Délmagyarország, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)

1951-07-13 / 161. szám

4 PÉNTEK, 1951. JULIUS 13. Az olasz kormány nyomor és háborús politikát folytat — állapította meg az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának határozata Róma (MTI) Az Olasz Kom munista Pán Központi Bizottsága június 28 és június 29-én Rómá­ban tanott ülésén határozatot fo­gadott el. A Központi Bizottság — mondja a határozat — örömmel veszi tu. domásul, hogy a demokratikus erők milyen hatalmas lendülettel és eréllyel vívták meg a választási küzdelmet és milyen ragyogó si­kert arattak a községi és a szi. ciliai önkormányzati választásokon. A választók hatalmas tömege minden megfélemlítés és a kor­mány számtalan törvényellenes Intézkedése ellenére határozot­tan állást foglalt a keresztény demokrata kormány háborús­és nyomorpolltlkája ellen és az ellen, hogy Olaszországot Ide­gen érdekeknek rendeljék alá. Az Olasz Kommunista Párt Köz ponti Bizottságának határozata megállapítja, hogy a választások eredményei két alapvető tényre világítanak rá: az egyik az, hogy a Keresztény Demokrata Párt po­litikája a nemzetet két táborra szakította, a második pedig az, hogy a kormány politikája ország­szerte növekvő nyugtalanságot és elégedetlenséget okoz. Éppen ezért a széles néprétegek kívánságának megfelelően, az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága több pontból álló programm megvalósí­tása mellett foglal állást, amely­ben követeli, hajtsák végre a kulcsiparok demokratikus ellenérzését, s földreformot. Javítsák meg az olasz munkások alkalmazottak és nyugdíjasok gaz. dasági helyzetét, a társadalombiz­tosítás és a közegészségügyi hely­zetet. Alakuljon Olaszországban béke­kormány — mondja a határozat —, amely megvédi a nemzet függet­lenségét és a baráti együttműködés kapcsolatait alakítja ki mindem nemzettel. Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága végül fel hívja az olasz dolgozókat, hogy a programm győzelmes megvalósí­tása érdekében erősítsék meg a munkásegységet, a Kommunista Párt és a testvéri Szocialista Párt akcióegységét éa általában a dol­gozók erőinek összefogását. A munkásosztály élcsapatára hárul az a feladat, hogy a fenti programm köré győzelmes tömbbé tömörítse a nemzet többségét. Az olasz dolgozó tömegek tiltakozása A „polgári védelemről" szóló törvényjavaslat folytatólagos vi­tája során az ellenzéki képviselők ismét hevesen támadták a törvény­javaslat alkotmányellenes rendel kezeseit. Di Vittorio kommunista képvi­selő felszólalásában kijelentelte, hogy a kormány ilyen népellenes intézkedésekkel nem akadályoz­hatja meg az olasz nép harcát a jobfe jövő kivívásáért. Pisa-tartomány valamennyi üze. mének dolgozói szerdán egy órára beszüntették a munkát, tiltakozásul a „polgári védelemről" szóló törvényjavaslat alkotmány­ellenes rendelkezései és a kormány által tervezett szitrájkellenes in­tézkedések ellen. A sztrájk a teljes munkáségység jegyében folyt le. Ugyancsak tiltakozó jellegű munkabeszüntetések voltak a mo­denai, ferrarai, padovai, trevisoi, udinei és reggio-emiljai üzemek­ben. Meghosszabbították az egyetemeken és főiskolákon a felvételi vizsgák idejét Az egyetemek és főiskolák felvé­teli vizsgált a közoktatásügyi