Délmagyarország, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-01 / 177. szám

SHOTDA, IKl AL'GTSZTTTfe 1. 3 Fokoznunk kell a szénabegyiijtést, hogy helytálljunk Békés megyével folytatott versenyben Csongrád megye a július 28-i állapotnak megfelelően, egész évi szénabegyüjtési tervéi 43.3 száza­lékig teljesítette. Ez a teljesítés már azért is kevés, mert a Békés megyével folytatott pá­rosverseny kezdetén vállaltuk, hogy augusztus 20-ig a be­gyűjtésre előirányzott széna, mennyiségnek legalább 80 szá­zalékát beszállítjuk a földmű­vesszövetkezetek tároló he­lyeire. As elmaradás oka főleg azzal magyarázható, hogy tanácsaink nem végeztek kellő tudatosító mtín. kát & dolgozó parasztság körében. Nem ismerték fel, hogy kétéves állattenyésztési tervünk megkívánja a gabona- és tojásbeadással egy­időben a szénabegyüjtési elő­irányzat maradéktalan teljesítését is. Tanácsaink nagyrésze nem vé­gezte osztályharcosan munká­ját a szénabegyüjtésben. Nem ellenőrizték erélyesen a kulá­kok szénabegyüjtését, elnézték, hogy a falusi népellenség sza­botálja az állattenyésztési ter­vet. Tápén például a kulákok még mindössze 14 mázsa szénát szol­gáltattak be. de a ldszombori ku­lákok sem erőltették meg magu­kat 26 mázsa beadott szénájukkal. Kiszombor kulákjai látva a tanács erélytelenségét, a kötelező beadás helyett inkább a makói szabad­piacra szállítják szénájukat és ad­ják el ott magas áron. A megye járásainak és városai­nak szénabegyüjtési versenyében egyébként a következő sorrend alakult kh 1. Szeged város 60.7 száza­lék, 2. Vásárhely 48.4 száza­lék, 3. Szentesi járás 47.6 százalék, 4. Makói járás 47.1 százalék, 5. Csongrádi járás 45.7 százalék, 6. Szegedi járás 32.9 százalék Csongrád város szénabegyüjtési teljesítése 45.8, Szentes városé 31.7 százalék, lékos. Földeák 172, Szatymaz 141 és Székkutas 121.6 százalékos tel­jesítéssel. Tanácsaink feladata, hogy megszüntessék a szénabegyüj­tésnél tapasztalható eddigi lanyhaságot. Aa ő jó munká­jukon múlik, hogy az eddigi A földművesszövetkezeteknek szoros kapcsolatot kell tartaniok a helyi tanácsokkal / — mondotta a Szovjetunióban járt SzOVOSz küldött vásárhelyi beszámolójában Makóé pedig 30.2 százalék. A megye területén a július 28-i megállapítás' szerint 33.665 mázsa szénát szállítottak be a földmű­vesszövetkezetek tárolóhelyeire. Szénabegyüjtésben a megye leg­jobb községei: Felgyő 262 száza. 43.3 százalékos eredményt Csongrád megye augusztus 20-ra 80 százalékra fokozhassa. Földművesszövetkezeteinknek pedig az a kötelességük, hogy a széna zavartalan átvételének biztosításá­val támogassák helyi tanácsainkat. Cséplőgéptől a begyüjtőhelyre GERA ILLÉSNÉ ELSZÁNTAN HARCOL A BÉKÉÉRT Eiért vitte felesleg gabonáját is a géptől egyenesen a főldművesszővetkeiet raktárába Szeged. Rózsa-utca 5 szám. Kis, fehérre meszelt sarokház, előtte a járdát egy öreg néni sepregeti. Ahogy megáll a motor a kapu előtt ő is megáll, kiegyenesíti gör. nyedt dereikát, s kíváncsian néz az idegenekre. — Itt lakik özv. Gera IMésné? — Igén, én vagyok — s már indul is felénk. Betessékel az ud­varra, széket hoz az