Délmagyarország, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-15 / 163. szám
r VASÁRNAP, 1951. JULIUS 15. Az MDP Csongrádmegyei Pártbizottságának felhívása a megye dolgozó parasztságához DOLGOZÓ PARASZTOK: PARASZTASSZONYOK! PARASZTFIATALOK! A kenyércsata győzedelmes harcát megyénk dolgozó parasz'sága dicsőséggel megvívta. Egész megyénk területén szemveszleség né'kül fejeződött be az aratás. Most újabb győzelmek várnak ránk. A soha nem látott bő termés betakarítása. A munkások és a parasztok szövetsége Csongrád megye faivaiban új életet öntött. Egyre nagyobbodó, szépülő falvaink új pirostetejű házak sorával nagyobbodott. Gépállomások, kultúrházak, napközi otthonok. egészségvédő intézetek, a tanácsokba, a honvédség tisztikarába és az egyetemeken tanul 1 parasztifjak mind, mind a munkások és parasztok harci szövetségének gyümölcse. Dolgoző parasztok, hajdani szegényparasztok, cselédek, summások, középparasztnk most rajtatok a sor, hogy bőséges termés'ékből hazafias becsülettel teljesítsétek azt a kötelességet, melyet az általatok megválasztott kormány törvénybe Iktatott: a begyűjtést. A cséplőgéptől egyenesen a szövetkezeti raktárba! Csongrád megye szabaddá lett határában mindenütt zúgnak már a cséplőgépek. Megyénk legjobbjai már a próbacséplésből teljesítették begyűjtési kötelezettségüket. Deszken Mezei Sándor » próbacséplés. bői 80 százalékra teljesítette beadási kötelezettségét. liakity Árrrt, csanádi dolgozó paraszt 215 kiló beadási kötelezettsége helyeit 729 kiló kenyérgabonát adott be és ezzel 295 százalékra teljesítette Leadási kötelezettségét. Rakity Áron délsz'áv dolgozó parasztot a fasiszta Tito elleni düh és népének izzó szeretete vezérelte, mikor a több kenyérrel sietett a béke, a szabadság magyarországi arcvona'ának megerősítésére. Üllés dolgoző parasztjai már a mult hét folyamán az élre törtek a'bban a nemes versenyben, melyet ma a szocialista haza megerősítéséért folytat a do gozó parasztság. Üllésen Bálint Vince 9 holdas középparaszt a legeisők közölt volt kötelezettségének teljesítésében Bálint Vince, amikor 431 kiló beadási kötelezettsége helyett 12 mázsa 36 kilót adott be, kijelentette; — Én így válaszolok a Grőszbandának, akik újra vérten, gert akartak látni földjeinken. Minden hazáját szerető doigozó paraszt kövesse példámat: öttömösön Szécsi I'Ilés középparaszt 200 kiló rozsot viit be. Sándorfalván Kovács Mihály 6 holdas dolgozó paraszt beadási kötelezettségét teljesítette és még 221 kdó rozsot szállított be ,,C" vételi jegyre. Puskás Mihály köte'ezetlségén felül 340 kg rozsot adott be. Csórván Makra Anlal 19 holdas középparaszt kötelezettségén feliil 6 mázsa rozsot szállított be „C" vételi jegyre. Domaszéken Frank Antal 5 holdas dolgozó paraszt a cséplőgéptől közvetlenül a raktárba szállította gabonáját. Szatymazon Ka'.apácsj Gyula 22 mázsa terményt, Kormányosi József 5 holdas dolgozó paraszt 550 kg rozsot szállított be közvetlenül a cséplőgéptől. Csongrádmegyei dolgoző parasztok! Kövessétek az élenjárók példáját! Gahonafeleslcgclteket szállítsátok a géptől egyenesen a földmű vesszövetkezet raktárába! A gyors beadás harci kérdés. Az osztályharc kérdése, a ku'ákok ezért mesterkednek ellene. Míg (Illésen a dolgozó parasztok százai már beadiák gabonájukat, Makón Kubai Gvuláné