Délmagyarország, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-25 / 197. szám

4 SZOMBAT, 1951. AUGUSZTUS 25, MAGÁNOS HÁZ Ezt a lengyel filmet ma, szomba. ton mutatja be a Szabadság-film­szinház és egy héten át tekinthetik meg Szeged dolgozói. A film a len­gyel ellenállási mozgalom egy ré­szét mutatja be a német fasiszta megszállás alatt. Történelmi jelentőségű esemény zajlott' le Varsóban 1943 Szilveszter estjén: megalakították az Ellenál­lási Népi Tanácsot, amelynek az volt a feladata, hogy a Lengyel Munkáspárt vezetésével minden be. ' csületes lengyel dolgozót bevonjon az ellenállási mozgalomba. Ezalatt Varsó közelében, egy kis falunak távoleső házában él Kazsa néni unokahúgával, Bariéval. Kazsa néni féltő szeretettel neveli unoka­húgát, akinek szüleit és fivérét a német fasiszták kivégezték. Elakar­ja zárni a külvilágtól, úgy gondol­ja, ha nem engedi ki a házból, nem érheti semmi veszély. A hideg tél egyik estjén vendégek érkeznek a kis házba. Basia örömmel üdvözli barátnőjét, Hankát, aki vőlegényé­vel és egy ismeretlen férfival együtt jött. Hanka közli barátnőjé­vel, hogy az ismeretlen férfi Stefán Klonovics mérnök, akit a Gestapo üldöz. Egyelőre azt a megoldást ta­lálták, hogy ebben az elhagyott ház­ban rejtik el. Basáa, mivel nénje nélkül nem határozhat, mert tudja róla, hogy nagyon fél a politikától, megpróbál beszélni relé. Nagynén. je a társaság megnyugvására kije­lenti: — Én ugyan óvatos vagyok... de mivel már házamban van, érez­ze magát nálunk otthon . .. Klonovics pár napig teljesen visz­szavonul, még a háziakkal sem be­szél. Szobájában elgondolkozik s e közben a filmen elénk tárulnak azok a jeleinetek, amelyeket Klono­vics átélt, mielőtt e kis házba ju­tott. ő maga azelőjt nem tartozott a földalatti mozgalomhoz, mint mérnök dolgozott egy lőszergyár­ban. A gyár munkásai szervezked tek a megszállók ellen, de egyik sza. botázsukat észrevették és letartóz­tatták az egész üzemrész dolgozóit, köztük őt is. A Gestapo fogságából több társával sikerült megszöknie. Megállapítja magában, hogy bi­zony még nem sokat tett az ellenál­lási mozgalom érdekében. Pár napon belül bekapcsolódik a háziak mindennapi életébe. Közte és Basia közt szerelem alakul ki. Ösz. szekerül azokkal a munkásokkal, akiket a lőszergyárban azon az em. lékezetes napon szintén letartóztat­tak. Klonovics boldogan kapcsolódik bele munkájukba- Az ellenállók ré­szére hadianyagot gyártanak. Eb­ben a munkában Basia is segít ne­kik, megérti ő is. hogy a fasiszták ellen kemény harcot kelt folytatni. A film megismerteti velünk egy faluban lejátszódó cselekménnyel, hogy a lengyel nép hogyan segítet­te a Lengyel Kommunista Párt által vezetett ellenállási .mozgalmat. Lát­juk a népnek a fasiszták elleni ha­tártalan