Délmagyarország, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-19 / 193. szám

4 VASÁRNAP, 1951. AUGUSZTUS 20. RÉVAI JÓZSEF ELVTÁRS NYITOTTA MEG AZ ÖTÉVES TERV KIÁLLÍTÁST Szombaton délelőtt nyílt meg a Műcsarnokban az ötéves Terv K.L­állítáa Résztvett a megnyitó ün­nepségen: Rónai Sándor, a Nép. köztársaság Elnöki Tanácsának fel. nöke, Dobi István, a miniszterta­nács elnöke. Gerő Ernő állammi­niszter, a Népköztársasági Tanjáes elnöke, Farkas Mihály vezéreere. des, honvédelmi miniszter, R^évai József népművelési miniszter, Ko. vács István és Nagy Dániel, az El­nöki Tanács elnökhelyettesei, TCiss Károly külügyminiszter. Házi, Ár­pád belügyminiszter. Vas Zoltán, az Országos ^Tervhivatal elyiöke. Zsofinyecz Mihály kohó. és gép­ipari miniszter. Czottner Sándor bánya- és energiaügyi miniszter, Sándor László építésügyi íruinisz­ter. Kiss Árpád könnyűipari mi­niszter. Dögei Imre, az országgyű, lés elnöke, valamint a Magyar Dol­gozók Pártja Központi Vezetősége ifs a Népköztársaság Elnöki Taná­psa több tagja. Megjelent a megnyitón J. D. Ki. szeljov. a Szovjetunió magyaror­szági nagykövete, Huan Cem, a Kinai Népköztársaság magyaror­szági nagykövete és a baráti álla­mok követségeinek vezetői. A kiállítást Révai József nép. piüvelési miniszter nyitotta meg. Tisztelt Közönség, Kedves Elv­Jársak! , — Ez a kiállítás, amelyet Alkot­mányunk lörvénybeiktatásának má­sodik évfordulóján nyilunk meg: propaganda-kiállítás. Igen, propa­ganda, a szó nemes értelmében, liogy népünk lássa és jobban meg­értse mindennapi munkájának ér­telmét és összefüggéséi hazánknak az ötéves terv megvalósításával be­következő hatalmas fejlődésével. Ez a kiállítás saját tetteink eddigi és jövendő eredményeink megmulatá­fa, hogy munkásosztályunk, dolgozó parasztságunk, értelmiségünk lássa és jobban megértse: helyes, hogy válvetve, szoros egységben dolgo­zik, hogy a cél, aminek eléréséért küzd, megéri a fáradságot, a mun­kát, az áldozatot. Ez a kiállítás — ismétlem — propaganda: de az igazság hirdetésének értelmében, nbban az értelemben, hogy a jó bor­nak is kell a cégér. — Az ötéves tervvel szilérd gazdasági alapot teremtünk nemze­tünk függetlensége számára. Erős ipar rélkül nincs igazi nemzeti függetlenség — ezt jó száz évvel előttünk Kossuth Lajos is felismer­te. Nehézipar, vas- é9 acélkohászat, szerszámgépgyártás, autóipar, mo­torgyártás, veigyiipar, alumínium­ipar nélkül a nemzeti függetlenség üres szó. Mi most megteremtjük ezeket az iparokat. Ez azt jelenti, hogy egyszer és mindenkorra elvág­juk az útját annak, hogy Magyar­ország visszasüllyedjen abba a gyarmati sorba, amiben évszázado­kon át senyvedett idegen elnyomás alatt. — Az ötéves terv átalakítja a magyar parasztság életét, újjáte­remti a magyar falut is. Ehhez az első lépést 1945 ben tettük meg a földosztással. A második lépést most tesszük meg az új ötéves tervvel, me. zőgazdaságunk gépesítésével, dol­gozó parasztságunk műveltségének és jólétének emelésével, a társas szövetkezeti gazdálkodás útján. A földreform nagy vívmány volt. amely a parsztság kezére adta" a földesúri földet. Á földreform ered­ményeit védjük meg és'fejlesszük tovább a gépesítéssel, a szövetkezeti gazdálkodással. „Földet vissza nem