kulákasszony még az aratáshoz sem fogott hozzá s a földjére peregnek a drága búzeszemek. DOLGOZÓ PARASZTOK! A parasztság érdekét a kuiákokkal szemben úgy véditek ineg, ha a gabonát gyorsan beadjátok az államnak. Ezzel biztosítotok községetek számára több iparcikket, a munkásosztály számára pedig több élelmet. Hős munkásosztályunk erőfeszítéseinek eredményeképpen földjeiteket már nem az uzsorás kulák rossz igája, hanem munkásosztályunk ajándékai, a jó traktorok szántják. Traktorok, kombájnok, ekék, modern mezőgazdasági gépek százait, ezreit kaptuk dicsőséges munkásosztályunktól. A munWásoszVílytól kaptuk a legnagyobbat a falu számára, icguaCséplőgéptől a'begyűjtőhelyre gyóbbat, a szabad magyar fa• lut. DOLGOZÓ PARASZTOK! Most rajtunk a sor, hogy bőséges termésünkkel tovább erősítsük á munkások és parasztok harci szövetségét, hogy űj győzelmeket érjünk el, hogy még szebb, még boldogabb életet teremtsünk a magyar falvakon. Harcoljatok tehát a békéért, a szabadságért, népünk felvirágzásáért, a háborúra vágyó kulák, a multat visszakívánó Grőszféle összeesküvők ellen, a békéért! Előre tehát a begyűjtés gyors teljesítésére! A tavalyi begyűjtésben mi, itt a Viharsarokban, szégyenszemre utolsók maradtunk. DOLGOZÓ PARASZTOK! Hajdanában büszke volt ránk Rákosi elvtárs. Ugy beszéltek 1 ólunk j az országban, mint a kommunista ! mozgatom paraszti fellegváráról. Most, a szabadság és a bőség idején, lehetünk-e. az utolsók? DOLGOZÓ PARASZTOK! Lehetünk-e hűtlenek a csendőrszuronyokkal meggyalázott apáink I emlékéhez? Nemi Nem lehetünk, nem leszünk hűtlenek megyénk harcos hagyományaihoz. Mi újból népünk apjának, Rákosi elvtársnak a büszkesége akarunk lenni. Mi emeli fővel akarunk megállni apáink sír- j jánál. DOLGOZÓ PARASZTOK! Az ország szeme, a nép szeme, Rákost elvtárs szeme rajtunk! Teljesítsük tehát minél gyorsabban gabonabeadási kötelezettségünket, a cséplőgéptől egyenesen a füldnifivesszövctlíczct raktárába szállítsuk a gabonát! A Magyar Dolgozók Pártjának tagjai és a termelőszövetkezetek, termelőcsoportok járjanak elől a példamutatásban és legyenek elsők a begyűjtés teljesítésében a tanácstagokkal együtt. A Csongrádmegyei Pártbizottság elvárja megyénk dolgozó parasztságától, hogy begyűjtési kötelezettségét gyorsan és pontosan teljesítse, mert ezzel segítheti népünk fejlődését, ezzel védheti a békét. Az MDP Csongrádmegyei Pártbizottsága Befejeződött a békearatás. Dolgozó parasztságunk megértette, milyen nagy segítséget nyújtanak dolgozó népünknek azzal, ha a cséplőgéptől azonnal a raktárba szállít, ják gabonájukat. Városszerte hétfőn indult meg a cséplés. Termelőcsoportjaink dolgo. zói saját szérűskertjeikben, egyénileg dolgozó parasztjaink pedig a közös szérűskertekbe hordták össze a kévéket, hogy gyors egymásutánban engedjék a cséplőgép dobjába. Hétfőn estefelé azután több helyről elindultak a gabonászsákokkal megrakott kocsik a földművesszövetkezet raktára elé. Elsőnek a bak. tói Alkotmány-tszcs kocsija érkezett a virágokkal, drapériákkal fel. díszített raktár elé, A dolgozók itt már énekszóval, a Békezenekar tagjai vidám zenével és a MÁV tánccsoportja népi táncokkal várta a ga. bonával megrakott kocsit. Az Allcotmány.tszcs kocsija után egy. másután érkeztek a szekerek a raktár elé. Egyénileg dolgozó parasztjaink