mi­nisztérium — ifjúságunk egy ré­szének nyári táborozása, üzemi gyakorlata, valamint mezőgazdasá­gi munkákban és különböző épít­kezéseken való részvétele miatt — július 26-ig meghosszabbította. A közoktatásügyi minisztérium felhívja a felvételi vizsgára kiérte­sített fiatalokat, hogy legkésőbb jú­lius 26-ig jelenjenek meg a meg­felelő kar felvételi bizottsága előtt. Gyorsíró, gépíró és irodakezelői szakiskola nyílik Szegeden Szeptember 1-én az Ali. Közgazdasági Leányközépisko­lá.bam (Mérei-utca 3. I. em.) dolgozók számára gépíró., gyorsíró- és irodakezelői szak­iskolát nyitnak, melyre beírat­ko'lhat minden olyan 17 éven felüli dolgozó, akit körülményei megakadályoztak abban. hogy irodakezelői szakismereteket szerezhessen. Az iskola egyéves és teljesen ingyenes. Tankönyvről és tan­szerről a tanulóiknak kell gon­dolkodni ok. Az iskola által kiadott bizo. nyítvány egyenértékű a Gyors­írókat és Gépírókat Vizsgáz­tató. Országos Bizottság által kiadott bizonyítványokkal. Bő­vebb felvilágosítást az iskola igazgatósága ad. « Párthirek Értesítjük a középfokú politikai iskola egyéni tanulóit, hogy ré­szükre az összefoglaló konferen­ciát július 14.én délután*fél 5 óra­kor tartjuk az Iparostanuló isko­lában. Agit. Prop. Osztály. Felhívjuk ázokat a középfokú káderképzőn tanuló elvtársakat, akik az elmúlt vasárnapi zárókon­ferencián nem vettek részt, hogy 14-én, szombaton délután 2 órakor a Pártoktatás Házában megtar tandó pót-konferencián feltétlenül jelenjenek meg. Agit. prop. osztály. Szombaton, július 14-én délután 4 órakor a szervezési osztály instruktorai . részére értekezlet Sztálin-sétány 10 szám alatt. Szervezést osztály. NAPIREND 1951 július 13, péntek. MOZI Szabadság: fél 7, fél 9 „Harc a holnapért" (július 13-ig). Vörös Csillag: fél 7. fél 9: „De­mokratikus Németország" (július 15-ig). Fáklya: 6, 8 „Hamupipőke" (jú_ lius 12-ig). • SZÍNHÁZ Szünet. • A Múzeum nyitva keddtől pén­tekig délelőtt 9-től délután S-ig, szombat és vasárnap délelőtt 9-töl 1 óráig, * Az Egyetemi Könyvtár július hó­ban hétfőtől péntekig reggel 8 órá­tól délután fél 5 óráig, szombaton 8 órától fél 2 óráig van nyitva. Könyvkölcsönzés minden nap dél­előtt 8 órától 1 óráig. A Somogyi-könyvtár nyitva van július és augusztus hónapban köz­napokon délelőtt 10 órától 14 óráig. « IDŐJÁRÁSJELENTÉS: Változó felhőzet, záporokkal, zivatarokkal mérsékelt, a záporok idején meg­élénkülő szél, a hőség nyugaton mérséklődik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: reg. gel nyugaton 15—18, keleten 17— 20, délben nyugaton 27—30, kele­ten 29—32 fok között. A betakarításnál is ott akarnak lenni Szeged sportolói Tegnapi számunkban közöitük Vincze Istvánné levelét, amelyben bezámolt arról, hogy a Vörös Lo­bogó Sz. Kender sportbrigádja mi­lyen lelkesedéssel és jókedvvel sie­tett segítségére dolgozó parasztsá­gunknak az elmúlt vasárnap a békearatásban. A jó példa nyomán most spor_ tolóink újabb, még nagyobb arányú megmozdulásáról számolhatunk be Most a learatott gabona vár be­takarításra. Sürgősen el kell vé­gezni ezt a munkát is, hogy a meg­termett és új életeit adó gabonasze­mek mielőbb yédett helyre: a mag­tárakba kerüljenek, ott számba, véve biztosítsák dolgozó népünk kenyerét. Ehhez