gyűlöletét. De eljön a fel­szabadulás órája! A Vörös Hadse­reg átlépi a Búgot s a kötelékében harcoló lengyel katonák és a nép legjobbjai fegyver) fognak, hogy részt vegyenek Lengyelország fel­szabadításában. Gyűjtsd a hulladékot! Győzelmesen tör előre az üze­mekben a Gazda-mozgalom. De a Gazda-mozgalom megvalósítása nemcsak üzemekben lehetséges, ha­nem otthon is. mégpedig úgy, hogy a legkisebb értékű hulladékot is összegyűjtjük- E mozgalom sikere érdekében a Melléktermék és Hulla­dékgyűjtő Vállalat felkéri a Szé­A városi tanács hírei Közlöm a dolgozókkal, hogy au­gusztus hó 24-töl 30-ig bezárólag a 301 -es alapjegyre 20 dkg hús, a 310-es kiegészítő jegyre 10 dkg hús, a 312-es nehéztesti munkás jegyre 10 dkg hús és 10 dkg hen­tesáru, a 313-as kiemelt szellemi dolgozók jegyére 10 dkg hús és 10 dkg hentesáru, a 314-es és 315-ös pótjegyre 10—10 dkg hentesáru váltható ki a 3-as sz. kockára. ehenyi-téren, a Lenin-, Kelemen-, Somogyi-, Bajcsy Zrilinszky.utcák­ban, valamint a Dugonics-téren lévő házat; lakóit, hogy a hulladékgyűj­tésre átadott papirzsákokba gyűjt­sék össze a hulladékvasat és fémet, papírt, rongyot, csontot, konzerv­dobozokat, barack- és szilvamago­kat. Amikor pediig a hulladékos zsákoik megtelnék, jelentsék azt a Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalat Széchenyi-téri kirendeltsé­gének (telefonszám: 42—31.) A bejelentés után a vállalat em­berei kimennek az összegyűjtött hul­ladékért. Gyűjtsünk össze minél több hul­ladékot. mert ezzel is a Gazda-moz­galom sikerét biztosítjuk. NAPIREND Szombat, 1951. augusztus 25. MOZI Szabadság-mozi: Fél 7, fél 9: Ma­gános ház (augusztus 31-ig). Vörös Csillag: Fél 7, fél 9: Windsorl víg nó'k (augusztus 29. ig). Fáklya: 6, 8: Szerencse fel (augusztus 26-ig). • SZÍNHÁZ SZÜNET • A Múzeum nyitva keddtől pén­tekig délelőtt 9-től délután S-ig, szombat és vasárnap délelölt 9-től 1 óráig, * Az Egyetemi-könyvtár augusztus, ban szünetel. A Somogyi-könyvtár nyitva van köznapokon délelőtt 10 órától 14 óráig. RÁDIÓ MAI MŰSORA: Szombat, 1951. augusztus 25. Kossuth-Rádió 5.10 Fúvószene. 6.45 Versenyhir­adó. 7.15 Népi zenekar. 8-05 Vi­dám muzsika. 11.30 Elbeszélés. 12 óra 30 Egy falu — egy nóta. 13 Ncpi zene. 13.45 Hanglemezek. 14.10 Előadás. 14.30 Vígjáték. 14.50 llangszerszólók, 15.30 Ipari szak­tanfolyam. 15.45 Állami vállalatok hírei. 15.55 Népi zenekar. 16.10 Szovjet napok — szovjet emberek. 16.20 Vörös nyakkendő. 17.10 Szim­fonikus hangverseny. 17.50 Falu­rádió. 18.25 Régi magyar táncok. 19 Tánczene. 2035 Versenyben az ország kenyeréért. 20.45 Szép szó, muzsika. 21.45 Vidám dalok. 22.25 Tánc éjfélig- , , Petőfi-Rádió 5.30 Csárdások. 6.15 Hangleme­zek. 6.30 Szól a harmonika. 7.35 Filmzene. 8 Régi operettek. 8.40 Meseopera. 9.45 Görög gyermekek műsora. 