Délmagyarország, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-19 / 166. szám
CSÜTÖRTÖK, 1951. JULIUS 19. 3 A belga trónválfozás nem a béke, hanem a fasizmus érdekeit szolgálja A Belga Kommunista Párt Központi Bizottságának közleménye ' Párizs, (MTI.) III. Lipót lemondásával és Baudouin trónralépésével kapcsolatban a Belga Kommunista Párt Központi Bizottsága közleményt adott ki, amely hangsúlyozza, hogy Baudouin trónralépése ismét előtérbe helyezi a királyság kérdését. A Baudouin személye körüli állítólagos nemzeti megbékülés komédiája — hangsúlyozza a közlemény — ürügyül szolgál a Keresztény Szocialista Pártnak, hogy felhívást intézzenek a nemzeti egység megteremtésére. Ennek egyedüli célja az lenne, hogy Belgiumot benntartsák a háborús uszítók táborában Ugyanakkor a kormány intézkedéseket tesz, hogy a Kommunista Pártot meggáltolja a köztársasági államforma megvédésében | £s népszerűsítésében. Ezek az in-' tézkedések egyúttal súlyosan sértik a vélemény és gyülekezési szabadságot s ezenkívül emlékeztetnek a hitleri megszállók módszereire és a fasizmus bélyegét viselik magukon. így ismét kiderül, hogy a királyság megszilárdítása a rendszer fasizálásának egyik alapja. A Kommunista Párt Központi Bizottsága elhatározta, hogy a kommunista képviselők nem vesznek részt az új király trónralépési ünnepségein. — Bizonyosak vagyunk abban, hogy e kérdésben a dolgozók érzelmeit tolmácsoljuk — emeli ki a közlemény. A Kommunista Párt Központi Bizottsága felhívja a belga népet, fogjon össze a királyság ellen és az ellen a bűnös politika ellen, amelynek a királyVasárnap az ötéves terv főbb kérdéseinek második előadása Szegeden Vasárnap délelőtf 9 órakor a Szabadság-moziban az ötéves terv főbb kérdéseit ismertető előadássorozat második előadására kerül sor filmvetítéssel egybekötve. Az előadásból megismerik a hallgatók azokat az előfeltételeket, amelyek szükségesek a mezőgazdaság termelésének gyors növelésére, a falu szociális felemelkedéséhez, megismerik azokat a természetét alakítási terveket, amelyeket az ötéves tervünkben végrehajtunk. Megismerik ezenkívül, hogyan függ össze mezőgazdaságunk fejlesztése iparunk továbbfejlesztéséivel, valamint a dolgozók jólétének és életszínvonalának tervszerű emelkedésével. Pártunk II. Kongresszusa mini "történelmi szükségszerűséget állította feladatunk előterébe mezőgazdaságunk átszervezését, az átszervezés folyamán nagyfokú gépesítés mellett új növényeket honosítunk meg. Megszüntetjük népgazdaságunk kettős jellegét, lerakjuk az alapjait a szocialista Magyarország felépítésének. Minderről részletesen szó lesz a vasárnapi előadásban. Utána az előadást szorosan kiegészítő film vetítése következik. Szeged dolgozói az első előadáshoz hasonló érdeklődéssel várják ezt a második előadást, amely napjaink legfontosabb problémáját világítja meg. A közoktatásügyi miniszter rendelete a levelezőoktatás bevezetésének végrehajtásáról A Magyar Távirati Iroda jelenti: A közoktatásügyi miniszter ren_ deletet adott ki a levelező oktat ásnak. az egyetemeken és főiskolákon való bevezetéséről szóló minisztertanácsi rendlelet végrehajtásáról. A levelezőoktatást az 1951/52. tanévben a következő egyetemeiken és'szakokon indítják meg: A Budapesti Műszaki Egyetemen: a gépészmérnöki kar gyártástechnológiai szakán, az építészmérnöki kar ipari és középítési szakán, a villamosmérnöki kar villamosgépek szakán és a mérnöki kar vasútépítési szakán, a Miskolci Nehéz, ipari Műszaki Egyetemen: a bányamérnöki kar bányaművelési Szakán, a Közgazdaságtudományi Egyetemen, a Budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen: a bölcsészettudományi kar magyar és történelemszakán, az állam- és jogtudományi karon, a Budapesti Pedagógiai Főiskolán: magyar szakon és történelem szakon. A műszaki egyetemek, a közgazdaságtudományi egyetem, valamint az Eötvös Lóránd Tudományegyetem állam- és jogtudományi és bölcsészettudományi karának levélezötanfolyaim résztvevő hallgatók tanulmányi ideje 5 