ismét segítségre van szükség. Értekezletre gyűltek ezért ösz-, sze üzemeink, vállalataink sportíc. lelösei és elhatározták, hogy most vasárnap ismét ellátogatnak fal_ vainkba és segítenek dolgozó pa­rasztságunknak a betakarításban is. A megbeszélés értelmében ez­ut|a( GyáLarétre, Ószentivánra. A1 györe és Deszkre látogatnak el sportolóink, már a korahajnali órákban. Az értekezlet során az önkéntes felajánlásokban szinte egymást szárnyalták túl a megjelent sporl­felelősök. Ennek eredményeként több mint kétszázan lesznek azok a sportolók, akik a betakarításból részt kérnek. Igy a Textilkombi, nát 20, a Jutagyár 15, a Sz. Ken. der 20. a Szegedi Kiskereskedelmi Vállalat 10, a Ruházati Bolt 30, a Haladás SK 10, a Lemezgyár 10, a Késárugyár 20, a Paprika Fel­dolgozó 10. a Tiszamenti Fűrészek 20, a Lokomotív Sport Kör 30. a Kenyérgyár 15, a Konzervgyár Sportköre 10 fővel vesz részt. Felajánlották közreműködésüket ezenkívül a Társadalmi Sportszö­vetségek részéről is azoknak a sportolóknak részvételével, akiknek vasárnap nincsen sport elfoglaltsá­guk, a motorosok, teniszezők, ví­vók, tornászok, sakkozók, atléták, kerékpárosok, röplabdások, stb. Hangos lesz tehát a vidék spor­tolóink jókedvétől vasárnap és új győzelmet könyvelhet el dolgozó népünk az eredményes munka nyo_ mán, amit a békéért folyó harcban vívunk a szocializmus mielőbbi felépítésével, jobb jövőnkért. Ezúttal hívjuk fel á betakarítási értekezleten résztvett sportfelelö­sök figyelmét, hogy a betakarítás­ban résztvenni kívánó sportolóik nevét még ma délig jelentsék a iTSB-mél. Az indulás vasárnap reg. gel pontosan 5 órakor lesz a TSB Tábor-utcai központi irodájától, gyülekezés ugyanott fél 5 órától. Szegeden rendezik meg a megyei ifjúsági úszóbajnokságokat Tizenegy mázsa fagylalt A rekkenő nyári melegben nem­csak a strando­kat árasztja el a felfrissülésre vá­gyó dolgozók tö­mege, de igen nagymértékben megnövekedett a különféle hűsítők, köztük főként a fagylalt fogyasztása is. Az idén Szegeden már négy államosított cukrászüzem igyekszik kielégíteni a dolgozók igényeit: a volt Virág, a volt Z. Nagy, a volt Kalánka és a Jégkunyhó. Jellemző a nagyarányú fagylaltfogyasztásra, hogy csupán ebben a négy cukrászdájában a Szálloda- és Vendéglátóipari Válla­latnak a csütörtöki napon 11 má­zsa fogyott el. Különösen nagy for­galom bonyolódott le a volt Virágh cukrászdában, amely éppen ezért külön fagylaltozó szalont n)fitott meg a dolgozók számára eddigi he­lyisége mellett. A rádió mai műsora PÉNTEK, JULIUS 13. Knssuth-Rádió 7 Színházak és mozik műsora. 7 óra 05 Nyárról dalolunk ... Hang­lemezek. 7.35 Hangszerszólók. — Hanglemezek. 7.45 Lapszemle. 7.55 Műsorismertetés. 8.05 Hanglemez. 8 óra 30 Műsorzárás. 11.30 Arany Já­nos hü maradt Petőfihez. 12.30 A Pénzügyőr zeneikara játszik. 13.15 Magyar dalok. 14.10 Uttörő-hfradó. 14.25 Rádió szórakoztató zeneka­ra. 15.30 Hárfa-négyes. 15.50 Mű­sorismertetés. 15.55 Hanglemez. 16 óra 20 Iskolások rádiója. 17.10 Dol­gozók zeneiskolája. 17.40 Tudo­mány úttörői. 18 Filmzene. 18.25 Pálffy Ilona előadása. 19 Szovjet tánczene. 20 Hangos Újság. 20.40 Versenyben az ország kenyeréért. 20.45 Égy falu — egy nóta. 21 Mai fagyat >zái*űk művei, 22.25 Néft­zene. 23.10 Magyar rádió szórakoz­tató műsora. 