eperfa alá s lassan megindul a beszélgetés. __ Előbb Szabadkozik. — Nem tettem én semmi olyant, •miért érdemes a nevem kiírni. Nagyon kis személy vagyok én a kicsi földemmel. Mit jelénlt az én pár mázsa búzám abban a sok száz mázsában, amit behordanak na­ponta oda a raktárba? Igen, Gera néni pár mázsa bú­zája is ott va.n már a sok száz mázsa között a raktárban. Nincs is egészen há­rom hold a föld, amin gazdálkodik. Ebből egy holdat vetettek be bú. zával és 17 mázsa termett rajta. — Még egy kis föle is volt — mondja boldogan. — Ebből vittem be a cséplés után mindjárt. Eleget tettem beadási kötelességeimnek, elintéztem az adót, 6 az összesen 298 kiló búza volt. A feleslegből pedig beadtam 2 mázsát „C-vételi jegyre. — Nem sok ez, nagyon is ke­vés — teszi hozzá. — Szégyelltem is magam tegnap, amikor muzsi­kával köszöntöttek. Mondtam nekik is, nem érdemlem én ezt meg, mert estik a kötelességemet telje­sítettem. Még maradt is egy ke­vés búzám, de azt is beviszem, be­adom, hogy kenyeret süssenek be­lőle a dolgozóknak. Én nem tudnék az állatokkal megetetni egy sze­met sem, niem hogy még kenyeret adjak nekik, mint azt az ősszel a kulákok tették. Elvitték a kenyeret a malacoknak a dolgozók elől — beszéli felháborodva — s itt a városban sok dolgozónak magának sem jutott elég kenyér. Meg arra gondoltam, mikor bevittem a ga­bonám, hogy én ezzel akarom a békét védeni. — Látja — szólok közbe —, ugy-e, hogy milyen sokat jelent a maga pár mázsa búzája is, mert a többiekkel együtt így mutatják meg, hogy a magyar dolgozó pa­rasztok is az ipari dolgozókkal együtt békét akarnak. Minden má_ zsia gabona beadásával egy-egy ökölcsapást mérnek a háborús uazí. tők arcába. — Csakugyan így van. Én is valahogyan így éreztem, mert én nagyon gyűlölöm azokat, akik újra ki akarják robbantani a há­borút. A férjem az első világhá­borúban halt meg. Vau 'két fiam, a nem akarom, hogy rájuk is ha. sonló sora várjon. Mindketten üzemben dolgoznak. Az egyiknek már van négy családja. Sokszor kérdezik tőlem a fiaim, hogy nem esik-e nehezemre a munka ? Ott kinn a földbein, a forró napsütés­ben? Hát hogy esne nehezemre, mikor úgy szeretek dolgozná. Olyan szívesen csinálom, olyain szeretet­tel, jó kedvvel, még sokszor éne­kelek is hozzá. Rájuk gondolok ott kinn a földben, mikor dólgo. zom, az unokáimra, az ő boldog jövőjükre. A beszéd alatt arca elszomoro­dik, szeme könnybelábad, mikor a múltra gondol, de arca újra földe­rül és boldogan mosolyog, mikor a munkáról és az unokáiról beszél, Közben kinéz a kapun, betekint a másik utcába. — Várom a kocsit — mondja, mikor visszajön. — Most is menni akarok ki a földbe szétnézni. Na­gyon szép lesz az idén a kukorica is, Sokat dlolgoztain vele. de meg is látszik rajta. Már ís ekkorák a csövek — mutatja a karján — és három, négy is van egy száron. — Éa mit vásárol az utalványra, amit a „C"-jegyre beadott búza után kapott? — Hát bizony én csak egyet sze. retnék, majd meg is mondom benn, ha beviszem még ezt a kis feles­leges búzát. A kerékpáromra sze­retnék gumit venni, hogy ne kell­jen olyan sokat gyalogolnom. De azért még