év, a Pedagógiai Főiskolán 3. A levelező-tanfolyamok tananyaga általában azonos a rendes egyetemi és főiskolai tananyaggal. A műszaki egyetemeken a tananyagot a fokozottan szakosított esti egyetem tantervének megfelelően állapítják meg. A levelező hallgatók az egyetemek és főiskolák tankönyveiből és jegyzeteiből egyéni tanulás útján sajátíthatják el a tananyagot. Az egyetemek és főiskolák módszertani útmutatókat adnak ki. konzultációikat és összefoglaló konferenciákat szerveznek a hallgatók tanulásának elősegítésére. Az egyetem vagy főiskola székhelyétől távol dolgozó hallgatók részére — ha közös konzultáción részt venni nem tudnak — egyéni konzultáció lehetgségét biztosítják. A levelező-tanfolyamok tantervében előírt laboratóriumi gyakorlatokat a megfelelő egyetemi laboratóriumban, vagy a levelező oktatási osztály engedélyével valamely nagyobb vállalat vagy ku. tató intézet laboratóriumában ken a hallgatóknak elvégezniük. A levelezőhallgatók csak akkor vehetnek részt a vizsgákon, ha kötelező ellenőrző dolgozataikat (rajz feladataikat, sbt.) sikeresen elkészítették. Ha a kötelező ellenőrző dolgozatot nem fogadták el, a hallgató csak a dolgozat sikeres megismétlése után tehet vizsgát. A kötelező konzultációkról és konferenciákról való távolmaradást csak beltegség. vagy külföldi szolgálati út igazol. Többízben történő igazolatlan mulasztás esetén a hallgató nem vehet részt a vizsgákon. Azon hallgatók részére, akik aí egyetemi tanulmányaik megkezdéséhez szükséges előképzettséggel rendelkeznek ugyan, de az kiegészítésre szorul, kéthónapos előkészítő tanfolyamokat szerveznek. A műszaki egyetemek és a közgazdaságtudományi egyetem mellett az előképzettséggel nem rendelkező hallgatók részéré egyéves — tananyagában a szakérettségis tanfolyamhoz hasonló jellegű — előkészítő tanfolyamot keli szer_ vezni. Mind a kéthónapos, mind az egyéves előkészítő tanfolyamot le. velezö formában állítják fel. MEGJELENT KÖNYVALAKBAN GRŐSZ JÓZSEF ÉS TÁRSAI BÜNPERÉNEK ANYAGA A tárgyalás gyorsírást jegyzőkö nyve alapján készült könyv ismerteti a hazaáruló kémbanda perének anyagát a vádirattól az ítéletig. A kötet közli a bizonyítási eljárás során ismertetett eredeti dokumentumokat és a tárgyaláson készült fényképeket. SZIKRAkiadás. 336 oldal, ára G forint. Kapható minden á'Iami könyvesboltban és az üzemi könyvpropagandistáknál. ság az eszköze. Le a királysággal! Éljen a köztársasági A köztársaságért tüntetett) Brüsszel népe kedden A belga rendőrség kedden az ulolsó pillanatban betiltotta azt a Baudouin trónralépése alkalmából rendezett köztársasági népgyűlést, amelyen Edgár Lalmandnak, a Belga Kommunista Párt főtitkárának is fel kellett volna szólalnia. A gyűlésterem előtt hatalmas if.ndőri készültség sorakozott fel, hogy meggátolja a tömfg bejutását. A gyűlés helyett a tömeg tüntetést rendezett Brüsszel munkásnegyedeiben, felvonult az utcákon és szavalókórusban kiáltozta: —. A királypárt már túl sok vért öntött. Éljen a köztársaság! Tibet népe lelkesen fogadta a kínai népi feiszebadíté hadsereget Csunking (Uj Kína). A kínai népi felszabadító hadsereg Szikang északi részének síkságain Tibet felé előre haladó egységeit nagy lelkesedéssel fogadja a falvak és tanyáik tibeti lakossága. A népi felszabadító hadsereg katonái mindenütt, ahol csak állomásoznak, segítséget nyújtanak a tibetieknek, házaik rendbehozásában, a betegek orvosi ellátásában. A katonák fegyelme, becsületes magatartása, valamint melegszívű segítsége bizalmat kelt a tibeti népben, amely tevékenyen támogatja a katonákat. Harriman iráni „titkos" tárgyalásai Teherán (TASzSz). Harriman, Truman tanácsadója július 16 óta Teheránban, Moszadik iráni miniszterelnökkel és a hozzá közel álló körökkel tárgyal. Iráni hivatalos körök hallgatnak a tárgyalások konkrét tartalmáról. Jólértesült körökben azt állítják, Harriman „javaslatai" nem különböznek az Angol-Iráni Olajtársaság legutóbbi javaslataitól. A különbség csupán annyi, hogy Harriman az iráni kormánnyal