23.50 Hanglemezek. Petőfi-Rádió ^ Jó reggelt, gyerekekI 7.35 Da­lok. Hanglemezek. 9.20 Iskolások rádiója. 10.10 Hanglemez. 10.40 Ének. Zongora. 11 Óvódások mű­sora. 11.20 Hanglemezek. 11.30 Műsorzárás. 15 Népzene. 15.40 Könnyű dalok. 16 Hangverseny ma­gyar- szerzők műveiből. 17 Szív küldi szívnek. 17.40 Operarészle­tek. Hanglemezek. 18 Ifjúság hang­ja. 18.40 A Váci Vox Humana ének­kar énekel. 19 Mi a sílótakarmány. 19.30 Falurádió negyedórája. 19+5 Kórusirodalom klasszikusaiból. 29 Szfnes muzsika. Hanglemezek. 21 óra 30 Vigyázó szemeteket Párizsra vessétek! 22 Rádió kamarazenekara 23-if, Békegyűlést rendeznek Rókuson Pénteken, július 13-án a Vájrosi Békeiroda Rókuson, a Szatymaz.utca é3 a Damja­nich-utca sarkán, kultúrműsor­ral egybekötött békegyülást rendiez. A békegyűlés este 7 órakor kezdődik. SZAKSZERVEZETI HÍREK A Házfelügyelök Szakszervezete és a Szegedi Ingatlankezelő Vál­lalat dolgozói pénteken, 13-án délután 6 órai kezdettel a szak­szervezeti székházban, Tolbuchin­sugárút 14 sz. alatt taggyűlést tart:. Az ügy fontosságára való te­kintettel teljes számban való meg­jelenést kérünk Vezetőség. MNDSZ-HIREK Kossuth Zsuzsa csoportunk és Móravárois pénteken 6 órakor nő­napot tart. Rókus és felsővárosi csoport pén­teken 7 órakor tartja a nőnapot, a Martos Flóra-csoport 8 órakor tart nőnapot, a Petőfi II. telep 8 óra­kor orvosi előadást. Postás csoportunk pénteken fél 6 órakor, Belváros II. fél 7 órakor nőnapot tart. Fodor-telep fél 8 óra­kor taggyűlést tart. Belváros I. csoportunk 6 órakor nőnapot tart. x POTASSY BŰVÉSZ a nagy érdeklődésre való tekintette; pénte­ken, 13-án aste 9 órai kezdettel megismétli fellépést a Vigadó kert­helyiségében. Közreműködik még Iglói György magyarnóta énekes, Zsiga Ernő népi zenekarának kí­séretével. Belépődíj 2 forint. Az elmúlt vasárnap Vásárhelyre kitűzött, de elmaradt Megyei ifi úszóbajnokságokat július 15-én Szegeden rendezik meg. A nagy­szabású úszóviadal előküzdelmeire délelőtt fél 11 órai kezdettel kerül Ma délután MHK-gyülés a TSB-n Az üzemek, sportegyesületek és vállalatok MHK-felelőseinek bevo­násával ma délután 6 órai kezdet­tel MHK-értekezletet tart a TSB Tábor-utcai hivatalos helyiségében. A tárgy fontosságára való tekintet­tel kérik az MHK-elnökök pontos megjelenését. Röplabda hírek "la jár le Szeged város röplab­da baj nokságára a nevezési határ­idő. Ezuion is felhívjuk a sportfe. lelősök figyelmét, hogy nevezem. ket este 6 óráig a TSB-n. Tábor­utca 3, adják le, mert a később ér­kezett nevezéseket a Társada'mi Szövetség nem fogadja el. Vasárnap regge! 8 órai kezdettel Makón rendezik meg a meg,ti Népköztársasági Kupa mérkőzéseit a Széchenyi-parkban lévő röplab­dapályákon. Nevezni a helyszínen lehet, a rendezőségnél. Szegedről mind a nőlc. mind a férfiak köré­ben nagy érdeklődés mutatkozik a verseny iránt. Előreláthatólag 6 férfi és 4 női csapat indul a küz­delemben. , DÉtMAGYARÖTtSYÍÖ ooUHtol nooiloe ••lolSi a*ric«lt« «> ttod* ZOMBORI íANOS Sicrknzfli « tzartonlóbliottseg 5zer!