10.10 Énekszámok. 10.45 Dvorzsák: Dumky. 15 Zenekari muzsika. 15.10 Könyvrészlet. 16 Ze­ne és történelem. í 6.40 Sziv küldi szívnek. 17.10 Tanuljunk énekszóra oroszul! 17-40 Énekegyüttes. 18.05 Klasszikus zene. 18,45 Részletek Csajkovszkij: Anyégin című operá­jából. 18.40 Zongora. 19.15 Sport­negyedóra. 19-30 Moniuszko: Hal­ké. 21.30 Esti hangverseny. 22.30 Né odalök. Kitűnő eredmények a falusi spartakiádokon Szegedi járás területén a falusi dolgozók részére augusztus 20-án nyolc községben falusi s.partakiá. dokat rendeztek. Ezek a sportver­senyek arra vannak hivatva, hogy nagy lendületet adjanak a falusi sport fejlődésének és ráirányítsák a figyelmet olyan fontos sport­ágakra, mint az atlétika, kerékpá­rozás és röplabdázás. Legjobban sikerült a spartakiád Mórahalmán, ahol közel 300-an vettek részt. Mó­rahalmát, mint a legjobban műkö­dő járási körzetet a járás TSB ünnepélyes keretek között vándor­zászlóval jutalmazta meg. A mó­rahalmi spartakiádon k:hinő atlé­tikai eredmények születtek. Az eredmények közül kimagaslik Bá­lint János kiiünő teljesítménye, aki a 100 méteri 11 ' másodperc alatt futotta meg. Ez a telietséges falusi sportember 5.68 centimétert ugrott távolba, az 1000 méteres ideje 2.09. 20 km-es kerékpárver­Nagy lendülettel folynak tovább az MHK-próbák Szegeden senyen Biszton György 35 perq alatt győzött. Balástyán Palotás Jó., zsef 64 métert dobott gránáttal, Gajgonyán Hevesi Károly 5 méter 10-et ugrott távolba. Jobb női ered­mények MórahaJmán: Szekszárdi Ferencné 1-48-as jó idővel győzött az 500 méteren. Kisteleken 10 km­es kerékpárversenyen Ambrus Má-z ria 30 perces idővel győzött, He-, gedüs Jánosné 31 perccel második lett. Azok a versenyzők, akik a köz< ségi spartakiádokon 1—3 helyezési értek el, részt vesznek a szeptem-. ber 1—2-én rendezendő járási spar­takiádokon. A járási spartakiád győztese és második helyezettjei szeptember 15—16-i megyei spar, takiádon szerepelnek, végül a me-. gyei spartakiád győztese és a; egyéni számok második helyezett, jei a budapesti országos spartakiád dokon indulhatnak. Az Alkotmányos ünnepségre vég­zet) felajánlási próbázásokkal nem zárultak le az MHK-próbák Sze­geden. Sőt még nagyobb lendület­tel folynak tovább. Szombaton dél­után a Ládagyár dolgozói teszik le a próbákat az újszegedi Textiles­pályán- A Bútorgyár dolgozói vt< sárnap reggel próbáznak a felső, városi pályán. Az élelmezési dol­zók és a Kinizsi sportolók szom. haton délután és vasárnap dél. előtt próbáznak a cserepessori pá­Iván. Vasárnap Győri Vasas—Sz. Petőfi mérkőzés Szegeden Vasárnap délután fél 5 órai kez­dettel a Szegedi Pelőfi barátságos labdarugó mérkőzést játszik a Győ­ri Vasassal a Lokomotív sporfpá­lyán. Előtte fél 3-kor a Szegedi Lokomotív—Keltex idénynyitó NB