adunk!" — így szólt Pártunk harci jelszava 1946-ban, amikor a reak­ció rohamra indult a földreform el­len. És, hogy a parasztkézre jutott földet megvédjük az imperialisták támogatását élvező úri reakcióval szemben, hogy örökre a dolgozó pa­rasztságnak biztosítsuk azt a föl­det, amit 1945-ben kapott a felsza­badító Szovjetunió és a magyar munkásosztály seglíségével, ezért kell tovább menni és örökre elvágni az útját a kapitalizmus visszaállí­tásának a mezőgazdaságban is. A szövetkezeti gazdálkodás révén vá­lik' visszavonhatatlanul, örök időkre paraszti földdé az úri nagybirtok földje. A szövetkezeti gazdálkodás szabadítja fel a parasztot elszige­teltségéből és elesettségéből, teszi ré­szesévé a technikai és a kulturális fejlődésnek, teszi a szocializmusnak a munkásosztállyal egyenragú építő­jévé. És, mert ez így van, van jo­gunk dolgozó parasztságunktól önön érdekeinek megértését, állam­polgári kötelességeinek teljesítését kérni és elvárni. Az ötéves terv a parasztság fölemelkedésének terve is, az ő segítségére és munkájára, önérdekére és hazafiasságára is épül. Az ötéves terv eddigi és erutáni alkotásain nemcsak Pártunk irá­nyításának és vezetésének, nemcsak dolgozóink nagyszerű munkájának kezényoma van és lesz rajla, ha­nem a Szovjetunió állandó nagy­szabású ' és pótolhatatlan segítségé­nek kezenyoma is. A szocializmus építése hazánkban és a Szovjetunió anyagi és szellemi támogatása: el­választhatatlan egymástól. Az im­perialista urak zokon veszik, hogy üléves tervünk megvalósításánál a Szovjetunió segítséget nyújt nekünk és mi ezt elfogadjuk. De ki tehet róla, hogy a szocializmus építéséhez Moszkva nyújt segítséget és nem Newyork vagy London? Van-e amerikai bank, amely a mi Duna­pcntclénk, a magyar munkásosz­tály új, nagy kohóművének építé­séhez hitelt és segítséget nyújtott volna? Nincs. Ki tehet róla, hogy Moszkva olyan országoknak segít amelyekben a munkások az urak, a dolgozók, — Washington pedig olyan országokat is leigáz, segítség ürügyén, amelyekben a tőkéseik az urak? Ne csodálkozzanak tehát az imperialisták, hogy az ötéves terv megvalósítása során napról-napra érezve és felhasználva a Szovjet­unió segítségét és gazdag tapaszta­latait, a szovjet-magyar barátság még szorosabbá, még eltéphetetle­nebbé válik. Az ötéves terv megvalósítása, a szocializmus építése közben válik ez az ország valóban népünk kö­zös tulajdonává, új és igazi hazá­jává. Egészen és igazán a miénk nem az, amit egyszerűen apáink­tól örököltünk, hanem az, amit magunk szerezünk meg és építünk fel magunk és gyermekeink szá­mára. A haza most válik szemünk láttára, építés közben népünk kö­zös munkája nyomán mindnyájunk köztulajdonává, a nép hazájává­Ezért van jogunk, ezért köteles­ségünk dolgozóinktól még több munkafegyelmet, önfeláldozást, a nehézségekkel való bátor szembe­szállást kérni és elvárni. És tud­juk, hogy egy nép, amely bele merte vágni a fejszéjét az ötéves terv fájába, nem fog visszariadni a nehézségektől, sem a kicsiktől, sem a nagyoktól, hanem leküzdi őket. — Kedves Elvtársak! —• Ez a kiállítás bizonysága an­nak, bogy munkásosztályunk, dol­gozó népünk mer és tud nagyol alkotni! Bizonysága annak, hdgv az ország vezetése jó kézben van Pártunk