Délmagyarország, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)
1951-08-23 / 195. szám
t»ÜTOnTOK, Ifenl. At*tít;>ZTlrS M KÉSZÜLJÜNK A KÖNYV ÜNNEPERE Szeptember 8—9—lO.én rendezik meg vidéken a hetedik szabad könyvnapokat. Ezek a könyvnapok is —, mint az eddigiek — újabb fontos állomást jelentenek dolgozó népünk kulturális életében. Csau vusza kell tekintenünk az eimui: könyvnapokra, hogy megállapítsuk: mily nagy haladást tettünk évrőlévre irodalmunk, könyvkiadásunk és könyvterjesztésünk vonalán. A felszabadulás előtt is rendezitek könyvnapokat. De azoknak a könyvnapoknak csak egyetlen cél. ja volt: megszabadítani a kapitalista könyvkiadót, könyvkereskedőt a „nyakán maradt" selejtes könyvektől. A könyvnapoknak ez az üzlet: jellege még * felszabadulás után is csak fokozatosan szűnt meg. A felszabadulás utáni első könyvna. pokon, még nagyrészt a régi magánkönyvkiadók szerepeltek, selejtes könyveikkel. De dolgozó népünk már ezekben az években bebizonyí totta, hogy mennyire vonzódik az Igazi kultúrához: egyre nagyobb számban keresték fel Pártunk könyvkiadójának, a Szikrának sátrait. Teljesen megváltozott a könyvnapok jellege 1949.ben. amikor bekövetkezett a könyvkiadók államosítása. A könyvvásárlók száma jelentősen megszaporodott: a dolgozók soha nem tapasztalt lelkesedéssel és érdeklődéssel fordultak a jó könyvek felé. Ezeken a könyvnapokon fogytak el először igazán nagy példányszámban politikai ki. adványok, marxista-leninista könyvek, szovjet regények. De az 1949.es könyvnapoknak emellett a siker mellett mégis volt egy nagy fogyatékossága: az új magyar írók, a magyar irodalom új alkotásai nem a megérdemelt arányban szerepeltek. Az 1950.es könyvnapon irodalom, potttkánk örvendetes eredményeként már igen azép számban találhatjuk meg a sátrakban a magyar klasszikusok remekelt. Petőfi, Arany. Mikszáth. József Attila mű. veinek új kiadását, új prózairodalmunk és költészetünk színe-javát. Ezek az eredmények megmutatták, hogy mennyire emelkedik állandóan a magyar dogozó nép kul túráiig igénye. A magyar nép — olvasó nép lett. Elérkezett tehát az ide je annak, hogy szélesebb alapokon Szervezzük meg és a dolgozó nép ünnepévé tegyük a könyvnapokat. Az 1951-es könyvnapokon a vidéken. a városokon kívül, mintegy 2000 faluban, 180 gépállomáson. 132 állami gazdaságban tartják meg a könyv ünnepét. Ebben az évben a könyvnap valóban a magyar irodalom és a magyar nép ünnepe. Még világossabbá válik ! előtiünk a cél, amelyet Pártunk, a Szovjetunió példáját követve, programmjává tett: „Mi mindén munkást és parasztot művelté akarunk tenni és ezt meg is tesszük!" Ez a sztálini tanítás válik valóra öt. éves tervünk teljesítése során, ez a sztálini tanítás ragyogja be könyvnapjainkat is. Az idei könyvnapokon a marxizmus-leninizmus nagy alkotásai, magyar ég szovjet irodalom színe-java, a világirodalom egy.egy remeke méltón tanúskodnak emellett. A dolgozó, aki az idei könyvsátrakat felkeresi, ott találja majd tanítónk, Lenin és Sztálin műveit. De ott találja Rákosi elvtárs könyveit is. E művek minden egyes fejezete a szocialista átalakulás iránytűje, a