II-es mérkőzés) játsszák le. Budapesten játszik ma az Sz. Honvéd A Szegedi Honvéd NB l-es lab­darugó csapata ma délután az Új­pesti pályán barátságos mérkőzést játszik a Bp. Dózsa tartalékcsapa­tával. A ma esti kosárlabda Béke Kupa­mérkőzések A rókusi iskola udvarán ma es­te 8 órakor Sz. Honvéd'—Sz. Pos­tás női, utána Sz. Honvéd—Sz. Postás férfi kosárlabda Béke Kupa­mérkőzéseket játsszák le. Sz. Dózsa—Békéscsabai Építők vízilabda mérkőzés Vasárnap déli 12 órai kezdettel játsszák le az újszegedi verseny­uszodában a Szegedi Dózsa—Békés­csabai Építők megyei . vízilabda bajnoki mérkőzést. Szegedi üsző az országos bajnoka súgókon Szombaton BudapesJem megksz. dödő országos magyar úszóbajnok, ságokon hat jóképességű úszó vesz részt. Bánkuti, Murányi, Juhász é» Lábdi I-, az Sz. Haladás úszónői és Lábdi Hl (Sz. Pelőfi). A férfiaki közül Törzsi (Sz. Dózsa) indni. Vasárnap délelőtt kettős megyei bajnokit mérkőzés a Hunyadi-téren Vasárnap délelőtt két érdekes­nek ígérkező megyei bajnoki tab. darugó mérkőzést bonylítanak le a Hunyadii-téri sportpályán. Fél 9­kor Szegedi Dózsa—Kistelek, fél 1L, kor Szegedi Postás—Makói Vasutas megyei bajnoki mérkőzések kerül­nek sorra. HIRDETMÉNY A mákgubó begyűjtése nemzet­gazdasági érdek. Felhívom a ter­melő gazdálkodókat, hogy a mák­gubókészlelüket a földmüvesszövet­kezet gyüjtőtelep/n ajánlják fc! megvételre. VB-elnök. BÉKEKÖLCSÖN KÉSZPÉNZ­JEGYZŐK FIGYELEM! Azok a Békekölcsön kész­pénzjegyzők, akik az általuk jegyzett összeget teljes egészé­ben kifizették, de a*kötvénye­ket nem kapták meg, saját ér­dekükben haladéktalanul for­duljanak a városi tanács pénz­ügyi osztályához. Szeged, Ta­nácsháza földszint 8. x FELHÍVÁS. Felhívom a város mezőgazdasági termelői figyelmét, hogy haladéktalanul, még az őszi mezőgazdasági munkák megindu­lása előtt, gondoskodjanak a nyári mezőgazdasági munkák befejezésé­ről. A növényápolást és a trágya kihordását minél előbb, a tnrlóhán­lást 8 napon belől be kell fejezni. A mulasztókkal szemben büntető eljárást indítunk. VB-elnök. HASZNÁLT FÉNYKÉPEZŐ GÉPEKET KÉSZPÉNZÉRT VÁSÁROL AZ rOT BOLT SZEGED LENIN-UTCA 14­PALOTÁS JÁNOSNÉ jöjjön be aj Délmagyarország kiadóhivatalába a I megtalált Békekölcsön-kötvényért. MEGBÍZHATÓ gyermekszerető ma. gányos idősebb asszonyt azonnal felveszek. Füredd, Rigó-u. 16. NÉGY 5 méteres kerthevedar és épületfa eladó. Lomniczy-u. 119 sz. alatt. NÖI kerékpár, „Viktória", jó álla­potban, kétajtós jégszekrény, ke. ményfaágy, sodronnyal eladó. Bocs. kay.u. 9, magas fszt, 6. FELSÖRÉSZ-szabászokat keres a Délmagyarországi Cipőgyár. Mosz­kvai.körút 7. MAYER Lujza iskolájában gyors, írási, gépírási, helyesírási tanfo­lyamok nyílnak. Kazinczy-u. 6. földszint. TÉGLA 'eladó. Megtekinthető dél­után Debreceni-u. 27/b. FELKÉREM