Délmagyarország, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-31 / 254. szám

4 SZERDA, 1951, OKTÓBER 24. KÍNAIAK A BÉKÉÉRT Kina népe sokmillló aláírásával is bebizonyította törhetetlen békeakaratát. Képünk Csang Ting pekingi festőművész rajza a kí­nai nép békcaiáírásának erejét mutatja bc a karikatúra fegyverével. Ű j sztahanovisták a Szegedi Kender fonógyárban dermann Sebők, Radics Sándorné, Balatoni Jánosné, Katona József, Csala Józsefné, Tólh II. Sándor és Zemgei János sztahanovista oldeve. let kaplak, Márián Ferenc, Silószki Mihályné, Bérezi István és Juszt József pedig sztahanovista jelvényt. Az üzcim dolgozói büszkén köszön, tölték az új sziahánovistákat és az ő példájukat követve indullak harc. ba ulolsó negyedévi tervük túltel­jesítéséért. A Szegedi Kenderfoinógyár dol­gozói az elmúlt negyedévek jó munkájának eredményeként vállal, halták Rákosi elvtársnak, hogy évi tervüket november 7-e tiszteletére november 24-ére befejezik. Ezt a vállalásukat teljesítik is, mert a sztahanovisták példája nyomán mind "több és több dolgozó igyek szik kiemelkedő eredményt elérni. A Szegedi Kenderfonégyár doL gozói ió munkát végezlek az elmúlt negyeuévban. Ezt bizonyítja az is, hogy tervükei 103.8 százalékban teljesítették. Ez az eredmény még szebb, ha figyelembe vesszük, hogy az üzem nehézségeikkel küzdölt, mert nyersanyagellátását nem biz­tosították folyamatosan a rostvál. 1 altatok. A tervfeljesílésért folyó verseny lendítő kereke az Alkotmány ünnep liszteletére lelt felajánlási mozga­lom volt, amelynek nyomán kiemel, kodő eredmények születtek. Ezen. kívül számtalan újítást vezettek be az üzemben, melyei: elősegítették a termelés emelését, vagy a minőség megjavítását. Az elmúlt negyedévi jó munká­jukért az üzem dolgozói közül szá. inasam részesüllek kitüntetésben.. Ambrus Antal, Jáksó Mária, Dan-| N A P i R fc N D SZERDA. 1951. OKTÓBER 31. MOZI Szabadság.mozi: Fél 7, fél 9: Dé. ryné (november 5-ig). Vörös Csillag mozi: Fél 7. fél 9: Déryné (november 5-ig) Fáklya.mozi: 6, 8: A határon (no. vember l-ig). SZÍNHÁZ , Este 7 óra: Viharos alkonyat. Jó­zsef Attila-bérlet (3). — A múzeum nyitva keddtől péntekig délelőtt 9-től délután 3-ig. szombat és vasárnap délelőtt 9-tűl 1-lg. » Az Egyetemi-könyvtár olvasóterme nyitva: délelőtt 10 órától, este 9 óráig. Könyvkölcsönzés 12-től 8-lg. ¥ A Somogyi-könyvtár nyitva közna­pokon délelőtt 10 órától délután 5 óráig. * IDŐJARÁSJELENTÉS. Várható idö. járás szerda es'iq: Felhős idő, több helyen regnek ködkéozedés. néhány helyen kisebb eső lehet. Mérsékelt délke'e'i.déli szél, a hőmérséket a nyugati megyékben kissé csökken, keleten alig változik. Várható hém'rsékletl értékek az ország területén: Reggel —1—4. aetoen 4—/ tok koz.tt. * Páríhirek Értékes anyagtakarékossági javaslatok a Gyufagyárban Alig mult el pár hónap Gazda Géza elvtárs kezdeményezése óta. máris széles mozgalommá fejlődölt ez a kezdeményezés és egyre több értékes javaslat születik meg üze­meinkben, aimelyek megvalósításá­val sok százezer forintot takaríta­nak meg népgazdaságunk számára. Bizonyította ez a nemrégen meg. tartott Gazda-kiállítás is, ahol a szegedi