szocializmusért, a népek szabadságáért, békéjéért folyó diadalmas harc ragyogó állomása. Megtalálja a magyar dolgozó az idei könyvnapokon a szovjet irodalom remekeit, amelyeket már ismer, mert hiszen munkájában már eddig is komoly segítségére voltak. Ezeket a könyveket most új ki: adásban* vásárolhatják meg. Köztük szerepel Azsajev regénye: Távol Moszkvától, Babajevszkij müve: Az Aranycsillag lovagja, amelyekből megismerhetjük a szov jet ember nagyszerű küzdelmét a kommunista társadalom megvalósításáért. Megtaláljuk ezenkívül mindazokat a szovjet szépirodalmi müveket az idei könyvsátorban, amelyek hasznos és kedves olvasmányainkká lettek az elmuit évekl ben. Méltó módon szerepelnek az id®i könyvnapokon a magyar klasszikus irodalom nagyjai is. Méltó bizonysága ez annak a megbecsülésnek, amelyei Pártunk kultúrpolitikája haladó hagyományaink felé fordul. A mai magyar írók könyvei is nagy számban találnak helyet a könyvsátrakban, amelyek új irodai, munk gyarapodását, gazdagodá. gát bizonyítják. Üjabb mérföldköve kultúrforra. dalmunknak a hetedik szabad könyvnap. Azt a hatalmas fejlődést jelzi, amelyet Pártunk útmuta. tását követve, népi demokráciánk irodalma megtett. Az idei könyvnap közeledik nagy célunkhoz, amelyet Rákosi elvtárs tűzött elénk: „Műveit, erös népet, szabad füg. getlen hazában!" KÖZELELLÖS, bötejü tehén, négy család méh modern kaptárral eladó. Érd. Tábor- u. 3., III- em. TÖRÖK 3 RAKTORRAL bérszántást vállalok. Szöllösi, Felsővárosi feketeföldek 319. A DOROZSMAI vMamoSban e hó 5-én elveszett egy aktatáska fontos iratokkal. Kérem a megtalálót, hogy az igazolványokat küldje el a benne levő címre, a táskát megtarthatjaEí,VESZETT pénteken 5 drb fuvarlevél másolat. Kérjük a megtaláló! n kiadóba adja 1«PHILIPS 2+4-es prima rádió eladó. Guienberg-u. 28, fezt. 6. SZÁZ forint jutalmat adok annak, aki elvesztett fontos személyi okmányaimat a Délm-agyarország kiadóhivatalába eljuttatja. Gacscr Gvörrvné. MOSOTT géptisztító rongyot vásá. rol az Irodagépipari Vállalat. Széchenyi-tér 7. KOCSIGYÁRTÓ kovácsokat azon. nai felvesz Székfuvarozási Vállalat Budapest, V. Marx-tér 7. MULHOPFER V. müórás üzletéi Sztá in-kőrút 47. szám. Püspökbazár helyezi ál? Svájci órák vétele, eladása- Javítások, átalakítások leggondosabban felelősség mellen. REJARÓNŐT felveszek Shillingé® Nagy Jenő-u. 1. ELADÓ egv fúvott gumi* és egy vasráfos görgős nagy taposfleocsi. Pozsonyi Ignác-ulca 20. EGY Vei várt férfikerékpár, príma állapotban ctadó. Árvíz-u. 37. ELVESZETT 20-án a Sztálin-parkban egy kékcsíkos szvetter. Kérem a megtalálót adja le a kiadóba, jutalmazom. BŐRKABÁTJÁT mosl festesse, ja. vlltassa Csordás hőrruhakészitömesternél. Szent Mikldi-U. 7KÉTSZEMÉLYES diófa rekamié eta adó. Rrüsszelii-kflrút 37. ELADÓ 2 drb öthónapos malac. Teréz-u. 43. KÉT használt szekrény, asztal, kél szék, varrógép, kerékpár eladó. — MfRlekin'.heéő Pálfi-n. 48SZEKRÉNY és egyéb bn'orok eladók. Dózsa György-u. 20, kertben balra. KÉT drb anyagúidét találták. Gaz. dája jelentkezzék a Délmagyarország kiadóhivatalában. KET collos vízvezetéki vascső eladó. Petőfi-telep 1127. (az