azt az illetőt, aki fel­vett egy drapp kardigánt a me­legkútnál, mivel többen látták és ismerik, kérem adja le a kiadóba, jutalmat kap tőlem. ELADÓ régi ebédlő, hálószobábu. tor, konyhakredenc, szekrény, szé­kek, asztalok, sezlonok, ágysodro­nyok. tűzhelyek. Csuka-u. 12. EGY fkhér hálószobabutor eladó. Juhász Gyuia-u. 39, füszerüzlet. VIDÉKI éWmiszerjegyeket talál­tak. Igazolt tulajdonosa átveheti a kiadóban. BŐRKABÁTJÁT most festesse, ja­víttassa. Csordás bőrruhakészítő mesternél. Szent Miklós.u. 7. MINDEN cső kipróbálására alkal­mas műszer, 2+1-es rádió beépí­tésével alkalmi áron eladó. Dugo­nics-tér 1, rádiósüzlet. KÉT gyógyszerészhallgaló leányom­nak otthonosain bútorozott szobát keresek. Levélcím: Lukácsné, Szen­tes, Kisbálint-utca 5. HASZNÁLT női kerékpár jutányos áron eladó. Kemes.u. 18/b. HÁZASSÁG céljából ^ dolgozó nő megismerkedne hozzá illő dolgozó férfivel 45—55 évesig. Galamb­utca 7. ÁGYDIVÁNY, magyar perzsa ösz­szekötö, bronzcsillár eladó. Deák Ferenc-u. 4, II. 7. BÖRDIVANY, központi fűtéshez ra­diátorok eladói;. Sztálin-körűt 22. I. 3. ajtó. SINGER varrógép, négykerekű ké­zikocsi, talicska, 16-os aulóbelső el­adók. Párizs i-krl. 19/a­BELGA nyulaik eladók. Petőfi-telep I. utca 10. VESSZŐT, szárízike), kukorieaszá­rat veszek. Ajánlatokat: Bene pék­ség, Dorozsma BÚTOROZOTT szoba kiadó két férfi részére. Móricz Zsigmond-rak­part 4. szám. I. emelet 1. BÚTOROZOTT szoba házaspárnak is, konyhahasználattal, fürdőszobá­val kiadó. Széchenyi-tér 16. II. 6. 2x1 SZOBÁS, konyhás, Szép ker­tes magánház lakásátadással eladó. Földműves utca 47/a. TALÁLT tárgyak: Egy kis női pi­ros retikül, egy pár kislány-papucs, egy jobblábas tornacipő, szemüveg. Igazolt tulajdonosaik átvehetik a kiadóban. MAJOR Ákos gyorsíróiskola tan­éve szeptember 10-én megkezdődik Beiralásofc naponta- Roeskay utca 4. SZEPTEMBERBEN gyorsíró gép­író tanfolyamok kezdődnek. Dr. Ro­senbergné gyorsíróiskolájában Sztá­lin-sétány 1. Múzeummal szemben. A SZEGED II. (Kertész) tégla­gyár férfi munkaerőket vesz fel. Jelentkezni lehet a helyszínen. A Délmagyarországi Áram­szolgáltató Vállalat (D. A. V.) szegedi üzemvezetősége köz­li, hogy vasárnap reggel fi—• 14 óráig Dorozsma, Móraha­lom, Röszke, Szentmihályte­lek és Gyóla községekben szünetel az áramszo'gáilatás. Felhívás a szérűskert! gazdákhoz! Felkérjük a rókusi, alsóvá­rosi, cseperessorl és felsővá­rosi szérűskertek parcella, bérlő gazdáit, hogy a parcel­la bérleti díjakat a Szegedi IngaHar' ezelő Vállalat, Sze­ged, Vilrösmarfy-u. 7. alatti törvényszékkel szembeni iro­dájában haladéktalanul fi­zessék be. I EGYPÁR evezőscsónak Sürgősen eladó, ez évben lett lakkozva. 