egy ruha is jó lenne. Biztosan meg is tudja majd vá­sárolni özv. Gera Illésné, amire szüksége van, mert kormányzatunk nagv tömeg iparcikket juttat azoknak a dolgozó parasz­toknak a részére, akik felesleges gabonájuk beadásával is biztosít­ják az ipari dolgozók jövőévi ke­nyerét. Özv. Gera Illésnén kívül azon­ban még sok száz és százezer do,­gozó paraszt gondolkodik úgy. hogy beadott gabonafeleslegévea is a békéért harcod, a beikét védi a háborús uszítók ellen. Gabonájukat már egyenesen a cséplőgéptől vi. szik a begyüjtöhelyekra hogy be­adási kötelességüket még augusz­tus 20-a előtt teljesítsék s így ők is részesülhessenek a gyors beadási jutalom bein. A Pál fi-utca 37 saám alatt la. kik CSÚCS János­3 holdas kisparaszt, aki beadási kötelességét már 100 százalékra teljesítette és ezenfelül 328 káló búzát adott be „C-vételi jegyre. BERETHA MIHÁLYNÉ Gyártelep-utca 8 szám alatt lakó 4 holdas kisparaszt is eleget tett már beadási kötelezettségének. S gabonafel«9legéből 204 kilót adott be „C-vételi jegyre. NYÁRI JÁNOS alsóvárosi 3 holdas kisparaszt is bevitte már gabonáját a begyűjtő. ! helyre. Teljesítette hazafias köte­lességét, 3 azzal köszönti Alkotmá­nyunk ünnepét, hogy beadási kö­telességén felül „C"-jegyre 420 kiló búzát adott be. Az ő példáját kövessék Alsóvá­ros többi dolgozó parasztjai is: gabonájukat vigyék egyenesen a géptől a begyüjtőhelyre, hogy a felsővárosiaktól való lemaradásu­kat minél rövidebb idő alatt be. hozzák. Beadásukkal tegyenek ele­get hazafias kötelességüknek éa felesleges gabonájuk beadásával vegyék ki részüket ötéves tervünk sikeres teljesítéséért folyó harcból. Szalma Rózsa A vásárhelyi Terményforgalmi Vállalat székházában Juhász Fe­renc elvtárs, a Szovjetunióban járt SzöVOSz-küldöttség egyik tagja tartott beszámolót a csongrádme­gyei földmüvesszövelkezetek dolgo­zói előtt. — A Pártunk és a kormányunk nagy jelentőséget tulajdonít a föld­művesszövetkezeti mozgalom továb­bi kiszélesítésének. Ennek érdeké­ben a Szovjetunió meghívása nyo­mán 10 tagú SzöVOSz-küldöttség háromhetes tanulmányúton vette át a Szovjetunió fogyasztási szövetke­zeteinek a tapasztalatait. Juhász elvtárs ismertette a szovjet fo­gyasztási szövetkezetek munkáját: — A szovjet fogyasztási szövet­kezeteknek kiemelkedő szerep ju­tott a szocializmus építésében és a kapitalizmus maradványainak fel­számolásában — morfdotta. A szovjet fogyasztási szövetkezetek a falu legnagyobb tömegszervezetei. A kolhozok dolgozói már 16 éves koruktól kezdve tagjai a szövetke­zeteknek és ezen keresztül bizto­sítják számukra a gyorsabb és ol­csóbb áruellátást. Láttuk Moszkva központi kqihozpiacát is. Külön árudák, csarnokok friss áruval te­le biztosítják az ipari dolgozók élelmiszerellátását. De a szövetkezeti és kolhozárudák mellett ott van a kolhozparasz. tok piaca is, ahol a beadási kö­telezettségüket már teljesítő kol­hozparasztok szabadon adhatják tl terményeiket, A Szovjetunióban mind nagyobb szerep jut a fogyasztási szövetkeze­teknek aZ áruellátás biztosításában. Például a Sztálingrádi körzet Mi­hajiovi járásának áruellátását ki­zárólag