algyői úton), KATONA Lászlómé gyorsíróiskolájába Kölicsey-u. 10. az új tanévre beiratkozások megkezdőditekKISEBB berksirei süldők eladók. Megtekinthető délután, Debreceni-u. 27b. szám. EGY hasznát ágóprést és egy nagy ollót vennék Szatvmazi-u. 43. PÉNTEKEN este a posta és a Szentháromság.utca között e'veszett egy fekete táska Józsa Klára névre szóló igazolványokkal, pénzzel együtt. Kérem a becsületes megtalálót, a táskát és az igazolványokat adja le a kiadóba, a pénzt megtarthatja. EGY jóállapotban lévő női varró, gép és házinyulak eladók. Löm. niczy-utca 7. NŐI kerékpár, príma állapotban el adó. Moszkvai-krt. 25/b. NYOLCVAN ba?.szusos „Hohner" tangóharmonika eladó. Érdeklődni vasárnap délután 4-ig, hétköznap este 6-tól. Remény-ulcn 41. TEJIPARI Vállalat keres vezető könyvelőt azonnalra. Jelentkezés pénteken délelőtt fél 11-kor okmányokkal és életrajzzal. Párizsi, körút 16. MAYER Lujza iskolájában gyors, írási, gépírási, helyesírási tanfolya. j mok nyílnak. Kazinczy.u. 6, fszt. I MEGVÉTELRE keresek íróasz. falt, kis asztalt, iratszekrényt, könyvszekrényt, 2 irodai fotelt, készpénzfizetésre. Ajánlatokat: Szegedi Annagyógyvíz éa szikvízüzem. Gutenberg.u. 23 DÉLELŐTTI órákra beiárónőt ke. res'k Kazinczy-u. 6, II. 7. TAKARÍTÁSBAN gyakorlott nőt keresek a reggeli órákra. Jelent, kezés délután 5—7 óra között. Deák Ferenc-utca 6. II. 9. Csongrádmeevel Ingatlanközvetf ft Vá'laiat közli: ELADÓ egy félház szoba, komyha, kamra 1200 négyszögöl kerttel, gyümölcsfákká] sürgősen. Érdek, lődni: Feketeföldek. Szélső-sor 9. , * Párthírek Pénteken, augusztus 24-én délután 6 órakor békefelelősi értekezletet fariunk, amelyre minden békefelelőst meghívunk. Agit.-prop. osztály NAPIREND Csütörtök, 1951 augu3ztus 23. MOZI Szabadság-mozi: Fél 7, fél 9: Ezred fia (augusztus 24.íg). Vörös Csillag: Fél fél 9: Windsori víg nők (augusztus 29ig). Fáklya: 6. 8: Az Orel gőzös pnsztulása (ma utoljára). • SZÍNHÁZ SZÜNET • A Múzeum nyitva keddtől péntekig délelőtt 9-től délulán S-ig. szombat és vasárnap délelőtt 9-től 1 áráig, • Az Egyetemi-könyvtár augusztusban szünetel. • A Somogyi-könyvtár nyitva van köznapokon délelőtt 10 órától 14 óráig. IDŐJÁRÁS JELENTÉS: VáUo. zóan felhős idő, csütörtökön több helyen esővel, illetve zivatarral. Mérsékelt szél. A nappali felmelegedés nyugaton kissé mérséklődik, keleten kissé fokozódik. — Várható hőmér. sékleti értékek az ország területére: reggel 14—17, délben 24—27 fok között. * RÁDIÓ MAI MŰSORA: Csütörtök, 1951 augusztus JÍ3. Kossulh-Rádió 5 Falurádió. 5.30 Hírek. 5.40 Csárdások. Szovjet kórusok. 6.30 Népszerű dallamok. 6.45 Versenyhíradó. 7 05 Hanglemezek. 7.25 Dalok. 7.45 Lapszemle. 8.0ő Népzene. 11.30 Regényrészlet. 12 Hírek. 12.30 Egy falu — egy nóta. 13.45 Hanglemezek. 14.10 UttörőhírO'dó. 14.45 Szvit. 15.30 Énekkar15.55 Női szemmel... 16.20 Iskolások. rádiója. 17 Hírek. 17.10 Regényrészlet. 18 Ifjúsági rádió. 19 Tánczene. 20 Hangos Újság. 20.35 Versenyben az ország kenyeréért. 20.45 Egy falu — egy nóta. 21 Hanglemezek. 22.05 Hírek. 22.30 Szórakoztató zene. 23.30 Dalok. Petőfi-Rádió 5.30 Zene. 5.50 MIIK-negyedóra0.05 Üzemi lapok. 