is elhozták felesleges gabo. nájukal. Képünkön azt a jelenetet láthatjuk, amikor a MÁV táncosai vi. dám népi lánccal üdvözlik az első gabonaszáilílmányt. A termelési értekezlet után még nagyobb lendülettel indulnak harcba a III. negyedévi terv teljesítéséért a Textilművek „B"-müszak előfonójának dolgozói Teljes számban megjelentek a Szegedi Textilművek ,,B" műszak előfonójának dolgozói a termelési értekezleten. Eljöttek mindannyian, hiszen érdekelte őket, miképpen dolgoztak az elmúlt negyedévben és milyen újabb, még nagyszerűbb feladatok várnak rájuk a soronkövetkező hónapokban. Ez a nagy érdeklődés azonban betudható a szakszervezeti bizalmiak jó rutinjának is, akik az üzemi bizottság irányításával mindent elkövettek, hogy előkészítsék dolgozó társaikat erre az igen jelentős termelési értekezletre. A műsxak legjobbját Csepregi elvtárs tartott beszámolót az elmúlt negyedév jnunkájáról. Ismertette globálisan is az üzem tervteljesítését, de kiértékelte a „B" műszak előfonó üzemré tízének munkáját is. Beszámolója nyomán kitűnt, hogy* az előfonó dolgozói áprilisban 103 és fél, májusban közel 102|, júniusban pedig tesaknem 104 százalékban Íleijesítették tervüket. Az olajoshulladék csökkentésben is a legjobb eredményt a „B" műszak előfonósai értek el, mivell sikerült leszorítaniok ezt a nagy veszteséget jelentő hulladékot" 0.35 százalékra. Kiemelte Csepregi elvtárs azokat a dolgozókat, akik legeredményesebb, legjobb munkát végeztek. Göbölös Ilona és Savanya Imréné voltak például azok, akik a legkevesebb hulladékkal dolgoztak. Albert Mária és Schneider Magda a legjobban túlteljesítették tervelöiiányzatukat. Újvári Erzsébet szalagegyesítő pedig még 500 forint prémiumban is részesült, mivel munkaterületén ő bizonyult legjobbnak az egész üzemben. A munkafegyelem hiányosságai Rámutatott azonban Csepregi elvtárs a konkrét hibákra is. Külön kiemlte azt a káros jelenséget, hogy a leszedő csoport tagjai fegyelmezetlenek!, nem végzik időben, rendesen a munkájukat, nem t ehet őket megtalálni, amikor szükég van rájuk, mert a mellékhelyiségbe jár cigarettázni javarészük. Ezért aztán előfordult, hogy kisebh-nagyobb ideig a gépeknek állniok kellett, ami bizony nagy mértékben hátráltatta az előfonó üzemrész még jobb munkáját. Másik ilyen súlyos hiba volt az, hogy a hengereket nem tisztogatták rendesen. Ez azt eredményezte, hogy gyakrabban szakadt a fonal, mint például Katona Borbála és Száraz Margit előfonónők gépein. Követtek el hibát a művezetők és segédmesterek is, nem állították be a leállító szerkezeteket a nyújtónál, ami szintén hátrál tafta a termelést. Ezután ismertette Csepregi elvtárs a III. negvedévi tervelőirányzatot, ami értékben és mennyiségben 6 százalékos emelkedést, az önköltség területén pedig további 3 százalék csökkentést jelent a dolgozók számára. A dolgasók javaslatai, munka felajánlásai A részletes és alapos kiértékelés és a soronkövetkező feladatok ismertetése után egymást követve szólalt fel a termelési értekezlet csaknem valamennyi résztvevője. Valamennyien értékes, jó javaslatokat terjesztettek be, vagy rámutattak olvan hibákra, melyek a beszámolóban nem szerepeltek. Sokan értékes felajánlásokat tettek a III. negyedév sikeres megvalósítása érdekében. Újvári Erzsébet például felajánlotta, hogy békeőrséget