kezében. Bizonysága an­nak, hogy népünlk békét akar és kész békés épílőmunkájál mrg is védelmezni. Ez a kiállítás bizony­sága annak, hogy országunk szer­ves része a szocializmust építő, a haladást, a demokráciát védelmező békefrontnak, amelyet a Szovjet­unió, a niagy Sztálin vezet. Bizony­sága ez a kiállítás annak, hogy dolgozó népünk egyemberként kö­veti Pártunkat és vezérünket, Rá­kosi Mátyást. Ezzel az ötéves terv­kiáilítást megnyitom­Hamvas Endre megyéspüspök elismeréssel írt népi demokráciánk eredményeiről Most', amikor Alkotmányunk ün­nepére készül az egész ország, népi demokráciánk hatalmas eredményei még élénkebben tűnnek mindannyi­unk szeme elé. Á felszabadulás óla eltelt ' esztendők kézzelfoghatóan megmutatták, hogy Párlunk veze­tésével a dolgozó nép olyan alko­tásokra képes, amelyek méltán ér­demlik ki nemcsak az elismerést, de a csodálatot is. Évtizedek, sőt évszázadok bűnös mulasztásait pó­tolja be népünk néhány esztendő alatt, azon az úton haladva, ame­lyet a nagy szovjet nép mutatott meg számunkra. Népi demokráciánk Párlunk ve­zetésével elért nagyszerű eredmé­nyei elismerésre késztelik azokat is, akik kezdetben bizalmatlanul, kétel­kedve fogadták országépítő tervein­ket, népünk alkoló erejének meg­nyilatkozásait. Ezt bizonyítja dr. Hamvas Endre csanádi püspök vezércikke is, amely a „Magyar NemzeT'-ben jelent meg. Hamvas püspök vezércikkét abból az alka­lomból írta, hogy két hele elmuli már a püspöki kar tagjaj eskütéte­lének. amelyet az Alkotmányra tet­tek. Cikkében megállapítja, hogy a papság és a hívek ezt az eskülétell örömmel fogadták, majd a többi kö­zött a következőket írja: • Meg vagyunk győződve, hogy a világnézeti különbség nem lesz aka­dálya annak, hogy éljünk és mű­ködjünk a szocialista államban• Mi­kor pedig ezzel a hittel beállunk az új alkotmányos keretek közé, akkor egyben tanúságot leszünk haladó készségünkről is. Az idők kerekét visszafordítani nem kívánjuk. Sok­kal inkább ismerjük a történelmet és a társadalombölcselet elfogadott lételeit, semminthogy ilyen törek­vések kilátástalanság áriról meggyő­ződve no lennénk". A cikk a továbbiakban megálla­pítja, hogy milyen káros volt fej­lődésünk szempontjából a régi nagy­birtokrendszer és a kiváltságos osz­tályok uralma, majdpedig elisme­réssel szól a dolgozók'állal vezetett ország rendjéről. „Tanúi vagyunk a forradalom ekéje által felszínre hozott népi elemek nagy értékének. Szemünkkel látjuk, hogy elemi iskolát végzett munkások és földművesek mily ér­telmes seggel vesznek részt a gazda­sági és közigazgatási életben és látnak el oly feladatokat, melyek­hez azelőtt diplomát lávánlak. Lát­juk azt is, hogy sokszor idős fejjel mily szorgalmasan és tiszteletre­méltó kitartással tanulnak, hogy feladatuknak meg tudjanak felelni. De fiaik és leányaik is, kik megnö. vekedelt számarányban tódulnak a Ma ünnepélyes parasztgyöléseken veszik át díszoklevelüket a begyűjtés szegedi élenjárói A négy legpéldamutatóbb dolgozó paraszt a holnapi nagygyűlésen kapja meg díszoklevelét Alkotmányunk közeledő nagy ün­nepnapja még fokozottabban kö­telességük teljesítésére serkentette Szeged dolgozó parasztjait is. Az öntudatos, becsületes dolgozó pa-, rasztofc egymással versengve igye­keztek