6.15 Zenekari muzsika. 7.35 Operarészletek. 8 Zene. 9.20 Iskolások rádiója. 10 Hírek. 10.10 Hanglemezek. 11-20 Hanglemezek. 15 Magyar zenekari művek. 15.40 Szovjet híradó. 15 óra 55 OpercttmiizsiSn. 16.40 Vonósnégyes. 17.15 Előadás. 17.30 Hírek. Í7.40 Előadás. 17-55 Szovjet dalok. 18.40 Előadás. 19 Építőipari műsor. 19.25 Regényrészlet. 19 óra 50 Falurádió. 20.05 Zenei emlékest. 21.30 Tánczene. 22 Hanglemezek. 22 30 Népzene. BÉKEKÖLCSÖN KÉSZPÉNZJEGYZŐK FIGYELEM! Azok a Békekölcsön készpénzjegyzők, akilc az általuk jegyzett összeget teljes ©gémében kifizették, de a kötvényeket nem kapták meg, saját érdekükben haladéktalanul forduljanak « városi tanács pénzügyi osztályához. Szeged., Tanácsháza földszint 8. SZAKSZERVEZETI HIREIÍ Az Orvosegészságügyi Szakszervezet Szeged városi járási alapszerve f. évi augusztus 23án, csütörtökön este fél 8 órakor a Szakszervezeti Székházban (Tolbuchjn-sugá-rút 14.) taggyűlést tart. Tárgy: A SZOT V-ik teljes ülése határozatainak ismertetése. Tagságunk megjelenését elvárja a vezetőség. MNDSZ HIREK. Szendrei Julia-csoport csütörtökön d. u. fél 6 órakor nőnapot tart orvosi előadással egybekötve. EGY modern háromágú csillár eladó. Somogyi-u. 11, I. em. DÉtMAOYARÓRSzJRí ooálVoi napilap. *•!•!«> imrknsitA é» kiad* ZOMBORI JÁNOS Izartcosifl i a «nrk»H'íblrot»«aj Jzarkoutóiég. Szagod lanlrt-s- II. Tolofon i 35-3S *t 10 60 - ElUiakol iza'W lalafon aita »W M-S» Qadahivatd > Slagod lentn-a e l.lafoni S1-U «. 35-00 Oélmagyafortzag Nyomda, Szagad •ol«l4» razatái Prtokte VSnüo* J Hiányosságok és feladatok megyénk területén az MHK testnevelési rendszerben Az MHK testnevelési rendszer nagyjelentőségű a Magyar Népköztársaság sportmozgalmának fejlesztésében. A rendszeren keresztül a magyar ifjúság nagy tömegei kapcsolódtak be a testneve. lési és sportmozgalmakba 194950-ben. A próbázások alkalmával tehet, séges fiatal sportolók tűntek fel és számos sportágban biztosították az utánpótlás egységeg kifejlődését. A próbázásra vaió felkészülés és a próbázások elősegítik az Ifjúság és a felnőtt dolgozók egységének megszilárdítását, a munka magas termelékenységét és szereteti hazánk védelmét Az eddig elért eredmények mellett azonban vannak hiányosságok is. Az MHK munkában Csongrád.megye lemaradt. Ha megnézzük a lemaradás okát, íegelsö&orban is abban kelj keresnünk, hogy egyes illetékes szervek nem látták és nem látják az MHK testnevelési rendszer jelentőségét és fontos, ságát. Az MHK testnevelési rendszer a magyar testnevelés és sport alapja. A hazáját szerető, a szocia. lizmust építő, szabadságának ás függetlenségének megvédésére mindig kész magyar dolgozók, elsősorban az ifjúság testnevelési rendszere. Ezen keresztül és ezek szemelőtt tartásával mozgosítjuk a dolgozó tömegeket. Az MHK.n keresztül nevelünk erős, egészséges, bátor dolgozókat, akik a munka területén jobban megállva helyüket építik a szocializmust és erősítik népi demokráciánkat. Ezeket a döntően fontos tényeket nem látták egyes sport-egyesületek és sportkörök. Nem mozgósították a dolgozókat és csak mint másodrendű kérdést kezelték az MHK