/a. sz. Jegyre 10 dkg hús, 301/c. sz. Jegyre 10 dkg hús. 301,'d. sz. legvre 10 dkg hús, 311. sz. jegvre 20 dkg hús, 310. sz. Jegyre 10 dkg hús, 312. sz. Jegvre 10 dkg hús, 10 dkg hentesáru. 313 sz. jegyre 10 dkg hús. 10 dkg hentesáru, 314. és 315. sz. Jegvre 10—10 dkg hentesáru váltható ki az 1. számú kockára. Értesltlük a termelőket. hogy a községből árpát. zabot. kukoricát kiszállítani, eladni addig nem lehet, amíg a termelők beadás! kötelezettségüket és a község begyűjtési tervét kenyérgabonából, árpából, zaV ból, kukoricából nem teljesítette. Ha a község kenyérgabona, árpa, zab és kukorlcabegyúitési tervét 100 százalékban teljesítette, a termelők árpa, zab és kukoricafeleslegüket úgy a községen belül, mint a község terü'etén kívül szabadon értékesíthetik és a község a szállítási igazolványt kiadjaOktóber hó 8-án kezdetét veszt Szeged város területén a baromfiak pestiselleni beoltása. Az oltást oltóbrigádok végzik. Minden 6 hetesnél Idősebb tyúkféle beo'tása köte'ező. Az oltási dtj darabonként 30 fillér, melyet az oltást végzőnek ott helyben ki kell fizetni. A baromfltulajdonosok az oltás napjáról értesítést kapnak. Felhívom a baromfitulajdonosokat, hogy baromfiállományukat az értesítő által Jelzett napon tartsák elzárva és az odaérkező oltást végzőnek oltásra adják át. Az a baromfitulajdonos, aki a jelzett napon baromfiállományát nem tartja elzárva, vagy az oltást megtagadja, kihágást követ cl. DÉLMAGYARORSZAG po'iHkai napilap. Felelős szerkesztő ős kiadói ZOMBORI JXNOS Szerkeszti; o szerkeszlóbirottzóg Szerkesztőség; Szeged, Lenin-u. 11. Telefon; 15-35 és 40-80. — Éjlstokai szerkesztőség teleion este 8 tői 34-38. Kiadóhivatal: Szeged lenin-u. 6, .,. .J, lelefon: 31-16 és 35-00, Délmagyorortzőg Nyomda, SzegedFelelős vezető: Priskln Sőndoz