tart, amelyen 1380 kilogrammra emeli napi teljesítményét. Kocsis Ernőné arra tett ígéretet, hogy új munkamódszerre tanítja meg dolgozó társait, így könnyebben és jobban tudják takarítani gépeiket s ezáltal csökkentik az anyag elhullását, kárbaveszését is. Szél Rózsa arra hívta fel az üzem vezetőségének a figyelmét, hogy klimaház kezelője néha elszunnyad munkahelyén, túlisok nedvességet ereszt be a terembe és ilyenkor bizony rosszabbul mennek a gépek. Vásárhelyi Klára azt a hibát hozta fel, hogv a mesterek a gépét nem csinálták meg s ezért bizony, csak kevesebbet tudott teTmelni. Cserbán Anna alátámasztotta Csepregi elvtársnak a leszedőcsoportról szóló kritikáját, majd Vass Mária ígéretet tett, hogy a jövőben ő és leszedő társai nem járnak annyit cigarettázni, hanem igyekeznek minél jobb munkát végezni, a többtermelés érdekében a leszedés! időt csökkenteni. A iá előkóssilő munka meghosía eredményét Sok hozzászóló foglalkozott még a munkafegyelem kérdésével, a tervkönyvecske pontos, naponkénti vezetésének fontosságával és egyéb üzemi problémával. Mindez azt mutatja, hogy a jó előkészítés és a felvilágosító munka megteszi a hatását. A Textilművek elöfvnö üzemrészének sikeres termelési értekezlete is ennek köszönhető. A hozzászólások és felajánlások azt mutatják, hogv a dolgozók még nagyobb lendülettel indulnak harcba a III. negyedévi tervelőirányzatának megvalósítására. A terménybegyűjtés élenjárói Még csépelnek szerte Szeged ha tárában. Dolgozó parasztságunk máris megértette a „cséplőgéptől a begyüjlőhelyre" jelszó jelentőségét. Termelöcsoportjaink dolgozói és egyénileg dolgozó parasztjaink mind nagyobb igyekezettel keresik fel a földművesszövetkezet raktá. rait, hogy beadási kötelezettségű_ kön felül is több gab'onát adjanak a nép államának. — Az egyénileg dolgozó parasztok — amint azt a földművesszövetkezet dolgozói elmondják — egy. mással versenyeznek, melyikük ad be több gabonát. A beadás hazafias kötelesség. Az versenyez igazán, aki a cséplőgéptől viszi be gabonáját a raktárba. Azt illeti az igazi dicsőség, aki túltesz beadási kötelezettségén. Szűcs Ferenc Felsővárosi feketefijldek 67. szám alatt lakó ötholdas egyénileg dolgozó paraszt kenyér, gabonából beadási kötelezettségét 160 százalékra teljesítette. Beadási kötelezettsége 545 kiló volt, de ezen felül még 361 kiló gabonát adott be. Bite Szilveszter Sárkány-utcai 8 holdas dolgozó paraszt árpabe. adási kötelezettségét 170 százalékra teljesítette. Beadási kötelezettsége 1S2 kiló volt, eznfelül azonban 93 kiló árpát szállított be a földmű, vesszövetkezet raktárába. Nem sokkal marad mögötte Farkas Lajos Szent Antal-utcai 12 holdas középparaszt sem. Farkas Lajos árpából US százalékra tel. j esi tette beadási kötelezettségét. Kovács Ferenc szentmihályteleki 4 holdas dolgozó paraszt 292 százalékot ért el a begyűjtés teljesítésé, ben. Molnár András Csendes.utcái 12 holdas középparaszt, a városi tanács végrehajtóbizottságának tagja, kötelezettségét 162 százalékra teljesítette. Kövessék dolgozó parasztjaink a jó példát. Amint gabonájukat el. csépelték, szállítsák azonnal a raktárba. Ez elsősorban nekik elö. nyös, mert a gabonáért járó pénz. ért cipőt, ruhát, mezőgazdasági felszerelést vásárolhatnak. De tartsák azt is szem előtt, hogy gyors terménybeadásukkal