kötött megegyezéséből származó előnyöket az amerikai olajtársaságok számára akarja biztosítani. SfommHüisza válaszláss siker Gfsadeioufie szigetén Párizs (MTI). Községi választásokra került sor a Guadeloupe-szigetén lévő Port-Louis városban, amelynek kommunista községtanácsát a hatóságok előzőleg feloszlatták. A rendőri terrorintézkedések, nem félemlítették meg a lakosságot és a kommunista lista 996 szavazatot kapott a három reakciós lista összesen 119 szavazatával szemben. A kommunista listát teljes egés zében megvál a s zto t ták. Kilátástalanok Fets?,he kormányalakítási kísérletei Párizs (MTI). Petsehe pénzügyminiszter kedden egész nap az úgynevezett többségi pártok vezetőivel tárgyalt, hogy kiküszöbölje a fennálló ellentéteket. Fáradozásai eddig nem vezettek eredményre. Politikai körökben már Petsehe utódjának személyérő! folynak találgatások és Bidault; Pleven, René Mayer nevet emlegetik. Ha csak a legutolsó órákban valamilyen váratlan fordulat nem történik. Petsehe visszaadja megbízatását a köztársasági elnöknek. Petsehe szerdán délben ad végleges választ a köztársasági elnöknek » ÍGY BUKOTT MEG AZ USA OLASZ BÁBKORMÁNYA Az olasz kormányválságot három olyan miniszter lemondása idézte elő, akik a reaikciós olasz kormánypolitikát. a népellenes, munkásellenes irányzatot sokáig fenntartás nélkül támogatták, sőt harcoltak a minél végzetesebb, Amerikának behódoló irányzatnak az országos politika minden vonalán való meghonosításáért. Az ő segítségükkel érte el eddigi sikereit az USA Olaszországban és az ő politikájuk volt az első, amely zsákutcába vitte a De Gasperi-kormányt. A közvetlen bukásnak két oka volt: a reakciós választási törvény éá az amerikai háborús uszítók részére tömegesen átengedett támaszpontok. Ezek szélesítették ki azt a kormányellenes hangulatot, amelynek a Vatikán kenetteljes szólamai sem tudtak gátat vetni. A válságot Piero Campilli köz. forgalmi. Rafael Pio Perill-i kereskedelmi és tengerészeti és Ugo La Mai fa külkereskedelmi miniszter politikai pozitiv csődje indította el, amelyet a fasiszta választási törvény csak megtetszett és végül az egész kormány helyze tét megrendítette. Piero Campilli a Vat,kán köz. vetjen iranyitasa alatt álló Actió Katolika exponált tagja, aki a fasizmus alatt a katolikus bankok Szövetségéniejc elnöke volt. Ebben a minőségben olyan nagyarányú ingatlan spekulációkat hajtott végre, hogy ma már Olaszország egyilk legnagyobb kapitalistája, vagyonát több milliárdra becsülik. Politikai beállítottságára nem nehéz következtetni. Egyetlen érdeme az lett volna, ha kitart korábbi elhatározása mellett, hogy nem szabad mindenáron statoili. zálni a lirát, meri; — mint bebizonyosodott — az tömegmunkanélküliségre vezet. Álláspontját azonban feladta és lemondott arról a köve_ t-eléséről is, hogy erősiteni kell Dél-Olaszország középiparát Ez. zel elárulta hazája érdekeit, hogy végül maga is támogassa az amis. rikai tőkének az országba való behatolását. UgO La Maifa^'kereskedelmi mi niszter, republiká. nug párti politikus. Az egyetlen, aki az antifasiszta mozgalomban résztvett, de politikai irányvonala a harmadik utas . jellegét tükrözte. Azt hangoztatta, hogy cs;ak ilyen módon tudja elsáncolni a maga törekvéseit a szocialista és a kom. munista célkitűzésektől. Ugyanakkor azt akarta elérni, hogy a jobboldallal se azonosítsák. Szabatosan kifejezve ,,liberális szocializmust" hirdetett. A gyakorlatban azonban más motívumok is vegyültek a politikájába. Nevezetesen szoros kapcsolatot tartott fenn a Neműiéi e Szocialista Párttal, ezen a vonalon jutott be, mint republikánus a parlamentbe. 