üzemek bemutatták a huf­ladékanyagok felhasználása terén eddig elért eredményeiket. E kiál­lítás nyomán újabb lendületet ka­pott a Gazda.mozgalom és azóta már számtalan új javaslat szüle, tett. A Gyufagyár d'olgozól is újabb és újabb értékes: javaslatot nyújta­nak be a vállalat vezetőségnek. Az elmúlt héten benyújtott két javas. lat megvalósításával is értékes nyersanyagot takarítanak meg. Az egyik javaslat: a kartonok újra felhasználása, ha szállító fe­lektől ezentúl visszakéri ezeket a vastag borító papírokat, s kijavítva újra felhasználják csomagolásira. Igy évi 16-000 forint megtakarítási érnek eL A másik javaslat: a gyufásdobo. zok oldalán lévő festékanyagot tar. Jalmazó edényeket munka után. mi. kor elmossák, a vizet összegyűj­tik, melynek aljára leülepszik az értékes festő anyag, s újra feldől, gazva, felhasználhatják. Egy hó­nap alatt 800 forint értékű festék­anyagot takarítanak meg ezáltal, amit azelőtt kiöntötték. Ez annál is jelentősebb, mert a festékanyag nagy része import áru, külföldről hozzák be hazánkba. Szegedi diákfiatalok a „fehér arany" betakarításáért Mi szegedi fiatalok vasárnap több mint 3000-en mentünk ki a kör­nyező állami gazdaságokba, hogy segítsünk betakarítani a ,,fehér aranyat", az első nagy gyapotter­mésünket. Reggel vidám énekszó­vá; indultunk- Valamennyien boldo. gok voltunk, hogy mi is részesei tehetünk ennek az aratásnak. S mi­kor megláttuk a dústermésű gya. pottáblakat, talán valamennyien arra gondoltunk: ezt is a Szovjet­uniótól, a mi szeretelt Sztálin elv. lársunktól kaptuk. Neki köszön, hetjük azt, hogy az idén ég. jövőre a mi textilüzemeinkben már jórészt hazai termésből dolgoznak majd a munkások. Munkahelyeinken csakhamar meg kaptuk a kis fehér kötényeket. Nyomban munkához is láttunk. Egymásután teltek a zsákok, lel­kesen versenyeztünk, ki szed töb­bet, ki végez jobb munkát. Vala­mennyien tudtuk, hogy ezzel a lel­kes versennyel is ötéves tervünk időelőtti teljesítését s a szoci-ajii. mus építését segítjük elő. Szeretném elmondani ebben a kis levélben azt a boldog érzést, amely, lyej dolgoztunk ezen a napon. El­határoztuk, ha szükség lesz rá, a jövő vasárnap is valamennyien ki­jövünk egész addig, míg be nem fejeződik ez a nagy munka. Se. gítünk készséggel állami gazdasá­gaink dolgozóinak, a bebizonyítjuk, hogy mi nemcsak jó tanulással, hanem áldozatkész munkával is harcolunk a békéért, a saját boldog jövőnkért. Inczédi Margit Tömörkény leánygimn. tanulója a Délmagyarország levelezője SZORGALMAS bejárónőt azonnalra felveszek. Szeged Bajcsy-Zsilinszky, n 22. I. em. 3. ajtó. ELVESZETT egy rózsaszínű gyapjú kötöttkabát vasárnap Újszegeden. — Kérem a megtalálót, mivel egy dol­gozó asszonyé volt, adja le a ki­ndóba. GYORSÍRÓ, gépíró tanfolyamok kez­dődnek november 5-én dr. Rosen­hergné gyorsíróiskoláidban. Sztálin, sétány 1. (Múzeummal szemben). ELADÓ festett telertgy, éjjelt szek­rény. haszná't nöl ruha, télikabát, fiúruha. Arany János-utca 10. II. 4. ELVESZETT Tápai József névre szóló nagyon fontos iratok Kérem a be­csületes megtalá'ót, ad.la le a ki­adóba. A benne levő pénzt megtart, H VIA. GYERMEKAGY eladó. Széchenyi.tér , n ELVESZTETTEM összes Igazolványai, mat kedden reggel. Kérem a becsit, letes megtalálót, hogv Somogyi.u. 7. vám aki ariln le. Tóth Márta. ASZTALTÜZHELY. Jó állapotban le. vö. eladó. Jósika-utca 14, udvarban balra. DUNNAHUZATOT. lepedőt vennék. Doh', A tfö'di-utca 28. KŐMŰVES ács és vasbetonszerelő mnn'ókat felvesz a Szegedi Építőipa­ri Vállalat. Széchenyl-tér 15. TAKARÍTÓNŐT felveszek. dé'előtti érákra. Szent György.u. 26. ajtó 1­ELADÓ tiszta gvaplu sötétszürke át. meneti kabát, középtermetre. Hajnó­cut.u. 10. I, 1, Barna. FEHÉR gyermek sportkocsi. JóáUa. pótban eladó. Béke.u. 2/b. alsó­csengő. KÉT nőtestvér keres különbejáratü bútorozott szobát. Központi Egyetem. Dugonics-tér. HAROMLANGU gáztűzhely eladó. Ti. sza Lajos-utca 33/a. EGY politúros és egy festett háló­szobabútor eladó, asztalosnál. Szillé, ri-sugárút 25/a­KOMBIN ALTSZEKRÉNY. rekamiéáH. vány konyhaberendezés, Spitzer asz. ta'osnál készen kapható, Attlla-u. 16. BÖRKABATJAT most festesse. Javít, tassa Csordás bfliruhakészltő mes. térnél. Szent Mlklós.u. 7. KOMBIN ALTSZEKRÉNY. fényezett komblnáltszoba, festett és előszoba eladó. Mátyás.tér ' 23. BELVÁROSI lakásomban bútorhaszná­latért helyet adok. Sztálln-körút 89. dohánybolt. ASZTALOK; székek fogasok eladók. Érd.: délután 2-től. Hld.u 1. Hege. düs. v FÉRFI bőrkabát szölőprés, 25 lite­res eladó. BaJcsy-Zsilinszky-u. 22. I. 7. altó. GYERMEKSZERETÖ nőt házimunka végzésére felveszek. Jósika.u. 14. II. i em. 7. OKTÓBER 27-én MSZT székházban a Medikusbál ruhatárából tévedésből elcseréltek egy drapp ballont. W. R. monogrammai és egy tejsztnű nylon kabátot. Kérem az elcserélt kabáto­kat a törvényszéki orvostani lnté. zetnél visszacserélni. Felhívjuk a városi, járási párt. j bizottságaink, valamint a káder­képző tanfolyamok felsőfokú halt. gatóink. középfokú konferenciave. zetőink és ellenőreink figyelmét, hogy konferenciájukat november 4-én. vasárnap déle:ő;t tartjuk. A konferencia helyéről és időpontjá ról külön ériesíljiik az elvtársakat. Jegyzeteiket hozzák magukkal. MB agit.-prop. osztály Értesítjük a középfokú politikai J iskola vezefő és ellenőr elvtársa­kat, hogy részükre október 31-én, j szerdán, délután 6 órakor propa­ganda szemináriumot tartunk a Radnóti-iskolában. Kérjük az elv­társak pontos megjelenését. I Értesítjük az alapfokú politikai iskola vezető és ellenőr elvtársa­kat, hogy részükre október 31-én, Szerdán délután 6 órakor propa. RADTrt MAI MŰSORA" SZERDA, 1951. OKTÓBER 31. KOSSUTH.RADIÓ. 7.05 Pelko: Mold­vai szvit 7.25 Strauss kerlngölből. 8.05 Népzene. 11.30 Előadás. 12.30 Néni 7""° 13.15 Czórc'-c-.-ív-ó 14.10 Úttörő híradó. 14.25 Vonóstrlő. 14.45 Előadás. 15.30 Ifjúsági ének­karok. 17.10 Tánczene. 17.30 Elő adás. 17.45 Arutlunján: Kantáta. 18 óra 15 Szív küldi szívnek. 19 Építő­ipari félóra. 20.40 írók béke.ttzper. ce. 20.50 Szimfonikus hangverseny. 22.25 Operett-est. 23.30 Beethoven zoncoraművelből. PETŐFI RÁDIÓ. 6 A béketábor da. Iáiból. 7 Vidám szovlet muzsika. 8 Zenekari muzsika. 8.40 Hangszer, szólók. 9 Ének. 10.10 Komoly zene. 11 óvodások műsora. 15 Haneleme. zek. 15.30 Szovlet híradó. 15.45 Rá­dió operettielból. 16.30 Előadás. 