450 forint. Dugonics-tér 1. BELKLINIKA kutyát vesz. GERA Sándor jöjjön be a Délma. gyarország kiadóhivatalba a meg­talált irataiért. KATONA Lászlóné gyorsíróiskolá. jába, Kölcsey.u. 10, az új tanévre a beiratások megkezdődtek. EGY jó állapotban lévő női Singer varrógép eladó. Árva-u. 4. Sz. LACZKÓ órás Széchenyi.tér 9, Zsótér-ház. Jó árat fizetek kar-, zseb- és ébresztő órákért és szer­kezetekért. MÜLHOFFER V. műórás üzletét Sztálin-krt 47. szám, Püspöki bazár, helyezi át. Svájci órák vétele, el­adása. Javítások, átalakítások leg­gondosabban, felelősség mellett. PERFEKT gyors, és gépírónőt, valamint szecs és kötbér ügyekben jártas adminisztratív munkaválla. ;lót azonnali belépésre felveszünk, j Délmagyarországi Araanszolgáltató , Vállalat Szeged, Klauzál-tér 9. , MODERN konyhabútor, nagy ab­lak eladó. Veresács-u. 18. | UJ festett hálószobabutor és kony. habutor eladó. Szilléri.sugárút 25/a. FEKETE nőstény malacok eladók. Szoba, jószágtartásos feleskertet cserélnék hasonlóra. Holló-u. 3. ELADÖ politúros kombinált szek­rény, komoly darab. Petőfi-telep 2.es utca 21. BENTLAKÓ háztartási alkalma­zottat keresek. Jósika-u. 14, fszt jobb. ELADÓ laposkocsi, teknők, foga­sok, jégszekrény, szivattyúk, író­asztalok, asztal. Párizsi-körút 36/a. EGY fehér hálószobabutor eladó. Juhász Gyula-u. 39, füszerüziet. REKAMIÉVÁZ, vasrács, két ra­diátor fűtőtest (12 m.2), 43.as új birgericsizma eladó. Kisebb-na­gyobb koffert veszek. Püspök-u. 11/b. HÉT drb kéthónapos malac eladó. Szabadsajtó-u. 27, ELVESZETT egy sötétzöld, elől ró­zsaszínümintás kiskabát 18-án, szombaton a Sztálin-kőrúton, a piacon. A becsületes megtaláló, vagy nyomravezető magas juta­lomban részesül. Cím: Széchenyi­tér 8, II. 20. ajtó, özv. Kiss Bé­láné. ZOMÁNCOZOTT kályha, 50 literes zsírosbödön eladó. Valéria-tér 4. JÓ állapotban lévő lOO.as motor­kerékpár eladó. Szabadsajtó-u. 4i6. (Alsóváros.) HÍZNI való süldő és egy kazal gyepszéna eladó. Béke.telep, Hosz_ szú-u. 29. EGY idős magányos asszonyt ke­resek két gyermek mellé. Jelentke­zés vasárnap. Zoltán-ú. 16, emelet. EGY íakaitossegédiet állandó mun­kára felveszek. Érdeklődni: Topo­lya-sor 11. i Csongrádmegyei Ingatlanköz­vetítő Vállalat közli: BÚTOROZOTT szoba fürdőszoba­használattal három férfi részére kiadó Somogyi-u. 6, I. 3/a. ELCSERÉLNÉM szoba, konyhás lakásomat földszintes szoba, kony­hással, víz, WC-vei. Ráfizetek, Kiss Ernő-U. 3, emelet 1. BORPINCÉT, nagyobbat, bérelnék, esetleg présházzal, felszereléssel együtt. Püspök.u. 11/b. CÉLMAGYÁRÖRSZIRJ ootlHlcal napilap. Malii norlcoiztó ó, Irtadti ZOMBORI JÁNOS •xericnszfli a tzorkarztóblzofftóf Szorkasztőtég t Szagod lanton. 11 Talafon i 35-35 <i Z0-8Q — É|»izckal ixarka sztíií^ lalafon a«ta 34-33 Kiadóhivatal, Szagod Lanton 4. felőfon i 31-14 é> 35-001 ^ Dólmagyarorszzóg Nyomda, Szagod Falalóa vazatéi PrUlcta Sdndoa

Next

/
Thumbnails
Contents