testnevelési rendszeri. Első volt számukra az egyes szakosztályok működése, különösen a labdarúgás, ez utóbbira fektették a fősúlyt a sportvezetők. Állandóan a labdarugó csapatról és a labdarugó játékosok átigazolásáról beszéltek. Ha megkérdezzük őket. hogyan állnak az MHKval. nem tudnak beszámolni. Népi demokráciánkban nemcsak a labdarúgás a sport, hanem a többi, a muliban elhanyagolt, vagy csak a kiváltságosak á,tal űzött sportágak is. Pl. mozgosítani tudnak mindenkit egy labdarugó játékos leigazolására, de az MHK-ra nem. Egyes sportkörökben a szakszer, vezeii bizottság nem támogatja a sportfelelőst, az MHK szervezési munkában, — különösen a tanácsoknál tapasztalható ez. — Magára hagyja őket. ahelyett, hogy a népnevelőket is mozgósítanák erre a fontos munkára. Nem jár. na.k elől jó példával á Pártszervezetek funkcionáriusai, a szakszervezetek bizottságai és a vállalatvezetők se, az MHK szervezésében, pedig példát vehetnének Nagylakról. ahol jól megy az MHK. Itt a legelsők között volt a nevezők és a próbázók között a párttitkár, I szakszervezeti bizottság és a vállalatvezető. Itt meg is mutatkozott 'a példamutatás, a jó felvilágosító munka szüleménye: az eredmény. A párttitkárok nem támasztják alá politikailag az MHK testneve. lési rendszert. Nem beszé'nek a jelentőségéről és fontosságáról tö. megszervezett, vagy Pártgyűléseken, ami szintén hátráltatja a • rendszer kiszélesítését. A DISZ a maga vonalán sem végez jó mun. | kát. Nem foglalkozik az MHK-va! 1 a DISZ bizottsági ülés, alapszervi üléseken és nem mozgosíijók a fiatalságot. Nincs meg a DISZ-en belül a szocialista munkaverseny sem ezen a vonalon. Különösen nagy hiányosságok mutatkoznak a DISZ munkájában falun, ahol az MHK és a falusi spartakiád ie van maradva. Ezen nem is lehet csodálkozni, mert a DISZ sportfe. lelősei nem járnak el a TSB. ülésekre, ahol az összes tömegszervezetek bevonásával megbeszélnék a soronkövetkező feladatokat ég minden tömegszerva saját vonalán mozgósítaná a dolgozó fiatalokat az MHK edzésekre és próbázások. ra. Előfordult pl. Csongrádon, hogy a Postások lementek próbázni és hangozta! Iák, hogy magarak a szintek és szerettek volna a dolgozók mindjárt az eLső edzésen lepróbázni. A szintek igaz, hogy magasabbak, mint 1949-ben, vagy 50-ben voltak, de nem elérhetetlenek, csak rendszeres edzés kell hozzá és elérhetik. Edzések nélkül nem lehet eredményt elérni, nem lehet egyből a színieket elérni, vagy túlszárnyalni. Szegeden pl. lebecsülték az MHK t. Különböző üzemeket mozgósítottak próbázni a Lokomotív, pályára, ugyanakkor labdarugó mérkőzést rendeztek és nem engedték bo az MHK-próbázókat — de még a városi TSB MHK-előadóját sem — csak ha megfizetik a belépőjegyet. A hibák mellett vannak jól dolgozó sportkörök is, amiből konkrétan meg lehet állapítani azt, hogy ha egyes helyeken meg lehet szervezni az MHK-t, akkor lehet eredményesen dolgozni mindenhol, csak akarat és kellő felvilágosító munka kell hozzáIlyen sportkörök a megyénkben a Nagylaki Kendergyár, Szegedi Késárugyár. Szegedi Paprikafeldolgozó üzem. Szentesi Vörös Meteor, a vá_ sárhelyi Kisipari