1945-ben újjáépítési miniszter lett, majd belépett a Republikánus Pártba, amely azonban akkor már mindlein demokratikus tagját kitanácsolta. fA De Gasperi kormányba való bejutását politikai germctelenségéniek köszönhette. mert feladta az ipar támogatására irányuló elveit, beleegyezett a gépipari alap (Fondo per lTndustria Meccanica) felszámolásába, aimi több nagyüzem leépítésére vezetett. Rafael Pío Períllí kereskedelmi _____—— és temgereszeti miniszter, a keresztény demokrata. az Actió Katolika tagja. A fasizmus alatt zavartalanul élt. A közigazgatás megreformálása lett volna a főfeladata a kormányban, de ezen a téren csak semmitmondó, hosszú, eredménytelen vitákat tudott elérni. A kormányban való részvételének igyekezett más tartalmat adni, a legtöbb kérdésiben támogatta De Gasperit. amelynek sülyedő bárkájáról, csak akikor igyekezett menekülni, amikor látta, hogy a nép akaratának elnémítására szánt választási törvény nem hozta meg a kívánt eredményt, mert — mint ismeretes — a tartományi választásokból a Népi Tömb került ki győztesen. A három ,ingadozó egyéniségű Saragat és Romita pártj miniszter a választások után kezdte megtagadni azokat az elveket is, amei lydkért még néhány nappal előbb ' készen álltak küzdeni. Ezzel új népszerűséget kívántak biztosítani maguknak és kiváltak a kormányból. A válságot úgy akarta De Gas. peri elkerülni, hogy a három miniszlert jelentéktelen, tárcanélküli utódokkal pótolta. A dolgozók azonban tudták, hogy ez zel semmi lényeges változás nem történt Sőt tovább rosszabbodott a helyzet, mert az új, tárcanélküli miniszterek még a látszat kedvéért sem gyakoroltak kritikát a miniszterelnök gyakori végzetes politikai baklövései felett. Az imperialisták fokozott kiszolgálása vezetett oda, hogy de. gasperiék végül is elvesztették még meglévőnek vélt népszerűségük utolsó morzsáit is és kénytelenek voltak távozni, mert már a háborúsuszítók előtt sem volt tekintélyük, ami szintén a választási eredmények következménye. De Gasperi túl sokat igért, amikor azzal hitegette az USA-t, hogy a Népi Tömb kaphat ugyan sok szavazatot, de annál kevesebb mandátumot. Ezt azokra a választási csalásokra alapította, amelyeiket mindenütt el is követtek, de ezek — mint utóbb kiderült — nem voltak elegendők ahhoz, hogy vereséget mérhessenek a békehívekre. Ellenkezőleg magát, a népellenes törvényt megalkotó kormányt seperték el. Béftepánik az USA tőkései között Peking (Új Kína). A pekingi rádió az USÁ-ból származó jelentések szerint beszámol arról, hogy a nagyipari központokban egyre terjed a békétől való rémület az üzletemberek körében. Két nappal Malik elvtárs newyorki rádióbaszéde után a newyoi'ki tőzsdén zuhanni kezdtek a részvények, leginkább a fegyverkezési vállalatok részvényei. Roger Babson ismert amerikai közgazdász a koreai konfliktusról szólva kijelentette, hogy amennyiben nem jön közbe ez a háború, az amerikai „prosperitás" buborékja szétpattant volna. Május 16-án a Wall Street Jour. nal ezzel a címmel: ..Békepánik" azt jelentette, hogy a tőzsdei árfolyamok március 13-a óta most esnek a legmélyebbre. ,,A tőzsdések ezt a terjedő békemozgalomnak tu. lajdonítják" — írta a lap. A pekingi rádió a továbbiakban a kapitalisták mammut-profitjának emelkedéséről számol be, majd így fejezi be: Most majd meglátjuk, vájjon az amerikaiak roppant koreai vereségei és minden tisztességes amerikai polgár hatalmas erejű békekövefelése rábirja.e Washingtont, hogy veget vessen a háborúnak és ezzel az ebből származó profilnak A francia dolgozók ezrei követelik Henri Martin felmentését Párizs (MTI). A bresti hadbíróság előtt Henri Mariin tengerészaltiszt élesen megbélyegezte a vietnámi háborút. Délután a bresti dolgozó tömegei a bíróság épülete elé vonultak, hogy Martin felmentését követeljék. Az épülettől egy kilométerre hatalmas rohamrendőr-különítmények állták el a felvonulók- útját. Heves jele. netekre került sor és a rendőrség Ííz tüntetőt -letartóztatott. A bresti kiikötőmunkások tiltakozásul abbahagyták a munkát. Több francia nagyüzem dolgozói szintén figyelmeztető sztrájkkal fejezték ki együttérzésüket Henri Martin iránt. Lorient kikötőjében kétezer dolgozó folyamodott fiigyeimeztető munkabeszüntetéshez. A párizskömyéki gyárakban is munkaleállásra került sor és a dolgozók nagy számban írták alá Henri Martin felmentését követelő petíciókat.