<eiitőiég , Sitged. Unln-u. tt UUfon 35-35 ét 40-80. - ÉRiialtel uarto n'tttg ••lefon 8-tól 34-38 (ladóhivotd > Szeged Unln-K « telefoni 31-16 ó» 35-00 _ Dólmogyarorszóg Nyomda, Szeged felelót veteti I Pzlelde Sóndse , sor, a döntőiket pedig délután 3 órakor folytatják. A verseny kere­tében délután kerül sor a Vásár­helyi Dózsa—Szegedi Petőfi megyei vízilabda bajnoki mérkőzésre is. faarányú vereséget szenvedtek, míg a Dózsát 3049:3023 arányban le­Eredményesen szerepplnek a Vöriís Lobogó Sz. Kender sportolói A megyei elsöosztályú bajnok­ságban a tavaszi forduló utolsó­mérkőzésén a női asztali teniszcsa­pat a Vásárhelyi Petőfi ellen 5;0 arányban győzött és ezzel veretle­nül áll a ranglista élén. Megválasztották a Vörös Meteor megyei szervező irodájának vezetőit A budapesti Vöröa Meteor ki­küldöttei részvételével vasárnap tartották meg a szakszervezeti székházban a Kereskedelmi és Pénzügyi Szakszervezetek Vörös Meteor Sportkör csongrádmegyei szervező iroda vezetőségének vá­lasztását. A vezetőség "tagjai Új­helyi István, Rakonczai László (Szegedi Kisker. V.), Osváth Ist­ván (Tüzép), Gotlieb Jenő (tluhá. zati Bolt), Varga Kovács István (Makói Vörös M.), Bodnár János (Szentes) és Bata József (Füszéri). Ugyanekkor ejtették meg a felül­vizsgáló tagok és a küldöttek vá­lasztását is. ZOMÁNCOZOTT fehér tűzhely, re­kamié és egy csikóbunda eladó. Tápéi-utca 22. SZEKRÉNY előszobafallal eladó. Kosutih Lajos.sugárút 45. szám, I. emelet 7. ajtó. HATHÓNAPOS süldő eladó. Vá­sárhelyi.suigárút, vámház. MEGBÍZHATÓ bejárónőt keresek azonnalra, Dr. Petri, sebészeti kli­nika. 7-50Ío20_as 90 százalékos gumi meg­bízásból eladó. Gulyás gumiüzem. BEJÁRÓNŐT felveszek. Kölcsey, •uica 6., földszint jobb. REKAMIÉ eladó. Régi konyhakre­dencet vennék. Széchenyi-tér 8. sz. I. emelet 14. ajtó, Nótári. A Mezőgazdasági Vízi Épitö Vállalat felvesz föld- és beton, építésben jártas munkaveze­tőket. Jelentkezés: Budapest., V., Mária Vatéria-u. 10., IV. ein., 419 szoba. Munkaügyi csoportnál. Csongrádmegyei Ingatlanközvetítő közli: MAGÁNYOS dolgozó nőnek üres szoba kiadó. Nem különbejáratú. Cím: Moszkvaijkrt. 24. Cipész. BELVÁROSI 4 szobás lakásomat azonnal átadnám. Kígyó-utca 1. II. 5. szám ABLAKOK tokkal és ablakszár. nya.k' különböző méretekben eladók. Újszeged, Felsőkikötősor 7. ÜZEMKÖNYVELÖ, utókalkulátor és anyagdisponens elhelyezkedne. Megkeresést Bakó, Szeged, Ká­roly.utca 3. címre.. BOROTVAPENGEÉLESITÉS megbízhatóan Szecsődi drogériá­ban, Bajcsy Zsilinszky.utca 20. TAKARÍTÓNŐT felveszek a dél­előtti órákra. Szent György-utca 26. szám, 1. ajtó. HASZNÁLT szarufa, oszlop, desz­kaféle eladó. Sztálin-körút 89. sz. Cipészműhely. JÚLIUS havi öl drb alap- és 2 drb. pótjegyemet kedden a Juhász Gyula-utcán elvesztettem. Kérem a megtalálót, adja le a lciadóban. NŐKET 18-tól 25 éves korig azonna­li belépéssel felvesz a Kö­töttárugyár. Hódmezővásár­hely. 88 Munkásokat és munkásnőket, erősebb diákokat azonnal fel­vesz folyamatos munkára a „Derekegyházi Téglagyár.'' KOMBINÁLT szekrény, hálószoba, konyhaberendezés Spitzer asztalos­nál készen kapható Attila-utca 16. TALÁLTAK ogy Werlheim-kassza kulcsot. Igazolt tulajdonosa átve­heti a Délmagyarország kiadóhiva­talában. ÚJSZEGEDEN az UTC pályáról elveszett egy kölyök farkaskutya. A nyomravezető jutalomban részesül. AZ EDDIGI NYEREMÉNYE. KEN FELÜL Csepel motorkerékpárt IS NYERHET A TOTÓN. HÚZÁS JULIUS 31-ÉN. Vásároljon tippszelvényt!

Next

/
Thumbnails
Contents