16 óra 45 Hegedű. 17.10 ..Adassék a le­vél..." 17.30 Népdalfeldolgozások sorozatából. 17.40 Falurádió. 18 öszi harmat után... összeállítás. 18.40 Tánczene. 19.05 Hangversenv. 21.10 Elméleti tanácsadás. 21.30 Tánczene. 22 Belltnl operáiból. 22.35 Bura Sán­dor és zenekara játszik. A VÁROSI BÉKÉIRODA HÍREI Felhívjuk a területi békebizottság titkárait hogv az október 31-ére hirdetett területi béketltkári érte. kezletet november 2-án tartjuk meg az MSZT székházban (Horváth Ml. hály-utca 3. sz.) az üzemi és hivatalt békeblzottság titkáraival együtt. Az értekezlet kezdete fél 6 óra. Feltét­len és pontos megjelenést kérünk. Városi Békeiroda MNDSZ-HIREK Október 30-iki ügyvezetői őrtekez. let e'marad, helyette november 6-án tartunk összevont üzemi és kerületi ügyvezetői értekezletet Október 31-én, szerdán délután 5 órakor szülői munkaközösség elnö. kelnek és óvodafelelösöknek érte­kezletet tartunk a titkárságunkon. Alsóváros I., Martos Flóra cso. port szerdán délután 6 órakor nö­nanapot, Rókus 6 órakor. Újszeged fél 7 órakor orvosi előadást tar­tanak. DISZ.HÍREK Értesítjük az üzemi, területi, kö­zépiskolai és egyetemi titkár elv. társakat, hogy részükre október 31. én. szerdán este 6 órakor titkári értekezletet tartunk. Felhívjuk a titkár elvtársak figyel, mét, hogy az értekezleten feltétle. rül Jelenjenek meg. SZAKSZERVEZETI HÍREK Az Orvos.Egészségügyl szakcsoport a kiadott műsor szerint szerdán tar. tandó ülését közbejött okok miatt e hét péntekjén, november 2-án tartja meg a Bőrklinika tantermében. Az előadás kezdete pontban 6 óra. Az előadások rendje és műsora válto­zatlan. A későbbi üléseket továbbra is szerdai napokon fogjuk megtar. tani­A szakcsoport elnöksége A VÁROSI TANACS HÍREI A városi tanács egészségügyi osz­tályának rendezésében dr. Rottenbll. ler Alajos egészségügyi minisztériu­mi közegészségügyi főfelügyelő no­vember í.én délután 7 órai kezdet­tel a Tanácsháza nagytermében elő. adást tart. Az előadás tárgya: a munknsnő egészségvédelme. ganda szemináriumot tartunk az Iparoslanuló iskolában. Kérjük az elvtársak pontos megjelenését. Értesítjük az alapismereti tanuló­kör vezető elvtársakat, hogy ré­szükre a következő propaganda, szeminárium november 7-én. szer­dán lesz. Agit.-prop. osztály Értesítjük a kádenképzö tanfo. lyamok párttöriéncti szakán és a Sztálin elvtárs életrajzát tanuló hallgatókat, hogy részükre csütör­tökön délután 6 ódakor az MSZT. S/ékh&zban á konferencia anyagá­ból előadást 'tartunk Ugyancsak előadást tartunk a konferencia anyagából a politikai gazdasági. szakon tanuló elvtársak részére, délulán 6 órai kezdettel a Pártok, tatás Házában. A vezetőségválasztó taggyűlések időrendje: OKTÓBER 31-én: Textilművek IV. d.e. fél 7 óra Rókus I. d. u. 6 SS Petőfi-telep II. u. 6 SS Fodor, lelep d. u. 6 st Belváros V. d. u. 6 SS Rókus III. d.u. 6 s» Alsóváros II. d. u. 6 SS Móraváros II. d.u. 6 «s Belváros IV­d. u. 6 SS Béke-telep d.u. 6 t' Belváros I. d. u. 6 SS Margit-utcai ált Iskola d. u. 4 st Mátyás-téri iskola d. u. 4 Is Vegyilpari techn. d.u. 4 p Építőipari techn. d. u. 4 SS Közgazd. fiúgimn. d. u. 4 ^ Közgazd. leánygimn. d.u. 4 