azon, hogy minél előbb tel­jesítsék a begyűjtés hazafias kö­telességét s minél több gabonát adjanak a hazának, hiszen ezzel nemcsak a maguk közvetlen egyéni érdekét szolgálják, de békénk meg­védéséhez is hozzájárulnak. Szegeden ezidcig összesen 425 zalékon felül beadási kötelességét, de igen sokan va-nnak, akik ennél kisebb százalékban ugyan, de be­csülettel megállták helyüket. A legjobbak kitüntetésére most, Al­kotmányunk ünnepe alkalmából ke­rül sor, hogy Szeged minden dol­gozója láthassa: kik azok, akik tudják mi a kötelességük és több­szörösen eleget tesznek népünk tör­vényeinek- A begyűjtés négy legki­válóbb élenjáróját az a tisztesség éri, hogy hétfőn, az Alkotmány ün­nepére rendezett nagygyűlésen, a dolgozó paraszt teljesítetté 200 szá- Széchenyi-téren veheti át a dísz­Alkotmányunk ünnepére Megajándékozlak a napköziofthonok gyermekeil a NlVÓ-játék üzem dolgozói 'Alkotmányunk ünepének tisz­teletére a NIVÖ játéküzem dol­gozói is munkafelajánlással ké­szülteik. Vállalták, hogy mun­kaidő után a Szegedi napközi óvodák részére játékokat készí­tenek. A játékok a hét elejére e| ja készülték. Több, mint há­romezer forint értékű játékot adtak át az MNDSZ Központ vezetőinek, hogy osszák szét az óvodák közlött. Ünnepség keretében adták át az óvodák vezetőinek a játé­kokat. Huszonnégy óvoda, ezen. kívül a baktói „Alkotmány"­tszcs és az újszegedi „Haladás"­tszcs napközi óvodái kaptak a játékokból. NTVÖ Játéküzem dolgozóinak üzenetét dr. Bren­kovics Istvánné. Mészáros Te­réz és dr. Magyar Istvánné tol­mácsolták. Elmondták, hogy ők. az üzem dolgozói szeretettel készítették el ezeket a játéko­közép- és felsöiskolákba, örvendetes szorgalommal és készséggel tesznek tanúságot a dolgozó osztály hiva­tottságáról. Vájjon mi„ püspökök ezen feltörő és frissülésl hozó népi réteggel szemben a tartózkodó bizal­matlanság, vagy ellenséges érziilcl állásportjára helyezkedhetünk-e1" Hamvas püspök felveli cikkében a háború és a béke kérdéséi is és ennek kapcsán elismeréssel szól né­pünk alkotóerejéről. „El kell ismernünk, hogy ezen al­kotások üteme leheletlen lett volna, ha a dolgozók azok létesítéséi a ma, guk ügyévé nem tették volna. Nagy áldozatokat,, hősi lemondásokat vál­lalt a nép a romok eltakarítása és az újjáépítés érdekében. És, ha az eredményehet nézzük, elszorul a szivünk azon gondolatra, hogy egy esetleges új háború elpusztíthatja annyi nemes erőfeszítés gyümöl­cseit. Megértjük azt is, miért lehe­tett hatalmas népi mozgalommá a békemozgalom. Azért, meri a nép érdekelve van a béke fenntartásá­ban nemcsak a maga és gyermekei életéért, nemcsak a háborús szőr. r.yűségek gonoszsága miatt, hanem a maga alkotta javak és értékek fennmaradásáért is ... Ma a nép saját ügyévé teszi c kérdési és minden erejével tiltakozik az ellen, hogy sorsáról nélküle és ellene határozzanak. És mi, püspökök ed­digi megnyilatkozásaink szellemé­ben csal: kívánhatjuk, hogy ezen népi békemozgalom teljes sikerre vezessen és elejét vegye újabb há­borús borzalmaknak". Cikke befejező részében utal arra Hamvas püspök, hogy a püspöki kar esküjében megtagadóit bármi­féle lekölclezeltséget is a letűnt ál­lamformák iránt. Ezze] kapcsolat­ban a többi közölt ezt írja: „Legnagyobb hiba