Termelő Szövetkezet, a vásárhelyi Vörös Meteor sportkörei. A hibák láttán nem szabad megtorpanni, hanem folytatni kell a munkát, A sportköri vezetőségek minden tagja foglalkozzon az MHKvál, érezze kötelességének azt, hogy sikerre vigye testnevelési rendszerünket. Az MHK bizottságoknak nagy a feladata, de csak akkor végezhetnek jó munkát, ha a sportkör vezetősége összes szakembereit és képzett sportolóit mozgósítja, hogy minél több jelvényest tudjanak az év végére felmutatni. A szocializmust építő népi demokráciánkban a lestnevelés és sportmozgalom fejlesztése állami feladat. A Pártszer. vezetek, tanácsok és a szakszervezeti bizottságok folyjanak bele a nemes munkába, segítsék, támogassák az MHK bizottságokat oly módon, hogy politikailag támasszák alá és hívják harcba a népnevelőket a felvilágosító munkába. Biztosítsák a szocialista sportke reteknek szocialista tartalommal való megtöltését. Az MDP II. Kongresszusa megszabta azokat a törté, nel.rú jelentőségű feladatokat, ama. lyek a szocializmus építése és a béke védelme érdekében előttünk állanak. Ezek a feladatok a testnevelési és sportmozgalom feladatai is, amelyeit megvalósítása biztosítsa a sport további zavartalan fejlődését. Minden erővel azon kell lenni, hogy a sportoló tömegeket még aktívabbrn bevoniuk a szocilaizmus építésébe, a béke védelmébe- Előre az MHK testnevelési rendszer sikeres végrehajtásáért! EG YESÜLE1 KÖZI ÚSZÓ MÉRKŐZÉS Az Sz. Petőfi úszószakosztálya Alkotmányunk 2 éves évfordulójára hétfőn délután egysületközi úszóversenyt rendezett. Eredmények-: 50 m úttörő gyors 1. Tompa (Sz. Petőfi) 39.2. 50 m úttörő mell 1. Pnp (Sz. Dózsa) 44.8. 50 m úllőrő gyors I. Dohai (Sz. Petőfi) 36.2. 50 m 'rdülő kezdő gyors 1. Horváth (Sz. Petőfi) 45-2. 100 m ifi hát 1. Csapó II. (Sz. Petőfi) 1:22.2. 100 m serdülő hát 1. Kun (Sz. Petőfi) 1:32.5. 50 m úttörő mell 1. László II. (Sz. Petőfi) 50.2. 100 m Serdülő gyors 1. Csata (Sz. Dózsa) 1:13.2100 m ifi mell 1. Dohai 1:30.8. 100 m ifi gyors 1. Fazekas (Sz. Dózsa) 1:09.6, nöi számok: 50 m úttörő mell 1. Kis (Sz. Petőfi) 49. 50 nt úttörő me'i 1. Lábdi III. (Sz. Petőfi) 49.8. 50 in serdülő gyors 1. Erdész (Sz. Petőfi) 42.4. 100 m mell 1. Pcterdi (Sz. Petőfi) 1:37. 100 m pillangó 1. Lábdi II. (Sz. Petőfi) 1:45.2. 100 m hát I. Juhász (Sz. Haladás) 1:35.4. 4x50 m úttörő váltó 1. Sz. Dózsa 2:34.4. 3x50 m úttörő váltó 1. Sz. Petőfi 2:07.6. 4x50 m serdülő váltó 1. SzDózsa* 2:41. Ma Sz. Petőfi—VL. Sz. Kender edzőmérkőzés Ma délután négy órai kezdettel a Szegedi Petőfi az Ujszegedi Texl/iles-pályán edzőmórkőzést játszik a VL. Sz. Kender csapatával. Ma Sz. Honvéd—Sz. Lokomotiv edzőmérkőzés Ma délután 5 órakor a felsővárosi Honvéd sportpályán a Szegedi i Honvéd edzőmérkőzést ját-szik a - Szegedi Lokomotív ellen, Elmarad a vasárnapi NB Les forduló « Az OTSB rendelkezésére a vasárnapi NB l-es labdarugó forduló e'marmd a Magyar—Csehszlovák válogatott atlétikai viadal miatt. A Nemzeti Bajnokság első fordulóját szeptember 2-án tartják meg. I.ACZKÓ órás Széchenyi-tér 9. 7sótér-ház. Jó árat fizetek kar-, zseb- és ébresztő órákért és Szerkezeté®