t> Újszeged! tan. képző d. u. 4 SS Alsóvárosi tan. képző d. u. 4 Sf Móra gimnázium d.u 4 |S Tömörkényi leánygimn. d. u. 4 't Juhász Gy. Isk. d.u. 4 s» Csongrádl.sgt. isk. d.u 4 e Dózsa Gy. isk. d-u 4 SS Mérey.u. isk. d. a. 4 St Rókusi ált. Isk. d. u. 4 st Madách-u. ált. Iskola Gépipari technikum Újszegedi ált. iskola Pelőfl-'elepi ált. Iskola Petőfi-telepi II. Isk. Szllléri.sgt. ált. isk. Móravárosi ált. iskola Dugonics-u. ált. iskola Iparos tanonc Isk. DÉMA Cipőgyár Szegedi Cipőgyár Közvágóhíd Villamosvasút Bútorgyár Délmagyar nyomd* d.u Posta műszak Kenyérgyár Sepró'gyár Autójavító Váll. Délmagyar közraktárak Épületlakatos ipari v. Tatarozó Váll. IJtépítő Vállalat Vass Téglagyár ip- v. Igazságügyi ip. v. Rotrótelep Szegedi Pártbizotts. d.u. 4 d. u. "• d. u. . d.u. « d-u. 4 d.u. d. u. V d. u. d.u. 4 d-n. 3 d.u. t d. u. 3 d.u. 5 d. u. . FA d. u. d. u. d. u. d. u. d.u d. u. d. a. 5 d.u 5 d.u. 4 d.u- 4 d.u. 3 d.e. 7 4 4 * 4 4 4 4 5 V. L. Sz. Kender sportkör hírei Az elmúlt napokban jól Sikerült sportkört napot tartott a V. L. Sz. Kender sportköre Sztálin-körűt 21. szám alatti klubhelyiségében, ame­lyen valamennyi szakosztály részt, vett és főleg az MHK sportmozgal­mat tárgyalták meg részletesen, bogy a november 7-re vállalt kötelezett, séget erpdmónyescn haits-k végre. A megbeszélések után értékes hozzá­szólásokra s versenykihívásokra ke­rült sor, majd Bohata József, sport, köri elnök kiosztotta a szakmai spartakiád győzteseinek a jutalma­kat és a MHK sportmozgalom jel. vényeit. A SZOT által kiírt és november 15-én kezdődő alapfokú tornászbaj­nokságokra V. L. Sz. Kender tor. nászszakosztálya szorgalmasan készü. lődik, mert Jobb eredményeket akar. nak elérni, mint tavaly. A II- alap, fokú tornászbajnokságra 3 nöl es egy férflcsapatot nevezett be 9 tor. ndszszakosztály. A nyáron megalakított mezítlábas labdarugócsapat tó Játékkal bajnok, ságot nyert. A sportkör mindent el. követ, hogy a jövőben még nagyobb gonddal nevelje az utánpótlást. Az alföldi asztalitenisz bajnokságon Pördi—Viktor a vegyespáros bajnok­ságban a 3., 4. helyen végzett. A közeljövőben meglndu'ó szakmai tekebalnokságrn a V. L. Sz. Kender egy férflcsapatot nevezett be. A szegedi vívók jó szereplése Szentesen A Szentesi Vörös Meteor vívóver. senyén a szegedi vívók kitűnően sze. repeltek. A nyílt kardversenyt Kiss B. (Sz. Postás) nyerte 6 győzelemmel- Má­sodik Magal (Sz. Postás) 6 gy., har­madik örlei (Sz. Postás) 4 gy.. ne­gyedik Gyuricza (Sz. Lok) 4 gy. ötödik Molnár dr. (Hmv. Dózsa) 3 gy. Női nyílt tőrversenyben első Szappanosné 'Hmv. Dózsa) 6 gy.. második Juhasz (Sz. Postás) 5 gy-, harmadik Pusztai (Sz. Postás) 3 gy., negvedtk Skultétt (Sz. Postás) 3 gy.. ötödik Eiben A (Sz. Haladás) 3 gy-, hatodik Eiben E (Sz. Haladás) 3 gy., hetedik Lakatos (Sz. Postás) 3 gy.. nyolcadik Tari (Sz. Lok.) 2 gy. MEGNYÍLT a Hangszerkereskedelmi Vállalat szegedi tiáküzlele Lenin-utca 3. szám Hangszerek nagy választékban CSERE, JAVÍTÁS is Hangszereket vásárolunk ! az Orosházi Bástyával a sportpályán. Á szegedi úszóedzők november 7-i felajánlása Tombácz István (Sz. Haladás) Tör, | próbázását szakszerűen Irányítják és zsi Miklós (Sz. Dózsa). Kőröst Lajos vezetik. A férfiak hétfőn, szerdán és Ás Faragó Sándor (Sz. Petőfi) sze- csütörtökön 5—6-fg. a nők kedd es'e gedi úszóedzők fclaján'ást tettek, 7-től 8_ig jelentkezhetnek az MHK hogv november 7. tiszteletére egy, megbízott vezetésével a Varost Goz. egy' hétig az üzemi dolgozók MHK fürdő uszodájában próbázásokra. • Ma ldzömTrV^7s0rs°zegá:ítenBáStya I A Szeged, fK^tórfi röplabda edzomerkőzes Szegeden | csapata 6 vasSrnap két barátságos A Bp. Honvéd ellen Budapesten le. mérkőzést Játszott a fővárosban. A . . ...-.„.j m, , „. mí..,.s.íc. szegedi csapat a Vasas Ganz Vagon játszásra kerülő NB I.-es méiközés. e|l£« 3;1 a^ayban gyözöti. a Bp. re készülő Sz. Honvéd ma délután Honvéd röplabdázóitól 3:0 arányban fél 3 órakor edzőmérközést játszik vereséget szenvedett. Lokomotív . KARAG0TXFA és rúdfa épülethez va­Ilók eladók. Lomniczl.u. 119. _ , BEJÁRÓNŐT keresek elsejére. Dr, A MagasépUőipari Technikum diák, petriite. Sebészeti klinika, jainak sikere az országos középisko. MAGANYOS. nőtlen gazdálkodó va. lai atlétikai versenven gyök. tanyát kedvelő. Jó megjelené. atlétikal versenyen sü le4nyt vagy flata, özvegyet kere. A Mezö.utcal sporttelepen megtar. sek kis háztartásom vezetésére. Ba­tott országos középiskolai versenyen csa István. Csongrád.tanya. 1285. a Szegedi Magasépitőipari Technikum U.l diófurnéros hálószoba eladó. Pá. tanulói közül Is többen résztvettek, rizsi.körút 6. Kieme'kedö eredményt ért el Lengyel I.AKAS felosztása miatt többféle be. Sándor III. oszt. tanuló, aki a 8 rendezés e'adó. Zongora bérbeadó, kilométeres gvorsított menetben má- Kígyó-utca 1. II. 8. sodik lett 28.08 perces eredménnyel. FÉRFIKERÉKPAR eladó. Imrovltz, Zri. Beleznai János III. oszt. tanuló nvi.utca 10. ugyanebben a számban hetedik lett. ELADÓ 11 hónapos és hathónapos Az iskola vá'ogatottjal egyébként a hrt'n'nl Wo sütaők. lugas s-riőo t. rendszeres atlétikai edzéseket meg. ványok. Petőfi Sándor-sgt (Szivár. kezdték. vánv kitérői trafik.) VAGÓTEHÉN e'adó. Mészáros József, Totó. tájékozta tó Raktó. Felsővárosi ff. 81. EGY erős igás partpaló e'adó. Érd.: 1. Bp. Rástva—Cs. Vasas 1—1, 2. a déh'tánl órákban Újszeged, Fürj. Dorogi Bányász—Bp. Kinizsi 1—x, 3. utca 83. Sz. Petőfi—Győri Vasas x—2 4. Bp. Dózsa—V. L." Sortex 1—1. 5. Salg. Bányász—Szombathelyi Lok. 1—2, 6 Tatabányai Bányász—Pécsi Lok. 1—2. 7 Pécs Bányatelepi Bányász—Csillag, hegyi V. L. x—1. 8. Nagykanizsai Lok.—Pécsúihegyi Bányász 1—2. 9. Győri V. M —Soproni Lok. 2—1, 10. Vasas MAVAÓ—Szolnoki Lok. 2—v. 11. Bp. Építők—Váci V. L. 2—1. 12. Cse_ pe'i Szikra Kinizsi Dohánygyár 1—2. Pótmérkőzések: 13. Debreceni Lok.— Debreceni Honvéd 1—x. 14. Miskolci Ép.—Bp. Lok. 2—1. A másik két mér­kőzésen a Bp. Honvéd és a Bp. Va­sas az esélyes. 1 DÉLM A GY ARORSZAG po'iákai napilap, reielés szerkesztő és kiadót ZOMBORI JÁNOS Szsrkeszti: a nerkeii 'őbi:oéídg Srerk -szréség : Szeged lenin-u. 11. '•lefon. 35-35 és 40-80. — Ei'szakai szerkesztésé, lelefon es'e áléi 34-38. Kiadóhivata.: Szegea. temn-u. é. lelefon: 31-U és 35-00. Délmagyarorszóg Nyomda, Szeged­Felelés vezető: Priskin Sándcs.

Next

/
Thumbnails
Contents