lenne egy ál­lamformához kötni létünket, vagy a kivárás jelszavával a mullnak visszalérésélöl várni üdvünket. Va­lahol olvastam, hogy a francia for­radalom első éveiben Anglia egy városában két emigrált pünpök ta­lálkozott és így vigasztalták egy­mást: „Egy pár hónap és hazame­hetünk". És nem mehettek haza, el­lenben akik otthonmaradlak, szol­gál Iák egyházukat és népüket. Ezt akarjuk mi is: népünkkel maradni és így szolgálni egyházunkat és ha­zánkat". Hamvas püspök ígéretét — amelyre népi demokráciánk ered­ményei készlelték — örömmel fo­gadják a dolgozók. Ezeknek a 'sza­vaknak azonban csak akkor lesz meg az igazi mély tartalmuk, ha valóban a néphez hű tettek is köve. 1 tik majd. A csongrádmegyei katolikus papok békebizottságának felhívása a paptestvérekhez és a hívekhez kat, mert tudják, hogy dolgozó társaik gyermekeinek szerez, neík vele örömet. Most a népi­demckráiciáiba pedig mindany­nyiuniknvk a legnagyobb érték a gyermek. A játékok szétosztása után, az ..A]kotmány"-tszcs asszonyai nevében Szabó Antalné mondta, hogy eddig is érezték az üzemi dolgozóknak a segítségét, s ők ezt a segítséget jó munkájukkal fizetik . vissza. Fodor-telep, Józisef-telep és a tclbbi óvodák jelenlévő munkaközösségi ve. zetői mind szeretettel köszön­ték a gyermekek nevében a já­tékokat. A NIVÓKEMIA dolgozói to­vábbi jó munkájukkal harcol­janak azért, hogy a dolgozók gyermekeinek minél több örömet szerezzenek olcsó és szép játé­kaikkal, \ oklevelei, amely hazafias köteles­ségteljesítését bizonyítja. Ez a négy élenjáró dolgozó paraszt: Harango­zó István (Alsótiszapart 1.) 1227 százalékos teljesítményével, Kiss Rozália (Bérföldek 151) 470 százalékos, ifj. Jójárt Lajos (Fel­sővárosi-féketeföldek) 930 százaié, kos, Szirovicza Mátyás (Pancsovai­utca 14) 748 százalékos begyűjtési eredményével és jó népnevelő mun- I kájáva-I mutatott példát. A begyűjtés többi kiváló teljesí­tői a vasárnapi ünnepélyes pa­rasztgyűlések keretében veszik át díszoklevelüket. Közéjük tartoznak olyan kiváló dolgozó parasztok, mint Tombácz István (Csalo-gány­utca 14) 402 százalékos teljesítmé­nyével, Pataki Mihály (Bérkert 231) 601 százalékos, Horváth Islván (Fel­sővárosi-feketeföldek 31) 810, Síi­ráki Albert (Csaba-utca 62) 320, özv. Kéri Andrásné (Apatini-utca '5) 350, Sándor József (Dobó-utca 33) 345, Lajos Sándor (Alsóvárosi-fcke­teföldek) 548, ifj. Bile Ferenc (Pász­(or-utca 12) 612, Slázilk Ferencné (Tavasz-ufca) 344, Aradi Rozália (Rókusi-feketeföldek) 332, Ökrös Istvánné (Szenitmihálvtelek) 458, Fo­dor István (Szentmihálylelek) 277, Kovács Ferenc (Szentmihálytelek) 292, Ábrahám Mihály (Hajnal-utca) 313, Molnár András (Katona-utca) 318, ifj. Kószó Mihály (Dobó-utca) 327 százalékos teljesítményével­Az ünnepélyes parasztgyűlést. Al­sóvároson a földművesszövetkezet Földműves-utcai helyiségében tartják meg ma, vasamat) délelőtt 11 órai kezdettel, ugyanekkor tartják Új­szegeden is a DÉFOSz-ban és Feí­sövároson a DÉFOSz Retek-utcai helyiségében- Baktón délelőtt 10 orrkor tartják meg a gyűlést a DÉFOSz-helyiségben. Ezekre az ün­nepélyes alkalmakra, amelyeken azonban sok időszerű kérdést is beszélnek meg, minden érdeklődőt szívesen látnak, " A második világháború után romjaiból