a fogyasztási szövetkezet végzi. Egy-egy fogyasztási szövet­kezet 2—3 falut lát el áruval á fiókárud&kon keresztül. A fogyasz­tási szövetkezet tagjai negyedéven­ként bírálják a szövetkezet mun­káját; elmondják az észlelt hiá­nyosságokat és jelentős támogatást adnak a munka további megjaví­tására. A szövetkezet tagjai között az évi tiszta jövedelem 20 száza­lékát a befizetett részjegyek 8044 nyában szétosztják. A szövetkezet munkájában résztvesz a faiuszovjel és a különböző tömegszervezete!?' képviselője. — A fogyasztási szövetkezet példáján keresztül megtanultuk, hogy legfontosabb az, hogy szövet. Icezeteink állandó kapcsolatban álljanak a tanáccsal. Ezenkívül meg kell szervezni a népi ellen, őrzést, A járási központoknak a felügyelöbizottság tagjait meg kell tanítani a szövetkezeti munka ellenőrzésére, A Szovjetunió szövetkezetei nem, csak árueladással, hanem áruter­'nieléssel is foglalkoznak. Igen sok szövetkezetnek baromfi, és sertés' tenyésztő Tésztege is van. A szö­vetkezet dolgozóit progresszív bér. rendszer alapján fizetilk; ezáltal éri dekeltté teszik az áruetadókat az árufogyasztás kiszélesítésében. A szövetkezeti vezetőket egyéves ká­derképző iskolán képziik. A vezetők a dolgozó nép, a szövetkezeti ta­gok közül kerülnek ki. Az értekezleten résztvevő szövet-' kezeti küldöttek megfogadták, hogy az ismertetett , jó szovjet módszri reket felhasználják munkájukban. Szövetkezeteink még nagyobb ségf. tői lesznek népgazdaságunknak és Pártunknak az ötéves terv nv"7­valósításáért folyó .harcban. A szeqcdi qytimekek vidám vasárnapja a szocialista kereskedelem ünnepe alkalmából A szocialista kereskedelem ünne­pe — amelyet most, szombaton és vasárnap rendeznek meg Szegeden — nemcsak a felnőtteknek, de a gyermekeiknek is rendkívül nagy élményt nyújt majd gazdag pro­grammjával. A szocialista kereske­delem második napja a szegedi gyermekek vidám vasárnapja lesz. Már reggel 9 órakor a Széehe­nyl'tér tftbb pontján megkez­dődnek a gyermekek sportver­senyel: rollef, kerékpár, vivő, atlétikai és stafétaversenyek. A gyermekek máris izgatottan ké­szülnek a nagyszabású sport-dél­eiőttre, annál is inkább, . mert nemcsak a győzteseik, hanem min­den résztvevő jutalomban részesül. A legjobbak természetesen külön ajándékot kitüntetést is kapnak. A verseny győztesei, valamint a má­sodik és harmadik helyezettek ün­nepélyesen vcszilk majd át a kitün­tető versenyérmet. A gyermek sportversenyeken minden dolgozó gyermeke részt­vehet 12 éveg korig. A jelentkezések vasárnap délelőtt fél 9 órakor a versenyjntézőnél, a Horváth Mihály-utca felőli részen adhatók be. A versenyben való részvétel teljesen díjmentes. A gyermek sportverseny után is számtalan egyéb szórakozásban lesz részülk a szegedi gyermekeknek. Rodolfó bűvész és Fellegi Tamás előadó humoros jelenetekkel nyújt szórakoztatást, ezenkívül a Széchenyi téren, valamint • 1 Klauzál-téren bábszínházak ren­deznek díjmentes előadást délelőtt 11 órától folytatólagosan délután 1 óráig. A szocialista kereskedelem dol­gozói szeretettel várják a gyerme­keiket, de a felnőtteket is, akik számára