segítik dolgozó népünk államát, az ötéves terv tel. jesítését, a bélcelábor harcát. Ma hékegyüiéseket tartanak Szegeden Ma három helyen rendez kultúrműsorral egybekötött békegyűlést a városi békeiroda. Az egyik békegyűlést Alsóvároson, a Szabadság-téren tartják. A békegyűlés előtt az MSzT kultúr- és bábszinjátszó csoportja és a szegedi Bckezenekar ad rövid kultúrműsort. A békegyűlésen Reszta Miklós elvlárs, a városi DISz-bizottság titkára, tanácstag és a városi békebizottság tagja ismerteti a békeharc jelenlegi állását. A másik békegyűlést Móravároson, a Kolozsvári-tér és a Szélutca sarkán rendezik meg. Előadó Tóth Ernő elvtárs, Móraviros II. békefelelőse. Itt az egyetem központi kultúr- és bábszínjátszó csoportja mutatja be kultúrműsorát. A harmadik békegyűlést Újszegeden? a József Attila-telepen (ártják. a Magyar Kendergyár kultúr csoportjának részvételével. A békegyűlés előadója Csillag Juha elvtársnő, a Szegedi Kender dolgozója. A gyűlésen felszólal Lacsán Ilona elvtársnő is, aki a közelmúltban jött haza a Szovjetunióból és a békegyűlésen szovjetun'óbelfi élményeiről is beszámol. „Még jobban összeforrva a néppel tudjuk békénket megvédeni" Angeli József rk. lelkész levele Sikertelen kormányaiakífási kísérle'ek Franciaországban Párizs (MTI). A francia kormánypártok 0 érdekellentétei köze. pette folytatja kormányalakítási kísérleteit Maurice Petsche. A nehézségek az iskolakérdése, ken kívül a bér- és árkérdésben is megnyilvánulnak, mert a jobboldali szocialista vezetők, akik a mult heti rendkívüli kongresszusukon megígérték, hogy ki fognak állani a mozgó bérskála mellett, tekintettel a közelgő járási választásokra. szerelnének legalább valami tessék-lássék megoldást elérni, amit választóiknak felmutathatná, nak. A pénzügyminiszter azonban a költségvetés „egyensúlyára" hivatkozva e téren nem hajlandó „megalkuvásra"* A jövő hét keddjén tártjaik békeértekezletüket Hódmezővásárhelyen a csongrádmegyei katolikus papok. Ezen az érte. kezleten alakul meg a Csongrádmegyei Papok Békebizottsága is. Az előkészítő bizottság elnöke. Molnár Antal szegedi tal csanádi püspöki helynök felhívása, illetve nyilatkozata után széles mozgalom indult meg a katolikus papok között a vásárhelyi békeértekezlet sikere érdekében. Angeli József csanádalberti katolikus lelkész az alábbi levelet írta a megyei plébános, valamint Szécsi An. békeirodának: — Az 1951. július 17-én, kedden Hódmezővásárhelyen tartandó megyei papi békegyű lésen a legnagyobb örömmel veszek részt, annál is inkább, mert még jobban összeforrva a néppel tudjuk békénket megvédeni és ötéves tervünket meg. valósítani. A dolgozó népnek látnia kell, hogy nem azonosítjuk magunkat Grőszék felforgató törekvéseivel, hanem dolgozni akarunk szabadságunk megvédéséért, a békéért és dolgozó népünk jólétéért, amelyet a fölemelt ötéves terv biztosít Ezek a gondolatok vezetnek engem is a gyűlésre és ezeknek a gondolatoknak megfelelően igyekszem dolgozni és hatok oda, hogy a dolgozó parasztság a legnagyobb igyekezettel végezze, a mostani mezőgazdasági munkák legsürgősebbjét: a tarlóhántást és a másod vetést. A csongrádmegyei papok I hoz a küzdelemhez, amelyet keddi értekezlete kétségtelenül szerte a világon a becsületes sikeresen járul majd hozzá ah-l emberek vívnak a békéért*