újjáépült az ország. Bár­merre járunk is az országban, le­hetetlen el nem ismerni az ered­ményeket, amelyeiket a dolgozó nép munkájával ért el. Köteteket le­hetne írni a hatalmas újjáépítés­ről- Ennek befejeztével népünk új feladatra vállalkozott. Mindany­nyiunk elölt ismeretes az ötéves terv szédületes perspektívája. Szin­te hajlandó az ember az ötéves terv számadatait olvasva kételked­ni. De erre nincs ok- Nincs ok pe­dig azért, meri az újjáépítéskor sem lett igazuk a kételkedőknek. Ha az sikerült és pedig idő elölt, végrehajtjuk idő előtt ötéves ter­vünket is. Ennek azonban van egy feltéte­le: a béke. Ez kell nekünk, hogy építhessünk, dolgozhassunk. Hábo­rút épelméjű ember nem akarhat. Az egyház sem akarja- Akarják azok, akiknek mások véréből, köny­nyéből csak hasznuk van. Egy em­beröltön át tartó két hosszú világ­háború mindenki! meggyőzhetett arról, hogy imádkozni és dolgozni a békéért elsőrendű feladatunk. A békének védelme nemcsak érdeke minden dolgozónak, ha-nem vallá­sos kötelessége is. Mi, katolikus papok, úgy dol­gozunk a béke védelmében, hogy tevékenyen segítjük megyénk dol­gozó parasztságát a betakarítás gyors elvégzésében- Az idei értren gazdag gabonatermést kell betaka­rítanunk. A béke ügyét mozdítjuk elő, de evangéliumi cselekedetet is hajtunk végre, amikor felhívjuk hí­veinket, hogy most, a békearalás elvégeztével, a betakarítás, cséolés és beadási kötelezettségét is lelki­ismeretesen teljesítse. Felhívjuk hí­veink figyelmét arra, hogy egyhá­zunk megadja a lehetőségét a va­sárnapi munkának is, amikor a legmagasztosabb munkát: a fer­ménybetakarítást sürgősen kell el­végezni. Paptestvéreinket pedig kérjük, hogy ezen magasztos munka ide­jén az istentiszteleteket a reggeli és esti órákban tartsák. Kérjük a kedves híveinket, ne helyezkedjenek szembe a termelő­szövetkezeti mozgalommal sem, hisz ez a dolgozó parasztság felemelke­désének egyetlen biztos útja, amely egyben megvalósítja az em­berek közötti testvéri együttműkö­dés eszméjét. Ezektől nem lehet elkülöníteni a folyamaiban lévő mezőgazdasági munkákat sem. Minden egyes pa. raszthívőr.k kölelcssége a tarlóhán­hántús elvégzése, mert ezzel bizto­sítja földje gyommenlességét és emeli jövöévi terméskilátásait. Alkotmányunk megadja a leg­szebb erkölcsi alapot mindnyájunk­nak mindennapi munkája alá: a munka becsület éh dicsőség dolga. Ez a keresztény mumkaerkölcs alap­tétele is. És amikor Alkotmányunk védi és Ópfti a békét, a termelést és az építést, az emberi életet védi és ez ugyancsak keresztény és evangé­liumi alapelv. Teljesítsük tehát Népköztársasá­gunk hívó szavát, erősítsük hazán­kat, védjük meg a békét. ~Songrádincgyci kai. papok Rékcblzoltsága Az angol nóküldötlség a Szovjetunióban Moszkva (TASzSz, A Sz-ovjel Nők Antifasiszta Bizottságának meghívására angol nőküldöftség tartózkodik Moszkvában. A vendégek meglátogatták a „Krasznaja Sveja" gyárat, aho' megtekintettek a műhelyeket, be* szélgettek a sztahanovistákkal. ,a mérnökökkel és a technikusokkal. Az angol nőküldöttgég látogatást tett a Len in.könyvtárban és a köz­oktatásügyi minisztérium ,,Gyer. mekkönyv" házában- Ellátogattak az angol nők az egyik moszkva* környéki úttörő .táborba is.

Next

/
Thumbnails
Contents