szombaton és vasárnap este rendezik meg a művészesttel egybekötött ruhabemutatót. A szo­cialista kereskedelem ünnepe jelen­tős művészi esemény is lesz Szege­den egyrészt magának a művész­estnek a megrendezésével, másrészt több színvonalas hangverseny meg­rendezése miatt. Az ünnepségsorozatok szomba­ton délután fél 5-kor kezdőd­nek, amlkoris a szegedi rend­őrzenekar Varga Lehel karnagy vezénylésével rendez hangver­senyt a Széchenyi-téren. Műsorukban a legnépszerűbb zene­kari számot? szerepe'nek,- köztük több olyan, amelyekkel a közel múltban gyarapították műsorukat és ezalkalomnial mutatják be Szeged dolgozói számára. Minél nagyobb számú érdeklődőt várnak a szocialista kereskedelem dolgozói változatos rendezvényeik­re, hogy ezzei is elmélyítsék azt a kapcsolatot, amelv őket a szé­les dolgozó tömegekhez, a munká­sok, dolgozó parasztok és néphez híi értelmiségiek minél iobb áru val való ellátásához, minél gondo­sabb kiszolgálásához fűzi. A Délmagyarországi Rostkikószílő Vállalat százezer méter ponyvához szükséaes kenderkócot készített terven felül Szabadságharcos céllövő verseny tesz augusztusban A Magyar Szabadságiharcos Szövetség az egész ország te­rületén augusztus hónap folya­mőr nyiltirányziékú kispuskás versenyeket rendez kezdő ver­senyzők résaére. Ezek a verse­nyek a szeptemberben megin­duló szabadságharcos üzemi céllövő bajnokságokra előkészítő versenyként számítanak. Az Alkotmány ünnepének tisz­teletére folyó versenyben a len- és kenderiparbam a Délmagyarországi Rostkikészítő Vállalat került a második helyre. A vállalat 9 te. lepe: a nagylaki, mezőhegyesi dombegyházi, cibakházi, szegvári, kiskiráiysági, vajháti, kisszállási és az újszegedi hosszúlejáratú ver­senyben vannak egymással. A jú­nius havi értékelés szerint a diombegyházi üzemegység került az élre. 119 százalékos tervteljesíté­sével. A telepek dolgozóinak több mint 60 százaléka kötött hosszúlejáratú párosversenyszerzödést. A páros, versenyeken kívül verseny folyik a legjobb törő-brigád, a legjobb kóc. kikészítő-brigád és a legjobb tiloiós címért. Az utolsó tíz napi ver. senyben a nagylaki kettes számú törőbrigád 134 százalékos teljesí­tésével vezetett. A kóckikészítők között a mezőhegyesi egyes brigád van az élen. ebbea a hónapban 800 kg-ot termeltek terven felül. A tiloló&ok közti versenyben Fruzsa Mihályné, kiskirálysági sztaháno­vista vezet 174 százalékos tervtetó jesítéssel. A helyi eredményeket a telepek naponként, a telepek közötti ver­senyt pedig tiznaponként értéke­lik ki. Legjobb a verseny nyilvá­nossága Nagylakon és Szegváron. Nagylakon a párttitkár ugyanúgy, minit a kongresszusi verseny so­rán, egy cserép virágot nyújt ál minden nap annak a dolgozónak, aki előző nap a legjobb eredményt érte el. Hiha vam Vajháton, ahol csak 2—3 naponként értékelik a versenyt és tervkönyvüket sem ve­zetik a dolgozók pontosan. A verseny eredményeként a 9 telep dolgozói június hónapban 632 mázsa ázott kenderkócot ké­szítettek terven felüt. Ebből a mennyiségből az Ujszegedi Kender­szövögyárban közel száezrr méter ponyvát szőnek.

Next

/
Thumbnails
Contents